Hajmeresztő nehézségekkel jár, ha elitiskolába akarjuk járatni a gyerekünket

Az Üveghegy megmászása és az Óperencián való átkelés nem kihívás az iskolakeresés dilemmájához képest. Akinek most készül iskolába a gyereke, az valószínűleg már szeptember óta csak azzal foglalkozik, hogy megtalálja a megfelelő helyet, és bejuttassa oda a gyerekét.

A szeptember látszólag még nagyon messze van, de azok a családok, ahol egy vagy több gyerek iskolakezdés előtt áll, már most úgy érezhetik, hogy elkéstek, ha még nem tudják, hova fog járni a kicsi ősztől. A közoktatási törvény értelmében minden szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően választhat iskolát.

Ezzel a joggal szemben érvényesül azonban egy másik: az oktatási intézmény köteles felvenni azokat, akik a körzetében élnek. Ha ezek után is maradnak fenn helyek, azok már “szabadon” választhatóak bárki számára. Mivel ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy-egy osztályban marad 4-5 hely, amire sokszoros a túljelentkezés, az iskolák válogatnak a jelentkezők közül. Gyakran egészen hajmeresztő módszerekkel.

A szülők nyilvánosan nem merik felvállalni a véleményüket, nehogy rontsák a gyerekek esélyeit, hogy bekerülhessenek egy-egy jobban csengő nevű iskolába. Maradnak a zárt Facebook-csoportok, ahol virtuálisan összedugva a fejüket vitatják meg a legjobb stratégiákat. És persze jönnek-mennek a hírek, hogy melyik iskolában hány szabad hely van még, már decemberben erről szól a bejegyzések több, mint fele. Muszáj naprakésznek lenni: aki csak tavasszal kapcsol, az addigra már nem nagyon válogathat.

Egy azóta már külföldön élő anya beszámolója:

Míg Budapesten laktunk, az iskolaválasztás agyrém volt. Emlékszem, egy ismerős egy elit sulit ajánlott úgy, hogy azt sorolta, melyik celeb gyereke jár oda. Majd hozzátette, ha az enyémet nem vennék fel, akkor jelezzük, hogy a suli alapítványát szívesen támogatnánk egy nagyobb összeggel. Vagyis, ha elég pénzed van, akkor mindegy, milyen felvételit ( de már ez is őrület, hétévesen felvételi?!) ír a gyerek.

Egy másik szülő így ír:

“A kiszemelt iskolában harminc helyre százhúsz jelentkező van.
Már szeptembertől indítanak fizetős iskola-előkészítő tanfolyamot, ami semmire nem garancia, de fokozottan ajánlott részt venni rajta. Emellett angolra is érdemes beíratni a gyereket, mert a nyelvtudás is előny. Tavasszal speciális felvételi lesz, ahol pszichológus méri fel a gyereket és a szülőket is. Döntés nyár elejére várható. Ha akkor kiderül, hogy nem sikerült, már minden hely foglalt lesz máshol.”

A tapasztalatok azt mutatják, hogy iskolaválasztásnál előnyt jelent, ha

– a gyerek egy idősebb testvére már az intézmény tanulója,

-a jelentkező kicsi alapszinten tud írni és olvasni, és már jól beszél egy idegen nyelven,

-a szülő aktívan részt tud vállalni az intézmény életében, például programok szervezésével vagy eszközbeszerzéssel

“Mi épp lakást keresünk a kiszemelt iskola körzetében, hogy a fiamat jövőre biztosan ne utasíthassák el” – írja az egyik szülő. Egy másik szerint viszont elég, ha találnak valakit, akinek a lakcímére bejelentkezhetnek, amíg a gyerek meg nem kezdi az iskolát. A körzetes lakcímkártyával ugyanis az iskola köteles lesz fogadni őket. Persze az senkitől nem várható el, hogy szívességből hagyjon egy egész családot bejelentkezni a lakásába. De van az az összeg.

Néhányan a stabil háttérrel és elég önbizalommal rendelkezők közül felveszik a kesztyűt, és a rendszerrel nyíltan szembefordulva keresnek megoldást.

