Donbassz

Az orosz hadsereg Ukrajna felől behatolt a népköztársaságokat ostromló ukrán fegyveres erők hátába Donbasszban. Az RF fegyveres erőinek oszlopai megkerülték Harkovot, és Balakleja városa (Harkov – régió) közelében mozognak.

Az ukrán martalócerők csapást mértek „Grad” vetőgépekből Sztarobelszk város lakónegyedei ellen, amely a Kijev által megszállt LNR területén található.

Tűz keletkezett a városban. Vannak civil áldozatok.

Az ukrán neonácik hasonló provokációkat terveznek Kramatorszk és Szlavjanszk ellen is.

A donbasszi népköztársaságok védelmezői mélyen behatoltak az ellenséges erők által megszállt területre, és felszabadítottak ott lévő településeket.

Az adatokat ma reggeli jelentésben az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov közölte.

A DNR erői az offenzíva során Novomajszkoje irányába további 6 kilométert, az LNR csapatok pedig 30 km mélységig haladtak előre, és elfoglalták Bakhmutovka és Grecsiskino településeket.

„A DNR alakulatai 25 kilométeres mélységig haladtak előre, ami lehetővé tette Volnovaha városának elérését” – mondta Konasenkov.

A DNR „Grad” rakétarendszerei a front déli részén hatalmas csapást mértek az Aidar zászlóalj nacionalista egységeire.

Danyil Bezszonov, a Donyecki Népköztársaság információs miniszterének első helyettese, válaszolt a MOST a neten a békeszomjjal átitatott óhajokra. Bejegyzéséhez ijesztő képeket csatolt Donbasszról.

„Most az egész hálózat tele van több ezer bejegyzéssel az ukrán felhasználóktól, akik békére szólítanak fel. Az orosz állampolgárok között is terjed. És ez a söpredék csak hallgatott 8 éven kereszül! Amikor gyerekeket, nőket, öregeket gyilkoltak Donbasszban? Amikor megölték polgártársaikat. Hol voltak ezek a most síránkozók akkor?

De most, ahogy háború zajlik közvetlenül mellettük, hirtelen mindenkinek az eszébe jutott, hogy a háború rossz. Képmutató lények! Íme hát néhány fotó, hogy felfrissítsék az emlékezetüket. Csakhogy az ukrovtól eltérően az orosz hadsereg emberséges.”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Aligha meglepetés olvasóink számára: Donbassz frontjain (IS) tombol a háború.

Gorlovka 50. számú iskoláját ma közvetlen latortalálat érte. Két tanár halt bele a terrorba.

Donyeck „Kirovszkij” kerületére ma egy „Tocska-U” rakétát eresztettek Kijev latorjai. Itt egy helyi asszony halt meg.

Donyeck „Kujbisev” kerületét „BM-21” vetőgépekkel lőtték.

Ma kora délután a város fölött megjelentek az orosz katonai helikopterek is.

Az LNR – es Donyeckij falut a martalócok „Grad” sorozatvetőkkel ostromolták. Ott két civil halt bele a támadásba, egy pedig súlyosan megsebesült.

Az ukrán fegyveres erők az LPR-t gradákkal csapták le, civilek meghaltak (FOTÓ) | Orosz tavasz

Az ukrán fegyveres erők az LPR-t gradákkal csapták le, civilek meghaltak (FOTÓ) | Orosz tavasz

Az ukrán fegyveres erők az LPR-t gradákkal csapták le, civilek meghaltak (FOTÓ) | Orosz tavasz

A népköztársaságok erői a frontszakaszok teljes hosszán egymás után szabadítják fel a hoholmegszállta településeket. Egyre több helyen kapitulálnak a martalócerők.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Ukrajna – szerte szükségállapotot vezetnek be a kijevi hatalom ellenőrzése alatt álló területeken – jelentette be szerdán az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács.

