Öt éve bocsátotta ki a magyar állam az első letelepedési kötvényeket, és idén kell fizetnie először (a gyenge forint ellenére euróban!), hogy az üzletre rátelepedő közvetítőcégek busás jutalma, valamint az állam igencsak előnytelen feltételekkel szerzett haszna után az „európai” mozgástérhez jutott (főként kínai és orosz) befektetők is megkapják a pénzüket. 2014-ben a Fidesz újra nyert a választásokon, és megkezdődött a Soros elleni háború, melynek egyik szereplője a korábban az Információs Hivatal felügyeletét is ellátó Lázár János lett. A 2018-as választások előtt az ősfideszes Bayer Zsolt próbálta lerántani a leplet a Soros-hálózat hazai fonalairól, majd kiderült, hogy információit egy izraeli biztonsági cég (a Black Cube) szállította, ami a magyar és az osztrák elhárítás figyelmét is magára vonta. Az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosának vonatkozó „SorosLeaks”-írásai aztán állítólag csendben eltűntek a Magyar Időkről, bár a jelek szerint időközben mégis visszakerültek. A Magyar Hírlap Online pedig egy amerikai ökumenikus vallási magazinból (First Things) idézve hirdeti nekünk, hogy Magyarország Izrael kevés barátainak egyike a nemzetközi diplomáciában. Van-e összefüggés a fentiek között, és ha igen, mi az? A Bal-Rad ezzel kapcsolatban annyit tehet, hogy érdekesnek tűnő információkat tesz egymás mellé, a következtetéseket pedig részben az Olvasóra bízza, részben alkalmi, „Fergeteges különvéleményt” fogalmaz meg.

Az izraeli Ynetnews közölt nemrég egy írást azzal kapcsolatban, hogy G. Soros az Open Society Foundations (OSF) nevű szervezetét Ukrajnában és máshol is a saját üzleti érdekeinek előmozdítására vethette be. A Soros OSF-jének alkalmazásában álló Yevhen Bystrytsky, az International Renaissance Foundation elnöke vallotta be a lapnak, hogy a Viktor Janukovicsot megbuktató ukrajnai eseményekben Sorosék jelentős szerepet játszottak, és vagy 150 emberük dolgozott az ukrán politika befolyásolásáért. Ami azonban számunkra most érdekesebb, az az, hogy az izraeli Black Cube-ot a lap forrása szerint egy G. Soros és egy másik hatalmas milliárdos közötti üzleti vitába vonták be, az ellenségeskedésük azonban több országot is érint, nem pusztán Magyarországot. A nálunk lépő, valószínűleg, valamilyen módon kormánykörökhöz (is) köthető személy(ek) csak kihasználtá(k) a kínálkozó lehetőséget, így ennek az információs láncnak a végére került Bayer Zsolt és az egészet – nyilván nem szándékosan – lebuktató Jerusalem Post, akik az anyagot feldolgozták.

