Önámítás

Gazdasági fenyegetést jelenthet a régiónk

Ryszard Czarnecki: Nem a jogállamiságról van itt szó, hanem arról, hogy megfegyelmezzék az egyre erősebb országokat

Azért fenyegetőzik Brüsszel az Európai Parlament lengyel alelnöke szerint, mert gazdasági fenyegetést jelentenek a közép-európai tagállamok. A szavazati arányok alapján nem valószínű, hogy az EP hozzájárulna a hazánk elleni eljáráshoz.

„Az Európai Parlamentnek az a célja a Magyarországgal szembeni határozatával és az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának előkészítésével, hogy fékezze a növekedésben az Európai Unió régi tagországait gazdaságilag fenyegető tagországokat” – jelentette ki Ryszard Czarnecki, az Európai Parlament lengyel alelnöke csütörtökön a PAP lengyel hírügynökségnek. Az uniós testület előző nap elfogadta azt a négypárti – szociáldemokrata, szélsőbaloldali, zöldpárti és liberális – javaslatot, amely egyebek mellett a menekültügyi törvény, a felsőoktatási törvény és a civil szervezetekkel kapcsolatos törvény módosítása miatt bírálta élesen hazánkat, szank­ciókat is kilátásba helyezve. Czarnecki hangsúlyozta, hogy ő és a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt összes EP-képviselője a határozat ellen szavazott. „Lengyelország, Magyarország és Románia produkálja az EU-ban a legnagyobb GDP-növekedést, ezért gazdasági fenyegetést jelentenek. Nem a jogállamiságról van itt szó, hanem arról, hogy megfegyelmezzék azokat az országokat, amelyek egyre erősebbé válnak gazdaságilag, és fenyegethetik a régi EU-tagországokat” – mondta Ryszard Czarnecki. Szemben a PiS-szel a Fideszhez hasonlóan az Európai Néppárt (EPP) frakciójában helyet foglaló ellenzéki Polgári Platform képviselői megszavazták a javaslatot.

Tegnap Szolidaritását fejezte ki Magyarországgal Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetés során, és hangsúlyozta, hogy Magyarország megbüntetésének nincs semmi alapja – közölte a varsói külügyminisztérium. Waszczykowski szerint az EU alapját képező értékeket és alapelveket meg kell őrizni, és garantálni kell. „Ugyanakkor nem kevésbé fontos az, hogy minden tagállamnak joga legyen a belpolitikában az állami szuverenitás elve szerint működni” – hangsúlyozta.

Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója tegnap az M1 műsorában arról beszélt, hogy az előző napi szavazati arányok alapján nem kapna többséget az európai parlamentben az a kezdeményezés, hogy indítsák meg az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen. Az eljárás indításának kezdeményezéséhez elegendő az egyszerű többség, a megindításhoz azonban kétharmadra van szükség, márpedig szerdán csak a képviselők 58 százaléka állt az indítvány mellé. Hozzátette, hogy az elmarasztaló döntéshez ennél is nagyobb arányú támogatásra van szükség, a végső fázisban pedig legalább egy uniós tagállam – Lengyelország – biztosan vétózna. A VoteWatch uniós agytröszt elemzése szerint sem lenne meg a konszenzus az Európai Tanácsban, ugyanis a német, a lengyel, a spanyol és a brit kormánypártok sem vetnék be a hetes cikkelyt, s a néppártiak többsége is úgy találta, hogy a baloldali javaslat túl gyorsan és túl messzire vezetne.
(mh)

Bal-Rad komm: „…Lengyelország, Magyarország és Románia produkálja az EU-ban a legnagyobb GDP-növekedést, ezért gazdasági fenyegetést jelentenek. Nem a jogállamiságról van itt szó, hanem arról, hogy megfegyelmezzék azokat az országokat, amelyek egyre erősebbé válnak gazdaságilag, és fenyegethetik a régi EU-tagországokat…”

-Hogy Lengyelország és Románia gazdasága milyen tulajdonosi összetételű, azt-belátjuk őszintén-kevésbé tudjuk, mint Döbrögisztánét.

