Donbassz

A NATO barátságtalan lépéseire válaszul Oroszország úgy döntött, hogy felfüggeszti a kapcsolatot a nyugati katonai tömbbel.

Ezt Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője jelentette be ma, hogy november 1 – től határozatlan időtartamra felfüggesztik az orosz NATO – misszió munkáját és a szövetség moszkvai információs irodájának tevékenységét.

Az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelő missziójának vezetője, Yashar Halit Cevik vasárnap bejelentette, hogy felfüggesztik a megfigyelők tevékenységét a térségben.

Cevik szerint az EBESZ szabályai tiltják a misszió személyzetének a munkavégzést, ha biztonságuk veszélyben van.

Korábban Donyeck lakói gyűlést tartottak az EBESZ épülete előtt azt követelve, hogy engedjék szabadon a Luganszki Népköztársaság tűzszüneti közös ellenőrzési és koordinációs központjának a kijevi martalócok által foglyul ejtett tisztjét, Andrej Kosjakot. E gyűlés úgy meg rettentette az EBESZ – t, hogy úgy döntöttek…-ahogy.

Így aztán nem is láthatták, amint Kijev latorjai ma reggel elkezdték ostromolni Donyeck „Kujbisev” kerületét.

Leromboltak öt lakóházat, és találat érte az alumínium profilokat gyártó üzemet is.

Csudával határos, de ennek a ma reggeli martalócterrornak nincsenek áldozatai.

Kijevben a fegyveres konfliktus szándékos eszkalálását tervezik a tél elején” – írja a Legitimnij ukrán távirati csatorna az ukrán Elnöki Hivatal tájékozott forrására hivatkozva.

A hír szerint ezt a kérdést már megvitatták az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (SzNBO) ülésén.

„Közeledve a télhez, forró szakasz kezdődik Donbasszban. Az SzNBO már tárgyalt erről a forgatókönyvről, és Zelenszkij utasította a hadsereget, hogy készüljenek fel” – áll az üzenetben.

Emlékeztetőül: néhány nappal ezelőtt Alekszej Aresztovics, Zelenszkij hivatalvezetőjének tanácsadója elmondta, hogy Ukrajna kész egy teljes körű háborúra Oroszországgal.

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Donbasszi illetékesek szerint azzal, hogy Kijev ordashordája foglyul ejtett az LNR – es Zolotoje közelében egy luganszki – egyébiránt orosz nemzetiségű – tűzszüneti ellenőrt, „Ukrajna és Zelenszkij átlépett minden vörös vonalat”.

A foglyul ejtett tiszt felesége, Tatyjana Varaksina időközben arról tájékoztatta az LNR hatóságait, hogy férje telefonon fölhívta. Közölte vele, hogy Szeverodonyeckben tartják fogva, és 180 ezer griveny, vagy 491 ezer rubel váltságíj fejében akár azonnal szabadulhat is. Ha viszont fogvatartói nem kapnak érte pénzt, akkor TALÁN egy későbbi fogolycsere alkalmával szabadulhat.

Pasechnik elmondta az Ukrajnával folytatott párbeszéd értelmetlenségét az LPR tiszt elfogása után

Az eset kapcsán Leonyid Paszecsnyik az LNR elnöke kijelentette: „A Luganszki Népköztársaság értelmetlennek tartja a párbeszéd folytatását a minszki formátumban mindaddig, amíg a népköztársaság képviselőjét szabadon nem engedik elrablói”.

Heves vita alakult ki a francia parlamentben október 13 – án a donbasszi helyzetről.

Natalie Goulet szenátor azzal vádolta az ukrán hatóságokat, hogy figyelmen kívül hagyják a „Normandia négyek” résztvevői által elért megállapodásokat, és követelte, hogy a vitán jelen lévő Clement Beaune európai ügyekért felelős államtitkár szólaljon fel ez ügyben az arra illetékes helyeken, intézkedéseket követelve.

„A béke csak az elért megállapodások végrehajtásával biztosítható, különösen Donbassz vonatkozásában.”

Az államtitkár erre azt válaszolta, hogy az állítólag szükséges lépéseket egyik fél sem – Ukrajna és Oroszország – hajtja végre.

Ugyanakkor egyetértett a szenátorral abban, hogy Kijevnek a jelenleginél sokkal nagyobb előrelépést kell mutatnia a minszki megállapodások végrehajtásában.

