A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 11. csütörtök van! (Szökőévben is a 11. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 354 nap van hátra (Szökőévben 355)(Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: ÁGOTA + AGÁTA, BALTAZÁR, HONORÁTA, SZALVIA, TASZILÓ, TÉZEUSZ, VAZUL, és ZSÁLYA  nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 11-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1827 – A brémai városállam megvásárolja a Weser torkolatában lévő Lehe falu területét a Hannoveri fejedelemtől és megalapítja Bremerhavent.

1919 – Károlyi Mihályt ideiglenes köztársasági elnökké nevezik ki.

1919 – Berinkey Dénes miniszterelnök megalakítja kormányát.

1919 – Erdélyt Romániához csatolják.

1962 – A honvédelmi miniszter kiadja a „03” és „04. számú” parancsát a tartalékos, illetve a 2. évüket leszolgált és ideiglenesen visszavont sorállomány január 17–20-a közötti leszereléséről.

Ezen a napon születtek ám olyan köznépi gyerkőcök is, akik életük során emlékezésre méltó dolgot cselekedtek. (Na meg egy-két „kékvérű utód is született!) PL:

347 – I. Theodosius római császár († 395)

1638 – Nicolaus Steno dán természettudós († 1686)

1753 – Charlotte Buff az a német nő, akiről Johann Wolfgang von Goethe Lotte alakját mintázta „Az ifjú Werther szenvedései” című művében († 1828)

1800 – Jedlik Ányos pap, tanár, fizikus, feltaláló († 1895)

1823 – Pierre Philippe Denfert-Rochereau francia katonatiszt, († 1878)

1903 – Dékány András magyar ifjúsági író († 1967)

1961 – Habsburg Károly, Habsburg Ottó és Regina szász–meiningeni hercegnő fia

1987 – Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó

De persze január 11-én jelességek is távoztak az élők sorából. Pl:

1753 – Hans Sloane ír természettudós, orvos, botanikus (* 1660)

1801 – Domenico Cimarosa itáliai zeneszerző (* 1749)

1872 – Balogh János alispán, országgyűlési követ (* 1796)

1875 – Giovanni Biagio Luppis von Rammer vagy Ivan Lupis, magyarosan Luppis János, az osztrák–magyar haditengerészet tisztje, az önálló hajtással rendelkező torpedó feltalálója. (* 1813)

1989 – Ábrahám Ambrus Andor magyar zoológus, ideghisztológus, az MTA tagja (* 1893)

2014 – Aríél Sárón izraeli politikus, tábornok, miniszterelnök (* 1928)

2015 – Anita Ekberg svéd színésznő, modell (* 1931)

Ma Albániában a Köztársaság napja címen ünnepelnek a szkipetárok.

Marokkóban a mórok a Függetlenség napja végett nem dolgoznak.

Mikronéziában az alkotmányikat ünneplik a mikronézek. Ők se dolgoznak ma!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 10. szerda van! (Szökőévben is a 10. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 355 nap van hátra (Szökőévben 356)(Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: MELÁNIA+AGÁD, AGAPION, AGATON, ALDÓ, BÁCS, BACSÓ, MELANI, VILIAM, VILMA és VILMOS nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 10-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

I. e. 49 – Caius Iulius Caesar csapataival átlépi a Rubicon folyót.

1072 – A normannok elfoglalják a szicíliai Palermót.

1429 – Jó Fülöp burgundi herceg megalapítja az Aranygyapjas rendet.

1863 – Átadják a világ első földalatti vasútját, a Metropolitan Railway-t Londonban.

1870 – Párizsban Pierre Napoléon Bonaparte herceg agyonlövi Victor Noir újságírót

1946 – Londonban megnyílik az ENSZ első közgyűlése.

1973 – A Hortobágyi Nemzeti Park létrehozása.

Január 10-én nem csak uralkodói sarjak születtek ám. Születtek olyan póri kölkök is, akik életük során emlékezetes dolgot csináltak. Mint pl:

1573 – Simon Marius német csillagász († 1624)

1769 – Michel Ney francia marsall, I. Napóleon császár hadvezére († 1815)

1913 – Gustáv Husák szlovák kommunista politikus, Csehszlovákia államfője († 1991)

1945 – Rod Stewart angol énekes

1990 – Szabó Bence magyar labdarúgó

De persze ezen a napon jelességek is haltak meg. Pl:

1276 – X. Gergely pápa (* 1210)

1754 – Edward Cave angol nyomdász, szerkesztő és kiadó, (* 1691)

1862 – Samuel Colt feltaláló (* 1814)

2016 – David Bowie angol énekes, zeneszerző, producer (* 1947)

Ma aztán jól nézünk ki! Sehol a környékben egy jó kis ünnep.

