Medvetréfa

Az USA tegnapelőtt bejelentette, hogy en block a Hold az övé! Persze nem így, hanem olyan körülírással, miszerint az “Apollo – program holdfelszíni tetthelyeit senki-soha az USA engedélye nélkül…-stb.” Azok a helyszínek amerika területei.

Mivelhogy a helyszínek nincsenek a rendelet szerint alaposan körülhatárolva, hogy X – pont és az ttól minden irányba mért Y – távolság plusz/mínusz méter/kilométer stb. – értelmezhető ez akár a Hold egészére is.

Mivelhogy pedig kísérő égitestünkön az amerikaiakon kívül más földi nemzet még nemjárt, hát…!

De nem lesz ez mindig így! Több bejelentés is történt mostanság, hogy akadnak azért oda készülődők, az USA vélhetőleg ezen oda készülődők kedvéért hozta meg határozatát. A Hold az az USA Földön kívüli területe! Ergo: gyarmata! Oszt’ jónapot!

Moszkvában tegnap Szergej Sojgu honvédelmi miniszter a HM-be hívott néhány magasabb rangú és beosztású orosz katonaembert. Egy kis tájékoztatásra.

A tájékoztató elején emlékeztette a gyülekezetet a kemerovoi tragédiára, és egy kis gyásszünetet rendelt el.

Azt követően tájékoztatott. Úgy általánosságban, mindenféléről. Amiről a magasrangú és beosztású orosz katonaemberek nem árt ha tudnak. (Ha addig még nem tudtak volna valami tudnivalóról.)

Az orosz HM vezetője EGYEBEK KÖZÖTT megemlítette, hogy tegnapelőtt – A SZOVJET IDŐK ÓTA ELŐSZÖR – egy orosz tengeralattjáró – elhárító repülőgép az Északi-sark fölött átrepülve az USA kijelölt határaiig repült. Majd visszafordult, és ugyanazon útvonalon vissza is tért a kiruccanásról a bázisára.

Szergej Sojgu nagyon nem részletezte adolgokat. A tájékoztatott egybegyűltek tudomásul vették EZT a beszámolót is, és nem kérdezősködtek.

Némicske zajt Amerikában keltett az orosz honvédelmi miniszter “útibeszámolója”.

OTT – ŐK UGYANIS NEM ÉSZLELTÉK, HOGY MEDVE JÁRT A BIRTOKHATÁRON!

Sőt! Sehol nem észlelték a Medvét!

Így fordulhatott elő, hogy néhányan megkérdőjelezték a Holdra kinyilvánított nagy amerikai irgum-burgum célszerűségét és aktualitását.

Mondván, hogy ha azt nem vesszük észre, hogy Medve les be az Ovális Iroda ablakán, hogy vennénk észre, hogy Medve jár a Holdon? Abból hogy visszahozza a zászlót?

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Brumm!

“Számítunk arra, hogy a vonatkozó kétoldalú kormányközi megállapodásoknak megfelelően a magyar hatóságok meghoznak minden szükséges intézkedést az országban lévő szovjet és orosz emlékművek sérthetetlenségének biztosítására”-brummantotta tegnap a Medve külügyminisztériuma Döbrögiék felé, a húsvéti raszta-rap pesti Szabadság-téri akciója miatt.

Képtalálat a következőre: „Szabadság téri emlékmű meggyalázása-kép”

“A vandálok neve ismert. Két helyi liberális aktivistáról van szó, akik kormányellenes állásponttól indíttatva, önreklámozásuk érdekében nem riadnak vissza semmilyen, még a legkegyeletsértőbb módszerek alkalmazásától sem”-vélekedik teljesen joggal a moszkvai közlemény, amelyet a TASZSZ közölt.

Akár természetes is lehetne az orosz külügyminisztérium (amely azért-valljuk be-mindig remekül tud időzíteni!) reklamációja, HA KÉT NAPPAL KORÁBBAN születik meg. De pontosan azt követően látott napvilágot, hogy tegnap Lézerjani azzal hencegett: van Döbrögisztán párnacihájában annyi pénz, hogy abból vígan meg lehet építeni ÖNERŐBŐL IS Paks-2-t!

Bármiként is volt/van, mintha a Kremlnek is kezdene megtelni a hócipője Döbrögisztán nagy Pávatáncosával. “Brumm!” bővebben

Medveriadó volt Amerikában

Az orosz légierő két Medvéje-Tu-95MS-stratégiai bombázója tegnapelőtt az Amur-régióbeli “Ukrajinyka” légibázisról felszállva “tervszerű légi járőrözést” végzett.

Az orosz HM közleménye szerint több alkalommal is nemzetközi vizek fölött vezetett az útjuk. Így az Alaszkához már közeli-az Aleuták-térségben is.

Mozgásukat észlelve az amerikaiak pánikhangulatba kerültek, és azonnal F-22 típusú vadászgépeket küldtek fogadásukra, valamint egy E-3-as felderítő gépet. Ez utóbbi közel negyed óráig méregette a “Medvéket”, míg a két amerikai vadászgép majdnem fél órán keresztül szemlélték a rettenetet.

A szörnyületes eseményről percek alatt amerikaiak millióit fölizgató adásban számolt be több amerikai tévécsatorna is, elismerve azt, hogy az orosz bombázók nemzetközi vizek fölötti légtérben repültek, és nem követtek el semmi szakmaiatlanságot.

Amerika népe pedig hideglelősen tárgyalja a borzalmas történést.

Az orosz HM nem érti az amerikaiak feldúltságát, hiszen a Medvék rendszeresen járják ezt az útvonalat. Amit a jenkik tudnak is. De most valamiért megriadtak. “Medveriadó volt Amerikában” bővebben

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com