Mialatt mi kénytelenek vagyunk beérni vigyorgó Soros-fejekkel a rekkenő nyári forróságban, a kies északolasz tartomány, Veneto egyik búzamezőjén sokkal szokatlanabb dolog történik.
Egy Verona melletti gazda, Dario Gambarin – aki korábban több vezető politikus portréját is megalkotta – a hétvégén véget ért hamburgi G20-csúcsra traktorjával egy gigantikus Putyin-fejet „rajzolt” a vetésbe.
A hír óriásit hasított a múlt héten, az orosz űrügynökségnél pedig humoruknál voltak az illetékesek, mert a Roszkozmosz egyik Reszursz-P műholdjával 475 kilométeres magasságból felvételt készítettek Putyin búzaportréjáról. „Ellenőrizni akartuk, vajon látszik-e az űrből” – indokolja operettes küldetését a Roszkozmosz.
Örök hála a munka hőseinek!
(valasz)
Bal-Rad komm: Hát igen. Míg Döbrögisztán liberálisai „putyinveszélyt” ajvékolnak, a taljános egy jelentős részének már elege van a polgári demokráciából.
Pedig a talján farmer kitaposhatta volna traktorával akár az EU Nagy Védelmezőjének – Döbröginek – is a fizimiskáját. Mármint a mezején. Mármint nem úgy…! – csak rajzilag.
De ő inkább az orosz elnököt formázta meg! 130×130 méteres méretben.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Még pénteken Hamburgban jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy megállapodott Oroszország és az USA a deeszkalációs zónák Szíria Daraa, Quneitra és As-Swayda tartományaira való kiterjesztéséről, és az ottani tűzszünetről. Pontosabban Daraa mellett újabb deeszkalációs zónákat jelöltek ki.
A szír kormányhadsereg beindította ma délelőtt az ország délnyugati As-Swayda tartományában a „Big Dawn” offenzíva második szakaszát. A cél az amerikaiak által apanázsolt bűnbandák fölszámolása.
Első nekifutásra néhány óra alatt ki is takarították őket Deir Nasrani, Rajm Bakr, Tall Salman, Al-Maftara, Tal Al-Maftara, Shinwan, Al-Sakiyah, Al-Qasr, Tal Banat, Al-Bajir, és Khirbat Saada településekről.
Tegnap Deir ez-Zor irányába pörgette föl az orosz-szír légipáros és a szír hadsereg a kalifátusisták elleni irtóhadjáratot.
Ezenközben pedig fölvonultak Al-Sukhnah kalifátusista erősség ostromához.
Deir ez-Zor környékén ismét nem jó latornak lenni. Az orosz légierő a várostól keleti irányba lévő Gharaneej, az északkeletre fekvő Al-Sour, és a délkeleti irányban található Huwyjat Saqr települések kalifátusistáit nyomorgatták. Nem is akármilyen mértékben.
Latakia Qantarah nevű elővárosát tegnap délután „Grad” rakétákkal lőtték a dzsihadisták. Lettek civil halottak és sebesültek. Viszont lokalizálta őket a hadsereg, és büntetett!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A végsőkig felizgatott Valcman Nyalókakirály tegnap már annyira leste-várta T. Rex amerikai külügyért, hogy meg sem várta, hogy az a tróntermében kerese fel. A protokollra mit sem adván, már a palota kapujánál toporzékolva várta a hírhozót.
MI TÖRTÉNT HAMBURGBAN? – MIT INTÉZTEK A NAGYOK AZ Ő HÁTA MÖGÖTT?
Azt hogy mit intéztek valójában, aligha tudta meg az alig kétórás vizit során, amibe még egy jó háronegyed órás ebédidő is beletartozott. T. Rex pedig az ebéd után már távozott is. De hátrahagyott a kurátort. Kurt Volkert. A jeles férfiú megbízatása néhány napra szól. Ez alatt az idő alatt HITELT ÉRDEMLŐ „ÁLLAPOTFELMÉRÉST” KELL HOGY KÉSZÍTSEN főnökei számára, amibe beletartozik a donbasszi front végiglátogatása is.
