A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 12. csütörtök van. Az év 285. (szökőévben 286. napja a Gergely-naptár szerint.)

Az évből még 80 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: MIKSA, EDVIN, EDVINA, MAXIMILIÁN, MISA, PILÁR, REZSŐ, SZERÁF, SZERAFIN, SZERAFINA és TIRZUSZ nevű olvasóit!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

 

Október 12-én jeles dolgok estek meg a történelem során:

 

1492 – Kolumbusz Kristóf kiköt a Bahama-szigeteken, a mai San Salvadoron: „felfedezi Amerikát”.

1726 – Poroszország elismeri a Pragmatica sanctiót.

1810 – Az első „Oktoberfest” Bajorországban, a bajor királyság München polgárait Ludwig koronaherceg és Therese von Sachsen-Hildburghausen esküvői ceremóniájára invitálja.

1872 – I. Ferenc József király szentesíti a kolozsvári egyetem felállításáról szóló törvényt.

1875 – Esztergomban megnyílik a Keresztény Múzeum.

1902 – A magyar labdarúgó-válogatott lejátssza első hivatalos mérkőzését Bécsben, mely a „sógorok” 5:0-s győzelmével végződik. A magyar csapat balösszekötője Hajós Alfréd, a kétszeres olimpiai bajnok úszó.

1927 – Joszif Visszarionovics Sztálin lesz az első számú vezetője Szovjetuniónak, miután Lev Davidovics Trockijt eltávolítják a Kommunista Pártból.

1964 – Útnak indul az első többszemélyes szovjet űrhajó, a Voszhod–1.

1968 – Megkezdődnek a 19. nyári olimpiai játékok Mexikóvárosban.

1974 – Jasszer Arafat látogatása Magyarországon.

1982 – Jurij Vlagyimirovics Andropovot választják meg az elhunyt Leonyid Iljics Brezsnyev utódjának a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkári tisztségébe.

1986 – Reykjavíkban Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov leszerelési megbeszélései konkrét eredmény nélkül záródnak.

2008 – Maria Bernarda Bütler katolikus apáca, rendalapító szentté avatása.

Október 12-én olyan kiválóságok születtek, mint pl:

1537 – VI. Eduárd angol király († 1553)

1558 – III. Miksa osztrák főherceg. († 1618)

1798 – I. Péter brazil császár mint IV. Péter Portugália királya. († 1834)

1803 – Alexander Turney Stewart az első amerikai nagyáruház létrehozója († 1876)

1875 – Aleister Crowley brit író, költő, okkultista, hegymászó, hedonista, társadalomkritikus († 1947)

1937 – Berkes Balázs magyar nagybőgős, zenetanár

Viszont ezen a napon nagyságok is távoztak az élők sorából:

638 – I. Honoriusz pápa (* 585 k.)

642 – IV. János pápa (* 600 k.)

1492 – Piero della Francesca olasz matematikus, művészetelméleti író, a korai reneszánsz, az itáliai quattrocento festészetének mestere (* 1420)

1504 – Corvin János horvát-szlavón bán, I. Mátyás király természetes fia (* 1473)

1576 – Miksa magyar király (* 1527)

1859 – Robert Stephenson angol építőmérnök, mozdony- és vasútgép-gyártó vállalkozó, hídépítő (* 1803)

1942 – Hunyady Sándor magyar író (* 1890)

1979 – Marton Endre rendező, színigazgató (* 1917)

1985 – Duke Dinsmore (J. Carlyle Dinsmore) amerikai autóversenyző (* 1913)

2002 – Ray Conniff zenekarvezető (* 1916)

2007 – Soe Win tábornok, Mianmar miniszterelnöke (* 1948)

Ma Egyenlítői-Guineában a Függetlenség napját ünneplik 1968 óta

Spanyolországban nemzeti ünnep van. (Aligha a nemzeti összetartozást ünneplik!)

Az USA-ban Kolumbusz-napot tartanak Amerika felfedezésének napjára emlékezve.

Ugyanezen okból mulaoznak ma Uruguay, Venezuela, Chile, Paraguay, Mexikó, Argentína, Costa Rica népei is: Amerika felfedezésének napja van.

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 11. szerda van. Az év 284. (szökőévben 285. napja a Gergely-naptár szerint.)

Az évből még 81 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  BRIGITTA, BIRGIT, BRÚNÓ, CELINA, CETTINA, CSÁK, GALINA, GERMÁN, HONT, LAJOS, MÁRIA, PINTYŐKE, PLACIDA, PLATINA, SÁNDOR, SZELINA, SZENDIKE, TASZILÓ, TÓDOR, ZELINA, ZINA, ZINAIDA és ZINAJDA nevű olvasóit!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

 

Október 10-én jeles dolgok estek meg a történelem során:

 

1619 – A harmincéves háborúban Bethlen Gábor 10 000 lovast lovast indít a cseh-morva szövetséges csapatok megsegítésére.

1648 – II. Rákóczi György elfoglalja trónját, mint Erdély fejedelme.

1658 – A török nagyvezír utasítására az erdélyi rendek Barcsay Ákost választják II. Rákóczi György fejedelem helyére.

1663 – Zrínyi Péter gróf Károlyváros közelében megveri az Új-Zrínyivár elfoglalására küldött török csapatokat.

1867 – Megalakul a Temesvári Általános Munkásegylet.

1878 – I. Ferenc József király ismét Tisza Kálmánt nevezi ki magyar miniszterelnökké.

1881 – David Henderson Houston feltalálja a tekercsfilmes fényképezőgépet.

1886 – Thomas A. Edison 19 évesen szabadalmaztatja első találmányát, a szavazatok számlálására tervezett elektromos készüléket, de az Egyesült Államok Kongresszusa nem vásárolja meg az ötletet.

1944 – A 2. Ukrán Front egységei bevonulnak Szegedre, a 3. Ukrán Front Kolozsvárra.
1944 – Horthy kormányzó megbízottai Moszkvában aláírják az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Ebben Magyarország kötelezte magát, hogy kiürít minden 1937. december 31-e után megszerzett területet, és azonnal hadat üzen a Német Birodalomnak.

1972 – Nagy börtönlázadás Washingtonban.

1986 – Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov találkozója Reykjavíkban.

2012 – Megszűnt a 2006-ban alapított magyar fejlesztésű keresőmotor, a Miner.hu.

