Közszemle a’ la Arábia

A múlt héten több ezer ember előtt, a nyílt utcán végeztek ki egy 41 éves férfit Jemen fővárosában, miután bűnösnek találták egy hároméves kislány megerőszakolásában és megölésében. A tömegben ott voltak a kislány szülei is. Az apa a Daily Mailnek nyilatkozott arról, milyen érzés volt végignézni, ahogy egy egyenruhás közvetlenül közelről agyonlövi lánya gyilkosát.

„Olyan, mintha újjászülettem volna. Ez életem első napja. Most már megkönnyebbültem” – mondta el a brit lapnak Yahya Almatari. A férfi elmondta, élvezettel és megkönnyebbüléssel nézte végig a marokkói származású Muhammad al Maghrabi kivégzését.

Tegnapra is jutott látványosság Jemenben. Egy 22 éves férfit – miután bűnösnek találták egy ötéves kislány megerőszakolásában és megölésében – Hussein al-Saketet egy pokrócra fektetve lőtte agyon egy rendőr, aki a beszámolók szerint ötször lőtte hátba egy gépkarabéllyal. A szívét célzó lövések után a férfi holttestét egy darura húzták fel.

(24.hu nyomán)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„Malarossziját és Novorossziját – vissza kell csatolni Oroszországhoz”

„Az Oroszországtól elcsatolt, és az amerikai bábok által uralt történelmi területeket – úgymint Malarosszija és Novorosszija – vissza kell csatolni Oroszországhoz. Ezekről a területekről ugyanis folyamatos fenyegetés éri Oroszországot.

Ukrajna ma nem egyéb, mint egy megszállt terület. Nincs törvényes hatalom az országban, nincs kivel tárgyalni, nincsenek a politikai megállapodások végrehajtásáért felelősséget vállaló személyek.

Csak az amerikai agresszorok szolgái vannak, akik megkapják az utasításokat az amerikai nagykövetségről, és az ugyancsak onnan kapott támogatásért cserébe azokat végrehajtják. Amerikai érdekeket szolgálnak Ukrajnában.

Az emberek (Novorosszijában és Malarosszijában élők) soha és semmilyen formában nem fogják elismerni az ukrán nácizmust.

A Krím-félszigetet sikerült jogszerűen és vértelenül visszaszereznünk. Ez nagy győzelem volt. SAjnálatos módon ugyanez nem sikerült az orosz világ Kisoroszország és Újoroszország részeivel. Amíg ez nem sikerül, egy pusztító sebbel a testünkön vagyunk kénytelenek létezni. Ahol dúl az önkény, és orosz emberek milliói élnek oroszellenes hisztériában.”

Ezeket tegnap mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő tanácsadója, Viktor Glazjov Donbasszban, a „Donuzlav-2017” elnevezésű hazafias ifjúsági táborban egy fórumon.

A táborról már korábban is hírt adtunk: http://balrad.ru/2017/08/13/donbassz-116/

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

TERV VAN!

Elkészült az észak-koreai támadás terve

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatást kapott a hadserege által kidolgozott tervekről, amelyek értelmében rakétatámadást hajtanának végre a Guam amerikai külbirtok térségében – jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

A phenjani rezsim vezetője úgy fogalmazott, hogy még egy ideig figyelemmel kíséri az Egyesült Államok cselekedeteit, mielőtt döntést hozna az ügyben.

Az észak-koreai vezető országa rakétaerőinek főhadiszállásán tett hétfői látogatásakor ugyanakkor aláhúzta, kész elrendelni a támadást, s úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok már érzi a “hurkot a nyaka körül”, amit saját háborús csörtéje váltott ki. Hangsúlyozta: a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek tükrében, az amerikaiak “józanul mérlegeljék mit nyerhetnek és mit veszthetnek”.

Konan, 2017. augusztus 12.
Katonák a Patriot Advanced Capability 3 (PAC-3) típusú rakétavédelmi rendszer indítóállásainál a nyugat-japáni Kócsi prefektúrabeli Konan japán támaszponton. A Simane, Hirosima, Ehime és Kócsi prefektúra Guam esetleges észak-koreai megtámadásának nyomvonalán fekszik, ezért Japán elfogórakétákat telepít a szigetország nyugati térségében. Az észak-koreai vezetés két nappal korábban bejelentette, hogy rakétatámadást tervez az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokát képező Guam szigetén működő Andersen légitámaszpont ellen. Japán az Egyesült Államok egyik fő szövetségese a délkelet-ázsiai térségben.