Csak az afrikai Beninben. Ott Vudu-nap van, Nemzeti ünnep!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 9. kedd van! (Szökőévben is 8. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 356 nap van hátra (Szökőévben 35z)(Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: MARCELL + ALESSZIA, HONT, JULIÁN, JULIÁNUSZ, JÚLIUSZ, MARSALL, SZULEJKA és ZULEJKA nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 9-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

475 – Trónra lép Basiliscus bizánci ellencsászár.

1475 – Hunyadi Mátyás levelet küld a pápának, melyben értesíti, hogy megfelelő segítség mellett felvenné a harcot a törökkel.

1620 – A pozsonyi országgyűlés felajánlja Bethlen Gábornak a királyi címet, de ő csak a Magyarország fejedelme titulust fogadta el.

1658 – II. Rákóczi György lemondatja Rhédey Ferencet, és újra elfoglalja az erdélyi fejedelmi trónt.

1980 – Szaúd-Arábia különböző városaiban lefejeznek 63 személyt, akiket a mekkai Nagymecsetben 1979. november 20-án kezdődött felkelésben való részvétel miatt ítéltek halálra.

Január 9-én nem csak királyi sarjak megszületéséról kell megemlékeznünk. Születtek ám rajtuk kívül olyan póri ivadékok is, akik azért tettek is valamit életük során, hogy ma megemlékezzünk róluk. Pl:

1554 – XV. Gergely pápa († 1623)

1813 – Kővágó-örsi Kuthy Lajos magyar regény- és drámaíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező és a Kisfaludy Társaság tagja († 1864)

1851 – Simonkai Lajos magyar botanikus, a 19. század második felének egyik legnagyobb magyar flórakutatója († 1910)

1878 – Rudnay Gyula festőművész († 1957)

1922 – Sékou Ahmad Touré guineai politikus, költő († 1984)

1941 – Joan Baez amerikai folk-énekesnő, zeneszerző, szövegíró, gitáros, békeharcos

1944 – Jimmy Page angol gitáros, zeneszerző, rockzenész

1989 – Korcsmár Zsolt magyar labdarúgó

De persze jelességek IS haltak meg ezen a napon. Pl:

1757 – Bernard le Bovier de Fontenelle francia filozófus, író, tudománynépszerűsítő (* 1657)

1873 – III. Napóleon francia császár (* 1808)

1954 – Vízvári Mariska színésznő, szakácskönyvíró (* 1877)

1988 – Buga László magyar orvos, egészségügyi szakíró (* 1906)

Ma pedig ha valakinek ünnepelhetnékje van, az mehet Panamába! Ott ma van a mártírok napja.

Azon kívül pedig dögunalom!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 8-a, hétfő van! A 2018-as esztendő második munkahetét kezdi Döbrögisztán népe. Persze csak az, akinek van munkája.(Szökőévben is 8. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 357 nap van hátra (Szökőévben 358)(Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: GYÖNGYVÉR+ANASZTÁZ, APOLLINÁR, APOLLINÁRIA, ERHARD, INCE, JUKUNDUSZ, JUTAS, JUTOCSA, KÖVES, POLINA, POLLA, SZEVÉR, SZEVERIN, SZEVERINA, SZÖRÉND, SZÖRÉNY, TÁCIA, TAS, VIRÁG, ZERÉND és ZERIND nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 8-án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1198 – III. Ince pápa, a középkor egyik legnagyobb egyházfőjének megválasztása.

1297 – Monaco függetlenségének kikiáltása.

1849 – A nagyenyedi népirtás kezdete.

1959 – Fidel Castro Havannába érkezik.

1962 – A harmeleni vonatkatasztrófában 93 ember veszítette életét. Ez volt Hollandia legsúlyosabb vasúti tragédiája.

