Trianon évfordulójának tiszteletére…

Horthy-szobrot avattak

Tegnap délután a Nemzeti Összetartozás Napja keretében, a trianoni országvesztés 97. évfordulóján Harcon felavatták whytézz Horthy Miklós-Isten kegyelméből Apostoli stb. stb. stb.-mellszobrát. A csoda a Tolna megyei település egyik éttermének udvarán kapott helyet.

Egy hónapon belül a Legnagyobb Országvesztő harmadik szobrát avatták fel. Előbb Kálozon, majd Budapesten állítottak fel a whytézz úrról készült alkotást. Perkátán is tervben volt egy, de a helyi képviselő-testület végül meggondolta magát, és ott most a helyiek legalább a jövő esztendei Trianon Emléknapig lesznek kénytelenek elszenvedni a hiányát.

Viszont a jelen trend szerint Trianon századik évfordulóján Döbrögisztán legkisebb települése/kerülete sem maradhat a whytézz úr szobra nélkül. Igaz valamivel kisebbek lesznek majd a Döbrögi szobroknál.

VIVÁT! MERT MEGÉRDEMLI! MERT MEGÉRDEMELJÜK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Az orosz természet

A csütörtökön Oroszország középső régióira meghirdetett meteorológiai vészhelyzet nem volt alaptalan.

Tombolt a hurrikán az Ural-meletti Nyizsnyij Tagilban és környékén.

Baskiriára is lecsapott. Hozott magával esőt, jeget, havat!

Cseljabinszk és vidéke is megtapasztalhatta. Vannak halottjai és sebesültjei az itéletidőnek.

„Kicsivel arrébb keletre” a kamcsatkai Viljucsinszk városában is volt természetközeli élményük a helyieknek, bár ez nem járt kártétellel.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„…Mi egy alomból valók vagyunk!”

A nemzeti összetartozás napján mindenki elküldte a másikat a francba

A két konzervatív, jobboldali(nak mondott) párt óriási nemzeti egységet mutatott a trianoni békeszerződés aláírásának emléknapján. Ahogy a tévések szokták mondani, kommentár nélkül, (de rövidítve) közöljük ezeket a nyilvánvalóan a magyar nemzet összetartozásáról szóló híreket.

A magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem álltak ki a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett, nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ezen a szégyenfalon ott van Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor is – mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: 2010 óta az ellenzék újra és újra bizonyította, hogy nem lehet rájuk számítani, ha nemzeti ügyekről van szó, sőt odáig mentek, hogy baloldali és újabban már jobbikos politikusok is gyalázták a külhoni magyarságot.

Áder János köztársasági elnök 2017. június 4-én az Országház előtti Kossuth Lajos téren ahol katonai tiszteletadás mellett az államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a trianoni békeszerződés aláírásához kötődő nemzeti összetartozás napján.

Jobbik: a kormánypártok szégyelljék magukat!

A kormánypártok Trianonnal kapcsolatos lépéseit nevezi szégyellnivalónak a Jobbik frakciója Hollik István (KDNP) vasárnapi kijelentéseire reagálva. A Jobbik frakciója sajtóközleményében azt írta: nem tudják elfelejteni, hogy a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor és pártja 1990-ben még látványosan kivonult a Parlament ülésterméből, amikor Trianonra kellett volna emlékezni. Ezt a gyalázatot a Fidesz és a KDNP a héten megismételte, amikor elutasították, hogy 2020 Trianon-emlékév legyen – húzták alá. A közleményben megjegyzik: Vona Gábor volt az egyetlen kormányfőjelölt, aki elzarándokolt a magyar összetartozás legnemesebb eseményére, a csíksomlyói búcsúba, miközben Orbán Viktor a cardiffi BL-döntő díszpáholyát választotta.


(index)

Bal-Rad komm: „…Mi egy alomból valók vagyunk!”

-Még passzol is a dallamhoz a szöveg! Büszkén harsoghatja MINDEGYIK országpusztító, nemzetrontó, álmagyarkodó bűnbanda! Beburkolják magukat alkalomkor, alkalom hiján kékkel kevert nemzeti színekbe, és süvöltik magyarságukat!

Pedig „ŐK” a magyarságból legfeljebb egyet szeretnek: A FORINTOT! Liberáliséktól a whytézz úr imádóiig bezárólag! A határon túli magyarokban csak további szavazókat látó/vadászó politikushiénák EZEK egytől-egyig!

Az elszakított területekre pedig kizárólag ellopható zsákmányként tekintenek!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Az indiai WION hírcsatornának adoot interjújában a szír elnök újólag megerősített: SZÍRIA NEM RENDELKEZIK VEGYIFEGYVERREL!