Hírek szerint Mariupolban már nagyon várja az ottani területileg illetékes ATO – vezérkar. Így aztán valószínűsíthető, hogy lesz alkalma a „szeparatista terroristák” tetteit frissen, közelről is megtapasztalni. Értsd: várható egy jó kis „valami”!
Most még egylbklnt „kitart” a „Kenyér Tűzszünet”! Úgy – ahogy. A donyecki délvidéken a legzajosabb. Szahanka, Kominternovo, Leninszkoje, Dokucsajevszk.
„Peremire”-TŰZSZÜNET!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Hamburgban az eredetileg kb. félórásra tervezett Putyin-Trump csúcs majdnem kétórával tovább tartott az előzetesen kalkuláltnál. Kettő-és negyed óra lett belőle.
Amint az várható volt, az idő fogja megmutatni, hogy mire is jutottak egymással.
És már vannak is jelei annak, hogy tulajdonképpen semmire!
Mert ha a tárgyalások „sikeressége” miatt EDDIG LELKESEDŐ orosz fél belekukkantott tegnap Trump bohóc Twitter-fiókjába, ott kijózanító bejegyzésekre bukkanhatott.
Az USA vezérbohóca vasárnap reggel még arról zengedezett a Twitteren, hogy: „Áthatolhatatlan kiberbiztonsági munkacsoportot hozunk létre az olyan ügyekre, mint a választásokba való kibernetikai beavatkozás”.
Délutánra már helyreigazította önmagát. Hol másutt, mint a Twitteren. „Az, hogy beszéltem Putyin elnökkel a kiberbiztonsági munkacsoportról, nem jelenti, hogy megvalósíthatónak gondolnám. Megvalósíthatatlan” – írta.
De – mintegy megnyugtatandó az orosz felet az ő megbízhatóságáról – MEGERŐSÍTŐ ÜZENETET is írt. Tózse a Twitteren: „A szíriai tűzszünetről szóló megállapodás Oroszországgal azonban lehetséges,..- és meg is történt”.
Valóban megtörtént EZ A MEGÁLLAPODÁS IS! Csakhát a megállapodás kivitelezésébe – a jelek szerint – csúszhatott aprócska hiba. Merthogy tűzszünet az nincs Szíriában.
Persze lehet hogy a Twitterre majd kiírja Trump bohóc: beszéltünk róla, de az nem jelenti azt, hogy be is tartjuk!
Hamburgban a G20-ak keretezte orosz-amerikai csúcs mellett a Szíria-ügyileg érintettek külön is súgtak-búgtak egymással a válság megoldását szorgalmazandó, bár jelen állapot szerint inkább csak a kordában tartás volt a cél. Erről egyezkedett Vlagyimir Putyin, Donald Trump, és Kardigan szultán. Egy tűzszüneti megállapodásról (amit az orosz és az amerikai elnök ütött nyélbe) már hallottunk. Aligha túlzunk akkor, amikor kijelentjük, hogy annyit ér ez mint halottnak a csók.
Hiszen Kardigan még Hamburgban bekelentette, hogy az ankarai maffia mindent el fog követni annak érdekében, hogy Szíria északkeleti vidékein létrejöjjön egy kurd állam. Ez az „Ankara mindent megtesz…” ez azért baljós árnyékot vet egy jövőbeni tűzszünetre, hiszen a kurdokban buzog a vágy egy ilyen állam létrehozására, ráadásul ez ugye részben Szíriában valósulna meg. Amely terület fölött ugye-elvben-Damaszkusz diszponálhat csak. Ankara nem!
De Kardigan csak erőlködik, a kurdok is, és Damaszkus sem hagyja magát. Úgyhogy – bár a túzszünet csak Szíria délnyugati részére lett megirdetve, a minden-mindennel összefügg elve alapján várhatóan ott sem lesz betartva.
