A Rogozin vaút!

Álcázott UFO-t videóztak egy hőkamerával Bukarest felett

A román drónreptető éppen egy új hőkamerát próbált ki éjszaka, amikor olyasmit vett észre a képernyőn, hogy még a kamerát is szinte elejtette döbbenetében…

A román Mihai Daniel Dragu a YouTube-csatornája alapján drónok építésével és drónvideózással foglalkozik már több, mint 8 éve. Mint látjuk komoly emberről van szó, aki nem szórakozik kamu UFO-videókkal. Tökélyre fejlesztette a drónreptetési tudományát és sokat tud a filmezésről is. Többször hívták már meg a tévéműsorokba szakértőként.

Sokat hallott már a hőkamerával készített UFO-videókról, gondolta ő is kipróbálja… 2017 július 15-én éjszakak ki is vitte a kamerát a szabadba, bár nem fűzött hozzá nagy reményeket, hogy elsőre sikerüli fog. Kezdőknek nem lehet ekkora szerencséje…

Az első két felvételnél semmi érdekes nem történt. A harmadiknál éppen a Bukarest felett átvonuló felhőket filmezte, amikor olyasmi bukkant fel a képernyőn, hogy a drága kamera is majdnem kiesett a kezéből a döbbenettől. A lustán vánszorgő felhők közt ugyanis egy hatalmas, V-alakú objektum száguldott keresztül. Mindenre számított, de arra nem, hogy ekkora UFO-t fog látni!

„Ezt a nagyon furcsa V-alakú tárgyat, amely teljesen szabályosnak tűnt, nem lehetett látni szabad szemmel, csak a hőkamera érzékelte. Vagyis mondhatjuk, hogy láthatatlan volt!”

Mivel Mihai tapasztalt drónkamerás, meg tud különböztetni egy repülőt, vagy egy drónt egy ismeretlen tárgytól, ráadásul az hatalmasnak bizonyult. Kétszer-háromszor akkora volt, mint egy utasszállítő repülőgép. Videójában bemutatja a felvételt, és elmagyarázza azt is, miért nem lehetett repülőgép. Bár a felvételen tisztán látszik, hogy az alakja sem olyan, de sok szkeptikus létezik, akik minden hasonlót kétségbe vonnak, még akkor is, ha a saját szemükkel látják…


(napiufo)

Bal-Rad komm: Fogadjunk hogy Rogozin volt. A Sojgu adott neki kölcsön egy újfajta légiketyerét-személyes kipróbálásra. De csak egy napra. Aztán abban ülve a törökországi Incirlik amerikai bázisról Dél-Romániába áttelepített atombombákat figyelte meg.

Ez és így történhetett! A ‘zoroszok vaútak! A Rogozin vaút! Rogozin mindenre képes!
 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Ma Damaszkuszban vendégeskedik  Saad Muhammad Rida iraki külügyminiszter-helyettes. Szír vendéglátójával,  Al-Mekdad külügyminiszter-helyettessel a további tennivalókról egyeztettek.
Kuvaiti befektetőcsoport is érkezett ma Damaszkuszba. Ők már a jövőre gondolnak. Zsíros újjáépítési üzletben reménykednek. Meg turizmusban!
A washingtoni Fehér Ház ma bejelentette, hogy a romló (általa romló) kapcsolatok dacára is együtt kíván működni Szíria-ügyében az USA Oroszországgal.
A hír nem igazán lehet megnyugtató Raqqa és Deir ez-Zor civiljeinek. Tekintettel arra, hogy mára virradóan ismét akciózott a „koalíciós” légierő. Öt nő, és kilenc gyermek…
A Golan-fennsík miatt is áll a cirkusz. Arab és a szír állami hírügynökségek arról számoltak be, hogy Izraelből kifoltozott martalócok tértek vissza, feldúsítva új toborzású állománnyal.
Észak-Aleppo tartományban a Tal-Rifaat légitámaszpont környékén a török tüzérség által támogatott „szabad szírekkel” vívnak a kurd YPG-milíciái.
Homsztól északi iránybam az Er-Rasztan „katlan” latorjai békét ajánlottak a kormányerőknek. Azok meg nagylelkűen elfogadták. Ma nulla órától ott tűzszünet van. Mindössze az volt a szír hadsereg feltétele, hogy a kalifátusistákat és az an-Nuszra hordát intézzék el ők maguk. Ezt a sanyargatott martalócok meg is igérték.

Kelet-Ghuta egyes térségeibe „Verba” típusú orosz kézi légvédelmi elhárító rendszereket telepített az orosz hadsereg.

