Az USA csak a gyengétől nem fél!

Az Egyesült Államok azért nem fog csapást mérni Észak-Koreára, mert biztos abban, hogy a kelet-ázsiai országnak van nukleáris fegyvere – jelentette ki az orosz külügyminiszter az NTV televízió által vasárnap sugárzott interjújában.

Szergej Lavrov szerint 2003-ban a Egyesült Államok „kizárólag” azért támadta meg Irakot, „mert százszázalékos információjuk volt arról, hogy nem maradt ott semmiféle tömegpusztító fegyver”. Lavov úgy vélekedett, hogy „Koreára az amerikaiak nem fognak csapást mérni, mert nemcsak sejtik, hanem pontosan tudják, hogy vannak atombombái”, és ezzel „gyakorlatilag mindenki egyetért”.

Mint mondta, ha ezt az elemzési eredményt „nem fogják fel az Egyesült Államokban”, akkor „ellenőrizetlen zuhanórepülésbe szakadtunk bele”, ami sok tíz-, ha nem százezernyi ember szenvedését okozza majd a két Koreában, valamint a szomszédos Japánban, Oroszországban és Kínában.

Az ENSZ-közgyűlés ülésszakának eddigi munkáját értékelve elmondta, hogy Oroszország eddig egyetlen országtól sem kapott konkrét javaslatot arra a kezdeményezésére, hogy vezényeljenek kéksisakos békefenntartókat Donbasszba.

„Ha nem akarják ezt megvitatni, akkor mit tehetünk? Talán kényszerítsük őket?” – fogalmazott Lavrov.

Szíriáról szólva Lavrov kijelentette, hogy az Iszlám Állam és an-Nuszra Front terrorszervezetek legyőzése után kiderül majd, hogy vannak-e más, esetleg politikai céljai az Egyesült Államoknak az arab országban a terroristák megsemmisítésén kívül.
Mint mondta, az amerikaiak, többek között T. Rex külügyminiszter arról biztosította Moszkvát, hogy a terroristák likvidálása Washington egyetlen célja.

Az orosz-amerikai viszonyról nyilatkozva úgy vélekedett, nincs értelme lebeszélni az amerikai vezetést arról a hitéről, hogy Oroszország fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára.

„Ha azt mondják nekünk (az amerikaiak), hogy fogjunk hozzá valamihez, akkor mi hozzá is fogunk. (De) ha az mondják, hogy mi jelentjük a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok számára, akkor miről beszéljünk velük? Hogyan tudnánk ennek az ellenkezőjéről meggyőzni ezeket az embereket?” – mondta.

Közölte, hogy az Egyesült Államokban kiüríttetett és átvizsgált, orosz tulajdonban lévő diplomáciai ingatlanok ügyében az orosz külügyminiszter ügyvédi irodákkal tárgyal és gyűjti a kereset összeállításához szükséges dokumentumokat.

Az Egyesült Államoknak az ENSZ reformjára vonatkozó javaslatáról nyilatkozva – az erről szóló amerikai nyilatkozatot Oroszország, Kína és Franciaország nem írta alá – Lavrov óvatosságra intett és hangsúlyozta, hogy annak nem szabad megzavarnia a világszervezet munkáját.

Szavai szerint régóta nem újdonság, hogy az ENSZ-en van „hájfelesleg”, amit azzal magyarázott, hogy mindegyik tagország „abszolút indokolt módon” részese kíván lenni a világszervezet munkájának. „Amikor le fogjuk vágni ezt a hájat, nem szabad megsértenünk a szervezet élő organizmusát” – mondta.

Kijelentette, hogy Oroszország, függetlenül attól, hogy nem írta alá a nyilatkozatot, üdvözli Donald Trump amerikai elnök kormányának az ENSZ-ben való érdekeltségét.

„Sokkal rosszabb lenne, ha figyelmen kívül hagynák az ENSZ-t” – mondta.

Elismerte, hogy az amerikai dokumentumba foglalt, az ENSZ hatékonyságának növelését célzó elvek többsége „nagyon nehezen vitatható” . Kifogásolta azonban, hogy Washington nem volt hajlandó ezeket előzetesen megvitatni.

