Donbassz

A Lemberg környéki gyakorlótéren tegnap bemutatták Valcman Nyalókakirálynak a „Javelin” tankelhárító szerkezetet.

Valcman teljesen „el volt érzékenyülve” a – mondjuk így – látványtól. „Végre eljött a nap Ukrajna számára. Leteszteltük. Ha oroszország támad, jaj neki! Szlava Ukrajinye!” – csukladozott el a hangja Nyalókakirálynak. Természetesen a látványtól.

Ordashada közben – úgy 1200 kilométerre keletebbre – akkor már két napja intenzíven készítette elő az éles bevetésre aterepet.

Gorlovka május 22. délután. Városi életkép.

Szerencsére nem mindenki fogja fel nagyon tragikusan a helyzetet. Golmovszkij sasliksütője legfeljebb az ostrom miatti gyér üzletmenet miatt aggodalmaskodik.

A Gorlovka – Donyevk közötti terület valamennyi települése és objektuma ostrom alatt állt tegnap. Nyolc civil sebesültje lett az esztelenségnek.

Elemzők általános vélekedése: Kijev teljesen „szakított” Nyugat-Európával, és abszolút mértékben Washington és London befolyása alá került.

Tegnap kora délután a DNR állami, politikai és katonai vezetése értékelte a kialakult helyzetet. A tanácskozás zárásaként Alekszandr Zaharcsenko kiadta a parancsot: KARDOT KI! (Emlékeztetőül: eddig a DNR erőinek a TŰRÉS volt parancsba adva.)

Késő este aztán a donyecki délvidéket – kiváltképp a Kominternovot és Szahankát – bőszen lövő valcmanisták meg is tapasztalták a KARD KI! – parancs szigorát: régen nem tapasztalt tüzérségi csapást kaptak a nyakukba.

Pontos leltár szerint Gorlovkánál kilenc latortank lett leolvasztva. A DNR becslései szint legalább negyven valcmanistamartalóc is lekerült a kijevi zsoldlistáról.

Az LNR frontszakaszon Sztanyica Luganszkánál törtek ki összecsapások.

Debalcevoban tegnap délután fél négykor egy iskolabuszon történt robbanás. Egy gyerek belehalt, négy súlyosan megsebesült. Kilenc sebesült gyereket Jenakijevo kórházába szállítottak.

Erősödik a verzió, miszerint egy gyerek a hátizsákjában egy élesedett. talált gránáttal szállt fel. Nem zárják még ki a terrortámadás lehetőségét, de egyre gyengül ez az eshetőség.

A nyomozás zajlik. Két gyerek állapota továbbra is válságos.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Aligha érheti az a vád a balrad.ru-t, hogy csúsztat, amikor azt állítja hogy Donbassz frontjain a helyzet ném éppen „grizlovi”. Mint emlékeznek tán még olvasóink, utalás ez a minszki kontaktcsoport orosz fődelegáltjának, Viktor Grizlovnak alig egy hetes megállapítására. Ő akkor aki úgy vélte, hogy Donbassz frontjain említésre méltó összecsapások úgyszólván nincsenek is.

Gorlovkai életkép. Két ostrom között. Kell ehhez magyar szöveg?

Meg hát a romok mellett a szemetet is össze kell gyűjteni:

Kalinovoban is (LNR) tucatnyi otthont romboltak le a valcmanisták.

A „Pjatynyaska” zászlóalj elesett parancsnokának szülőföldre visszatérése kezdetét „díszsortűzzel” tette emlékezetessé a zászlóalj. Ők így búcsúztak Oleg Mamijevtől. Avgyejevkában. Persze a „díszsortűz” a valcmanisták számára igazán eklékezetes.

A donbasszi front teljes hosszáról lehetne persze ilyesmiket emlegetni. Bár ma azért mintha csökkent volna a balcmanisták ostromkedve. De azért azt meg kell említeni, hogy hétfőn ilyenkor már négy civil, és három hatonahalottja volt Donbassznak. Ma délig ilyesmiről hírt nem kaptunk. Persze nyugtával a napot…!

A brit „Daily Star” jelentése szerint Albion futballválogatottjának „szurkolói” beígérték Oroszországnak a III. világháborút. A futball VB. ideje alatt. Természetesen Oroszország területére.

