Donbassz

Január másodikán nyomatta az Instagrammon néhány „lelkes” donyecki srác, amint éjszakai lubickolós városnézésre indulnak Donyeck központjában.

Egy autómentő teherautó platójára rakott, fölfújható gumimedencét töltöttek meg vízzel, és abban pancsikálva nézték – VOLNA – a várost.

A donyecki „dolcsevitának” a rendőrség nem sokkal az indulás után véget is vetett. A sofőrt – aki történetesen józan volt – alaposan megbüntették. Okot éppen találtak bőven. Persze a pancsolók sem úszták meg.

Tegnap aztán a DNR rendőrség sajtónyilvános írásos fejmosásban is részesítette az ifjakat.

„Miközben népköztársaságunk ellen katonai akciók zajlanak, morális szempontból az ilyen antiszociális viselkedés teljességgel elfogadhatatlan.”

Ma vélhetőleg már nem merték volna megtenni, hiszen ki tudja…?

Ma – bár a pravoszláv Karácsony „szentestéjének” napja van, holnap pedig Karácsony – Kijev ordashada eléggé megszórta aknagránáttal Donbassz fővárosának közvetlen környékét.

Szpartakot, a donyecki reptér „terminálját”, Minyeralnojét és Jakovlenykát. A délvidéki Kominternovot is aknavetőzték.

Az LNR – frontszakasz viszonylag csendes, de nem eseménytelen.

Egy friss hír szerint Luganszkban ma robbanás történt egy többszintes társasház egyik lakásában. Több lakás is lakhatatlanná vált. Ám az egyik lakásban a robbanáskor ott tartózkodott az LNR Népi Milícia parancsnoka, Jan Lescsenko tábornok. Őt súlyos sebesülésekkel szállították be az egyik luganszki kórházba.

A robbanás oka ezidő szerint még nem ismert.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Covid – ragály, évvégi – évelejei ünnepek (a pravoszláv Karácsony január 7.), az amerikai helyzet alakulására várás jegyében „csendben csordogál” az ukrán – donbasszi háború.

A felsoroltak jegyében múlatja az időt a diplomácia is Donbassz ügyében.

Katonai és diplomáciai elemzők abban egyetértenek, hogy a ragály véget ér, az USA – ban is lesz valami. Néhány „vájtfülű” szerint 2021 – ben Donbassz problémája is le fog rendeződni, „megnyugtató” módon. Akár könyvek tucatjait lehetne megírni a vélekedésekről, de nincs értelme: EZEK CSAK VÉLEKEDÉSEK! Amik közül bármi „bejöhet”!

Ezekkel szemben vannak a tények. Azok pedig azt igazolják, hogy Donbassz frontjain igenis háború van. Még ha viszonylag csendben is dúl, de van.

A DNR – frontszakaszon nyolc települést ostromolt Kijev ordashada. Gagarino, Jakovlenyka, Sztaromihajlovka, Szpartak, Kominternovo, Leninszkoje, Bezimennoje voltak a „programfüzetükbe” fölírva. Ez pedig az utóbbi két hét legsűrűbb napja volt.

Az LNR – szakasz szokás szerint csendesebb volt. Arrólfelől csupán csörtetésről érkeztek hírek.

Elemzők szerint várható némi csitulás, elsősorban a Karácsony okán, amely „kegyelmi időszak” kitarthat január 21 – ig is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Vlagyimir Putyin orosz államfő gratulált a közelgő 2021 – es esztendő alkalmából sok mindenkinek kremlin.ru, de a listán nem látni Zelenszkij bohóc és egyéb ukrán latoregyedek nevét. Sőt! Amíg az elmúlt években azért Ukrajna népét üdvözölte a vezírek mellőzésével, az idén ez is kimaradt.

Tegnap délután Kijev ordashada a DNR – front délvidéki szakaszán 120 milliméteres aknavetőkbő, foszforgránátokkal IS lőtte Kominternovot, Leninszkojet és Novaja Tavrijat.