Döbrögisztánban ugyan a tulajdonosi háttér úgy 70:30 arány lehet a „javunkra”, produktum vonatkozásában pedig éppen fordított a helyzet. Az lehetséges, hogy Lengyelország és Románia gazdasága konkurenciát jelentenek az Unió magországainak gazdaságára, de hogy Döbrögisztán is ebbe a fenyegető közegbe tartozna, az kizárt.

Ráadásul Juncker alig néhány nappal a brüsszeli „fegyelmi bizottság” összeülése előtt Bukarestben lihegte a román demokrácia dícséretét. Amely Romániának amúgy szinte felhőtlen a kapcsolata az EU-val.

Nyilvánvaló, hogy az EU-t zavarja a Varsó-Budapest szerelem. Amely inkább érdekszerelem, hiszen vajdánk már az első „szakítópróbánál” megadta magát, és hátba döfte Tusk megszavazásával Beátát. DE A KÉNYSZERŰ ÉRDEKSZERELEM TOVÁBB DÚL, hiszen egyiküknek sincs más udvarlója. Bukarest-főként Döbrögire nézve-Brüsszel fegyelmező eszközeként van fölfogadva. Aminek Bukarest örül is.

A lengyel Ryszard Czarnecki ön-és Döbrögi vigasztaló kijelentései jelen esetben a realitásokra teljesen fittyet hányó dölyfölés.

Nyilvánvaló, hogy az EU NEM IS AKARJA Döbrögisztánra ledobni az „atomot”! Annak csak egy gyengített változata is elegendő lesz Döbrögi megroggyantására.

Az Uniónak-azon belül pedig Germániának-létérdeke a TULAJDONA ÁLLAGÁNAK MEGŐRZÉSE! Nekik megbízható jószágigazgatóra van szükségük a gyarmaton, nem pedig olyanra, aki már saját uradalomként tekint a gondjaira bízott territóriumra.

Az EU-példát kíván és fog is példát statuálni Döbrögisztánban. Elrettentő példát! A derék Ryszard Czarnecki pedig meglehet hogy maga is két kezét fölemelve fog szavazni a retorziókra. Nem lesz abban semmi különös.

Döbrögi egyszer már megtette! Beáta azóta is morcos! És Tusk sem lett hálás.

Ez egy politikai játszma! Most úgy néz ki, hogy a Soros-Döbrögi meccsen Soros vezet, és Döbrögi a sarokba szorulva kapja a fejére-gyomrára az öklösöket. A törülköző még a fogason, de már nem sokáig.

AZT MI FOGJUK BEDOBNI! MERT A SOK ÜTÉS NEKÜNK FOG FÁJNI!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Amerikai ballagási buli

Memphis Cordova nevű elővárosában, a Bellevue baptista templomban tartották az Arlington High School ballagási ünnepségét, ahol, hiába Isten közelsége, elszabadult a pokol.

https://www.facebook.com/fox13news.myfoxmemphis/videos/10155191093231877/

(Forrás: 444)

Bal-Rad komm: A templomnak SAJÁT BIZTONSÁGI SZOLGÁLATA van! Azok teremtettek rendet.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szíria kormányának támogatása miatt az USA képviselőháza ismét további szankciók törvénybe foglalását látja szükségesnek Oroszország és Irán ellen. A kimódolt ötleteiket hamarosan meg is kívánják szavazni! Aztán már küldik Trump bohócnak.

Közvetett módon elismerte az amerikai külügy, hogy a Saydnaya börtönbéli tömeges kivégzésekről és az elégető krematóriumról szóló hírek valóban csak kitalációk. Hőkamerás ellenőrző felvételekkel megállapították, hogy az egész 2013-ban épített, és krematóriumnak kikiáltott épület minden ponton ugyanolyan meleg. Ami pedig nem krematóriumra, hanem egy vékonyfalú-mennyezetű raktárépületre jellemző!

A genfi vízgereblyézésen a szíriai martalócbandákat képviselő Fő Tárgyalási Bizottság „Moszkva Csoportjának” vezetője-Muhannad Dleikan-követelte minden külföldi erő kivonását Szíriából. (Arról nem beszélt, hogy beleérti-e a latorbandák egyedállományának mintegy 90 százalékát kitevő külföldi martalócot is.)