– Van olyan szülő, aki a kezébe vette az irányítást, és tanulócsoportot szervezett a saját gyereke köré, így maga választhatta meg a csoporttársakat és a pedagógusokat is.

– Más még ennél is messzebb ment, és iskolaalapításra adta a fejét.

Ők a szerencsésebbek, akik idővel és anyagi forrásokkal is gazdálkodhatnak. A többieknek marad az, hogy bíznak a szerencsében. Akik pedig kisvárosban, vagy falun élnek, gyakorlatilag csak a körzetes iskolát választhatják. De azt legalább szabadon.
(kím)

Bal-Rad komm: “…A többieknek marad az…”

– Bizony – bizony! Marad a RENDSZER ALAPJÁT JELENTŐ úr és szolgaképző oktatási rendszer! Amelyben csak az a közös, hogy előírja az alapoktatásban való kötelező részvételt. A szabadon választható iskolarendszer a “ha van pénze a szülőknek, biztosított a társadalmi ranglétra fölső harmadában a hely a gyereknek!” – szisztémát erősíti. Egészen kiskortól! MÁR AZ ÓVODÁTÓL!

– Hol van már a szocializmus korszakának az EGYENLŐSÉG ELVÉT MEGVALÓSÍTÓ oktatási rendszere. Amely a legkisebb tanyasi iskolától a pesti belvárosi iskoláig AZONOS TANTERVET írt elő, és szigorú tudás-számonkérő szisztémában működött, elkötelezett – ÉS TÁRSADALMILAG – ANYAGILAG IS MEGBECSÜLT, SZAKMAILAG ÉS EMBERILEG FELKÉSZÜLT PEDAGÓGUSOK közreműködésével.

Kizárólag az állam által működtetett és fenntartott iskolákban! Alapítványi meg pályázati machinációk kizárásával.

Ma a vidék iskolái – nem is beszélve a falvakról – KIZÁRÓLAG SZOLGANÉPSÉGET nevelnek. Imádságot tanítanak! Belenyugvást!

MÁS EGYÉB PROBLÉMÁKRÓL MÁR NEM IS BESZÉLVE!

Ez a rendszer pedig már legalább negyedszázada kialakult. Lassan már az ebben a rendszerben “pallérozottak” gyerekei is belekerülnek.

KI-KI A MAGA KIJELÖLT ÉS MÁR MEGSZOKOTT HELYÉRE!

Jóvátehetetlen károkat okozva a JÖVŐNEK!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A szülőktől kért pénzt új székekre egy miskolci iskola

“A szülői értekezleten elhangzott, hogy gyermekeink székei elhasználódtak, balesetveszélyesek, ezért célszerű lenne ezeknek a cseréjét megvalósítani. Megoldásként felmerült annak a lehetősége, hogy minden szülő saját gyermekének ezt anyagilag megfinanszírozná. Az új székek ára kb. 4-5 ezer Ft/db. Kérjük a szülőket, hogy nyilatkozzanak, hogy tudják-e támogatni ezt a törekvést” – Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője Facebook-oldalán idézte azt a levelet, amiben az egyik iskola a szülőktől kért pénzt, hogy lecserélhessék a balesetveszélyes székeket újakra.

Egy 444-nek nyilatkozó szülő úgy fogalmazott a botrányos esettel kapcsolatban: „Én úgy vettem észre, hogy a szülők nagy része ezt már természetesnek vette. Fizetünk csoportpénzt, mert máskülönben az óvónénik a napi foglalkozásokhoz nem tudnának felszereléseket vásárolni. Visszük a gyerekeknek a szalvétát, kézmosót, wc papírt, fogkrémet, törlőpapírt, papírzsepit. De ezzel sincs gondunk. Viszont hallottam régebbi szülőktől, hogy a mosdót annak idején ők újították fel, mert életveszélyes volt! Most a székek balesetveszélyesek. Úgy tudom, csak néhány szülő fizetőképes, a többi nemmel válaszolt.”