Az orosz Állami Duma elnöke Alekszej Puskov máris reagált a Twitteren az orosz külügyminiszter KNDK-t érintő interjújára. Puskov véleménye szerint nem jó dolog hogy Phenjan atomfegyverrel rendelkezik, de ez számára védelmi garancia az amerikai agresszióval szemben! Ehhez a garanciához a KNDK-nak joga van!

IRAKNAK ÉS LÍBIÁNAK NEM VOLT ATOMFEGYVERE!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

A Lotyó vereséggel felérő győzelme Germániában

A Germánia Lotyója vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot a tegnapi germániai szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.

Bundesmutti CDU/CSU jobbközép pártszövetsége kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson, de támogatottsága nagymértékben csökkent, és a koalíciós társé, a szociáldemokrata párté (SPD) történelmi mélypontra süllyedt, a Bundestag harmadik számú ereje pedig az újonc AfD – mutatták ki az urnazárás utáni első eredménybecslések.

Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából a részeredmények alapján készített becslések szerint a CDU/CSU a szavazatok 32,7-33,3 százalékát gyűjtötte össze, szemben a négy évvel ezelőtti 41,5 százalékkal.

Döbrögi Nagy Bajor Patrónusának, a Horst Seehofer dirigálta – és csak Bajorországban induló pártja – a CSU a Bayerische Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati televízió adatai szerint a szavazatok 38,5 százalékára számíthat, ami a párt történetének legrosszabb eredménye.

Az SPD 20,2-20,8 százalékkal végzett a második helyen, a 2013-ban szerzett 25,7 százalék után. Eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 23 százalék volt.

Az eddigi ellenzéki pártok közül a Zöldek szerepeltek jobban, támogatottságuk a 2013-ban szerzett 8,4 százalékról 9,2-9,4 százalékra emelkedett.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) a négy évvel ezelőtti 8,6 százalék után a szavazatok 8,9 százalékát gyűjtötte össze.

A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 13,2-13,4 százalékos eredménnyel debütál a szövetségi parlamentben.

Az ungarn kolónia vajdája még szinte uzsonnaidőben – de mindenképpen elsőként – imigyen gratulalihegett az ő hivatalos Facebook-oldalán magyarul és németül: „Budapest gratulál”.

Germániában akinek inge, majd magára veszi!

Tény, hogy Germánia Lotyójának hordája – választásokon – évtizedek óta nem szerepelt ilyen rosszul, viszont negyedszer is ő lép Germánia trónjára.

Mindössze ez az, aminek a Lotyó örülhet. A százalékos eredmények láttán viszont eléggé elkámpicsorodott.

Jobb eredményre számított.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Hogy immár véget ért a diplomáciai nagyhét New Yorkban, egyre inkább a regionális diplomáciai kötélhúzás lép elő a cselekvés fő színterévé. A szíriai katonai helyzet alakulása miatt már aggódik Szaud-Arábia. Rijad, amely eddig nem különösebben tépte magát a dolgok miatt, a helyzet komolyra fordultával ma már diplomáciai megoldás után kiabált. Tárgyalni kell! – legújabban ez az álláspontjuk.

Soyuznichki: Az orosz védelmi minisztérium bizonyítékot szolgáltatott az USA és Igil különleges erői közötti együttműködésről Szíriában (PHOTO) | Orosz tavasz

Moszkvában az orosz HM ma „csemegével” szolgált. Fényképsorozattal álltak elő, amely bizonyítja, hogy Deir ez-Zor felé haladván az amerikaiak és az SDF-erői, békésen sétálgattak – masírozgattak a rémkalifátus állásai között. Még tán vendégül is látták őket a kalifátusisták.

A cikk és sok foto megtekinthető: http://rusvesna.su/news/1506246137

A Raqqa és Deir ez-Zor között az Eufrátesz jobb partján vad ütemben zajlik a „Maadan – katlan” kalifátusistá9nak fölszámolása.

Tegnap történt. Hasaka tartomány El Qamishli – zömmel kurdok lakta – városában. Egy amerikai konvoj érkezett. A szír hadsereg pedig „barátságosan” megkérte őket, hogy forduljanak vissza. Jobb a békesség! Az amerikaiak is belátták ezt, és visszafordultak.

