Szíria

Ma kora délelőtt értesítették Ankarában Hulusi Akar hadügyért, hogy hamarosan vendége érkezik. Szergej Sojgu és kisérete ment a török fővárosba. Akar hadügyér némileg megszeppenve hallotta az orosz kolléga sürgetését: CSELEKEDNI KELL VÉGRE IDLIBBEN! Határozottan és gyorsan!

Moszkvában Szergej Rjabkov külügyminiszter – helyettes fejtette ki Oroszország azon HATÁROZOTT AKARATÁT, hogy az amerikaiaknak teljesen ki kell vonulniuk Szíriából. Egyúttal rosszallását fejezte ki amiatt, hogy az USA megpróbálja zavarni, ellehetetleníteni a szíriai Alkotmány – előkészítő Bizottság munkáját.

Ahonnan már kivonultak a „koalíciós erők”, ott egészen nekibátorodtak a helyiek.

A Deir ez – Zor – iraki határ – Eufrátesz ficakban -ÁLLÍTÓLAG ISMÉT – finisre készül az SDF a rémkalifátus ottani maradéka ellen.

A már mindössze két négyzetkilométernyi helyet birtokló horda fölszámolása – ÁLLÍTÓLAG!- már csak órák kérdése.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Tegnap Moszkvában az Orosz Nemzetbiztonsági Tanács az államfő vezette ülésen megányta – vetette a Szíria ügyében a jövő héten (február 14-én) esedékes orosz – iráni – török csúcstalálkozón képviselendő orosz álláspontot.

Szergej Versinyin orosz külügyminiszter-helyettes kommentálta a minapi amerikai bejelentést, miszerint a rémkalifátus túlélő egyedei afrikai országokba települhetnek át Szíriából. „Idlibből biztos nem!” – közölte. (A balrad.ru meglátása szerint ahol orosz erők vigyázzák őket nem! De északi irányba – Kardigan Törökországa felé…)

Oroszország damaszkuszi nagykövete Alekszandr Jefimovis hallott arról, hogy az amerikaiak kivonulnak Szíriából. Sőt! Csakis ilyeneket hall. De Alekszandr Jefimov CSAK A SAJÁT SZEMEINEK HISZ! Azok meg egyáltalán nem igazolják vissza a hallottakat. Szerinte csak „féknyúz” az április végére befejeződő amerikai távozásról szóló híresztelés.

„Ami az amerikai csapatok szíriai kivonulását illeti, a Szíriában való jelenlétük a kezdetektől fogva illegális volt. Nem kellett volna oda menniük! Sürgősen el kell hagyniuk Szíriát. Kivonulásuk előnyös lesz az egész régió számára. Az amerikai csapatok jelenléte a régió országaiban ellentétes az említett országok érdekeivel, és maguk az ametikaiak is arra a következtetésre jutottak, hogy jelenlétük nem felel meg Amerika érdekeinek. Így csapataik sürgősen el kell hogy hagynják a régiót”. Ezt már Irán külügyminisztere, Mohammad Javad Zarif nyilatkozta a kivonulás VÉGÉT bejelentő hír hallatán.

A harci cselekmények tegnap is, ma is nagyon takarékon pislákoltak egész Szíria – szerte.

Raqqa és Deir ez-Zor tartományok Eufráteszen túli vidékeinek arab törzsei az SDF – el torzsalkodnak. A január közepén kezdődött cirkuszok valós okait szinte senki nem tudja.

Tegnap Abu Hammad, Khavidzhet-Shian, Szalhabiya és Safsafa falvak lakosai verődtek össze Szalhabiya mellett egy kis követelődzésre. Az amerikai és a francia csapatok kivonását sürgették, és a segélyszállítmányok hozzájuk való eljuttatásának megakadályozásása beszüntetését követelték.

Ha pedig már összejöttek, amerikai meg gall zászlókat égettek.

Mindezt tették az alig egy kilométerre lévő ideiglenes amerikai bázistól.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Pompeo amerikai külügyér vélelmezte a Fox Business Tv – ben, hogy a rémkalifátus szíriai erői Afrika országaiba települnek át. A legyőzött és megsemmisített ellenség elköltözéséről elmélkedik a győztes.

Az a legyőzött, amely eléggé erőre kapott az Eufrátesz ficakban. Az SDF nem bír borzasokkal, akik minden amerikai „légicsapás” dacára (vagy éppen azért?) területeket vesz el a kurdoktól.

