A Kínai Földrengés Hálózat Központ (CENC) szerint Észak-Hamgyeong tartomány északi részén Kilju terület közelében egy 0,4 km-es mélységű földrengést észleltek.
A rengés szombaton körülbelül 08: 30-kor (16: 29-kor helyi idő szerint) történt, jelentette a CENC. Kilju a Punggyeri nukleáris telephelyének otthona, ott ahol Észak-Korea hatodik és egyben legnagyobb nukleáris kísérletét is végezték szeptember 3-án.
A földrengés erőssége ellentmondó, a dél-koreai időjárási ügynökség jelentése szerint a Richter Skála szerinti 3,0-at mértek, áll az ország Yonhap hírügynökségének közleményében.
A Koreai Meteorológiai Igazgatóság hozzátette, hogy „a rengések feltételezhetően természetes eredetűek”.
„Azt a hanghullámot, amelyet általában mesterséges földrengés esetén lehet hallani, nem észlelték” – mondta egy ügynökségi tisztviselő a Yonhapnak.
A japán hírügynökség Kyodo jelentése szerint azonban a földrengést egy „gyanús robbanás” okozta a helyszínen.
Lassina Zerbo, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáért felelős ügyvezető titkára, az Átfogó Atomcsend-Szerződés Szervezete (CTBTO) megerősítette, hogy a „szokatlan szeizmikus tevékenység” nyomán már folyamatban van a vizsgálat.
Zerbo szerint a remegés, és egy második „szeizmikus esemény” körülbelül 50 km-re volt a korábban megerősített tesztek helyszínétől, hozzátéve, hogy „nem örülünk neki, de ez ember általi volt biztosan „.
Ha nukleáris tesztként megerősítik, akkor ez lesz a hetedik. Mindazonáltal a korábbi tesztek a Richter-skála fölött 4,3-nál magasabbak voltak, a legutóbbi tesztet szeptember 3-án 6,3 magnitúdó rengésként rögzítették és az a teszt ösztönözte a legutóbbi ENSZ-szankciókat, és amely feszültségeket emelt az Egyesült Államok, szövetségesei és az észak-koreai kormány között.
Észak-Koreáról az elmúlt hetekben akarva-akaratlanul rengeteget lehetett hallani a sorozatos rakétatesztjeik miatt, arról viszont valószínűleg csak kevesen tudnak, hogy náluk található a világ legnagyobb stadionja.
Az ország mindenkori vezetőinek egyértelmű célja, hogy a hatalmas betontömbökből felhúzott épületeikkel bizonygassák hatalmukat. Ezek közé tartozik a phenjani Rungnado Május Elseje Stadion is.
Az arénát 1989-ben építették válaszként a déli szomszéd szöuli Olimpiai Stadionjára, amely az 1988-as nyári olimpiára készült. 2014-ben felújították, összesen 150 ezer ember fér el benne.
A nyolcszintes épület több mint 60 méter magas, 80 kapu és 10 felvonó található benne. A magnólia szirmaihoz hasonlító, egymáshoz kapcsolódó 16 boltíves tetőrész a teljes nézőteret befedi.
A monumentális szentély egyik legfurcsább jellegzetessége, hogy a névadó Rungrado-szigeten fekszik, és csak a Taedong folyó hídjáról lehet megközelíteni. Ha valaki járt már tömegrendezvényen, ismeri az érzést, mikor egy esemény után ki kell araszolni a helyszínről. És képzelhetjük, mennyi időbe telhet hazajutni, amikor 150 ezren próbálnak egyszerre kimenni a kapukon.
A stadion futballmeccseknek és atlétikai versenyeknek is rendszeresen otthont ad. 1995-ben itt rendezték meg azt a pankrációs műsort is, aminek tévéközvetítéséért a valaha volt legtöbb néző fizetett ki egyszeri díjat.
A legnagyobb, legnépszerűbb, és talán legfurcsább esemény a két hónapon át tartó Tömegjátékok elnevezésű rendezvény, amely az ország történelme és vezérkara előtt tiszteleg több ezer ember által előadott gimnasztikai és táncos produkciókkal.
Az augusztusban vagy szeptemberben megtartott ünnepen külön műsort szentelnek az országalapító Kim Ir Szen előtt, aki 1972 és 1994 között vezette az országot, és nélküle ez a stadion sem készülhetett volna el.
A nézőtéri élőképek egészen lenyűgözőek, csak annyi baj van vele, hogy a koreográfiának kötelezően vetik alá a polgárokat, Észak-Koreában pedig nemigen mer senki ellenkezni, ha parancsot kap.
