Donbassz

Az orosz államfő ma Moszkvában „igét hirdetett” Oroszország diplomáciai külképviseleteinek vezetői előtt.

Ezen tudatosította a nagykövetekben, hogy „a jövőben minden Oroszországra közvetlen fenyegetést jelentő lépésre – intézkedésre arányos választ fogunk adni.”

Tegnap a NATO – latorszövetség főtitkára úgy negédeskedett, hogy „Oroszországnak nem kell aggódnia Grúzia és Ukrajna NATO – tagsága miatt.”

Mintegy erre válaszul jegyezte meg Vlagyimir Putyin, hogy „Oroszország nem aggódik, de Ukrajna vagy Grúzia NATO – tagsága egy felelőtlen politikai döntés lenne, amelynek lehetséges következményein nem ártana elgondolkodniuk az arra illetékeseknek. Oroszország eme két közvetlen szomszédjának NATO – taggá válására RENDKÍVÜL NEGATÍVAN REAGÁLNA” – hangzott el az újabb putyini – intelem.

Vlagyimir Putyin kitért Donbasszra is.

„Ukrajna délkeleti részén a helyzet folyamatosan romlik. Az okok ismertek: a jelenlegi kijevi vezetés nem hajlandó teljesíteni szerződéses kötelezettségeit, és elzárkózik a problémák békés rendezésétől. Márpedig a békés rendezés alapja a minszki megállapodás, és annak betartása.”

A „Kommerszant” orosz hírportál értesülései szerint Moszkva szankciókat készít elő Maradék-Ukrajnával szemben,amely több száz természetes személyt és jogi személyt érint. Beleértve a szankcionáltak oroszországi eszközeinek blokkolását is.

Ezen túlmenően az országos főhatóságoknak augusztus 1-re el kell készíteniük az ukrán áruk importjának oroszországi korlátozó listáját. Az érintettek a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági minisztérium és az Ipari minisztérium.

Hír szerint pedig nem csak Maradék – Ukrajna, hanem az USA, és az EU – szankcióinak „ellentételezése” is műsorra fognak kerülni. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy eddig tartott a Medve türelme.

Helsinki utánig.

Az amerikai képviselőházban és kongresszusban mostanság „csúcsnépszerűséget kaszáló” Trump alighanem olajat öntött a tűzre egyik mai Twitter bejegyzésével. Eszerint a helsinki csúcs olyan kiválóan sikerült, hogy már alig várja a következő fordulót.

Donbasszban a fronthelyzetet még mindig a „kegyelmi állapot” jellemzi. Bár vannak már a motor beröffentése előtti izzításnak jelei. Gorlovka, Zajcevo, Golmovszkij és Szpartak „normál”, míg Dokucsajevszk” „közepesnek mondható” latorostromon esett át.

Dokucsajevszkben lakóépületek ls raktárak, meg egy gépállomás eszközei vesztek oda.

Az LNR – szakaszt is „csak” egy ponton ostromolták a valcmanisták.

Dnyepropetrovszk polgármestere Borisz Filatov ma közölte: kitakarítja a városából a szemetet. Nem gyűjtögeti tovább. Az új tanévet már olyan tanárokkal fogja kezdeni a város, akik nem szimpatizálnak Oroszországgal, és Donbasszal. Arra a kérdésre, hogy akkor ki fog tanítani? – hetykén csak annyit vetett oda válaszul: MEGOLDOM!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Helsinki után brummantott egyet a Medve

Az orosz HM mai tájékoztatóján elhangzott: tegnap a Kaszpi-tenger térségében éleslövészettel egybekötött gyakarlatot tartott a légierő. Az eset önmagában nem számítana újdonságnak, hiszen az ilyesmi az elég gyakakori dolog avidéken.

A dolog újdonsága, hogy a mostani éleslövészetet a MÁR ÁPRILIS ÓTA hadrendbe állított „Kinzsal – Tőr” típusú hiperszonikus rakétákkal végezték.

