Mint ismeretes, a NOB úgy döntött még tavaly, hogy a hamarosan kezdődő pyeongcsangi téli olimpián az orosz sportolók Oroszország nemzeti színeiben nem indulhatnak.
Kiötlődött, hogy egyénileg igen, meg hogy győzelmük esetén nem az orosz himnuszt játszanák, hanem az olimpiai indulót. Meg hasonló marhaságok.
Oroszországban – a népek – eléggé fölháborodtak a NOB „salamoninak” szánt döntésen, és maguk is megtették salamoni javaslatukat. Maguk szervezte internetes szavazáson döntöttek a kérdésben.

Az orosz sportolók és szurkolók viseljék a Szovjetunió szimbólumait, és a szovjet himnuszt játsszák le az orosz győztesek tiszteletére.
A népakarat meghökkentette a NOB-ot. Márcsak azért is, mert orosz hivatalosságok NEM EMELTÉK FEL SZAVUKAT a nép szava ellen. Az ötlet pedig a konkrét megvalósítás útjára lépett. Tízezerszám készültek/készülnek a sarló-kalapácsos, vörös csillagos, CCCP-feliratos zászlók, mezek, sapkák! – meg még ki tudja miféle kellékek.
No meg a szovjet himnuszos hanganyagok.
Veszik is – viszik is az oroszok, mint a cukrot!
Az ügy NOB-ot is lépéskényszerbe hozta. Saját ötletük szállt most vissza a fejükre.
A RIA Novosztyi témával kapcsolatos kérdésére a NOB sajtószolgálata azt vallotta, hogy az ügyben a szervezet egy különleges bizottsága hamarosan dönteni fog.
Az oroszok úgy nagyjából tisztában vannak már most a döntés mibenlétével. Lesz majd miatta népi háborgás, de az már biztos, hogy az olimpia helyszínein ott lesznek – tömegesen – a szovjet szimbólumok, és harsogni fog a Szovjetunió Himnusza.
Meg hát a készlet amúgy sem vész kárba! A nyáron – ugye – futball VB. lesz. Történetesen Oroszországban.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
