A frontvonalba sodortuk magunkat

Döbrögisztán polgárai túlnyomó többségének fogalma sincs arról, hogy egy lassan de biztosan hevülő ideológiai háború frontvonalának egyik legfontosabb csataterévé vált Budapest.

Ki kell(ene) mondjuk és be kell(ene) lássuk: A NEMZETÁLLAM KONTRA NYITOTT TÁRSADALOM HÁBORÚJA ZAJLIK! Szó szerint veendő háború ez, egy háború minden kellékével.Észak-Koreától Szírián és Ukrajnán át Nyugat-Európa nagyvárosaiig! Fenyegetésekkel, rakétákkal, bombákkal, kézi lőfegyverekkel, személy és teherautókkal.

Nevezhetnénk akár Putyin-Soros ideológiai háborúnak is. Mert valójában az. Ez a háború már legalább harminc éve dúl. Csak Putyin nyíltan vállalja, Soros pedig tagadja.

Egykori országunkat-ma Döbrögisztán-is elérte ennek a háborúnak a forróközeli állapota. Csak még sokan nem látják. Azok sem, akik aktívan kiveszik részüket akár egyik, akár a másik oldal melletti szimpátiatüntetésen. Döbrögisztánban a sorosizmus nyerésre áll.

Hosszan lehetne taglalni, hogy hogyan és miként keveredtünk MOST HIRTELEN ebbe a helyzetbe! De az a helyzet, hogy minket mindig váratlanul ér minden! Már harminc éve! Politikai elitünk jóvoltából. Amely mindenféle mozgást a saját önök anyagi érdekeinek rendel/rendelt alá. Persze mindig a nemzetre-népre hivatkozva. Mert ez azért hat! Összezavarodott tudatunkra. Amely a valóságot már rég nem képes megkülönböztetni az elénk vetített látomástól.

Ki kell mondjuk végre: a nyílt társadalmakat hirdető sorosizmus Oroszország határainál zátonyra futott! Pedig majdnem sikerült neki az áthatolás. Jelcin anno megnyitotta előtte az utat. De jött ez a leningrádi csapat a Putyinnal az élen, és azt mondta: na ne! OROSZORSZÁG NEM LESZ NYITOTT TÁRSADALOM!

Oroszország NEMZETÁLLAMI IDEOLÓGIÁJA élet-halál harcot vív a sorosizmus ellen! Ezért-emiatt került Döbrögisztán a frontvonalba. Putyin valamikor rájött, hogy a sorosizmus hirdetőinek keltetőfészke Döbrögisztán fővárosába van letelepítve. A CEU-nak nevezett melegház az.

Az már egy újabb kérdés lehet(ne), hogy MIÉRT ÉPPEN BUDAPESTHEZ RAGASZKODIK A SOROSIZMUS, mint fő kiképzőhelyhez! Lehet ennek a profitorientáltság az oka, hiszen itt olcsón, nagy tömegben, kellemes környezetben állítható elő a jól képzett, bármire kész kivitelezői gárda! Döbrögisztán minden feltételt biztosít a hatékony tenyésztéshez.

Emiatt kerülhettünk a frontvonalba! Az orosz államfő-bár tudja, hogy ha itt megszűnik, máshol újra létrejön és múködni fog a tenyésztőközpont-nagyon szeretné a mostmár kimondottan Oroszország bedöntésére, az orosz nemzetállami elgondolás likvidálására képező fészket széjjeltaposni. Egészséges önvédelmi reflexből.

Nincs jelentősége MOST annak, hogy milyen eszközei voltak/vannak, hogy rá tudta bírni Soros egyik leghűségesebb tanítványát, a fészeknek helyet biztosító Döbrögit, hogy támogassa az elgondolását. Döbrögi LÁTSZÓLAG támogatja Putyin elképzelését. Az már egy más kérdés, hogy meddig!

Döbröginek ez a legújabb pávatánca viszont balul elsülni látszik! Ugyanis az egész balhé most az ő fejére hull vissza! A sorosisták immáron kivétel nélkül a vajdára morognak, és nem kérdés: széjjel fogják tépni! Amennyiben nem kap gyors segítséget-a leggyorsabban Galliából kaphatna, de hát ennek azért kicsi a valószínűsége-a nyílt társadalom vérét fogja venni! Nem mintha kár lenne ezért a bűnözőért! A sorsát megérdemli!

Viszont ha elfogadjuk a fősodratúak sejtetéseit-komoly személyes oka van annak, hogy segít Oroszországnak-egy olyan problémával leszünk/vagyunk kénytelenek szembesülni, amire azért még akár fél évvel ezelőtt sem mertünk volna gondolni! Egy vad és dühödt oroszellenességgel!

Jól látható, hogy a dolgok az utóbbi két hétben ebbe az irányba lettek terelve! Az rendben van, hogy UGYANAZOK skandálnak hétről-hétre, éppen hogy érnek rá-annak megfelelő létszámban. De a közbeszédet ismét sikerrel terelik el a magyarságot valóban sújtó problémákról, és tervekről. Budapesten zajlik a pesti Majdan előkészítése, a russzofóbia gerjesztése!