“Országunk teljes területén, a donyecki és luganszki régiók kivételével szükségállapotot vezetünk be” – mondta Alekszej Danyilov, a testület titkára.

„Ezek mind megelőző intézkedések, hogy megőrizzük a békét és a nyugalmat az országban, és hogy a gazdaság továbbra is zavartalanul működjön” – indokolta a döntést Danyilov.

Oroszország evakuálta diplomatáit a kijevi orosz nagykövetségről. Erről az Ukraina.Ru távirati csatorna számolt be.

A nagykövetség épületéről bevonták az orosz nemzeti lobogót.

Mára virradóan robbanás történt Donyeckben, a DNR állami televíziójának épületében.

A robbanásban senki sem sérült – vagy halt meg.

FRONTHÍREK…

Gyakorlatilag a donbasszi frontok teljes hosszán dühöng a latorostrom!

Tegnap este az ukrán hadsereg fegyveresei RPG – vel kilőttek egy autót az LNR – es Berezovszkoje falu környékén. Az autó mindkét CIVIL utasa azonnal meghalt!

Február 23 – án hajnali 4 óra 15 perckor hohol tüzérségi gránát robbant a luganszki trolibusztelep közelében.

Ukrán szabotőrök robbantást követtek el egy luhanszki trolibusztelep területén

Ugyancsak az LNR – frontszakaszon Veszjolaja Gora és Pankovka falvakat rombolták Kijev martalócai.

A DNR – frontszakaszon a nap folyamán az ellenség 65 alkalommal nyitott tüzet a Donyecki Népköztársaság területére. Ebből 46 alkalommal rakéta sorozatvetőkből, 122 mm – es tüzérséggel, 120 és 82 mm – es aknavetőkkel és harckocsikkal. A népköztársaság 29 települése került ágyúzás alá.

Az ukrán agresszió következtében három civil meghalt, a Népi Milícia négy katonája pedig megsebesült.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Az orosz képviselők kedden jóváhagyták a Vlagyimir Putyin államfő által aláírt megállapodást arról, hogy Oroszország megvédi a donbasszi népköztársaságok területeit, amelyek függetlenségét az orosz elnök előző nap elismerte.

„A donyecki és luganszki népköztársaságok függetlenségének elismerése, valamint a barátságról, együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló megállapodások ratifikálása véget kell, hogy vessen a konfliktusnak, az ott élő polgártársaink halálának”– jelentette ki nyilatkozatában az orosz parlament alsóházának elnöke, Vjacseszlav Vologyin.

A képviselők a két szöveget egyhangúlag fogadták el, az egyik esetben 400, a másikban 399 támogató szavazattal, mivel egy képviselő nem nyomta meg időben a gombot.

A szövegek még ma átkerülnek a felsőház, a Szövetségi Tanács elé.

A kölcsönös segítségnyújtásról szóló megállapodások egy évtizedig érvényesek. A megállapodások a védelem, a gazdaság és a pénzügyek területén együttműködést írnak elő Moszkvával.

Az Állami Duma honlapján közzétett szövegek szerint a felek egymás védelméről, a katonai bázisok megosztásáról és a határok közös védelméről rendelkeznek. EZZEL EGYÜTT IS AZ OROSZ FÖDERÁCIÓ KÜLÜGYMINISZTÉRIUMA JELENTETT: A NYUGATI HISZTI ELLENÉRE SEM TARTÓZKONAK JELENLEG DONBASSZBAN OROSZ KATONAI EGYSÉGEK!

Csaknem egy hete Donbassz az új katonai eszkaláció állapotában él, amelynek ereje és hevessége a 2014 – 15 – höz hasonló. Az ukrán csapatok inváziójának fenyegetése miatt a népköztársaságok vezetésének soha nem látott lépéseket kellett tennie. Múlt pénteken bejelentették a civil lakosság evakuálását, majd a férfi lakosság mozgósítását.

