Döbrögisztán népességének három százaléka narkós!

Zacher: egy hétvégén 300 ezren használnak tudatmódosító szert Döbrögisztánban

Az elmúlt három évben több mint 250 új tudatmódosító hatású hatóanyag jelent meg a drogpiacon, ami meghaladja a kifejlesztett gyógyszermolekulák számát – jelentette ki Zacher Gábor toxikológus pénteken a döbrögisztáni udvari M1-en.

A Honvéd Kórház osztályvezető főorvosa annak kapcsán beszélt erről, hogy nemrég több magatehetetlen fiatalt vittek kórházba egy kőbányai villamosmegállóból. Mint kiderült, egy pegaclone elnevezésű szintetikus marihuánát fogyasztottak, amelynek a hatáserőssége 30 szorosan meghaladja a természetesét.

Mint mondta, dömpingszerűen árasztják el a piacot a szintetikus marihuánaszármazékok, a halicinogének, a stimulánsok, az LSD és ketamin analógok, amelyet a szegényebb rétegek fogyasztanak. Ezzel együtt sokszor fogalmuk nincs a fogyasztóknak, hogy mit használnak.

Egy szál „biofüves” bagaretto csupán 300-400 forintba kerül, és egy hétvégén mintegy 300 ezren – Döbrögisztán lakosságának közel három százaléka – hülyíti magát valamilyen tudatmódosító szerrel – hangsúlyozta.

Kapcsolódó kép

Úgy vélekedett: a fogyasztás visszaszorítása alapvetően törvényekkel, a jog eszközével már nem érhető el. Zacher doktor szerint ehelyett a prevenció a megoldás, az értékrend megváltoztatása és jövőkép biztosítása a fiatalság számára.

Ez viszont egy fél emberöltőt vesz igénybe – fogalmazott.

Dr. Zacher Gábor logikus javaslataiból viszont hiányzik a VILÁGOSAN KIMONDOTT OK-OKOZAT összefüggés.

A határokon való szabad átkószálás, a politika okozta kilátástalanság, a mindent átszövő haszonelvűség, a deviancia reklámozása!

MONDJUK KI: RENDSZERBŰN KÖVETKEZMÉNYE EZ AZ EGÉSZ JELENSÉG! EGY BŰNÖS RENDSZER VELEJÁRÓJA, HORDALÉKA!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

MI VAN ITT EMBEREK?

Kedd reggel egy debreceni játszótér pingpongasztalán egy halottat találtak, az onnan nem messze fekvő játszótéren pedig szintén döbbenetes jelenetet fotózott le az egyik helyi férfi.

Négy – önkívületlen állapotban fetrengő – kábítószerest. Fényes nappal, egy iskolától és egy óvodától nem messze.

– Éppen a kutyámat sétáltattam dél körül a Szegfű utcában, amikor a négy félholt, eszméletlen férfira lettem figyelmes. Először azt hittem, hogy rosszul látok, de aztán odamentem hozzájuk, hogy megnézzem, mi történt. Az egyikük megpróbálta felnyitni a szemét, de az elfogyasztott szer okozta bódultságtól nem igazán ment neki – mesélte a Borsnak az elképesztő történetét a férfi, aki ezt követően felültette a szerencsétleneket, majd egyből értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A szemtanút sokkolta a látvány: a férfiakat kiütötte valamilyen kábítószer

– A legdurvább az egészben, hogy a helyszín közvetlen közelében egy bölcsőde, óvoda és egy iskola is található. Sajnos a gyerekeknek még a játszótéren sem biztonságos, az elmúlt három hónapban ugyanis nagyon elszaporodott a drogosok száma a környéken – tette hozzá László, aki egy helyi képviselő segítségével mindenképp szeretné felhívni az illetékesek figyelmét a szörnyű jelenségre.
(bors)

Bal-Rad komm: MI VAN ITT EMBEREK?

Mi az, hogy az illetékesek figyelmét FEL KELL HÍVNI! KATASZTRÓFAHELYZETRE!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A MI VÁLASZTÁSUNK…

A semmibe hullani

Amit a hét elején csak feltételeztünk, az mára sajnos bebizonyosodott. Borsodnádasdon járva szinte mindenki arról beszélt nekünk, hogy a herbál nevű filléres kábítószert fogyasztotta a holtan talált 17 éves Csenge gyilkosa, aztán a 20 esztendős elkövető maga ismerte be a hatóságoknak, hogy bódult volt, amikor iszonyatos és megmagyarázhatatlan tettét elkövette. Meg sem próbáljuk felsorolni, hogy hányadik tragédia ez, amiben szerepet játszott ez a biofűnek hazudott pokoli anyag.

