A Medve marni készül. Moszkvában a Duma ellenszankciókról tárgyal. A terveknek ha csak a felét megszavazzák, az USA eléggé komoly sebet kap.

A lényeg az, hogy szinte minden tiltott lesz, amihez Amerikának köze van. Oroszország szinte semminemű árut, szolgáltatást, de tán utast sem akar beengedni. Tervek szerint megemelik a légiforgalmi illetéket, és leállítják az RD-180 rakétamotorok szállítását az USA – ba.
„Minden képesek vagyunk előállítani ami onnan való. Akkor miért ne fejlesztenénk mi saját magunkat?” – hangzott el sorban az érv.
Egyre inkább tartják magukat azok a vélekedések, hogy Trump bohóc legújabb cirkuszai Szíria ügyében valójában Donbasszról akarják elterelni a figyelmet.
Mai információk szerint Kijev kilövési parancsot adott mind a DNR, mind az LNR állami, politikai és katonai vezetőire.
![]()
A kivitelezéssel egy „maszek céget” bíztak meg, amely komolyan tréningezik is már Bergyjanszk-járás egyik kiképzőhelyén. Egy grúz martalócfőnök, bizonyos Maruasvili parancsnoksága alatt. Őt 2008 – ban szurtyongatták meg az orosz erők Dél – Oszétiában, de szabadon engedték a vadat.
Az ügy nem is annyira a kivitelezhetőség, hanem a szándék miatt veszélyes. Hiszen visszafelé is működhet, és precedenst teremthet.
Az utóbbi 24 órában csendesebb lett a donbasszi front. Az elmúlt napok heves latorostroma alább hagyott, de értelem szerű: nem szűnt meg.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!













_IMG_8827.JPG/1000wm.jpg)
_IMG_8850.JPG/1000wm.jpg)
_IMG_8819.JPG/1000wm.jpg)