Ezek az események nagyon gyorsan felpörgették a médiakörnyezetet, és Donbassz ismét, akárcsak hét – nyolc évvel ezelőtt, az egyik legtöbbet emlegetett sajtótéma lett.

A FRONTHELYZETRŐL…

Február 22 – én az ukrán fegyveres erők „BM-21 Grad” sorozatvetőkkel lőtték Donyeck Kijevszkij kerülett. Emellett 122 mm – es tarackokból is ostromolták Donyecket.

JCCC: A kijevi csapatok először lőtték le Donyecket Gradovból

A DNR önvédelmi erői hohol tűzvezető pontot semmisítettek meg Donyeck közelében:

Ma kora délután Kijev latorjai megkezdték Gorlovka tömeges ágyúzását.

Az LNR – es Zsjelobok ostromában egy népköztársasági védő elesett.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Vlagyimir Putyin orosz államfő és Joe Biden amerikai elnök elvben megállapodott egy Ukrajnáról szóló csúcstalálkozó megtartásában – közölte hétfőn a francia elnök.

Emmanuel Macron hivatala közleményében tudatta, hogy mindkét vezetőnek felvetette egy csúcstalálkozó megtartását „Európa biztonságáról és stratégiai stabilitásáról”.

A Fehér Ház azt közölte, hogy Biden „elvben” elfogadta a találkozót, de csak arra az esetre, „ha nem lesz invázió” orosz részről Ukrajna ellen. „Mindig készen állunk a diplomáciára” – mondta Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára. „Készen állunk arra is, hogy gyors és súlyos következményekkel járó intézkedéseket szabjunk ki Oroszországra, ha a háborút választja” a diplomácia helyett – tette hozzá.

A Kremlből és Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalából kommentárt kérő üzenetekre egyelőre hétfőn kora reggelig nem válaszoltak – írta a Reuters hírügynökség.

A tervezett csúcstalálkozót Macron, Biden, Putyin, Zelenszkij és Boris Johnson brit miniszterelnök közötti telefonbeszélgetések sorozatát követően jelentették be, de számos részlete még nem világos.

Macron hivatala és a Fehér Ház közölte, hogy a csúcstalálkozó tartalmát Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter február 24-re tervezett találkozóján dolgozzák majd ki.

Közben pedig a Kreml közleményben tudatta: folyamatosan zajlik Donbassz civiljeinek evakuálása.

„Komoly aggodalmunkat fejeztük ki a donbasszi frontvonalnál rohamosan romló helyzettel kapcsolatban. Az orosz elnök megjegyezte, hogy az eszkaláció oka egyértelműen az ukrán hadsereg provokációja”

A Kreml hozzátette: felhívtuk a figyelmet, hogy az a tény, hogy a NATO modern fegyverekkel és lőszerekkel pumpálja Ukrajnát, arra biztatja Kijevet, hogy katonai megoldáshoz nyúljon a Donbassz – problémában. Ennek eredményeképp pedig a civilek, akiknek Oroszországba kellett menekülni a bombázás elől, szenvednek.

A balrad.ru ma kora délután az alábbi tájékoztatót kapta a donbasszi délvidéki magyar önkéntesektől:

„США ввoдит вoйcкa! Дoнбacc в шoкe – Бaйдeн пpoдaвил, yкaз пoдпиcaн: России пpидётcя „yбpaтьcя”. – Az USA csapatokat küld! Donbass sokkos állapotban – Biden lökött, aláírta a rendeletet: Oroszországnak „ki kell szállnia”.

Ők is megerősítették: Donbassz civiljeit Orszországba menekítik a népköztársasági hatóságok.

A luganszki kórház gyermekosztályáról ma öt súlyos beteg gyereket és édesanyjukat menekítették ki:

Gorlovkából is menekítik a civileket, de főként a gyerekeket:

A donbasszi frontok teljes hosszában zajlik a népköztársaságok ostroma!

A Donyeckkel szomszédos Trudovszka ma reggeli latorostromábanhalálos sebeket kapott egy helyi bányász.