A hadsereg is gyakran tart itt parádékat, sőt, az 1990-es évek végén élve égették el a gyepszőnyegen a katonatiszteket, akik ki akarták végezni Kim Dzsongilt, Kim Dzsongun édesapját.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Egyszerűen hihetetlen! Márminthogy egy döbrögisztáni fősodratú portál ilyen hülyeségekkel tömi az olvasói fejét.
Van ennek a KNDK-nak valami nagy titka. Épít hatalmas – szép, vélhetően nem olcsó díszleteket. Csinál mellette még ezt – azt! (ugyancsak nem olcsó mulatságokat!) csak hogy bosszantsa a világot.
Miért? Csak mert a „Veres Rém” – és elődei – szórakozni akarnak?
Megépítik a világ legnagyobb stadionját, ahonnan – A VILÁGTÓL ELZÁRT ORSZÁGBÓL – pankrációs akármit közvetítenek a világ televíziói! Soha nem látott pénzért!
Igaz, hogy a stadionnak helyt adó szigetről vazet ki egy másik híd is, de az majd egy kilométernyi sétaút. Egy jó kis elégetés után pedig nincs idő sétálgatásra, mert szaladni kell a másik nyilvános kivégzésre!
Ki hiszi azt el, hogy a nézőket kényszerítik még a legegyszerűbb élőkép végrehajtására is? Hiszen azért az komoly begyakorlást és levezénylést igénylő produkció, amiből legfeljebb talán kétszer ha van alkalom évente.
Meg úgy általában véve is: ha már annyira uralják a népet! – miért van szükségük ilyen méregdrága beruházásokra? Hiszen tarthatnák a népeket disznóólnyi helyeken. Onnan járnának az őrzött munkahelyekre, és a nap 16 órai robot után oda is vinnék őket vissza. Ahol aztán őriznék őket!
Egyszerűbb lenne!
De az is fölmerülhet ám a tudatlan európai fejek némelyikében, hogy inkább a szemének hisz! – nem a fülének.
És elkezd gondolkodni! Dehát nem azt látom, amit mondanak róla! Hazudnának?!
Hát az ELKÉPZELHETŐ!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Alig 24 óra van hátra a kampányidőszak lezárásáig, de mégis folytatódni fog a szavazásra irányuló csata Berlin utcáin. A promóciós poszterek jók, néhol szellemesek, de van ahol kínosak. Tessék csak szemezgetni!
„Burkákat? Mi a Bikiniket szeretjük!”
„Muttinak nem kell mindent tudnia! Mi küzdünk az állami felügyelet ellen és kiállunk a magánélet védelme mellett!”
„Leginkább az adatok és az alapvető jogok védelmét szeretem, és a méheket!”
RT: „Anja Hirschel plakátja, a kalózpárti jelölt és a méhek nagy rajongója, mélyen személyesen megérint.”
Komm: Mi? Méhek? WTF ? Ja úúúgy, értem már, szóval magyarul a méhek a hangyák! Akkor már értem kikről van szó….
Nem sokat hallunk róluk a német mainstream médiában, de a kommunizmus hívei is vannak. Miközben a felek többsége inkább konkrétan a jelölteket helyezik a poszterekre, addig a marxista-leninista párt nem mást mint Vladimir Lenint.
A szatirikus Die Partei (a párt), amely valójában a „Munka, jogállamiság, állatvédelem, elit promóció és alulról építkező demokratikus kezdeményezés”, (de amúgy tökmindegy). Ők kitették a „Kançler”- (kancellár, C alatt török ékezet) -szót a poszteren lévő komikusra aki a szerző szerző is egyben, Serdar Somuncu, épp nagyon haragos grumpy arcot vág, ezzel a török elnököt parodizálja ki, Recep Tayyip Erdoğant.
Közben Thomas Heilmann, Merkel CDU-jának egyik tagjelöltje Barack Obama segítségét vette igénybe, mintha Merkel segítsége nem lenne elég ahhoz hogy kampányát népszerűsítse. Furi…
„Ha tudnék, Merkelre szavaznék,” mondja. Néhány plakát, amelyek még augusztus elején vették át az utcákat, nem állták ki az idő próbáját.
Tegnap a világ hét országában tiltakoztak a „The World Without War – A Háború Nélküli Világ” akciónap keretében a Donbassz elleni terror miatt.
Valcman Nyalókakirály tegnap New Yorkban értekezett Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel. Hogy miben állapodtak meg nem tudni, de utána olyan vehemenciával adta elő békefenntartós ötletét, mintha maga az erő szállta volna meg!