Anglia rajongói a 2018-as világbajnokságon "harmadik világháborúval" fenyegetették az oroszokat

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Valahogy Oroszországnak nincs szerencséje a nagy nemzetközi sportrendezvényekkel. A 2008-as pekingi olimpia ideje alatt Grúziával volt egy villámcsetepaté. Nem kevés orosz civil áldozattal.

2014-ben a Szocsiban rendezett téli olimpiára volt időzítve a kijevi Majdan. Nem kevés donbasszi orosz civil élete ment rá EDDIG!

Három hét múlva kezdődik (?!) az Oroszország által rendezendő futball Vb. Hacsak…

Hónapok óta beszédtéma KÖZEMBEREK között ez az esemény, mint fölösleges orosz kockázatvállalás. Minden bizonnyal komoly nemzetközi respektet jelent egy sikerrel lebonyolított világverseny, de MINDENT ALÁRENDELNI egy ilyen kétes értékű „akárminek” – őszintén szólva meggondolatlanság!

Donbasszban ugyanis HÁBORÚ VAN! Tegnap reggeltől tűzszünetről már a legnagyobb jóindulattal sem lehet beszélni. Mondhatjuk azt – és nem tévedünk – hogy Donbassz a szabadságharcát vívja. De ez csak egy részigazság.

Az Oroszország és egyetlen megmaradt szövetségese – Belorusszia – köré font NATO-latorszövetségi ostromgyűrű még nem teljes. Van egy Csernyigovtól Mariupolig tátongó rés, amit a latorszövetség mindenáron szeretne betömni. Ennek a résznek a déli ívecskéjén Donbassz nyugati határai húzódnak.

Ahol most ISMÉT háború van. A NATO-lator – és az EU-bűnszövetsége által abrakolt Kijev ordashada Gorlovkánál egy hetes „puhatolózás” után nekiveselkedett betörni Donbasszba,

Várható volt, de… – de egy háború indulása mégis meglepő.

Egyszóval:

Kezdődött minden azzal, hogy tegnap este hoholszabotőrök felrobbantották a Luganszk-Krasznyij Lucs vasútvonal fölött átvezető hidat Ivanovkánál.

Hajnalban aztán rákezdett a valcmanista ordashad latortüzérsége. Először az LNR – es Pervomajszkot és környékét kezdték lőni.

A várost „csak” vontatott tarackokkal bombázták/bombázzák.

Reggel aztán nekifogtak a „szomszédvár”, a DNR – es Gorlovkának. Tegnap délután már érezhetően növekedett a latortüzérsg intenzitása, de éjszakára lecsendesültek.

A várost nyugati irányból tankokkal kezdték el tüzérségi fedezet alatt rohamozni. Délután kettőig Gorlovkában két civil és kettő DNR katona halt meg. Találatot kapott egy iskola épületeis. A gyerekeket a pincékbe menekítették a tanárok.

Zajcevoban szintén két civil halt bele az ostromba. Reggel óta legkevesebb tucatnyi civil sebesült meg súlyosan.

Sovány vigasz lehet a helyieknek, hogy a roham visszaverése után tucatnyi hoholwhytézz tetemét kellett begyűjteniük, hiszen az ordashad eme szokását megtartotta: a szemetüket nem szedik össze.

Délután kettőkor minden kezdődött előlről.

Donyeck északi része is ostrom alatt van, bár annak hevessége csekélynek mondható Gorlovkához képest.

Döbrögisztáni idő szerint délután háromkor megelevenedett Dokucsajevszk és környéke is.

Az LNR – frontszakaszán is vannak összecsapások. Andrej Marocsko szóvivő tájékoztatója szerint eddig szerencsére csak egyetlen LNR milicista sebesült meg. Frunzénál viszont kifektettek két martalócot, egy whytézzt pedig foglyul ejtettek.

A DNR jegyzéket írt az EBESZ-nek, és a minszki szerződésbe foglalt tiltott fegyverek bevetését róják fel benne a latorhadnak.