Ki lehet a titokzatos másik milliárdos, G. Soros démonúr ellensége? Talán helyesebb, ha nem is egyetlen személyt keresünk, hanem egymással vetélkedő üzleti köröket, vigyázó szemeinket pedig a letelepedésikötvény-üzletre vetjük. Az egész pénzért letelepedősdi azzal kezdődött, hogy néhány gazdaságilag nehéz helyzetbe kerülő, de abból kilábalni igyekvő, függetlenné vált szigetország (Saint Kitts és Nevis, Dominikai Közösség, Grenada) a ’80-as és ’90-es években alkalmazni kezdte a haszonszerzés egy módját, ami befektetők pénzéért cserébe útlevelet, és vele együtt természetesen üzleti lehetőségeket ígért. De nemcsak ők kényszerültek új konstrukciók keresésére. A 2008-as, Egyesült Államokból induló, világméretűvé szélesedő gazdasági válság megtépázta az EU-tag Ciprust is, ráadásul az országot 2011 július 11-én súlyos, egyes becslések szerint a GDP-je 17%-át felemésztő katasztrófa érte az Evangelosz Florakisz Haditengerészeti Támaszpont lőszerraktárából induló robbanássorozat miatt, melyet a hírek szerint egy 2009-ben feltartóztatott, Iránból Szíriába tartó orosz hajó (a Monchegorsk) elkobzott rakománya okozott. (A hajó Egyesült Államok nyomására történt feltartóztatásával a WikiLeaks is foglalkozott.) 2011 október 10-től a szigetország tehát nyitni kezdett egy olyan direkt beruházással és egyéb komoly feltételekkel körülbástyázott állampolgársági program felé, amely szó szerint eurómilliomosokat célzott. 2013 tavaszán a feltételeket jelentősen könnyítették, sok uniós lehetőségekre vágyó orosz és ukrán milliomost is hozva ezzel Ciprusnak (és az Európai Uniónak), ugyanakkor beindítva az EU vészcsengőit. Innentől kezdve nem volt megállás. A következő fontos dátum ugyanis 2013 ősze, amikor Kína bejelentette a fél világot átfogó Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. Századi Tengeri Selyemút kezdeményezéseit (Új Selyemút). Erre a lehetőségre, mint az Aral környéki legyek a friss teveszarra, sokan és sok helyről kezdtek gyülekezni. De a gyülekezés már eleve feltételezi azt, amit azóta mind tudunk: bizony, a „legyek” korábban megérezték az illatot, mint ahogy Hszi Csin-Ping tevéje ellazította volna záróizmait, mutatják ezt a jókor, jó helyeken alapított „kötvényezős” cégek, és a hatalmas számban érkező, de leginkább feltűnően kínai kliensek (mert kereslet az egyből volt már).

A magyar letelepedésikötvény-program 2013 júniusában indult, ennek furcsa részleteiről eleget hallhattunk, nem kell nagyon ragozni a témát. Egyik alprogramja volt a „kínai meló”. A Kajmán-szigeteken (!) villámgyorsan bejegyzett, letelepedési kötvényeket forgalmazó Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) egyik tulajdonosa érdekes módon Simon Mu, a Wanhua cég vezetője (e cégé a legnagyobb kínai-magyar közös tulajdonú vállalat, a BorsodChem is). 2015-ben Ding Jiansheng, éppen a Wanhua elnöke nyilatkozta, hogy szerinte az OBOR (One Belt, One Road – Egy Övezet, Egy Út, illetve mostanában már inkább BRI, azaz Belt and Road Initiative) a kínai kormány által kijátszott legsikeresebb „kártya”, és ez még több cégre gyakorol vonzerőt, hogy megjelenjenek az európai piacon. Túlzás tehát azt feltételezni, hogy a HSSDF, és a nevében eljáró, Hongkongban bejegyzett Hungary State Special Debt Management (HSSDM) volt az igencsak bennfentes információkon alapuló „kínai meló”? Aligha. Sőt még nagyon finom feltételezés, ugyanis a letelepedésikötvény-üzlet Ciprus utáni újabb hullámát egyértelműen az Új Selyemúttól remélt üzleti potenciál táplálja. Az ország elitje az információs piramis csúcsán hatalmas pénzt szimatolt, mivel Magyarország is része lesz az övezetnek, a külföldi üzletemberek pedig ugródeszkának használhatják az uniós lehetőségekhez. Már időben megkezdték a helyezkedéseket. Ehhez képest a külgazdasági és külügyminiszter által 2015 júniusában aláírt Egyetértési Nyilatkozat a Kínai Népköztársaság Kormánya és Magyarország Kormánya között a Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. Századi Tengeri Selyemút kiépítésének közös előmozdítása területén történő együttműködés tárgyában című dokumentum már csak a későn ébredőknek jutó csont volt. Az sem lehetett akadály, ha a letelepedésre pályázónak nem volt elég pénze. Amennyiben a befektető befizetett egy meghatározott pénzmennyiséget, a China Construction Bank a Transparency információi szerint kipótolta a fennmaradó összeget egy bankhitel segítségével, majd lejegyezte az állampapírt, és megtartotta az egyébként lejáratkor visszajáró pénzt. Megjegyezzük: ez a bank az OBOR egyik nagy támogatója, Szingapúrban például 30 milliárd dollárt fektetett be, hogy helyi és kínai cégeket támogasson az OBOR projektjeiben.