A háború pedig „békésen” zajlik tovább.

Kelet Homszban a kalifátusisták offenzíven gondolkodtak, deffektíven végezték. Al-Sabbourah, Aqarib Al-Safi, és Al-Maboujah településeket lerohanták. Aztán jött a szír hadsereg. Az utolsó szálig lerendezte a gyülekezetet.

Daraaban már nagy volt a panasz a zajongásra. És hát a vidék a deeszkalált zónák közé van sorolva. Amit a kalifátusisták sajátos módon értelmeztek. Az orosz és a szír légierő ma ráébresztette őket arra, hogy ez mit is jelent.

Deir ez-Zor környékén semmi változás. Az ISIS tolja a darálóba a pribékeket, a hadsereg meg ledarálja őket.

Az Aleppo-tartomány keleti fertályán ügyködő kormánycsapatok tovább nyomulnak. Ma délelőtt elérték Maskanah város peremét. Útközben tizenegy faluból söpörték ki a kalifátus pribékjeit.

Raqqa környékére ontják erőiket a kurdok. Biztosra akarnak menni. Már a terveik szerint az övék kéne hogy legyen Raqqa, de csak a nyár elején fogják megindítani a végső támadást a rémkalifátus szíriai „fővárosa” ellen. Amelyben közel ötezer martalóc végez lázas erődítési munkálatokat.

A franciák sem akarnak kimaradni a rémkalifátus elleni VÉGSŐ csatákból. Eddig nem különösebben kapkodtak, de most igyekeznek kimarkolni a diadalból amit csak lehet. Tüzérségi csapatokkal molesztálják Irakban a kalifátusistákat, meg Deir-ez-Zor Eufráteszen túli területein.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Amerikai kavarodás

Dagad a botrány: 18-szor beszéltek oroszokkal Trump tanácsadói az elnöki kampányban

A Reuters azt írta, Trump stábjából több tanácsadó is kapcsolatba lépett az oroszokkal.

Michael Flynn lemondatott nemzetbiztonsági főtanácsadó és Donald Trump amerikai elnök választási kampányának több más tanácsadója a választási kampány utolsó hét hónapjában legalább 18-szor telefonáltak vagy e-maileztek orosz tisztségviselőkkel vagy másokkal, akik kapcsolatban álltak a Kremllel – mondták meg nem nevezett volt és jelenlegi tisztségviselők a Reuters hírügynökségnek, amely csütörtökön számolt be ezekről.

Ezek a korábban nem ismert kapcsolatfelvételek is tárgyai azoknak a vizsgálatoknak, amelyeket az FBI, illetve kongresszusi biztosok folytatnak a választásokba történt feltételezett orosz beavatkozás és annak az ügyében, hogy Trump kampánycsapatának volt-e kapcsolata Oroszországgal.

Az eddig nem ismert kapcsolatfelvételek közül hat telefonbeszélgetés történt Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövet és Trump tanácsadói – köztük Flynn – között – mondta három volt, illetve jelenlegi tisztségviselő, aki állítása szerint sokat tud ezekről az eszmecserékről.

Robert Mueller volt FBI-igazgató személyében egyébként az amerikai igazságügyi minisztérium egy különleges ügyészt is kinevezett „az orosz kormánynak a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló erőfeszítései és más kapcsolódó ügyek” vizsgálatára.
(HVG)

Bal-Rad komm: Számunkra ez a történet így nehezen értelmezhető. Miért ne beszélhettek volna azok a TANÁCSADÓK oroszokkal. Bárkivel is! Ugyan nem ismerjük a vonatkozó amerikai törvényeket, de aligha hihető, hogy tiltanák az ilyesmit. Ami pedig egyenesen kívánatos is. Hát a világ két vezető hatalmának bármilyen szintű, rendű-rangú politikusai között a kapcsolattartás csak jó dolgokat eredményezhet.

De fordítsunk a dolgon. És tételezzük fel, hogy Vlagyimir Putyin újrajelölése volt a téma. És az amerikaiak próbáltak meg beavatkozni…

Akkor mi van?