Január 8-án születtek úri sarjak IS. De olyan póri származékok is, akik életük során híressé lettek. Mint pl:

1638 – Elisabetta Sirani olasz barokk festőnő († 1665)

1788 – Habsburg–Lotaringiai Rudolf olmützi hercegérsek († 1831)

1894 – Tkálecz Vilmos a Vendvidéki Köztársaság alapítója és első vezetője († 1950)

1902 – Georgij Makszimilianovics Malenkov szovjet kommunista politikus, az SZKP PB tagja, miniszterelnök († 1988)

1984 – Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője

Persze jelességek IS haltak meg ezen a napon. Mint pl:

1324 – Marco Polo itáliai kereskedő, utazó (* 1254)

1337 – Giotto di Bondone itáliai festő, építész, szobrász (* 1267)

1642 – Galileo Galilei itáliai csillagász (* 1564)

1975 – Botond-Bolics György mérnök, szakíró, népszerű-tudományos művek szerzője, (* 1913)

Ma aztán jól nézünk ki! Sehol egy állami vagy nemzeti ünnep! Aki valami érdekességre vágyik, az mehet Bulgáriába!

Ott ma van a bábanap (Бабинден), az anyaság ünnepe.

Amúgy dögunalom lesz a mai nap!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 7-e, vasárnap van! A 2018-as esztendő első munkahete kifutott. (Szökőévben is 7. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 358 nap van hátra (Szökőévben 359)(Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: ATTILA, RAMÓNA + ARTÚR, ELLINA, ETELE, LUCIÁN, LUCIÁNA, MELANI, MELÁNIA, NIKÉTÁ, RAJMOND, RAJMUND, SZINGLID és VALENTIN nevű kedves  olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 7-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1325 – IV. (Bátor) Alfonz lesz Portugália királya.

1558 – Franciaország elfoglalja Calais-t, Anglia utolsó kontinentális területét.

1566 – V. Piust pápává választják.

1598 – Borisz Godunov megszerzi Oroszország trónját.

1601 – Robert Devereux lázadása Londonban Erzsébet királynő ellen.

1610 – Galileo Galilei először figyeli meg és nevezi el a Jupiter holdjait (Galilei-holdak).

1764 – Madéfalvi vérengzés: Erdélyben a Siskowicz altábornagy vezette császári katonaság megrohanja a Madéfalván egybegyűlt, szabadságjogaikért küzdő, az erőszakos császári besorozások ellen tiltakozó csíki székelyeket. A vérfürdőben kétszáz székelyt megölnek, további 200 gyermeket, asszonyt és öreget a dermesztő fagyban hajszoltak a halálba. Ezután az életben maradottak Moldvába menekültek.

1959 – Az Egyesült Államok elismeri a Fidel Castro vezette kubai kormányt.

1973 – A balassagyarmati túszdráma kezdete, Pintye András és László fegyverekkel elfoglalja a Geisler Eta Leánykollégiumot és 5 napig fogságban tart 20 lányt. Ez az első túszejtés Magyarországon.

1979 – Vietnam lerohanja Kambodzsát, véget vetve a vörös khmerek rémuralmának

1989 – Hirohito japán császár halálát követően Akihito lesz Japán császára .

1990 – A pisai ferde tornyot biztonsági okokból lezárják a látogatók elől.

1999 – Megkezdődik Bill Clinton amerikai elnök elleni per, szexuális zaklatás vádjával.

2015 – Két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus magazin párizsi irodáját, a támadásban 12-en (10 újságíró és 2 rendőr) életüket vesztették.

Január 7- én IS születtek ám olyanok, akik jelessé lettek életük későbbi szakaszában. Vagy születésük-származásuk okán. Pl:

1795 – Szilasy János teológiai doktor, egyetemi tanár, nagyváradi kanonok és az MTA tiszteleti tagja († 1859)

1844 – Bernadette Soubirous francia apáca, Lourdes-i látnok († 1879)

1845 – III. Lajos bajor király († 1921)

1926 – Szász Endre festőművész, grafikus († 2003)

1931 – Dr. Bőzsöny Ferenc előadóművész, tanár, a Magyar Rádió főbemondója

1935 – Valerij Nyikolajevics Kubaszov szovjet űrhajós († 2014)

1966 – Ganxsta Zolee, magyar zenész

1972 – Gervai Péter a magyar Wikipédia alapítója

Persze január 7-én IS hunytak el hírességek. Pl:

847 – II. Szergiusz pápa

1589 – Ghiczy János erdélyi kormányzó

1943 – Nicola Tesla horvát származású elektromérnök, fizikus (* 1856)

1996 – Grósz Károly kommunista politikus, MSZMP-főtitkár, miniszterelnök (* 1930)

Ma kezdődik az ortodox világban a Karácsony!

