
A világ elsőszámú latorállama-az USA-szankciósdi játéka Oroszország ellen a „legszebb hidegháborús időket” idézi fel. Az összes körítésével együtt. Hiszen Oroszország körül tobzódnak a NATO hadijátékai, bolondabbnál-bolondabb dolgokat cselekednek a csatlósok. Lásd Dmitrij Rogozin repülőgépének román letiltása.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes tegnap Moszkvában kijelentette: a nagy csinnadrattával beharangozott washingtoni bohóckodás nyilvánvalóan nem fogja elérni az óhajtott amerikai célt, de vissza fog hullani az USA-fejére. Az okokat pedig nevetségesnek nevezte.
Obamaki 2016 végén az „amerikai választások orosz befolyásolása” miatti képtelen állításokra, és az „amerikai diplomaták oroszországi pressszionálása” okán vezetett be Oroszország ellen szankciókat, és blokkolta az orosz tulajdonú diplomáciai ingatlanok megközelítését.
„Az USA elérkezett az utolsó óra 60. percéhez a rontás politikai időmérőjén” – fejtette ki Szergej Rjabkov.

„A helyzet romlásáért-és esetleges további romlásáért-a felelősség az USA-t terheli”-jelentette ki az orosz külügyminiszter első helyettese, Szergej Rjabkov.
Természetesen Vlagyimir Putyin orosz államfő is megszólalt az ügyben. A lényeg: „Megfelelő és arányos válaszokat fogunk adni”
Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője azt nyilatkozta, hogy Oroszország nem várja meg hogy Trump aláírásával szentesítse a törvénynek nevezett amerikai bohózati forgatókönyvet.
Ami már most biztosra vehető: az amerikai diplomáciai személyzet oroszországi létszámát az orosz diplomaták amerikai tükörképére kell lecsökkentenie az USA-nak. Ez pedig „akár hétszáz amerikai diplomata visszahívását, ennek elmaradása esetén kiutasítását jelenti.”
Marija Zaharova az orosz külügy szóvivője reményét fejezte ki, hogy az USA külügyminisztériuma nem várja be a kiutasítás bejelentését, hanem maga fogja visszahívni a szükséges létszámot.
Első kanyarban az amerikai külképviselet által használt moszkvai és a Szerebrjanyi Borban lévő ingatlanok amerikai használatának tilalma. Szóba került a Mc Donalds oroszországi étteremhálózatának a bezárása is. Ezek jelentik az orosz gazdasági válaszszankciók sorozatának a kezdetét.
John Tefft a latorállam lejáró mandátumú Moszkvába akkreditált nagykövete az orosz válaszintézkedések miatt mélyen föl van háborodva. Sajtószóvivője Marii Olson a RIA Novoszty hírügynökségnek nyilatkozva „érthetetlennek és indokolatlannak” nevezte az orosz válaszszankciókat, amelyek „nem járulnak hozzá a jó légkör megteremtéséhez.”
A „Fox News” amerikai hírtelevízióban McCain hiéna az orosz ellenszankciók „jogtalansága” miatt vonyított egy sort. „Mi csak szigorú üzenetet akartunk eljuttatni Vlagyimir Putyinnak, hogy nem toleráljuk a demokrácia elleni támadást! Erre ŐK SZANKCIÓKAT FOGANATOSÍTANAK ELLENÜNK!” – ajvékolta a vén hülye.
A korábbi amerikai nagykövet Michael McFool az orosz válaszszankciókat „TISZTELETLENSÉG AMERIKÁVAL SZEMBEN”-ként értékelte.
EGÉSZEN BÁMULATRA MÉLTÓ AMERIKAI REAKCIÓ! VISSZA MERT FELESELNI! NEKÜNK!
Dmitrij Rogozin hadiiparért felelős orosz miniszternelnök-helyettes IS „bosszúért liheg” repülőgépének a román légtér használatát megtagadó bukaresti döntés miatt. Bár a románok EU-s szankciókra hivatkozva nem engedélyezték az uniós tiltólista élbolyában szereplő Rogozin átrepülését Románia légterén, mégiscsak a szankciósdi volt a valódi ok.
(Döbrögisztán is ludas a dologban. A vajda hatóságai is megtagadták Rogozin gépének vajdasági légtérhasználatát.)
Dmitrij Rogozin segélykiáltása nem pusztába kiáltott szavak maradtak. „Bosszúszomja” csillapítására az Állami Duma sietett.
Seregnyi ötlet látott tegnap napvilágot. Hosszú lenne fölsorolni a terveket, de bármik is lesznek a válaszok, – mert lesznek! – annak biztosan nem fognak örülni a román légitársaságok, amelyek – legalábbis eddig – elég szép számban vették/veszik/vennék igénybe az orosz légteret. Ami bizony nem kcsi. Megkerülni meg komoly anyagi teher.
De fölmerült a moszkvai román nagykövet „szabadságolására” fölszólítás ötlete is a Dumában.
Mivelhogy világunkban minden mindennel összefügg, nem lehet kétséges: Trump bohóc és cirkuszcsapata egy új – egyelőre hidegháborús – korszakot nyitott meg! A washingtoni adminisztráció VALAMI/VALAKI által ösztönözve, a lényéből és természetéből fakadó dölyf miatt még sok kellemetlenséget fog okozni az emberiségnek!
Tarthatunk attól, hogy nem csak kellemetlenséget!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
















