„Ez Magyarország legsötétebb terve” – elképedt a minisztérium ötletén több szakszervezet
„Magyarország egyik legsötétebb terve” a tankötelezettség felső korhatárának leszállítása óta – írja az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség a gimnáziumok háttérbe szorításáról szóló, a Magyar Nemzet által közzétett minisztériumi tervről.

A Magyar Nemzet birtokába jutott, a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) tavaly decemberi háttéranyagban az áll: a gimnáziumokban már a 2017/2018-as tanévtől szükség lenne bevezetni a központi felvételit, célja még csak az adatfelmérés volna, hogy ennek alapján alakítsák ki a következő évi felvételi ponthatárokat. Ekkor még a tanulólétszámot sem korlátoznák. Ugyanakkor a 2018/2019-es tanévtől már „fokozatosan szűkülő keretszámokat” és „emelkedő tanulmányi követelményeket” szabnának meg, így terelnék a gimnáziumokból a szakképzésbe a diákokat.
„Magyarországon jelenleg az összeszerelő üzemek létesítését támogatja a kormány, és rövidlátó módon ennek rendeli alá az oktatáspolitikáját is. Néhány éven belül megszűnhetnek olyan szakmák, amelyek felé most a kormány terelni kívánja a gyerekeket. Akkor igen nehéz helyzetben találják majd magukat a munkavállalók, mert nem lesz meg a képességük, hogy új szakmát sajátítsanak el” – írja közleményében az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség.
Hozzáteszik: ahhoz, hogy valaki 30-40-50 éves korában is képes legyen tanulni, fiatalon kell megalapoznia tudását, ennek pedig a gimnázium a helye. „Ezekkel a döntésekkel a kormány és Parragh László elévülhetetlen bűnt követ el, amelynek hatásait nemzedékek fogják szenvedni” – zárul a közlemény.
(eduline)
Bal-Rad komm: „…Magyarországon jelenleg az összeszerelő üzemek létesítését támogatja a kormány, és rövidlátó módon ennek rendeli alá az oktatáspolitikáját is…”
-Nos rendszerváltás UTÁNI Magyarország, és a jelenlegi Döbrögisztán legsötétebb CSELEKMÉNYE VOLT az önálló magyar gaudaság megszüntetése, amelynek helyére betelepítették a nyugati összeszereldéket!
Ezek munkaerő-utánpótlása ÉGETŐEN FONTOS FELADAT! Ám az igényelt munkaerő kell hogy rendelkezzen bizonyos műszaki készséggel! Ezt gimnáziumokban nem igazán lehet elsajátítani.
„…a 2018/2019-es tanévtől már „fokozatosan szűkülő keretszámokat” és „emelkedő tanulmányi követelményeket” szabnának meg…”
-Mi inkább azt gyanítjuk, hogy ÚJ! – A KOR SZELLEMÉNEK, A DÖBRÖGIZMUSNAK – LEGINKÁBB MEGFELELŐ TANULMÁNYI FELTÉTELEKET fog kidolgozni a horda!
Magyarán: GYAKORLÓ HITHŰ DÖBRÖGISTÁK, AZ ÚJ NEMMZETTHY ELYTH SARJAI FOGNAK NEM A SZAKKÉPZÉSBEN részt venni!
Éppen ezért nem is kell annyi sok gimnázium!
Persze lehetne vég nélkül tárgyalgatni, ragozni a témát. Döbrögisztán gyarmat CSAK A KÖVETELMÉNYEKET TELJESÍTI!
Az okokat kéne boncolgatni nagy hévvel! Ám ahhoz szemmel láthatóan nem fűlik a foga senkinek! Még a szagszervezeteknek sem!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