Harc közben elesett Szíriában az ott szolgáló francia ejtőernyős ezred egyik katonája szombaton – közölte a francia hadsereg.

Az eset a szíriai-iraki határ térségében történt, a rémkalifátus pribékjeivel való csatározás során.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Újabb korrupcióellenes felvonulás lesz

No nem Döbrögisztánban!-Pozsonyban!

A sorrendben harmadik korrupcióellenes felvonulásra kerül sor hétfőn, szeptember 25-én délután a szlovák fővárosban.

A felvonulást szervező diákoknak hasonló követeléseik vannak, mint az előző két alkalommal. Követelik a politikusokat érintő, kétes korrupciós ügyek kivizsgálását, továbbá Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány, illetve Dušan Kováčik különleges ügyész menesztését. Korrupcióellenes petíciót is indítottak, eddig hozzávetőleg 70 000 aláírást gyűjtöttek össze.

A szervezők meghívták a felvonulásra Robert Fico miniszterelnököt is, hogy jöjjön el, magyarázza meg lépéseit, valamint azt, miért nem reagál a kéréseikre. „Ha Robert Fico valóban komolyan gondolja a korrupcióellenes harcot, elsősorban mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy megújuljon az állampolgárok bizalma az állami intézmények felé, amelyek nyilvánvalóan kudarcot vallanak a korrupcióellenes harcban” – mutattak rá a diákok.

Az előző két felvonulásnak meglepően nagy visszhangja volt, a diákok kezdeményezését sokan támogatták az utcákon.

A pozsonyi felvonuláson kívül ugyanazon a napon a Prágában élő szlovákok is összegyűlnek, a szlovák nagykövetség épülete előtt tartanak majd tiltakozó nagygyűlést.
(vilagszam)

Bal-Rad komm: Szegény tót ifjak! És még az a galád Fico szóba sem áll velük! Hát nincsenek irigylésre méltó helyzetben az biztos! Deee…-zúgolódnak!

Milyen jó nekünk. A békés, boldog, büszke és erős Döbrögisztán lakóinak. Nálunk a NER véget vetett az intézményes korrupciónak! Ki is jelentették, hogy Döbrögisztánban olyan nincs!

BEZZEG SZLOVÁKIÁBAN!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

„Az USA elnöke készen áll az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok újjáépítésére, a biztonsági éevek és az amerikai nemzeti érdekeknek megfelelően. Trump elnök szeretne közös nyelvet találni Oroszországgal, ÁM EHHEZ OROSZORSZÁG MEG KELL HOGY VÁLTOZTASSA MAGATARTÁSÁT, AMELYHEZ HOZZÁSZOKOTT!”

Ezt Kurt Walker, Washington kijevi főreferense nyilatkozta! Ebből egyenesen következne, hogy ha Trump bohóc után egy még bolondabb – bár ezt nehéz elképzelni – jönne, akkor a Kreml ahhoz is igazodjék! Valódi amerikai dölyf!

Nyalókakirály tegnap MEGÁLLAPODOTT Hirstey Freeland kanadai külügyérrel, a DONBASSZBA ÉS A KRÍMBE TELEPÍTENDŐ ENSZ-békefenntartók telepítéséről. Erről Szvjatoszlav Cegolko, Valcman sajtótitkára tájékoztatott.

Egy tegnapi hír szerint a Pentagon egy 68 oldalas oktatói kézikönyvet adott ki, az Oroszország elleni háborúban követendő eljárásról.

Ennek a tananyagnak talán a „preambuluma” a legérdekesebb.

„Oroszország stratégiai alapcélja, hogy rendszerváltásokat eszközöljön ki helyi báberők segítségével, és lehetőleg a hagyományos katonai erő mellőzésével.”

MINTHA CSAK A RENDSZERVÁLTÁS AMERIKAI TERMINUS TECHNICUSÁT ÍRTÁK VOLNA BELE!