-Kambodzsában viszont állami ünnep a mai nap. Ott a népirtó rendszer fölött aratott győzelem napját ünneplik.

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 6-a, szombat van! A 2018-as esztendő első munkahete kifutott. (Már akinek!) Lassan illik beleszokni robotba! (Szökőévben is 6. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 359 nap van hátra (Szökőévben 360)(Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: BOLDIZSÁR + ANASZTÁZ, BALTAZÁR, EPIFÁNIA, GÁSPÁR, GAZSÓ, MELCHIOR, MELHIOR és MENYHÉRT nevű kedves  olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 6-án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1199 – I. Leó örmény királyt a kilikiai Tarsusban Örményország királyává koronázzák

1323 – Károly Róbert magyar király átfogó gazdasági reformsorozatának részeként elrendeli az új, stabil pénz, a dénár verését

1481 – Az Arany Horda serege vereséget szenved valahol az orosz sztyeppéken a szibériai tatároktól, s a kán is elesik

1540 – VIII. Henrik angol király feleségül veszi 4. hitvesét, Klevei Anna német hercegnőt.

1568 – Tordán megkezdődik az az erdélyi országgyűlés János Zsigmond fejedelemsége idején, amelyben a vallási türelmet a világon elsőként meghirdették és törvényben szabályozták (13-áig tartott)

1622 – A nikolsburgi békében Bethlen Gábor erdélyi fejedelem lemond magyar királyi címéről

1661 – Barcsay Ákos vereséget szenved Kemény János seregeitől

1838 – Samuel Morse nyilvánosan bemutatja találmányát, a távírót

Január 6-án születtek főúri sarjak IS, meg póri porontyok. Közülük néhányan emlékezetes dolgokat vittek végbe életük későbbi szakaszában. Mint pl:

1367 – II. Richárd angol király († 1400)

1412 – Jeanne d’Arc (Szent Johanna), katolikus szent, († 1431)

1766 – Fazekas Mihály magyar költő, botanikus († 1828)

1807 – Petzval József magyar mérnök-matematikus, egyetemi tanár, feltaláló, az MTA kültagja, a Bécsi Tudományos Akadémia tagja († 1891)

1893 – Endresz György magyar pilóta, repülőoktató († 1932)

1897 – Veres Péter magyar író, politikus († 1970)

1934 – Voith Márton kohómérnök, egyetemi tanár

1955 – Rowan Atkinson angol színész, komikus

Persze ezen a napon is haltak meg jelességek. Mint pl:

1481 – Ahmat kán az Arany Horda uralkodója.

1537 – Alessandro de’ Medici a firenzei köztársaság vezetője (* 1510)

1693 – IV. Mehmed az Oszmán Birodalom 20. szultánja (* 1642)

1852 – Louis Braille francia feltaláló, (* 1809)

1990 – Pavel Alekszejevics Cserenkov Nobel-díjas orosz fizikus (* 1904)

2006 – Zavadszky Gábor válogatott labdarúgó (* 1974)

2008 – Körmendi János magyar színművész (* 1927)

Tudomásunk szerint MA SEM LESZ SEHOL A VILÁGBAN valami jó kis nemzeti vagy állami ünnep! Pedig annyir kéne már valami! Így csak dögunalom az élet.

Kész szerencse, hogy ma van:

Vízkereszt napja. A karácsonytól vízkereszt napjáig tartó 12 szent nap – illetve az ezoterikus kereszténységben a december 24-étől tartó 13 szent éjszaka – zárónapja, a farsang kezdete. A nyugati kereszténységben ekkor ünneplik a napkeleti bölcsek („háromkirályok”) látogatását a kis Jézusnál. Egyes országokban ma is élő szokás, hogy megajándékozzák a gyerekeket az éjjel az ajtó elé vagy ablakba tett csizmájukba rejtett édességekkel, amit a „háromkirályok” hoz nekik. A keleti keresztény egyházakban a vízkereszt Jézus megkeresztelésének, Krisztussá válásának ünnepe.