2013 – Labdarúgás, 2014-es vb-selejtező – Hollandia–Magyarország 8–1. A magyarok egyetlen találatát Dzsudzsák Balázs szerezte büntetőből. A magyar labdarúgó válogatott története legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Egervári Sándor szövetségi kapitány a mérkőzés után azonnal bejelentette a lemondását. Dzsuzsi pedig degeszre kereste magát azóta!

Ezen a napon a történelem menetére nagy befolyással biró egyének is születtek. Pl:

1761 – Nemesnépi Zakál György őrségi író, az első magyar nyelvű tájmonográfia szerzője († 1822)

1783 – Heinrich Julius Klaproth német nyelvész, orientalista, az MTA tagja († 1835)

1817 – Mária Amália badeni hercegnő († 1888)

1889 – Schlosser Imre magyar labdarúgó († 1959)

1902 – Alexander Mach szlovák belügyminiszter († 1980)

1948 – Kepes András újságíró

1961 – Amr Dijáb egyiptomi arab popénekes

1971 – Szupkay Viktor humorista

1972 – Óváry Eszter tornásznő

1990 – Edickson Contreras venezuelai műugró

Október 11.-én jelességek is meghaltak. Pl:

1347 – IV. Lajos német-római császár (* 1283)

1424 – Zsizska János (Jan Žižka) cseh huszita hadvezér (* 1360)

1531 – Ulrich Zwingli elesett a Kappel melletti csatában, mely a katolikus és reformokat befogadott kantonok között zajlott.(* 1484)

1627 – Bernardo de Balbuena dél-amerikai költő (* 1568)

1648 – I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (* 1593)

1856 – Guyon Richárd honvéd tábornok (* 1813)

1976 – Majláth Júlia zeneszerző, dalszerző (* 1921)

1979 – Andrej Andrejevics Markov (ifj.) szovjet-orosz matematikus (* 1903)

1987 – Szalay Sándor fizikus, a magyar magfizikai kutatás megalapítója (* 1909)

1993 – Lőrincze Lajos nyelvész, nyelvművelő, egyetemi tanár (* 1915)

2007 – Vargyas Lajos Széchenyi-díjas magyar néprajz- és népzenekutató,(* 1914)

2008 – Jörg Haider osztrák politikus (* 1950)

Legjobb tudomásunk szerint ma sehol a világban nem tartanak nemzeti vagy állami ünnepet.De még csak egy vallási ünnep sem lesz!

Dögunalom lenne ma, ha nem lennének a MELEGEK! De vannak!-és megmentették a mai napot!

MA VAN UGYANIS A COMING OUT! (a melegek önfelvállalása) VILÁGNAPJA! Úgy ám!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 10. kedd van. Az év 283. (szökőévben 284. napja a Gergely-naptár szerint.)

Az évből még 82 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  GEDEON, BENDEGÚZ, DÁNIEL, DANILÓ, DÁNOS, FERENC, GEDE, GEDŐ, GIDA, GLENN, HAJNA, LAJOS, LEÓ, LEON,LIONEL, SAMU, és SÁMUEL nevű olvasóit!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

 

Október 10-én jeles dolgok estek meg a történelem során:

680 – Huszajn imám és családja lemészárlása a kerbelai csatában

732 – A poitiers-i csatában Martell Károly frank majordomus serege megállítja az arabok betörését.

1307 – A rákosi gyűlés Károly Róbertet ismeri el magyar királynak.

1631 – A szászok elfoglalják Prágát.

1704 – (Vak) Bottyán János ezredes hűséget esküszik II. Rákóczi Ferencnek.

1717 – A száműzött II. Rákóczi Ferenc partra száll Gallipoliban (Gelibolu, Törökország).

1846 – II. Izabella spanyol királynő feleségül megy elsőfokú unokatestvéréhez, Bourbon Assisi Ferenc cádizi herceghez.

1851 – Ferenc József császár és király kinevezi Habsburg–Tescheni Albert főherceget Magyarország katonai és polgári kormányzójává.

1865 – John Wesley Hyatt szabadalmaztatja a biliárdgolyót.

1907 – Az MSZDP az általános titkos választójog követelésével általános sztrájkot hirdet. 200 ezer ember sztrájkol, ebből 100 ezer Budapesten és környékén. A megmozdulás „vörös csütörtök”-ként vált emlékezetessé.

1911 – Kínában a polgári forradalom megdönti az utolsó mandzsu császár, Pu Ji uralmát.

1913 – A Panama-csatorna építése befejeződik, üzembe helyezik a Gamboa duzzasztógátat.

1939 – Szovjetunió és Litvánia kölcsönös segítségnyújtási egyezményt kötnek. A Szovjetunió átengedi Vilnát Litvániának.

1943 – Spanyolország hazarendeli a Kék Hadosztályt az orosz frontról

1944 – A Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetői Budapesten – illegalitásban – egységfront-megállapodást írnak alá

1957 – A cumbriai Sellafield nukleáris erőmű 1. blokkját tűz pusztítja el, ennek nyomán radioaktív jód-131 izotóp kerül a levegőbe. A súlyos, (mintegy 750 terabecquerel mértékű) rádióaktív környezetszennyezést azóta is csak az 1986-os csernobili baleset súlyossága múlta felül.

1961 – A Szovjetunióban befejeződik az 5500 km hosszú transzszibériai vasút villamosítása.

1986 – Gerold von Braunmühl német külügyminisztériumi osztályvezetőt lakása előtt agyonlövi a Vörös Hadsereg Frakció.

2002 – Irodalmi Nobel-díjat kap Kertész Imre.

2005 – Megkezdődnek az EU és Szerbia-Montenegró között a tárgyalások a stabilizációs és társulási egyezményről (SAA).

2007 – A korrupciós botrányba keveredő Decebal Traian Remeş román mezőgazdasági miniszter benyújtja lemondását.