Más térségekben persze eleve engedélyezett, sőt egyenesen ösztönzött a kalifátusisták elleni irtóhadjárat. Ennek Amerikában nem mindenki örül. Pl. kimondottan ideges John McCain.
Kelet-Homs tartomány második legnagyobb városa, Dzhibab Hamad is kalifátusista-mentes település lett tegnap estére. Most a a közeli Jubb al Jarrah latormentesítése a szír kormányhadsereg programja. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Raqqa nem szerepel a szír kormányerők menüjén. A város a kurdokra lesz hagyományozva, aminek pedig Kardigan nem örül.
Kelet-Homszban különben is jól áll a hadsereg offenzívája. 15 kilométerre megközelítették Sukhnah városát is. Ha azt is megkaparintják az ISIS-től, már csak Deir ez-Zor van hátra.
A Golan-fennsikon sem lankadt tegnap sem a kormányerők harci kedve. Izrael egyre nagyobb aggodalommal, és egyre tehetetlenbbül figyeli kedvencei „leépülését.”
Tegnap Red Villa területen kapták ela dzsihadista bűnbandát, és rendezték le őket.
Damaszkusz kormányzóság keleti fertályán sem volt ünneplésre alkalmuk tegnap a dzsihadistáknak. A hadsereg azon a vidéken is a torkukat szorongatja.
Idlib latorrezervátumban pedig tombol a tezsvírháború. Feltartóztathatatlanul.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Szétszéledt Hamburgból a G20-ak gyülekezete. Hogy mit is intéztek ott? Hááát! – lángol és forrong a város! A helyiek nem felhőtlenül boldogok. A Szabad Hansa-Város lakói most azt remélik, hogy a Nagyok távoztával megszabadulnak ettől a tehertételtől.
Vlagyimir Putyin tegnap a hamburgi programja záróakkordjaként beszélt Oroszország és Ukrajna viszonyáról. Az orosz államfő szerint „a történés az Orosz Föderáci NÉPEI, és az ukrán ÁLLAM közötti meccs!”
Vlagyimir Putyin úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi ukrán hatalom terméke a russzofóbia. Az orosz elnök szerint Kijev ezzel a termékkel házal szerte a világban. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy hamarosan eljön az idő,amikor a vevőközönség rájön: romlott a portéka amit rá akar sózni a kijevi hatalom.
Hamburgból megérkezett a hírhozó Kijevbe. T.Rex villámtájékoztatóra Kijevbe utazott, hogy a tűkön ülő Nyalókakirályt első kézből tájékoztassa a kazal állásáról. A Boriszpol repülőtéren ukrán „szüzek” várták az amerikai külügyért. Sóval és kenyérrel.
Valcman, aki nem volt meghívva az ukrán-donbasszi konfliktust kitárgyaló orosz-germán-gall traccsra, idegesen vár valami biztatás félét. Mit intézett az orosz és az amerikai elnök?
Kijev a pénteki luganszki terrorista merényletekkel lehetetlen helyzetet teremtett a DNR és az LNR számára. A donbasszi civilek elleni gyilkos terrorakciók nem viszonozhatók. Ugyanakkor Valcmanék szelet vetettek, és nagy valószínűséggel vihart fognak aratni! Nagy ugyanis a felelősök-kitervelők iránti bosszúvágy Donbasszban.
Tegnap este egy viszonylag nyugalmas időszakot követően a valcmanista latortüzérség megszórta a Jaszonovataja – elágazást. Nem tudni, hogy véletlen vagy időzített volt a támadás. Tény, hogy éppen akkor és éppen ott autózptt Gorlovka polgármester, Ivan Prihodko. Az ő személye már régóta vörös posztó a kijevi junta szemében.
Az már kimondottan a szerncsén múlott, hogy Prihodko agyrázkódással megúszta a teraktot. Kórházban ápolják.