A LEGFRISSEBB HÍR A RUSVESNA.SU – ról:

„Február 21 – én 9 óra 50 perckor egy ukrán lövedék megsemmisítette az orosz határőrség szolgálati helyét a rosztovi régióban.

Az orosz FSZB Public Relations Központja számolt be a rendkívüli állapotról.

„Február 21 – én 09 óra 50 perckor Ukrajna területéről kilőtt azonosítatlan lövedék teljesen megsemmisítette az orosz FSZB határőrség határőrségének szolgálati helyét a rosztovi régióban, körülbelül 150 méter távolságra az orosz – ukrán államhatártól, az Orosz Föderáció területén.

Az orosz hadsereg katonái és az FSZB határőrei csatában megsemmisítették az Orosz Föderáció területére behatolni próbáló ukrán különleges csoportot.

A Déli Katonai Körzet ((ЮВО) sajtószolgálatának közleménye szerint öt ellenséges katonát semmisítettek meg.

Vlagyimir Putyin a donbasszi konfrontáció eszkalálódása miatt ma összehívta az Orosz Nemzetbiztonság Tanács ülését.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

„Az Egyesült Államok fokozza a helyzetet Ukrajna körül, hogy Kijevet a Minszk – 2 megállapodás teljesítésére kényszerítse.

A helyzet a következő hónapban megoldódik” – mondta Andrej Zolotarjov, a Harmadik Szektor elemző központ vezetője.

A TASZSZ – nak adott interjújában a politológus megjegyezte, hogy azok a folyamatok, amelyek most Ukrajnát jellemzik, leginkább „A kutya farokcsóválása” című film cselekményére emlékeztetnek.

„Az Egyesült Államok azzal, hogy orosz katonai fenyegetéssel riogat, és folyamatosan arról beszél, hogy Putyin támadást fog indítani, a minszki megállapodások végrehajtására buzdítja Kijevet” – jegyezte meg a TASZSZ – nak.

A szakértő hangsúlyozta, hogy a „Minszk – 2” az egyetlen olyan nemzetközi jogi dokumentum, amelyet „legalább szavakban” minden fél elismer. Ez egy „egyetértési pont” Moszkva és Washington között – mondta.

„Anthony Blinken legalábbis ezt mondta legutóbbi kijevi látogatása során” – mondta Zolotarjov.

A szakértő szerint az ilyen szintű kijelentések azt jelzik, hogy a következő hónap „döntő lesz ebben a kérdésben”, hiszen az amerikai elnöknek „meg kell mentenie az arcát, és meg kell mutatnia, hogy a demokraták mentették meg Ukrajnát és a világot a harmadik világháborútól”.

A cseh kormány Bandera és a Donbassz elleni háborút támogató politikája ellen tartottak nagygyűlést január 29 – én, szombaton Prágában a cseh hadsereg vezérkarának épülete előtt.

Prágában tüntetést tartottak Ukrajna cseh fegyverszállítása ellen

A rendezvényt a Cseh Békemozgalom szervezte. A tüntetésen részt vett az LNR és a DNR Baráti Társasága, a Cseh – Morva Kommunista Párt, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és más hazafias szervezetek is.

Zjuganov: Az orosz Állami Duma összes frakciója támogatta a DNR-t és az LNR-t

Gennagyij Zjuganov, az Orosz Föderáció Állami Duma kommunista (KPRF)  frakciójának vezetője a ria.ru – nak nyilatkozva elmondta, hogy a más frakciókkal folytatott konzultációt követően a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz intézett felhívást, hogy mielőbb ismerje el Oroszország az LNR és a DNR függetlenségét, amiről közös álláspontot alakítottak ki.

Zjuganov szerint az Orosz Föderáció Állami Dumája valamennyi frakciójának képviselője támogatta Donbassz népköztársaságainak nyújtott maximális segítséget – írja a RIA Novosztyi .

