Döbrögi az atv.hu-nak: ezért kötöttünk szövetséget Farkas Flóriánnal
Amíg a Lungo Drom megválasztja Farkas Flóriánt elnöknek, addig a Fidesz és a miniszterelnök is bízik benne – annak ellenére, hogy a roma politikust számos visszaélés-gyanús üggyel hozták összefüggésbe.
Amíg a Lungo Drom megválasztja Farkas Flóriánt elnöknek, addig a Fidesz és ő is bízik benne – nyilatkozta Orbán Viktor az atv.hu-nak arra a kérdésre, hogy miért kötött a Fidesz nevében Kövér László választási szövetséget Farkas Flóriánnal a 2018-as választásokra annak ellenére is, hogy Farkast és az Országos Roma Önkormányzatot büntetőügyek gyanúja lengi körül: a sajtóhírek szerint közokirat-hamisítás, költségvetési csalás, hivatali visszaélés.
A miniszterelnök munkatársunk kérdésére azt mondta:„az elmúlt évek azt mutatják, hogy sok eredményt sikerült elérnünk közösen”.
Az eredményeket konkrétan nem sorolta. Arra a kérdésre, nem zavarja-e, hogy Farkas Flórián vezetésével 1,6 milliárdot „tapsoltak el”, Orbán Viktor úgy reagált:
„A cigány közösség maga eldönti, mit gondol erről, mi pedig elfogadjuk az ő véleményüket. A Lungo Drommal való együttműködést sikeresnek ítélem és folytatandó”.
Farkas Flórián üzent Sváby Andrásnak
A Lungo Drom elnöke lapunk kérdésére azt is elmondta, miért nem tehertétel a személye a Fidesz számára.
„Nézze, semmi olyan nincs, ami miatt én bármilyen szinten is elmarasztalható lennék”, ezt a parlament folyosóján mondta Farkas Flórián az atv.hu-nak, amikor azt kérdeztük tőle, nem érzi-e, hogy személye tehertétel a Fidesz számára. Amikor munkatársunk sorolta, hogy milyen büntetőügyekben nyomoznak az Országos Roma Önkormányzat pénzköltésével kapcsolatban – költségvetési csalás, hivatali visszaélés, stb. – Farkas Flórián csak azt hajtogatta, hogy „semmi nincs, semmi nincs”!
Arra, hogy ha semmi nincs, miért nem vállalta a szereplést az ATV Heti Napló című műsorában a hétvégén, Farkas Flórián azt mondta: egész napos kihelyezett elnökségi ülésen volt, azért nem tudott rendelkezésre állni. De „szimpatizál” Sváby Andrással, a műsor vezetőjével – tette hozzá.
Farkas Flórián a vasárnapi Heti Napló című műsor kapcsán nyilatkozott lapunknak, ugyanis miután Sváby András egy hétig szervezte Farkassal az interjút, az mégsem jött össze Farkas Flórián teendői miatt, ezért Sváby egy üres széknek tette fel a kérdéseit.
(atv)
Bal-Rad komm: „…A cigány közösség maga eldönti, mit gondol erről, mi pedig elfogadjuk az ő véleményüket…”-kerregi Döbrögi vajda!
-DE MIT SZÓLNAK EHHEZ A KOKÁRDÁZOTT PIZSAMÁS NEMZETTHESSEK?
A „…Flórián csak azt hajtogatta, hogy „semmi nincs, semmi nincs”!”
-LESZ FLÓRI! MAJD LESZ! Ebben biztos lehetsz!
Qrrva hideg tud lenni Csukotkán!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Moszkvában közölték: ma délelőtt a Balti határokon az orosz légierő egy SzU-27-es vadászgépe „elfogott” egy amerikai B-52-es stratégiai bombázót.
(A video csak illusztráció)
A légvédelem ÉSZLELTE A GÉPEKRE SZERELT RAKÉTÁKAT! Pánik nem tört ki, hiszen tudják, hogy zajlik a Baltikumban a NATO hadgyakorlat, viszont a közelség indokolta az intézkedést.
A B-52-est tíz órakor észlelték. Az „elfogás” szakmaiságát megkérdőjelezni senkinek nincs oka.