Egyik rakéta egy MiG-31 – es gépről indult vízi célpont ellen, míg egy másik egy TU-22M3 hasa alól, szárazföldi célra startolt.

Gyors ütemben zajlik az atomhajtóműves, korlátlan hatótávolságú „Burevesztnyik” cirkálórakéta tesztelése is. De nem csak az. A ketyere szériagyártásba állításának előkészületei is zajlanak.

Hivatalosan is befejeződött a „Poszejdon” víz alatti, nagy hatótávlságú, cirkáló torpedó tesztsorozata is, ésindul a sorozatgyártás.

A hipermagasságban és sebességgel repülő „Avangard” cirkálórakéták soroztgyártása pedi már javában zajlik. Sőt! A tájékoztatón elhangzott, hogy a hadrendbe állítás IS megtörtént.

A „Pereszvet” nevű űrvédelmi lézercucc is már hadrendbe állítva.

A hagyományos erők EGY RÉSZÉRE IS szorgos időszak vár a jelek szerint. Úgy fest a dolog, hogy Oroszország komolyan gondolja a terrorizmus elleniháborút. Ennek jegyében a légierő nekilátott a Kirgizisztánban magát már nagyon is otthonosan érző rémkalifátusista bűnbanda „lerendezéséhez”. Az Afganisztán Faryab, Sary-Pul, Samangan, Baghlan, Kunduz, Takhar és Badakhshan tartományaiban és az afgán-kirgiz határtérségben már a kváziállam Khorasan – kalifátus kiépítésén fáradozó szörnybanda kirgiziai táboraiban okozott az orosz légierő némi fölfordulást.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Megvan a novicsokos OROSZ kommandó!

Célegyenesbe fordult Britanniában a Novicsok – ügy!

Az Amesburyben megtörtént újabb szörnyület után a hatóságok minden erejükkel a bűncselekmény földerítésére koncentráltak.

VAN EREDMÉNY!

A nyomozók szerint az amesbury párt akkor érte a mérgezés, amikor összeszedtek egy eldobott „parfümös sprépalackot” egy parkban. Charlie Rowley – a páros férfitagja – szerint „átkozottul büdös, ammóniaszerű szaga volt a palacknak”. A nő – Dawn Sturgess – mégis mindkét csuklójára fújt a spréből.

Abból az anyagból, ami halálos. A NOVICSOKBÓL! Bele is halt.

És ezt az anyagot a ‘zorosz merénylők használat után EGY PARKBAN csak úgy eldobták. Nem csatornába ám! Vagy valami folyóba! Csak úgy lazán egy parkban. Ahol ártatlanok is megtalálhatják. Kész szerencse, hogy a majd négy hónapig tartó hánykolódás után CSAK EGY DROGOS – ALKOHOLISTA pár találta meg. Nem pedig egy játszadozó kutya, vagy valami vásott kölyök. Most gondoljunk bele!

De LAKOLNI FOGNAK! A Scotland Yard a nyomára akadt egy hatfős orosz bűnbandának, amely egy nő vezérletével rárontott Szergej és Juliska Szkripal életére. Még márciusban, Salisburyben.

Garantáltan oroszok!

Nevüket – a nyomozás érdekeire való tekintettel – egyelőr nem közlik Őfelsége hatóságai.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha ég a repülőgép hajtóműve…-az rosszat jelent

A repülőgép utasa a bal szárny feletti ablakból készített videót. Ezen látszik, ahogy a baloldali hajtómű kigyullad. Ami általában sok jóval nem szokott kecsegtetni.

A videozó utas kibeszéli a témát, és megállapítja beszélgetőpartnerével, hogy kemény dologra kell fölkészülni.

Közben a háttérben sem nyugodt a hangulat. Azt kiabálják, hogy mindenki kösse be magát. Aztán a „földetérés”, amit a video készítője egyéb elfoglaltság okán nem örökített meg.