Hol nagyon komoly formában, hol pedig a humorosság köntösébe putyerkálva. Mint tegnap is, a kutyák kivitelezésében. Jópofának tűnő, ám gyilkos szándékot rejtő demonstráción.

Növelik a feszültséget! Akik látják-érzik a veszélyt, tehetetlenül toporognak. Az évtizedek óta becsapott-kifosztott ország többsége pedig mosolyog. És elkönyveli: na már megint a’ zoroszok…! És nem gondol arra, hogy kétezer kilométerre vannak az oroszok!

Nem gondol arra, hogy Amerika sokkal messzebb van,és mégis itt van! És ebből nekünk ezidáig csak bajunk származott! És még nagyobb fog származni.

El Qro borítani készül…

El Qro: Ha kell, bíróság előtt bizonyítom, hogy zsarolják Orbánt az oroszok

Képtalálat a következőre: „Gyurcsány-mém”

A volt miniszterelnök kőkemény állításokat fogalmazott meg az ATV Egyenes Beszédben, ám konkrétumokat nem kívánt elárulni. Azt mondja, látott dokumentumokat.

Gyurcsány Ferenc is vendége volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának péntek este. A DK elnöke még tőle is szokatlanul kemény dolgokat mondott Orbán Viktor miniszterelnökről. Rónai Egon felidézte, hogy Gyurcsány arról beszélt a békéscsabai fórumán a napokban, hogy „azért lett a mostani miniszterelnök egykori oroszellenesből Putyin elnök legfőbb pártfogója, mert az orosz elnöknek olyan bizonyítékai vannak Orbán Viktor ellen, amivel a kormányfő zsarolhatóvá vált”.

„Ön mit tud?” – tette fel a kérdést a műsorvezető.

A DK elnöke leszögezte: nem fog mindent elmondani, amit tud, majd mosolyogva hozzátette:
„Tudok olyan adatot, amit most nem kívánok Önnel és a nézőkkel megosztani.”

Gyurcsány Ferenc azzal folytatta, nem gondolja, hogy Orbán Viktor azért lett oroszellenesből egy csapásra oroszbarát mentálisan megbomlott.

„Igaza van, tudok valamit, hogy szembesítették Orbán miniszterelnököt bizonyos tényekkel, dokumentumokkal, amelyek meglehetősen kínosan őrá nézve, ahhoz, hogy legalábbis ötször megfontolja, hogy teljesítse-e Putyin elnök kérését” – mondta.

A DK elnöke állítása szerint oroszok szembesítették Orbánt ezekkel a dokumentumokkal.

„Ön látta ezeket a dokumentumokat” – kérdezte Rónai, majd rövid gondolkodás után Gyurcsány azt felelte: „Valamit láttam, igen”.

Gyurcsány Ferenc ezt követően leszögezte: ha beperlik a kijelentéseiért, akkor egy igazságszolgáltatási folyamatban be tudja bizonyítani, hogy igaza van.
(atv)

Bal-Rad komm: Joggal feltételezhetjük, hogy El Qro elméje sem bomlott meg, és amiket mondott, azoknak “van alja”! Ha pedig ez így van, akkor azt láthatjuk, amint a hóhérpribékek éppen a vérpad felé vonszolják Döbrögit!

AZ OROSZ POLITIKA NEM FOGJA MEGMENTENI A VAJDÁT!

Ha vannak bizonyítékaik Döbrögi sáros voltára (biztosak lehetünk abban hogy vannak!) AZOK NEM CSAK A VAJDÁRA, HANEM A TELJES POLYTHYKAY ELYTHRE NÉZVE IS TERHELŐK!

Nyilvánvaló, hogy Döbrögi szándékai ellenére került szorult helyzetbe, és sodorta VALAMENNYI tettes-és bűntársát kilátástalanságba. Akik most készek egymás torkának ugrani, a menekvésben reménykedve.

EZÉRT PEDIG NEM AZ OROSZOK A FELELŐSEK! ŐK TESZIK A MAGUK DOLGÁT! SAJÁT ÉRDEKÜKBEN!

Döbrögi pedig átkozhatja magát, hogy elszalasztotta az ELSŐ KÉTHARMADA ADTA TÖRTÉNELMI LEHETŐSÉGET: NEM UGROTT KI A NATO-BÓL!

Hogy végülis ki fogja majd a lenyakazóbárd nyelét amikor az lecsap?-az oroszok vagy El Qro?-annak nincs jelentősége. (Meggyőződésünk, hogy nem az oroszok.)

A magyar nép igazi drámája az, hogy maffialeszámolás lesz, nem pedig ő maga lesz bírája és ítéletvégrehajtója ennek a galád bandának!

Erről pedig legkevésbé az oroszok tehetnek!

A FIGYELMEZTETÉS PEDIG ELHANGZOTT

1988. február 9. AMIKOR MÉG VOLT ORSZÁGUNK!

Képtalálat a következőre: „Kádár János-kép”

Az ellenzéki mozgalmakat, különösen az MDF megalapítását tárgyaló – politikai bizottsági ülés hangfelvétele szerint Kádár János megállapította: „Illegális csatornákon is kapnak ezek, (mármint az ellenzékiek) pénzt, vastagabban a lengyeleknél, apparátusokat és ki tudja milyen technikát…”

…de az “elvtársak” NEM TETTEK SEMMIT! (Vagy nagyon is tettek?)