Szurkolunk Oroszországnak, hogy sikeres legyen a futball Vb.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Egy kiugrott ATO – veterán – Alekszand Megyinszkij – levelet írt Trump bohócnak. Ebben megírja a vegyifegyverek alkalmazásának hírétől mindigtajtékző amerikai elnöknek, hogy a „Donbassz” latorzászlóalj Különleges Műveleti Erők tagjaként 2015 nyarán vegyifegyver alkalmazásában vett részt! DONBASSZI CIVILEK ELLEN!

Ezt hajlandó és képes is bizonyítani, akár amerikai szervek előtt is. (Ha Trump bohóc ESETLEG kíváncsi lenne! Bár emmá rígenvaút!)

Vasárnap van! – és Pünkösd! Meg tűzszünet Donbassz-Kijev konfliktusában. Papíron!

Hajnali négy óra óta heves harcok vannak a Donyeck északi íven.

Gorlovkában és Zajcevoban eddig legalább két-két civil halottja van az esztelen latorostromnak. Gorlovkánál két DNR katona is súlyosan sebesült.

Debalcevoban három civil sebesült meg.

A donyecki délvidéken is szorgoskodik az ordashad. Dokucsajevszk, Kominternovo és Szahanka a leginkább ostromlottak.

Mindenféle elemzők nagyjából egyetértenek: INDUL A HÁBORÚ! Olyan mértékű kijevi provokációsorozat várható, amit Donbassz védői már nem nézhetnek tétlenül.

Futball VB. ide – vagy oda…

VALAKI(K)NEK VALAMIT LÉPNI KELL!

Többek szerint a Berlin – Párizs tengelynek.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Rövidre és hűvösen barátságosra kerekedett tegnap Szocsiban Vlagyimir Putyin és a kanzlerina megbeszélése. Donbassz ügyében nem közeledtek az álláspontok. Az ENSZ – békefenntartók odavezénylésének ügyében az orosz államfő álláspontja változatlan.

„Oroszország bizonyos feltételekkel hajlandó hozzájárulni…” A feltételek pedig ugyanazol, mint amik voltak.

Kijev „Donbassz-ügyi minisztere” Jurij Grimcsak három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel ma Donbassz visszatérítésére.

1. – Katonai megoldás, ami – immáron szerinte sem – sok okból valószínűtlen.
2. – Donbassz – CSAK ÚGY – hirtelen felindulásból kapitulál. Szintén valószínűtlen.
3.  –  Az ENSZ „békefenntartás” ürügyén megszállja Donbasszt, majd átadja azt Kijevnek.

Ez utóbbiban NAGYON BÍZIK Grimcsak mester.

A DNR területén ma gyásznap van

Donyeckben az Operaház előcsarnokában ravatalozták fel ma reggel a „Pjatynyaska” internacionalista önkéntes zászlóal parancsnoka, Oleg Mamijev holttestét. A DNR vezetői, a zászlóalj katonái (köztük magyarok is) és a DNR lakói itt búcsúzhattak el a tegnapelőtt Avgyejevkánál halálosan megsebesült zészlóaljparancsnoktól.

A gyásszertartás után Oleg Mamijev ezredes hazatér szülőföldjére, Észak-Oszétiába. Teste ott lesz eltemetve.

Kijev ordashada Grimcsak opciói közül az első forgatókönyve szerint cselekszik. Vadul ostromolja Donbasszt. Főként a DNR-t, azon belül pedig Gorlovkát.

Gorlovkai „csendélet” ma reggel.

Gorlovkai „életképek” tegnap.

Tegnap este egy helyi asszony halt bele Gorlovka latorostromába.

A DNR állami vezetése ma délelőtt úgy döntött, hogy Gorlovka védelmét megerősíti. Kora délután meg is érkezett a város alá az egykoron a néhai „Givi” által parancsnokolt, legendás „Szomali” zászlóalj. Amelynek állományában akad jónéhány ERŐSEN MAGYAROS HANGZÁSÚ nevet viselő harcos is. (A Tibor, Sándor, Zoltán, István nem kimondottan elterjedt orosz keresztnevek. Bár ki tudja?)