A „landolás” rázós pillanatairól így aztán lemaradunk, de kicsivel később már hallhatjuk – láthatjuk a fölfordulást. És a fölszólítás: „leszálltunk”! Ideje kiszállni a gépből!

Az eset Dél-Afrikában történt. A 64 (!) esztendős „Convair 340” típusú masina UTOLSÓ MUNKANAPJÁN sétarepültetést csinált. Másnap már múzeumba került volna.

Így viszont „belelandolt” egy gyárépületbe. Végezve egy ott szorgoskodó melóssal. A leszállást a fedélzeti mérnök sem élte túl.

Az utasok – tizenkilencen – viszonylag kevéssel bekötötték a sétarepülést. Horzsolások, zúzódások, stb.

A két pilóta az üzemlátogatás után kómába esett. (Ennyire megviselte volna őket a munka látványa?) Azóta is stabilan kómás állapotban feküsznek egy pretoriai kórházban. Ahol egy másik emeleten egy melóst is ápolnak abból a gyárból, ahová a gépmatuzsálem megérkezett. Neki két lába bánja a repülőgépes gyárlátogatást.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

„Beszéltünk az ukrajnai válságról is. Fölmerült néhány új ötlet is, hogy miként tudnánk rendezni az ország délkeleti részén – Donbassz – a helyzetet. Megegyeztünk, hogy a továbbiakban szakértői szinten dolgozunk a megoldáson” – közölte hétfőn Helsinkiben az orosz államfő a csúcsot záró sajtótájékoztatón.

A hír pánikot váltott ki a kijevi udvarban. Ott ugyanis halvány fogalmuk sincs arról, hogy Trump miben állapodott meg Vlagyimir Putyunnal. Az ő bőrükre. Ezért aztán HIVATALOSAN IS kértek Washingtontól fölvilágosítást az „új javaslatok” lényegéről, amely tényről ők eleddig csak az orosz sajtóhírekből értesültek.

Valami halovány sejtelme azért Valcmannak lehet az „új elgondolások” kapcsán, mert tegnap este már arról hőbörgött, hogy ha úgy adódik, akkor Maradék-Ukrajna kész egyedül is megvívni a „fölszabadító háborúját”!

Donbassz kijevi „kormányzója” megdöbbentette mai megynyilatkozásával a birodalmi udvart. Georgij Tuka ugyanis kijelentette, hogy ideje már már véget vetni az „agresszor Oroszország ellen vívott háború a délkeleten” fantazmagóriának, és lássák be végre Kijevben: BELSŐ KONFLIKTUSRÓL VAN SZÓ, amit viszont valakik nagyon szeretnének megszállás elleni védekezésnek láttatni. Tuka – aki Luganszk-régió katonai közigazgatásának vezetője volt „az idők kezdetén” – nyilatkozata teljes riadalmat okozott az udvari berkekben. Hát már ő is…?

Még ha Trump valami csoda folytán ki is farolna – szerintünk nem fog – Kijev mögül, a majdanista rezsim akkor sem fog magára maradni a „fölszabadítás nehéz” folyamatában.Az Európai Unió jóindulatára és tezsvíri segítségére mindenképp számíthat.

Az Európai Unió ugyanis felszólította Oroszországot, hogy vállalja magára a felelősséget a maláj utasszállító lelövéséért. Továbbá teljes mértékben működjön együtt a felelősök elszámoltathatósága érdekében – követelte Federica Mogherini, az Európai Unió külügyére tegnap a negyedik évforduló alkalmából. Moszkva is szorgalmazza folyamatosan, hogy EGYENRANGÚ FÉLKÉNT VONJÁK BE A VIZSGÁLATOKBA, de ezt semmiképp nem akarjasem az EU, sem a kárvalottak, sem a „vizsgálóbizottság”.

Úgyhogy az EU fölhívása éppen kapóra jött az elkedvetlenedő kijevi rezsimnek.