Nyizsnyetyeploje, Mironovka és Novoluganszk környékln az ENSZ – közgyőlést firhangul használva, a valcmanista latorhad Grad, Uragan, és Dvozgyika tüzérséget vont össze közvetlenül az LNR fontvonala közelében.

Donyeckben mára virradóan a hatóságok letartóztatták egy diverzánscsoport tagjait, akiket alaposan gyanúsítanak a tegnapi, Alekszandr Tyimofejev miniszter elleni merénylet elkövetésével.

Túl az effektív ostromtevékenységen, rendkívüli mértékben megszaporodott az utóbbi 24 órában a valcmanista ordashad dróntevékenysége a donbasszi frontok fölött.

Avgyejevka ipari zónája tegnap. Száz méterre az ellenséges állásoktól:

A pillanatnyilag Avgyejevkában szolgáló donbasszi önkéntes, a belga nemzetiségű „Pascal” 38 éves, és szolgát a NATO – ketelékében. Most Donbasszt védelmezi.

Van egy jó tanácsa: „ne rugdosd a Medvét. Mert ha sokáig rugdosod – FELÉBRED!”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Odafújta a szél

Prágából érkezett a legújabb „sikeres” ejtőernyős-célbaugrásos történet.

Az eset a cseh főváros történelmi központja fölé magasodó Letna-dombon zajlott le.

Nyolc ejtőernyós kötelékugrást hajtott végre, de egy 36 éves ugró kissé elkalkulálta a dolgot, és egy házapárt talált telibe! Gyerekestül.

A gyerek apja időben félre tudott ugrani. Látva azomban a bajt, jajveszékelő asszonyát a nyöszörgő ejtőernyős alatt hagyva gyerekét fölkapta, és kórházba rohant vele.

A helyszínem minden eshetőségre tartózkodó mentők a nem komolyabban sérültasszonyt és az ejtőernyőst (szintén néhány horzsolással megúszta) gyorsellátást követően szintén kórházba vitték.

A gyerekről a kórházban kiderült, hogy alaposan megijedt, de amúgy nem sérült.

Mondják egyébként, hogy a szél lehetett a ludas a dologban.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szigorúbb szankciók után liheg a Germán Lotyó

Készek vagyunk tovább szigorítani az Oroszország elleni szankcióinkat, ha nem teljesíti a Donbasszal kapcsolatos elvárásainkat! – kaffogta tegnap Germánia örökös kanzlerinája, negyedikt rónralépésének előestéjén.

Hogy kik azokakik készen állnak Oroszország további „büntetésére”? Azaz az öntököndöfködés ütemének fölpörgetésére?

Hát a G7-ek!

Az ő nevükben ígérgetett tegnap Germánia Lotyója. Belengetve a lehetőséget, hogy amennyiben az oroszok a Kreml kulcsait díszes párnán hajlandóak átadni, akkor megfontolják a szankciót felodásának legetőségét is.

„Nem igazán akarjuk, de ha szükséges készen állunk a szankciók további kiterjesztésére és szigorítására, ha a helyzet azt megköveteli” – fröcsögte el újságíróknak tegnap.

Mint ismeretes, az EU a 2014-es kijevi Majdan-féle fölforgatás után már az év márciusában elrendelte Oroszország ellen a szankciósdit. Soha jobb – nagyobb szívességet nem téve Oroszország gazdaságának.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Madrid: NEM TÖRHETTEK KI!

A spanyol központi kormányzat Madridban úgy rendelkezett, hogy átveszi az irányítást a katalán rendőrség felett az október 1-jére kitűzött katalán függetlenségi népszavazás előtt, és a Mossos d’Esquadrát a spanyol csendőrség alárendeltségébe helyezi.

Barcelonába az este folyamán már a spanyol hadsereg nehézfegyverzettel vonult be!

Joaquim Forn katalán belügyi tanácsos ugyanakkor közölte, hogy a regionális rendőrség nem fogadja el ezt a döntést.

