“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Március 25-én az ukrán határőrszolgálat az Azovi-tengeren – nemzetközi vizeken – föltartóztatta az orosz “Nord” nevű halászhajót, és Bergyjanszk kikötőjébe kényszerítették. A hajó tíz főnyi orosz állampolgárságú személyzetétől útleveleiket elvették, a hajó elhagyását megtiltották számukra.

A “Nord” kapitányát, Vlagyimir Gorbenykot Herszonba hurcolták az SZBU fészkébe.

Az indoklás: az orosz hajó kapitánya és legénysége MEGSZEGTE A KRÍM-FÉLSZIGETRE VALÓ UTAZÁS KIJEVI TILALMÁT!

Értjük ugye? Orosz hajó, Oroszország egy területére nem mehet! Kijev szerint.

Ma a Kreml sajtószolgálatának vezetője, Dmitrij Peszkov nyilatkozott az ügyről.

“Oroszország bűncselekménynek tartja az esetet, és meg fogja védeni állampolgárait.”

A hajó legénysége nehezen viseli a fogságot.

Májusban végleg befejeződik a Donbassz “felszabadításához” szükséges hazzaffyas erők átszervezése, és a kijelölt feladatokra való átcsoportosítása. “Új, hatékony intézkedéseket is kidolgoztunk, mert a fenyegetés hirtelen megnőtt keleti területeinken” – vázolta a terv lényegét ma Vinnyicában Valcman Nyalókakirály.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma súlyos megállapítást tett.

“Kijev szabotálja a minszki megállapodások végrehajtását. Teszi mindezt azért, hogy a belső ukrajnai válságról a figyelmet elterelje. Az USA és az európai szövetségesek mindehhez becsukják a szemüket, amivel támogatják a válság háborús eszközökkel való megoldását”! Bizony, így ostorozta az orosz diplomácia vezetője Valcmanékat a moszkvai biztonsági fórum zárónapján.

A fronteseményekben semmi véltozás tegnaphoz képest. Tombol a tűzszünet.

Az LNR frontszakaszon öt, a DNR frontszakaszon tizenhat donbasszi települést támadtak a valcmanisták.

A népköztársaságiak aknaveszélyre figyelmeztető táblákat rakosgatnak ki a civilek védelmében.

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt az alábbi linkek bármelyikére kattintva megnézheti. Össze is hasonlíthat – és az a legpraktikusabb!

PÁRTLISTÁN MINDENI SZAVAZZON A SZÍVE SZERINT!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. A “Nord” kapitányát Vlagyimir Gordbenykot Herszonba hurcoltákaaz SZBU fészkébe. Nos t. Admin azt nem írta le, hogy miért viseli a “Nord”orosz halászhajó legénysége nehezen a fogságot ! “TEHÁT : “Pszichikai terroral kínozzák a legénységet, minden áron kényszeriteni akarják őket, hogy nyivánicssák magukat ukrán álamplgároknak,” amit a legénység szisztematikusan visszautasit-ez lenne ugyanis a szabadon bocsátásuk feltétele, Gorbenyko-val egyetemben. Gorbenykovot meg talán feltételezésem szerint azért szálitották Herszonba, hogy vagy “szép szóval”, vagy erőszakkal beszervezzék uki kém,vagy diverzánsnak. Ha esetleg nem lesz hajlandó arra, akkor 5év börtönre itélik, vagy egyszerüen megölik, szerintem. “Oroszország büncselekménynek tartja,és megfoja védeni álampolgárait. ” De sokszor hangzot már el ez a nyilatkozat a Kremelből, mégis büntetlen maradt az Ogyesszai mészárlás, büntetlen maradt a két,Korneljuk,a másiknak aneve nemjut eszembe, de talán töb orosz ujságíró halála. Annak ellenére hogy az ukiknak orosz határőrök, illletve vámos is ukrán támadásnak estek áldozatul. Ez csak egy FORMALITÁS SZERÜ beszéd,-nyilatkozat. Már iddeje lenne a tettek mezejéreis lépni az oroszoknak, különös tekintettel,hogy ez már elérte a KALÓZKODÁS és EMBERRABLÁS FOGALMÁT.

    1. Ne aggódj… valaki írja az oroszoknál a számlát és időben benyújták Kijevnek.

    2. +1. Én is igy gondolom. Azért mernek megtenni sok mindent Orosz állampolgárokkal szemben, mert a vak is látja, hogy az Orosz diplomácia csak szavakban kemény.
      Sajnos ez a valóság!

  2. 2013-ban 40% adosága volt Ukrajnának GDP-hez
    2018-ban 80% adosága van Ukrajnának.

    Igazi NATO sikertörténet Ukrajna.

  3. Ne feledkezzenek május 2-án megemlékezni az Ogyesszai vérfürdő áldozatairól, NEGYEDIK ÉVE lesz ! Az elkövetők még nem bünhődtek, talán egy kivételével, aki TÜDŐGYULADÁSBAN távozott az élők soraiból ! Az meg gyenge vigasz, hogy “valaki írja az oroszoknál a számlát,” t. SU-25 !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com