A magyarság körében régen általános szokás volt, hogy a papok a házakat meghintették szenteltvízzel (házszentelés). Ezenkívül elterjedt népszokás volt a „csillagozás”, amikor gyerekek jártak körbe a faluban csillaggal a kezükben és a kis Jézusról szóló énekeket énekeltek. Ez egyes magyarlakta vidékeken még a mai napig is létező szokás.
Német nyelvterületen az ünnep neve Dreikönigstag („a háromkirályok napja”).

A vízkereszt ünnepének neve Olaszországban Epifania. A Befana (öreg jó boszorkány) ezen a napon a jó gyerekeknek ajándékot hoz.

– Irakban: a hadsereg napja van ma.

– Laoszban pedig a Pathet Lao napját ünneplik az ottaniak.

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 5-e, péntek van! Az év negyedik napja, és harmadik munkanapja! Lassan illik beleszokni robotba! (Szökőévben is az 5. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 360 nap van hátra (Szökőévben 361)(Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: EDVÁRD, SIMON, AMADIL, AMÁTA, ÁRPÁD, DALIA, DALTON, DELI, ÉBEN, EDE, EDUÁRD, ELLÁK, EMILI, EMILIA, EMILIÁNA, GÁSPÁR, GAZSÓ, SIMEON, SION, TIHAMÉR és TÁÉTOS nevű kedves  olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 5-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1849 – Görgey honvédserege Vác irányában kivonul Pest-Budáról. Windisch-Grätz császári csapatai elfoglalják a kiürített fővárost.

1868 – Megjelenik a Borsszem Jankó című élclap

1896 – Wilhelm Conrad Röntgen felfedezéséről szóló hír megjelenik a bécsi Neue Freie Presse újságban

1911 – A Monacói Hercegségben elfogadják az alkotmányt, a törpe ország államformája: alkotmányos monarchia.

1964. január ötödikén 15 Celsius fokot mértek az Antarktiszon, amely hőmérsékleti rekordnak számít

1981 – Az iráni hadsereg ellentámadást indít Susangerd körzetében, azonban a megszálló iraki erőkkel szemben csúfos kudarcot vall.

1985 – Befejeződik a Mózes hadművelet, melynek során körülbelül 8000 etiópiai zsidót szállítottak Szudánból közvetlenül Izraelba.

Január ötödikén születtek nemesi sarjak IS, meg olyan póri kölkök, akik életük későbbi szakaszában nagy dolgot vittek véghez. Pl:

1592 – Sáh Dzsahán az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója, († 1666)

1761 – Diószegi Sámuel magyar református lelkész, botanikus († 1813)

1855 – King C. Gillette amerikai üzletember, a cserélhető borotvapenge feltalálója († 1932)

1914 – Straub F. Brunó magyar biokémikus, akadémikus, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának utolsó elnöke († 1996)

De persze ezen a napon hírességek IS távoztak az élők sorából. Mint pl:

1173 – IV. Boleszláv lengyel fejedelem (* 1120 vagy 1121)

1477 – Károly burgundi herceg (* 1433)

1589 – Medici Katalin francia királyné, (* 1519)

1976 – Takács Károly kétszeres olimpiai bajnok sportlövő (* 1910)

1976 – Takács Károly kétszeres olimpiai bajnok sportlövő (* 1910)

Tudomásunk szerint ma sehol – semmi állami vagy nemzeti ünnep nincs!

Jó hír viszont, hogy ma van Vízkereszt előestéje (az angolszász országokban Twelfth Night). Ilyenkor szentelik fel a szentelt vizet és a tömjént a katolikus papok a templomokban.

Spanyolországban és Mexikó egyes területein pedig a Háromkirályok felvonulása (Cabalgata de Reyes Magos) – van. Hagyományos népünnepély. Jó nekik!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 4-e, csütörtök van! Az év harmadik napja, és második munkanapja! Lassan illik beleszokni robotba! (Szökőévben is a 4. nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 361 nap van hátra (Szökőévben 362)(Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: LEONA, TITUSZ, AGGAMEMNON, AGGEUS, AMÉLIA, ANGÉLA, ANGYAL, ANGYALKA, BENÁTA, BENEDETTA, BENEDIKTA, BENEDITTA, BENITA, IZABEL, IZABELL, IZABELLA és RUT nevű kedves  olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 4-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