Jakabos Péter jobbikos politikus a közösségi oldalán úgy kommentálta az esetet: „Az egyik óvodában a szülőknek nyilatkozniuk kell: meg tudják-e venni a gyereküknek az óvodai széket! Értitek? A széket! Hogy le tudjanak ülni az asztalhoz enni. Magyarán az önkormányzat már a kötelező feladatait sem tudja ellátni megfelelően” – írta Facebook-oldalán, epésen hozzátéve: a Fidesz szerint Miskolcon szárnyal a gazdaság.

(nepszava)

Bal-Rad komm: Kancsal Maca hány milliárdból is emlékezteti a magyarokat az ’56-os pesti Majdanra?

Bár ennek nincs is jelentősége! A gyarmaton a maradványösszegből alakul a jövő nemzedékének képzése.

A szebb jövő pedig már kopogtat!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Rabszolgákat az iparnak – A magyar oktatás utánpótlást gyárt

– Az elmaradott, korszerűtlen magyar ipar számára „gyártana” utánpótlást a hazai oktatás a kormány célkitűzései szerint
– Az oktatáskutató intézmények megszüntetésével a gazdasági szereplők, közülük Parragh László iparkamarai elnök diktálják az új irányt
– Polónyi István kutatóval beszélgettünk a kormány friss terveiről és az átalakítások következményeiről.

– A magyar oktatás magas színvonaláról alkotott kép már régen csak illúzió – állapítja meg a Hegymenet című kötetben írott tanulmányában. Az utóbbi évek intézkedései hogyan rombolják tovább az oktatást?

– Az általános és középiskolákról sokkal hamarabb szertefoszlott ez a kép, a közoktatás gyarlóságáról már a kilencvenes évek vége óta mindenki beszél. Évente 100 ezer gyerek megy iskolába, összesen körülbelül 1,5 millióan járnak a közoktatásba, így ha végigszámoljuk, a népesség kétharmada rendelkezik valamilyen közvetlen tapasztalattal erről. Ezek azt mutatják: a gyerekek alsó tagozatba még szeretnek járni, felsőre valahogy mégis megutálják az iskolát. Ekkor kezdődik meg a lexikális ismeretek sulykolása, a szaktanárok sokkal inkább tudományt tanítanak, mint a gyerekeket, akik ezért kiábrándulnak az iskolából. Tantervcentrikus, lexikalitásra építő, éppen ezért nagyon elidegenítő hatású a mai magyar közoktatás. Már a középiskolában, de legkésőbb a felsőoktatásba lépésnél bebizonyosodik, hogy ez nem hatékony, amikor kiderül, hogy nem megfelelő a felkészültségük, nem tudnak olvasni, számolni, nincs meg a kellő nyelvtudásuk a gyerekeknek. A közoktatás nagyon hamar visszajelezte, hogy nem alkalmas azokra a feladatokra, amiket a társadalom elvár tőle. A mítoszának lerombolódását legutóbb a PISA-eredmények is igazolták, amelyek nagy nyilvánosságot kaptak. A felsőoktatásban más a helyzet, egy kutatás szerint az emberek nagy része még mindig azt gondolja, hogy magas színvonalú, mert messze van tőlük, a gyerekek már nagyok, keveset mesélnek.

– A PISA-eredmények minden eddiginél jobban bizonyították, hogy rossz irányba megy az oktatás, a kormányzat mégis más felmérések – például a TIMSS – eredményeit hangoztatja, és megkérdőjelezi a módszertant is. Érdemes hallgatni a PISA-ra?

– A kormányzat az úgynevezett TIMSS-felmérés eredményeire szokott hivatkozni, amiben nem romlottak annyit a magyar gyerekek. Ez azt nézi, hogy mennyire tudnak eleget tenni a tantervben előírt elvárásoknak, a PISA pedig azt vizsgálja, hogy hogyan tudják mindezt alkalmazni. A TIMSS azt kérdezi, hogyan kell kiszámolni egy téglalap kerületét, a PISA pedig azt, hogy hány méter drótkerítést kell venni, hogy bekerítsük. Régen tudjuk, hogy a magyar közoktatás, különösen az általános iskola baja, hogy semmi olyat nem nyújt, ami eladható a munkaerőpiacon. Ezt jól bizonyítja az alacsony iskolázottságúak nagyon magas munkanélkülisége.