(Forrás: HVG)

Az alábbi linket az internetes keresőbe bemásolva láthatjuk a “részbeni eredményt”! Bár ez csak az adósságot mutatja!

http://www.nationaldebtclocks.org/debtclock/hungary

Hungary Debt Clock __ National Debt of Hungary

 

Duzzad az út szélén hagyott tömeg

Ma is az út szélén

A devizahiteleseknek csak egy igen szűk rétegét „mentette meg” a kabinet

Megmentjük a devizahiteleseket! Senkit nem hagyunk az út szélén! Ilyen és hasonló szlogenekkel keltett hiú reményeket a hitelkárosultakban a 2010-es kormányváltást követően az Orbán-kormány.

Akkor sokan még hittek is bennük, hiszen a szociálliberális koalíció nyolcéves országrombolását követően úgy tűnt, egy valóban nemzeti kormány került hatalomra. Ígéretekben nem is volt hiány, azoknak viszont csak töredékét tudták, illetve akarták teljesíteni – sok egyéb mellett a devizahiteleseket sem mentették meg. Jól mutatja ezt, hogy a napokban megjelent jegybanki statisztika szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlására reagálva a devizahitelt nyújtó bankok a megkeresett 72 ezer bajban lévő, azaz fizetésképtelen ügyfél közül alig négyezerrel tudtak megegyezni a további törlesztésről. A jegybank szerint az adósok harmada nem hajlandó együttműködni a tartozás átütemezésében. Ennek logikus következménye, hogy jelentősen emelkedni fog a követeléskezelőknek átadott ügyek, s ezzel a végrehajtások, kilakoltatások száma.

Mindez azt mutatja, hogy a kormány ígéretével szemben szó sincs arról, hogy valóban megmentették volna a devizahiteleseket. Pedig szakértők több olyan lehetőséget is felvázoltak, amelyek megoldást jelenthettek volna a problémára. A közgazdasági és jogi diplomát is szerzett, korábban az Egyesült Államokban befektetési bankárként dolgozó Róna Péter bebizonyította, hogy a devizahiteles szerződés hibás termék, így ezek a szerződések semmisek. Vagyis e logika szerint vissza kell állítani az eredeti állapotot, azaz a felvételkori árfolyamon kell visszafizetni a hitelt. De más megoldást is felvázoltak a pénzügyi szakemberek: Surányi György korábbi jegybankelnök, Barta György közgazdász és Tomas Spurny (egy időben a CIB Bank vezére) például 2011-ben felosztotta volna az ügyfél, a bank és az állam között az árfolyamveszteség okozta jelentős terheket. A kabinet és a jegybank akkori vezetése azonban nem volt vevő az ötletre.

Bár a kormány több módszert is kidolgozott – kedvezményes árú végtörlesztés, árfolyamgát –, ezek csak részben jelentettek megoldást a problémára. A végtörlesztés során a tehetősebbek kedvezményes árfolyamon szállhattak ki a devizahitelből, akár forinthitel felvételével is. Az árfolyamgát rendszerébe belépők tartozása viszont csak minimálisan csökkent, az ezt a megoldást választók mindössze haladékot kaptak a törlesztésre. Éppen mostanában jár le a számukra biztosított moratórium, s várhatóan tízezreknek emelkedik majd a kedvezményes törlesztőrészlete.

Vagyis egy szűk, kedvezményezett csoport kivételével gyakorlatilag senkit nem mentett meg a kormány. A bankok elszámoltatása és a forintosítás során visszafizettek ugyan valamekkora összeget a bajban lévőknek, ez azonban csak töredéke volt a forint gyengülése miatt elszenvedett árfolyamveszteségnek. A szép az egészben az, hogy a forint gyengüléséhez jelentős mértékben hozzájárultak a kabinet, illetve a jegybank tudatos gazdaságpolitikai lépései. A közgazdászok egy része szerint egyébként is téves gazdaságpolitika okozta tehát a devizahiteles-terhek növekedésének jó részét. Vagyis a kormány e politika következményeit a devizahitelesek nyakába varrta, majd ígéretei ellenére az út szélén hagyta a bajban lévőket.

Ami igazán vérlázító, hogy a forintgyengítés eredményeként a jegybanki mérlegben keletkezett százmilliárdokat Matolcsy György MNB-elnöknek eszébe sem jutott visszafizetni a devizahiteleseknek, a kormány pedig az ő igényei szerint átszabott jegybanktörvénnyel asszisztált ehhez. Tulajdonosi jogaival nem élve hagyta, hogy Matolcsy a forintgyengítésből bezsebelt 267 milliárd forintból – amely összeg nagyobb, mint a magyar felsőoktatás teljes finanszírozása – jegybanki alapítványokat hozzon létre azzal a céllal, hogy megreformálja a hazai közgazdasági oktatást.