A donbasszi fronthelyzet ma egyébként viszonylag nyugodt. (Eddig)

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Nuland Cukrosnéni építő jellegűnek minősítette az orosz külügyminisztérium tisztviselőivel való találkozókat.

Kozak: Nuland megerősítette, hogy meg kell állapodni Donbass státuszáról

A fölforgató nyilatkozatát Jason Rebholz, az Egyesült Államok oroszországi nagykövetségének sajtótitkára tette közzé a Twitteren.

„Ma konstruktív találkozókat tartottunk az orosz külügyminisztériumi kollégákkal, amelyeken számos kétoldalú, regionális és globális kérdés került megvitatásra” – büszkélkedett.

Dmitrij Kozak, az orosz elnöki adminisztráció helyettes vezetője, Ukrajna – ügyi főreferense ekképpen kommentálta kommentálta a Nulanddal folytatott tárgyalásait: „Nuland megerősítette, hogy meg kell állapodni Donbassz státuszáról. A tárgyalások során megerősítettük azt az álláspontot, miszerint anélkül, hogy megállapodnánk az autonómia jövőbeni paramétereiről (vagy más szóval a Donbassz Ukrajnán belüli különleges státuszáról), a konfliktus rendezésében jelentős előrelépés aligha lehetséges” – idéi a RIA Novoszty Kozakot. Aki hozzátette, hogy megállapodtak abban, hogy folytatják a kölcsönös konzultációkat.

„Most az amerikai külügyi államtitkár Moszkvában van. Ő és orosz kollégái megbeszélik a további kapcsolataink kérdéseit Biden elnökkel” – nyilatkozta Cukros Victoria vizitje kapcsán Vlagyimir Putyin, az orosz energiahét fórumának plenáris ülésén.

Ugyanezen az értekezleten az orosz államfő úgy nyilatkozott, hogy „Oroszország kész meghosszabbítani az Ukrajna területén történő gázszállításra vonatkozó szerződést, de sok mindent figyelembe kell vennie.”

„Készek vagyunk közvetlenül is kommunikálni a NATO – val is” – mondta Putyin.

A Moszkvából érkező, és Kijev számára nem éppen szívderítő hírek nyomán az ukrán ordashorda kezdi magát aktivizálni a donbasszi frontokon. Főképp a luganszki szakaszon.

Ma délelőtt rajtaütöttek aPervomajszk – Zolotoje közötti útjavítást végző luganszki munkacsapaton, és foglyul ejtették az ott szolgálatot teljesítő LNR – es tűzsszüneti ellenőrt.

AZ AKCIÓ A MINSZKI MEGÁLLAPODÁS RENDKÍVÜL DRASZTIKUS MEGSÉRTÉSÉNEK MINŐSÜL!

Közben pedig zajlik/zajlott a „minszkiek” videos vízgereblyézése.

„Hab volt a tortán”, hogy ma délelőtt Zolotoje – 4 település iskoláját rommá lőtték a martalócok. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy tanítási szünet van. Őszi szünidő ideje.

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

„Megbeszélésem Victoria Nuland amerikai külügyminiszter – helyettessel „rendkívül őszinte” volt” – számolt be Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter – helyettes a Cukrosnénivel történt mai, csaknem kétórás egyeztetés után.

„Eddig ez az egész helyzet a vízumokkal, a konzuli munkával, a diplomáciai személyzet – az Egyesült Államokban orosz és az orosz Oroszországban – nem javul. Nagyon őszintén beszélgettünk erről a témáról Nulanddal” – nyilatkozta Rjabkov a RIA Novoszty hírgynökségnek.

Hozzátette: úgy tűnik, álláspontjaink nem közeledtek.

„Az amerikaiak nem hallgatnak logikánkra, követeléseinkre. De ennek ellenére a beszélgetés hasznos volt” – jegyezte meg az orosz külügyminiszter – helyettes.

Feltételezhető, hogy a további tárgyalások során a fő téma Donbassz és az orosz – ukrán kapcsolatok lesznek. Ennek ellenére nem szabad komoly áttörést várni ezektől a megbeszélésektől – véli Dmitrij Babics orosz politológus, a „Rosszija Szegodnya” szakértője.

Zelenszkij bohóc tegnap kora este telefonos traccsot tartott a germán – gall ravaszdipáros jeleseivel Donbasszról.