Madrid számos intézkedéssel próbálja elejét venni az október 1-jére kitűzött referendumnak, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szombaton pártjának, a konzervatív Néppártnak Palma de Mallorcán tartott regionális tanácskozásán ismételten azt hangoztatta, hogy a népszavazást nem fogják megtartani. Mindennek ellenére Carles Puigdemont, az autonóm katalán kormány vezetője továbbra is kitart a referendum mellett. Clara Ponsatí oktatásügyi katalán tanácsos biztosított mindenkit, hogy a választóhelyiségek október 1-jén kinyitnak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Amerika „védekezik”

Katonai haderejének bemutatása céljából Guam szigetéről B-1B típusú bombázórepülőket, Okinawáról pedig F15-ös vadászgépeket küldött Észak-Korea keleti partjai mellé az USA szombaton. Az amerikai hadügy közlése szerint ezzel azt üzenték: „az amerikai elnöknek sokféle katonai eszköze van arra, hogy bármilyen fenyegetést (!) visszaverjen.”

Dana White, a Pentagon szóvivője szerint a helyzet komolyságát mutatja, hogy a 21. században még nem repültek ennyire távolra amerikai vadászgépek és bombázók a két Koreát elválasztó demilitarizált övezettől északra.

„Készek vagyunk bevetni az Amerikai Egyesült Államok teljes haderejét, hogy megvédjük (!) hazánkat és szövetségeseinket.” – hörkentette a a hivatásos verekedőből lett Pentagon szóvivő.

Őszintén bízunk abban, hogy most egy kis időre aztán csend lesz a térségben. Lehűlnek a forró fejek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Az ENSZ -évadnyitóján Szergej Lavrov orosz külügyminisztertegnap találkozott Wallid Muallem szír külügyminiszterrel. Muallem arról panaszkodott, hogy Deir ez-Zor tartományban az USA és helyi szövetségesei mindenféle trükkökkel próbálják lassítani a szír kormánycsapatok kalifátusisták elleni offenzíváját. „De összességében elmondható, hogy a válság utolsó fejezete íródik arrafelé” – jelentette ki.

Lavrov megígérte, hogy Oroszország tesz az USA-SDF törekvések ellen. Majd füstölgött egy sort az OPCW (Vegyifegyver-tilalmi Szervezet) Szíriával szembeni elfogult ténykedése miatt. A szervezet Lavrov megfogalmazása szerint a Nyugat érdekei szerint munkálódik, Szíria ellenében, és egyáltalán nem független.

Jeffrey Harrigian altábornagy, az USA közel-keleti és délnyugat-ázsiai légierőinek parancsnoka sietve kijelentette Lavrov felszisszenésére, hogy az USA Szíriában nem tekinti ellenségnek sem a szír hadsereget, sem a Szíriában ténykedő orosz erőket.

Muallem ma tanácskozott a kínai külügymiszterrel, Wang Yível is. Szíria nagyra értékeli a KNK részvételi szándékát Szíria újjáépítésében, és kifejezte háláját, hogy Kína a Szíria elleni szankciók feloldására szólított fel.

Kezd érdekesen alakulni az Eufrátesz bal partján a helyzet. Egyre szélesebb arcvonalon „találkozik” a szír hadsereg és az SDF. Momentán még nem egymással foglalkoznak, hanem mindkét erő délkeleti rányba, az olajmezők felé kacsintgat. A rémkalifátus már csak mellékszereplő ebben a játszmában.

A kérdés az, hogy az USA-SDF duó megszívlelte-e az orosz-szír páros figyelmeztetéseit. Pillanatnyilag senki sem merne még kisebb tétben sem fogadni, hogy nem lesz összecsapás.

A szírhadsereg ma délelőtt elérte Deir ez-Zor – Raqqa tartományok határát. Erre a kurdok gyorsan bejelentették, hogy köszöbön áll Raqqa felszabadítása. A kalifátusisták pedig kétségbeesetten őgyelegnek az egyre szűkülő, bár még komoly kiterjedésű jobbpari katlanban.

Az Idlib latorrezervátum és Hama tartomány határvidéken folytatódott a martalócok pusztítása. Orosz internetes portálok nemes egyszerűséggel csak mészárlásként emlegetik az esetet, ahol korántsem egyenlő erők küzdelme zajlott/zajlik,hiszen orosz részről speciálisan felkészült és felszerelt csapatok pusztították az an-Nuszra bandát.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com