Raqqaban a kalifátusisták öngyilkos merénylőkkel támadják az SDF-erőit, akik továbbra is küszködnek.

A szír hadsereg fő erői is átlépték ma Raqqa irányából Deir ez-Zor tartomány határát.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

T. Rex washingtoni minisztériuma kidolgozta a terveket Maradék-Ukrajna „hatásos fegyverekkel való ellátására”! Van a kínálati listán minden, ami a kijevi udvar szemének-szájának kedves. A zsebének nem annyira! – de vannak „magasabbrendű érdekek is”, semmint az anyagiaskodás!

A legnagyobb kijevi sóvárgás a „Javelin” péncéltörő rakéták után van.

Szóval hamarosan meglesz Washingtonban erről is a törvény. John Mattis a Pentagon ura is lelkesen támogatja a tervet! Már csak a finanszírozási hátteret kell kimódolni, és mehet a bót! (Merthogy annyira azért nem megy jól az USA-nak, hogy Izrael mintájára – csak úgy segélyként – küldözgesse ezeket a drága kütyüket. De most, hogy részben felszabadult a szíriai kötelező ellátási kvóta egy része…)

Georgij Tuka Donbassz kijevi „minisztere” ismét a frászt hozta a kijevi udvarra. A „szeparatizmus elleni harc kiváló szagértője” értésére adta a kijevi udvarnak az ottani „Lőrinc tévében, hogyha abbahagyjákDonbassz ostromát, és nem végeznek az ottani „szeparatistákkal”, akkor bizony annak szörnyű következménye lészen. Mert akkor bizony Ogyessza-régió is vérszemet kap egy fél éven belül, és oda is beteszi az ellenség keze a lábát! Akkor pedig felüti fejét a fejetlenség, és Ogyesszát is bukja Kijev.

Hogy Tuka „miniszter” ijesztegetése hatott-e a Donbassz ellen fenekedő valmanista ordashad latortüzérségére? – azt nem tudni. Azt viszont igen, hogy az utóbbi 24 órában rendesen belehúztak.

Ráadásul Minszkben sem jutottak tegnap dűlőre a felek a vitás kérdésekben. Úgyhogy Izvarinotól Sirokinoig már 80 frontmenti donbasszi települést ágyúzott-aknavetőzött, vagy géppuskázott a latorhad.

Donyeckijben (LNR) egy 1924-ben született, II. világháborús veterán asszony házát érte találát. Bár a 93 esztendős bábuska több repeszt is begyűjtött, nem volt hajlandó kórházba menni.

Vodjanoje (DNR) határában megint magukat robbantották fel a latrok. Aknákat akartak telepíteni, vagy saját aknáikra gázoltak rá? – még nem tudni. Három martalóc szállt el azonnak. A tizenötfős társulat két másik egyede akkor nyúlt ki, amikor a robbanás lármájára felfigyeltek a népköztársaságiak, és odamentek körülnézni. Ekkor tört ki egy kisebb csetepaté, amikoris…

Úgyhogy legújabban öt latorhullával gyarapodott a DNR raktárkészlete.

Peszinél IS hoholtankok gyülekezőjét figyelték meg a népköztársaságiak.

A DNR légvédelme is „bespázolt” minden eshetőségre készen.

„Állandó készenlétben vagyunk. Van elég erőnk, megbízható forrásunk bármilyen ellenséges légierő támadásának VISSZAVERÉSÉRE, BÁRMIKOR, BÁRMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT!”

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Óh!-azok a szankciók…!

„Készen állunk, meg kell védenünk gazdasági érdekeinket az Egyesült Államokkal szemben, és ezt is fogjuk tenni” – háborgott tegnap imigyen Jean-Claude Juncker , miután Trump bohóc törvényt csinált McCainék bohózatából, és így újabb Oroszország ellenes szankciók lépnek életbe.

Az Európai Bizottság elnöke ritkán látgató tombolásba fogott: napokon belül ellenintézkedéseket fog az EU foganatosítani az USA ellen, ha az amerikai korlátozások uniós energetikai vállalatokat érintenek hátrányosan.

„Az Európai Unió kész megtorolni az Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen elrendelt amerikai büntetőintézkedéseket, amennyiben azok az európai gazdasági érdekeknek is ártanak” – dörögte az ezúttal vélhetően józan Jean-Claude Juncker, akinek már elege van a nyugati szankciók önsanyargató hatásából.

Az Oroszországra kihegyezett baromsághalmazt olyan európai országok támogatták nagy lelkesen, mint Montenegro, Maradék-Ukrajna, és Norvégia.

Juncker háborgása mondjuk ezen országokban nem sok vizet zavar. Egyikük sem tagja az EU-nak.