Magyarázat persze bőven akad. A kormányzati retorika szerint nem volt jogi lehetőség a bankokkal szembeni keményebb fellépésre. Pedig az elmúlt időszak intézkedéseit áttekintve világos, hogy a fennálló jogi környezet a legkevésbé sem zavarta a törvények megfogalmazásakor a kabinetet, ha valamit keresztül akart vinni. Sokkal inkább arról van szó, hogy bár szavakban erőteljesen multiellenes a kormány, valójában nem mer szembeszállni a nagy, tőkeerős vállalkozásokkal – különösen, ha mögöttük egy-egy tekintélyesebb ország áll. Kiemelten igaz ez a nemzetközi bankokra.

Kérdés, milyen mélyen maradt meg azokban a százezrekben a be nem teljesített ígéret, akik jelenleg éppen az emelkedő törlesztőrészleteket igyekeznek kigazdálkodni a családi költségvetésből, illetve akiknek a feje fölül most árverezik el a tetőt. Az is kérdés, hogy a jelenleg a polgári szabadságjogokért az utcán tüntetők és a devizakárosultak képesek lennének-e összefogni. Mert ha igen, akkor van esély a változásra.
(mno)

Bal-Rad komm: “… A közgazdászok egy része szerint egyébként is téves gazdaságpolitika okozta tehát a devizahiteles-terhek növekedésének jó részét. Vagyis a kormány e politika következményeit a devizahitelesek nyakába varrta, majd ígéretei ellenére az út szélén hagyta a bajban lévőket…”

-Deviza-vagy forint alapú hitel?-teljességgel mindegy! Bármelyiket hozzuk fel példa gyanánt, a hitelfelvevők bukása kódolva volt az EREDENDŐEN BŰNÖS “GAZDASÁG”-ÉS TÁRSADALOMPOLITIKÁBA!

Az ok az ország GAZDASÁGTALANSÁGA! Az önálló, NEMZETI GAZDASÁG HIÁNYA!

Ezt a 2008-as pénzügyi-majd az azt követő gazdasági-krízis világosan megmutatta. A magyar forint gazdasági háttér/alap nélkül a spekulánsok játékszere volt, és ma is az!

A 2008-as krízis egy gazdaságilag teljesen kiszolgáltatott Magyarországra csapott le kíméletlen erővel. Munkahelyvesztések, munkajövedelemvesztések. A magyar kisembereket elképesztő veszteségbe sodorva! Hogy ez mennyire volt szándékos, vagy tudatos? Ezt bizonyítani senki nem képes, viszont az előre látható volt, hogy egy grimbusz komoly csapást fog mérni a hitelfölvevőkre.

A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA ELTELT IDŐSZAK MINDEN KORMÁNYA FELELŐS EZÉRT! Politikai maffiacsoportjaink közös bűne az ország gazdaságának TUDATOS FÖLSZÁMOLÁSA, MEGSEMMISÍTÉSE!

“…Megmentjük a devizahiteleseket! Senkit nem hagyunk az út szélén! Ilyen és hasonló szlogenekkel keltett hiú reményeket a hitelkárosultakban a 2010-es kormányváltást követően az Orbán-kormány. Akkor sokan még hittek is bennük…”

-Ezeknek a szlogeneknek-bizton kijelenthetjük-DÖNTŐ SZEREPÜK VOLT A FALKAFORRADALOM DIADALÁBAN, Döbrögi mennybemenetelében.

“…egy szűk, kedvezményezett csoport kivételével gyakorlatilag senkit nem mentett meg a …”-horda!

BIZTON KIJELENTHETJÜK AZT IS, HOGY NEM IS AKARTA! Az út szélén hagyta a bajban lévőket.

“…Kérdés, milyen mélyen maradt meg azokban a százezrekben a be nem teljesített ígéret, akik jelenleg éppen az emelkedő törlesztőrészleteket igyekeznek kigazdálkodni a családi költségvetésből, illetve akiknek a feje fölül most árverezik el a tetőt. Az is kérdés, hogy a jelenleg a polgári szabadságjogokért az utcán tüntetők és a devizakárosultak képesek lennének-e összefogni. Mert ha igen, akkor van esély a változásra…”

-Nos! “A polgári szabadságjogokért” tüntetők SOHA NEM LESZNEK HAJLANDÓAN LEMONDANI A JOGAIKKAL JÁRÓ KIFOSZTÁS LEHETŐSÉGÉRŐL! Hiszen elődeik csinálták meg EZT A RENDSZERT! Csakhát Döbrögiék kiénekelték a szájukból a sajtot!

“EZEK” a tüntetők már kivillantották a foguk fehérjét a Kossuth–téren sátorozó nyomorultak eltüntetésének vágyait hangoztatva!

Nem szabad ugyanakkor elfeledni: “EZEK” a polgári szabadságjogokért tüntetők meg sem nyikkannak a tákolmányból kihagyott szociális jogok miatt! “ŐL” CSAK DÖBRÖGI ELLEN TÜNTETNEK! “CSAK” a CEU-mellett!

Max. nyolcvanazren!

A hitelcsapdában viszont minimum tízszer annyian vergődnek! Csakhát ennek a tömegnek annyi pénze sincs, hogy összejöjjön. Ellentétben a “polgári szabadságjogokat” féltő antidöbrögista pesti belvárnéppel.

A pénztelen és mozgásképtelen hitelkárosultak MOST MÉG CSAK A SAJÁT HÁZUKAT ROBBANTGATJÁK, GYÚJTOGATJÁK!