Nagyon úgy fest a dolog, hogy az elhasalt Nyőstényördög és futtatói nem tudnak belenyugodni a vereségükbe.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

 

 

 

 

Nyalókakirály majd el szállt a boldogságtól, hogy országa vízummentességét szentesítette az EU!

https://www.facebook.com/100015189286715/videos/214389365744038/

Csak úgy „mellékesen” jegyezzük meg: Kárpátalján már számolatlanul hajigálják a kézigránátokat helyi vállalkozók portájára.

A DNR vezetője ökológiai terrorcselekménytől tart. Alekszandr Zaharcsenko szerint „Kijev kezdi felismerni, hogy nyílt katonai agresszióval nem jut semmire Donbassz ellen. Ám egy katasztofális méretű ökológiai káresemény előidézésével kiheverhetetlen és helyrehozhatatlan veszteségeket lenne képes okozni hazánknak! Ettől félünk!”-nyilatkozta ma reggel a DNR első embere, aki szerint okkal feltételezhető, hogy a kijevi junta valami hasonló dologban sántikál.

Jelen pillanatban Kijev Donbasszra fenekedő ordashada a konvencionális eljárást favorizálja. Ágyúzza egyre vadabb ütemben a két népköztársaság frontmenti településeit.

Jaszinovatajában hat lakóház és két iskolaépület vált romhalmazzá a tegnap este kezdődött latortüzérségi terror során. Jaszinovatajában két helyi civil is belehalt a támadásba, kettő másik pedig súlyosan megsebesült.

Késő tavaszi esti hangulat Donyeck Volvo Center negyedében:

Gorlovkában csak romhalmazokat eredményezett a martalócostrom. Trudovszka bányatelepen szintén hat lakás dőlt romba.

Mára virradóan a „délvidéki” Telmanovot 152 milliméteres tarackokkal bombázták Valcman latortüzérei. Szahanka mellett egy népköztársasági katona elesett.

Tegnap délutántól ma délig a DNR-nek már 27 települését (Donyecket is egy településnek számolva) bombázta Valcman latortüzérsége.

Hasonló „szerencsében” az LNR hét települése részesült.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szergej Lavrovra elnöki fegyelmi vár

Tegnap Szocsiban tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfő Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón az orosz elnök azokra a Donald Trumpot ért vádakra is reagált, amelyek szerint az amerikai elnök a Fehér Házban szigorúan titkos információkat osztott volna meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

„Az Egyesült Államokban politikai skizofrénia van kialakulóban, semmi mással nem tudom magyarázni a hivatalban lévő elnök elleni vádat, miszerint valamiféle titkokat árult volna el Lavrovnak” – mondta

Az orosz elnök ezt követően azzal „fenyegetőzött”, hogy fegyelmit ad Lavrov külügyminiszternek, amiért a tudomására jutott titkos információkat csak a feleségével, de sem vele, sem az orosz titkosszolgálatokkal nem osztotta meg.

Az orosz elnök azt is felajánlotta, hogy Moszkva-ha abba az amerikai kormány is beleegyezik-a washingtoni kongresszus rendelkezésére bocsátja Trump és Lavrov tárgyalásának leiratát. Ha már nekik nincsenek pontos értesülések a Washingtonban elhangzottakról, szívesen kisegítik őket. Jurij Usakov elnöki szárnysegéd bejelentette: a leirat elkészült.

Amerikai sajtójelentések szerint Trump az izraeli titkosszolgálattól kapott értesülések alapján arról tájékoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy a rémkalfátus terrorszervezet egy, amerikai (Washington-Moszkva járat) utasszállító repülőgép felrobbantására készül, egy laptopba beépített pokolgéppel. Ami egy technikai újdonság.

Viszont nagy a valószínűsége annak, hogy az információ napvilágra kerülését követően az akció nem lesz végrehajtva. Így aztán párszáz ember nem válik áldozattá. Mert Lavrov a Trump által kifecsegett titkot megsúgta asszonyának. Az meg ellepcsekedte a piacon az urától hallott titkot egy halaskofának.

Evégett viszont a terrorszervezetbe beépült izraeli infomátor veszélybe került!

Persze abba is belegodolhatunk, hogy mi lett volna akkor, ha a készülődő akció tervét a moszkvai piaci kofa nem locsogja tovább!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ami itt most készül, ahhoz képest Mohács csak vásári vidámság volt!