Az orosz HM közleménye pontos helyet nem említ, csak Balti HATÁROKAT. Ebből kiindulva szárazfüld feletti légtért kell feltételezni a provokáció helyszíneként.
Ha pedig az oroszközleményben ELŐRELÁTÓAN „szakmaiságról” esik szó, akkor (az eddigi tapasztalatokismeretében) legfeljebb néhány tízméternyi távolságot feltételezhetünk a két gép közötti távolságként. Ami miatt a Pentagon megint jajongani fog!
A provokáció tíz óra tíz percre megszűnt!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Grecsó: Elképzelhetetlen, hogy az értelmiség szó nélkül hagyja mindezt
Cinkos hozzáállás lenne némán tűrni mindazt, amit a civil szervezetekkel művel a kormány – ezt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta Grecsó Krisztián.
Az író nem tudja, lesz-e hatása a tiltakozásnak, de szerinte elképzelhetetlen, hogy az értelmiség szó nélkül hagyja mindazt, ami az országban történik. Kifogásolta, hogy Magyarországon az állam nem látja el a saját feladatait, szerinte ezt veszik most át az utcai mozgalmak. Az értelmiség szerepéről elmondta, az a feladatuk, hogy megmutassák az érintetteknek: nincsenek egyedül.
Példaként Svédországot hozta, ahol szerinte mindez jól működik. Grecsó Krisztián úgy érzi, hatalmas pofon és a Népszabadság bezárásához fogható óriási kudarc lesz, ha a civiltörvény átmegy a parlamenten.
Saját szerepéről az író hozzátette: korábban sok ügyben hallatta a hangját, most azonban igyekszik visszafogni magát, mert úgy érzi: fontosabb, hogy legyen súlya a mondandójának.
(atv)
Bal-Rad komm: „Neves színészek, zenészek, írók állnak ki…”
-Miért is? Jah! A civilek…!
Érdekes emberek ezek a neves emberek. Ezek az értelmiségiek! Grecsó Krisztián is. Aki Svédországot hozza fel példának.
Csak azt nem teszi hozzá, hogy Svédországot a politikai elitje nem lopta szét, népét nem nyomorította meg!
NEM ÚGY MINT NÁLUNK!
Érdekes emberek ezek az értelmiségi emberek valóban. Sok-sok döbrögista értelmiségi nem látja okát még most sem együttérezni a civilekkel! A morzsák-falatkák-lakomák miatt-e! Ki tudja?!
Érdekes emberek amúgy ezek a mostanság tiltakozó értelmiségiek.
27 esztendőn keresztül nem látták okát a tiltakozásnak! Vajon miért nem? Jutottak nekik morzsák-jutalomfalatkák a lakomasztal alatt? Amikor az asztal körül ülők lakomázták a magyar nép vagyonát! És nekik is lehullott egy kis ez-az!
NA EZ CINKOS HOZZÁÁLLÁS!
Mostanság pedig hogy nem hullik a mannamorzsa!-az éhség szimpátiát parancsol?
Érdekesek amúgy a civilek is!
27 év alatt nemigen kapálóztak az ország szétrablása láttán! Pedig tudták-látták!
A birkamenetet szervező CÖF is civilnek mondja magát! Most az nem tiltakozik a qrmány ellen! Az ő pofikájuk, hasikájuk most tele van! Telehassal meg semmi ok a morgolódásra!
Szóval érdekesek ezek a civilek és az írástudók! A rablás látványa, az ország tönkretétele, a nép nyomorba lökése és kilátástalanságba taszítása miatt EGYSZER SEM HŐBÖRÖGTEK-HÁBOROGTAK!
Pedig a 27 év alatt lett volna alkalom!
Jah! Hogy ők nem a pórnép! Ők azért vannak, hogy a pórnép rájuk hallgasson!
Rossz hírünk van!
27 év értelmiségi hallgatását a pórnép tudja ám díjazni! Az értelmiségiek által szervezett ilyen-olyan utcai mozgalmak mellé ezért nem áll oda!
A MAGYAR ÉRTELMISÉG ELVESZTETTE TÁRSADALMI MEGBECSÜLTSÉGÉT!
A társadalmi megbecsülés alatt nem a qrmánykitüntetéseket kell ám érteni!