A népköztársaságiak az év vége közeledtére tekintettel, nem lőttek vissza.

Ruszlan Homcsak genyeral, a VSzU – főparancsnoka azzal „vigasztalta” martalóchadát, hogy nem kell izgulniuk a civilek halála miatt, ha megindulnak Donbassz ellen. Ami – szerinte – hamarosan bekövetkezik, és már csak a fővezír Zelenszkij parancsára várnak. (December 26 – án Szergej Lipovoj vezérőrnagy – az orosz hadsereg tábornoka – jelezte: Oroszországnak legfeljebb két percre lesz szüksége Ukrajna békére kényszerítéséhez az ukrán fegyveres erők támadása esetén. Mondta ezt mintegy válaszul az egy nappal korábban Zelenszkij kijevi vezírbohóc azon fantáziálgatására, hogy egy Oroszországgal folytatott háború esetén férfiak és nők egyaránt mozgósításra kerülnek Ukrajna szerte.)

Kijev ordashadának több mint 100 nehéz katonai felszerelését, amelyek „eltűntek” az állandó telepítési helyeikről, megtalálták. A donbasszi frontvonalra szállították. Erről a „Sztrana” ukrán újság számol be saját katonai forrásaira hivatkozva.

Néhány napja az EBESZ Megfigyelő Misszió megfigyelői az ukrán fegyveres erők több mint 100 berendezését hiányolták donbasszi állandó raktárhelyein. Erről az EBESZ december 21 – én jegyzőkönyvet is írt.

Most a latorhad egyik tisztje elmondta Sztranának, hogy az „eltűnt” katonai felszerelést az úgynevezett gyorsreagálási zónába költöztették, félórányira a frontvonaltól.

Korábban Dmitrij Sztyesin ukrán katonai parancsnok azon ötletelt, hogy ezeket a harckocsikat Ukrajna felhasználhatja egy Donbassz elleni katonai offenzívára, Joe Biden amerikai elnök beiktatását követően.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Dmitrij Kuleba ukán külügyér a „День – Nap” című újságnak nyilatkozva fölszólította Oroszország elnökét, hogy kérjen bocsánatot Ukrajnától, és nyisson új – tiszta – lapot a két ország kapcsolataiban.

Donbassz frontjain viszonylag nyugodt a mai nap. Lszámítva a DNR – es Leninszkojét, amire Kijev latorjai 12 aknagránátot lőttek ki.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Gennagyij Moszkal ukrán rendőrtábornok, előbb Luganszk – majd a Kárpátalja – régiók volt gubernátora szerint már javában dübörög a „Novorosszija – terv” kivitelezése.

Aminek keretében a ‘zoroszok kimarcangolják Ukrajna testéből Harkov, Dnyepropetrovszk, Ogyessza, Zaporizzsja, Herszon, Nyikolajev – és még ki tudja milyen régiókat. Hogy aztán Donbasszal egybeolvasztva megcsinálják Novorossziját, ami persze Oroszország kényére – kedvére tenne.

Moszkal szerint a projekt gardírozói Vlagyiszlav Szurkov, és Dmitrij Kozak.

Az idén már biztosan nem lesz megtartva Zelenszkij bohóc szíve – vágya, a „Normaniai négyek” csúcs. Kijev és Minden Ukránok Főbohócának porondmestere – Andrej Jermak hivatalvezető – már beérte volna egy szakértői szintű összejövetellel is, de az sem jött össze. Most arról ábrándozik, hogy valamikor 2021 januárjában talán lesz Berlinben egy összeröffenet. Elvégre a Fehér Ház új lakójának valamiről illene referálni.

Zelemszkij bohóc pedig arról locsogott, hogy ordashada kész fölhagyni Donbassz ostromával, meg hogy…- minden készen áll a békére, szeretetre.

Ehhez képest a latorhad a keresztény Karácsony elmúltával eléggé belehúzott, főképp a DNR ostromlásába.