Asszad elnök megismételte: az április 4-i vegyifegyver-imcidens Khan-Shaykhunban egy a Nyugat által inspirált terrorakció, volt, minden kellékével és az amerikai „megtorlással” együtt. „Céljuk egyértelműen a törvényes és legitim szír kormány démonizálása vol a világ előtt”-jelentette ki Aszad. Elmondta továbbá, hogy a deeszkalizációs zónák létrejötte pozitív dolog, ám nem jelent megoldást a politikai válságra. „Reméljük viszont, hogy a genfi tárgyalásokon a politikai erőfeszítések és a terroriták elleni sikeres harc kimozdítja a rendezésre való törekvéseket a holtpontról”-jelentette ki.

A világ elsőszámú latorállamának-az USA-elnökét is helyrepakolta Aszad az interjűban. „Trump egy előadóművész (mellőzte a bohóc jelzőt), aki végrehajtja az utasításokat. A döntéseket nem ő hozza, de felel a végrehajtásukért. Miután elnök lett, a Szíriát illető választási igéreteitől 180 fokban elfordult.”-mondta Aszad elnök az indiai hírcsatornának adott interjújában.

Észak-Szíriában teljesen kipusztult az ISIS! Ma hajnalban Raqqa felé menekülő pribékek kószáltak a sivatagban.

Hatalmas a versenyfutás a szír kormányhadsereg és a kurdok között: melyik társulás ér hamarabb a rémkalifátus „fővárosához”? Szakértők véleménye szerint a két tábor nagyjából egyidejűleg, és együtt fogják a városban fészkelő kalifátusistákat kiirtani, de a város maga a kurdok „jutalma” lesz.

Ankarában Kardigan maffiafőnök dührohamok sorozatán esik át még a gondolattól is. Nem tartják kizártnak, hogy tizenkilencre lapot húz!-és kardjába dől.

Az orosz légierő gépei folyamatosan ápolgatják az alanti sivatagot, kiváltképp a Raqqa és Deir ez-Zor irányába menekülő terrorbandákat.

Deir ez-Zornál is megrendülni látszik a rémkalifátusista horda. Tegnap estig erőltették a lehetetlent, mígnem elfogytak az orosz-szír légipáros és a szír hadsereggel vívott ellégé egyenlőtlen harcban. Ma reggel már nyugalmas volt a táj.

Most próbálják begyűjtögetni a Palmüra irányából érkező menekülő pribékegyedeket.

Daraa térségében al-Manshiyahban rálépett a kormányhadsereg az egymás torkát marcangoló dzsihadista hordák tyúkszemére. A „Hay’at Tahrr al-Sham” rosszabbul kötötte be a bulit mint a rivális horda, amely fölfogva a hadsereg jelentette veszélyt, időben eliszkolt. Buktak azok is tucatnyi martalócot, de a magabiztos „al-Sham” kötekedős kedve egy jó időre el lett véve. Száz fölött van a kitikkasztott latrok száma.

Mondják, hogy június közepére lettek összetrombitálva Asztanába a Szíriában érintett felek képviselői. A hír Moszkvából szárnyal.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Elmúlt a Nemzetközi Gyermeknap Donbasszban. Elmúlt a MEGHATÁROZATLAN IDEJŰ TŰZSZÜNET IS! A leges…-legújabb. Már a legderűlátóbbak sem említenek tűzszünetet.

Nincs már Maradék-Ukrajnában hiéna, aki nyakán dagadó erekkel ne üvöltené fröcsögve: ÖT NAP ALATT…!

Megfigyelők leginkább Dmitro Jaros cionfasiszta bandafőnök csahogásának adnak hitelt: AKÁR NAPOKON BELÜL… (A balrad.ru véleménye szerint a G20-ak hamburgi csúcsáig-július 7-8-számottevő műveletek nem várhatók. Utána igen!)

Persze a valcmanista latorhad ég a vágytól, hogy égethessen, pusztíthasson.

Van ahol a részeg latrok egymást. Krasznogorovkában tegnap a helyi lakosoktól származó információk szerint a nemmzetthy gárdhysták és az „Azov” latorzászlóalj egyedei rendeztek fergeteges tűzpárbajt. Hogy a közel négyórás tegnapi muri után mennyi pribék maradt kinyúlva a dicsőség mezején?-nem tudni.

A legtöbb helyen persze az „ellenséggel” foglalkozott a hoholhorda.

Sztaromihajlovkát és Jaszinovataját 152-es tarackokkal, Szpartakot, a donyecki repteret és a Volvo Centert 120 milliméteres aknavetőkkel ostromolták.

Dokucsajevszket ezúttal nehézgéppuskákkal lőtték. A bábuska lefekvés előtt még televíziót nézett volna. De maga is részesévé vát a horrornak:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hallgassatok!

Többen írták a Facebookon, hogyha Soros György Magyarországra jön, kellene egy tüntetést szervezni mellette. Egy olyan demonstrációt szervezni, ahol a résztvevők kifejezhetnék a szimpátiájukat azzal az emberrel, aki nemcsak pénzzel, de személyes útmutatással is segítette a magyar és a közép-európai születő, majd létező demokráciákat.

Én korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy valami, vagy valaki mellett tüntessek. Ezt olyan békemenetesnek gondoltam mindig, amitől minden normális embernek émelyeg a gyomra.