Merkel kanzlerinának és Macron prezinek azt bizonygatta, hogy a DONBASSZI HÁBORNAK CSAK a „normandiai négyek” együtt képesek véget vetni. Abbéli reményét is kifejezte, hogy belátható időn belül új normandiai csúcstalálkozót rendezhetnek Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország vezetőinek szintjén.

„Nagyon szeretném, ha a közeljövőben találkozhatnánk, és a normandiai formátumú találkozónk tartalmas lenne” (Dmitrij Peszkov ma kiábrándító választ küldött neki. „Normandiai csúcs” biztosan nem lesz. Külügyminiszteri szintű az LEHETSÉGES!)

A Zé bohóccal történt telefonos nyafogást követően került sor a Putyin – Merkel – Macon telefonos értekezésre. A ravaszdipáros részletesen beszámolt az orosz államfőnek a kijevi főbohóccal történt beszélgetésről.

A Kreml sajtószolgálata által a megbeszélésről kiadott közleménye hangsúlyozza, hogy a beszélgetés során a három vezető megállapította a 2015 – ös minszki megállapodások végrehajtásának fontosságát, mint vitathatatlan alapot a konfliktus megoldásához, és megállapodtak abban is, hogy összehangolják a tárgyalási folyamat normandiai formátumú előmozdítására irányuló erőfeszítéseket.

„Az orosz elnök elvi értékelést adott a kijevi hatóságok cselekedeteiről. Eszerint Kijev makacsul kerüli mind a minszki megállapodásokból eredő kötelezettségeik teljesítését, mind a korábbi normandiai csúcstalálkozókon, többek között a legutóbbin, a2019 december 9 – én Párizsban elért megállapodások teljesítését” – áll a közleményben.

Donbassz fronthelyzete továbbra is viszonylag nyugodtnak mondható. Vannak hírek kisebb martalócténykedésekről, de ezek még az „elviselhetőség” keretein belül maradtak. EDDIG!

Elstartolt Noginszkból a 103. orosz gumkonvoj. A szállítmány ezúttal kizárólag orvosi eszközökből áll, és ragályspecifikus.

Orosz 103. humanitárius konvoj, amely orvosi berendezéseket és gyógyszereket szállít a DPR -nek

Érkezése Donbasszba csütörtökön várható.

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Victoria Cukrosnéni holnapi moszkvai érkezésének árnyékában „kissé” megélénkült a donbasszi frontélet.

A Donyeck szomszédságában fekvő Alekszandrovkában egy ’59 – es születésű helyi civil férfilakost sebzett meg súlyosan egy hohol orgyilkos. A tegnap esti esettel párhuzamosan Kijev martalócai aknavetőzték is a falut.

Donyeckben ma ünnepli megalakulásának 6. évfordulóját a Donbasszi Önkéntesek Szövetsége

A Donbass Önkéntesek Szövetsége ünnepelte alapításának 6. évfordulóját

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium politikai államtitkára október 11 – én Moszkvába látogat, hogy megbeszélje a kétoldalú és regionális kérdéseket magas rangú orosz tisztviselőkkel – jelentette az amerikai külügyminisztérium.

„Victoria Nuland helyettes államtitkár október 11 – én Moszkvába utazik, hogy magas rangú orosz tisztviselőkkel találkozzon, hogy megvitasson számos kétoldalú, regionális és globális kérdést” – közölte az amerikai külügyminisztérium.

Az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője, Marija Zaharova megerősítette, hogy megállapodás született az amerikai külügyi államtitkár oroszországi utazásáról.

„Megerősítjük, hogy megállapodás született az amerikai fél kérésére. Október 11 – 13 között Victoria Nuland amerikai politikai ügyekért felelős helyettes államtitkár Oroszországba látogat.

A tervek szerint tárgyalásokat folytat az orosz külügyminisztériumban, valamint számos találkozón veesz részt orosz tisztviselőkkel” – írta Zaharova a Telegram csatornáján.

Utoljára 2019 májusában Nuland zárt nemzetközi konferencián vett volna részt Moszkvában, de ekkor megtagadták tőle a vízumot. Az orosz külügyminisztérium indoklása szerint diplomata a „feketelistákra” került, válaszul az orosz diplomaták és üzletemberek elleni amerikai beutazási szankciókra.
(Forrás: rusvesna.su)

Hírek szerint a 2014 – es kijevi Majdan Qrvajédesannya Cukrosnénit fogadja majd Dmitrij Kozak is, aki az orosz államfő Ukrajna – és Donbassz – ügyi főreferense.