 

A mai napon megemlékezhetünk olyan történelemformáló nagyságokszületésnapjáról, mint pl:

 

1424 – I. Ulászló magyar király, III. Ulászló néven lengyel király († 1444, a várnai csatában)

1775 – idősebb Bene Ferenc orvos († 1858)

1809 – Flór Ferenc az 1848-as szabadságharcban a honvédorvosi kar vezetője, a „legmagyarabb magyar orvos” († 1871)

1813 – Giuseppe Verdi olasz zeneszerző († 1901)

1814 – Meszlényi Jenő honvédtiszt, Kossuth Lajos sógora († 1900)

1977 – Pomper Tibor magyar labdarúgó

1986 – Fekete Dávid énekes, a Megasztár 4. második helyezettje

Persze világhírességek halálának is évfordulója van. Pl:

 

1744 – Johann Heinrich Schulze német polihisztor, a fényképezés kémiai alapelvének felfedezője (* 1687)

1837 – Charles Fourier francia társadalomfilozófus, az utópista szocializmus képviselője (* 1772)

1849 – Csány László magyar politikus, az Országos Honvédelmi Bizottmány minisztere, Erdély kormánybiztosa, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja (* 1790)

1849 – Jeszenák János politikus, kormánybiztos az 1848–49-es szabadságharc vértanúja (* 1800)

1927 – Stromfeld Aurél magyar honvédtábornok, vezérkari főnök (* 1878)

1958 – XII. Piusz pápa (* 1876)

1963 – Édith Piaf francia sanzonénekesnő (* 1915)

1970 – Édouard Daladier francia politikus, miniszterelnök (* 1884)

2004 – Christopher Reeve amerikai színész, „Superman” alakítója (* 1952)

Ma Tajvanon tartanak nemzeti ünnepet.

A Fidzsi-szigeteken a Függetlenségi napja az ok a mulatozásra.

De ma van a Látás Világnapja, és 1994 óta a lelki egészség világnapja is.

(Ez utóbbi kettő az elvakított és behülyített döbrögisztáni magyarok számára érdekes lehet!)

 

 

 

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 9. hétfő van. Az év 282. (szökőévben 283. napja a Gergely-naptár szerint.)

Az évből még 83 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  DÉNES, ÁBRAHÁM, ÁBRÁM, ÁDRÁN, ÁBRIS, ANDOR, DIENES, DIONÍZIA, ELEMÉR, GERJÉN, GÜNTER, IBRAHIM, IBRÁNY, RUSZTEM, SÁRA, SÁRI, SZELLI, SZIBILL, SZIBILLA és VELMIRA nevű olvasóit!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

 

Október 9-én nagy dolgok történtek a világban az évszázadok során. Pl:

 

1305 – Vencel Brünnben lemond magyar királyi címéről, a Szent Koronát átadja III. Ottó bajor hercegnek. Ottó rövidesen Magyarországra érkezik.

1537 – Habsburg Ferdinánd főherceg osztrákokból, csehekből, németekből, magyarokból és horvátokból álló hadserege megsemmisítő vereséget szenved egy kisebb török seregtől (diakovári ütközet)

1542 – Kudarcba fullad Buda ostroma.

1683 – V. Károly lotaringiai herceg és Sobieski János lengyel király a párkányi csatában győzelmet aratnak a török haderő felett.

1855 – Isaac Singer, szabadalmaztatja a motoros varrógépet.

1874 – Megalapítják az Általános Postaegyesületet.

1934 – I. Sándor (Aleksandar I Karađorđević) jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert egy macedón merénylő meggyilkolja Marseille-ben.[1]

1940 – Német bombatámadás éri Londont.

1944 – Magyarországon új kormányrendelet tiltja meg a vendéglőknek a húsétel felszolgálását (kivéve a III. és IV. oszt. vendéglők, itt is csak gulyás vagy főtt marhahús árusítható).

1944 – Winston Churchill és Sztálin a Kremlben, az ún. „cédulaegyezményben” megállapodnak a befolyási övezetek felosztásáról. E területek további sorsát a teljesen független lesz saját belső folyamataiktól, kizárólag a „helyben illetékes” nagyhatalmak álláspontja lesz a döntő.[2]

1944 – Debrecen térségében hatalmas méretű páncélos csata kezdődik a szovjet, és velük szemben álló német és magyar csapatok között.

1948 – Izraeli milicisták, Menáhém Begín parancsnoksága alatt a Jeruzsálemhez közeli Deir Jasszin falu 254 palesztin civil lakosát legyilkolják, a túlélőket elüldözik. (Hivatalosan tagadott esemény).

1963 – Éjszakai hegyomlás és földcsuszamlás a venetói Vajont-gát fölött. A lezúduló árhullám elpusztítja a Piave völgyében fekvő Longarone városát és a környező falvakat. Több mint 2000 ember veszíti életét.

1965 – Az Egyesült Államokban először hoznak nyilvánosságra hivatalos adatokat a vietnami háborúban elszenvedett amerikai veszteségekről.

1986 – Londonban bemutatják az Az Operaház Fantomja c. musicalt.

2003 – Csődöt jelent a Baumag szövetkezet

 

Ezen a napon a történelem menetére nagy befolyással biró személyiségek születtek. Pl:

 

1201 – Robert de Sorbon francia teológus, a párizsi Sorbonne egyetem alapítója († 1274)

1585 – Heinrich Schütz német zeneszerző († 1672)

1757 – X. Károly francia király († 1836)

1859 – Alfred Dreyfus francia katonatiszt, a Dreyfus-ügy főszereplője († 1935)

1859 – Bodola Lajos mérnök, a méterrendszer hazai bevezetésének egyik hazai úttörője († 1936)

1884 – Helene Deutsch első pszichoanalitikusnő, Sigmund Freud munkatársa († 1982)

1888 – Nyikolaj Ivanovics Buharin orosz politikus († 1938)

1940 – John Lennon angol zenész, énekes († 1980)

1970 – Annika Sörenstam svéd golfozónő

1975 – Sean Lennon angol zenész

1986 – Juan Esteban Arango kolumbiai kerékpározó

De október 9-én történelmi jelességek is haltak meg. Pl:

 

1291 – Gergely, csanádi püspök (*?)

1892 – Salamon Ferenc magyar kritikus, történész, szerkesztő, egyetemi tanár, az MTA tagja (* 1825)

1894 – Justh Zsigmond író, politikus (* 1863)

1955 – Julij Mihajlovics Brascsajko kárpátaljai ruszin jogász, politikus, közéleti személyiség (* 1875)

1967 – Abonyi Tivadar színész, színházi rendező, festőművész (* 1887)

1967 – Ernesto Che Guevara argentin származású, de kubainak ismert forradalmár (* 1928)

1990 – Ottlik Géza író, nemzetközi szintű bridzsjátékos, szakíró. (* 1912)

2001 – Simonyi Károly magyar mérnök, fizikus, kiemelkedő tudós-tanár (* 1916)

2002 – Aileen Wuornos amerikai sorozatgyilkos (* 1956)

2016 – Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel filmrendező (* 1926)

Állami, nemzeti ünnep ma Ugandában és Ecuador Guayaquil-ben van. Mindkét országban a Függetlenség Napja az ok a dínom – dánomra.