Gyurcsány mégis kitálalt az állítólagos Orbán-aktákról

Mégis elment Gyurcsány Ferenc a parlament nemzetbiztonsági bizottságába, hogy az Orbán Viktort terhelő és zsarolhatóságát bizonyító információkról beszéljen – pedig egy hete még azt mondta, Orbán nélkül ő sem vesz részt a bizottsági meghallgatáson.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerdán találkozott Molnár Zsolttal, a nemzetbiztonsági testület MSZP-s elnökével – Molnár elmondása szerint Gyurcsány Ferenc most olyan dokumentumokat adott át a bizottságnak, amik összefüggnek a korábbi, Orbán Viktort érő vádjaival.

Molnár Zsolt az MTI kérdésére hozzátette, nem tudott és nem is tud meggyőződni az információk valóságtartamáról, mivel azokat csak a DK-elnök beszámolójából ismeri. Gyurcsány Ferenc pedig arról is gondoskodott, hogy más se derüljön ki: kérésére minősített (bizalmasan kezelt) adattá kellett tenni az általa közölt részleteket.

Az ügyet csak abszurdabbá teszi, hogy Gyurcsány Ferenc egyébként maga is nyíltan beszélt az Orbánt kompromittáló ügyekről: a Hír TV-nek nyilatkozva május 15-én azt állította, látta a miniszterelnök svájci és ázsiai bankszámláját, amin Orbán sok százmillió forintot tárolt – az ezt igazoló számlakivonatot pedig egy oroszos akcentussal beszélő közvetítő hozta el neki.

Korábban az MSZP kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, miután a volt miniszterelnök azzal vádolta meg a jelenlegi kormányfőt, hogy az orosz állam titkos információkkal zsarolja őt.

A meghívásra a Fidesz úgy reagált, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc rendezze a belső háborúit egymás között. Mint írták, azt javasolják, hogy Gyurcsány Ferencet a parlament egészségüggyel foglalkozó bizottsága hallgassa meg, a szocialistákat pedig négyes metró ügyében az ügyészség.
(mno)

Bal-Rad komm: Most ott tartunk, hogy VAN EGY ÜGY! Ami horderejét tekintve nem akármi. Még azt is ki merhetjük jelenteni, hogy népünk történelmének egyik legsúlyosabb vádja fogalmazódik meg az egyik főfő rendszerváltó, mostanság országunk miniszterelnökeként regnáló gazember-Döbrögi ellen.

A Döbrögit galádságokkal vádoló másik gazember-El Qro-hetek óta hülyíti a MAGYAR NÉPET a Döbrögi bűneit bizonyító dokumentumokkal. Amiket tegnap-állítólag-át is adott a POLITIKAI CIMBORÁKNAK!

EZEKET A BIZONYÍTÉKOKAT A LAGFŐBB ÉRINTETT-A MAGYAR NÉP-AZ Ő SZÁNDÉKAIK SZERINT NEM ISMERHETI MEG!

Az a magyar nép, amely leginkább jogosult és hivatott POLITIKAI ÍTÉLETET HOZNI a bűnelkövetők fölött.

El Qro összevissza hazudozik! Eddig azt állította, hogy CSAK LÁTTA a bűnt bizonyító dokumentumokat, de azok még nincsenek a birtokában. Tegnap délelőtt pedig már át is adta az előző este még beszerzendő bizonyítékokat.

Sűrű éjszakája lehetett El Qronak! De talán nem is ez a lényeg. Korábban már megemlítettük, hogy SZERINTÜNK El Qro már birtokolja Döbrögi bűneinek bizonyítékait.

Innentől kezdve érdemes egy NEM Bal-Rad-OS MEGLÁTÁST elolvasni. A Gépnarancsról:

„…Gyurcsánynak már a kezében vannak a bizonyítékok, vagyis a bankszámlák hiteles (hitelesített) másolatai.