Хочу нагадати всьому світу: сьогодні більш, ніж 400 українців беруть участь у миротворчих операціях. pic.twitter.com/FKHeorQ1gb
Lesznek ENSZ – békefenntartók egészen az orosz határokig! Nem az orosz forgatókönyv szerint fognak történni a dolgok! Igazi áttörés lesz ez a békés rendezés irányába. Számítunk kanadai barátaink tapasztalataira, és tanácsaik számunkra nagy segítséget fognak jelenteni! – hőbörgött.
A DNR hoholmegszállás alatt nyögő déli részén, Novojanyiszol falunál „mini Balakleja” történt tegnap. Elszállt a latorhad ottani lőszerraktára. A móka délelőtt 11-tájban kezdődött, de még este nyolc órakor is voltak robbanások.
Amúgy pedig Donbassz latorostroma az utóbbi napokban megszokott tempóban zajlott/zajlik. Az ENSZ – közgyűlés árnyékában.
Várható, hogy amint az eszencia szétspriccela nagyvilágba, az ostrom intenzitása is fel fog pörögni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ma reggel fél kilenckor Donyeckben a Donbassz Aréna közelében ismeretlen elkövetők felrobbantották Alekszandr Tyimofejev (DNR) vám-és adóügyi miniszter autóját.
A robbanásban a miniszterrel együtt nyolcan sebesültek meg. Alekszandr Tyimofejev a legsúlyosabban.
Őt életveszélyes állapotban, míg a többieket könnyebb-súlyosbb sebesülésekkel szállítottákkórházba.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Teheránban tegnap a „Nemzeti Hadsereg Napja” alkalmából rendezett katonai parádén bemutatták a 2000 kilométer hatótávolságú „Khorramshahr IRBM” ballisztikus rakétarendszert.
A KÜLÖNBÖZŐ FAJTÁJÚ robbanófejekkel felszerelhető rakéta – mint hangsúlyozzák – minden eleme saját lelemény.
Amint azt bejelentették, a „Khorramshahr IRBM” már hadrendbe is állt.
A hír hallatán Izraelben nem tört ki örömmámor.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Elképzelhető, hogy beletaláltunk tegnap a dolgok közepébe, amikor úgy véltük: meglehet megkezdődött Idlib latorrezervátum martalócállományánal lezsibbasztása! Legalábbis erre utal, hogy ma folytatódott a dicstelen pribékhordák irtása a térségben.
Ezúttal a víz alól kaptak tüzet a nyakukba Idlib pribékjei. Úgy jó 300 lilométerról, a Földközi-tengerről.
A „Velikij Novgoros” orosz tengeralattjáró kínáéta meg őket néhány „Kaliber” rakétával.
Rövid ideig tartó, ám igen hatásos előadás volt ez a martalócok számára. Pár száznak az idők végeztéig szóló élményt jelentett.
Az Idlib-Hama határvidéken folytatódott az orosz légierő latorirtó művelete.
A hírek hallatára Mevlut Cavusoglu török külügyér máris sürgetni kezdte egy orosz-török közös munkacsoport létrehozását az idlibi tevékenység összehangolására.
Irán külügyminisztre – Mohammad Javad Zarif – New Yorkban úgy vélte, hogy nemzetközi összefogással kell Szíriát újjáépíteni a háború után.
Ahmad Al-Awadi egyiptomi külügyminiszter szerint viszont a cionista területi egység miatt aggódóknak nem érdeke egy stabil és biztonságos Szíria.
Ezen aggódoknak igazán rossz hír, hogy Kína bejelentette: ŐK HAJLANDÓAK A STABIL SZÍRIA MEGTEREMTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNI.
Gennagyij Gatilov orosz külügyminiszter-helyettes szavai sem lehettek kedélyjavítók a számukra: a deeszkalációs zónák csupán ideiglenes jellegűek. Semmiképpen sem értelmezhetőek befolyási övezetek előkészítéseként. A végső cél Szíria területi egységének a visszaállítása.
Deir ez-Zor már-már szinte lefutott téma. A szír kormánycsapatok folytatják az offenzívájukat a rémkalifátus ellen. Minden irányba. Nyomják őket az iraki határtérség felé. Ott meg az irakiak várják őket.
A kurdok ma már kis híján Raqqa fölszabadításáról adtak ki jelentést. Viszont eddig sehol sem tartottak be a szír hadseregnek.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Tegnap – mint arra napindító köszöntőnkben FIGYELMEZTETTÜNK! – a „Világbéke Napja” volt. Kijevben is megtartották!
A Függetlenség – téren több száz banderista nemmzetthess amazon őrjöngött, komoly kreációban. Zengett-zúgott az éljen a nemzet! – halál az ellenségre! – dicsóség Ukrajnának! – Ukrajna mindenek felett! – meg hasonló marhaságok. Jól érezték magukat. A „Világbéke Napja” alkalmából.