Az üzlet hatalmas, legnagyobb szereplői, mondhatni királyai pedig olyan cégek, mint a Henley & Partners, az Apex Partners, a CS Global és az Arton Capital. Arton Capital? Ha a név ismerős a magyarországi letelepedésikötvény-üzletből, nyugodtan jegyeztessünk be magunknak egy kisötöst! Ugyanis egy valóban nemzetközi babérokra törő szereplője ennek a piacnak az Arton Capital, mely inkább a Közel-Keletről toborozta ügyfeleit, és hasznot húzott az ún. Arab Tavaszból is. 12 országban van jelen ez a montreali központú vállalkozás, Európában egyebek mellett például Bulgáriában és Magyarországon. Kapcsolatrendszerében olyanok szerepelnek, mint a Global Hotel Alliance, mely több mint 550 hotelt (35 márkát) fog össze 76 országból, és a legnagyobb szövetség a független márkák között, vagy az YPO (e több mint 24 ezer fős tömörülésnek a tagjai által irányított szervezeti hálózat világszerte több mint 15 millió embert alkalmaz, több mint 130 országban, és a hálózat éves bevétele összesen 6000 milliárd dollár, ami persze messze nem egy kézben gyűlik össze, de jól hangzik). Beugrik valami Vajdánk turizmus iránti kötődéseiről? Helyes… ez a kör ugyanis hangsúlyozottan kirajzol bizonyos határokat az üzleti érdekeltségek között.

Ha tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A cég tevékenységét legjobban a saját vezetőjének, az örmény származású Armand Artonnak az Arab News számára adott interjújából szűrhetjük ki: „Szerencsére vagy sajnos, az iparunk nagyon nagy mértékben összekapcsolódik a politikai stabilitással világszerte” – nyilatkozta. „Tudni azt, hogy merrefelé fog tartani, nem egy rakétatudomány. Azt gondolom, hogy az iparunk ezzel csak közvetlenül nőni fog. Több Trumpot, több Brexitet, Észak- és Dél-Koreát, több Kínát, Oroszországot…” – pöffeszkedett. És az önelégült milliárdos 2016-ban – amikor az állam számára már bőven ráfizetéses volt az egész – remek partnerre talált a Vajda Magyarországában, ő ugyanis közvetlenül felelős „Európa” migrációs válságáért, ami jót tesz ennek a fajta üzletnek. Hogy hogyan? 2015-ben, a külképviselet-vezetők értekezletén beszélt Orbán a következőkről:

„Ezek után beszéljünk a legfontosabb kérdésről, az elhibázott világpolitika áráról. Mindannyian tudjuk, hogy az a folyamat, amelynek a kellős közepében vagyunk, amely ha úgy tetszik, ránk rúgta az ajtót, az nem előzmények nélküli. Ha egy jelentős nemzetközi szereplő úgy dönt, hogy, mondjuk, Líbiában megdönti az éppen hivatalban lévő és neki nem tetsző kormányt, és ennek eredményeképpen vállalja annak kockázatát, hogy ott káosz alakul ki, tehát nem egy szervezett ellenzék lép a korábbi kormány helyébe, hanem majd elzavarjuk Kadhafit, mert nem felel meg a különböző nyugat-európai, amerikai érdekeknek, és nem felel meg az univerzális emberjogi eszményeknek, és ezért morálisan felhatalmazva érzi magát a világ – egyébként mi is támogattuk ezeket a lépéseket –, hogy eltávolítsa, és utána káosz jön létre, és nincs többé olyan állam, amely szigetelje az Afrika belsejéből érkező, jobb élet reményében meginduló tömegeket, nos, akkor ezek meg fognak érkezni Európába. Jól emlékszem arra, hogy Berlusconi miniszterelnök úr világosan elmondta nekünk, amikor arról tamáskodtunk az Európai Unió vezetői, hogy mi legyen: Kadhafi menjen, Kadhafi maradjon, szabad-e föllépni vele, mit és hogyan lehet tenni? Berlusconi világosan megmondta, hogy neki megállapodása van velük, pénzügyi és politikai megállapodása, ennek része, hogy biztosítják Líbia Európa felé eső határainak a védelmét és így onnan menekült áradattól Olaszországnak nem kell tartania. Ő ezt világosan elmondta. Azt kérte, hogy ne rombolják le a nagy nyugati hatalmak Líbiát anélkül, hogy gondoskodnának a mély Afrikából érkező menekültáradat megfékezéséről. Vagy hasonlóképpen: miközben döntés született a nemzetközi politikában arról, hogy Szíriában be kell avatkozni, és a legmodernebb haditechnológiát vetette ott be a Nyugat – szövetségesként egyébként, hallgatólagos támogatással mi is ott voltunk ebben, tehát amikor most beszélek, nem mások felelősségéről beszélek, hanem annak a nagy közösségnek, a nyugati, atlantista politikai közösségnek a felelősségéről beszélek, ahova mi is tartozunk –, amikor ezt megtettük, akkor senki nem gondoskodott arról, hogy egy ilyen beavatkozás után előálló, egyáltalán nem kizárható anarchia esetén mit fogunk tenni.”