Az SzBU volt főnöke Igor Nalivajcsenko pedig közölte: ő már kidolgozta amerikai kongresszusi barátaival a Krím és Donbassz fölszabadításának tervét. Ennek záloga mindössze annyi, hogy a jövő márciusi elnökválasztásokat ő kell kell hogy megnyerje.

Ogyessza ellenállói ma újólag megerősítették május harmadiki ajánlatukat: hajlandóak Donbasszal vállvetve harcolni a kijevi neonáci rezsim ellen fegyverrel is, csak a JEL-re várnak.

A donbasszi frontokon is mintha JEL-et kaptak volna a felek. Jobbára a valcmanisták. Két nappal Helsinki után egyre hangosabb a helyzet.

Az LNR frontszakaszon Zolotoje térségében két lator kereste a térképen a SAJÁT aknáikat. Hát – mondjuk úgy – rosszul voltak bejelölve. Neveik a kijevi zsoldlistáról végleg kihúzva.

Luganszkban ma a négy esztendővel ezelőtti véres, tíz civilt legyilkoló ukrán tüzérségi terror áldozataira emlékeztek:

A DNR – szakaszon a délvidéki Dokucsajevszket tegnap után ma is megágyúzták a valcmanisták:

Danyil Bezszonov mai sajtótájékoztatóján – helyszín említése nélkül – közölte: ma egy DNR katona elesett, egy megsebesül.

Gorlovkát és Jaszinovataját IS ostromolták ma már Valcman latortüzérei.

Jenakijevoban tegnap latortüzérségi találat érte a város szennyvíztelepének gáztartályát. Négy munkás belehalt a gázmérgezésbe, négyet kórházban kezelnek.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A hétfőn a finn fővárosban megtartott orosz – amerikai csúcs Szíria vonatkozásában HOZHAT leglátványosabb eredményt.

Oroszország washingtoni nagykövete Anatolij Antonov szerint Oroszország „érdekes ajánlatot tett, amire az amerikai partnerek fölkapták a fejüket”.

Antonov nagykövet konkrtum említése nélkül jegyezte meg ennek kapcsán, hogy Izrael is érdekelt az orosz javaslat megvalósulásában, amelynek leglényegesebb éslegközérthetőbb járuléka a „MINDENFÉLE MILITÁNS ERŐ ELTÁVOLÍTÁSA” Délnyugat – Szíriából, ahol a tisztaságért a jövőben a Szíriai Arab Hadsereg lesz a felelős, orosz felügyelet mellett.

Anatolij Antonov szerint ráadásként „a jövőben az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok nagyobb lehetőségeket találhat a szíriai interakcióra.” Jelentsen ez bármit.

Július 19-én csütörtökön az orosz elnök Szíriai – ügyi főreferense, Alekszandr Lavrentyijev Teheránba érkezik. Útja nehezen vonatkoztatható el a Helsinkiben ESETLEG létrejött valamiféle megállapodástól.

Irán külügyminisztere Muhammad Javad Zarif is megkommentálta ma a helsinki csúcsot, illetve a LEHETSÉGES orosz-amerikai kompromisszumot. Szerinte az USA Szíriában és a Közel-Keleten is csak pusztít, rombol, gyilkol, és terroristákat támogat.

– CSAKIS ÉRDEKESSÉGKÉNT említjük meg azt a mai információt, miszerint az ENSZ közgyűlés alkalmával az iráni vezető Haszan Rouhani a helyszínen tartózkodott, az amerikaiak NYOLC ALKALOMMAL KAPACITÁLTÁK az iráni delegációt, hogy Ruhani KÉRJEN (!) találkozót az amerikai elnöktől, aki ugyancsak a tetthelyen tartózkodott. Haszan Rouhani NEM TETT ELEGET a NYOLCSZORI felszólításnak! Nem volt hajlandó találkozni Trumppal. Az esetről Mahmud Vaazi, Roihani adminisztrációjának sajtósa tálalt ki a „Mehr” iráni hírügynökségnek.