Sőt! Tegnap ismét átcsónakázva az Eufráteszen, Adu-Kamal északkeleti térségében a szír kormányerőket támadták. Állítólag nem sokra jutottak, de az akciójuk jelzi: Pompeoék talán elhamarkodva rikkantottak fényes diadalt, és az az Afrikába való elköltözés sem olyan biztos még.

Éleződni látszik a helyzet Idlib latorrezervátum és Aleppo tartomány határán is. A törökök „ellenőrizte” deeszkalációs zónából az „ellenőrzöttek” megtámadták az Aleppo tartományban lévő, Damaszkusz felügyelte Zahra települést. Egy kormánykatona meghalt, egy másik megsebesült.

„Rukban” menekülttáborba tegnap megérkezett orosz fedezettel a második ENSZ szervezte humanitárius segélykonvoj. Mike Pompeo nagyon meg van elégedve.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Trump bohóc bejelentette, hogy a lassú szíriai csapatkivonás nem jelenti azt, hogy Irakban viszont ne maradnának az amerikai erők.

Február 2-ám szombaton az Eufrátesz – ficakban az amerikaiak vezette koalíciós légierő csapást mért Abu Kamal és a folyó közt elhelyezkedő szír tüzérségi állásokra, amelyek éppen a rémkalifátusisták túlparti állásait puhították, segítve az SDF kurdjait.

Az akcióban két szír kormánykatona meghalt, legalább hat megsebesült. De ezzel még nem volt vége. Mintegy a légitámadás fedezete alatt átkelt a folyón egy kalifátusista kontingens, és megtámadta a kormánycsapatokat.

Az attakot igen gyorsan leverték, ám az akcióegyeztetés gyanúja az továbbra is erős. Az illetékes amerikai parancsnokság nem hajlandó kommentálni a történéseket.

Még mindig az utolsó ISIS – kézen lévő falut ostromolja az SDF. Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a vadak maguk köré gyűjtötték, és élő pajzsként tartják maguk között/körül a helyi civileket. Baghdadi „kalifának” egyelőre se híre – se hamva.

Ma hajnalban mindenki számára nem kis meglepit okozva, váratlanul aktiválódott a Damaszkuszt védő Sz-300 – as rendszer, a „Kedvenc”.

Ugyanakkor a szíriai és libanoni média arról számolt be, hogy február 4-én reggel az észak-izraeli határvidéken izraeli repülőgépeket figyeltek meg, amelyek vad iramban különleges manőverekbe fogtak a helyzet elemzése céljából. Az arab nyelven sugárzó al-Alam iráni televíziós csatorna jelentése szerint közel sem mertek repülni a szír határhoz.

Manbidzs és a török határ közti területet teljesen birtokba vette a szír kormányhadsereg.

A két héttel ezelőtti Putyin – Kardigan megbeszélést követő semmitmondó nyilatkozatok után már kezdenek kiszivárogni érdemi információk is.

Vlagyimir Putyin elnök és Kardigan szultán közötti Moszkvában folytatott megbeszélést követően világossá vált, ki döntött arról, hogy hogyan alakul a helyzet a Szíriai Arab Köztársaságban. Aki pedig döntött, az nem Kardigan.

Az orosz elnök emlékeztette ugyanis tárgyalópartnerét a meglévő Adan-jegyzőkönyvre, amelyet Ankara és Damaszkusz 1998-ban írt alá. E dokumentum szerint a feleknek támogatniuk kell egymást a biztonság területén. Ez magában foglalja a terrorista szervezetek jelenlétére vonatkozó hírszerzési adatok cseréjét is.

Tény, hogy Putyin egyértelművé tette Kardigan számára, hogy engedélyt kell kapnia Bashar Aszadtól, ha bármit is akar csinálni szír területen.

Ezen túlmenően a török ​​fél nem tudott ellenállni az orosz félnek az alkotmányos reform kérdésében. Tavaly Kardigan követelte, hogy Anglia, Németország és Franciaország támogassa Szíria alkotmányának megváltoztatását. Ám ezek az európai országok nem támogatták Ankarát az ENSZ-ben. Ennek eredményeképpen ma ezt a kérdést Oroszország, Törökország és Irán által létrehozott közös bizottság tárgyalja és dolgozza ki a szírekkel együtt. Oroszországnak viszont komoly pozíciója van ebben a bizottságban. NAGYON KOMOLY!