Momentán még mindenki a hamburgi várakozás izgalmait éli. Még senki sem tud biztosat. Így aztán a „Kenyér Tűzszünet” – mint eddig – mérsékelt latorostrom mellett csordogál.
De már az is örömhír, hogy az utóbbi 24 órában egyetlen donbasszi civil se halt bele vagy sebesült meg súlyosan.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kézzelfogható eredménye lett a tegnapi Putyin-Trump találkozónak! (No nem a kettejük kézfogására gondolunk természetesen.) Szíriailag lett kézzelfogható „eredmény”!
Tűzszünetben állapodtak meg. (Az amúgy is érvényben lenne jelenleg is, pontosan az általuk megállapított térségben! – de ezt most ők személyesen is megerősítették.
A Szíria délnyugati fertályán Daraa-és El-Quneitra tartományokra, tehát az Izraelhez közeli vidékekre terjesztik ki a tűzszünetet. Trumpék vállalták, hogy féken tartják az általuk abrakolt martalóchordákat. Azok vélhetőleg legalább egy hétig nyugton is maradnak majd, mert már eléggé megsínylették a kormányhadsereg nyomását. No meg hát a készleteket is föl kell tölteni.
Ezzel együtt is MINTHA az USA semtartaná már elsőrendűen fontos dolognak Aszad elnök menesztését. Még olyanról is szó esett, hogy az USA hajlandó együttműködni Oroszországgal egy közös mechanizmus kidolgozására, hogy stabilizálni lehessen a helyzetet Szíriában. Ami azért – valljuk be őszintén – meglehetősen stabilan rossz most is! De majd elválik idővel, hogy a felek mire is gondoltak.
Hamburgban Szíriáról Kardigan maffiafőnökkel is beszélt tegnap Vlagyimir Putyin.
Megdicsérték egymást, hogy a másik milyen derekasan kivette/kiveszi részét a rémkalifátus elleni harcokból. Megfogadták egymásnak, hogy ez így lesz a jövőben is.
Hogy a tűzszünet elrendelésének milyen hatása lesz az Idlib-latorrezervátum életére? – az még kérdések. Jelenleg ott hihetetlen mértékű gyilkolászás zajlik. A felek sem az eszközökben, sem a módszerekben nem válogatnak. A kődaraboktól kezdve a késen át a tankokig mindennel pusztítják egymást. Legalább féltucatnyi martalócbanda irtja egymást.
Hamában is öngyilkos terrorista robbantott tegnap.
Deir ez-Zor kalifátusisták által épített „szomjatatógátját” tegnap szétbombázta az orosz légierő. A martalócok azért építették ezt az általuk birtokolt területen, hogy a város más részein lakókat megfosszák a víztől. Az orosz gépeknek amúgy volt arrafelé dolguk. Annak végeztével pedig tettek egy kis gátromboló kitérőt.
Raqqaban tovább gyűrik egymást a kurdok és a kalifátusisták. A jelek arra utalnak, hogy már nem igazán sokáig. Bár mindkét fél sok embert veszített idáig, mégiscsak a kurdok vannak abban a helyzetben, hogy tudják pótolni a veszteségeiket.
Általában véve viszont elmondható, hogy a szíriai háború is „asztanás és csúcsváró” hangulatban csordogál. Kétfőn már sejthetjük majd, hogy a Nagyok mit is intéztek Hamburgban.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„Komoly eredményként” könyvelik el a világban, hogy az orosz és az amerikai elnökök tegnapi hamburgi csúcstalálkozóján Oroszország és az USA megállapodott egy közvetlen kommunikációs csatorna létrehozásáról Donbassz-Ukrajna ügyében. Ennek a nem technikai értelemben veendő „csatornának” a feladata a minszki paktum kötelezettségeinek a betartatása. Talán elárulhat valamit a felek szándékairól, hogy a rendszerbe nem vonták be Kijevet. Valcmanék ebben veszélyt szimatolnak.