Valcman Nyalókakirály tegnap – hosszú hallgatás után – hogy korábbi jövendölése ellenére sem omlott össze a kercsi híd az első autó alatt – örömét fejezte ki a műtárgy miatt. Ami véleménye szerint roppantul hasznos lesz UKRAJNÁNAK, MERT ÍGY EGYSZERŰEN, GYORSAN, KÖNNYEN MEGKÖZELÍTHETŐEK LESZNEK A KAZANYI UKRÁNOK! (Meg természetesen az Azovi-tengeren Túli Ukrán Területek. Egészen a Kaszpi-tengerig.)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

A kanzlerina megérkezett Szocsiba. Vlagyimir Putyin virágcsokorral fogadta, és nem volt semmiféle ökölnyálazás a ‘la Döbrögi.

Tárgyaltak – többek között – Donbasszról is. Hogy mire jutottak? Majd idővel talán megtudjuk. Mindenestre a megbeszélésükről az orosz államfő azt nyilatkozta, hogy „MÁR ÉPPEN IDEJE VOLT egy ilyennek, ami szerinte őszinte, tárgyszerű és hasznos.”

(A Bundesmutti éppen ott kapta a hírt: Trump bohóc befenyítette, mert nem hajlandó a jelenleginél több pénzt fordítani katonai kiadásokra.)

Az orosz elnök a tárgyalásaik végén Donbasszról szólva kijelentette, hogy a konfliktus megoldásának kulcsa továbbra is a Minszk-2 szerződés maradéktalan betartása. Ebben mindketten egyetértettek.

Donbasszról pedig a történéseket illetően elmondható, hogy régen követelt egyetlen nap alatt annyi áldozatot a térség latorostroma, mint a legutóbbi 24 órában.

Avgyejevkában elesett a DNR „Pjatnyaska” zászlóaljának parancsnoka, Oleg Mamijev.

Az eset helyszínén megsebesült az orosz állami RTR – televízió két munkatársa is.

Tiszteletére holnap gyásznap lesz DNR – szerte!

Gorlovka északnyugati peremén három civil sebesült meg súlyosan a ma reggeli latorostrom során. A délutáni „előadásnak” már civilhalottja is lett Gorlovkában.

A DNR délvidéki részén ma főként Kominternovo és környéke kapott rengeteg belövést.

Ugyancsak Avgyejevkában, az ukrán részen harapott fűbe tegnap este három lator. Aknára futott az autójuk. Az egyikük egy meg nem nevezett NATO – latorszövetségi tagország hivatásos martalóca volt. Két hohollator megsebesült.

Ma egyébként a front teljes hosszán zajlik/zajlott Donbassz ostroma, és hírek szerint a helyzet egyre feszültebb.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

A washingtoni Főqráror Kurt Volker Kijevben fogadta tegnap Valcman Nyalókakirályt. Elmondta neki, hogy Maradék-Ukrajna önerőből soha nem fogja tudni visszakaparintani Donbasszt!

„OROSZORSZÁG NEM ADJA VISSZA! SŐT! TOVÁBB FOGJA TÁMADNI szerencsétlen Ukrajnát, de ezt oly drágává kell tenni a háború terheit viselő oroszok számára, hogy az már oly elviselhetetlen legyen, hogy elkergessék a moszkvai hatalmat. Ezt a folyamatot lehet siettetni.

Ők fogják felállni és elkezdeni: azt mondták Kijevben, amikor a fegyveres erők használják a Javelins a Donbass

Ha Ukrajna nem tudná tartani az orosz rohamokat, akkor új – az eddigieknél hatékonyabb – fegyverekkel fogjuk segíteni. No meg további szankciókkal fogjuk ellehetetleníteni” fejtegette Volker, majd elvonultak.

Kitárgyalni az ENSZ – „békefenntartói” Donbasszba való beözönlésének részleteit.

Minszkben is megvolt az újabb vízgereblyézési forduló. Ott a donbassz népköztársaságok képviselői az EBESZ – jelentéseket fölolvasgatták, és megállapították: Kijev gyakorlatilag semmibe veszi a korábbi minszki megállapodást.

Ennek eléggé kézzefogható jelei is voltak/vannak. Avgyejevka latortüzésrége tegnap este „megdolgozta” Gorlovkát és környékét.

Az „eredmény” sem maradt el. Ivan Prihodko, Gorlovka polgármestere közölte: egy 35 esztendős nő belehalt az ostromba Golma faluban.

 "Egy szomorú reggel a Donbassért": Az APU nagy csapást vetett Gorlovka-ra - egy lány meghalt

A ma reggel újrakezdődött ostromban egy-egy nő sebesült meg Zajcevoban és Gorlovkában.