Kanadában a Hálaadás napja van ma.

Japánban az egészség és a sport, Dél-Koreában a hangul ünnepe.

De ma van a Postai világnap is.

 

 

 

 

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 8. vasárnap van. Az év 281. (szökőévben 282. napja a Gergely-naptár szerint.)

Az évből még 84 nap van hátra. 

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  KOPPÁNY, ÁLDÁSKA, BENEDETTA, BENEDIKTA, BENEDETTA, BENITA, BETTINA, BIRGIT, BRIGITTA, DEME, DEMETER, DÖMÖTÖR, ETELKA, GITTA, JÁNOS, LAURENCIA, LORÉNA, LORIN, LORINA, MAGOR, PELÁGIA, PELÁGIUSZ, SEMJÉN, SIMEON és SZERGIUSZ nevű olvasóit!

(Ez a sok szép magyar név ez mind ott van a Wikipediában! Úgyhogy ezt nem mi találtuk ki!) 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Világra szóló események történtek az évezredek során október 8.-án. Úgymint:

 

1076 – horvát királlyá koronázták Dmitar Zvonimirt († 1089).

1588 – Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem győzelme Szikszónál a törökök fölött.

1871 – Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb 19. századi katasztrófájának számító nagy chicagói tűzvész pusztított, melyben 125-en meghaltak és teljesen leégett Chicago belvárosa.

1848 – Kossuth Lajos lesz az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke.

1848 – A Bécs felé visszavonuló Jellasics császári tábornok csapataival átlépi az osztrák-magyar határt.

1896 – Elindul a Dow Jones jegyzése.

1902 – Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.

1938 – A magyar kormány rendkívüli ülésén hozott határozatában a csehszlovákiai területeket „nem történelmi, hanem etnikai alapon” követeli vissza; Pozsony legyen szabadkikötő, Kárpátalján tartsanak népszavazást.

1939 – II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.

1944 – Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a magyar küldöttségnek.

1944 – A 2. Ukrán Front egységei Szegedtől délre, továbbá Szentesnél és Szolnok alatt elérik a Tiszát.

1944 – Német utászok felrobbantják az algyői Tisza-hidat.

1945 – Harry S. Truman amerikai elnök bejelenti, hogy csak az Egyesült Királyság és Kanada kapja meg az atombomba titkát.

1980 – A Magyarok Nagyasszonya kápolna felszentelése Vatikán-ban.

1991 – Horvátország és Szlovénia elszakadnak Jugoszláviától, és kikiáltják függetlenségüket.

2016 – A nyomtatott Népszabadság utoljára jelenik meg.

Október 8-án történelemalakító személyiségek születtek. Pl:

1676 – Feijoo Y Montenegro spanyol író, a spanyol felvilágosodás jelentős képviselője († 1764)

1870 – Louis Vierne francia orgonaművész, zeneszerző († 1937)

1874 – Gróf Bethlen István Magyarország miniszterelnöke († 1946)

1890 – Buday Dénes operett- és sanzonkomponista († 1963)

1903 – Nagy Ferenc politikus, magyar miniszterelnök († 1979)

1912 – Ilku Pál tanító, kommunista politikus († 1973)

1939 – Bergendy István Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, zeneszerző

1939 – Pege Aladár Liszt- és Kossuth-díjas dzsessz-zenész (nagybőgős), érdemes művész, zeneszerző († 2006)

1976 – Bonny Bon magyar pornószínésznő

1990 – Natasha Moodie jamaicai úszónő

1997 – Bella Thorne amerikai színésznő, modell

Ezen a napon viszont világnagyságok is távoztak az élők sorából:

1754 – Henry Fielding angol író (* 1707)

1803 – Vittorio Alfieri olasz költő (* 1749)

1841 – Johan August Arfwedson svéd kémikus, a lítium felfedezője (* 1792)

1849 – Gonzeczky János tábori lelkész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúja

1942 – Szergej Alekszejevics Csapligin orosz-szovjet fizikus, matematikus, gépészmérnök (* 1869)

1944 – Gerde Oszkár kétszeres olimpiai bajnok kardvívó (* 1883)

1945 – Felix Salten (er. Siegmund Salzmann) magyar származású osztrák író, a „Bambi” szerzője (* 1869)

1972 – Gózon Gyula Kossuth-díjas magyar színész (* 1885)

1992 – Rátonyi Róbert magyar színész, énekes, kabarettista (* 1923)

1992 – Willy Brandt német szociáldemokrata politikus, szövetségi kancellár, béke Nobel-díjas (* 1913)

2015 – Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár (* 1925)

Ma Horvátországban van állami ünnep. A Függetlenség Napja alkalmából.

A mai nap 1896 óta a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 október 7. szombat van. Az év 280. (szökőévben 281. napja a Gergely-naptár szerint.)

Az évből még 85 nap van hátra. 

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: AMÁLIA, AMÁL, BAKÁCS, BAKSA, BEKÉNY, BEKES,GARFIELD, GEROLD, GIRÓT, MÁRIA, MÁRK, MÁRKUS, RODION, SZERGIUSZ, VENDELINA és ZSERALD nevű olvasóit! 

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Nagy nap a mai! Kr. e. 3761 – A zsidó vallás szerint Isten e napon teremtette a világot (ünnepét nem a Gergely-naptárhoz igazítják, hanem a zsidó naptárhoz, „Tishri 1.”) Úgyhogy…

Október hatodika amúgy is bővelkedik sorsfordító történelmi eseményekben.

1184 – Francia szerzetesek lerakják a szentgotthárdi apátság alapjait a mai Szentgotthárdon

1411 – Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar és cseh király Pozsonyban eljegyzi kétéves leányát, Erzsébetet a 14 éves V. (Habsburg) Albert osztrák herceggel.

1459 – Savoyai Lajos genfi grófot, I. Lajos savoyai herceg és Lusignan Anna ciprusi királyi hercegnő másodszülött fiát, valamint I. Sarolta ciprusi királynő második férjét Nicosiában ciprusi királlyá koronázzák.