Emlékezetem szerint utoljára Gagarinnak integettem – biztosan jólesett neki, hogy tudta, vele vagyok, nagyra tartom, és ha netán bajba kerül, számíthat rám.

Most azonban, Soros György esetében felül kell vizsgálnom ezt a véleményemet. Soros György ugyanis megérdemli, hogy tudja, milyen sokan tisztelik őt Magyarországon. Hogy még nem mindenki hibbant meg ebben a teleszüléstől ölelt kis országban. Hogy vannak, nem is kevesen, akik nem ültek fel a gyűlöletnek és az uszításnak. Hogy élnek ebben az országban olyan emberek, akik emlékeznek még arra, hogy mit jelentett nekünk Soros György a nyolcvanas években.

Nem csupán a pénzről van szó, amit a CEU alapítására adott. Nem csak arról az egymillió dollárról, amit a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak családjai és károsultjai kaptak tőle. És nem is csak azokról az ösztöndíjakról, amelyek révén sok ezren – köztük a Fidesz számos jelenlegi és volt vezetője – tanulhattak, és szerezhettek a világban elismert diplomát és tudást.

Ezekről is szó van persze, mert ezek is fontos dolgok. De talán még lényegesebb, hogy Soros a nyolcvanas évektől kezdődően Közép-Kelet-Európa polgárainak megmutatta, hogy lehet másképp is élni és gondolkodni, mint ahogyan azt az egypártrendszer magukat elvtársnak álcázó urai tanították.

Nem gondoltam volna, hogy erre a tudásra és biztatásra még valamikor újból szükségünk lehet. Hogy megint meg kell tanulnunk a sorok között olvasni, és ismét meg kell tanulnunk, hogy miként kell nem félni.

Soros György megérdemli, hogyha majd Magyarországra jön, érezze, hogy Magyarország nem felejtette el, mennyit köszönhet neki.
(Föld S. Péter-gepnarancs)

Bal-Rad komm: Hát igen! VANNAK ILYENEK IS ma Döbrögisztánban! Százezren? Kétszázezren? ŐK SZÍVESEN ELFELEJTIK, hogy a Mester képezte és szabadította nyakukra Döbrögit és jónéhány hordapotentátot! Akik szétlopták, elajándékozták némi jutalomfalatkákért a magyar nép országát, vagyonát.

ŐK VOLTAK (VANNAK) AZOK!-A TANÍTVÁNYOK!-AKIK FELSZABADÍTOTTAK BENNÜNKET A SAJÁT ORSZÁG ÉRZÉSE ALÓL! A NAGY FILANTRÓP MESTER TANÍTÁSAI SZERINT!

De most akik SOROS MELLETT AKARNAK TÜNTETNI, SZÍVESEN ELHALLGATNAK TÉNYEKET!

Mint ahogyan VANNAK OLYANOK IS SZÉP SZÁMMAL, akik más megfontolásokból hallgatnak el TÉNYEKET! Akik szerint Soros egy SZENTTEL adományozta meg a magyarokat! Ők még mindig azt hiszik, hogy Magyarország a magyaroké! Ők még mindig elhiszik, hogy kutyából lehet szalonna!

Ők is hajlandóak lennének tüntetni! Persze nem Soros mellett! A TANÍTVÁNY MELETT!
(Aki nem mellesleg már beeresztett legalább tízezer muszlim migránst! ÜZLETI ALAPON!)

Hát csak tüntetgessenek! Az egyik tábor még megéri, hogy a MESTER ÉS TANÍTVÁNYA(I) JÓTÉTEMÉNYE nyomán nincs Magyarország!

A másik tábor IS HAMAROSAN MEGTAPASZTALJA MAJD a TANÍTVÁNY TUDÁSÁT!

Tüntetgessenek csak! Kedvük és szimpátiájuk szerint.

MAJD HA A TUDÁS ELSZENVEDŐI INDULNAK MEG…! ÚGY PÁRMILLIÓNYIAN! NEM SZERVEZETTEN!

Az lesz csak az IGAZI „jó móka”!

SEM SOROSNAK! SEM TANÍTVÁNYAINAK! SEM A TANÍTVÁNYOK-GONOSZTEVŐK!-TUDATOS VAGY MEGTÉVESZTETT KÖVETŐIKNEK!-SZAVA-EBBEN AZ ORSZÁGBAN TÖBBÉ NEM LEHET!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Segíts!

Megszokottá vált a Bal-Rad. Valamilyen szinten. Meg merjük kockáztatni, hogy pár tízezer embernek legalábbis. Közöttük nyilvánvalóan vannak jónéhányan, akik fogcsikorgatva olvassák, és mielőbbi pusztulását kívánják.

„Segíts!” bővebben

És akkor Putyin ráhozta a frászt az amerikai elnökre

Amint arról a balrad.ru már korábban említést tett, Oliver Stone amerikai rendező Vlagyimir Putyin orosz elnökkel készített egy interjúfilmet.

