Donbasszal kapcsolatban érdemleges politikai – diplomáciai történések ma nem voltak.
A Luganszki Népköztársaság határainak mentén húzódó ukrán műveleti téségbe érkezett ma egy ENSZ delegáció, Nils Melcer különmegbízott vezetésével. Körülszimatolni. Az LNR illetékeseit a társulás miatt a hideglelés környékezi. Andrej Marocsko elmondása szerint ukrán provokációtól tartanak.
Viszont meglehet éppen az ENSZ- delegáltak miatt, szokatlan csend és nyugalom honol a fronton. Tegnap késő este jegyezhették fel az utolsó hangoskodást.
Andrej Marocsko kíváncsi. Mire kell a frontmenti martalóchordáknak egy csomó fehér Toyota Land Cruiser terepjáró?
Pontosan olyanok, mint amikben az EBESZ célfelderítői grasszálnak!
A donyecki frontszakasz az – mint általában – most is hangosabb. Főként Gorlovka-Zajcevo térségében.
Eduard Baszurin beszámolójában elmondta, hogy az utóbbi 24 órában a DNR egyik védője elesett. Helyet, körülményeket nem említett.
A donyecki szennyvízteleppel vannak ismét problémák. Tegnap este ismét lőtték a valcmanisták. Ráadásul gond van az EBESZ hozzáálásával is. Nem hajlandóak közreműködni a biztonságos műszakváltáshoz.
A jelenleg ott dolgozók már lassan a harmadik 24 órás műszakot kezdik, mert a váltás nem tud az üzemnek közelébe sem jutni. Az EBESZ pedig nem tesz semmit.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Valcman Nyalókakirály pénteken megint belehúzott. Vasúti alagút átadása után Duna – hidat ígért alattvalóinak. Már dolgoznak a projekten, ami Maradék-Ukrajnát még közelebb viszi Európához. A Putyin – féle krími híd csak legföllebb tákolmány lehet majd a Valcman által belengetett dunai hídhoz képest.
Ukrán szakmabéliek mosolyogva legyintenek a hóbortos ötletre.
Példaként említik a kijevi Podolszkij-hidat a Dnyeperen. Ezt még ’87 – ben a szovjet időkben kezdték építeni, de 2011-ben leállt az építkezés. A fő hídépítő gépezet – a „Zaharij LK-600” úszódaru, amely a „Leninszkaja Kuznyja” cég tulajdona – elromlott, és azóta javítjákvalahol. A darut birtokló cég tulajdonosának a neve: Petro Valcman-Porosenko. (Cége azóta kibővült. Maradék-Ukrajna! A vállalkozás elég jól tejel.)
A híd most így néz ki:
Utoljára 2016 november 29-én volt Minszkben „Normandiai Négyek” randi, külügyminiszteri szinten.
2017 júliusában telefonos távértekezés volt a kvartett vezetői részvételével. Azóta semmi.
Tegnap Mariupolban Heiko Maas germán külügyér bejelentette, hogy június 11-én lesz Berlinben a négyes külügyminiszteri szintű összejövetele.
Maas bejelentése még a vájtfülűeket is meglepte. Be is indult a találgatás, hogy esetleg a felek álláspontja megváltozott? Kompromisszum születhetett a minszki megállapodásról? Vagy tán az ENSZ – kéksisakosok missziója kapcsán körvonalazódik valami megállapodásféle?
Elképzelése sincs senkinek a hátteret illetően.
A balrad.ru véleménye az, hogy Oroszország szeretné a futballvébé nyugodt, zavartalan lebonyolítását. Ami ugye nem egészen két hét múlva, június 14-én kezdődk. Bő két nappal a berlini „Normandiai” összejövetel után. (De persze EZ IS CSAK EGY vélekedés!)
Kijevben volt tegnap ismét egy kis russzofób csintalankodás. Neonácik az orosz nagykövetség elé hurcoltak egy csomó kartonpapírból készült koporsót, mint donbasszi szállítóeszközt.
A feliratozás a Szíriában amerikai légitámadásban meghalt orosz „Wagner – csoport” katonáira utal. Az ő sorsuk vár az Ukrajnára fenekedő oroszokra.