1555 – I. Szulejmán szultán újból elrendeli az erdélyi rendeknek, hogy ismét János Zsigmondot tekintsék erdélyi fejedelemnek.

1705 – II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem utasításban szabályozza a szécsényi országgyűlés végzése értelmében felállított Gazdasági Tanács működését.

1848 – A magyar képviselőház törvénytelennek nyilvánítja Jellasics főhadparancsnoki kinevezését, az országgyűlés feloszlatását és a haditörvénykezés bevezetését.

1848 – Az újonnan alakult magyar honvédsereg Ozoránál megadásra kényszeríti Roth és Philippovich császári tábornokok hadtestét, mindkét parancsnokló tábornokot fogságba ejtik. (A honvéd csapatok egyik parancsnoka Görgey Artúr).

1938 – Németországban törvényt hoznak, mely előírja, hogy minden zsidó állampolgár útlevelébe „J” megkülönböztető jelzést kell pecsételni.

1940 – Sztrájkba lépnek a salgótarjáni bányászok.

1944 – A brit és amerikai légierő pusztító támadásokat intéz Érsekújvár, Szombathely, Csap, a Komáromi és Zalaegerszeg vasúti pályaudvarai ellen.

1949 – Megalakul a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).

1977 – Elfogadják a Szovjetunió új alkotmányát. (Pont a Világ Teremtésének Napján!)

1982 – A New York-i Broadway-n bemutatják a „Macskák” c. musicalt.

1983 – II. János Pál pápa a temesvári esperesség „ad nutum Sanctae Sedis” ordináriussává nevezi ki Kräuter Sebestyént.

1989 – Grósz Károly lemond az MSZMP főtitkári posztjáról.

1989 – Budapesten megalakul a Magyar Szocialista Párt (MSZP). A párt magát a nyugati szocialista pártokkal rokon politikai intézményként határozza meg. „Az MSZMP-n belüli reformtörekvések örökösének tekinti magát” – mondja a kongresszusi állásfoglalás. Az új párt elnökének Nyers Rezsőt választják meg.

A Világ Teremtésének Napja ilyen-olyan évfordulóin történelemformáló személyek születtek. Olyanok, mint pl:

1409 – Luxemburgi Erzsébet magyar királyné, Zsigmond magyar király és Cillei Borbála lánya († 1442)

1697 – Canaletto (Giovanni Antonio Canale) itáliai festőművész († 1768)

1885 – Niels Bohr Nobel-díjas dán fizikus, atomfizikus († 1962)

1895 – Ferdinand Čatloš, szlovák katonatiszt, vezérkari főnök († 1972)

1909 – Bóbis Gyula birkózó, olimpiai bajnok († 1972)

1912 – Tátrai Vilmos Kossuth-díjas magyar hegedűművész († 1999)

1930 – Berek Kati kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, kiváló művész, a nemzet színésze († 2017)

1930 – Bernard Collomb (Bernard Marie François Alexandre Collomb-Clerc) francia autóversenyző († 2011)

1931 – Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai püspök

1952 – Vlagyimir Putyin orosz politikus, a KGB igazgatója, Oroszország elnöke

1953 – Tico Torres (zenész) A Bon Jovi amerikai együttes dobosa.

1955 – Yo-Yo Ma kínai származású francia csellista

1973 – Grigol Mgaloblisvili grúz diplomata és politikus, Grúzia miniszterelnöke

1973 – Sami Hyypiä finn labdarúgó

De sajnos ezen a napon jeles – nagy emberek is haltak meg. Többek között:

929 – III. (Együgyű) Károly nyugati frank király (* 879)

1849 – Edgar Allan Poe amerikai író, költő, újságíró (* 1809)

1892 – Karacs Teréz magyar pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője (* 1808)

1896 – John Langdon Down brit orvos, a Down-szindróma névadója (* 1828)

1956 – Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró, szaktanár (* 1889)

1959 – Mario Lanza olasz származású amerikai operaénekes (tenor) (* 1921)

1962 – Henri Oeiller francia autóversenyző (* 1925)

1970 – Fülep Lajos református lelkész, művészettörténész, művészetfilozófus (* 1885)

1973 – Fodor József magyar író, költő, műfordító (* 1898)

2014 – Bokor Péter magyar filmrendező, író, történész (* 1924)

2014 – Császár Gyöngyi magyar színésznő (* 1956)

Mivelhogy ma van a TEREMTÉS NAPJA, kizárólag ennek tudjuk be, hogy sehol a világon semmiféle nemzeti, állami ünnep, vagy egyéb hitbéli ünneplés nincs!

Vlagyimir Putyin meg szégyellje magát, hogy pontosan ezen a napon született meg! Nem tán azzal a szándékkal tette, hogy ez a nap őróla szóljon?!

De amúgy boldog szülinapot Elnök Úr! С днем рождения, господин Президент!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 oktúber elseje van. Az év 274. (szökőévben 275. napja a Gergely-naptár szerint.) Az évből még 9 nap van hátra. 

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: MALVIN, BAZSÓ, DIKÉ, EURIDIKÉ, LUDOVIKA, MALVINA, REMIG, RÉMUS, RÉMUSZ, RÓMEÓ, TERÉZ, TEREZA, TERÉZA, TERÉZIA, TERI, TERKA és TESSZA nevű olvasóit! 

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Szenzációs történelmi dolgok estek meg a világban október elsején! Csak néhány közülük, mint legjelentősebbek:

I. e. 331 – A Gaugamélai csata Nagy Sándor és III. Dareiosz között.

965 – XIII. János pápa megválasztása.

1273 – Habsburg Rudolfot választották német királynak

1330 – Dörögdi Miklós kerül az egri püspöki székbe.

1579 – Megérkeznek az első jezsuita szerzetesek Kolozsvárra.

1848 – A pákozdi csatavesztés után Jellasics császári tábornok hadereje elvonul Bécs felé.

1848 – A magyar képviselőház Szemere Bertalant és Mészáros Lázárt az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjaivá választja.

1880 – Thomas Alva Edison elkezdi az elektromos lámpák sorozatgyártását

1887 – Megnyílik Budapest első villamosvonala a Nyugati pályaudvar és a Király utca között, ezzel Magyarországon is megjelenik a villamosított közúti vasút.

1908 – A Rókusi pályaudvar és a Személy pályaudvar között útjára indul a szegedi villamos.

1928 – A Szovjetunióban bevezetik az első ötéves tervet.