– Az iskolatípusok között hatalmas a különbség, sokkal jobb eredményeket érnek el azok, akik gimnáziumban tanulnak, mint akik a szakképzésben. Ennek fényében mi a véleménye azokról a kormányzati anyagokról és nyilatkozatokról, amelyek kötelező felvételivel terelnének még több gyereket a szakképzésbe, miközben a gimnáziumok súlyát csökkentenék?

– A PISA-eredmények is megmutatják a különböző iskolatípusokban tanuló 15 éves gyerekek közötti hatalmas különbségeket, viszont nem a különböző középiskolákban eltöltött egy év eredménye ez a teljesítménybeli szakadék, hanem a szelekcióé. Az iskolai kudarcot szenvedett, hátrányosabb helyzetű gyerekek csak a szakiskolába juthatnak be. A felvételi ezt a szelekciót még tovább erősítené. A most kiszivárgott koncepciónak egyébként még a létezését is tagadják, pedig a kormányzati törekvésekből látjuk, hogy van ilyen, és ezt Parragh László iparkamarai elnök nyilatkozatai is igazolják.

– Miért lehet ő politikaformáló ebben a kérdésben?

– A magyar oktatáspolitikát több helyről formálják, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának is nagy befolyása van, ők pedig a tőkés osztálynak kedvező intézkedéseket próbálnak kicsikarni. Nekik az az érdekük, hogy kiszolgáltatott, helyhez kötött ingyen rabszolgákat, szakiskolásokat nagyobb tömegben bocsásson ki a magyar közoktatás. Ennek az az ára, hogy szűkíteni kell a felsőoktatásba való bejutás lehetőségeit. A folyamat elindult, amikor a szakközépiskolákat (jelenlegi szakgimnáziumok) alacsonyabb színvonalra rontották azzal, hogy jelentősen csökkentették a közismereti tárgyakat. A dokumentum a gimnáziumok számának csökkentéséről is ír, egy-két vidéki intézményt már be is csuktak. Jól érzékelhető Parragh László iparkamarai elnök és a miniszterelnök nyilatkozataiból, hogy egyfajta újraiparosítás történik, ami őrültség, a történelem kerekének visszaforgatása.

– Ebből még nem következik, hogy ez az út a fiataloknak vonzó lesz.

– A friss adatok szerint a kormány erőfeszítései ellenére egyre kevesebb gyerek megy szakiskolába, ami törvényszerű. Ahol kevés gyermek születik, ott a gyerekek egyre értékesebbek, a szülők azt szeretnék, hogy magas iskolázottságúak legyenek, és nyilván nem bádogosnak meg tetőfedőnek akarják őket adni. A kormány viszont a szülőkkel szemben rövid távon gondolkodik, és felvételivel nehezítené meg a gimnáziumba jutást. Ugyanez történt a felsőoktatásban is, minőségnövelés címén megemelték a bejutási ponthatárokat, emelt szintű érettségit, a jövőben nyelvvizsgát írnak elő a felvételinél.

– Nehéz elképzelni, hogy az iparnak jó lenne egy alulképzett réteg, hiszen már mindenhol számítógépet, egyre fejlettebb eszközöket használnak.

– Hosszú távon igaza van, de ők rövid távon gondolkodnak, ami törvényszerűen hozza magával ezt az iskolarombolást. Ha megkérdezzük a vállalatokat, hogy mire van szükségük, azt mondják, hogy sok szakmunkásra és kevesebb diplomásra. Ez azért van így, mert a magyar ipar és gazdaság elmaradott, csupán egy kis része, például a nagy autógyárak dolgoznak fejlett technológiákkal, a többieknek megfelel az alacsonyan képzett munkaerő. De a multinacionális cégek sem érdekeltek sok diplomás képzésében, nekik jobbára nem innovatív emberekre van szükségük, hanem janicsárokra, mert a kutatás-fejlesztést nem hozták Magyarországra, az az anyaországokban folyik. Az iparosítás következő fázisa viszont az automatizálás, így a munkások hamarosan kiszorulnak majd a szalagokról.