Kiderült, hogy Putyin minden tekintetben „meghaladta” Kardigant, és valójában egy „lúzert” csinált belőle. Most a szíriai válság megoldása teljesen Oroszországon áll.

Politikai elemzők szerintel is füstölt ezzel az Új Nagy Ottomán Birodalom kardigani terve.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Bármily furcsának is tűnhet, Szíriában „nyugalom” honolt ma. Meg a Szíriával kapcsolatos diplomáciában is.

Némi izgalmat csupán az jelentett, hogy kiderült: Idlib latorrezervátumban ujgur iszlamisták oktatják a HTS martalócait. Élelmes valakik megfejtették, hogy az ujgur „Malhalma Practical PMC” Kardigan titkosszolgálatának szígorú felügyelete alatt működik ott. A társulat a volt Szovjetunió kaukázusi tagállamaiból toborzott oroszul kiválóan beszélő és értő kiképzőket, akik aztán orosz nyelven tanítanak.

Az külön találgatások témája, hogy erre MIÉRT VAN SZÜKSÉG? (Talán majd kiderül az is.)

Deir ez-Zor ficakjában kissé elnyúlik a mókázás. Az SDF azért helyrerakta a rémkalifátusistákat, bárhogy is erőlködtek azok.

Így már csak egy igen aprócska területen tartják még magukat. Viszont bárhogy keresik is a hírek szerint arrafelé bujkáló Al – Baghdadit, nem lelik. Persze az is lehet, hogy csak kacsa volt a róla szóló legújabb hír, de az amcsik rendesen ráharaptak. Vadul keresik.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Az ENSZ főtitkárának szíriai különmegbízottja, Geir Pedersen tegnap Kairóban randizott a szíriai ellenzék Kairóban fészkelő képviselőivel. Hogy miben maradtak? – azt még nem tudni.

Oroszország folytatja rendészeti erőinek visszavonását Szíriából. Szombaton ismét egy zászlóaljnyi (300 fő) erő tért vissza a Déli Katonai Körzetben lévő állandó elhelyezési bázisára.

Az „Al-Arabi Al-Jadid” arab nyelvű brit médium szerint Irakból útnak indult az amerikai „Tengeri Oroszlánok” egy csapata. A különleges egység a Deir ez – Zor ficak felé vette az irányt. Vagy szelleműzésre készülnek, vagy a rémkalifátus Nagyfőnökének, Abu Bakr al-Baghdadinak a kézre kerítésére.

Valami olyan fülest kaptak, hogy a már legalább háromszor kitikkasztott kalifa még mindig nagyon is élő személy, és az Eufrátesz balparti folyása – iraki hatá „csücsök” utolsó, még a hordája uralm alatt lévő néhány négyzetkilométernyi területen bujdokol.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint gondok vannak Idlib latorrezervátummal.

„Idlib egy terrorista fészek, ami nyilvánvaló tény. Szíriai kollégáink ismételten megerősítették elkötelezettségüket az ottani terroristák fölszámolására. Oroszország kész arra, hogy további lépéseket IS tegyen a Törökországgal kötött Idlib-megállapodás keretében, egy demilitarizált övezet kialakítása céljából” – jelentette ki, a frászt hozva Kardiganékra.

„A szíriai-török ​​határon előállott biztonsági problémát az Egyesült Államok azon senkivel sem egyeztetett váratlan döntése idézte elő, hogy elhagyja ezeket a területeket … különleges erőit, katonai tanácsadóit, és a neki engedelmeskedő, hozzá hű lojális csapatokat visszavonta. Voltak viszont arrafelé senkire nem hallgató szabadcsapatok is, ami azzal fenyegetett, hogy ők fogják kitölteni a keletkezett űrt. Természetesen ez a helyzet azonnali lépéseket tesz szükségessé a vákuum felszámolása, és a biztonság megteremtése érdekében”- mondta Lavrov a kazah kollégájával, Bejbut Atamkulovval tartott mai közös sajtótájékoztatón.