1929 – A Szovjetunióban bevezetik a forradalmi naptár használatát.

1932 – Gömbös Gyula alakít kormányt Magyarországon.

1936 – Francisco Franco Generalissimus (Generalísimo) beiktatása a spanyol államfői tisztségbe.

1938 – A Német Birodalom annektálja a Szudétavidéket (Csehszlovákia 1/3-ad részét).

1939 – A német haderő bevonul Varsóba.

1971 – Orlando városában megnyílik a Walt Disney World.

1988 – Mihail Gorbacsovot, az SZKP főtitkárát a Legfelső Tanács államfővé választja, ezzel a Szovjetunió állami és pártvezetése egyetlen ember kezébe kerül.

Október elsején olyan történelemformáló személyiségek születtek, mint pl:

1207 – III. Henrik angol király († 1272)

1507 – Giacomo Barozzi da Vignola itáliai építész a 16. századi manierizmus egyik fő képviselője († 1573)

1685 – VI. Károly német-római császár, III. Károly néven magyar király, II. Károly néven cseh király († 1740)

1713 – Ráday Gedeon költő, műfordító, politikus († 1792)

1885 – Medek Anna opera-énekesnő († 1960)

1903 – Vladimir Horowitz ukrán származású amerikai zongoraművész († 1989)

1931 – Lovas István magyar magfizikus, részecskefizikus, a Debreceni Egyetem nyugalmazott tanára, akadémikus († 2014)

1935 – Julie Andrews angol színésznő

1979 – Pukli István magyar–történelem szakos tanár

1986 – Orbán Adrienn magyar kézilabdázó

1986 – Yediel Canton spanyol műkorcsolyázó

Persze jelességek, világhírességek is haltak meg október 1-én. Közülük néhány:

1499 – Marsilio Ficino itáliai orvos, filozófus és humanista (* 1433)

1684 – Pierre Corneille francia drámaíró (* 1606)

1856 – Christian zu Leiningen-Westerburg császári és királyi altábornagy (* 1812)

1945 – Mikola Sándor magyar pedagógus, fizikatanár (* 1871)

1952 – John Langenus belga nemzetközi labdarúgó-játékvezető (* 1891)

1970 – Járay József operaénekes (tenor), a Világ Igaza (* 1913)

1987 – vitéz Duska László magyar hivatásos katonatiszt, százados (* 1912)

2004 – Richard Avedon amerikai divat- és portréfotós (* 1923)

Ma a világ legnépesebb országában van állami ünnep. 1949-ben kikiáltják Mao Ce-tung vezetésével a Kínai Népköztársaságot – Ez Kína nemzeti ünnepe

Cipruson és Nigériában a Függetlenség Napja van ma. Mindkét országban állami ünnep.

1975 óta, Yehudi Menuhin javaslatára minden év október elseje a zene világnapja

De ma van az Idősek világnapja is.(1991 óta)

A mai nap Lisieux-i Szent Teréz (1873–1897), karmelita szerzetes, egyháztanító emléknapja a katolikus egyházban

 

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 szeptember 30. péntek van. Az év 273. (szökőévben 274. napja a Gergely-naptár szerint.) Az évből még 92 nap van hátra. 

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: JEROMOS, BECSE, FELICIA, HONÓRA, HONÓRIA, HONORINA, HONÓRIUSZ, HUNOR, IZMÉNE, JERONIMA, LABORC, MÉDEA, NORINA, ÖRS, SZOFI, SZÓFIA, VIKTOR, ZSÓFI és ZSÓFIA nevű olvasóit! 

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

– Petőfi Sándor –

SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

No lássuk, milyen világrengető események történtek szeptember 30-án a nagyvilágban.

1452 – Megjelenik az első nyomtatott könyv, Johannes Gutenberg Bibliája.

1651 – Házasságot kötött az utrechti Katalin-templomban Apáczai Csere János és Aletta van der Maet, a jómódú polgárlány; az ifjú tudós férj apósa házába költözött, és itt kezdte meg a Magyar Encyclopaedia munkálatait.

1681 – XIV. Lajos francia király hadserege megszállja Elzászt és Strasbourg-t.

1846 – William T. G. Morton első alkalommal próbálja ki betegen az étert.

1863 – A nagyszebeni csonka erdélyi országgyűlés törvénybe iktatja az októberi diplomát (Birodalmi Tanács: költségvetés, hadkötelezettség, kereskedelem, bank- és adóügyek, többi ügyeket tartományi gyűlések intézték, magyar kormányszékek visszaállítása), és a februári pátenst (az októberi diploma végrehatási okiratát).

1867 – Magyarország 60 millió forint kölcsönt vesz fel Ausztriától

1901 – Franciaországban kötelezővé teszik a rendszámtáblát minden járművön, amely a 30 km/h sebességet képes elérni.

1902 – A Győri Vagongyárban 1700 munkás sztrájkba kezd.

1946 – A nürnbergi perben 22 náci vezetőt bűnösnek talált háborús bűnök elkövetésében aNemzetközi törvényszék.

1960 – Bemutatják a „Flintstone család” c. rajzfilmet. Ez az első, főműsoridőben adott rajzfilm.

1961 – Szíria kikiáltja az Arab Köztársaságot.

1966 – Becsuánaföld elnyeri függetlenségét Nagy-Britanniától és Botswana néven új állammá alakul.

1975 – Bejrút partjainál – máig tisztázatlan körülmények között – lezuhan a Malév 240-es számú járata, fedélzetén 50 utassal és 10 főnyi személyzettel.

1986 – Az izraeli titkosszolgálat (Moszad) ügynökei Rómában elrabolják és Izraelbe hurcolják Mordechai Vanunu zsidó mérnököt (később elítélik, Izrael eltitkolt atomfegyverkezési programjának kiszivárogtatásáért).

1988 – Andrej Gromiko, volt szovjet külügyminiszter visszavonul politikától.

1988 – Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet ad ki az „1956. október 23. – 1957. május 1. közötti időben elkövetett bűncselekmények” miatt elítéltek kegyelemben részesítéséről. A kegyelem nem terjed ki azokra, akiket hazaárulás vagy kémkedés miatt, ill. köztörvényes bűncselekmény vádjával ítéltek el.

2002 – A Debreceni Főnix Csarnok átadási ünnepsége.

2007 – Előrehozott parlamenti választások Ukrajnában.