MOST MÉG!

Ám ha az otthonvédő csoportok végre összefognának! NYOLCSZÁZEZER MAGYART KÉPVISELVE! “Duzzad az út szélén hagyott tömeg” bővebben

A Csel

SZINTE az egész világ lélegzetvisszafojtva leste-várta a Koreai-félsziget partjaihoz vezényelt amerikai armada érkezéséról szóló híreket. És a népek nem értették: mi tart ennyi ideig?

Úgy tűnik a hosszabb utat választották. Becsapva a világot, ellenkező irányba indult el a hajókötelék, hogy a földgolyót megkerülve közelítse meg a rendeltetési helyet. Hiszen minden út Észak-Koreához vezet! Ez volt a csel! Akkor pedig nagyon bejött!

Az AFP hírügynökség kiderítette: az Észak-Korea partjaihoz vezényelt amerikai tengeri armada a hétvégén még a Dél-Szumátra és Jáva között húzódó Szunda-szorosnál lubickolt.


(térkép: mno)

De az is lehet, hogy kommunikációs baki miatt nem volt érthető, mikor érkeznek a hadihajók Észak-Koreához. A CNN-nek egy fehér házi forrás mindenesetre arról beszélt, hogy nem volt teljesen pontos a kommunikáció a Fehér Ház és a Pentagon között. Vélhetőleg emiatt Mike Pence amerikai albohóc már Húsvét másnapján a demilitarizált zóna déli kerítésénél leste-várta érkeztüket.

Viszont: a helyzettel nagyon is tisztában lehetett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kína és Oroszország is, hiszen nagy izgalom nem volt tapasztalható köreikben az USS Carl Vinson repülőgép-hordozóból és két rakétarombolóból, valamint egy rakétacirkálóból álló raj miatt.

A nyugati sajtó szerint viszont Trump főbohóc kabinetje nem tud mit kezdeni Phenjannal.

Andrew Nathan a New York-i Columbia Egyetem politikatudományi tanszékének vezetője úgy látja: Trump stratégiája, hogy Kínát rávegye, gyakoroljon nagyobb nyomást Észak-Koreára. Ez azonban nem kifizetődő stratégia. Szerinte ennek két oka van: egyrészt Phenjannak a szankciók kevéssé ártanak, másrészt Kína nem fog akkora gazdasági nyomást gyakorolni, ami veszélyeztetni a Kim Dzsong Un pozícióját.

Nathan ugyanakkor úgy véli, hogy a KNDK védelmi céllal fejleszti nukleáris fegyvereit, úgyhogy emiatt fölösleges dolog túllihegni a történteket. “A Csel” bővebben

Megtervezett hazaárulás

Drámai adatok – Tízéves csúcson az iskolaelhagyás

637549070

Legutóbb 2006-ban volt olyan magas a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, mint tavaly – derült ki az Eurostat friss adataiból. 2016-ban a 18-24 éves korosztály 12,5 százalékát sorolták ebbe a kategóriába, ez az arány már az uniós átlagot – 10,8 százalék – is meghaladja.

A 28 tagállam között Magyarországé a hetedik legrosszabb eredmény, szomszédaink közül csak Románia teljesít rosszabbul (18,5 százalék, de a 2015-ös adatokhoz képest ez csökkenés, nem növekedés), a visegrádi országok pedig jócskán megelőztek minket: Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban mintegy fele annyian hullanak ki idő előtt az iskolából, mint hazánkban.

Korai iskolaelhagyónak a fiatalok azon csoportját tekintjük, akik 18-24 éves korukban nem rendelkeznek középfokú végzettséggel, és semmilyen képzésben nem vesznek részt. Orbán Viktor miniszterelnök 2010 júniusában írta alá az Európa 2020 Stratégiát, melynek egyik célkitűzése a korai iskolaelhagyás 10 százalék alá csökkentése. A magyarországi folyamatok mégis szembemennek az elvárásokkal: noha a 2004-es 12,6 százalékot 2010-re sikerült 10,8 százalékra csökkenteni, a kormányváltás után a korai iskolaelhagyók aránya újból emelkedésnek indult, már 2011-ben 11,4 százalékra ugrott.

A hazai mutatók romlásában nagy szerepet játszik az Orbán-kormány egyik első intézkedése, a tankötelezettségi korhatár leszállítása 16 évre – ami ugyancsak ellentétes az uniós törekvésekkel, a fejlettebb európai államokban cél, hogy a fiatalok minél több időt töltsenek az oktatási rendszerben. A magyar kormányt ez hidegen hagyta (ahogy a szakma ellenkezése is), az egyeztetések nélkül elfogadott intézkedéssel két legyet ütöttek egy csapásra: egyrészt a közmunka felé terelték az iskolából idejekorán kiesőket, így eldicsekedhettek azzal, hogy a közmunka program sikeres, egyre több embert “karol fel”. Másrészt ezek a fiatalok már nem vették igénybe a súlyosan alulfinanszírozott közoktatás szolgáltatásait, ami pillanatnyi gazdálkodási előnyt jelenthetett a rendszer számára.