Szíriában egy „csendes hétvége” után „csendes hétfő” – vel indult a hét. Voltak és vannak kisebb helyi torzsalkodások, de semi komoly. Ezidáig.
Ugyanakkor beszámolók szerint Hmeymim légibázis légvédelmi rendszerei ma délután munkálkodtak. A tartományi székhely Latakiától kb. 40 kilométerre fekvő Dzsabla városának lakói Hmelymimből indított rakéták semmi máshoz nem hasonlító hangjait hallották. Azt nem tudni viszont, hogy mi/k ellen?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Tegnap Szíria Hama tartománybéli Itria városában gyűltek össze Kelet – Szíria arab törzseinek, kurdjainak, kaukázusiak, asszírok és más egyéb Eufráteszen túl élő népek képviselői.

Al-Hasakah, Raqqa, és Deir ez-Zor vénei – mintegy hatezren – a polgárháború kezdete óta MOST ELŐSZÖR ültek közös asztalhoz Damaszkusz képviselőivel. (Megjegyezzük, hogy ezek a törzsek EGYTŐL-EGYIG „Amerikabarát” törzsek.)

Az összejövetel résztvevői egyhangúlag támogatták a törvényes államhatalom mielőbbi helyreállítását Kelet – SZíria területén, és a térség ismételt egyesülését egy egységes Szíria keretei között.

Az EDDIG elfogadott nyilatkozat szerint a szír nép eltökélt szándéka, hogy minden eszközzel megvédje magát, földjeit, és az ország szuverenitását,ellenállva az agresszió bármilyen formájának. Beleértve az amerikai és török megszállást is.

Az összejövetel még mindig tart. 28. – án hétfőn tervezik a kongresszus befejezését.

Jól állnak a kurdok a „ficakban”, de rosszabbul mint azt remélték. A rémkalifátusisták maradéka se vízbe fúlni, se megsülni nem akar. Visszatámadtak!

Persze minden emberi számítás szerint a dolog már lefutottnak tekinthető, de…

Érdekes és sokat mondó cikk jelent meg a „Kommerszant” orosz újságban. A január 21 -i izraeli támadás kapcsán.

Óriásiak a bajok a szír légvédelem személyi állományának képzettségi és morális szintjével. Az újságnak az informátora szerint „egyenesen szégyenletes!”

Az Sz-300 – as komplexumok parancsnoki és kezelői állományának már 2018 végén szolgálatba kellett volna állnia, ám ehelyett jó ha ez év közepére lesznek hadra fogható állapotra fölkészítve.

Az orosz HM állítólag Aszad elnöknél panaszkodott: az oroszországi kiképzésre küldött szír tisztek fele megbukott már a részvizsgákon.

A „Kommerszant” úgy véli, hogy a legoptimistább becslések szerint is csak márciusra lesz operatív tevékenységre alkalmas szír személyzet, de az is csak Damaszkusz védelmére.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Kardigan szultán teljesen be van bőszülve. Erzurumban egy helyhatósági választási gyűlésen őrjöngött: „A türelmünk nem korlátlan! Nem várunk öröké! Mi magunk fogunk biztonsági zónát létrehozni Észak – Szíriában! Megteremtjük néhány hónapon belül!” – habzotta az ottomán nagyúr, mint aki friss vért ivott reggelire.

(Az orosz államfő ezek szerint szemrehányást tett neki)

Mindazonáltal az erdogani biztonsági zónának – legalábbis most – vannak bizonyos korlátai.

Manbidzs környékén a szír-török határ közelében orosz katonai egységek jelentek meg.

Valamivel mögöttük pedig a szír kormányerők tankjai sorakoznak.

A ‘zamerikaiak meg sehol. Maradékuk Manbidzs városában bujdokol.

Manbidzs Katonai Tanácsa közleményben tudatta: TÖRÖKÖK ODA SEHOGYAN SEM…!

A Pentagon „megfontolt, a szövetségesekkel történt konzultációk eredményének függvényében hajtja végre Szíriából az amerikai katonák kivonását” – közölték.

Hírek viszont nem szólnak komolyabb torzsalkodásokról Szíriából. Viszonylagos nyugalom van.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Kardigan Őszultáni fennsége igen fagyos fogadtatásban részesült tegnap, amikor Moszkvába érkezett. Mínusz 25 fok volt az orosz fővárosban a hőmérséklet.

Aztán gyorsan a jó meleg Kremlbe robogott, ahol már várta vendéglátója, a orosz államfő.