2015 – Oroszország aktívan hozzálát a szíriai rendcsináláshoz, a törvényes szír kormány kérésére.

Szeptember 30-án megszületett:

1627 – Robinson Crusoe Daniel Defoe regényalakja

1715 – Étienne Bonnot de Condillac francia filozófus († 1780)

1765 – José María Morelos, a mexikói függetlenségi háború egyik legjelentősebb vezére († 1815)

1802 – Antoine Jérôme Balard francia vegyész, a bróm felfedezője († 1876)

1847 – Hugonnai Vilma grófnő, az első magyar orvosnő († 1922)

1859 – Benedek Elek magyar író, meseíró, újságíró († 1929)

1908 – David Ojsztrah ukrán származású hegedűművész, karmester († 1974)

1919 – Cecil Green amerikai autóversenyző († 1951)

1928 – Elie Wiesel erdélyi származású Nobel-békedíjas amerikai író († 2016)

1948 – Marc Bolan angol énekes, a T. Rex együttes alapítója († 1977)

1962 – Frank Rijkaard holland labdarúgó, edző

De ezen a napon történelmi jelességek léptek ki az élők sorából:

419 vagy 420 – Szent Jeromos (Sophronius Eusebius Hieronymus) ókeresztény író, egyházatya (* 340 körül)

1848 – Gróf Zichy Ödön császárhű politikus, Görgey Artúr kivégezteti (* 1809 körül)

1891 – Georges Boulanger francia tábornok, jobboldali politikus (* 1837)

1897 – Lisieux-i Szent Teréz kármelita szerzetes, egyháztanító (* 1873)

1913 – Rudolf Diesel német mérnök, a Diesel-motor feltalálója (* 1858)

1918 – Szabó Ervin könyvtáros, társadalomtudós (* 1877)

1955 – James Dean amerikai színész (* 1931)

1985 – Simone Signoret (sz. Simone-Henriette-Charlotte Kaminker), francia színésznő (* 1921)

1985 – Charles Richter amerikai szeizmológius (földrengés-kutató), a Richter-skála megalkotója (* 1900)

2006 – Sütő András erdélyi magyar író, drámaíró (* 1927)

A mai napon vigadhatunk, ünnepelhetünk.

Ma van ugyanis:

Botswana nemzeti ünnepe

Helyi önkormányzatok napja Magyarországon 2000-től az Országgyűlés 57/2000. (VI.16.) határozata alapján, annak emlékére, hogy 1990-ben ezen a napon tartották az első önkormányzati választásokat.

A népmese napja Magyarországon (2005-től) 2010-től pedig péntekenként a Kossuth-rádióban Döbrögi mond NERmeséket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 szeptember 29. péntek van. Az év 272. (szökőévben 273. napja a Gergely-naptár szerint.) Az évből még 93 nap van hátra. 

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: MIHÁLY, GÁBOR, GABOS, GÁBRIEL, GABRIELLA, KAPOLCS, MIKES, RAFAEL és RÁFIS nevű olvasóit! 

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

A magyar néphagyomány szerint a pásztorok elszegődtetésének napja.
A kukoricatörés kezdete.
Ha Mihálykor dörög az ég, szép lesz az ősz, de kemény a tél.

 

A mai napon komoly történelmi eseményekről emlékezhetünk meg:

440 – I. Nagy Leó pápa felszentelése.

935 – Megölik I. Vencelt, Csehország királyát, aki a csehek védőszentjévé lett.

1502 – II. Ulászló magyar király Székesfehérvárott feleségül veszi Candalei Annát, akit ugyanaznap ugyanott Bakócz Tamás esztergomi érsek magyar királynévá koronáz.

1534 – Majláth István elfoglalja Medgyest, Lodovico Grittit kivégzik.

1650 – Angliában Henry Robinson megnyitja a világ első házasságkötő irodáját.

1848 – A pákozdi csatában a magyar honvédsereg megállítja Jellasics tábornagy, horvát bán császári hadseregét.

1848 – Eötvös József elhagyja Magyarországot, Bécsbe, majd Münchenbe távozik.

1903 – A I. Ferenc József király Khuen-Héderváry Károly grófot nevezi ki miniszterelnökké.

1932 – Horthy Miklós kormányzó Gömbös Gyulát nevezi ki miniszterelnökké.

1936 – Francisco Franco tábornokot a „Junta de Defensa Nacional” kinevezi Spanyolország államfőjévé, és a nacionalista fegyveres erők főparancsnokává.

1936 – A Magyar Királyi Belügyminisztérium rendelete alapján e naptól kezdve tilos minden politikai jellegű népgyűlés, felvonulás, körmenet.

1951 – A Minisztertanács határozatot hozott a „Néphadsereg napjá”-nak bevezetéséről, illetve megünnepléséről. (a pákozdi győzelem emlékére).

1965 – Meghirdetik a „Brezsnyev-doktrinát”, mely a szocialista országokat a Szovjetunió érdekkörébe rendeli.

1977 – A Szovjetunióban fellövik a Szaljut–6 űrállomást.

1988 – Budapesten mintegy 3000 egyetemista és főiskolás tüntet a bős–nagymarosi vízlépcső megépítése ellen.

Szeptember 29-én történelemalakító személyek születtek. Mint pl:

i. e. 106 – Pompeius római hadvezér, tengernagy († i. e. 48)

1511 – Szervét Mihály spanyol humanista és természettudós, a kisvérkör felfedezője, az unitárius univerzalizmus egyik kiemelkedő úttörője († 1553)

1518 – Jacopo Tintoretto olasz (itáliai) reneszánsz festőművész († 1594)

1547 – Miguel de Cervantes spanyol író, a Don Quijote alkotója († 1616)

1899 – Bíró László József a golyóstoll („BIC”) feltalálója († 1985)

1901 – Enrico Fermi Nobel-díjas olasz atomfizikus († 1954)

1906 – Machovits István Kossuth-díjas darutervező mérnök († 1995)

1927 – Kovalik Károly újságíró, riporter, televíziós műsorvezető († 1995)

1928 – Lantos Mihály olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja († 1989)

1931 – Anita Ekberg svéd színésznő († 2015)

1943 – Lech Wałęsa lengyel elektroműszerész, politikus, államfő, Nobel-békedíjas

1986 – Joao Luis Cardoso Matias angolai úszó

Ezen a napon viszont meghaltak történelmi jelentőségű személyek is. Így pl:

i. e. 48 – Pompeius római hadvezér (* i. e. 106)