A korai iskolaelhagyók arányának emelkedésére a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) is rávilágított. A 2015/2016-os tanévet értékelő statisztikai tükör adatai szerint 2015-ben 11,6 százalék volt az arány, ez megegyezik az Eurostat eredményeivel. A KSH szerint az Észak-magyarországi régióban a legrosszabb a helyzet, a diákok 16,8 százaléka nem szerez végzettséget. Jelenleg úgy tűnik, a kormány nem kíván javítani a helyzeten, sőt, az oktatási rendszer újabb átalakítási tervei éppen a gyermekek gimnáziumba jutási lehetőségeinek korlátozását szolgálják majd.
(nepszava)

Bal-Rad komm: Lehetne ezt a tragikus tényt boncolgatni heteken keresztül. Kártékony hatásáról köteteket lehetne írni. Viszont tényszerűen megállapítható, hogy ez bizony a RENDSZER BŰNE!

Jelen társadalmi “rendszerünknek” a bűne, amelynek rém súlyos hatásai lesznek! Rém súlyos társadalmi, szociális, gazdasági és kriminológiai következményei! Már néhány éven belül!

Aki pedig ezt nem látja, az politikai vakságban szenved! Akik pedig ezt előidézték, szándékosan és tudatosan idézték elő! És nem csak a döbrögista horda felelőssége ez csupán! “Megtervezett hazaárulás” bővebben

Bosszúszomj

Alázós videóval ütött vissza a Jobbik: Döbrögi az örök csicska!

Képtalálat a következőre: „“Ti dolgoztok, ők lopnak”-kép”

Döbrögi puffaszkodására a “Ti dolgoztok, ők lopnak” plakátkampányt überelő videoval alázza tovább a Jobbik Döbrögi vajdát és pribékhadát.

A Döbrögit “örök csicskának” nevező animációs video alig ötven másodpercbe sűríti bele a lényeget: egy zsákmányéhes, szolgalelkületű, dróton rángatott pribék 28 éven át tartó ámokfutását.

Éleződik tehát a koncharc, amelyből a döbrögista horda csak a rövidebbet húzhatja-viszont igazándiból talán a Jobbik sem fog tudni profitálni. Simicska viszont igen. “Bosszúszomj” bővebben

Elkapták a kalifát?

Arab médiák tegnap jelentették, hogy élve elkapták a rémkalifátus vezérét Abu Bakr al-Baghdadit.

Задержание главаря ИГИЛ аль-Багдади — подробности | Русская весна

A latorfővezért a szíriai-iraki határon csípték nyakon, a közlések szerint orosz-szír titkosszolgálati akció keretében.

A vezérbűnöző elfogásának hírét Oroszország ezidáig nem kommentálta. “Elkapták a kalifát?” bővebben

Ritka őszinteség

Kapitulált az LMP politikusa

Az LMP-s Sallai Róbert Benedek kiszáll a politikából. Azt mondja, már rég tervezte, csak amikor Schiffer András kiszállt, nem akart ő is, hogy ne támadjon süllyedő hajó hangulat a pártban. 2018-ban már nem politizálna egy ilyen apró frakcióban, inkább visszatér a családjához és a gazdálkodáshoz.

Ez így egy mínuszos hírecske lenne, kis párt képviselője befejezi a politizálást, na, bumm. A Sallaival készült interjú azonban több pontján is megrázó – persze, lehet, hogy csak annak, aki évek óta az előretolt lövészárkokból gyűri a közéletet. De mivel én ilyen vagyok, Sallai szavai őszintén elfancsalítottak.

Úgymint:

Tudom, hogy a termőföld privatizációja egy csomó embernek semmit nem jelent, de nekem ott szakadt el valami. Nem látom, hogy ha ezzel nem lehet felkelteni az emberek érdeklődését a közügyek iránt, akkor mivel, persze furcsa társadalmi folyamat ez, a CEU kapcsán már látjuk.

…míg 2005 és 2015 között összesen kaptunk hét-nyolc ellenőrzést, 2015 után egyetlen év alatt többet kaptunk. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha azt várnám, hogy ne legyen ellenőrzés. De tény, hogy mióta képviselő vagyok, sokkal több a szankció. Ennek szakpolitikusként akár örülhetnék is, de nem hiszek benne, hogy ez Mészáros Lőrincnél is jellemző.

2020-ig tartanak a kifizetések, addigra 2021-től megjelenik már az OLAF, és elkezdődik néhány visszafizetés. 2021-22-re már közel sem lesz akkora pénz a politikában, mint addig. A fideszesek közül viszont mindenki eléri már az ötvenet, és a fiatal generáció is stabilizálja magát anyagilag, és hátradőlhetnek. Itt 2022-ben jöhet egy nagy politikai váltás, de az új kormány meg ugyanúgy nem tud majd nagyjából semmit elérni, mint Antallék, a Fidesz ellenfeleinek a kormányzása ezért minden bizonnyal tehetetlen és súlytalan lesz.

Én 2005-től tele szájjal szidtam az MSZP-t, a vidékpolitikájukat, az agrárpolitikájukat, de ők nem nyúltak az ember után. Most meg nagyjából a kapituláció határán vagyok. Egyszerűen nem megy így tovább.