Luganszkban tegnap emlékeztek. A négy esztendővel ezelőtti tragédiára, amikor a kijevi neonáci rezsim légierővel támadt a gyanútlan polgárokra.
Donyeckben is az emlékezés napja volt tegnap. Az „Angyalok” – a háború gyermekáldozatainak emlékére.
Persze nem csak megemlékezés volt tegnap a donbasszi népköztársaságokban. Elviselés is volt. Meglehetősen sok helyen, bár kétségtelen, hogy volt már a tegnapinál rosszabb is.
Tegnap Dokucsajevszk lakói viseltek el legtöbbet. Ostrom elviselésről van szó.
Szerencsére „csak” anyagi károkat kellett/kell elviselniük
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Moszkvában Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettes ma közölte, hogy Oroszország BIZONYOS FELTÉTELEK ukrán teljesítése esetén hajlandó ismét orosz katonai megfigyelőket delegálni Donbasszba az „SzCKK” – Tűzszüneti Ellenőrző és Monitoring Bizottságba.
Az LNR katonai szóvivője Andrej Marocsko ma délután közölte: a latorhad a Trojickoje-Zolotoje-Trehizbenka-Szcsasztye vonalon fölsorakozott. Zömmel tankok és páncélozott csapatszállítók.
Popasznaja és Katyerinovka térségében pedig önjáró tüzérségi eszközök tucatjai álltak tüzelőállásba.
Marocsko szerint a latorhad teljes „Szever-Észak” taktikai csoportja készen áll az LNR megrohamozására.
Tegnap töltötte fel a „WAR GONZO” a netre a múlt heti gorlovkai bosszú anyagát. A DNR ekkor alkalmazta először a saját konstrukciós „Cseburaska” reaktív tüzérségét. Oleg Mamajev zászlóaljparancsnokért.
Kominternovo és Talakovka között volt tegnap este kisebb torzsalkodás a martalócokkal. Két latorkülönítmény bepróbálkozott a DNR területére való behatolással. Két martalóc a fűbe harapott. Féltucatnyi megsebesült. Akkor feladták a próbálkozást. Vélhetőleg ebben az összecsapásban esett el egy DNR katona is.
Ma már a DNR frontszakaszon élénkült az utóbbi napok „csendességéhez” képest a martalócok ostromtevékenysége. Lásd az alábbi kimutatást.
Donbasszban IS ma tartják a Nemzetközi Gyermeknapot.
EGY HŐS KISFIÚ SZOBRA
Kirill Szidorjuk 13 éves kisfiú volt.
2014 augusztusában édesanyjával és 9 éves kishúgával mentek a dolguk után. Egyszer csak az ukrán tüzérség ágyútüzet nyitott.
Édesanyja úgy emlékezett: VALAMI FELNŐTT FÉRFI ORDÍTOTT RÁ, hogy „feküdj!” Az a felnőtt férfi, mint kiderült, az ő kiskamasz fia volt. Aki, egyszersmind, rávetette magát kishúgára, saját testével takarva el őt a repeszszilánkoktól.
Az anya, keserű könnyei között is némi büszkeséggel emlékezett vissza fia hőstettére. Aki megmentette kishúga életét. Aki megmentette az ő életét is. Azzal, hogy rákiáltott.
Miközben: …”a fiamból csak a feje maradt meg… A háta… az én fiamnak nem volt már háta. Csak egy húscafat a helyén…”
Szülővárosában emlékművet állítottak a hős kisfiúnak. (Csikós Sándor)
A balrad.ru „ajánlója” a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából:
„Szerettem volna ha befejeződik a háború, de nem ért véget. A háború miatt nem tervezem a nyaralást.”
„Most jön a nyári vakáció. Ha nem lőnek le, és nem lesz szükség arra, hogy minden gyerek az alagsorba menjen, játszani fogok a fiúkkal az udvaron.”
„Várom a nyár érkezését, de nem tudok terveket készíteni, mert nem tudom, mi fog történni holnap. A nyár fő tervei a túlélés és a kedvenc iskolám meglátogatása.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Kijev csodatételt várt a Valcman – Frank-Walter Steinmeier ukrán – germán elnöki csúcstól, de hatalmas kiábrándulás lett a vége. A konklúzió: „Berlin csak kihasználja Ukrajnát, miközben Oroszországgal bratyizik.”