– Ez egy fordított logika, ami nem arra épít, hogy a fiatal innovatív munkaerő majd megreformálja az ipart, hanem a rossz színvonalú ipar számára „állít elő” alacsonyan képzett munkaerőt?

– A nyerészkedésre építő magyar gazdaság sajnos így gondolkozik. Az egész ipar arra épül, hogyan lehet az államtól, az EU-tól minél több pénzt kicsikarni, innováció gyakorlatilag nincs, rosszabb a helyzet, mint a szocializmusban volt.

– Parragh László egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy a szakoktatásban tanulók számára is biztosítani kell az utat a felsőoktatásba. Tudja értelmezni ezt a mondatot?

– Szerintem ez halandzsa. Valószínűleg ő is érzékelte, hogy tarthatatlan az az álláspont, amit képviselnek, ezért próbálja kifogni a szelet a kritikusok vitorlájából. És hamis koncepcióval próbálja álcázni a valódi folyamatokat. Az egész magyar oktatáspolitika meghamisított tényekre épül. Ezek a koncepciók azt vetítik előre, hogy a szakképzettek majd leérettségiznek, és utána elmennek a felsőoktatásnak abba a szegmensébe, ami a szakmájukhoz passzol. Ezek hazugságok. Ha megnézzük a tanterveket, nyilvánvalóvá válik, hogy ezek a gyerekek alkalmatlanok lesznek a továbbtanulásra. A radikálisan lecsökkentett matematika, idegen nyelv, történelem, magyar tantárgyak miatt gyakorlatilag kiszorult az akadémiai műveltség a szakiskolákból.

– Tanulmányában arról is ír, hogy az oktatáskutató intézeteket leépítették és megszüntették, alig vannak vizsgálatok. Kik és mi alapján hozzák ma a döntéseket az oktatásban?

– Az oktatáskutatás leépítésével a feladatok a minisztériumokhoz kerültek, ahol vannak azért szakemberek, még ha vitatható is a hozzáértésük és nem szeretik az arcukat adni a döntésekhez. Emellett csináltak maguknak álszakértői köröket, mint a Köznevelési Kerekasztal. Az oktatáskutatás intézményeit gyakorlatilag az ezredforduló óta fokozatosan megszüntették, mert az oktatáskutatás törvényszerűen oktatáspolitika-kutatást jelent, azt pedig minden kormány a saját embereivel akarja csinálni. Bár az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megmaradt az egri Eszterházy Károly Egyetem részeként és a napi feladatokat itt ellátják, de kutatások lényegében nem folynak. Olvasgatják a nemzetközi szakirodalmat, és kicsemegézik a külföldi példákat a saját politikájukhoz leginkább illő modellek közül. Mivel bizonytalan a szakmai háttér, direkt politikai hatások érvényesülnek.

– Két hete hagyta jóvá a kormány a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégiájához tartozó cselekvési tervet, amelynek megállapításai szerint a szakképzésben és a felsőoktatásban is nagy a gond. Ebből a dokumentumból ki lehet olvasni valami biztatót?