A vidék embereivel sincs idő foglalkozni, pedig a vidék sorsa, a táj és az a abban élő ember, ami leginkább motiválni tud. De itt mindig azzal kell foglalkozni, amit a napi média nyom, most például a CEU-val, mert ez van a figyelem középpontjában. Mondhatom én, hogy hihetetlenül súlyos ügy, hogy közben Mezőtúrra nem lehet átmenni Túrkevéről szülni, mert olyan szar az út. Vagy hogy megszüntették az utolsó iskolát, meg hogy csak négy busz jár. Vagy hogy Szolnokra a 14 éves gyerekek úgy tudnak csak bejutni a középiskolába, hogy ötven percet várnak a csatlakozásra télen-nyáron. Vagy hogy ismerőseim a fizetésükből nem tudnak megélni, nyugdíjasok nem tudnak magukra fűteni. Akárhány ilyen, az emberek mindennapjait érintő probléma van, senki nem figyel rád.

És még mielőtt (ezt már ismét én mondom), mindebből természetesen nem az a tanulság, hogy a CEU-ügy egy marhaság, oszt jónapot. A lex CEU története annyiban másabb csupán, hogy épp e mentén hasadt fel a NER szövete, de ahogy a vidék panasza nem „ér fel” Budapestre, a lex CEU valósága pont úgy nem „ér le” vidékre. A Fidesz szempontjából érdekes időszak pedig akkor kezdődik majd (ha egyáltalán), ha a kettő valahogy majd mégis összeér.
(valasz)

Bal-Rad komm: “…A vidék embereivel sincs idő foglalkozni, pedig a vidék sorsa, a táj és az a abban élő ember, ami leginkább motiválni tud. De itt mindig azzal kell foglalkozni, amit a napi média nyom, most például a CEU-val…”

-Mondja ezt annak a politikai maffiabandának az egyik legismertebb embere, aki egy akolba van beszorítva Kancsal Maca fiával!

Ha ma Döbrögisztánban politikai maffiózót elismerés illet meg, akkor az Sallai R. Benedek! Nem a döntése miatt, hanem amiatt a viszonylagos őszintesége miatt, ahogyan LE MERTE FESTENI A MAGYAR JÖVŐT!

“…a termőföld privatizációja egy csomó embernek semmit nem jelent, de nekem ott szakadt el valami. Nem látom, hogy ha ezzel nem lehet felkelteni az emberek érdeklődését a közügyek iránt, akkor mivel, persze furcsa társadalmi folyamat ez, a CEU kapcsán már látjuk…”

-Bizony-bizony! Furcsa egy “társadalmi” folyamat ez! Ami természetesen NEM TÁRSADALMI FOLYAMAT, csak egy egy szűk “pesti elythréteg” koncharca Döbrögisztán bitorlójával.

AMIBE BELEROGYOTT A VIDÉK-MAGYARORSZÁG, AZ EGYETLEN MEGTARTÓ ERŐ!

Sallai R. Benedek “vallomásában” viszont van egy rémisztő dolog! A TEHETETLENSÉG, A KILÁTÁSTALANSÁG JÖVŐKÉPE!

Ami valóban elfancsalító!

Üldögélünk az egykoron virágzó, biztonságot nyűjtó hazánk-a Magyar Népköztársaság-romjai között, és lesünk ki a fejünkből. Tehetetlenül! Nézzük a tanítványok pesti vircsaftját!

Ez pedig valóban elfancsalító!

(Miközben ezt a kommentet pötyögöm, a szomszédban tenyésző díszkancigány már fél órája az út közepán állva, Tarzan módjára a mellét döngetve hulalázik! És csak a kutyák ugatnak neki vissza!)

Bizony Tisztelt Sallai R. Benedek úr! NEM LEHET MÁS a politika!

Amíg Soros kedvtelése szerint csinbálják!-Soros-tanítványok!-addig nem lehet más. “Ritka őszinteség” bővebben

Jani vetít

Lézerjani: Nem a vajdaqrmány miatt hagyják el sokan az országot

Nem lesz választási költségvetés, s jövőre 72 százalékra mérséklődhet az államadósság GDP-arányos szintje – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Világgazdaságnak.

A 2018-as büdzsé nem lesz választási költségvetés – jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban. A dokumentumot április 26-án nyújtják be a parlamentnek.

Szavai szerint Három olyan pont van, amelyben erősíteni szeretnénk: a foglalkoztatás, a családok támogatása és a védelmi kiadások. Jövőre 72 százalékos GDP-arányos adósságszintet terveznek.

Mindenki nyer 2018-ban

A büdzsének nem lesznek vesztesei: minden tárca legalább annyi pénzt vagy többet kap, mint idén. Ráadásul 2018-2019-ben az állam már saját forrásból tud jelentős infrastruktúra- és városfejlesztéseket megvalósítani. A költségvetésben 80 százalék megy működésre, és 20 százalék fejlesztésre – sorolta a tárcavezető.

A növekvő kiadások forrását Lázár a nagyobb gazdasági növekedésben látja. Szavai szerint minden egyszerű: megszorítás helyett növekedés lesz.

Az infláció kismértékű emelkedésében sem lát komoly problémát. Úgy látja, hogy az idei nagy béremelés nem növeli a szürke- vagy a feketegazdaságot. A béremelés miatt a feketefoglalkoztatás csökkenni fog – fogalmazott Lázár János.