Az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova mai moszkvai közleményében úgy fogalmazott,hogy Szíriában a terrorizmus elleni stratégiai győzelem megszületett. Viszont most jön a dolgok neheze: a menekültek hazatelepítése.

Tegnap a szír állami „Alikhbaria” televíziós csatorna felvételeket sugárzott egy az északkeleti Hasakah tartománybéli Al-Shaddady város határában ismeretlen okból lezuhant, ismeretlen hovatartozású repülőgép roncsairól. Föltételezik, hogy a „nemzetközi koalícióhoz” tartozhatott.

A koalíció viszont hallgat.

A jelek szerint napirendre tűzte a szír kormányhadsereg Quneitra tartomány martalócmentesítését is. A jelek erre utalnak. Izrael szomszédsága miatt viszont vannak – lehetnek veszélyei a dolognak. Ám ha Helsinkiben a NAGYOK ESETLEG megállapodtak, akkor a zsidó államnak most tűrnie kell.

Idlib latorrezervátumból ma megkezdődött az „oda nem illő civilel” átszállítása Dél-Aleppo tartományba. Al-Fua és Kefray falvakbó 88 autóbusz szállítja el a megkímélendőket.

Megfigyelők az akciót úgy értékelik, hogy köszöbön áll a latorrezervátum martalócai ellen a kormányhadsereg offenzívája.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Rájött a világ, hogy jó fejek az oroszok

Remek alkalom volt a foci vb, hogy sokan Oroszországba utazzanak, akik egyébként sosem tették volna. Körülnéztek, megismerték a helyieket, és semmilyen rossz élményük nem volt, sőt, pozitív beszámolókat írnak, elégedettek a vendégszeretettel és a jó hangulattal. Ezek után talán még a turizmus is fel fog lendülni, kár, hogy vízum kell.

A foci vb előtt az odalátogatókat figyelmeztették, hogy saját kockázatukra mennek, ki tudja, mi érheti ott őket, működött a rossz beidegződésekre épülő propaganda. Nos, ehhez képest a sok vendég leginkább elégedetten számol be tapasztalatairól. Minden rendben zajlott, nem voltak rendbontások, ellenben rendőrállamba sem ütköztek: pont úgy érezték magukat, mint bárhol máshol.

Soha még ennyi vendég

Egy, a CNBC által idézett német oroszország-szakértő szerint a mostani vb az egyik legkellemesebb hangulatú és legsikeresebb eseményként fog a focivébék történetében bevonulni. Míg főleg a propaganda hatására sokan az orosz huligánoktól féltek, az oroszok remek házigazdának bizonyultak. Maguk az oroszok sem láttak még soha ennyi külföldi látogatót, ráadásul nem csak Moszkvában és Szentpéterváron, hanem a vidéki területeken is.

A szakma is elégedett

Maga Putyin azt nyilatkozta, reméli, hogy a vb segít eloszlatni az országáról kialakult sztereotípiákat. A FIFA elnöke azt mondta, hogy számára is kellemes meglepetés volt a rendezvény, mindenki, aki ott volt, felfedezhetett egy országot, amelyről alig tudott valamit. Még Lothar Matthaus egykori szövetségi kapitány is azt nyilatkozta, hogy az elmúlt 40 év egyik legjobb vb-je volt.

Pozitívabb kép

Oroszországról az utóbbi években csak rosszat hall a világ közvéleménye: a Krím elfoglalása, a kelet-ukrajnai ügyek, az amerikai választásokba való beavatkozás. A régi, hidegháborúban szocializálódott keményvonalas politikusok az ördög birodalmának festik le az országot, min egykor Ronald Reagan amerikai elnök a Szovjetuniót, miközben akik most odalátogattak, láthatták, hogy nagyjából ugyanolyan élet van ott, mint más helyeken, ahová eljutnak turistaként.