Tegnap este a délvidéket aknavetőzték, ma délelőtt a Gorlovka környéki Gagarin bányakolóniát, míg kora délután Trudovszkát.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Vlagyimir Putyin orosz államfő és Emmanuel Macron gall prezi tegnap telefonos megbeszélést tartottak. Ennek során EGYEBEK MELLETT áttekintették Donbassz ügyét is, amit a hír szerint UKRÁN BELSŐ KONFLIKTUS – nak tartanak.

Ezen konfliktus rendezéséről folytatott eszmecsere során kölcsönösen megállapították a 2015 – ös minszki megállapodások kulcsfontosságú rendelkezéseinek, valamint a normandiai csúcstalálkozón, 2019. december 9 – én Párizsban megállapodottak végrehajtásának fontosságát.

Ebben a tekintetben az orosz fél ismét hangsúlyozta, hogy Ukrajnának eleget kell tennie a rendezés politikai vonatkozásaival kapcsolatos kötelezettségeinek, ideértve Donbassz különleges státusának jogi formalizálását és a „Steinmeier – formula” nemzeti jogszabályokba történő rögzítését. Megállapodtak abban, hogy folytatják a munkát a „Normandiai négyek” formátum keretein belül.

A donbasszi frontok LNR – es szakaszán viszonylag nyugodt volt a helyzet.

A DNR – szakaszon „is csak” két népköztársasági települést aknavetőztek Kijev latorjai. Mihajlovkát és Vodjanojét.

A DNR – katonai felderítésa ugyanakkor a martalócok megszállta Krasznoarmejszkben fölfedezett kilenc új önjáró löveget, amiket latorék a lakóépületek között rejtegetnek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Donbassz ügyében a diplomácia kezd karácsonyi – évvégi hangulatba merülni. Azaz: érdemleges vagy említésre méltó megnyilvánulás – akció ma nem volt.

A frontokon persze más a helyzet!

Az eddig viszonylag nyugodt LNR – frontszakaszon ma Kalinovka falut kezdte aknavetőzni Kijev latorhada. A támadás két népköztársasági védő halálát jelentette. Az önvédelmisek viszonozták a tüzet, és megsemmisítették a martalócok tűzfészkét, de ez már csak szépségflastrom.

Donyeckojénál is kisérletezgettek a banditaerők egy kis aknavetőzéssel, de ott gyorsan lenyugtatták őket a népköztársaságiak.

A DNR – szakaszon Gorlovka környéki falvakat, és a délvidéki Leninszkojét gránátvetőzték ma martalócék.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Az Orosz Föderáció Állami Duma Védelmi Bizottságának első elnökhelyettese Alekszandr Serin kijelentette: a donbasszi népköztársaságokat – a DNR – t és az LNR – t – fel kell venni az Orosz Föderáció Rosztov – régiójába.

Serin akképp érvelt, hogy Oroszországnak soha nem szabad megengednie, hogy Ukrajna a NATO – latorszövetség tagja legyen. Ezt a „betegséget” – véli a képviselő – könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Ezért a DNR – nek és az LNR – nek a Rosztov – régió részévé kell válnia.

Az ukrán hatóságoknak nem szabad katonai eszközökkel megpróbálniuk véget vetni a donbasszi konfliktusnak, elsősorban a közelmúltbeli hegyi – karabahi harcok példájára összpontosítva – mondta Nyikolaj Sztarikov orosz író. Kijevnek – emlékeztetett a publicista – emlékeznie kell Vlagyimir Putyin orosz elnök szavaira, aki egyszer azt mondta, hogy a donbsszi – kérdés fegyveres eszközökkel történő megoldásának minden kísérlete „az ukrán államiság elvesztéséhez vezet”.

„Ha jól emlékszem, ő (Oroszország elnöke. – a szerkesztő megjegyzése) nem vonta vissza ezen kijelentését” – hangsúlyozta Nyikolaj Sztarikov.