(Berlinben valószínúleg szembefordultak a világtérképpel.)
„Négy évig vártunk valami jót! – és itt a kiábrándulás. A jó nem következett be, és nem is fog bekövetkezni” – keseregnek a kijevi udvari körök. „Már csak az USA-ban bízhatunk. Amerika talán ki tudja kényszeríteni Németország magatartásának a megváltoztatását az „Északi Áramlat-2″ gázvezeték ügyében. Bár az ENSZ békefenntartók Donbasszba vezénylése is már felejthető. Még ha MEG IS SZAVAZNÁK, évek telnének el mire összekészülne a misszió. Kész csalódás az élet” – nyög a kijevi ajvékkórus.
A valcmanisták ma megugrasztották az EBESZ – kémlelőbiztosait a „Juzsnodonbasszkaja” vízműtelepnél. Feléjük lőttek. Vélhetőleg nem célzottan, de az esemény pontosan elegendő volt egy jó kis „nadrágbesárgulásra”.
28-án (hétfőn) a Gorlovkától alig néhány kilométerre északnyugati irányban fekvő, hoholuralom alatt lévő Zseleznoje (Toreck) faluban halálosan megsebesült egy 15 éves lány. A falu éppen a Dzserzsinszkből Gorlovkát ágyúzó latortüzérség által kilőtt gránátok röppályája alatt található.
A lány haláláért azonnal a szeparatisták lettek felelőssé téve, és már robogott is a tényfeltárő tévéstáb a helyszínre. Rohammunkában fölvettek, rohammunkában adásba is küldték az anyagot. Csak a nagy sietségben valahogy benne maradt a leadott abyagban a halott lány nagymamájának mondata: „hallottuk a lövést, és két-három másodpercen belül becsapódott a gránát. Közelről jött az. Saját lövés volt.”
Ez a vallomás bennemaradt az interjúban.
A DNR hírszerzése ma megnevezte a felelős hoholegységet és annak parancsnokát.
A DNR katonai szóvivője ma kifejtette: BÁRMI LEHETSÉGES MÁR A KÖZELJÖVŐBEN! A beindult ukrán hadgyakorlatból akármi is kisülhet. A DNR illetékesei úgy vélik, hogy Gorlovka és Mariupol környéke lehet a valcmanista ordashad intenzív műveleteinek terepe.
„Föl vagyunk készülve minden eshetőségre!” – nyilatkozta Baszurin ezredes.
Eduard Baszurin arról is eszámolt, hogy a frontközeli latormegszállta településeken felélénkült a partizántevékenység. Az utóbbi 24 órában három gyalogsági páncélozott harcjárműve égett ki a valcmanista ordashadnak.
Minszkben ma ismét vízgereblyézésre gyűltek össze az érintettek. Ebből még fegyverszünet is lehet! (Bár most is az van, hiszen még senki nem mondta fela „Húsvéti Fegyverszünet”-et.)
Persze attól hogy „fegyverszünet van”, ma is zajlott Donbassz latorostroma. Nem hevesen, nem nagy intenzitással, „csak olyan ketyegősen”! Majd minden donbasszi frontmenti település érezte ma is a lőporszagot.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Donbassz frontjain – Eduard Baszurin szavait idézve – „a döbbenet csendje uralkodik. Az újfent komolyan megleckéztetett ellenség hihetetlenkedő csendje.”
Mai donyecki összefoglalójában a DNR katonai szóvivője fölszólította Valcman alattvalóit: a DNR hatóságainál érdeklődhetnek telefonon, meg más egyéb módokon, ha a donbasszi frontra vezényelt kenyérkeresőjük nem jelentkezne. Van ugyanis egy elég komoly martalóchulla készletük.
Politikai és katonai elemzők úgy vélik, hogy a csend nem tarthat sokáig. Elgondolásaik szerint Valcman Nyalókakirály szeretne valami kis eredményt fölmutatni, amivel esélyeit növelhetné a jövő évi elnökválasztásra. Ezek az elemzők úgy gondolják, hogy ez az eredmény Gorlovka megkaparintása lenne. Donyeck túl nagy falat, arra rámenne a teljes VSZU. A város bevétele növelhetné Valcman respektjét a háborúpártiak táborában, kiváltképp pedig a biztos bukóra álló Galíciában. Ráadásul tekintélyvesztése is talán megállna Nyugaton. Főképp az USA – ban.