Fellendülhet a turizmus

Ez segíti, hogy pozitívabb kép alakuljon ki Oroszorszgról, és valószínűleg a turizmust is fellendíti valamelyest, hisz sokan, akik előítéletek vagy félelmek miatt nem látogattak oda, de egyébként érdekelné őket az ország, most már el fognak menni. Sokat segítene persze, ha a nyugati országok polgárainak nem kellene vízum, melynek beszerzése nehézkes, vagy/és drága. A vb alatt nem kellett vízum, csak egy jegy valamelyik meccsre, ez érthető módon sokak kedvét meghozta az utazáshoz.                           (portfolio)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bal-Rad komm: Persze egy dolog a világ legnépszerűbb sportrendezvénye alkalmából érkezni Oroszországba, és néhány napot eltölteni néhány helyszínen. Látni Moszkvát, Szentpétervárt, vagy néhány más nagyvárost – ami szintén szédítő és feledhetetlen émény – de…

Oroszország jóval több a „mutogatott” helyszíneknél. A világ legnagyobb országának „vidéki” csodái fölsorolhatatlanul sokan vannak. Aligha véletlen, hogy Oroszország belföldi turizmusa minden más ország hasonló ágazatát „veri”. Az oroszok döntő többsége egyszerűen imád utazni, és szeretné JOBBAN megismerni hazáját. Mert azt a hatalmas országot csaklátni és jobban megismerni lehet egy orosznak is, nemhogy egy külföldinek.

Mindazonáltal aki járt már Oroszországban, az visszavágy. Az egy kiváló kaland! Az erre a kalanra vágyóknak van két jótanácsunk:

– Csakis autóval menni Oroszországba.

– Már itthon „le kell vetni az európai gőgösséget”! (Bár az magátol elillan az első orosz településen. Sőt! Már közvetlenül az orosz határ átlépése után!)

Az oroszok pedig tényleg jó fejek. Velük aztán nem probléma barátságba kerülni.

Donbassz

Tegnap Helsinkiben az orosz államfő a Fox News hírcsatorna – az „amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásáról Trump javára” – kérdésre válaszolva elmondta:

„Tudtuk ki ő. Egy gazdag amerikai. De nem érdekelt bennünket egyáltalán. Számunkra csupán egy dúsgazdag amerikai vállalkozó, aki építkezésekben utazik, szépségversenyeket rendez, meg hasonló dolgokat művel. Nem akarom megbántani Trump elnök urat, udvariatlan sem akarok lenni, de számunkra teljesen érdeltelen személy volt. Olyan, amilyenekből tucatszám érkeznek évente az USA-ból a szentpétervári gazdasági fórumra. Nincs annyi ügynökünk meg titkosszolgánk, hogy mindegyiküket le tudjuk követni. Ráadásul bármelyikük lehet elnökjelölt. Az amerikai emberek pedig szavaznak. Ne gondolja már senki, hogy mi ott a Kremlben néhányan összeülünk, és amerikai elnokjelöltet állítunk. Akit aztán az amerikaiak biztosan meg is fognak választani! Meséket meg történeteket ki lehet találni, de hát ezek a fantázia világa.”

A helsinki csúcs tartalmi dolgat illetően Donbassza vonatkozóan „sokat-semmitmondó megállapodásra” jutottak a magas felek. A konfliktust TOVÁBBRA IS a Minszk-2 megállapodás mentén tartják rendezendőnek. Ez a csúcsmegállapodás elméletileg az orosz álláspont megerősödését jelenti! De csak elméletileg, hiszen mint emlékezhetünk rá, a januárban kijevben szentesült alkotmánymódosítás a minszki paktumot a taccsvonalon kívülre helyezte, és Oroszországot agresszív államnak nevezi. Ennek nyomán pedig megszűnt az addigi ATO (Antiterrorista Művelet), és helyébe az Egységesített Erők Művelete címen Kijev immáron hivatalosan is HÁBORÚT VISEL Donbassz, és… – ellen.