Az amerikai védelmi miniszter figyelmeztette Észak-Koreát

Az Egyesült Államoknak, amely elsőként telepített nukleáris fegyvereket Észak-Korea közelébe, elsőként kell meghoznia a helyes döntést, és tettekkel igazolnia, hogy enyhíteni szeretne a Koreai-félszigeten kialakult feszültségeken, illetve el akar kerülni egy veszélyes katonai összecsapást – hangoztatta Kim Dzsong Un. Egyben azt is követelte, hogy Washington hagyjon fel az “arrogáns provokációkkal” és az “egyoldalú követelésekkel”.

James Mattis amerikai védelmi miniszter arra figyelmeztette hétfőn Észak-Koreát, hogy amennyiben rakétát indít az Egyesült Államok ellen, a konfliktus háborúvá szélesedhet.

Észak-Korea a múlt héten jelentette be, hogy fontolgatja négy ballisztikus rakéta indítását Guam irányába.
(hirado)

Bal-Rad komm: A balrad.ru most komoly, fajsúlyos bejelentést tesz!

A blog adminja kigondolta és elkészítette terveit a visszarendszerváltásra! Már azt is kigondolta, ahogyan a lefogott politikus és bankárbűnözőket – persze szigorúan biztosított körülmények között – a dühös és öklüket rázó, köpködő-káromkodó magyarok sorfalai között a vasútállomásra terelik. Hogy onnan Szibéria legzordabb vidékeire legyenek szállítva, vezeklésre. Bűneik megtorlásaként!

A balrad.ru adminja már látja lelki szemeivel, ahogyan tervei napvilágra kerülésének hírére Döbrögisztán valamennyi politikus és bankárbűnözője vacogni kezd a rémülettől, és csapot-papot hátrahagyva menekülésre szánják magukat!

Balrad admin tervei kb. annyira aggasztóak a politikus és bankárbűnözők számára, mint amennyire a KNDK vezetőinek „fenyegető tervei” sokkolják a világot!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria-de nem csak…

Moszkvában az FSZ kalifátusista pribékeket fogott. A négyfős közép-ázsiai társulás az orosz főváros közlekedési hálózatán és bevásárlóközpontokban tervezett öngyilkos robbantásos merényleteket.

A „Sátánok Anyja” nevű horda mindegyik egyede szíriai tanulmányi ideje alatt sajátította el a tudnivalókat. Lekapcsolásukkor találtak a fészkeikben minden olyan dolgot, ami szükségeltetik komoly vérengzéshez.

Rövid időn belül ez volt a második lehalászott kalifátusista horda Moszkvában, amely huncutkodásra készült.

A Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnoka Marshal Khalifa Haftar ma randizott Moszkvában az orosz külügyminiszterrel. Szergej Lavrovval megbeszélték ötletét, miszerint Líbia orosz katonai segítséget szeretne kérni a kusza viszonyok rendbetétele miatt.

Az orosz külügyminiszter FŐKÉNT az azon ötletet támogatta MINDENEK ELŐTT, hogy legyen egy nemzeti konszenzus Líbiában a hogyan továbbról. Aztán…

Komoly agyalás zajlik a „fehérsisakosok” idlibi lemészárlása miatt. Ki követhette el? Most nagy hitelen a latorrezervátum mindegyik martalócbandája a SAJÁTJÁNAK VALLJA a fehérsisakosokat, akik hol Kalasnyikovval, hol kötszerrel pózoltak. A rémkalifátusra mutogat mindenki, mint elkövetőre.

Gen. Stephen Taunsend a SZÍRIÁBAN HARCOLÓ amerikai szárazföldi erők parancsnoka tegnap elismerte, hogy két amerikai katona meghalt, öt pedig megsebesül a kalifátusisták tüzérségi csapásában Szíria területén, „NÉHÁNY KILOMÉTERRE A HATÁRTÓL”.
Ugyanerről az ISIS négy amerikai katona megöléséről, és hét megsebesítéséről számolt be, az iraki Ninive tartománnyal határos szíriai térségben.

A rémkalifátus erőkoncentrációt rendelt el Deir ez-Zor környékére. Szíria központi részéből minden pribékjét a város körül tanyázó, és igen szorult helyzetben lévő hordájának a megsegítésére mozgósított.