A fronti csend ráadásul korántsem azonos a konvencionálisan elfogadott csend fogalmával. Mert ha „óvatosan” is de zajlik Donbassz latorostroma. „Egy picit” azért minden frontmenti DNR település kiérdemelte az ordashad törődését. Bele is halt egy DNR katona.
Aggasztóbb viszont, hogy ma „hadgyakorlat” vette kezdetét a Donbasszal határos területeken. Egy majdnem komplex összfegyvernemi, ami csak azért nem az, mert a rakétaerők és a haditengerészet nem lett bemozgatva.
A légierő viszont igen!
Márpedig egy háborúzó hadsereg – hiszen Maradék-Ukrajnában az „Egyesített Operatív Erők” fölállása óta már nem csak a latorzászlóaljak, hanem a reguláris hadsereg is BEVETHETŐ Donbassz ellen – gyakorlatozása nem egyszerű gyakorlat!
Valcman és társulata tovább álmodják az ENSZ – békefenntartósdit. Nyalókakirály ma arról tájékoztatta Frank-Walter Steinmeier germán kollégát, hogy reményei szerint hamarosan döntés születik a misszióról. (Ha végig tudják verni az ENSZ közgyűlésen az elgondolást a BT-helyett, annak beláthatatlan következményei lehetnek.)
A germániai Aachenben megejtett vizit után azt is közölte Maradék-Ukrajna korlátlan ura, hogy június elsején Berlinbe meneszti adminisztrációs stábjának vezérét, hogy gründolja össze a „Normandiai Négyek” formáció mielőbbi csúcsszintű összejövetelét.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Egy Alexander Pap nevű német politológus a moszkvai TVC csatorna műsorában úgy vélekedett, hogy a legutóbbi szocsi Putyin-Merkel csúcson Donbassz ügyében a Kanzlerina ravaszkodása megbukott.
Bundesmutti abban bízott, hogyha kitart az iráni atommegállapodás mellett, és Szíriában bizonyos fokig együttműködik Oroszországgal, akkor Európában – jelesül Donbasszban – szabadabb kezet kap. Pontosabban az ENSZ kéksisakosaival Donbasszt elárasztani.
Vlagyimir Putyin viszont ragaszkodik a továbbra is csak az „érintkezési vonalon”, és ott is csak az EBESZ megfigyelők biztonságának garantálása céljából való megjelenésükhöz.
Pap szakértő szerint ki is zárható a lehetősége Donbassz Koszovo – mintájára való ENSZ lerohanásának.
Persze Pap szakértő véleménye csak egy a sok közül. És nem jelenti azt, hogy ezt az ukrán-amerikai ihletettségű álmoskönyvet nem nézegetik tovább az álmodozók.
A diplomácia Donbassz vonatkozásában teljességgel állóvíz.
A fronttevékenység szerencsére viszonylag csendes. Többnyire az ukrán erőösszevonások adnak okot a várokozásteljes izgalomra. Özönlik a lator ostromtechnika a frontra.
Persze azért az ostrom is zajlik. Az LNR – ből Donyeckij, a DNR – ből Szpartak, a donyecki reptér, és Dokucsajevszk valamint környéke érezte a martalócok törődését.
Az LNR katonai szóvivője Andrej Marocsko tegnap Luganszkban közölte: értetlenkedve figyelték az „Egyesített Operatív Erők” (korábbi ATO) főparancsnoksága panaszáradatát, miszerint az LNR tüzérségének csapásai VSZU (latorerők) alkalmazottait öltek meg. Ilyen nem is volt! – jelentette ki Marocsko. Viszont megtudták az LNR-ben, hogy a latorhad egyik egysége és Valcman rohamrendőrsége az SZBU „ALFA” büntetőcsapata összecsaptak. Az ok eddig ismeretlen, ahogyan a pontos „eredmény” is. Az EOE főparancsnoksága öt martalóc halálát közölte. Ugyanezen LNR-es tüzérségi csapásra hivatkozva az SZBU központ két embere bebukását jelentette. Hogy valójában mennyi az annyi? – azt vélhetőleg sohasem fogjuk megtudni.