Donbassz fronthelyzete:

Tegnap késő este az LNR – fontszakaszon Szokolnyiki és Kalinovo falvakat aknavetőzték Kijev martalócai.

Nagyjából azzal egyidejűleg a Donyeck – „elővárosi” Lozovojét is ostromolták, majd késő éjjel a DNR délvidéki Bezimennoje falut gránátvetőzték latorék.

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

A Kreml megerősítette, hogy Moszkva és Kijev kapcsolatban áll azzal a céllal, hogy találkozót szervezzenek Vlagyimir Putyin és Vlagyimir Zelenszkij elnökök között.

Kreml: Moszkva és Kijev megbeszélést folytat Putyin és Zelenszkij találkozójának megszervezéséről | Orosz tavasz

„A két ország elnökeinek adminisztrációi azonban eddig nem tudtak megállapodni” – mondta Dmitrij Peszkov a Keml sajtószolgálatának vezetője.

„Mint már többször elmondtuk, Ukrajna elnökének hivatala és Oroszország elnökének adminisztrációja között, orosz részről Dmitrij Kozak, valóban voltak kapcsolatok annak érdekében, hogy megtaláljuk a felmerülő kérdések listáját.

Különféle javaslatok hangzottak el és fogalmazódtak meg. De eddig a lényeg az, hogy nincs közös megegyezés és készség egy esetleges találkozó napirendjének megfogalmazására” – mondta újságíróknak ma a Kreml fősajtósa.

Donbassz fronthelyzete:

Tegnap este az LNR – szakaszon Zselobok, Frunze és Pervomajszk szenvedett Kijev latorjainak ostromdühétől.

Ma délelőtt pedig a DNR délvidéki Szosznovszkoje falut szórták meg rakétákkal a martalócok.

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Oroszország a donbasszi konfliktus lehetséges megoldásának tervezetét már jó ideje elküldte Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz vezető és Vlagyimir Zelenszkij ukrán államfő csúcstalálkozójának előkészítése jegyében.

A  Коммерсантъ szerint viszont Kijev hosszú ideje nem küldött választ az orosz dokumentumra. Ahelyett, hogy nyilatkozatot tett volna az orosz javaslatokról, Vlagyimir Zelenszkij október 3 – án ismét arról beszélt csak, hogy kész találkozni Vlagyimir Putyinnal.

Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője, az Orosz Föderáció elnökének sajtótitkára pedig október 4 – én azt mondta, hogy a kijevi retorika ellenére még mindig nincs ok Putyin és Zelenszkij találkozójáról beszélni.

A Kommerszant híre megemlíti azt is, hogy Zelenszkij szerint az egyetlen lehetőség a donbasszi helyzet megvitatására a „normandiai négyek” csúcstalálkozója, amelynek még Angela Merkel német kancellár távozása előtt kell megtörténnie.

Ugyanakkor Oroszország az ENSZ közgyűlésén is felszólította Ukrajnát, hogy teremtsen békét Donbasszban.

Gyenyisz Lozinszkj, az orosz delegáció képviselője az ENSZ közgyűlésén felszólította az ukrán hatóságokat, hogy ne keressenek külső ellenséget, hanem foglalkozzanak az ukrán állam belső problémáival. Megjegyezte, hogy Kijev ellenségkeresése Oroszország személyében nem vezet az ukrajnai helyzet javulásához. – tudósít a TASZSZ.

Az orosz képviselő azzal is vádolta Ukrajnát, hogy nem hajlandó betartani a minszki megállapodásoknak a donbasszi helyzet rendezésére vonatkozó rendelkezéseit. Lozinszkij hozzátette, hogy Kijev hét éve egyetlen lépést sem tett annak érdekében, hogy párbeszédet alakítson ki a népköztársaságok vezetésével.

Kijevnek a donbasszi konfliktus katonai megoldására teendő esetleges kísérlete Ukrajna vereségéhez vezetne – mondta az ukrán belső csapatok volt parancsnoka, a „Donyecki Regionális Államigazgatás” volt vezetője, Alekszandr Kihtyenko tábornok.

Véleménye szerint Kijevnek engedményeket kell tennie a konfliktus békés megoldása érdekében, mert mint külön is kihangsúlyozta, a problémára nincs katonai megoldás.

„Ezt a konfliktust katonai eszközökkel lehetetlen megoldani, bárki bármit mond. Ám ha valamelyik forrófejűnek eszébe jutna egy katonai művelet végrehajtása, az súlyos vereséggel végződne, hiszen Ukrajnának nincsenek lehetőségei egyedül ellenállni az orosz hadseregnek.”