871 – A readingi csatában a dán hódító hadsereg legyőzi I. Æthelred wessexi királyt

1493 – Kolumbusz Kristóf bevégezve első útját, visszaindul az Újvilágból

1884 – Londonban megalakul a Fabiánus Társaság

1945 – Brit-amerikai légitámadás Győr közlekedési célpontjai ellen

1951 – A koreai háborúban Észak-Korea és Kína erői bevették Szöult

1959 – A Luna–1 az első ember alkotta tárgy, amely elhagyja a Föld gravitációs mezejét és eléri a Holdat

1996 – Átadják a forgalomnak az M1 autópálya Győr–Hegyeshalom közti szakaszát. Ez az első díjköteles, koncessziós közút Magyarországon.

Január 4-én is születtek olyanok, akik életük során jeles dolgokat műveltek. Pl:

1567 – François d’Aguilon belga matematikus, fizikus († 1617)

1662 – Apáti Miklós protestáns prédikátor († 1724)

1756 – Boráros János Pest város főbírája, alpolgármestere († 1834)

1785 – Jacob Grimm (Grimm fivérek) német író, irodalmár, jogász, nyelvész († 1863)

1804 – Bátori-Schulcz Bódog honvéd ezredes († 1885)

1863 – Apáthy István magyar természettudós, zoológus († 1922)

1952 – Horváth Attila szövegíró, költő

1974 – Gáspár Győző cigány származású magyar „show-man”, művésznevén „Győzike”, a Győzike show című „realitykomédia” főszereplője, egykori előadó, a Romantic együttes alapítója

De persze jelességek IS távoztak január 4-én az élők sorából. Úgymint pl:

1309 – Folignói Boldog Angéla olasz egyházi író, ferences rendi apáca

1720 – Dimény Pál magyar orvos (* 1660 körül)

1725 – Bethlen Katalin erdélyi fejedelemasszony

1913 – Alfred von Schlieffen német császári vezérkari tábornagy (* 1833)

1997 – Lévai Sándor bábszínész, báb- és díszlettervező, (* 1930)

2006 – Maktúm bin Rásid Ál Maktúm sejk, Dubaj uralkodója és az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke (* 1943)

2010 – Jamagucsi Cutomu japán mérnök, az egyetlen ember, aki hivatalosan két atomtámadást is túlélt. (* 1916)

2017 – Klapka György magyar üzletember (* 1928)

Ma Mianmarban a függetlenség napját ünneplik.

– Angolában a gyarmati elnyomás mártírjainak napját,

– A Kongói Demokratikus Köztársaságban a függetlenség mártírjainak napját tartják.

– Az USA-ban Trivia-nap (Trivia Day) van ma,

– Amúgy meg ma van a Braille-írás világnapja

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 3-a, szerda van! Az év harmadik napja, és második munkanapja! Lassan illik beleszokni robotba! (Szökőévben is a harmadik nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 362 nap van hátr (Rohan ám az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  BENJÁMIN, GENOVÉVA, DZSENIFER, DZSENNA, DZSENNI, FILADELFIA, GVENDOLIN, GYÖNGYVÉR, HERMINA, KARDOS és ZSINETT nevű kedves  olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 3-án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

936 – VII. Leó pápa megválasztása.

1521 – X. Leó pápa kiátkozza Luther Mártont.

1531 – Mária magyar királyné átveszi Németalföld kormányzói méltóságát

1874 – Forgalomba állítják az első magyar gyártású gőzmozdonyt

1959 – Alaszka az Amerikai Egyesült Államok 49. tagállama lesz.

1961 – Az USA megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Kubával.

1992 – Az első szívátültetés Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Ér- és Szívsebészeti Klinikáján. A műtétet dr. Szabó Zoltán professzor végezte, a páciens (Schwartz Sándor) később megnősült és családot alapított

Január harmadikán csudás egyének IS születtek! Mint pl:

I. e. 106 – Marcus Tullius Cicero római író, filozófus, politikus, szónok († I. e. 43)

1698 – Pietro Metastasio olasz költő († 1782)

1906 – Alekszej Grigorjevics Sztahanov szovjet bányász, a sztahanovista mozgalom névadója.(† 1977)

1942 – Sólyom László alkotmányjogász, köztársasági elnök

1950 – Victoria Principal amerikai fotómodell, színésznő

1977 – Iizuka Majumi japán énekes és szeijú (szinkronszínész)