Gyurcsány most azt játssza Orbánnal amit Orbán és a Fidesz vele játszott 11 évvel ezelőtt. Miután 2006. május végén elmondta Őszödön a beszédét, amiről elhangzásakor csak nagyon kevesen tudtak, az ezt követő időszakban a közélet azzal volt tele, hogy Gyurcsány és kormánya hazudik. Azt persze nem értette senki, hogy miért annyira fontos ezt ezerszer elmondani – az ellenzék szokta hazugsággal vádolni a kormányt és a miniszterelnököt, nincs ebben semmi rendkívüli. De akkor ez ment egész nyáron, majd végig, szeptember első felében.

Szeptember 17-én aztán megtudtuk, hogy mire ment ki a játék.

Feltételezésem szerint Gyurcsány bizonyítani tudja, hogy Orbánnak Svájcban sok százmilliós bankszámlái vannak. És azt is tudja, hogy Orbán is tudja ezt, tudja, hogy Gyurcsány mindent tud róla, és retteg, hogy mikor fog robbanni a bomba.

Gyurcsány élvezi ezt a mostani helyzetet, és ha van stílusa, valamikor szeptember közepén, lehet, épp 17-én fogja beélesíteni a bombát. Nem kizárt, hogy a Hír TV-ben fogja mindezt elmondani. Abban a Hír TV-ben – pontosabban nem abban, mert a mostani Hír TV-nek már csak a neve az, ami volt régen – amely 2006-ban aljas és etikátlan módon lépett fel vele szemben.

Persze, lehet, hogy jobban jár, ha nemzetközi sajtótájékoztatón mutatja be azokat a bankszámla-másolatokat, amelyeknek Orbán a kedvezményezettje, és amelyeken az összeg rovatban százmilliós nagyságrendek szerepelnek.

Más kérdés, hogyha mindez megtörténik, mi lesz azután. Orbánt ugyanis már beárazta a közvélemény, tudják róla, hogy lop, tudják róla, hogy gazdagabb, mint amilyennek mondja magát. A híveket ezzel nem lehet megingatni a hitükben, Orbán tehet bármit, akár meg is ölhet valakit az orruk előtt, ők akkor is szeretni fogják. Akik nem kedvelik Orbánt, vagy közömbösek vele szemben, nyilván fel lesznek háborodva a bankszámlák láttán, és a miniszterelnök lemondását követelik, ám kérdés, hogy sikerül-e a 2006-os tüntetésekhez hasonló stílusú és harcmodorú tömegeket mozgósítani.

Lehet, hogy Orbánnak épp ez a célja: hogy erőszakkal lépjenek fel ellene, mert ez legitimálná az általa tervezett erőszakot. (Nem véletlenül mondta néhány héttel ezelőtt, hogy sok békés keresztény embernek viszket már a tenyere.)

Ebben a sakkjátszmában a külső szemlélő szemével jelenleg eddig lehet előre látni. Elképzelhető viszont, hogy asztal két oldalán ülő játékosok nálunk jobban kombinálnak, és legalább egyikük már látja, hogy mi lesz a játszma vége.”

-Félelmetes jóslat van ebben elrejtve! „…Lehet, hogy Orbánnak épp ez a célja: hogy erőszakkal lépjenek fel ellene, mert ez legitimálná az általa tervezett erőszakot…”

-Ha ez bejön-amire egészen kiváló esélyeink vannak-aligha kétséges, hogy annak ISMÉT A MAGYAROK fizetik meg az árát!

És lássunk csodát! Ez is „a’ zoroszok” miatt lesz! Azok forgatják fel békés létünket.

Mert kétségtelen, hogy egy orosz akcentussal angolul beszélő „szolgáltató” léte ezt bizonyítja.

Annak meg ne keressük a logikáját, hogy miért érné meg az oroszoknak az „emberük”-Döbrögi-ellen bizonyítékokat prezentálni. A Medve észjárása nekünk magas!

Saját „politikusainké” is! Akik éppen most készítenek elő egy olyan nemzettragédiát, amihez képest Mohács csupán vásári vidámság lehet csak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Yoav Galant izraeli építésügyi miniszter tegnap Jeruzsálemben egy sajtótájékoztatón kijelentette: „Szíria elnökének nincs helye ebben a világban!”