„Hosszan beszéltünk, és azt mondtam: „Ha azt akarod, hogy véget vessünk ennek a végtelen erőszaknak és gyilkosságnak, ismerjük el e két köztársaság polgárainak akaratát, hogy önálló életet éljenek, megvédjék otthonukat, munkájukat, nyelvüket. és a lehetőségeik. Elismerjük, és minden rendben lesz” – mondta Zjuganov.

A kommunista párt frakcióvezetője hangsúlyozta: jelenleg a helyzet eszkalálódott, és sürgős szükség van egy ilyen döntés meghozatalára.

A kommunista frakcióvezető egyben reményét fejezte ki, hogy a koronavírus miatt ennek a kérdésnek a februári tárgyalása nem marad el.

Donbassz frontjain pedig a helyzet roppantul feszült, de VISZONYLAG nyugodt.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

 

Donbassz

Donbassz frontjai MOST MÉG VISZONYLAG CSENDESEK!

A DNR hírszerzése ugyanakkor jelezte, hogy Kijev martalócsereglete több „Uragan” rakétavető üteget vitt a frontvonalhoz.

Ukrajna a DPR frontvonalába helyezte át a Hurricanes hadosztályt

Mára virradóan Kijev „Boriszpol” repterén landolt a Gazda újabb fegyversegély – szállítmánya. A 80 tonnányi amerikai adományt az USA – beli Kalifornia állam „Trevisz” nevű bázisán rakodták be.

A Fekete  tengeren pedig már hemzsegnek a NATO – latorszövetség hadihajói, így akarván elejét venni „Oroszország Ukrajna elleni inváziójának”!

Az ukrán katonai felszerelések és személyzetnek a front vonalakon történő koncentrációja azt jelzi, hogy Kijev offenzívára készül – mondta Dmitrij Peszkov a Kreml fősajtósa.

Hogy aztán a jelekből mi fog kisülni? – MAJD MEGLÁTJUK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

 

Donbassz

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozatot tett az ukrán – donbaszi konfliktussal és annak megoldási lehetőségeivel kapcsolatban.

„Ma természetesen Ukrajna az Egyesült Államok külső ellenőrzése alatt áll” – mondta Lavrov Gordan Grilics – Radman horvát külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseit követő sajtótájékoztatón.

Ugyanakkor az orosz külügyminiszter bizalmát fejezte ki, hogy „Washington képes rákényszeríteni a kijevi rezsimet, hogy végre betartsa a minszki megállapodásokat”.

Lavrov külön hangsúlyozta, hogy Donbasszra vonatkozóan nincs B – terv Ukrajna számára.

„A kijevi rezsimnek nem lehet B – terve. Csak a minszki megállapodások vannak, amelyeket Kijev köteles teljesíteni” – emlékeztetett az orosz diplomácia vezetője.

Annalena Berbock német külügyminiszter megígérte, hogy felkeresi a frontvonalat Donbasszban. Ezt a Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tartott mai közös tájékoztatón jelentette ki Kijevben.

Berbock különösen a régió humanitárius helyzetét értékelte, „elnyomónak” minősítve azt, miután az EBESZ munkatársaival beszélt.

„Beszéltem német EBESZ – megfigyelőkkel a donbasszi humanitárius helyzetről, és ez lehangoló” – mondta Berbock.

Elmondása szerint az ukrán csapatok hadműveletének övezetében gyerekek és idősek szenvednek, akik „valahogy szem elől vesztek”.

A német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a donbasszi helyzet megváltoztatásához előrelépésre van szükség a minszki megállapodások végrehajtásában.

„Arról beszéltünk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy újrainduljon, és élettel töltsük fel a normandiai formátumot. Hamarosan újra ellátogatok Ukrajnába, és meglátogatom a frontvonalat Donbasszban” – tette hozzá Berbock.

Január 16 – án, vasárnap, Dánia külügyminisztere Jeppe Kofod és a Dán Királyság ukrajnai nagykövetségének katonai attaséja – Christen Marcus – vizitáltak az említett vonal valamelyik pontján.