Véleményünk szerint viszont ha csak ennyire „futotta” a megbeszéléseken, akkor Donbassz ügyében nagy előrelépés nem történhetett.
Hamburgban ma délelőtt összejött egy megbeszélésre a „Normandiai Négyek” formáció, hogy áttárgyalják a donbasszi-ukrán konfliktust. De a négyes ezúttal hármasra sikeredett.
Az orosz államfő, a germán Kanzlerina és a gall elnök csak így hárman beszélgetnek a dolgok menetéről. Valcman Nyalókakirály hiányzik a táncból. Őt nem hívták!
Van is emiatt is füstölgés Kijevben!
Hogy aztán mire mennek/jutnak a felek, azt az elkövetkező napok donbasszi történéseiből majd megtudjuk. Meglátásunk szerint túlzott optimizmus lenne békében-vagy akárcsak valóban ágyúzásmentes tűzszünetben-reménykedni. (Bár a tudósítás bepötyögése közben érkezett hír szerint a „Normandiai Hármak” tárgyalása már véget is ért. Megállapították, hogy gond van Minszk végrehajtásával, és megállapodtak a tűzszünet fenntartásában! Csakhát vannak fenntartásaink!)
Luganszk városközpontjában tegnap két autóbomba is robbant. Egy személy azonnal belehalt. Öt másik súlyosan megsebesült. A város hatóságai az LNR-területére azonnali rendezvénytilalmat rendeltek el.
Tegnap este Majorszk és Zajcevo között a „hoholtérfélen” egy 36 éves nő, és egy 38 éves férgi mellett robbant egy akna. A Zsovankában élő férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A nőt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A frontokon pedig?
A frontokon még mindig „kitart a Kenyér Tűzszünet”! Azaz: ágyúzza-aknavetőzi-lövi minden keze ügyébe eső alkalmatossággal Donbasszt a valcmanista latortüzérség.
Természetesen a „szeparatistákat, a terroristákat, meg a reguláris orosz hadsereget!” Igaz, hogy utóbbit a Kijev által szeparatistáknak és terroristáknak kikáltott helyiek nem látták! – de ha Kijev mondja, biztosan ott van. Ügyesen álcázva. Gyerekeknek, asszonyoknak, békés helyi civileknek maszkírozva.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Trump házaspár lengyelországi hódító útja végén elköszönt vendéglátóitól. A búcsúzkodáson Trump szeretett volna kezet fogni a lengyel elnök feleségével, de a kézfogói balsikaréről (IS) elhíresült amerikai elnököt ezúttal sem hagyta el balszerencséje. Merthogy Dudáné Agata Kornhauser inkább Trumpné Melaniával pacsizott egyet.
Aztán alig órányi repülőkézés után megérkeztek az észak-germániai Hamburg városába. A G20-ak összejövetelére. A Kanzlerina a tetthelyen nem valami kitörő örömmel fogadhatta Donaldot.
Majd fogadta a valamivel később érkező Vologyát is. Szemmel is láthatóan jobb kedélyállapotban, mint az amerikai vendégét.
Amint ismert, a világ két vezető hatalmának elnökei a többi résztvevőtől némileg eltérő programot bonyolítottak le. Életükben először személyesn találkoztak elnökökként.
Tegnap kora este több mint két órát tárgyalt egymással Hamburgban Vlagyimir Putyin, és Donald Trump. Az orosz államfő „étlapján” Trump már a negyedik amerikai elnök. Aligha kockáztatunk sokat, ha kijelentjük: a kötelező udvarias és derúlátó kincstári nyilatkozatokon túlmenően minden ott fog folytatódni, ahol volt tegnapelőtt.