A DNR délvidék ma reggeltől ismét (?) – főként Dokucsajevszk és Szahanka – a latrok célkeresztjében van.

Az APU mélyen belépett a demilitarizált zónába

Donyecktől északi irányban, Petrovszkoje falunál a valcmanisták mélyen benyomultak a szürke zónába.

Luganszk „elővárosát” – Malaja Vergunkát a tegnap reggeli ostrom után késő délután is megsorozták a valcmanisták.

Egyszóval: Donbassz frontjain a helyzet semmit sem változott! Ráadásul – mivelhogy még senki nem közölte hogy már vége – TŰZSZÜNET VAN! A húsvéti!

Nah! Majd ha úgy látják jónak, jöhet a „VB. – Tűzszünet”.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Az amerikai „The Washington Examiner” nevű újság mai számában egy Tom Rogan nevű futóbolond arra ösztökéli Maradék-Ukrajnát, hogy bombázza le „Putyin hídját”!

Kijevben a legvadabbak a cikk másolatát lobogtatva követelik az agymenés azonnali kivitelezését. „Még ha nem is tudjuk elpusztítani, LEGALÁBB KÁRT TUDUNK OKOZNI OROSZORSZÁGNAK!” – így a visszautasíthatatlan érvelés.

Szerencsére a hídavatásról – és egyáltalán a hídról – értesüléssel bíró amerikaiak másként látják a dolgot.

„Trump falakat, Putyin hidat épít” – írja valaki Amerikában. Mások gratulálnak a szociális hálón.

"Míg a Trump falakat épít, Putyin hidakat épít": a külföldiek csodálják a Krím-híd megnyitását

"Míg a Trump falakat épít, Putyin hidakat épít": a külföldiek csodálják a Krím-híd megnyitását

"Míg a Trump falakat épít, Putyin hidakat épít": a külföldiek csodálják a Krím-híd megnyitását

"Míg a Trump falakat épít, Putyin hidakat épít": a külföldiek csodálják a Krím-híd megnyitását

"Míg a Trump falakat épít, Putyin hidakat épít": a külföldiek csodálják a Krím-híd megnyitását

"Míg a Trump falakat épít, Putyin hidakat épít": a külföldiek csodálják a Krím-híd megnyitását

Kurt Volker megjárta Donbasszt – a hoholmegszállta részt – és csodálatos élményeiről mesélt.

„Beszéltem emberekkel, akik oroszul beszéltek. Tehát ők etnikai oroszok! (Kárpátalján pl. majd mindenki beszél oroszul, aki harminc év körüli legalább.) Mind azt mondták, hogy Donbassznak vissza kell térnie Ukrajnához!” – lelkendezett a washingtoni főqrátor.

Bennünk csak egy kérdés matat: mi lenne a sorsuk azoknak, akik másként vélekedtek VOLNA?

A berlini Bundestagban ma Heiko Maas külügyér felszólalt. Elmondta, hogy minapi moszkvai látogatásán FELSZÓLÍTOTTA Lavrov kollégát, hogy Oroszország térjen vissza a minszki tárgyalóasztalhoz, és az eddigieknél jobban segítse a politikai rendezést Donbassz és Kijev „vitájában”.

Arról Herr Maas nem szólott, hogy Valcman az ő reintegrációs törvényével el is vágta a minszki szálat.

Külügyére előtt beszélt ugyanott, ugyanazon hallgatóságnak a kanzlerina. Ő meg arról kaffogott, hogy Kijev akadályozza a békés rendezést.

Közben pedig Donbassz frontjain „pezseg az élet”

„Itt vagyunk Gorlovkánál. Megróbáltunk áttörni – a parancs szerint. Egyszerűen lekaszáltak bennünket. Hatalmas veszteségeink vannak. Ha ez így megy tovább, nem maradnak embereid!” – panaszkodnak egy Valcmannak címzett üzenetükben a martalócok.

Nos a hírek szerint a minapi gorlovkai kudarcos betörési kisérlet hoholvesztesége mind latoregyed – veszteség, mind technikai veszteség tekintetében sokszorosa az eddig tudottaknak. Tucatnyi hoholtank olvadt le, és legalább harmincöt lator harapott fűbe.