Egyszerűen zseniális, nem lehet ámuldozni Vezérünk arcbőrének vastagságán, hogy miután saját bevallása szerint is felelősség terheli a még korántsem megoldott európai migránsválság kialakulásáért, nemcsak hogy nem mond le, hanem NERtársait és vendégeit (sőt…) hagyja rátelepedni arra a zsíros üzletre, amit a politikai stabilitás megingatása jelentett. És hogy mekkora ez az üzlet? Jelenleg úgy huszon-egynéhány országban működik a tehetősek számára befektetésért letelepedési lehetőséget ajánló program a (korábbi) magyarországihoz némileg hasonló, bár a részleteket tekintve olykor jelentősen eltérő formában. Világszerte kb. 20-25 ezer család veszi igénybe ezeket, ebből Arton cége kb. évi 500-600 esettel részesül. Mivel a legtöbb kormány nem foglalkozik közvetlenül az ügyfelekkel, ez piaci rést hagy Artonnak és versenytársainak, amit ő olyan helyzetként fog fel, amelyben minden résztvevő nyer: a befektetők jobb élethez jutnak, az országok pedig sok pénzt kapnak érte. Nos, ha ez ilyen egyszerű lenne, nem is lennének bajok, igaz?

Az Arton sikere azonban annál inkább szúrhatta a szemét a cég nemzetközi vetélytársainak. Az Investment Migration Council (IMC) szervezeten keresztül a Henley & Partners, a Soros-pénzekből részesülő Transparency International és a CEU egy alkalmazottjának támadása a letelepedésikötvény-üzlet magyarországi szálai ellen erre a lehetőségre utalhat. Miképp kapcsolódnak össze a szálak? Természetesen G. Soroson keresztül. A Henley & Partners köreihez informálisan ugyan, de láthatóan elég szorosan kötődő Jim Rogers ugyanis G. Sorossal együtt alapította a sikeres, de a britek számára igen rossz emlékű Quantum Fund-ot, részben kirajzolva ezzel egy milliárdos érdekkör határait. Ez a kör használta Soros szervezeteit és embereit a másik érdekkör, a (többek között a) magyar kormánnyal összefonódni látszó, a magyar állami lehetőségeket kihasználó, az egyszerűség kedvéért általunk csak A-csapatnak nevezett csoportosulás ellen. A történetben az Egyesült Arab Emírségek (UAE) is felbukkan, az arab világnak abból a szegletéből, amelynek egyéb országaival az utóbbi években gazdasági megállapodások egész sora köttetett a NERtársak és konchoz engedett egyéb magyarországi gazdasági szereplők részvételével. 2016 december elején indult az offenzíva az Arton Capital ellen az Egyesült Arab Emírségek felhasználásával, az Investment Migration Council (IMC) nevű szervezet helyi képviselete és a Transparency International, valamint egy dr. N. Boldizsár nevű magánszemély révén. Az IMC többek közt a Henley & Partners tanácsadó cégen keresztül maga is benne van a letelepedési üzletben, míg a Henley & Partners 2015-ben partneri szerződést kötött az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR). Orbánék csapatai eközben harcban álltak a migrációt támogató démonúrral, G. Sorossal, és NERtársaikkal együtt gazdag, tehát „jó” külföldieket telepítettek be, illetve le, ekkor már az állam kárára. Pazar. Következő év áprilisában betörtek az Artonhoz, a cég szerint a támadás egy nagyobb művelet része volt. Májusban az Egyesült Arab Emírségekben az Arton Capital jogi eljárást indított az IMC ellen, legalábbis ezt állították, de pár nap múlva jött a cáfolat az IMC vezérigazgatójától, Bruno L’ecuyertől, hogy az Arton állítása ellenére ő semmiféle eljárásról nem tud, amit a társaság ellenük indított volna, és ez szerinte nem az első alaptalan nyilatkozat tőlük.

