Trump bohóc és neje Párizsban vendégeskedtek. Macron gall elnök hívta meg őket.
Trump megint alaposan kitett magáért.
Rendesen körüldvarolta Macronnét. „Jó bőr vagy anyukám!” – lehetne így is átfogalmazni a bókjait, amivel a gall First Ladyt szédítgette. Aki ráadásul még a kezét is hagyta megragadni az amerikai elnöki mancs által. Amit gyorsan meg is bánt, de Trump csak ráncigálta tovább.
Majd a saját feleségéhez fordulva megismételte, hogy a 64 éves Brigitte Macron milyen csodás fizikai küllemmel bír.
Kijevben Konsztantyin Jeliszejev a trón adminisztrációjának helyettes-vezetője próbálgatja magyarázgatni a tegnap véget ért ukrán-EU-csúcs kudarcát. Merthogy egy zárónyilatkozat nélküli csúcs komoly kudarc! – az már biztos. Pedig hónapok óta készülődött rá az udvartartás. Már szinte a fele birodalmat – benne erdőt-mezőt-földet-tavat-folyót – föláldozták a dolog miatt. Tegnap délelőtt már végső kétségbeesésükben még Donbassz „reintegrációs” törvényét is előrángatták, de az EU-hajthatatlan maradt! NEM HAJLANDÓ MEGÉRTENI NYALÓKAKIRÁLYÉK VÁGYAIT!
Így aztán záródokumentum nélkül, tömött zsebbel távozott az uniós delegáció Kijevből! Hátrahagyva (és magára hagyva) az üres kincstár miatt is búslakodó Valcmant és udvartartását.
Még ha zárójelbe téve is, de nem elírás a MAGÁRA HAGYVA megjegyzés. Politikai elemzők véleménye szerint a zárónyilatkozat elmaradása nem csupán konszenzushiányra utaló jel. Maradék-Ukrajna eljutott a zsákutca végére, és az EU – a jelek szerint – elengedte Kijev kezét. Főként Donbassz és az Oroszországgal való konfliktusa miatt.
Nem is csoda, hogy az uniós népek távozása után azonnal törvénytervezetet nyújtott be a Radában egy rakás gépviselő. Javasolják, hogy a jövőben a Rada üléseinek kezdetén közösen fohászkodjanak Istenhez. „Отче наш… – Mi Atyánk…”-kal kezdjék a napot.
Kiváltképp azt követően sem árt immár fohászkodniuk, hogy az amerikaiak állítása szerint Valcmanék megpróbálták befolyásolni az amerikai elnökválasztást! – a Nyőstényördög javára!
Mindenestre Valcman külügyére Pavlo Klimkin ma délelőtt váratlanul bejelentette: NEM FORSZÍROZZÁK TOVÁBB A VÍZUMKÉNYSZER BEVEZETÉSÉT OROSZORSZÁGGAL SZEMBEN!
„Éledezik” a donbasszi front – jelentjük. A donyecki szakaszon mára virradóan már 31 települést ágyúzott a latortüzérség. Még nem az igazi…-de már alakulgat a dolog.
Napközben Trudovszkában. A helyiek már a hangjáról megismerik a fegyvereket:
Alekszandrovkában ma délelőtt egy latorgránát megölt egy 59 esztendős helyi asszonyt.
Tegnap az orosz diplomácia vezetője egy berlini „beszélgetésen” egyenesen NEMKÍVÁNATOSNAK nevezte a kijevi juntát, amely gyilkos hordákat szabadított Donbasszra.
Oroszország AZT AKARJA, hogy Ukrajna egy stabil, demokratikus ország legyen! – fejtegette Szergej Lavrov a „Körber Alapítvány” által szervezett beszélgetés során.
Bizony meglehet, hogy tényleg csak az imában bízhatnak Kijevben!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Komoly botrány tört ki ma Kijevben, az ukrán-EU-csúcson. Emiatt könnyen meglehet, hogy zárónyilatkozat nélkül szélednek szét a felek. Kijev ugyanis ragaszkodott ahhoz a szövegezéshez, miszerint az Európai Unió elismeri Ukrajna európai törekvéseit, és üdvözli ezirányú útválasztását.