Donbassz fronthelyzete – legalábbis ezidő szerint – viszonylag nyugodtnak mondható!

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

A Kreml ma közölte, hogy Moszkva jelenleg nem látja az orosz és ukrán elnök, Vlagyimir Putyin és Vlagyimir Zelenszkij találkozójának előfeltételeit.

„Eddig, hogy őszinte legyek, ennek nincsenek meg az előfeltételei. Itt sem jelentek meg új elemek” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtszolgálatának vezetője, amikor arra a kérdésre válaszolt, hogy lehetséges – e még az év vége előtt megbeszélést tartani Putyin és Zelenszkij között.

A Kreml fősajtósa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Putyin elnök soha nem utasította el egy ilyen találkozó lehetőségét.

„Sőt, azt mondta, hogy ő is kész a közvetlen párbeszédre, de először jó lenne eldönteni, hogy a két elnök mit vitat meg. És itt még nem történt előrehaladás” – jelentette ki Peszkov.

Kijev viszont minden jel szerint kilépett a tavaly nyáron aláírt donbasszi tűzszüneti megállapodásból.

Megerősítést nyert az információ, hogy az Ukrán Fegyveres Erők (VSzU) főparancsnoka, Valerij Zaluzsnyij felmondta a megállapodások kulcsfontosságú normáját: a parancsnok beleegyezése nélküli választűz megnyitásának tilalmát.

A múlt héten a latorparancsnokot megkérdezte az egyik csatorna a történetről. Ő pedig elmondta, hogy a Donbassz ellen fenekedő martalócoknak szabad tüzet nyitniuk a magasabb parancsnokok beleegyezése nélkül is.

Az újságíró kérdésére, hogy van – e tilalom Kijevből a visszalövésre, a latorfőparancsnok elutasítóan válaszolt.

„Mint az Ukrajnai Fegyveres Erők főparancsnoka, azt mondom: nincs tilalom! A helyi parancsnokoknak minden rendelkezésre álló erőt és eszközt és módszert be kell vetniük, hogy megtartsák beosztottjaik életét és egészségét ” – mondta Zaluzsnyij.

A latorerők pedig mindent meg is tesznek a saját „életük és egészségük megtartása” érdekében. Ma főképp a DNR délvidéki Szahanka ellen. Pedig hát tisztában lehetnek vele: EZ A MÓDSZER NEM A LEGBIZTONSÁGOSABB!

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

„A normandiai négyek vezetőinek csúcstalálkozóját még Angela Merkel jelenlegi német kancellár részvételével kell megtartani, és a találkozón elért megállapodások az új német kormányra is érvényesek lesznek.” – ezt az óhaját jelentette be kedden, szeptember 28 – án Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter.

„Németországnak örökös külpolitikája van, ezért meggyőződésünk, hogy még ha a normandiai csúcstalálkozót is Merkel asszony részvételével tartják meg, a meghozandó döntések és kötelezettségvállalások továbbra is relevánsak lesznek az új német kormány számára” – mondta.

Kuleba szerint bármilyen kormánya is lesz Németországnak, az nem lesz ukránellenes.

„Megértjük Scholz urat és Laschet urat is. De a legfontosabb itt az, hogy mi lesz a koalíciós megállapodás a liberálisokkal és a „zöldekkel”. Ha liberálisok, valamint „zöldek” és kereszténydemokraták vagy szociáldemokraták koalíciójáról van szó, akkor lehetnek árnyalatnyi eltérések, de elvileg nem várok drasztikus változásokat” – jegyezte meg Kuleba.

Ma, kora délután ismét vízgereblyézési fordulót tartanak Donbassz – ügyében a háromoldalú kapcsolattartói csoport delegációi.

Ezen a DNR képviselői azt tervezik, hogy megkezdik a tűzszüneti rendszer megerősítését célzó intézkedések kiegészítő tervezetének megvitatását, amely szabályozza a koordinációs mechanizmus paramétereit. E dokumentum összehangolása csökkenthetné a feszültséget a donbasszi konfliktusövezetben.

A fronthelyzet – mint általában a vízgereblyézős fordulók idején – viszonylag nyugodt. Kijev martalócai ezidáig csak a donyecki agglomerációban fekvő Krutaja Balka falucskát bántalmazták.

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com