Donbassz ma – egy magyar szemével:
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Mai donyecki helyzetjelentése során Eduard Baszurin a DNR katonai szóvivője a következőket mondta: „Az elmúlt néhány napban stabilizáltuk a helyzetet. Az ukrán fél csak az erő nyelbét érti. Hát elmagyaráztuk nekik a lényeget!”
Ugyanakkor Baszurin nem sok derűlátással beszélt arról, hogy a harci helyzet ugyan stabil, de a feszültség még mindig növekszik. A gorlovkai kudarc ráadásul nem a dolgok átgondolására késztette a városra fenekedő martalócbandát, hanem a veszteségei vihargyors pótlására, és újabb erők odacsődítésére.
Dzserzsinszk városánál komoly tank-és önjáró lövegekből álló hoholcsoportosulás parkolt le ma reggel.
Gorlovkánál tehát valami készül.
Amúgy a várost ma már ismét ágyúzták.
Tegnapelőtt Gyenyisz Pusilin a DNR külügyminisztere – minszki főtárgyaló – tett egy zavarbaejtő bejelentést. Eszerint a Dokucsajevszktől délre eső szakaszon, a „szürke zónában” fekvő Petrovszkojéba benyomultak a valcmanisták. Kijevben a hírt azonnal fölkapták, és diadaljelentést kovácsoltak belőle. Evégből viszont zavar keletkezett a DNR-ben a lakosság körében, hogy miként lehetséges ez?
A helyzet tisztázása véget tegnap kénytelen volt a DNR katonai parancsnoksága egy tisztázó videot forgatni Petrovszkojéban, bizonyítandó az aggodalmaskodók felé: egy talpalattnyi földet sem adtak át a latorhadnak. Ráadásul Petrovszkoje nem a szürke zónában, hanem annak DNR – oldalán terül el.
Ma egyébként még a tegnapinál is csendesebb a fronthelyzet. Olyannyira, hogy tán még a „Global Hawk” zúgását is lehet hallani, ami hajnal óta repked a donbasszi-ukrán határ fölött.
Donyeckben megfogalmazódott a lakossági aggodalom a futball vb. miatti, ESETLEG kevesebb moszkvai odafigyelés okán!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Szentpéterváron Macron olyat mondott, hogy attól a NATO-latorszövetség füle széjjel fog állni! Ráadásul mindez egy komoly övön aluli ütésként is értelmezhető az USA – ban.
„Az Oroszország felé vállalt NATO kötelezettségek be nem tartása hatalmas hiba volt a szövetség részéről, ami tejességgel kiváltotta és indokolja Oroszország velünk szembeni bizalmatlanságát. Az elmúlt húsz év során cselekedeteinkkel – és ezt nyíltan ki kell mondanom – csak Oroszország félelmeit és bizalmatlanságát erősítettük igéreteink sorozatos be nem tartásával. Egészen a közelmúltig EURÓPA NEM RENDELKEZETT ELEGENDŐ SZUVERENITÁSSAL, DE ENNEK VÉGET FOGUNK VETNI, ÉS KÉSZEN ÁLLUNK EGY ÚJ POLITIZÁLÁS MEGFOGALMAZÁSÁRA.”
Nyilvánvaló, hogy ha ezt Macron – mint az EU legerősebb katonai tagországának elnöke – komolyan és őszintén mondta, akkor ez bizony komoly érvágás LEHET az USA-nak és a NATO-nak egyaránt. Ami pedig Donbassz sorsára nézve IS meghatározó lehet, de az orosz-ukrán viszonyra IS!
Gorlovkánál serény munka zajlik hoholfertályon. Kilenc tank, hat BMP, és egy rakás egyéb leolvadt technika demoralizáló roncsait igyekeznek eltüntetni. Emiatt most ott viszonylagos nyugalom van. Állítólag idegesek a martalócok, mert a népköztársaságiak állandóan zrikálják őket. (Bömbikékből kiabálják nekik a buzdítást!)
A helyzet persze korántsem mondható ilyen „idillinek” más helyeken. Mert a gorlovkai betörési főpróba kudarca nem jelenti a valcmanista latorhad ostromkedvének megcsappanását.
Ma a DNR szakasz déli pontjait lőtték, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem nagy vehemenciával.