Ám a DNR értesülései szerint nem adják fel. Újabb kisérletre készülnek Gorlovkánál.

Szahanka (DNR délvidék) iskolájának étkezdéjét ma sikerült a valcmanistáknak széjjellőni.

 

 

 

 

Lugansz délnyugati elővárosi részét is nagy kaliberű tüzérséggel ostromolták. Malaja Vergunka faluban ép ház tán nem is maradt.

Ma egyébként ismét ködszurkálás kezdődött a belorusz fővárosban. A biztonsági alcsoport tanácskozik Minszkben.

Élet a fronton. Gyerekszemmel.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Kijevben az udvar előkelőségei a hajukat tépve őrjöngenek a „meg nem történhet!” megtörténte, a Krími-híd megnyitása miatt. Néhány meg nem nevezett őrült a létesítmény azonnali megrakétázását követeli.

Tán meg is tennék, ha közben Kutr Volker washingtoni főkomisszár nem éppen Donbassz határainál őgyelegne. De hát ott van valahol. Mint védett személy.

A donbasszi népköztársaságok máris riadót fújtak a magas rangú látogató miatt. Provokációtól tartanak. Attól, hogy valami baj érheti a Főkirályt, vagy kíséretét. És rájuk kenik majd a bűnt.

Persze Kijev ordashadát nem igazán hatja/hatotta meg a fényességes nagy vendég érkezte. Vad iramban ostromolják Donbasszt.

Gorlovka, Zajcevo… – tán mondani sem kell. Az már csak „hab a tortán”, hogy éppen humanitárius segélyosztás közben is…

Tegnap délután és ma is ismét lőtték a latrok a „Juzsnodonbasszkaja” vízmű telepét. Ismét áll az üzem. Jaszinovataja és Donyeck félmillió lakója víz nélkül van.

Donyecktől nyugati irányba – Kurahovo falunál – a DNR hírszerzése nyolc darab 50 km. lőtávolságú 203 mm-es kaliberű „PION2Sz7 – Bazsarózsa” önjáró hohollöveget fedezett fel ma reggel.

Valcman Nyalókakirály nagyon beégett latorhadának sebesültjei számára rendezett sportverseny díjátadóján.

Egy „azovec” martalóc nem volt hajlandó vele kezet fogni, pedig Valcman nagyon akarta. Már a saját whytézzey is útálják. Hogy miért? Azt nem tudni.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Az „Amerika Hangja” ukrán kiadásának vezetője Miroszlava Gongadze – Kurt Volker legújabb ukrajnai útja elé időzítve – közölte: az amerikai külügy a jeles úr feladat és HATÁSKÖRÉT lényegesen kibővítette. Eddig – hivatalosan – csak Donbasszal kapcsolatosan közölte Kijevvel a tennivalókat. (Igaz, tette ezt önkéntes alapon, „fizetség nélkül”!)

Mától Kurt Volker Maradék-Ukrajna egészére kiterjesztett „széles hatáskört” kapott! Meg jó havi fizut.

Gorlovkát tegnap – amint arról már beszámoltunk – alaposan megdolgozta a valcmani ordashad. Komoly tanktüzérdégi ostromot intéztek a város nyugati pereme ellen.

De nem maradt az akciójuk büntetlen. Három tankjukat olvasztották le a népköztársaságiak, és legkevesebb tucatnyi lator véglegesen lekerült a kijevi zsoldlistáról. Igaz, két DNR katona is elesett.

Sirokaja Balka faluban egy civil belehalt, egy másik megsebesült a latortüzérségi attakba,

Donyeck nyugati pereme és annak környéke is kapott latorgránátot szépen. A város Petrovszkij kerületében és Trudovszkában kilenc otthon vált romhalmazzá. Kész csuda, hogy csak két civil sebesült meg.

Dokucsajevszk és környéke is…! Meg a front teljes hossza…!

Az LNR – szóvivője csak Frunzét, Kalinovot és Zsjelobokot említette, mint bántalmazottat.

Andrej Marocsko megemlítette: Szcsasztyjéba kanadai „tanácsadók” legalább negyvenfős társulata érkezett.

Oroszország gőzerővel készül a futball VB.-re. Mondják, hogy csudás lesz!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com