1534 – Gritti Alajos olasz származású kalandor, a Magyar Királyság kormányzója (* 1480 körül)

1829 – Vitkovits Mihály magyar író, költő, a magyar nyelvújítás híve (* 1778)

1854 – Schodelné Klein Rozália magyar operaénekesnő (* 1811)

1872 – Déryné Széppataki Róza színésznő, operaénekes (* 1793)

1956 – Pattantyús-Ábrahám Géza magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, Kossuth-díjas, az MTA tagja (* 1885)

1981 – Bill Shankly a Liverpool FC vezetőedzője 1959 és 1974 között (* 1913)

2010 – Tony Curtis magyar származású amerikai színész (* 1925)

Ma van a kávé világnapja Magyarországon (2009-től) Ezzel kell beérnünk egyéb hiján, hiszen 1992-ig ez volt a Magyar Honvédség Napja, a Pákozdi csata évfordulója. 1992-ben az önálló Horvátország érzékenységére való tekintettel ezt az ünnepet a magyar kormány május 21-ére, Buda 1849-es visszavívásának évfordulójára helyezte át.

Még jó hogy van ez a Kávé Világnapja! Igaz csak Döbrögisztánban, de van! Ennélfogva van saját Világnapunk is!

Máskülönben döguncsi lenne a mai nap!

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 szeptember 28. csütörtök van. Még ma estig tart a JOM KIPPUR-az „engesztelés napja”! Az év 271. (szökőévben 272. napja a Gergely-naptár szerint.) Az évből még 94 nap van hátra. 

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: VENCEL, BERNÁRD, BERNÁT, ISMÉRIA, IZMÉNE, JUSZTINA, JUSZTÍNIA, PELBÁRT, SALAMON, SALVADOR, SZELIM, TÁRKÁNY és VELEK nevű olvasóit! 

(Nehogy azt gondolják ám kedves olvasóink, hogy ezt a sok marhaságot mi találjuk ki! Ott van a Wikipedian. Sok hülyeségre hajlamosok vagyunk, de ilyesmikre…?!)

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Csudálatos történések estek meg ezen a napon az évszázadok során a világban:

1213 – Összeesküvők (Péter ispán, Kacsics nembeli Simon, Simon) rátámadnak a pilisi erdőkben tartózkodó Gertrúd királynéra (II. András magyar király feleségére) és kíséretére. Meggyilkolják a királynét.

1238 – I. Jakab aragóniai király visszafoglalja Valencia városát az almohádoktól, akik ekkor Granadáig vonulnak vissza.

1396 – A nikápolyi csatában a Luxemburgi Zsigmond magyar király vezette lovagi hadsereg súlyos vereséget szenved I. Bajazid oszmán szultán hadától.

1468 – I. Mátyás magyar király Brassó városának árumegállító jogot adományoz.

1526 – Török sereg először fosztja ki Szeged városát.

1630 – Bethlen Istvánt erdélyi fejedelemmé választják.

1787 – Megszületik az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya.

1801 – Házasságot kötött Kolozsvárott Bolyai Farkas és Benkő Zsuzsanna, mely házasságból 1802. december 15-én született Bolyai János.

1830 – V. Ferdinánd lesz Magyarország királya.

1848 – A pesti hajóhídon felkoncolják Lamberg Ferenc császári tábornagyot, aki a király képviseletében fel akarta oszlatni a magyar országgyűlést.

1864 – Megalakul az Első Internacionálé.

1922 – Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).

1971 – A Vatikán és a magyar kormány közötti megállapodás értelmében Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érsek amnesztiában részesül, és elhagyja Magyarországot.

Szeptember 28-án histórikus személyek születtek. Pl:

I. e. 551 – Konfuciusz, kínai filozófus († I. e. 479)

1573 – Caravaggio itáliai festőművész († 1610)

1817 – Tompa Mihály magyar költő, az MTA tagja († 1868)

1823 – Schenzl Guidó meteorológus, akadémikus, a Magyar Meteorológiai és Földdelejességi Intézet létrehozója és első igazgatója. († 1890)

1863 – I. Károly portugál király († 1908)

1907 – Turay Ida magyar színésznő († 1997)

1934 – Brigitte Bardot francia színésznő

1943 – Kerényi Imre magyar színházi rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, döbrögista hoppmester

1979 – Bam Margera amerikai profi gördeszkás, színész

Viszont ezen a napon történelemformáló egyéniségek meg is haltak! Pl:

935 – Szent Vencel Csehország fejedelme, megölik (* 907 körül)

1213 – Meráni Gertrúd királyné II. András magyar király felesége, összeesküvők megölik (* 1185)

1790 – Esterházy Miklós József herceg, tábornagy (* 1714)

1848 – Lamberg Ferenc Fülöp osztrák császári és királyi altábornagy, megölik (* 1791)

1895 – Veres Pálné (sz. Beniczky Hermin), a magyar nőnevelésügy egyik előharcosa, az első Nőképző Egylet alapítója (* 1815)

1933 – Alexander von Krobatin csász. és kir. vezérezredes, az Osztrák–Magyar Monarchia hadügyminisztere (* 1849)

1953 – Edwin Hubble amerikai csillagász (* 1889)

1965 – Rónai Sándor politikus, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az Országgyűlés elnöke (* 1892)

1978 – I. János Pál pápa, er. Albino Luciani, (* 1912)

2015 – Ignacio Zoco Európa-bajnok spanyol labdarúgó, hátvéd (* 1939)

2016 – Simón Peresz lengyelországi születésű izraeli politikus, Izrael Állam 9. elnöke (* 1923)

MA MÉG TART A VILÁGBAN A JOM KIPPUR! Tegnap napfölkeltétől. Ma naplementéig! (De mi van olyankor, ha nagyon felhős az ég? Nem látni a napfelkeltét-naplementét! Érzés alapján?)

Csehországban ma van Szent Vencel napja, a cseh államalapítás ünnepe.

A hallássérültek (siketek) világnapja is ma van!

És végre mi magyarok is örömködhetünk! Ma van a „Magyar Honvédségben” szolgáló tűzszerészek napja. De mitől magyar? És főképp mitől honvéd? Nah! Ne legyünk ünneprontók!

INKÁBB SZERENCSÉT KÍVÁNUNK NEKIK A MUNKÁJUKHOZ!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com