1981 – L.L. Junior magyar rapper, énekes

Persze jelességek IS távoztak ezen a napon az élők sorából. Mint pl:

1322 – V. (Hosszú) Fülöp francia és navarrai király (* 1291)

1571 – II. Joachim brandenburgi választófejedelem (* 1505)

1710 – Ocskay László brigadéros (* 1680)

1874 – Wysocki József honvéd tábornok (* 1809)

2014 – Helyey László Jászai Mari-díjas magyar színművész (* 1948)

El vagyunk keseredve! Ugyanis – tudomásunk szerint – Európában sehol valami jó kis nemzeti vagy állami ünnep! Pedig már úgy kéne valami ünnep!

Bezzeg Burkina Fasoban! Ott ma van a forradalom napja, a népi felkelés évfordulója.

Nekünk – itt – marad Jézus nevének napja („Jézus Szent Neve”) De az is csak a katolikus egyházban!

Mi lesz velünk?! Ateistákkal! Dögunalom!?

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma MÁR 2018 január 2.-a, kedd van! Az év második napja, és első munkanapja! Úgyhogy nyomás robotra! (Szökőévben is a második nap van. A Gergely-naptár szerint IS.) 

 Majd el telik ez az esztendő is! Még 363 nap van hátr (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:  ÁBEL, ACSÁD, ÁKOS, ASZPÁZIA, NAZIL, BAZSÓ, BERTOLD, BÉLA, BODÓ, DITMÁR, FÁNI, FANNI, GERGELY, GERGELY, GERŐ, MAKÁR, ODILÓ, ODISSZEUSZ, STEFÁNIA, STEFI és VÁSZOLY  nevű kedves  olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Január 2-án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

366 – Az alemannok nagy létszámú sereggel átkelnek a befagyott Rhône folyón és elözönlik a Római Birodalmat

533 – II. János pápa trónra lép, ő az első, aki új nevet vesz fel megválasztásakor

1757 – Anglia elfoglalja Kalkuttát (India)

1841 – Kossuth Lajos szerkesztésében megjelenik a Pesti Hírlap első száma

1905 – Orosz–japán háború: az orosz flotta megadja magát Port Arthurban (ma Lüshunkou, Kína)

1942 – Második világháború: A Japán Birodalmi Hadsereg elfoglalja Manilát (Fülöp-szigetek)

1955 – Jose Antonio Remoin panamai elnököt meggyilkolják

Január 2-án születtek ám kékvérű utódok is. Meg póri kölkök is, akik közül néhányan emlékezetes dolgot cselekedtek életük során. A teljesség igénye nélkül:

1642 – IV. Mehmed az Oszmán Birodalom 20. szultánja († 1693)

1727 – James Wolfe angol tábornok, († 1759)

1739 – III. Oszmán az Oszmán Birodalom 26. szultánja († 1757)

1929 – Lux Elvira szexuálpszichológus, klinikai szakpszichológus, adjunktus († 2016)

1982 – Dorian Scott jamaicai súlylökő

Persze hírességek IS távoztak ezen a napon az élők sorából. Pl:

1666 – Sáh Dzsahán indiai nagymogul (*1592)

1909 – Szamossy László magyar festőművész (* 1866)

1974 – Tex Ritter (er. Maurice Woodward Ritter) amerikai country zenész, énekes, színész (* 1905)

1995 – Siad Barre Szomália elnöke (* 1919. körül)

2001 – Zámbó Jimmy magyar énekes (* 1958)

A mai napon – tudomásunk szerint – sehol a világban nincs se nemzeti, se állami ünnep!

Ezért aztán érthetetlen – és dühító számunkra, hagy ma Albániában, Kínában, Romániában, Szerbiában, Szlovéniában és Új-Zélandon MA SEM DOLGOZNAK! Az újév második napja IS munkaszüneti nap.

De vannak emlék-meg kegynapok!

– Nagy Szent Vazul és Nazianzoszi Szent Gergely ünnepe a katolikus egyházban

– Haiti: az ősök napja (Jour des Aïeux)

– Spanyolország, Granada: Dia de la Toma (a mórok kiűzésének emlékére)

– Svájc: Berchtoldstag, az állatok pogány védőszelleme tiszteletére

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com