A MAGYAR ÉRTELMISÉG ELVESZTETTE A TÁRSADALMI TÁMOGATOTTSÁGÁT!
Valamit-valamiért!
Persze tudjuk: a NÉP az hülye! Az értelmiség szerint.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Némiképp tisztul már a kép az Öböl-államok Nagy Haragszom Rád kétségkívül műbalhéja miatt! Katarra ugyanis olyan dolog miatt fújtatnak a többiek, amit ők maguk is nagyüzemileg űztek. Katar terroristákat fizetett le!
Doha ugyanis mintegy egymilliárd dollár (nagyjából 290 milliárd forint) összegű váltságdíjat fizetett áprilisban az Irakban elhurcolt katari királyi kiccsalád tagjaiért – közölte a Financial Times című brit üzleti napilap az ügyre rálátással bíró katari kormányzati és katonai forrásokra hivatkozva.
A váltságdíjként kifizetett summát a katari királyi család 26 tagjáért csengette ki az emíri udvartartás. A rokonyságot még 2015 decemberében hurcoltak el egy vadászatról Dél-Irakban ismeretlen fegyveresek. A pénz egy részét további mintegy 50, Szíriában martalócckodó dzsihadista bűnbandák által elfogott személy kiszabadítására áldozták.
A váltságdíj az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló szíriai martalóchordákhoz került.
A Nagy Haragszom Rád fejleményei komoly fejtörést okoznak a Trump adminisztrációnak, amely mindegyik haragban lévővel szövetségeskedik.
„Az USA elkötelezett a Katar körüli feszültség enyhítésében.” Ezt a Fehér Ház helyettes szóvivője, Sarah Huckabee Sanders szögezte le az elnöki hivatal szokásos napi sajtótájékoztatóján.
Arról egyelőre nem nyilatkoztak, hogy a világ elsőszámú latorállama-az USA-amely a viszályban érintett valamennyi államnak szövetségese-vállal-e aktív szerepet a térségben kialakult családi viszály elsimításában.
Legalább 21, Rakkából menekülő civillel végzett az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapása, miközben az Eufráteszen keresztül próbáltak kis csónakokon távozni.
Ezidáig április 23-a és június 6-a között legkevesebb 250 raqqai vagy a tartományban élt civil esett áldozatul a Washington vezette koalíció esztelen bombázásainak.
Tegnap késő délután megkezdődött a hadjárat Raqqa felszabadítására, és a kurdok a város északi, keleti és nyugati részén indítottak támadást.
Az elmúlt 24 órában a Palmürától déli-délkeleti sivatagos részen a szír-jordán-iraki határig mintegy 1400 négyzetkilométernyi térséget vont ellenőrzése alá a kormányhadsereg. Így már összesslgében 5000 négyzetkilométernyi területet felügyelnek.
Közben a „Jaish Usuda Al-Sharqiya” nevű, Amerika által abrakolt bűnbanda közzétett egy videot az általuk tegnap lelőtt MiG-21-es szír repülőgépről. A pilóta meghalt.
Kelet-Aleppo tartomány latortalanítása után pedig a szír hadsereg egyre gyorsabb iramban nyomul-szintén Raqqa felé. Amit-ugye-a kurdok közben megkezdtek ostromolni. És Raqqa miatt Kardigan ankarai keresztapának nagyon fáj a feje. De egyelőre ennél többre nem telt neki.
Az ország középső részének keleti Homsz és Hama tartományában felgyorsult a kormánycsapatok haladási üteme Deir ez-Zor irányába. Ott egyébként tovább erőlködik a rémkalifátusista horda, de számottevő siker reménye nélkül.
Aleppo tartomány északnyugati részén is pörgeti a szír kormányhadsereg az offenzíváját az Anadan Fennsíkon. Reményeik szerint ma megkaparintják a Tal Musayabin dombot-a környék legmagasabb pontját-és az egész északkeleti Hayyan-területet tűz alatt tudják tartani.