Nincs baj a külföldi munkával

Arra a kérdésre, hogy miért mennek sokan külföldre, a politikus úgy fogalmazott:

“nem a magyar kormány miatt hagyják el az országot, mert nem mi küldjük, hanem kint várják őket.”

Lázár szerint jó néhány nyugat-európai ország a kelet-közép-európai tagállamokból származó, alacsony bérért is munkába álló, keresztény, fehér fiatalokat keresi, azokat, akik szeretnek és tudnak is dolgozni.

Holott akik külföldön dolgoznak, óriási áldozatokat hoznak. Kint drágább a megélhetés, ezért csak akkor tudnak megtakarítani, ha önmagukat kizsákmányolják. Rosszabb körülmények között élnek, csökkentik a kikapcsolódásra, szórakozásra fordított pénzt, időt, ráadásul mindezt a családjuktól, barátaiktól távol, ismeretlen környezetben teszik. Lehet, hogy idehaza nem lehet annyit keresni, mint Nyugaton, de ha tovább tudjuk javítani az életkörülményeket, már nem éri meg vendégmunkássá válni. Magyarországon kevesebb ugyan a fizetés, de mégis jobb az élet, mint ha Nyugaton lennél rabszolga – sorolta a miniszter.

Ez a helyzet sörügyben

A kormány programja a mindennapi patriotizmus – mondta a miniszter. A magyar cégek érdekeit a napi ügyek szintjén is képviselni kell, legyen szó akár a Mol, akár a Csíki sör elleni támadásról. Ez utóbbi Csíkszentsimonban százötven-kétszáz embernek ad munkát, ők nemcsak magyar szívvel és útlevéllel rendelkeznek, de már azt is tudják, hogy számíthatnak a magyar kormányra.

Mit akar Brüsszel?

Abba is biztos, hogy lesz uniós pénz 2020 után, mondván: ha az EU a globális versenyben tényező akar maradni, a közép-európai államokat nem írhatja le. Az agrár- és kohéziós pénzek körül vitákra számít, meg fog ugyanis változni a pénzfelhasználás rendszere: vissza nem térítendő helyett visszatérítendő források lesznek, fejlesztési alapokat hívnak életre.

A korrupciós vádakra az a válasza, hogy politikai okok miatt tartanak minket Brüsszelben fekete báránynak. A korrupciót pedig nullára nem lehet leszorítani, olyan ország nincs. A kockázat kezelhető, csak különbséget kell tenni a valós korrupciós kockázat, a szabálytalanságok, valamint a politikai termék: a korrupciós vád között.

Lázár szerint a magyar kormány brüsszeli nyomásgyakorlásra a felsőoktatási törvény, a civilek regisztrációja, a nemzeti konzultáció, a bevándorlás kapcsán kifejtett következetes és kitartó véleménye, valamint az aktív és sikeres határvédelme miatt kell számítania. Sokadszorra azt is elmondta, hogy a kormány meg fogja védeni a rezsicsökkentést.

A kereskedelempolitikai tervek kapcsán pedig nem volt túl bőbeszédű a miniszter. Szavai szerint a munkavállalók és a fogyasztók védelme érdekében lesz néhány törvényjavaslat, amelyek a nagyáruházakban dolgozók érdekeit szolgálják. A kettős mércéről pedig, vagyis hogy silányabb termékek jutnak a magyar és a kelet-európai piacra, azt gondoljuk, minden fogyasztónak joga van tudni, mit vásárol. Kelet-Európa nem lehet másodrangú. Ebben várja Budapest az uniós állásfoglalást.
(napi.hu)

Bal-Rad komm: “…jövőre 72 százalékra mérséklődhet az államadósság GDP-arányos szintje…”

-MérséklődHET! Nem ám FOG mérséklődni, csak …HET! Ha minden jól megy! Ha a’ zúnijó továbbra is folyósítja a júdáspént! Akkor aztán “…az állam már saját forrásból tud jelentős infrastruktúra- és városfejlesztéseket megvalósítani…”

-Hogy miből? “Saját forrásból?” Ennek adó-és járulékemelés lesz a vég feleim! Meglássátok! Pedig a Rókamosolyú Lézerjani szemrebbenés nélkül hazudja: “…A növekvő kiadások forrását a nagyobb gazdasági növekedésben látja…” Vélhetőleg ő sem látta még a grafikont!

Ám Lézerjani showelőadásának legfrenetikusabb jelenete ez: “…nem a magyar kormány miatt hagyják el az országot, mert nem mi küldjük, hanem kint várják őket…”

-Ez mondjuk részigazság! Atekintetben, hogy MAGYAR KORMÁNY NINCS IS! Csak döbrögisztáni qrmány van. Amely viszont lelkesen őrzi a RENDSZER működésének biztonságát!

“…A korrupciós vádakra az a válasza, hogy politikai okok miatt tartanak minket Brüsszelben fekete báránynak…”

-Tulajdonképpen Döbrögisztán politikai bűnbandáinak ez az egyetlen szerencséjük, hogy CSAK BRÜSSZEL…! ÉS NEM A MAGYAR NÉP!

De be fog következni az is! “Jani vetít” bővebben

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com