A brüsszeli delegáció elhűlten hallgatta a szövegtervezetet, őket a hideg, ők meg a fejüket rázták csak. Az uniós fejesek szerint egy ilyen szöveg azt az illúziót kelhetné, hogy Maradék-Ukrajna viszonylag rövid időn belül tagja lehet az EU-nak. Pedig – talán – néhány évtized!
A diplomáciai szokásjog szerint pedig a zárónyilatkozat nélküliség MÉLY EGYET-NEM ÉRTÉST jelez!
Erre Valcman Nyalókakirály kijelentette: A KÖVETKEZŐ UKRÁN-EU-CSÚCS VAGY A KRÍMBEN, VAGY DONBASSZBAN LESZ MEGTARTVA!
Hogy erre az uniós górék miként reagáltak? – na azt nem tudjuk!
Zúgolódás van az interneten. Egy kijevi lakos fényképeket töltött fel Kijev „Erdei” lakótelepe mögött az erdőben létrehozott katonai temető friss sírjairól. Az ott eltemetettek hol haltak meg? – tette fel a kérdést?
Aztán megállapították a netező népek, hogy minden bizonnyal Donbasszban!
De akkor mi lehet a KIJELÖLT katonai temetőkben? Dnyepropetrovszkk és Zaporozzsje katonai temetőiben!- firtatják tovább a témát.
Hiszen állítólag Donbasszban tűzszünet van. És a kijevi hadvezetés szerint nincsenek is veszteségek!
Donbassz frontjain pedig valóban tűzszünet van! Pontosabban csendes üzemmódban
zajlik az ostrom.
Donyeck régió ex-gubernátora, oligarcha Szergej Taruta tegnap este a kijevi 112 csatorna műsorán TÖMEGES PARTIZÁNHÁBORÚ KITERJESZTÉSÉT javallotta Donbassz ellen. Természetesen a nyílt háború kiegészítéseként.
Pedig tegnap Péter-Pál Napja volt. Ez a nap komolyan veendő szent nap a pravoszláv vidékeken. Munkaszünettel járó nap. A valmanista ordashad viszont szorgoskodott.
Megjegyezzük: az EU – teljes vezérkara Kijevben parádézott, és ment a „jófijúskodás”!
DE MA VÉGET ÉRT A KÉTNAPOS MÓKÁZÁS!
Donbasszi gyermekálmok. Békét szeretnének.
És Donbassz védőinek mindennapjai és elmélkedései közös múltról, külön jelenről, és a valamilyen jövőről. Ami reményeik szerint békés lesz.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Semmilyen kézzelfogható eredményt nem hozott T. Rex amerikai külügyér erőlködése a Katart büntetőintézkedésekkel sújtó négy arab állambeli kollégájával Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalása a viszály enyhítéséről.
Pedig T. Rex Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterei mellett Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királlyal és a június végén trónörökössé avanzsált Mohamed bin Szalmánnal is egyeztetett Dzsiddában a terrorizmus és annak pénzelése elleni küzdelemről. Kardigan legnagyobb örömére persze.
Nagy arab hírügynökségek reptették tegnap a hírt: menekítik az amerikaiak a rémkalifátus vezéregyedeit Szíriából. A Raqqaból kimenekült és Es Sühnében rejtőző hordapotentátokért tegnap három amerikai helikopter érkezett a sivatagba, és szedte fedélzetére a kimentendőket. Állítások szerint Deir ez-Zortól keletre fuvarozták a martalócvezéreket.
Az AFP francia hírügynökség pedig arról számolt be tegnap késő este, hogy Raqqaba amerikai csapatok érkeztek. Ennek a hírnek pedig Kardigan nem örülhet.
A Deir ez-Zor közeli Tardeh-hegység rejtekében tegnap a rémkalifátus erőkoncentrációt vitt véghez. Ez hatalmas könnyebbséget jelentett az mókáról értesülő orosz légierőnek.
Idlib martalócrezervátumban tegnap nyolc „Ahrar Al-Sham” latorvezér, és mellettük számos, a Szabad Szíriai Hadsereg nevű horda közpribékje adta ki a páráját egy robbantásban. A kárvallott hordák az ISIS egyik „alvó sejtjét” sejtik a buli mögött.
