A kijevi Radában Valcman Nyalókakirály udvaronca – hivatalosan a Petro Porosenko Blokkja – egy Alekszandr Briginyec nevű politikai martalóc ma kifejtette a rezsim lényegi elgondolását: „erős ukrán hadsereg, sziklaszilárd világszövetség Oroszország ellen, közös nyomásgyakorlás Moszkvára! Csak ez lehet a hatásos!”
Oleg Kulik „nemzetőrparancsnok” panaszából az világlik ki, hogy mintha az USA is megrettent volna saját merészségétől, aminek keretén belül modern halálos fegyvereket juttattak Maradék-Ukrajnának. Megparancsolták ugyanis, hogy a neonáci latorzászlóaljak – így az Azov – horda sem – nem juthatnak hozzá ilyen eszközökhöz. „Tartjuk magunkat legfőbb szövetségesünk ezen óhajához, még ha emiatt vannak is nehézségeink a donbasszi fronton” – hüppögte a „nemzetőrparancsnok”.
Ma Luganszkban is megesett a ceremónia. Megalakult az új összetételű Népi Tanács, letette a hivatali esküt Leonyid Paszecsnyik megválasztott államfő, és mindenki nekifogott az érdemi munkának.
![]()
Néhány kilométerrel nyugatabbra Luganszktól pedig zajlott a szokásos frontélet:
Andrej Marocsko imigyen kommentálta ma az EBESZ új főnökének az LNR – be látogatási szándékát: Jöjjön ha akar! Várjuk szeretettel.
A DNR – frontszakaszon is változatlan a helyzet. Bár ma kora délután Jelenovka géppuskázása soránegy 63 éves falusi férfi comblövést kapott.
Gorlovkában két lakás vált lakhatatlanná. Nem a lakók randalírozása miatt!
Donyeckben az Államvédelmi Hivatal ma közölte: a november 11 – i választások idején akció volt. Két SzBU – bérenc akart robbantgatni a szavazókörökben. A tervet meghiúsították, latorékat elkapták.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!