Érdekes elemzés látott napvilágot Oroszországban Mihail Oserov politikai elemző tollából, az orosz válaszszankciók várható hatásáról.

Egyik legfigyelemre méltóbb következtetés: AZ OROSZ KOMPRÁDOR ELIT VÁLASZÚT ELÉ LETT ÁLLÍTVA! VAGY OROSZORSZÁG-VAGY A NYUGAT! E kettő között kell választaniuk. Rövid időn belül!

Bármelyiket is választják, az bizony a nyugatnak fog fájni!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Iskola robbant fel az USA-ban

Az USA Minnesota államának Minneapolis nevű városának középiskolájában vélhetőleg gázrobbanás történt.

A romok alatt eddig két holttestet találtak, de még hét embert keresnek.

John Frutela városi tűzoltóparancsnok szerint a halálos áldozatok száma el fogja érni a kilencet.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Papbuli

Csúnya félreértés miatt zavartak el hét papot egy kocsmából

Mintha csak egy vicc kezdősora lenne: hét pap besétál egy bárba, de ott közlik velük, hogy menniük kellene, mert úgysem fogja kiszolgálni őket. A folytatás sem kevésbé mókás.

Az anglikán szeminaristák a City Arms nevű cardiffi kocsmába tértek be szombaton este. Mindegyikükön a papi öltözék volt, ez tévesztette meg a bár munkatársát. Azt hitte ugyanis, hogy jelmezes legénybúcsúsokkal áll szemben, nem pedig valódi lelkészek. Aki járt már Budapest belvárosában egy hétvégi estén, az pontosan tudja, brit legénybúcsúk hajlamosak az őrületig durvulni, ezért nem meglepő, hogy sok italmérésben nem látják szívesen a résztvevőiket.

Michael Doyle atya elmondta, hogy társaival ünnepelni indultak, mert Peter Mclaren atyát aznap szentelték pappá a Metropolitan katedrálisban. Azért a City Armsba indultak, mert igen népszerű a hely az egyháziak körében, Cardiff érsekének is az a kedvenc kocsmája. Ott azonban az ajtón sem jutottak be.

Az ajtónálló ugyanis közölte velük, hogy másik helyet kellene keresniük, mert náluk az a szabály, hogy tilos a beöltözés és a legénybúcsú. A szeminaristák csalódott arccal távozni készültek, amikor a kocsma tulajdonosa odalépett hozzájuk, és megkérdezte: „Valódiak vagytok, ugye?”

Miután a félreértés tisztázódott, a csapatot tárt karokkal fogadták, ők pedig kellemes délutánt töltöttek a City Armsban. Később már meg sem lepődtek, amikor egy másik bárban valaki megkérdezte tőlük, hogy melyikük a vőlegény.
(24.hu)

Bal-Rad komm: „…Később már meg sem lepődtek, amikor egy másik bárban…”

-Föltételezhetően ODA SEM misebort beszerezni mentek.

 

Szíria

Asztanában 8-9-én lesz a Szíria-vízgereblyézés következő fordulója. Az alkalom lehetőséget ad egy külön orosz-iráni török szakértői helyzetmegvitatásra is. Mivelhogy a megelőző hétvégén (most szombaton vagy vasárnap) Manilában eszmecserét folytat majd Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és T. Rex amerikai külügyér is szíriailag, Asztanában új információkról is tárgyalhatnak a szakértők.

Damaszkusz északkeleti külvárosaiban fellángoltak a harcok. Hiába volt meghirdetve a fegyverszünet, Joban és Aun-Tarma martalócai nem bírtak magukkal. Így aztán a térségre meghirdetett deeszkalizációs zóna elnevezés okafogyottá vált!

Ma kora délután valamelyik an-Nuszra franchise martalócvállalkozás ismét aknavetőkkel lőtte a damaszkuszi orosz nagykövetség területét. Különösebb gondot nem okoztak.

Érdekes „alku” van kibontakozóban a láthatáron. A szír-jordán-iraki határtérségben lévő elhíresült Al-Tanf bázist a kiéheztetett martalócok állítólag még a mai nap folyamán átadják a szír kormányerőknek. Erről Oroszország és az USA helyi illetékesei kötöttek megállapodást.

A Deir ez-Zor irányába előre nyomuló kormányerők kalifátustalanítottáka mai napon Daishev Maadai, Al Hmeysiya, Al Jaber, Muklya- Kbir és Mukla-Sgir településeket.

Raqqaban küszködnek az SDF-erők. Bár Dél-Raqqa egyes kerületeiben is kezdték ostromolni a kalifátusistákat, mér a nagyrészt általuk uralt kerületekben is komoly harcok vannak.