De mással kapcsolatban is a sötétben hagytak minket. Mert mindezek tetejébe az Arton körüli betöréses ügyben vagy az Arton, vagy az Investment Migration Insider honlap nem tárja fel a teljes igazságot. Utóbbi szerint ugyanis az Arton Capital tagadja, hogy a betörés során bármi értékeset elvittek volna tőlük (az Arton nyilatkozata a 444 szerint pontosan így hangzik: „sem az ügyfelek befektetései, sem más készpénz nincsen az Arton csoport egyetlen helyi, illetve nemzetközi irodájában sem. Kihangsúlyozzuk, hogy ügyfeleink minden személyes információja jól védett” – közölték). Mi azonban már a magyarországi sajtóhírekből ismerhetjük az eltulajdonított pénz és adatok tényét. Ehhez inkább jobb nem fűzni semmit…

Az, hogy a G. Soroshoz köthető hálózat – az egyszerűség kedvéért ez legyen az S-csapat – megpróbál beavatkozni egyes országok politikájába pl. a Henley & Partners, a CEU vagy más szervezetek segítségével, már nem újdonság. Ehhez olykor komoly segítséget kaphat Sam bácsitól az uralkodó széljárásnak és a mindenkori amerikai érdekeknek megfelelően. Kissé leegyszerűsítve, Izrael jelenlegi vezetőinek, s többek között a Fidesz testvérpártjának (Likud) a szemét is csípik az S-csapat bizonyos tevékenységei, „kulturmarxista” társadalmi értékei, rivális üzletei, ami erősíti a nagy összeborulást. Az sem meglepő, hogy ezeket kihasználva az A-csapat is több ország (pl. Magyarország, Izrael) erőforrásait igyekszik bevonni a saját üzleti háborújába, melynek sokan szeretnék már a végét, de messze van az (még mindkét csapat létezik). Közben az S-A csatározások szó szerint milliókat, sőt tíz- és százmilliókat hülyítenek. Admin szavait használva azt mondhatnánk, „politikai bűnbandáink” legnagyobbika az utóbbi években új szintre emelte a korrupció fogalmát, és saját haszna érdekében egy olyan érdekközösséghez csatlakozott, amely nemcsak gazdag letelepedőkkel, de háborúkkal, mindenféle migránssal, kétes arab üzleti kapcsolatokkal és terroristákkal is kapcsolatba hozta a rábízott országot, mi több, az általa igénybe vett „Európát” is (persze egy fikarcnyival sem jobb a helyzet az ellenfél, az S-csapat táborában, amely elmosná a határokat). Mindezeken túl az állami hírszerzést a Horda szeretné egyes magáncégek érdekeit szolgálva is bevetni. Ami azonnal felvet egy nagyon súlyos kérdést: hol húzódik a határ az „elit” saját üzleti érdekei és az ország érdekei között?

Lassan ideje lenne átgondolni, ha eddig még nem tettük, hogy vezető „elitjeink” mennyit nyomnak a mérlegen!

(Fergeteg)