Galant az újabb-a szíriai kormány által véghezvitt tömeges kivégzésekről és krematóriumban elégetett kivégzettekről szóló-horrortörténeteket taglalta, a holokauszthoz hasonlítva a HALLOTT, ÁM SENKI ÁLTAL NEM LÁTOTT-MÉG KEVÉSBÉ BIZONYÍTOTT-mesét.

„Véleményem szerint állunk egy általunk meghúzott piros vonalnál, amit Asszad átlépett. Itt az ideje megölni Asszadot!”-hangzott el a felhívás Yoav Galant izraeli építési miniszter, egykori generális szájából.

Trump Washingtonban tárgyal Kardigan szultánnal. A megbeszélések előtt újságíróknak elmondta: „Csodálatosan eredményes megbeszéléseket folytatott Szergej Lavrovval. Nem bánta meg amiket elmondott neki, és eljárásában semmiféle kivetni valót nem talál. Szövetségesek vagyunk a terrorizmus elleni háborúban. Segítenünk kell egymást!”-hessegette el a gáncsoskodókat.

A szíriai harci cselekmények két fő kategóriában dúlnak.

A levadászható/levadászandó ISIS és an-Nuszra bandák ellen harcol a hadsereg és a palesztin-iráni milíciák, míg a rémkalifátus és csatolt részei próbálnak védekezni és menekülni a kormányerők ellen/elől, ugyanakkor vadul irtják a kisebb rivális bandákat.

Mára virradóan a szír-jordán határon, de már jordániai területen lévő Ruk nevű menekülttáborba hatolt be a rémkalifátus egy öngyilkos merénylője, bombává alakított autócskájával. A táborban amúgy egy féltékenységre okot adó rivális horda, a „Jaish al-Ahrar Ashair” tanyázott.

Daraaban a kalifátusisták szabadtéri körömápoló bemutatókat tertanak. Pedikűr-manikűr kezeléseket mutatnak be. A’ la ISIS.

A képek alapján a „megcsinosított” még mindig jobban járt, mint a jordániai Ruk táborában meleg dauerral fazonítottak.

Kelet-Aleppo tartományban a hadsereg ofenzívája elérte Tel-Hassan kalifátusista erősséget. A település már az Aleppo-Raqqa tartományok határán fekszik. Jelentések szerint a terrorhorda már teljesen ki van merülve, demoralizált-megtépett állapotban menekül Raqqa felé.

Deir ez-Zornál tegnp délután ismét kumoly bukiba futott bele a kalifátusista csürhe. Támadni akarták a város repülőterét, de rosszul időzítettek megint. Pontosan akkor érkezett az orosz légierő néhány gépe.

Homsz és Hama tartományokban sincsenek boldogító élményeik az ISIS pribékhordáknak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Brüsszel felől borul az ég

Megszavazta az EP a Magyarországot elítélő határozat durvább változatát

 

 

 

Az Európai Parlament szerda délután 393 igen szavazattal elfogadta a magyar jogállamiság leépülése miatt aggódó határozatát.

A javaslatot négy frakció (szocialisták, liberálisok, zöldek, egyesült baloldal) nyújtotta be, de többen támogatták, mint ahányan ezekben a frakciókban ülnek.

Elindították a 7-es cikkely élesítésének ügyét

A határozat nyomán a parlament igazságügyi bizottságának elő kell készítenie egy szavazást arról, hogy elinduljon-e a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztését indítványozó eljárás. Ilyen súlyos büntetést még soha, egyetlen tagállam ellen sem érvényesítettek. Ha ez az eljárás végigmegy, akkor a magyar kormány elveszti a szavazati jogát az Európai Tanácsban, vagyis a minisztereket és miniszterelnököket tömörítő szervezetben, ami az EU legerősebb intézménye.

Vonják vissza a vitás törvényeket

A határozat felszólítja a magyar kormányt, hogy

Vonja vissza a menekültek tranzitzónába zárását előíró törvényt.
Vonja vissza a lex CEU-t.
Vonja vissza a civil szervezetek elleni törvényjavaslatot.

Az Európai Bizottságot azzal is megbízzák, hogy alaposabban vizsgálja meg, hogyan költik el az EU-s pénzeket Magyarországon.