A filmből néhány részlet már kikerült. Többek között az alábbi is, amelyen Vlagyimir Putyin annak idején tréfás jókedvében felvetette az akkor amerikai elnökként Moszkvában jár Szivaros Billynek: Oroszország NATO-tagsága lehetőségét érdemes lenne megvizsgálni.

„Emlékszem egyik utolsó találkozómra Clinton elnökkel, amikor még ő volt az elnök. Moszkvába érkezett, és én beszélgetésünk közben azt mondtam, hogy nos, meg lehetne nézni egy olyan variációt, hogy Oroszország belépne a NATO-ba. Clinton erre azt felelte, nem vagyok ellene” – idézte fel az esetet az interjúban az orosz államfő.

Oliver Stone kérdésére, hogy beadták-e jelentkezésüket, az orosz elnök először csak elmosolyodott, majd nevetve hozzátette: „az amerikai küldöttség nagyon ideges lett”.

A NATO csak egy amerikai bábszervezet.

A NATO-ról az orosz elnök úgy vélekedett, hogy az csak az Egyesült államok külpolitikai eszköze, amelyben a tagállamok nem szövetségesei, hanem vazallusai az USA-nak.

„Amikor egy ország NATO-tag lesz, nagyon nehéz ellenállnia egy olyan hatalmas ország, mint a NATO-vezető hatalma, az Egyesült Államok nyomásának. És egy ilyen vazallus államban könnyen megjelenhet minden, amit az USA-ban akarnak. Új rakétaelhárító rendszer, új támaszpontok, és ha kell, új csapásmérő rendszerek” – mondta Oroszország elnöke.

„Nekünk ellenintézkedéseket kell hoznunk. Azaz saját rakétavédelmi rendszereinkkel kell nyomás alá helyezni azokat az objektumokat, amelyek véleményünk szerint fenyegetnek bennünket” – válaszolta arra kérdésre, hogy Oroszország miként cselekszik a NATO jelentette fenyegetés ellen.

Az orosz államfő a NATO folyamatos bővítése és csapatainak Oroszország közvetlen határaihoz való telepítései miatti orosz berzenkedés okait firtató kérdésre így válaszolt: „mi elvben megértjük a NATO értékeit vagy az értékek hiányát, de megértjük ennek a szövetségnek az Oroszországot veszélyeztető voltát is”.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A teljes összeomlás előtt!

Elképesztő kiadási tételre bukkantunk az Orbán-kormány tervei között

A 2018-as költségvetés mellékleteiből, pontosabban egyetlen lényeges államháztartási táblázatból kiolvashatóak a kormány közép távú tervei. Ebből kiderül: a költségvetés kiadási oldala valósággal felfújódik a következő években (a korábbi tervekhez képest is) és ennek okát elsősorban a társadalombiztosítási alapoknál kell keresni.

A legfontosabb táblázat

Pár nap múlva a parlamenti képviselők szavazatukkal véglegesítik a 2018-as költségvetés tartalmát, ezzel folytatódik a korábbi évek gyakorlata, a büdzsé korai elfogadása. A terveket persze még nem feltétlenül tekinthetjük kőbe vésettnek, ezeket bármelyik pillanatban újraírhatják még a kormánypártok, elég csak a 2017-es büdzsé megalkotásának folyamatára gondolni.

A költségvetési törvénytervezet június 15-i parlamenti zárószavazás előtti változata azonban kezdi elnyerni végleges formáját az összegző módosító javaslat benyújtásával és a fejezeti kötetek megjelenésével. A héten beszámoltunk arról, hogy a kormány egy hónap leforgása alatt találta 125 milliárd forintnyi elkölthető pénzt még jövőre (a vártnál jobb gazdasági növekedési adatokra építve), a fejezeti kötetekből viszont ennél érdekesebb dolgokat deríthetünk ki. Többek között arra is rábukkanhatunk, hogy a kormány mit tervez közép távon, egészen 2021-ig.

A legérdekesebb eleme a jövő évi költségvetés fejezeti kötetének a fejezeti indoklásban található mérleg az államháztartásról, ami ezúttal a 2017-2021-es időszakra vonatkozóan mutatja be a büdzsé bevételi és kiadási oldalát (és egyúttal összevethető a 2017-es költségvetéshez egy évvel ezelőtt csatolt táblázattal).

Azt már tudjuk, hogy a kormány egy évvel megint odébb tolta a hiánycsökkentési pályát és a korábban tervezett 1,8%-os GDP-arányos hiánycél helyett 2,4%-os hiánycélt teljesítését tűzte ki jövőre. Ami pedig még változott a tavalyi elképzelésekhez képest:

-Látványosan alacsonyabb bevételt vár a kormány a társasági adóból a következő évekre. Összevetésünk szerint mintegy 180 milliárd forint lehet itt az elmaradás a tavalyi előrejelzéshez képest.