Aleppoba ugyanakkor több mint huszonötezer, különböző felekezetekhez tartozó keresztény tért vissza tavaly december óta, mióta a kormányerők kitakarították a városból az évekig ott dúló bűnbandákat. És ez még nem minden. Úgy általában kezd a város ismét visszanépesülni. Rossz hír lehet ez azok számára, akik úton-útfélen „a’ zoroszok mijatt gyünnek a migránsok!”-skandálták. (Csak emlékeztetóül: Oroszország 2015 végén avatkozott be Szíriában, és annak az évnek a nyarán itt hőbörgött a migránshorda!)
És ni csak ki beszél?! Hát mit ád Isten?! Régi ismerősre bukkant Aleppoban az RT-hírcsatorna. Aleppoban! A most negyedik életévét taposó Omran Daqneesh nevű fiúcskára.
Omran tavaly a’ zorosz kegyetlenség szimbólumaként lett világhíres a fősodratú médiákban. Márminthogy a nyugatiakban.
És a meghalt testvérbáty…?
-Hát olyan nem vaút!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ezt kell tenni, hogy ne menjenek külföldre dolgozni a munkavállalók
Át kell alakítani az oktatást a technikusképzés erősítéséhez – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
A vállalatok olyan mérnököket, technikusokat keresnek, akik termelni, gyártani tudnak, a magyar oktatást pedig ehhez kell igazítani – mondta Parragh László az M1-en. Biztosítani kell, hogy a szakmunkások bekerülhessenek a felsőoktatásba, amire már történtek is lépések a szavai szerint, de úgy fogalmazott, hogy óriási az ellenállás az oktatási lobbi részéről – írja az MTI.
Az MKIK számítása szerint a nyugat-európai reálbér 60 százalékát kellene elérniük a magyarországinak ahhoz, hogy ne menjenek külföldre dolgozni a munkavállalók; és megjegyezte, hogy a bérfelzárkóztatásnak a termelékenység emelkedésével kellene járnia.
Jelentős a különbség a magyar kisvállalatok és a nagy cégek termelékenysége között – mutatott rá a kamara elnöke. A nagyvállalatok már a nyugat-európai termelékenységi szinten dolgoznak, míg a kicsik ennek az egyharmadán. Szerinte a termelékenység növeléséhez erősíteni kellene a középvezetői tudást, a számítástechnikát pedig nagyobb mértékben kellene alkalmazni a munkában.
(napi.hu)
Bal-Rad komm: „EZEK” már tényleg nem tudják mit beszélnek! Parragh Nyalonc és Kitartott pontosan azt a hülyeséget szajkózza, ami az ország kiürülését, százezrek elmenekülését eredményezte!
MAGAS SZÍNVONALÚ KÉPZÉS! És CSAK „…a nyugat-európai reálbér 60 százalékát…” fizetni! Nagy ötlet! Bevált ötlet! Idehaza kiképezni a fiatalokat!-azok meg bolondok lennének maradni a félpénzért!
Parragh most bölcsnek gondolja magát! Pedig ha belegondolna (GONDOLKODÁS?-ÓH…!) a baromságába!
Persze gyarmattartóink megveregetik a vállát Parragh Gyökérnek! KÉPEZZÉTEK CSAK A FIATALOKAT! KELLENEK AZOK NEKÜNK! TI ÁLLJÁTOK A KÉPZÉS KÖLTSÉGEIT, MI PEDIG PROFITÁLUNK BELŐLE! MINT EDDIG!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Sietve evakuálták ma egy belföldi légi járat utasait Ausztrália egyik vidéki repülőtérén, miután bombával fenyegető feliratot találtak a toalett ajtaján.
A Virgin Australia légitársaság gépe Sydneyből az Új-Dél-Wales államba, Alburybe tartott volna 42 utassal. Szerencsére még „idejében” le tudott szállni az üzenet elolvasása után, és nem óriásgép volt.
Így aztán leszállás után az utasok a reptér betonjára ugráltak ki.
Kiderült később, hogy csak tréfa volt a felirat. Egy valakiről feltételezték hogy ő lehetett a tréfás kedvű utas. Ha valóban ő volt, egy darabig biztosan nem lesz gondja a repülőjegy foglalással. A rendőrök elvitték.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Maradék-Ukrajna armadája az ország belső régióiban fokozott, míg az északi-és keleti határai mentén teljes harcészültségben aggódik a „Славянское братство-2017-Szláv Testvériség-2017” elnevezésű hadgyakorlat miatt.