Viszont haladnak előre a várostól nyugatra a kormánycsapatok. Az Eufrátesz jobb partján verték ki a kalifátusistákat öt településről. A latrok Maadan városába menekültek.

Az amerikai légierő ismét bombázott Deir ez-Zor és környékén. Lenne oka a visongásra a Szelényi-Szabó-Szél liberális sirató asszonykórusnak, de ha Amerika…-akkor semmi gond.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

A Washingtonban kiötlött szankciók Oroszorsazág ellen, súlyosabb hatásúak lehetnek, mint azt elsőre bárki is gondolná.

Ezeknek az orbitális marhaságoknak az alapja ugyanis a „Krím erőszakos elcsatolása és Donbassz orosz megszállása.” Ezeket akarja a világ elsőszámú latorállama-az USA-„megtorolni.

Persze ez még nem minden. Mert van még a szankciókon kívül más is! Ez pedig-az amerikai logika szerint-úgy ellensúlyozandó, hogy Maradék-Ukrajnát pusztító hatású amerikai fegyverekkel kell ellátni. Ami pedig merőben új helyzetet EREDMÉNYEZHET!

Tekintettel arra, hogy Oroszország-amelynek technikai segítsége nem tagadható a donbasszi népköztársaságok vonatkozásában-egy ilyen esetben nem maradhat tétlen. Azaz: ellensúlyoznia kell az amerikai fegyvereket. Nem biztos hogy számban, sokkal inkább minőségben. Amihez viszont a donbasszi önvédelmi erők tudása-képzettsége kevés. Viszont SEGÍTENI KELL ŐKET Oroszország által.

Így pedig-és nem „a’ zoroszok” miatt-merőben űj helyzet állhat elő!

Nyilvánvaló, hogy ez az esetleges merőben űj helyzet miatt nem a messzi USA feje fájna elsősorban, nem is a kijevi juntáé, hanem Európáé. Amely rászabadította Ukrajnára a banderizmust.

Minszkben ma újabb személyes tárgyalási forduló kezdődött. Fogolycsere, újabb tűzszünet, és a Sztanyica Luganszkánál már régóta esedékes „lágyítás” a tárgykör. Na meg Donbassz státusza.

Nyikolszkoje (DNR) falu határában a szürke zónával párhuzamosan alacsonyan elrepült egy ukrán helikopter. Kedvező volt a széljárás is. A forgószárnyas rakéták ellen kidobált hőcsapdái kiválóan működtek. A gazdák aratási gondjait elűzték.

Luganszban viharos gyorsasággal kipofozták a tegnapra megmerényelt „Haza védői” emlékművet. Úgyhogy ma már a „Légideszantosok Napja” alkalmából koszorúzni is lehetett. Merthogy ma van a „Légideszantosok Napja”!

Donyeckben is megtartották az ünnepet.

Természetesen Oroszország-szerte is ünnepelték a deszantosokat.

Több ünneplésre ok Donbasszban nem is volt.

Donyeckojéban (LNR) négy ház vált romhalmazzá, két helyi civil súlyosan megsebesült.

Tegnap két donyecki katonát vadásztak le polákiából érkezett orvlövészek.

A donyecki délvidéket-annak minden frontmenti települését-alapos „kezelésben” részesítette a latortüzérség. Az utóbbi egy nap „eredménye” nyolc sebesült”.

Ma délelőtt Donyeck és Gorlovka környékén komoly latortank-gyülekezésre figyeltek fel.

Hasonló dolog történt Bahmutka vidékén is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

De most akkor ki irányítja az USA-t?

Az USA és Oroszország viszonya mélyponton van, a hidegháború vége óta a legmélyebb ponton, „de még ennél rosszabb is lehet”. A viszony „továbbra is jelentős mértékben feszült” – mondta mára virradóan egy nyilatkozatában T. Rex, Trump bohóc külügyére. Később még meg is ismételte, hogy „a helyzet rossz és tovább súlyosbodhat-láthatjuk”.

T. Rex elmondta, hogy Manilában az ASEAN tagországok összeröffenetén találkozni fog a meghívott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, és igyekszik vele átbeszélni a történéseket. „Úgy gondolom, hogy ő legalább annyira szeretné megkísérelni a kapcsolatok felmelegítését, mint amennyire én”-szirénkedett T. Rex.