A tegnapi első találkozó és megbeszélés után mindkét fél előadta az álláspontját, amelyek között nem volt túl nagy az átfedés. Vlagyimir Putyin például úgy emlékezett, hogy Ukrajnáról és Donbasszról is szó volt, viszont T. Rex ilyesmit nem is említett. Pedig éppen az amerikaiak vetették fel a témát. Az orosz diplomácia irányítója szerint várják az amerikai kormány különmegbízottját, hogy tárgyaljanak a kérdésről. Addig is információs csatornát létesítenek – Kijev kihagyásával – egymás tájékoztatására.
Amiben a beszámolók megegyeznek: Szíria egyes részeire kiterjedő tűzszünetben megállapodtak – jelentette be Szergej Lavrov a G20-csúcs helyszínén. A fegyvernyugvás vasárnap déltől lép életbe.
Az Izraelhez közeli Daraa és El-Quneitra tartományban kijelölt tűzszüneti övezetben a biztonságot az orosz katonai rendőrség fogja biztosítani, az USA-val és Jordániával egyeztetve lépéseit – mondta Szergej Lavrov, aki szerint az amerikaiak kötelezettséget vállaltak arra, hogy ellenőrzik a tűzszünet latoroldali betartását.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról is tárgyaltak. T. Rex úgy fogalmazott, hogy türelemre van most szükség. Az amerikai külügyér úgy látja, hogy az orosz fél másként értékeli az észak-koreai helyzetet, mint az amerikai kormány.
A megbeszélések hátteréről T. Rex megemlítette, hogy a tárgyalások közben egyik fél sem akart felállni az asztaltól, de volt egy pillanat, amikor Melania Trumpnak – az amerikai first ladynek – be kellett mennie, hogy csitítsa a hangoskodókat. Az okot nem említette T.Rex, de szerencsére az ura természetét és habitusát jól ismerő Melania résen volt, és anyatigrisként vetette magát a wirchaft kellős közepébe. Ettől aztán a fijúg le is nyugodtak. (Gondoljunk bele, mi van ha lankad Melania figyelme. Lehet már azóta a fejünk fölött repkedő rakettákat számolgathatnánk.)
Szóval megtörtént az Első Találkozás, és minden a várakozások szerint alakult. Nagy Eredményre nem szabad számítani. Hogy tulajdonképpen mit intéztek?
Hát összeismerkedtek. A többi meg majd idővel kiderül. Nagy pozitív változásra ne számítsunk! Az USA továbbra is a világ elsőszámú latorállama marad, Oroszország pedig megpróbálja a maga érdekeit érvényesíteni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kijevben a kormányzati negyednek számító Darnyickij kerületben furcsa dolgok zajlanak. Homokzsákokból emeltek sáncokat a Nemzeti Gárda területvédelmi csapatai.
„Gyakorlat” zajlik immár harmadik napja.
Vannak viszont – így Nyalókakirály Rada – beli hordájának vezére Szergej Lescsenko is – akik szerint Arzénes Avakov puccsra készül, és Valcman rendelte el a „gyakorlatot”! Megvédeni a trónt az árulóktól.
Bent a Rada-üléstermében az ősellenség Putyin az érdeklődés legfőbb tárgya.
Donbassz frontjain ezidőszerintmég tart a Putyin-Trump találkozó miatti „jófiúskodás”, bár Donyeckben mára virradóankét súlyos sebesülést is okozott egy latorgránát. Meg egy csomó romot.
Ma délelőtt Donyeckben közzétették a minap „beszerzett” titkos hoholiratok tartalmát. Kijevben ennek nem igazán fognak örülni. A legtöbb dokumentum „fontos célmegjelöléseket” tartalmaz a latortüzérség számára, Donyeck városában. Kizárólag lakónegyedek vannak fölsorolva, mint bombázandó célok.
A dokumentumokat a valcmanista 128. Különleges Hegyidandár egyik tisztje adta át még július 3-án a DNR-hatóságainak. Őt a „szürke zónában” ejtette foglyul egy DNR-járőr.
Zsjelobok (LNR) térségében a martalóchad hírhedett 93. gépesített dandárja nagy mozgásba lendült. Az LNR-szerint akcióra készülnek.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!