– Ez az anyag is ugyanolyan, mint a Fidesz-kormány összes többi szakpolitikai koncepciója – meghamisított tényekre épített torz célkitűzések sora. Gyakorlatilag az államszocialista rendszer ötéves terveit idézi, a 2016–2020 közötti időszakra mintegy 130 intézkedést vetít elő. Mindez összesen 3-400 milliárd forintba kerülne, de az állam nem ad pluszforrást, a korábbi évekhez hasonlóan európai pályázati forrásokra épít. Ha visszamenőleg megnézzük a Fidesz-kormányzat felsőoktatási eredményeit, akkor azt látjuk, hogy körülbelül 30 százalékkal csökkent az évente felvett hallgatói létszám a tevékenységük nyomán, ezt pedig a csökkenő gyerekszámmal magyarázzák. Ez az egyik hamis tény, valójában az elmúlt hét évben csupán körülbelül 20 százalékkal csökkent a korosztály létszáma. A felsőoktatásba bekerülők számát a korosztályi létszámnál sokkal jobban meghatározza az érettségizettek száma, vagyis a merítési bázis. Ha ezt leszűkítjük, akkor értelemszerűen kevesebben jutnak be az egyetemekre. A másik, ami szűkít: a bejutási pontszámok emelése. Mindezek teljes egészében a társadalmi mobilitás ellen hatottak, a hátrányos helyzetű tanulók jó része már kiszorult a felsőoktatásból. Pedig a fejlett világban konszenzus van arról, hogy a gazdasági fejlődéssel egyre több diplomásra lesz szükség. Az EU 2020-as stratégiája azt javasolja, hogy addigra a 25–34 éves korosztály 40 százaléka legyen diplomás, ebből a magyar nemzeti vállalás 34 százalék, de ezt sem tudjuk majd teljesíteni. Pedig az EU tagországai között ez az öt legalacsonyabb nemzeti vállalás egyike.

– A felsőoktatásban hogyan érhető tetten az újraiparosítási szándék?

– A cselekvési terv egyértelműen leírja, hogy mely területeket részesíti előnyben: orvosi, műszaki, természettudományi, gazdasági, agrár- és pedagógusképzés. Nincs felsorolva a jog, a társadalomtudomány, a bölcsészet és a művészet. Tehát az úgynevezett termelési rendeltetésű szakoknak ad mindenféle kedvezményeket, a többit pedig az önköltséges képzés felé szorítja, ha valaki ezeket akarja tanulni, fizetnie kell. Ez pedig ugyanarról szól, mint ami a szakképzésben megfigyelhető – az újraiparosítást szolgálja, ahhoz „gyárt” szakembereket. Mindennek meglesz az átka – a pályaelhagyók száma növekedni fog. Én például az első diplomám szerint vasútgépészmérnök vagyok, a 15 fős tankörből, ahol annak idején végeztem, mindössze ketten dolgoztak valaha a vasútnál. Ez egy kényszer volt, és most is ez lesz.

– Tanulmánya szerint a felsőoktatási intézményeink nemzetközi rangsorokban való visszacsúszásának alapvető oka az oktatók tudományos teljesítményének hiányossága.

– Az oktatói keresetek a felsőoktatásban is nagyon alacsonyak. A fiataloknak nem éri meg ezt a pályát választani, még a közoktatásban is jobban kereshetnek pedagógusként, mint egy egyetemen, ez nem perspektíva. Az egyetemi rangsorokban nagyon fontos kérdés az oktatók tudományos teljesítménye. A magyar felsőoktatás és tudományos élet feudalisztikus rendszer, ahol fontosabb az akadémiai hierarchiában előrehaladni, mint nemzetközi fórumokon publikálni. Az utóbbi sokba kerül és bonyolult, míg a nagydoktori cím havi plusz 90 ezer forinttal jár. Ez a rendszer nem ösztökéli a tudományos eredmények elérését és a valódi teljesítményértékelés is hiányzik.

– A jó oktatók, pedagógusok hiánya mennyiben határozza meg az oktatás színvonalát?

– Azt szoktuk mondani, hogy nem lehet tudni pontosan, mitől függ az oktatás eredményessége, egy biztos pont azonban van: a pedagógus, aki alapvetően meghatározza azt. Azt kellene elérni, hogy a legjobb képességű diákok menjenek pedagógusnak, ehhez jól meg kell fizetni őket, és nagyon jól ki kell képezni őket a tanításra. Ehhez következetes politikára lenne szükség, de az utóbbi évtizedekben csak fellángolások vannak. A keresetek kérdését hosszú távon kell megoldani, az utóbbi emelések rendre inflálódnak. Évtizedekig tartó következetes elhatározásokra van szükség a probléma megoldásához.