Hanem újabb veszély fenyegeti a kalifátusistákat Deir ez-Zor tartományban. A kormányhadsereg közeledtére, és a biztató híreken fölbuzdulva a helyiek elkezdték kitikkasztani Mayadin és Al-Bukamal martalócait. Olyan jeles latorfőnökökkel is végeztek, mint Abdel-Raouf Jadallah és Ziyad An-Nobi.

Rakkanál az SDF megpihen. Egyelőre nem bírnak a városban körbezárt kalifátusistákkal. Viszont a szír hadsereg kommandósalakulatai helikopterekkel érkezve a környékre, meglepték Bir Ruhum és Al Khader martalócait.

Ugyanakkor Szíria más területein is zajlanak az események, többnyire a kormányerők szándékai szerint.

De ember legyen a talpán, aki a holnapi napra jósolni merne!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Trump bejelentett!

Trump bohóc váratlanul megszakította kéthetes szabadságát, és a Twitteren közölte a világgal: azonnal visszatér Washingtonba, mert ezer a dolog!

„Fókuszban a kereskedelem és a hadsereg!” – írta üzenetében.

Lehet, hogy a kettő összekapcsolásával az amerikai demokráciaexportot kívánja fölpörgetni?!

De az is lehet, hogy megorrintotta: NINCS OTTHON A MACSKA!-CINCOGNAK AZ EGEREK! Ugyanis valami áskálódásfélét neszeltek meg ellene.

Mindenesetre komoly elhatározás ez most Trump bohóc részéról, hiszen a Fehér Ház légkondocionálásának felújítási munkálatai elől menekült szabadságra. A melóval meg még nem végeztek!

Komoly gondja lehet a vén zsiványnak, ha izzasztó munkába temetkezik!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Újabb leleplező fotók Észak-Koreából!

Észak-Korea esszenciáját mutatják meg a buszmegállóban várakozók

Kim Dzsongun diktatúrájának igazi arcai.

Általában hangzatosan fenyegető dolgokat hallunk Észak-Koreáról: atombomba, rakétateszt és a többi, pedig Kim Dzsongun kizsigerelő diktatúrájának igazi arcát éppen a hétköznapi élet pillanatképeiből lehet a legjobban megnézni.

Mint Ed Jones fotóin, akit az AFP hírügynökség küldött Phenjanba, ő pedig lekapta a reggel munkába induló nép arcát. Okostelefon nélkül bámészkodók, autó sehol (nem is lehetne, tiltva van a magáncélú autóvásárlás), reklámok helyett a gyönyörű rezsim óriásposzterei a csodálatos észak-koreai álomról. Előtte pedig az ücsörgő valóság.


(player)

Bal-Rad komm: „…autó sehol (nem is lehetne, tiltva van a magáncélú autóvásárlás), reklámok helyett a gyönyörű rezsim óriásposzterei…”

– Ennyi marhaságot! Csak arra lennénk kíváncsiak, hogy mit akarnak ezzel a képsorozattal demonstrálni?

Hiszen nincs szemét, nem szakadtak az emberek, nincs letépve-ősszefirkálva a poszter. Minden normálisnak tűnik.

Ha az AFP-fotósa csúfságot akart volna bemutatni, akkor Youdapesten talált volna.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Nyár is van, hétvége is volt. A diplomaták és a politikusok pihengetnek, Donbasszban pedig – a frontokon – a változatlanság.

A donyecki délen a Bezimennoje mellett lévő Tűzszüneti Ellenőrző és Koordinációs Csoport orosz megfigyelőpontját ismét megaknavetőzte tegnap délután a valcmanista ordashad.

Dokucsajevszket ismét rendesen megszórta a latortüzérség. Három civil is súlyosan megsebesült. Kominternovo sem sokkal maradt el arányait tekintve.

Három esztendeje élünk tűz alatt:

A hétvégén komoly létszámerősítés érkezett Döbrögisztánból Dél-Donbasszba!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Az USA fölpörgetné a demokráciaexportját

Újabb ország került az USA célkeresztjébe – jön az újabb háború?

A venezuelai helyzet áll Mike Pence amerikai alelnök vasárnap kezdődött latin-amerikai körútjának középpontjában.

Kevesebb mint két héttel kelet-európai körútja után Mike Pence alelnök újabb körútra indult: ezúttal hat nap alatt az Egyesült Államok négy közép- és dél-amerikai szövetségesét látogatja meg. Kolumbiában, Argentínában, Chilében és Panamában tárgyal.