A határozat szerint Magyarországon rendszerszintű fenyegetés éri a jogállamiságot, a korrupció mértéke és a demokratikus intézményrendszer leépítése miatt.
-írja a 444.hu

De hogy a jóból még több jusson:

Figyelmeztetést kaptunk Brüsszeltől a menekültkvóta teljesítésére

Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy a 2015-ös EU-s megállapodásnak megfelelően a kormány kezdje el 1294 menedékkérő átvételét Görög- és Olaszországból – írja az Európai Bizottság tegnapi közleményére hivatkozva az Eurológus.

Az áthelyezésről – többek között magyar ellenszavazattal – 2015-ben döntöttek az uniós országok a tagállamok gazdasági ereje, munkanélküliségi mutatója és lakosságszáma alapján. Bár a magyar és a szlovák kormány is pert indított a döntés miatt, ennek ellenére az Európai Bizottság elvárja a ránk eső rész teljesítését is.

Elvileg idén szeptember végére kellene befejezni az áthelyezéseket, ám a magyar és a lengyel kormány eddig még vállalásokat sem tett.

A Bizottság tegnap közleményben szólította fel Magyarországot és Lengyelországot, hogy kezdjenek vállalásokat tenni és azonnali áthelyezéseket végezni, a Cseh Köztársaságot, hogy haladéktalanul kezdjék meg újra az áthelyezéseket, valamint Ausztriát, amely most vállalást tett Olaszország tekintetében, hogy Görögország tekintetében is tegyen vállalást.

A felszólított országoknak a következő, 2017. júniusi jelentés előtt érdemi erőfeszítéseket kell tennie az ügyben, ha ez nem történik meg, akkor akár kötelezettségszegési eljárások is indulhatnak az érintett tagállamok, köztük Magyarország ellen.
-erről már a portfolio.hu-n olvashattunk.

Bal-Rad komm: Gyülekeznek a viharfelhők a MI FEJÜNK FÖLÖTT! Merhogy NEM Döbrögi és hordája lesz a kárvallottja az uniós retorzióknak!-az már biztos. Még ha „atomot” nem is dob a vajdaságra Brüsszel, egy jó kis vegyitámadásra számíthatunk.

Migránsok hordáinak formájában.

Mert azok jönni fognak! Még a „másik” Bal-Rad-on foglalkoztunk a qrmányzati pályázati kiírásokkal, amelyek a migránsok integrálását elősegítő ötletekre írtak ki. És ez még a kvótanépszavazás előtt volt!

Tehát a migráncsok jönnek, CEU maradni fog és virulni. Döbrögiék meg majd bebizonyítják Brüsszelnek, hogy BÁRMIT TELJESÍTENEK!-csak a júdáspénzt azt…!

Marcsi néninek meg majd bebizonyítják, hogy ezek a migráncsok nem erőszakolni akarják. Csak szondázni. Mert amúgy doktorok.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Sztyepan Poltorak bejelentette: a Medve ugrani készül! Valcman hadügyére szerint a Krímből és a DNR-területén lévő Pavlopol térségéből fog a Medve rárontani az ártatlan hoholszűzre.

Az pedig a jelek szerint megelőző csásokkal kívánja ezt megakadályozni. Főként tüzérségivel.

Donyeck északi íve rettenetes latortüzérségi támadást kapott tegnap kora délutántól. Kiváltképpen a Gorlovka-Zajcevo térség, illetve a donyecki repülőtér, a Volvo Center, és Szpartak.

A Gorlovka „szomszéd”-de már LNR-területen fekvő-Pervomajszk lakói számára is a „régi szép emlékek” jutottak az eszükbe a tegnap délutáni-mára virradó éjszakai latorostrom alatt.

Ma reggel Jaszinovataja és Makejevka élhet át ismét hasonlókat.

Kominternovo „megviselt” iskolája tegnap feladta a közdelmet. Délelőtt ismét gránát csapódott az udvarra. Szerencsére nagyobb baj nem történt, de a hivatalos szervek azonnal leállították az iskola működését.

Az LNR-területe elleni támadások is alaposan megszaporodtak mára virradóan. Szokolnyiki mellett egy népköztársasági milicista sebesült meg súlyosan.

Frunze ellen immár mindennaposakká váltak a valcmanisták támadásai.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com