Az LNR szakaszon két martalócot csíptek nyakon a milicisták. Rosszalkodni akartak. Most foglyok.
A vadorzók az ATO – befejezése ót 2,5 szeresére növelték nehézfegyverzetük számát. Bár most viszonylagos csend van, a latorhad lőszerkészlete folyamatosan apad. Pravdovkai raktárukat a népköztársaságiak tüzérsége megszórta. Még mindig nagy a hangzavar.
Hírek szerint martalócék minden veszteségeik és kudarcaik dacára is napirenden kívánják tartani a gorlovkai berontást. Ezért aztán a népköztársaságiak néhány „Szeparatistát” telepítettek a kényes szakaszra. Csupán óvatosságból.
Donbassz magyar szemmel:
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Maradék-Ukrajna még közelebb került Európához! Valcman Nyalókakirály tegnap a Lemberg régióban, Keleti – Beszkidekben fölavatott egy fölújított 1764 méter hosszú vasúti alagutat. Villámválaszul az oroszok Krími hídjára.
Ő is elsőként haladt át a műtárgyon! Nem ám teherautón! Egy fölvirágozott mozdony vezetőfülkéjében. Hallatlanul büszkén, és jól bevodkázva ereszkedett le utazás végén a mozdonyról, és dölydölte el az Európa számára tán nem is oly örvendetes közelebb kerülést.
„MERT UKRAJNA NAGY DOLGOKRA KÉPES!” – bömbölte Valcman a döbrögisztáni füleknek is ismerősnek tűnhető hencegést. „Felszabadítjuk az orosz megszállás alól keleti országrészünket, és közben felesztjük Ukrajna infrastruktúráját!”
Egyáltalán nem lehetett tegnap kellemes napja a közismerten antialkoholista Vlagyimir Putyinnak. A Macron párral kellett bíbelődnie. Emmanuel még csak hagyján! De az „anyucija”! (És hát etekintetben nem segíthetett az orosz államfőn a „rossz nő nincs! – csak keveset ittunk!” – köztudott igazság sem!) Nem is csoda, hogy a Macron gall prezidenttel lezajlott megbeszéléseik után közös sajtótájékoztatójukon az általában sem vidor orosz elnök meglehetősen borúlátóan – mondhatni depresszíven – nyilatkozott Donbassz ügyéről.
„Amint azt láthatjuk, a helyzet Donbasszban kínokkal teli, a megoldás pedig igencsak lassan halad. Mély meggyőződésem, hogy a jelenlegi kijevi hatalom nem igyekszik a probléma megoldására. Őket már csak a parlamenti és elnölválasztások érdeklik. Mindent annak rendelnek alá!” – mondta Vlagyimir Putyin Donbasszról. Ez így önmagában véve nem sok, de jelzi, hogy Moszkvaelégedetlen a dolgok állásával.
A DNR minszki főtárgyalója, Gyenyisz Pusilin szerint pedig a helyzet a donbasszi frontokoncsak tovább fog súlyosbodni. Kijev abban bizakodik, hogy az oroszországi futballvébé teljesenle le fogja kötni a Kreml figyelmét. Ebben bízva növelni fogják a provokációik számát, és azok egyre súlyosabbá fognak válni – nyilatkozta ma Donyeckben Pusilin. Hozzátette ugyanakkor, hogy a futballesemény az Oroszországban lesz, és nem Donbassznan! Donbassz figyelme pedig a frontokra, a védelemre koncentrálódik.
Kurt Valker washingtoni Kijev Főqrátor Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót Donbasaszról. Ő már konkrétumokat is mondott, amik miatt azért lehet egy kicsit izgulni.
„Donbasszban az orosz csapatokat le kell cserélni ENSZ békefenntartókra!” – kaffogta, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Dinbasszban NINCSENEK OROSZ KATONÁK!
Valker szerint Európa egy EGYSÉGES EURÓPAI UKRAJNÁT SZERETNE látni. Valker szerint ennek az a feltétele, hogy OROSZORSZÁG TELJESÍTSE A MINSZKI MEGÁLLAPOÁST! A Főqrátor tehát úgy látja, hogy „Putyin kezében a helyzet megoldásának kulcsa!” (Bár úgy lenne!)