Nyalókakirály annyira sugárzóan Csernobilból nem térhetne meg kijevi birtokára, mint amennyire sugárzóan – jókedvűen megtér New Yorkból. Miután tegnap kerek egy órán keresztül panaszkodhatott Trump bohócnak a rettenetes orosz agresszióról. No meg kifejezhette a Gazda február óta regnáló Új Helytartójának: MAJD SZÉJJEL VETI A BOLDOGSÁG, HOGY KELET-EURÓPÁBAN AMERIKAI KATONAI ERŐ TANYÁZIK!
Trump pedig nagy elérzékenyültségében azonnal meg is ígérte Valcman Nyalókakirálynak, hogy cseppet se aggódjon! Az az erő megvédi a Gonosz Agresszív Medvétől. Még azt is megígérte Trump bohóc, hogy mindent ad Kijevnek a galádságok ellen! (Csak pénzt ne kérjen!)
Szergej Lavrov amiatt zsörtölődött New Xorkban, hogy Kijev állandóan kitalál valami marhaságot, hogy a minszki megállapodást ne kelljen teljesítenie. Moszkva már kezd belefáradni ebbe a sok hülyeségbe, de még így is konstruktívan áll a dolgokhoz! Amíg lehet.
Sigmar Gabriel germánkülügyér arra hívta fel tegnap a figyelmet,hogy nagy butaság lennea „Putyin-tervet” lesöpörni az asztalról. Szerinte az orosz elnök békefenntartós javaslata építő jellegű, amit nagyon komolyan kéne venni.
A Kreml sajtószolgálatának vezetője szerint az ENSZ-békefenntartók Donbassz területére vezénylése alapjaiban sérti a Minszk-2 szerződést.
Dmitrij Peszkov kifejtette, hogy a donbasszi-ukrán határ nem konfliktuszóna.
Váratlan és meglepő sikert eredményezett az EBESZ által Sztanyica Luganszka határában fölszerelt kamerarendszer. Az ukránok teljesen beszüntették a kamerák által belátható terület ostromát.
Erről Andrej Marocsko, az LNR katonai szóvivője, és Vlagyiszlav Gyejnya minszki LNR főtárgyaló számoltak be.
(Meggyőződésünk, hogy sokkal inkább az ENSZ-összeröffenet miatt volt/van viszonylagos csend! Nem pedig a kameráknak köszönhetően.)
Eduard Baszurin ma reggeli helységnév-és eseményfelsorolásának legsarkosabb mondanivalója: az utóbbi 24 órában a DNR négy civil polgára és egy katonája sebesült meg a „visszafogott” latorostrom során.
Donyeckben IS a „Béke Világnapja” megemlékezés volt. Némiképp másabb jelleggel mint Kijevben.
Donyeckben az „ellenség” gyerekei, A MEGÖLT ELLENSÉG gyerekei voltak a főszereplők. A donyecki árvaház aprócska lakói. A „Fehér Galambok”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kamcsatka Jelizovo repülőterének vámosai igencsak meglepődhettek a minap, amikor egy az USA-beli Anchorage nemzetközi repülőteréről érkezett gép utasait vámkezelték.
A határokon szokásos kérdésre – fegyver van? – az egyik amerikai utas elkezdte kirámolni a zsebeiből az Oroszorszába magával hozott kegytárgyait.
A kirakodóvásártól megdöbbent orosz vámosok az őszinte kitárulkozás dacára is úgy döntöttek, hogy kicsit beszélgetnek a misterrel, hogy hát hogy is gondolta ő ezt?
Ekkor jött a vámosoknak a következő meglepi. A misternek ugyanis fogalma sem volt arról, hogy:
1. – Oroszország területére ilyesmit nem szabad bevinni.
2. – Az amerikai mister azt sem tudta, hogy ilyen kegyszereket repülőgépre nem ildomos magával vinnie.
Ám – és nem trükközött! – simán felszállhatott az USA-beli Anchorageban egy nemzetközi légijáratra.
Persze megkérdezték az orosz vámosok az amerikai mistert, hogy ha már pecázni indult, minek az arzenál?
Az amerikai mister elmondta, hogy azt hallotta: Kamcsatkán sok a medve. (Ami igaz!) Ezért hát fölfegyverkezett medvetámadás elleni védekezés céljából.
Arról nem szól a hír, hogy végülis elment-e pecázni. Arról igen, hogy némi anyagi és tárgyi veszteséget szenvedett. Tűzszerszámait az orosz hatóságok elkobozták, és kapott valamennyi pénzbírságot.
MERT AZ AMERIKAI MISTER NEM ISMERTE A SZABÁLYOKAT!