Vasárnap délután Pence a Venezuelával határos Kolumbiába érkezett, ahol megbeszéléseket folytatott Juan Manuel Santos elnökkel. Bár a megbeszéléseken megvitatták a kolumbiai kormány és a Kolumbiai Fegyveres Erők (FARC) közötti, elemzők által ellentmondásosnak ítélt békemegállapodást, a közös sajtóértekezleten a két politikus elsősorban Venezueláról beszélt – írja az MTI.

A kolumbiai államfő közölte az amerikai alelnökkel, hogy az Egyesült Államoknak még csak gondolnia sem szabad katonai beavatkozásra Venezuelában. „Amerika a békesség földrésze, őrizzük is meg ilyennek” – fogalmazott Juan Manuel Santos. Az amerikai alelnök azonban nem zárta ki egyértelműen az esetleges katonai beavatkozást. Inkább azt hangsúlyozta, hogy Washington „a félteke szabad nemzeteivel együtt” azon kíván majd fáradozni, hogy a venezuelai elnökre nyomást gyakorolva érjék el a demokrácia helyreállítását az országban.

„Venezuela a diktatúra felé halad, de az Egyesült Államoknak sok lehetősége van a válaszadásra” – fogalmazott a közös sajtóértekezleten Mike Pence, leszögezve, hogy az amerikai kormányzat változatlanul lehetségesnek tartja a válság békés rendezését. Szerinte Washington nem fogadja el egy diktátor felbukkanását a dél-amerikai országban, s várhatóan új szankciókat foganatosít majd Venezuela ellen.
Bejelentette azt is, hogy a kolumbiai elnökkel folytatott megbeszélésein meg is vitatták a további – várhatóan gazdasági – szankciók részleteit.

Pence látogatása előtt a kolumbiai külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben elutasította a Donald Trump amerikai elnök által még pénteken említett esetleges „katonai megoldást” Venezuelában. Trump pénteki megjegyzését jó néhány más latin-amerikai ország is – köztük Kolumbia, Mexikó és Peru – közleményben ítélte el.

Az amerikai alelnök Kolumbiából Argentínába, Chilébe, végül Panamába utazik.

Washingtonban vasárnap egymásnak ellentmondó nyilatkozatok születtek Venezueláról. Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC televízióban arról beszélt, hogy a Trump-adminisztráció szeretne részt venni a venezuelai helyzet megoldásában, de nem fejtette ki, hogy milyen konkrét terveik vannak.

Utalt viszont arra, hogy további szankciók várhatóak. „Az elnök mindig minden megoldással számol” – szögezte le McMaster. Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója viszont a Fox televízióban leszögezte: a katonai beavatkozás lehetőségének megemlítésével Trump csak reménységet akart önteni a venezuelaiakba.
(napi.hu)

Bal-Rad komm: „…a katonai beavatkozás lehetőségének megemlítésével Trump csak reménységet akart önteni a venezuelaiakba…”

– A világ elsőszámú latorállama – az USA – elég sűrűn öntözgeti a reményt szerte a világban. Bár egyre kevesebben kérnek belőle, a locsolási kedv nem lankad.

Pedig hát saját portán is volna mit összespernie az USA-nak, de hát ők a demokráciaexportjukat akarják növelni a világ politikai piacán. Ez a lételemük.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Találgatások, de fölöslegesen

Három lehetséges forgatókönyv létezik az észak-koreai probléma megoldására

Három forgatókönyvet szoktak emlegetni a Koreai-félsziget jövőjével és az észak-koreai probléma megoldásával kapcsolatban – mondták szakértők az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Csoma Mózes egyetemi docens, ELTE Koreai Tanszék vezetője elmondta: az első forgatókönyv szerint Dél-Korea és Észak-Korea egyesülésével létrejönne az egyesült Korea Dél-Korea zászlaja alatt. A második forgatókönyv szerint – aminek szerinte nagyobb esélye van – Észak-Korea kínai szatellit állam lenne, kínabarát katonai államcsíny után. A harmadik pedig a mostani patthelyzet változatlanságát feltételezné 15-20 év múlva, harcias és fenyegetőző Észak-Koreával. Ez utóbbi valószínűségét növeli, hogy az elmúlt 25 évben fennmaradt a patthelyzet, a nemzetközi közösségek szankciói ellenére. Váratlan fejleményt ugyanakkor sosem lehet kizárni – vélekedett.