-A kormány az új adókedvezménynek köszönhetően a pénzügyi szervezetek különadójából is 16 milliárd forinttal kevesebbre számít, mint eddig.

-Az egyéb központosított bevételek soron viszont szinte már vissza is jön az elmaradás: itt ugyanis a következő években rendre 80-100 milliárd forinttal több folyhat be (éves szinten), mint eddig. Mint ismert, itt számolja el a kormány az útdíj-bevételeket és bírságokat.

-Az új prognózis szerint a KATA és a KIVA is nagyobb népszerűségnek fog örvendeni, mint eredetileg tervezték, 40-50 milliárd forintnyi többletbevételt vár itt az NGM az eddigiekhez képest.

-Látványosan optimistább lett a kormány az áfabevételek esetében is. Évenként 200-300 milliárd forinttal nagyobb bevételt vár ezen a soron a felpörgő fogyasztástól elsősorban. A jövedéki adó tekintetében is 50 milliárd forint feletti többleteket látunk.

-Az áfabevételekhez hasonlóan sokkal nagyobb (250-350 milliárd forintos) bevételt vár a kormány a személyi jövedelemadó tekintetében. Emellett pedig a lakosság befizetéseit hizlalják az eredetileg tervezettnél lényegesen nagyobb illetékbefizetések is.

-A bevételek esetében bekövetkezett eltérést jól szemlélteti, ha a 2020-ra várt összegeket hasonlítjuk össze: tavaly a kormány még azzal számolt, hogy a bevételi főösszeg 12 500 milliárd forint körül lesz, mostanra viszont ez 13 230 milliárdra hízott (730 milliárd forinttal magasabb az új prognózisban).

-A magasabb bevételek mellett azonban rendre magasabb nominális hiányszámot lőtt be a kormány, mint korábban, ami úgy jön össze, hogy a kormány a kiadási oldalon nagyon sokat emelt.

-Szemléltetésképp: 2020-ra a kiadási főösszeg 989 milliárd forinttal lehet magasabb a friss prognózis szerint, ami azt jelenti, hogy a kormány egy év alatt költekezőbb kedvébe jött.

-Ez kisebb részben magyarázható azzal, hogy 70 milliárd forinttal tervez többet költeni évente a helyközi személyszállítás támogatására.

-Emellett a helyi önkormányzatok támogatására és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadásokra is többet tervez költeni a kormány (ez a tétel egyre jobban fújódik fel, feltehetőleg a Paks 2 beruházás felpörgésével párhuzamosan).

-Harmadrészt pedig azzal magyarázató, hogy a kormány sokkal több nagyobb költést enged a költségvetési szerveknek és a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatoknak.

-De ami még látványosabb, és ami miatt a költségvetés kiadási oldala a korábban tervezettnél sokkal durvábban fújódhat fel, az a társadalombiztosítási alapok támogatása.

Az idei évben 658 milliárd forintot fordítana az állam a TB-alapok támogatására, míg tavaly ezen a soron 332 milliárd forintot tervezett 2018-ra. Jövőre szintén 330 milliárd forint a többletkiadás, 2020-ra pedig egyenesen 530 milliárd forinttal tervez többet költeni a kormány, mint eredetileg számolta. Három év alatt ez 1200 milliárd forintnyi kiadástöbbletet jelent a tavalyi pályához képest.

Feltételezésünk szerint a kormány ebben az esetben a központi költségvetésből segíti ki egyre nagyobb összegekkel a járulékcsökkentés miatt megboruló TB-alapokat, és így mutatja ki a kvázi nullás nyugdíj és egészségbiztosítási alap egyenlegét. A nagyobb központi segítségre már csak azért is szükség van, mivel a nyugdíjkiadások a korábban feltételezettnél jobban emelkednek és még a nyugdíjprémiumot is bele kell kalkulálni.

Mindemellett a kormány továbbra is számol a következő évekre az Országvédelmi Alap, más néven Adócsökkentési és fejlesztési alappal. 2021-re ennek az összege a 360 milliárd forintot is elérheti. Ez a gyakorlatban egy fel nem használt költségvetési mozgásteret jelent. Vagyis a járulékcsökkentés fent bemutatott bevételcsökkentő hatása ellenére is úgy látja, közép távon van még tér további tehercsökkentésre.

A fenti tételek két táblázatban összefoglalva:

Egy újítás

A korábbi évekhez képest egy újítást is végrehajtott a költségvetés összeállításáért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium. A fejezeti kötetek legutolsó oldalán egy összefoglaló grafikonon mutatja be, hogy az egyes években mennyi többletbevételt hoztak az államkasszának a gazdaságfehérítő intézkedések.

Jövőre ez az összeg elérheti már a GDP 0,89%-át, ami nominálisan 360 milliárd forintnak felel meg.