A megnyugtató hírt Andrej Liszenko kijevi katonai főmegmagyarázó közölte a mozgolódás láttán kissé ideges alattvalókkal.
A belorussziai Breszt környékén ma ma kezdődött és 14-én záruló hadgyakorlaton belorusz, szerb és orosz csapatok vesznek részt.
A „Szláv Testvériség” minden évben összejön a három érintett ország valamelyikének területén. A mostani „témája” a terrorizmus elleni fegyveres harc.
Luganszkban egy másik Andrej-Andrej Marocsko-az LNR katonai szóvivő tájékoztatóján másabb jellegű bejelentés történt.
Tegnap Kalinovka közelében a valcmanista ordashad egy különítménye megpróbálta áttörni a népköztársasági vonalakat. Legkevesebb két martalóc harapott fűbe. Hulláikat a régi jó szokás szerint a cimborák hátrahagyták a számukra balul végződött kaland után. Egy súlyosan sebesült martalócot elfogtak. Annak beszámolója alapján tudható, hogy még legalább hat bandita nyalogatja most valahol sebeit a tíz fős hordából.
Marocsko ezredes közölte, hogy a hozzátartozóknak-akiket az LNR értesített-hajlandók átadni a kinyúlt banditák tetemeit.
Alakul-alakulgat a dolog az LNR frontvidékén. Az utőbbi időkben „megszokott” napi négy teleiülés helyett tegnap már hatot ostromolt a latortüzéstség, ma reggelre viszont már nyolcat.
Ugyanakkor közölték: a Bahmutka-szakaszon történt ukrán betüremkedést a szürke zónába-kiigazították.
A DNR illetőségi területén zordabb a helyzet. Égtájszakaszonként nincs is értelme „kiemelni” ostromlott települést, legfeljebb az áldozatok miatt.
Etekintetben Jasznovatajáé a kétes dicsőség. A tegnap délutáni négy civil sebesülését okozó latorostrom után éjjel kettőkor ismét elkezdte a város ágyúzását a martalóctüzérség. Ma reggel nyolc óráig hat cicil sebesült került kórházba.
Donyeck Petrovszkij kerületében egy helyi civil sebesült bele életveszélyesen az éjszakai ostromba.
Krutaja Balka falunak is kijutott a „jóból”
A donyecki délvidék lakói sem panaszkodnak. Eddig aggódtak a nagy csend miatt. Mostanság már „nyugodtak” lehetnek. Bár gyaníthatóan a kominternovoiak inkább „nyugtalankodnának” még.
Ma reggelre hat ház pusztult el Kominterbovoban. „Grad” pusztította el őket! De nem a természetes grad.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Pintér Sándor belügyminiszter kérdésre válaszolva fejtette ki, miért is nem lehet a kormány által ellenségnek kikiáltott Soros Györgyöt kitiltani Magyarországról. Aki esetleg eddig nem sejtette volna, most megtudhatja, egyenesen a belügyminisztertől, aki eloszlatja a „külföldi” üzletemberről szóló mítoszt, s aki ebben hitt eddig, bizonyára meglepődik:
„Soros-ügyben egyelőre csak sajtóhírek jelentek meg, feljelentést a magyar rendőrség még nem kapott. Másik, a kitiltása Soros úrnak: kitiltása lehetetlen Soros úrnak Magyarországról, az Alaptörvény alapján: magyar állampolgár. Magyar állampolgárt nem lehet kitiltani Magyarországról.”
(Forrás: blikk)
Bal-Rad komm: Hát Soros Mestert a Tanítványok több bűncselekménnyel vádolják! Legjobb tudomásunk szerint Döbrögisztánnak van egy jogrendje, ami alapján jogszolgáltatás (ezek kapcsán dőreség részünkről bűnüldözést és igazságszplgáltatást emlegetni-nem is tesszük) létezik. Meg van egy Btk. Amennyiben a Mester Döbrögisztán állampolgára!-tessék intézni a dolgokat.
Különben még hajlandók leszünk azt hinni, hogy Döbrögisztánban érinthetetlen! Ergo: holló a hollónak nem vájja szemét!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!