Majd olyan dolgot mondott az újságíróknak, amitől normálisan gondolkodó emberek álla leesik ilyesmi hallatán. T. Rex szerint sem Trump, sem adminisztrációja nem pártfogolta a kongresszus Oroszország elleni új szankciósdi játékát. „Világosan megmondtuk, hogy álláspontunk szerint ez nem segíti erőfeszítéseinket, de hát ez az ő döntésük” – mentegette a washingtoni bohóctársulatok akcióit. Végül pedig bejelentette, hogy a „dolgok ilyetén alakulása miatt ő nem boldog!”

Ám eme kijelentése fölveti a kérdést: AMERIKÁBAN A FAROK CSÓVÁLJA A KUTYÁT? KI IRÁNYÍTJA AZ USA-T VALÓJÁBAN?

Ugyanebben a „kibeszélősdiben” a szankciósdi miatt boldogtalan T. Rex KIFEJEZTE ABBÉLI REMÉNYÉT, hogy Oroszországot a Fehér Ház által NEM KÍVÁNT szankciók „rákényszerítik a minszki paktum végrehajtására”, és akkor ismét puszi, meg havajdidzsi lesz. Ezt követően mondta azt T. Rex, hogy „a helyzet rossz és tovább súlyosbodhat-láthatjuk”.

„Az Oroszország elleni új amerikai szankciók kijózanító hidegzuhanyként hathat most azokra az orosz politikusokra, akik abban bíztak/bíznak, hogy a kapcsolatok javulása az USA-val mintegy „reset-mód” fog megtörténni.”

-Ezt még tegnapelőtt nyilatkozta az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) elnöke, Gennagyij A. Zjuganov. Az egyre több szakértő által vallottan legerősebb oroszországi politikai párt elnöke a KPRF honlapján megjelent és ott teljes terjedelemben elolvasható nyilatkozatában ( https://kprf.ru/party-live/cknews/167457.html) az Orosz Föderáció USA-hoz fűződő kapcsolatainak stratégiai módósítását látja szükségesnek.

Hszi Csin Ping kínai elnök Pekingben mondott beszédet a Népi Felszabadító Hadsereg megalakulásának 90. évfordulójának alkalmából.

A kínai államfő hansúlyozta, hogy „a Kínai Népköztársaság semmilyen területi veszteséget nem hajlandó eltűrni. Senki nem számíthat rá, hogy Kína bármit is feladjon szuverenitásából, biztonságából és fejlődéséből. De nem akar terjeszkedni sem, vagy bármit bárkitől elfoglalni.”

Üzenet volt ez a világ elsőszámú latorhatalmának-az USA-egyre fékevesztettebb elnökké avanzsírozott bohócának, Donald Trumpnak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Trump bohóc alákörmölte nevét az Oroszországot, Iránt, és a KNDK-t „súlytó” szankciós irományra, és abból törvény lett. Kijevben nyakalják a vodkát örömükben, Nyugat-Európa pedig őrjöng.

McCain Hiéna az orosz válaszszankciókat a demokrácia elleni támadásként aposztrofálta, de ezért nagyon meg fog fizetni Putyin!-vonyította a döglődőfélben lévő vén akasztófára való martalóc.

Nincs hír ezidáig új tűzszünetről a donbasszi frontokról. Arról tudni, hogy Minszkben nem sikerült a feleknek megegyezni a fogolycseréről. Arról viszont vannak hírek, hogy „erőteljesen melegszik” a helyzet.

Luganszk központjában mára virradóan ismét terrorista-robbantás történt. Az Állambiztonsági Minisztérium előtti téren álló, a „Haza védői” emlékművet robbantották meg. Áldozatok, sebesültek nincsenek. De az emlékmű nagyon komoly károsodást szenvedett.

A Luganszki Népköztársaság kilenc települését ostromolta az utóbbi 24 órában Kijev ordashada.

Pervomajszkot tegnap reggel után este is megaknavetőzték a valcmanisták, míg Kalinovot 152-es tarackokkal bombázta a latortüzérség. Mindkét település az LNR illetőségi területén fekszik.

A Donyecki Népköztársaság 26 települését érte az elmúlt nap folyamán latortüzérségi támadás. Ezek „eredményeként” tucatnyi civil sebesült meg.

Avgyejevkába komoly jobbszektoros latorerősítés érkezett tegnap este.

Kijev örvend. Nem csak a trumpi szankciósdi miatt, hanem biztató híreket közölt velük a Gazda. Hamarosan küldi a halálos fegyvereket a Donbassz ellen fenekedő ordashadnak.

Amennyiben pedig ez bekövetkezik, akkor bizony komoly problémák lesznek! Erre már tegnap este figyelmeztettek mind Moszkvában, mind Luganszkban és Donyeckben!

Dehát Washington nem arról híres, hogy komolyan venne figyelmeztetéseket!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com