A kormány egyúttal össze is foglalja az elmúlt évek gazdaságfehérítő lépéseit és a 2018-as terveket. A jövő évi tervek között szerepel a NAV Stratégiai Megújulásának Programja, amelyhez nagy reményeket fűz a kormány.
(portfolio)

Bal-Rad komm: Hát lássuk, hogy valójában mi is lesz a „választások” után:

1. A társasági adókból (a multi összereldék és az Új Nemmzetthy és Polgárrhy Elyth) kevesebbet kell hogy befizessen!

2. A bankok „terhei” tovább csökkennek.

3. ÁFA-ból, bírságokból, sarcokból TÖBBSZÖRÖSE FOLYIK BE A NAGYOK KEDVEZMÉNYEINÉL

4. A nyugdíj és közegészségügy összemló rendszerének ELNAPOLÁSA.

„… a központi költségvetésből segíti ki egyre nagyobb összegekkel a járulékcsökkentés miatt megboruló TB-alapokat, és így mutatja ki a kvázi nullás nyugdíj és egészségbiztosítási alap egyenlegét…”

-Magyarán: a „választások” után Döbrögisztán pórnépére minden eddiginél komolyabb megpróbáltatások várnak. A 2020-21-re kalkulált összeomlásig!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A Polip

Mészárosok, Simicskák – színre lép a második nemzedék

– Fényre léptek a második generációs oligarchák
– Egyelőre családi alapon épül az új elit – és a lojalitás a legfőbb ismérv
– Merőben más a Mészáros lányok helyzete, mint a Simicska fiúé

„Szinte lehetetlen alkalmazottakat találni. Hogy tiszteletre méltó hagyomány-e, vagy rendkívül káros gyakorlat, arról lehet vitatkozni, de az biztos, hogy Róma (persze az ókoriról van szó) életét alapvetően határozta meg a nepotizmus.

A kifejezés lényege, hogy aki politikai/gazdasági pozícióba jutott, az állást/lehetőséget biztosított a rokonaink. Vágtak le római sereget felfuvalkodott após miatt, lázadt fel provincia azért, mert a vő túl mohó adóbérlőkkel állt össze. A gyakorlat mégsem változott, noha Róma praktikus birodalom volt. A rokonok helyzetbe hozása hosszú távon mindig megérte – a kisebb-nagyobb rendszerhibák ellenére.

A nepotizmus ugyanis – még ha a kezdő lépése az is – nem a különböző családtagok jólétét célozza. Hanem azt, hogy mindenki megvesse a lábát valamilyen stratégiai területen, klientúrát építsen, és a rokoni hálózat a politika/gazdaság lehető legnagyobb részét fedje. E tekintetben Magyarország is Róma. És még egy tekintetében az. Szemben az alulról szerveződő demokráciákkal (lásd Egyesült Államok), itt nem a pénz hozza a politikai hatalmat, hanem a politika biztosítja a vagyon esélyét – ami aztán bizonyos feltételek mellett közéleti hatalommá konvertálható. De a politika primátusa megkérdőjelezhetetlen, nem véletlen, hogy a klientúra épp olyan centralizált, mint a kormánypárt, vagy a kormány maga.

Ökölszabály szerint a politika a GDP 15-30 százalékát mozgatja kiérlelt demokráciákban, magyarán csak nagyon részlegesen lóg bele a versenyszférába. Nálunk – különböző piaci szereplők és szakpolitikusi becslések szerint – ez az arány 60-75 százalék között mozog (itt érhető egyértelműen tetten a centralizáció). Ez csak úgy lehetséges, hogy az oligarchák egész iparágakat „fognak”, az energiabiznisztől kezdve az építőiparon át a bankszektorig (lásd írásunkat a 8-9. oldalon). A kérdés az, miképp tudják egyben tartani birodalmukat, hiszen számolniuk kell az évek múlásával, a piaci környezet megváltozásával és a hatalmi átrendeződéssel (utóbbi lehet a „saját kormánypárton belüli eltolódás”, illetve kormányváltás is).

A válasz erre a kérdésre: a család, pontosabban a családok szövetsége. A magyar politikus eddig leginkább menekülőútnak használta feleségét és gyerekét, értsd: vagyontárgyait az ő nevére íratta, így tüntetve el gyarapodását.

Ugyan a szabályok szerint a családtagok vagyonnyilatkozatát is csatolni kell például egy képviselő vagy egy településvezető évente leadandó vagyonpapírjához, ám ezeket csak hosszú procedúra után ismerheti meg a nyilvánosság, ha ugyan. Így derült ki, például, hogy kormánypárti politikusok kiskorú gyerekei vagyonos emberek. Ám ez az attitűd – legyen szó politikusról vagy gazdasági nagyemberről – lassanként kikopik, a politika felvállalja gazdagságát, a pénz pedig a politikát. Ezt jól érzékelteti Lázár János kijelentése. Amikor arról faggatták, hogy mit szól a csak tavaly 100 milliárd forinttal gyarapodó Mészáros Lőrinc gazdagodásához, kurtán annyit mondott: „én senkinek a gazdagodásával nem foglalkozom, a sajátomra sincs elég időm”.