Frank Tibor, Amerika szakértő szerint a második világháború utáni helyzet nyomainak eltűntetéséről van szó, „hetvenvalahány” év után itt az ideje a rendezésnek. Hozzátette: hosszú készülődés előzte meg azt a múlt heti nyilatkozatot, ami Guam megtámadásáról szól. (A KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön közölte, Phenjan augusztus közepéig elkészíti a két amerikai támaszpontnak otthont adó Guam elleni rakétatámadás tervét, és ezután csak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető döntésétől függ, elindítják-e a támadást négy közepes hatótávolságú rakétával.)

Véleménye szerint a cél nem csak Guam, mert az Egyesült Államokról van szó: ha ugyanis a szigetet támadás éri, akkor Amerikát éri támadás. Mindez jól kigondolt manőver – jegyezte meg.

Csoma Mózes kitért arra, az észak-koreaiak azt akarják, hogy az Egyesült Államok minél hamarabb menjen bele a kétoldalú közvetlen tárgyalási folyamatba. A szomszédos dél-koreai közhangulat teljesen normális, a háborús fenyegetőzés ott nem úgy jelenik meg, mint a világsajtóban.

Rámutatott: 1953-ban nem ért véget a koreai háború, nemzetközi jogi szempontból mai napig fegyverszünet van érvényben, békeszerződés nincs. Észak-Korea egyedül maradt szövetséges nélkül a kilencvenes évek óta, azóta tart az észak-koreai atomprogram. A legutóbbi észak-koreai fenyegetés Guam rakétatámadásáról azt a célt szolgálja, hogy világhír legyen, Észak-Korea tökéletesen tisztában van a nemzetközi média működésével – fejtette ki.
(profitline)

Bal-Rad komm: Lehet válogatni kinek-kinek kedve szerint a „megoldások” között. HÁROM lehetséges megoldás már van.

A balrad.ru szerint a „legkívánatosabb” megoldás „…Dél-Korea és Észak-Korea egyesülésével létrejönne az egyesült Korea Dél-Korea zászlaja alatt…” – kizárható.

Meggyőződésünk, hogy a világ egy hatalmas politikai-katonai sakktábla, amelyen a figurák TÖBBSÉGE nem saját szándéka szerint mozog.

A KNDK is – tetszik valakinek vagy sem – csak egy bizonyos erőtér részeként, annak akarata szerint cselekszik. Lépései VÁLASZLÉPÉSEKKÉNT IS fölfoghatók, bár ezeket a Nyugat agresszív cselekedetekként igyekszik aposztrofálni.

Nyilvánvaló, hogy a kicsinyke Észak-Korea CSAK KORLÁTOZOTTAN ÉS ELLENŐRZÖTTEN tud cselekedni. Pontosan úgy, mint sok más kicsinyke állam a világon. Az ismét többpólusúvá vált világrend egyik pólusának erőterébe ágyazódva.

A KNDK-politikai és állami vezetése sem hülyegyerekek gyülekezete, bár nyugaton nagyon szeretnék úgy láttatni. A földrajzi távolság, és a szokatlan kultúra ismeretlenségének köszönhetően ez sikerült is egy darabig.

Észak-Korea vezetése nagyon is tisztában van lehetőségeivel és adottságaival. És vélhetőleg a rá kiosztott szereppel is. Az ország éli a maga életét, teszi a dolgát.

Mivelhogy a világnak nem célja egy háború, ezt az opciót ki is lehet zárni. A KNDK „miatt” biztosan nem lesz háború.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot lehet úgy tekinteni, mint egy a helyét a világban éppen elfoglaló-meghatározó erő felemelt figyelmeztető ujját!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Medve és Sárkány

Rövid hír, de rossz hír ragadozómadaraknak!

Közös haditengerészeti hadgyakorlatot tart Oroszország és Kína az orosz Távol-Keleten. A csendes-óceáni térségben, Vlagyivosztoknál kerül majd sor szeptember 18. és 26. között.

A gyakorlat első szakaszában part menti műveleteket hajtanak végre, a második szakaszban pedig a Japán-tengeren és az Ohotszki-tenger déli részén gyakorolnak be összehangolt műveleteket.

Aztán a dologból majd okulnak az óceán túlpartján.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com