A donbasszi front DNR – es szakaszán ma délután 15:45 – től „erőteljes” latorostrom érte, amit Kijev ordashada nagy kaliberű aknavetőkkel indított Gorlovka ellen.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

„Donbassz Oroszországba történő beintegrálásának folyamata elkerülhetetlen. Régóta tart, és a jövőben csak erősödni fog”. Ezt Anton Bredihin, az Eurázsiai Unió mozgalom Donbassz – koordinátora nyilatkozta Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnapi nagy sajtótájékoztatóját követően.

„Az Orosz Föderáció nem csak orosz útleveleket állít ki a donbasszi lakosoknak. Hazánk komoly erőfeszítéseket tesz annak biztosítására, hogy a szülőhelyükön az élet hozzájáruljon az ottani megmaradásukhoz.”

Ezenkívül a népköztársaságok elkerülhetetlen integrációját jelzi a szakértő szerint az is, hogy Oroszországnak számos megállapodása és szerződése van a régióval folytatott határ menti együttműködésről. Ez arra utal, hogy az Orosz Föderáció Gazdasági Fejlesztési Minisztériuma új stratégiákat fog elfogadni a Donbassz vonatkozásában.

„Új stratégiánk Donbassz számára a térség társadalmi – gazdasági helyzetének megerősítése és az Oroszországgal való integrációja tekintetében ugyanazon elv alapján, amelyet korábban Abházia és Dél – Oszétia vonatkozásában már alkalmaztunk” – tette hozzá a politológus.

Összegzésként Bredihin kijelentette: „Moszkva fellépéseinek jellegéből kiindulva a donbasszi népköztársaságok de facto már nem ukrán, hanem orosz régiók”.

Ha pedig Bredihin utolsó mondatát szó szerint értelmezNÉK Moszkvában, akkor bizony Oroszország ma is elvesztette két védelmezőjét.

A DNR – front délvidéki szakaszán, Leninszkoje mai latorostromakor.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Borisz Gizlov, Oroszország minszki főmegbízottja a tegnapi kapcsolattartói vízgereblyézés után kijelentette:

„Kijev kitartóan kerüli a donbasszi tűzszünet betartása érdekében elfogadott intézkedések végrehajtását. A háromoldalú kapcsolattartó csoport ukrán küldöttsége továbbra is blokkolja a tárgyalási folyamatot a politikai pályán, elutasítva a konfliktus rendezéséhez szükséges Donbassz – ütemterv megtárgyalását, a dokumentumot nem létezőnek tekintve. Továbbra is makacsul ragaszkodva ahhoz, hogy a Kijevben készített dokumentumtervezetbe foglaltak szerint nincs alternatívája az ő megközelítésüknek. Pedig az számos rendelkezésben a minszki megállapodások nyilvánvaló durva megsértését tartalmazza.”

Az orosz államfő ma nemzetközi sajtótájékoztatót tartott.

Vlagyimir Putyint kérdezték Donbasszról is.

Az orosz elnk válaszában kifejtette, hogy az egy évvel ezelőtti párizsi „Normandiai négyek” csúcson megállapodás született, amit Kijev nem tartott be. „Oroszország eddig is támogatta, és ezután is támogatni fogja Donbasszt!” – mondta Putyin.

„Támogatásunk mértékét még növelni is fogjuk a társadalmi, gazdasági és infrastruktúrális területeken.”

Ami az infrastruktúra helyeállítását illeti, valóban szükség lesz a segítségre. Tegnap késő délután, és ma egész nap ugyanis a DNR – frontszakasz szinte teljes hosszán újraindult a martalócostrom. Ezúttal már a minszki paktum által tiltott öblösebb „hangszereken is előadnak” latorék.

Ugyanakkor nagyon fáj számukra, ahogy a „célközönség” reagál. A népköztársaságiak ugyanis visszalőttek/nek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com