A „vagyonok coming outjával” (többek között tényként kezeli a média, hogy Orbán Viktor pénztárcája Mészáros Lőrinc, és hivatalos cáfolat eddig nem érkezett) párhuzamosan pedig színre léptek a gyerekek is – akik hatalmat örökölnek. Vagy gazdaságit, vagy politikait. Igaz, egyelőre az előbbi a meghatározó.

Az oligarcha-klientúrapiramis csúcsán helyet foglaló Mészáros Lőrinc három gyermeke a mezőgazdaságot és az építőipart „fogja”. Ők már nem self-made manek, akik szakmunkás létből igazolnak át a nemzeti burzsoáziába. Bár végzettségüket nem szellőztetik – nem lévén közszereplők, nem kötelesek nyilvánosságra hozni –, diplomásokról van szó, ha végzettségük nem is szakirányú. Például a 32 éves Mészáros Beatrix a Budapesti Gazdasági Főiskola külkereskedelmi karán szerezett diplomát (export-import menedzsment szakirányon), illetve elvégezte a kommunikáció szakot a milánói Szentszék Katolikus Egyetemen. Továbbá az ELTE jogi karára iratkozott be. A 30 éves Ágnesről és a 23 éves Lőrincről jóval hiányosabbak az „oktatási források”.

A gazdasági adatbázisok azonban már bőbeszédűbbek, így az biztos, hogy együtt mintegy tucatnyi cég irányítói, és tízmilliárdok sorsáról döntenek. Hogy nem tudnak hibázni, azt jól jelzi, a Fejér B. Á. L. Építő és Szolgáltató Zrt. példája. A három Mészáros-sarj keresztnevének első betűit felhasználó cég 2016-ban például 3 milliárd forintos nyereséget ért el.

És félreértés ne essék, itt nem pusztán arról van szó, hogy „úgyis sok a cég, adok ezt-azt a gyerekeknek is”, amikor Mészáros testvérek pozícióba kerülnek, akkor kurzusépítkezés zajlik: ők adják/adhatják majd a gazdasági hátországát az Orbán családnak. (Csak egy példa: a piaci pletykák szerint a legnagyobb magyar turisztikai céget összekalapáló ágazatban Mészáros dolgozik alá a szintén ebben az ágazatban repülő Orbán Ráchelnek.)

Persze, jogos a kérdés, hogy mi garantálja majd a Mészáros gyerekek hűségét, hiszen amikor Simicska Lajos örökítőanyagnak titulálta a miniszterelnököt és kiugrott mögüle, akkor is egy kvázi finanszírozási szövetség bomlott fel. Most pedig kitört a gyerekek háborúja, Simicska Ádám – az egykori főoligarcha fia coming outtal fenyegeti az Orbán famíliát.

A helyzet azonban merőben eltér. Egyrészt a miniszterelnök 3-5 oligarchát épít párhuzamosan, így ha egy „faképnél hagyja”, sokkal könnyebben pótolható. Másrészt Mészáros gazdasági rendszert épít – igaz, hogy az ő igényei szerint dolgozik a törvénygyár és az apparátus, de csak azért, mert Orbán így akarja. Simicska viszont kvázi egy „másik miniszterelnökként” működött, egyszerre volt politikai megrendelő és gazdasági haszonélvező. És mint ilyet politikai ambíciók is feszítették, a hírek szerint épp azért nem békült ki Orbán Viktorral, mert arra jutott: nem áll be egynek az oligarchák közé, hanem rezsimet vált. Miniszterelnök-jelöltje pedig számos forrás szerint a fia lehetne.

Aki eddig nem szállt be a politikába. Persze a felső ezerben mindenki tudta, hogy kicsoda a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen két diplomát szerző fiatalember.

A család médiacégét a Nemzeti Lap- és Könyvkiadó Kft.-t irányítja, és korábban ugyanolyan rejtőzködő életet élt, mint „istenített” (a szó pozitív jelentése alapján) apukája.

Akitől vehemenciáját is örökölte, hiszen amikor úgy érezte, a családját zaklatja a kormánymédia, arról posztolt, hogy mindenkinek milliméterenként lesz levágva a farka.

Nem csoda, hogy ha az új elit meghatározó fiataljaként akarja folytatni, akkor vagy rezsimváltásra van szükség, vagy békét kell kötni a miniszterelnökkel és az új oligarchákkal.

Nem a rezsimépítés része, hanem a rendszer oszlopainak kifizetése Polt Péter lányának esete. A legfőbb ügyész Petra nevű gyermeke az MNB-ben kapott állást, miután feltehetőleg tavaly végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A jegybank egyébként jó munkaerőnek tarthatja a legfőbb ügyész családját, hiszen Polt felesége is ott dolgozik, 5 millióért felel a személyi ügyekért.

Ki kinek a kicsodája?

