“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

A Washingtonban kiötlött szankciók Oroszorsazág ellen, súlyosabb hatásúak lehetnek, mint azt elsőre bárki is gondolná.

Ezeknek az orbitális marhaságoknak az alapja ugyanis a “Krím erőszakos elcsatolása és Donbassz orosz megszállása.” Ezeket akarja a világ elsőszámú latorállama-az USA-“megtorolni.

Persze ez még nem minden. Mert van még a szankciókon kívül más is! Ez pedig-az amerikai logika szerint-úgy ellensúlyozandó, hogy Maradék-Ukrajnát pusztító hatású amerikai fegyverekkel kell ellátni. Ami pedig merőben új helyzetet EREDMÉNYEZHET!

Tekintettel arra, hogy Oroszország-amelynek technikai segítsége nem tagadható a donbasszi népköztársaságok vonatkozásában-egy ilyen esetben nem maradhat tétlen. Azaz: ellensúlyoznia kell az amerikai fegyvereket. Nem biztos hogy számban, sokkal inkább minőségben. Amihez viszont a donbasszi önvédelmi erők tudása-képzettsége kevés. Viszont SEGÍTENI KELL ŐKET Oroszország által.

Így pedig-és nem “a’ zoroszok” miatt-merőben űj helyzet állhat elő!

Nyilvánvaló, hogy ez az esetleges merőben űj helyzet miatt nem a messzi USA feje fájna elsősorban, nem is a kijevi juntáé, hanem Európáé. Amely rászabadította Ukrajnára a banderizmust.

Minszkben ma újabb személyes tárgyalási forduló kezdődött. Fogolycsere, újabb tűzszünet, és a Sztanyica Luganszkánál már régóta esedékes “lágyítás” a tárgykör. Na meg Donbassz státusza.

Nyikolszkoje (DNR) falu határában a szürke zónával párhuzamosan alacsonyan elrepült egy ukrán helikopter. Kedvező volt a széljárás is. A forgószárnyas rakéták ellen kidobált hőcsapdái kiválóan működtek. A gazdák aratási gondjait elűzték.

Luganszban viharos gyorsasággal kipofozták a tegnapra megmerényelt “Haza védői” emlékművet. Úgyhogy ma már a “Légideszantosok Napja” alkalmából koszorúzni is lehetett. Merthogy ma van a “Légideszantosok Napja”!

Donyeckben is megtartották az ünnepet.

Természetesen Oroszország-szerte is ünnepelték a deszantosokat.

Több ünneplésre ok Donbasszban nem is volt.

Donyeckojéban (LNR) négy ház vált romhalmazzá, két helyi civil súlyosan megsebesült.

Tegnap két donyecki katonát vadásztak le polákiából érkezett orvlövészek.

A donyecki délvidéket-annak minden frontmenti települését-alapos “kezelésben” részesítette a latortüzérség. Az utóbbi egy nap “eredménye” nyolc sebesült”.

Ma délelőtt Donyeck és Gorlovka környékén komoly latortank-gyülekezésre figyeltek fel.

Hasonló dolog történt Bahmutka vidékén is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Az amerikai fegyverszállításra orosz fegyverszállítás lesz a válasz, valamint a szükséges szakértő önkéntesek küldése.

    1. Nem vok katona, de a szállítás nem elégséges válasz.
      Az elégséges válasz azonnal megszállni és eltüntetni Ukrajnát.

      1. T. Balo ! Talán valóban ez lenne a legjobb orvosság a betegség gyógyitására, de aval már igencsak késésben vannak. Amit ön emlit aztat a konfliktus elején kellet volna megtenni. Két ízben is volt lehetőség, elszalasztódott a lehetőség aval a traumatikus indoklással, hogy NEM AKAR MEGSZÁLÓKÉNT SZEREPELNI. Nem számolt a jövőbeni következményeivel, a jelenlegi szituációval. Pedig már a legelején baljós események sorozata sepert végig az ottani régióban, nem csak az Ogyesszai eseményekre gondolok. Evel a nem cselekvéssel (akkor), saját magára, az egész országára halálos veszélyt idézett elő. Akkor még elkerülhető lett volna egy világégés, most MÁR NEM, noha így se zárható ki. Szerintem így is “jó” uton vagyunk hozzá. A DAMMOKLESZ KARDJA-BÁRDJA igencsak elvéknyuló hajszálon függ a fejünk felett.

  2. ….. hogy Maradék Ukrajnát pusztitó hatásu amerikai fegyverekkel kel ellátni. Erről Kurt Wolker nyilatkozott a BBC -nek is. Hogy ez Wolkernek volt a kiagyalt saját ötlete,személyes javaslata, amit Trump meg akar valósitani, vagy már eleve a Washingtoni elhatározás még Wolker nyilatkozata előtt született, aztán őmeg csak úgy elszórdogálta a BBC interjuban. Külömben nem jó ötlet.Egyrészteszkalálódnifog a konfliktus, fegyvekezési verseny alakul ki,egy lépéssel mégközeleb kerülünk a világháboruhoz, véleményem szerint . Mi a legújab helyzet Szíriában ?

  3. Újra a kétpólusú világ rendeződésről van szó. A szovjet időszak a gazdasági és politikai alapozás volt. Most amikor a Szovjetunió a II. Világháborút megnyerte, de nem nyerte meg a kommunizmust, folyik a globális világban a gazdasági világháború. Már messze nem csak Oroszország és a fő latorállam között! A kétpólusú világ amcsi nyomása 1989 -ig főleg a Szovjetunióra nehezedett. Hiszen szövetségesei bebizonyították, hogy csak koloncok voltak, amolyan katonai söpredék államok. Mára már komoly szövetségesnek látszik Kína, amely a gazdasági háborúban benyújthatja az adós főlatorállamnak a számlát, de nem olyan egyszerű a dolog. Egyszerűbb a dolog, ha az érdekeiből fakadó (nem sallang szövetségesekkel, mint a Szu. idején) szövetségesekkel Oroszország, Kína és meglepő de India is felveszi a kesztyűt a világ létét fenyegető democsokráciákban nyomorgó tömegeket sanyarú sorba tartó fő latorállamokkal. Az (u)sa gyorsan kapar, úgy látszik maga alatt, mert ha a helyzet sovánnyá válik, a héja, sakál és szövetség, mint (h)itler esetében szerte röppen. Kíber háború lesz a III. Világháború és az igen sok meglepetéssel jár majd!

    1. T Aradi Pál ! Mára már komoly szövetségesnek “látszik” Kína…. Információm szerint nem csak látszik, hanem AZ IS. A két álamot az érdekeik szoros kapcsolatra ösztözik,mivel egyforma veszély fenyegeti őket. Gondolom nagyon jól tudja, hogy honnan. Ennek a bizonyitéka a nemrégiben, talán egy hete lezajlott Balti tengeri Orosz-Kínai hadiflotta közös hadgyakorlata.

        1. Nem vennék mérget erre a szövetségre Kina nagyon hajadzik Romániára mivel eltudnának képzelni Oroszoktól egy nagyobb területet a magukénak.
          Nehogy akkor támadják hátba mikor a legnagyobb szüksége lenne a támogatására!

  4. Mi a különbsèg a vèdekezö/defenziv ès a halàlos/offenziv fegyverek között? Szerintem a különbsèg
    csak quantitativ. A vèdekezö fegyverek èppugy ölnek ès pusztitanak, mint a halàlosnak nevezettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com