A többi helyszíneken a szokásos.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Albion Kelet-Sussex megyéjének Rye nevű történelmi városában – a jelenlegi belügyminiszter Amber Rudd választókerületében – van egy csinosan felújított házikó. Az értékét úgy 400 000 fontra, cirka 140 millió magyar forintra tartják a helyiek.
Az egykoron gyerekotthon a felújítás óta – két éve – üresen áll. Ám a helyiek legnagyobb megrökönyödésére már nem sokáig. A hét hálószobás vityillócskát migránsoknak utalta ki a hatóság. Állítólag Szíriából menekültek Albionig.
A helyi lakosság felhörkenése némiképp érthető, hiszen – állításuk szerint – Őfelsége 1132 őshonos adófizető alattvalója IS lakásproblémákkal küzd. Akik szerint May Rézi qrmányának talán inkább őket kéne előbb…
Persze azt nem tudjuk – az Express tudósításából nem derül ki – hogy a szerencsétlen migránscsalád hány potenciális adófizetőből áll?
Az ügy hullámai már Őfelsége Parlamentjének üléstermét is elérte.
Őfelsége qrmánya ELKÖTELEZTE magát 20 ezer közel-keleti és észak-afrikai migráns/menekült befogadására 2020-ig. (Hogy ez személyt vagy familiát jelent? – szintén nem tudni.)
A célra Őfelsége qrmánya 2,46 milliárd fontot szán.
Reméljük gyorsan lezárul ez a Brexit-bohózat.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Valami nem kerek Észak-Korea körül. A nyugati médiumokban démonizált Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról olyan videok keringenek a neten, amelyek valahogy nem azt tanúsítják, hogy ott maga a földi pokol rotyogna. Amit maga a Veres Rém kavar.
Elnézve a videokat, az ember önkéntelenül is arra gondol: jó-jó! Nyomor van, éhezés van, kivégzések vannak, atom-meg „mittomén” mik vannak! – de azért…
-Fölépítik a díszletrészleteket a világ szemei számára. Csak hogy „jófijúnak” láttassák a Veres Rémet. (A frizurája tényleg rémes!) De ennyi meg ekkora díszletek? Ezeket fölépítették. Rendben van. De hát ezeket fenn is kell tartani!
Vagy…-óh!-belegondolni is szörnyület!-ezek ott ilyen országos méretű „diszleteket” gyártanak? Aztán díszletnek használják az embereket bennük? Az autókat az utakon?
Szerintünk valami nem kerek Észak-Korea körül!
Sörfesztivál Phenjanban?
Utazás vidékre. És sehol egy fáról lógó, aszalódott hulla?
Utcai „evöldék és ivoldák”
„Tankoldák”
Sikertelen korrumpálási kisérlet!
Még számítástechnikai boltok is vannak.
„Három nap Észak-Koreában”
Jó hosszúra sikeredett – DE NEM VÁLOGATOTT – összeállítás ez a KNDK-ról!
Oroszország és Kína épp ma „mordultak rá” az USA-ra. Hagyja már békén a KNDK-t ezekkel a szankciósdikkal. Jól el vannak azok ott magukban! A „hülye” szokásaikkal együtt.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Brüsszelben tegnap a szíriai válságról tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, és Federica Mogherini uniós külügyi biztos.
Mogherini szerint az EU jó kiindulási alapnak tartja az asztanai folyamatot, és bár az EU „nem játszik” Szíriában, pénzügyi, politikai, szervezeti, diplomáciai – és így tovább – eszközeit hajlandó mozgósítani a helyzet rendezése érdekében.
Ez pedig nem egy jó előjel! – valljuk be. Jobb lenne, ha az EU nyugton maradna.
A Szíria délnyugati Badaia-régióban zajló „Big Dawn” kormányhadsereg – offenzíva ma kinyilvánított célja az amerikaiak és izraeliek által támogatott nagyszámú „szabad szír” horda teljes megsemmisítése és kitakarítása egészen Damaszkuszig.
A Hezbollah főtitkára Sayyed Hassan Nasrallah televíziós beszédében figyelmeztette a kelet-libanoni martalócokat. ŐK KÖVETKEZNEK!
Hama tartományban tegnap ellenséges tüzérségi tűzben elesett Nyikolaj Afanaszov kapitány, orosz katonai tanácsadó – közölte az orosz HM.