Azzal sem kísérletezünk, hogy meghatározzuk, az ország mely vidékein igazán elterjedt ez a szer, hiszen kis túlzással kijelenthető, hogy ahol szegénység van, ott bizony a herbál is megjelenik. Ellenben – ha másból nem is – legalább ebből a megrázó borsodnádasdi esetből vagy a Hős utcai helyzetből vonjuk le a következtetést: ezt a kérdést nem intézhetjük el azzal, hogy hát ez csak a nyomorban élők ügye.

Mert ha nem teszünk mást, mint szőnyeg alá söpörjük ezt a problémát (is), akkor először is nem teszünk mást – és itt egy alapos, dzsumbujban szerzett gyakorlattal bíró, teleprehabilitációs szakember szavai következnek –, mint „felneveljük az unokáink ellenségeit”. Sommásnak ható, kemény kijelentés, de bontsuk csak szálaira, mert hát amennyire egyszerűnek tűnik összedobni a 20 perces bódulatot okozó, háromszáz forintos adagot, annyira sok területen tud meglehetősen nagy kárt tenni.

Először is most már látjuk, hogy nemcsak a szerhasználók között szedi áldozatait a herbál, illetve a sokszor ugyanott, ugyanattól a dílertől beszerezhető, intravénásan beadható kristály. Nem mintha elfogadható álláspont lenne, ha közönyösen végignéznénk, hogy ezek a szerhasználók távoznak az élők sorából, de a borsodnádasdi lány halála rá kell ébresszen mindenkit: a szer bizony ennyire könyörtelenül tud kitörni a lepukkant külvárosi bérházak és a faluvégi vályogtorzók közül.

Ehhez kapcsolódik a közbiztonság kérdése is. Az egy dolog, hogy senki sem szeret olyan helyen járkálni, ahol üveges szemű alakok állítják meg őket, hogy fenyegetőzve összelejmolják a napi szívnivalót, vagy csak úgy leordítják a fejét, teljesen mindegy, miért. Ahol ilyen állapotok uralkodnak, és az adófizető polgároknak az az érzésük támad, hogy a rendőrség emberei tehetetlenek – mi mást is gondolhatnának, amikor sokszor a saját szemükkel látják, hogy az egyenruhások csekkjéből szívják el a biofüvet a „megbüntetettek” –, vagy hogy a hatóság eleve lemondott bizonyos közterekről, ott nehéz lesz rendet tartani. Nem lesz egyszerű érvényesíteni az állam erőszak-monopóliumát sem, hiszen jó, ha tudjuk: ahol a piti bűnözők a nyílt utcán már mindent megengednek maguknak, ott a háttérben bizony a legtöbbször egy komoly, mindenre elszánt maffiahálózat áll.

Végül pedig ott a nemzetgazdaság kérdése. Akármennyire is túlzásnak tűnik, de ha minden így marad, akkor ez a fajta kábítószer-használat és persze a vele kéz a kézben járó szegénység igen negatívan hat majd egy sor olyan folyamatra, ami meghatározza a mindennapjainkat. Minél több embert hagy az állam leszedált, nyálcsorgató nincstelenné válni, annál nehezebben fogja előteremteni az adóforintokat, ami megmenthetné őket és gyermekeiket. Mert képzeljük csak el, milyen lesz azoknak a kiskamaszoknak a pár év múlva kezdődő felnőttkora, akiknek már most azzal telnek a mindennapjaik, hogy vérben úszó szemekkel támolyognak a rozsdatelepeken.

Vagy fantáziálás helyett hallgassuk meg, mit mond erről Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Úgy fogalmazott, hogy nemzedékek fognak az „iszonyatos ütemben terjedő” új pszichoaktív szerek miatt a „semmibe hullani”. Az államtitkár diagnózisa helyes, csak már egyre nehezebb jövő időben beszélni erről a kérdésről.
(mno)

Bal-Rad komm: Lehet filozofálni, meditálni a PROBLÉMÁRÓL. Ami nem ismeretlen, hiszen a RENDSZER VELEJÁRÓJA!

A herbál vagy bármi más drog csak egy kísérőjelenség. Amíg a kiváltó alapproblémát nevén nem nevezzük, addig minden marad a megszokott mederben!

Megkésett jajgatás ez ma már! Az elrontott jövő miatti jajgatás!

SOKAN!- NAGYON SOKAN! – FOGNAK MÉG BELEHULLANI A SEMMIBE!

DE HISZEN EZ RENDSZERVELEJÁRÓ JELENSÉG! TUDTUK EZT AKKOR IS, AMIKOR VÁLTOTTUNK!

MEGÉRTE? EZT AKARTUK? EZT AKARTAD?

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com