A fiatalabb generáció sorsának egyengetése mellett arra is van számtalan példa, hogy politikusok, állami alkalmazottak családtagjai a magánszféra mellett a közszférában is rövid idő alatt fényes karriert tudnak csinálni. Noha a képviselők a 2014-ben indult parlamenti ciklus kezdete óta már nem alkalmazhatják hozzátartozóikat például titkárként vagy asszisztensként, annak továbbra sincs akadálya, hogy egy politikusrokon vagy a kormánypártok bizalmát élvezők családtagjai fontos, vagy éppen kevésbé fontos, ám közpénzből jól fizető álláshoz jussanak, akár pályáztatás nélkül is.

Miközben politikusnőként a Fidesz–KDNP uralta patriarchális, hierarchikus politikai rendszerben nehéz érvényesülni – az elsővel szemben a második és a harmadik Orbán-kormányban már nem kapott helyett miniszteri rangban nő –, politikusfeleségként már több lehetőség adódik. Az Orbán-kormányok, úgy tűnik, „örökös” legfőbb ügyészének, Polt Péternek már említett felesége például a második Orbán-kormányban a humán tárcán belül, helyettes államtitkári rangig jutott, majd onnan került a jegybankhoz.

Ma is a humán tárcánál dolgozik helyettes államtitkárként az első Orbán-kormány szóvivőjének, a Heti Válasz főszerkesztőjének, Borókai Gábornak a felesége. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) második Orbán-kormány alatt Balsai István fideszes képviselő, jelenlegi alkotmánybíró fia is.

Schmitt Pál unokaöccse, Schmitt Pál Péter előbb a Miniszterelnökségen dolgozott főosztályvezetőként, majd 2013-ban sanghaji nagykövetté nevezték ki, ám onnan alig egy év után visszatért, és azóta ismét Lázár János tárcájánál főosztályvezető.

Áder János jelenlegi államfő húga, Pölöskei Gáborné, született Áder Annamária 2016 tavaszán került a sokat szidott KLIK élére, majd idén év elején a nemzetgazdasági tárcánál folytatta, ahol most a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár.

Polt Péter feleségéhez hasonlóan az MNB-nél kapott munkát 2011-ben Bártfai-Mager Andrea, akit a Fidesz a Monetáris Tanács egyik új tagjának jelölt. Az ő férje Bártfai Béla, aki az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkáraként dolgozott. Bártfai-Mager Andrea azóta már nem tanácstag az MNB-nél, tavaly nyár óta a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos.

Idén tavasszal került viszont az MNB Monetáris Tanácsába Parragh Bianka, Orbán Viktor egykori tanácsadójának, a jelenlegi kamarai elnök Parragh Lászlónak a felesége.

A kormányközelinek számító politikai elemző központnál, a Nézőpont Intézetnél a 2010-es a kormányváltás után jelent meg Schütz Dániel. Az azóta távozott cégvezető édesanyja Navracsics Judit.

A névazonosság nem véletlen: a veszprémi Pannon Egyetem docense Navracsics Tibor magyar uniós biztos testvére, Schütz tehát Navracsics unokaöccse. A cég amúgy is köthető Navracsicshoz, akinek a cég jelenlegi vezérigazgatója és több elemzője is tanítványa volt. Amúgy Navracsics felesége, Prevoz Anikó is az intézetnél dolgozott korábban.

Kövér László házelnök felesége, Bekk Mária jelenleg is a Szigetszentmiklósi Járási Hivatal vezetője, míg Szájer József EP-képviselő felesége, Handó Tünde az Országos Bírói Hivatalt vezeti.

A HVG írta meg, hogy a KDNP-s Latorczai János nagyobbik fia most a Miniszterelnökségen államtitkár, a kisebbik osztályvezető és az MVM Zrt-nél felügyelő bizottsági tag. Míg a fejlesztési tárca energiaügyi államtitkára, Aradszki András a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felügyelő bizottságában talált állást lányának, a fideszes Varga József és Tessely Zoltán képviselők a feleségeiket helyezték el a Miniszterelnökségen és környékén.

Kósa Lajos volt debreceni polgármester, most Fidesz-frakcióvezető felesége a debreceni önkormányzat egyik cégét vezeti, Harrach Péter KDNP-s politikus három fia közül pedig egy a zuglói, egy az angyalföldi önkormányzatnál dolgozik.

A szintén kereszténydemokrata Rubovszky György lánya, Rubovszky Csilla korábban az V. kerületben volt alpolgármester, most már csak önkormányzati képviselő, viszont közben miniszteri biztossá is kinevezték.
(vh)

Bal-Rad komm: „…Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
                                    Mi egy vérből valók vagyunk!…”

-Bizony! Egy a zászló, egy az alom! Amit táplálni, nevelni kell! Amíg van miből. Gondoskodni a jövőről. Építgetni, biztosítani a garanciát.

-Pedig csak a listát szaporítják a nyomorultak! Azt a listát, amely garantáltan nem ebben az országban végzi be nyomorult életét!

GARANCIA VAN RÁ, HOGY SZIBÉRIÁBAN FOGNAK LENYUGODNI!

Persze nem csak a nemmzetthessek! A polgáryassak is!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com