A tartományban egyébként szintén offenzívában van a szír kormányhadsereg a rémkalifátus ellen. Közeledtükre a pribékhorda elmenekült El Mabudzhe városból, a harminc kilométerre délkeletre lévő Akerbat városba. Ma délután viszont annak ostroma is megkezdődött.
Mai orosz elemzések a Raqqa és környékén zajló eseményeket „furcsa háború” néven kezdték emlegetni. Színházi előadás az egész, melynek a címe „„A Taking of Raqqa”
Előadói kurd, arab, amerikai és kalifátusista színészek. Az újságok híradásaiban az jelenik meg nap mint nap, hogy ott szörnyű háború zajlik, ám valójában mintha csak randevúzgatnának a felek! – hallatszott ma már az orosz elemzői vélemény.
Az amerikaiaik is megemberelték magukat. Deir ez-Zor kormányzóság Eufrátesz és az iraki határ közti térségében pusztította légierejük a kalifátusista bűnbandáit.
Ez Eufrátesztől nyugati irányba pedig az orosz-szír légipáros egyengette a sivatag felszínét a szír kormánycsapatok előtt, Deir ez-Zor felé.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nagy összeröffenet kezdődött ma Kijevben. Ukrán-EU-csúcs!
Jean Claude Junkcker bizottsági elnök, Donald Tusk tanácselnök, Federica Mogherini külügyi, Johannes Hahn bekebelezési, és Cecilia Malmström piacmegszerzési biztosok- hogy csak a „legnagyobbakat” említsük – mind ott nyüzsögnek.
Az összeröffenet fő témája Donbassz.
Valcman Nyalókakirály „fölöttébb derűlátóan” nyilatkozott a minszki paktum végrehajtását illetően. Hogy ez alatt mit is ért pontosan? – azt nem fejtette ki bővebben.
De komoly, fajsúlyos gazdasági témákat is áttekintenek a felek. Társulás az Unióhoz, nyugdíjreform, egészségügyi reform, földreform. Csupa reform. Amikről úgy nagy vonalakban vannak sejtéseink már, hogy mit is jelentenek. Hamarosan az ukrán alattvalók is megtapasztalhatják.
Szóval bevallottan a legfóbb téma Donbassz ügye lesz. Nem tudjuk, hogy ennek apropóján ma megemlékeznek-e a három esztendeje világhírnévre szert tett „Luganszki Madonnáról”. Véljük, hogy aligha.
Pedig éppen ma három esztendeje, 2014 július 12.-én délelőtt történt.
Luganszkban tegnap bejelentették: a múlt heti luganszki terrorista robbantások kapcsán az Állambiztonsági Minisztérium akciócsportja letartóztott egy csapatra való személyt, akik alaposan gyanúsíthatók a kettős robbantás elkövetésével.
Nem is csoda hát, hogy most a Nagy Kijevi Csúcs alkalmából „csendes üzemmódban” ketyeg Donbassz ostroma. „Jófiúnak” illene most látszani, de a pusztítást is folytatni kell.
(Azért szép csendben kezd ám fölpörögni a gépezet.)
A donyecki szakaszon is van némi pezsdülés.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„A muszlim hívek pontosan tudják, hogy milyen ütemben sokasodnak. Teljesen nyugodt hangnemben közlik veled, hogy egy napon minden az övék lesz” – mondja Strasbourg római katolikus érseke, Luc Ravel.
Az érsek szerint javában zajlik galliában a „Nagy Kicserélődés” (Le Grand Replacement) folyamata. Ennek során néhány generáció alatt teljesen kicserélődik az ország lakossága.
Béziers város polgármestere, Robert Ménard is használta ezt a kifejezést az év elején, amikor látta a mértéktelenül sok muszlim iskolásgyereket. Emiatt a „gyűlöletbeszéde” miatt bíróság elé kellett állnia. Az pedig bűnösnek kiáltotta ki, és meg is büntették. Pénzbirságot kapott. Nem sokat! – kétezer euro – de legközelebb ha ilyesmire ragadtatja magát…
Most kérdés, hogy Luc Ravel bíborosra – aki a pápai kinyilatkozással ellenkezóen szólott – milyen büntetés vár?
(Forrás: breitbart)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!