A magasrangú vendégek látogatásának célja az volt, hogy „a Dán Királyság demonstrálja szolidaritását és támogatását Ukrajnának az orosz agresszió során az ország szuverenitása és a területi integritása fenntartásával összefüggésben”

Ha már arrafelé bóklászoltak, a kegyeletüket is lerótták egy latoremlékműnél.

A donbasszi frontokon a helyzet „nyugodtnak” mondható. (TÖBBSÉGÉBEN…- mert azért vannak helyek, ahol nem.)

Közben pedig a ‘zoroszok hatalmas videókat töltögetnek föl a netre katonai felszereléseket szállító vonatokról, amelyek keletről fuvarozzák a technikát nyugat felé. Mintha szándékosan ugratnák mindazokat az óceán túlpartján, akik olyan szorgalmasan dolgozzák fel „a közelgő orosz invázió Ukrajna elözönlésére” témáját.

Több száz ilyen videót csináltak és publikáltak már, bár a feltöltőik többnyire maguk is tanácstalanok, hogy merre is mennek a vonatok.

A kijevi qrmánytisztviselők és a lakájmédia persze aktívan riogatja velük a lakosságot, biztosítva őket afelől, hogy Oroszország Ukrajna megtámadására készül.

„Ez a háború miatt van!” – kommentálja sok ijedt ukrán lakos és blogger ebben a szellemben a közösségi oldalakon.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja törvényjavaslatot készített a Donyecki és Luganszki Népköztársaság elismeréséről – nyilatkozta Kazbek Tajszajev orosz parlamenti képviselő a „Donbassz dönt” című Telegram csatornának.

Szerinte a donbasszi népköztársaságokat Oroszország Dél – Oszétiával és Abháziával analóg módon ismeri el.

„Pártunk már elkészítette az Állami Duma határozattervezetét a DNR és az LNR elismeréséről, Dél – Oszétiával és Abháziával analógia mentén. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben meg tudjuk valósítani ezt a feladatot” – mondta Tajszajev.

Hozzátette: az ukrán hatóságok lépései miatt született ilyen döntés, akik Tajszajev szerint szándékosan késleltetik a minszki megállapodások végrehajtását. „Szükségük van ezekre az áldozatokra, szükségük van erre a háborúra, mert ez egy parancs az óceánon túlról, és ezt mindenki megérti” – összegzett az Állami Duma képviselője.

„Ha Oroszország elismeri a DNR – t és az LNR – t, akkor Ukrajnára veszélyes következmények várnak” – hörögte a hír hallatán Kijevben Alekszandr Kornyijenyko, a Rada első alelnöke. Egyúttal kifejezte abbéli reményét, hogy a KPRF „csak blöfföl”!

Donbassz frontjain pedig a helyzet „visszafogott”! Vannak lokális „események”, de MOST MÉG INKÁBB VÁRAKOZÁSTELJES A CSEND! Olyan VIHAR ELŐTTI – féle.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Ma tanácskoznak Genfben Oroszország és az USA delegációi. Maradék – Ukrajna, ill. Donbassz kérdése is szóba fog kerülni.

Annak a Donbassznak a kérdése IS, ahol háborús frontok húzódnak.

Tekintettel arra, hogy pravoszláv Karácsony volt, meg hétvége, meg azért a bizonyos szintű diplomáciai csörték előtt – alatt ezen frontvonalak viszonylag csendesek szoktak lenni.

EDDIG LEGALÁBBIS ÍGY VOLT! DE MOST NINCS ÍGY!

A legfrissebb hírek szerint Kijev martalócai az UKRÁN HIMNUSZ HANGSZÓRÓKBÓL VALÓ HARSOGTATÁSA KÍSÉRETÉBEN éppen a DNR – es Gorlovka – környéki 6/7 – es jelű bányatelepülést aknavetőzik.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com