(vh)

Bal-Rad komm: “…Az általános és középiskolákról sokkal hamarabb szertefoszlott ez a kép, a közoktatás gyarlóságáról már a kilencvenes évek vége óta mindenki beszél…”

-Ez pedig kettős hatás eredménye. A MEGSZÜNTETETT/FÖLSZÁMOLT magyar gazdaság szakemberigényének megszűnése, és az ezen a “felismerésen” alapuló “magyarbálinti” oktatáspolitika.

a magyar szülők – ergo: a magyar családok – már akkor szembesültek a társadalmi katasztrófával. A munkanélküliséggel, a jövőtlenséggel.

Míg a szocializmusban volt és működött a tervgazdaság, ami alapján/mentén hosszú távon ki lehetett kalkulálni a szakemberszükségletet, minden rendben is volt. A LÉTEZETT GAZDASÁGI HÁTTÉR biztosította nemcsak a munkalehetőséget, hanem a szakképzés gyakorlati részét is.

EZ A KILENCVENES ÉVEK VÉGÉRE MEGSZŰNT!

A csapdahelyzetbe került MAGYAR CSALÁDOK pedig szerették volna elkerülni, hogy gyerekeik – akik között egyre több olyan volt, aki nem látta szüleit munkába menni! – “jobb sorsba” kerüljenek, egyszerűen alkalmazkodni kezdtek a helyzethez.

A szakmunkásképzés lesilányítása láttán gimnáziumokba íratták gyerekeiket, a felsőoktatásban pedig beindult a “kommunikátorképzés”.

Ezrével képezték a szociológusokat, a történészeket, a tájépítőket és kommunikációs szakembereket, meg újságírókat és könyvtárosokat.

A “középfokú” szakképzőkbe pedig megpróbálták beterelni a “gyengébb” képességűeket, és a rohamosan szaporodó cigánygyerekeket. Ehhez a trendhez igazodott at általános iskolai képzés is.

Az egységes tanterv hiánya, a szabadonválasztható tankönyvek rendszere, az alapítványi iskolák létrejötte pedig teljesen átvette a szocializmusban kiépült, és kiválóan működő, magas színvonalú oktatás helyét. Amely tudásközpontú, szigorúan számonkérő “porosz-modell” szerint működött.

Aztán az új rendszer is becsődölt! Kiderült, hogy az összeszereldékben nem annyira kommunikációs szakemberekre, de inkább némi műszaki alapképzzettséggel bíró biorobotokra lenne szükség. Meg szülség lenne egészségügyi tudással rendelkező szakmai személyzetre. Meg kellenének forgácsoló szakmunkások is.

DE NINCSENEK! AKIK MÉGIS KAPTAK-SZEREZTEK ILYEN SZAKKÉPESÍTÉST, AZOK MENEKÜLNEK!

Mint ahogyan elrohan innen a friss műszaki diplomások hada is. A szociológusok, történészek, könyvtárosok is. Ők mosogatnak, bébiszitterkednek, pizzafutárkodnak.

Nyilvánvaló, hogy a problémát orvosolni kéne, de ez csak rövidtávú qrmányzati ötletelgetések szintjén merül fel, további aggodalmakat gerjesztve.

Nyilvánvaló, hogy a gyarmati létbe süllyesztett egykori Magyarország jelenlegi és jövőbeni “magyar” gazdasága gyarmati – azaz elmaradott, fejletlen – lesz. Versenyképességről szó sem lehet. Kellenek viszont továbbra is legalább elemi szinten némi műszaki készséggel megáldott – felkészített – biorobotok hada. Legalább rövidtávon, a nyugdíjkassza egyensúlyban tartására.

A döbrögista horda erre készíti fel a gyerekeinket. Az “oktatáspolitikájával”!

De ne feledjük: ők csak folytatják! Ez nem csak a döbrögista horda sara, hanem a rendszerváltás egészének a sara.

Az oktatás helyzete világosan és tagadhatatlanul bizonyítja:

A MAGYARSÁG MEGMARADÁSÁHOZ ÚJ ORSZÁG FELÉPÍTÉSÉRE VAN SZÜKSÉG! A NÉPKÖZTÁRSASÁG ROMJAIN!

Egyszer már megcsináltuk!

IGAZ, MOST JÓVAL KEVESEBBEN VAGYUNK AZ ÚJJÁÉPÍTÉSHEZ, MINT “AKKOR”!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!