Gyászolással kezdték a közös programot. A minap a Fekete – tengeren meghalt tunéziai tengerészekről emlékeztek meg.

Vlagyimir Putyinnal főként Szíriáról beszélgettek. (Híresztelések szerint az orosz elnök olyan kellemetlen témát is szóba hozott, mint az idlibi török töketlenkedés, meg a kurdok szekálása – fenyegetése is.)

Hogy miben állapodtak meg Szíria – ügyileg? Konkrétan erről szinte semmit nem tudni. Majd idővel kiderül. Egy dologban biztosan megállapodtak. Hamarosan ismét összejönnek valahol ORoszországban. De akkor már az iráni elnök is jelen lesz.
Amíg ők Moszkvában tárgyaltak Szíriáról, a tárgyországban Kardigan armadiájának tüzérsége Tel – Rifat kurdjait ágyúzgatta nagy buzgalommal.
Az SDF is komolyan vette a jelek szerint az intézni valókat az Eufrátesz csücsökben. A rémkalifátusisták választási lehetőségeit igencsak leszűkítették a kurdok. Torzonborzék vagy az Eufráteszbe vetve magukat fulladnak vízbe, vagy elégnek a part menti tűzben! De választhatnak!

Raqqa tartomány délnyugati részén, Al-Mansur városában viszont a helyi arabokkal küszködnek az SDF emberei. Az arabok nem szívlelik a kurdokat, a kurdok meg nem szívlelik az arabokat.

Evégből – ismét – föllángolt a békétlenkedés a felek között.

Ma délelőtt a damaszkuszi orosz nagykövetség épületénél egy autóba rejtett pokolgép robbant.

Az autó jól tönkre ment. De a robbanás áldozatot nem követelt, és másfajta károkat sem okozott.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

„Eljött az ideje, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács meghozza a szükséges intézkedéseket a szíriai területekre irányuló rendszeres izraeli támadások megállítására. Vagy Szíriának kell gyakorolnia törvényes jogát, hogy megvédje önmagát. Talánúgy, hogy a damaszkuszi nemzetközi repülőterét ért izraeli támadásra válaszul csapást mérünk Tel Aviv-repülőtére” – nyilatkozta Bashar al-Jaafari, Szíria külügyminisztere. Külön is kihangsúlyozva, hogy az ENSZ BT „néhány állandó tagállama védelmezi és bátorítja Izraelt”.

Tegnap Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök az új eilathi nemzetközi repülőtér avatóján azzal dölyfölt, hogy a latorkodás Izrael HIVATALOS POLITIKÁJA!

Amiből jottányit sem engednek.

Kardigan szultán repülőgépe magyar idő szerint ma délután negyed egykor leszállt Moszkvában. Fedélzetén minden ottománok reménybeli urával. (Bár a remény csak Kardiganban él, de benne is halványulgat már.) Nem irigyeljük az orosz elnököt. Azt a sok marhaságot végighallgatni amit majd vendége rázúdít… – komoly idegeket kíván.

Szíriáról is fognak beszélni.

Ahol tegnap délután kissé felpörögtek a dolgok.

Idlib latorrezervátum HTS által üldözött an-Nuszra martalócainak mintegy kétszáz egyede megpróbált kitörni szorult helyzetéből. Nyomukban az őket üldöző HTS hordával. Keleti irányba nyomult mindkét banda, Abu-Duhur és Abu-Sharjah irányába. De ott meg belefutottak a szír kormánycsapatokba.

Azok meg „rábeszélték” őket, hogy jobb ha visszafordulnak. A rábeszélés sikeres volt. Aki latorra nem hatott, azokat már el is ásták.

Tegnap este Hama tartományban fura eset történt. Al-Gab völgyben Mardash és Anab települések környékén összetűzés volt a szír-orosz erők, és iráni milicisták között.

Az irániak azzal vádolják a ‘zoroszokat, hogyazok tudtak az izraeli rakétatámadásokról, de nekik nem szóltak, és nem is védték meg őket.

Az Al-Modon libanoni újság szerint az irániak azt gyanítják, hogy a ‘zoroszok nem szívesen látják őket „kényes területeken”, és Izraellel intéztetik el a melót.

Az Eufrátesz-iraki csücsökben – állítólag – jól áll az SDF! A rémkalifátus rovására. Már azt jósolgatják, hogy a héten végeznek a kalifátusista enklávé kipucolásával.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com