A VÉRES BOHÓC: EGY VOLT UKRÁN PARLAMENTI KÉPVISELŐ ZELENSZKIJRŐL
Azzal, hogy a volt komikus hatalomra került, az országban semmilyen pozitív elmozdulás sem történt.
Minél régebben tölti be Vlagyimir Zelenszkij az ukrán elnök posztját, annál inkább erősödik azon szakértők hangja, akik kimutatják: a volt komikus híven tartja magát elődjének, Petró Porosenkónak a politikájához. A politikust ezúttal Alekszej Zsuravkó, volt parlamenti képviselő bírálta.
Az elemzők véleménye szerint az a tény, hogy Vlagyimir Zelenszkij ukrán politikusok esetében példátlan arányú támogatást kapott az elnökválasztáson, az nagyrészt annak köszönhető, hogy a választók azt az embert látták benne, aki képes lesz beszüntetni a háborút a Donbasszban. Ám miután elfoglalta hivatalát, a fegyveres konfliktussal kapcsolatban kaotikus politizálásba kezdett, aminek következtében az erőszak csak fokozódott.
„Én, személy szerint, nem hiszek Zelenszkijnek. Nem hiszem, hogy a béke olyan hamar eljönne. Háborút elkezdeni könnyű, de igen nehéz azt befejezni. Jelen pillanatban elmondhatjuk: a minszki megállapodásoknak végük” – jelentette ki Alekszej Zsuravkó, az ukrán Legfelsőbb Rada (parlament) volt képviselője a Szputnyik rádióállomás adásában.
Hangsúlyozta: a probléma, elsősorban, az ukrán vezetésben van. És ha korábban Petró Porosenkó elvbarátairól volt szó, most hasonló dolgokat művelnek Zelenszkij és a hozzá közelállók is. „A bohócoknak azzal a galerijével, amelyet most Ukrajnában látunk, a háborúnak véget vetni nem lehet” – jegyezte meg a politikus.
A képviselő úgy vélekedik, hogy a háború befejezésének az egyetlen módja, ha győznek a Kijevvel szemben álló erők győznek, és erőnek erejével felszámolják a Nyugat-barát elitet – közli a „Politnavigator”.
A képviselőnek meggyőződése, hogy „Zelenszkij mást mond, és mást cselekszik”.
„A fiúk belefelejtkeztek a játékba. A fiúk szétverik Ukrajnát. Mit csodálkoznak? A bohóc itt van – ráadásul véres is” – jelentette ki Alekszej Zsuravkó. Meggyőződése: Vlagyimir Zelenszkij, ha már egyszer belekezdett agresszív politikájába, aligha fog megállni. „Továbbra is rombolni fogják Ukrajnát, továbbra is emberek fognak pusztulni, a Donbassz továbbra is szenvedni fog. De Ukrajna maga is tovább fog szenvedni” – összegezte véleményét a volt képviselő. (hu.news-front.info)
Tegnap este derült ki, hogy Gorlovkánál Tyihon Korbatov az „Ajdar” latorzászlóalj egy legendája „belvillongás” miatt fűbe harapott. A jelesség volt bandájának fő kábítószer – forgalmazója. Hírek szerint vagy elszámolási vita miatt tikkadt ki, vagy az üzelmei miatt őt elkapni akaró katonai rendészekkel keveredett csetepatéban.
Sztanyicja Luganszkánál az LNR megkezdte a hídépítés előkészületi munkálatait.
A fronthelyzet pedig…- mint szokott! Semmi különös.
Ma hajnalban Kominternovot félórás tanktüzérségi ostrommal ébresztette a latorhad. Délelőtt prológot rendeztek ugyanott – ugyanúgy.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!