A washingtoni helytartó közölte azt is, hogy „EURÓPA JELENTŐS MÉRTÉKBEN FOGJA TÁMOGATNI A DONBASSZI ENSZ – MISSZIÓT!”
Majd szerényen hozzátette: „EZ AZ ÜZENET Putyin elnöknek.”
A frontokon csendesebb üzemmódban zajlik Donbassz ostroma. A nagy zaj elöltével Alexander Hug is előkeveredett valahonnan, és EBESZ Nyilatkozatot tett.
Eszerint az idén még nem volt annyira súlyos és feszült ahelyzet a konfliktuszónában, mint ezen a héten. (Hát ha még ott is lett volna?!)
Hug Mester is megdöbbentőnek nevezte ma azta tényt, hogy a donyecki frontszakasz déli részén a 2016 – ban Petrovszkoje faluból kivonult DNR – állásokba tegnap este valcmanisták költöztek be. NEHÉZFEGYVEREKKEL! Amelyekkel azonnal lődözni is kezdtek.
De lődöznek gyakorlatilag mindenütt. Ma főként Zajcevot, Dokucsajevszket, Kominternovot, és Szahankát.
A balrad.ru mai donbassz beszámolóját egy kis helyzetelemzéssel zárjuk, Csikós Sándor tollából:
Még márciusban ITT járt Budapesten EZ AZ orosz (nemzetiségét tekintve krími tatár) önkéntes, Tanaj Csolhan. Interjújában beszámol, sok más mellett, az ukrán hadsereg népirtásairól. 40 perces film, magyar feliratos.
Tanaj segítségével április második felében – A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK közul ELSŐKÉNT (ott harcoló önkénteseinket nem számítva) KIJUTOTTAM A DONBASSZBA. Nem sok riportot tudtam készíteni, és riporterként pocsék vagyok – de egy semminél ez is több. Ugyanazt láttam – immár saját szemeimmel – mint a Donbassz híreiben. ÉS OROSZ KATONÁT ÉN SE LÁTTAM OTT, EGYET SE.
És akkor az interjú:
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Megérkezett Szentpétervárra Macron gall elnök. Egyőttal mint a Donbassz-Ukrajna konfliktus békés rendezését vállaló Normandiai Négyek egyik országának vezetője. A másik Vlagyimir Putyin. Kettejük megbeszéléseinek egyik szegmense éppen Donbassz ügye lesz.
Turcsinov Hiéna – ó az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács feje – bejelentette: „Oroszország a futball vb. – után meg fogja szállni, be fogja kebelezni Donbasszt!”
Értesülései holtbiztosak! Ráadásul az előkészületeket bizonyítja a szakadárok szűnni nem akaró támadásainak özöne. Az orosz hadsereg gyülekezik Oroszország nyugati határai közelében.
Azt a BBC News Ukrajna portálnak nem mondta Turcsinov, hogy NATO-latorszövetségi hagyakorlatok zajlanak végig Oroszország határain. Arról sem beszélt, hogy Gorlovkát – csak hogy a legutóbbi napok donbasszi történéseit említsük – mintha nem a szeparatisták ágyúzták volna.
Turcsinov szerint Putyin már alig várja, hogy átvegye a vb. trófeát a győztes. Utána rögvest kiadja a parancsot.
Ellenkező módon látja a dolgokat az orosz HM. Leonyid Ivasov vezérezredes szerint Kijev Donbassz katonai lerohanására készül, és zajlik a rések keresésée a népköztársaságiak védelmivonalai.
Figyelemre méltó tény, hogy orosz részről viszonylag hosszú hallgatás után van megnyilvánulás a donbasszi fronteseményekről, és mindjárt egy katonaember szól.
Az USA viszont szeretné fölpörgetni fegyverszállításait Maradék-Ukrajnának. Ennek nyomán Kijevben már Európa legerősebb hadseregéről fantáziálnak az „illetékesek”!
Donbasszba Oroszország viszont HUMANITÁRIUS SEGÉLYT SZÁLLÍT. Ma megérkezett a 77. gumkonvoj.
A fronthelyzet:
Hát az tagadhatatlanul csendesebb ma, mint volt tegnap. De nem csendes! A donbasszi frontok teljes hosszán zajlik a latorostrom.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!