Persze hogymilyen hatása lesz/lehet a helsinki „paktum a donbasszi-kijevi viszályra? – az a „jövő zenéje”! Megnyugtató viszont, hogy Helsinkiben – legalábbis a balrad.ru értesülései szerint – szóba sem került Donbassz ENSZ „békemisszióval” történő lerohanásának még a témája sem.

Nyalókakirály a helsinki randi „eredményeire” meglehetősen zavarodottan reagált tegnap este a kijevi televízióban. Egyre csak arról erősködött, hogy Trump és ő Brüsszelben milyen jól megértették egymást. Hogy Ukrajna mennyire szilárd és elkötelezett híve a NATO – latorszövetségnek, meg hogy országa számára a latorszövetségi tagság maga lesz majd a földi mennyeknek országa. És mindezeket Trump buzgón helyeselte. Úgyhogy egyérteéműen birodalma melletti Trump kiállásról győzködte alattvalóit.

De helsinki megállapítás ide, ENSZ-akció NEM! – oda, Valcman továbbra is az ENSZ- mókával próbál trükközni. Most azt vetítette, hogy amint a – Donbasszban egyébként sem lévő – orosz csapatokat az ENSZ – békefenntartók kiűzik, és uralni fogják a területet, meg lehet tartani a donbasszi választásokat, amiknek eredményeit Kijev tiszteletben fog tartani. Szerinte ez a minszki megállapodás végrehajtási logikája.

A Minszk-2 szerződés ugyanakkor KÖTELEZŐEN AZ UKRÁN ALKOTMÁNYBA BELEÍRANDÓNAK RENDELI EL MINDENEK ELŐTT KIJEV SZÁMÁRA, A DONBASSZNAK BIZTOSÍTANDÓ KÜLÖNLEGES STÁTUSZ MINDENEK ELŐTT VALÓ BIZTOSÍTÁSÁT!

Nyalókakirály ehelyett – bár alkotmányt módosított! – csak éppen homlokegyenest ellenkező előjelűt. Háború viselését írta bele Donbassz… és ellen.

Legújabban pedig Ogyesszából „a ‘zoroszok Mariupol elleni fenekedésével” riogtta híveit, és a Fekete-tengeren a jó ég tudja hány „baráti ország” részvételével zajló összekovácsoló tengeri hadgyakorlat valamennyi résztvevőjét.

Summa – summáum: véget ért az oroszországi futballvébé, lezajlott a helsinki csúcs, és továbbra isérvényben van a „Gabona tűzszünet” a donbasszi frontokon.

Persze a tűzszünet nem jelenti a felek tétlenkedését. Nagy a jövés – menés, készülődés. Semmi sem a békekötésre, vagy a közeli összeborulásra utal. A DNR gyakorolgat:

A valcmanisták is gyakorolgatnak. Csak ők kicsit „élesebben”!

Ma éppen Donyeck Petrovszkij kerületét, Szpartakot, Trudovszkát és Dokucsajevszket aknavetőzték. Dokucsajevszkben lett is „eredmény”! Egy 63 éves asszony lassúb volt mint a latorgránát. Súlyosan megsebesült.

Valahol ma volt „valami” a fronton, mert kora délután a latorközpont jelentette, hogy ma reggel nyolc órakor fűbeharapásos eset történt. „Az orosz agresszorok” egy whytézzt haraptattak fűbe. De az „agresszor” összecsapásokról nem számolt be.

Az LNR helyzetjelentése szerint Zsjelobok térségében ma hajnalban két milicista esett el orvlövészek golyóitól.

Kalinovo falut pedig (szintén LNR) megágyúzták martalócék.

Egyszóval: mindenjelentős esemény lezajlott, és azért már van némi „életjel” a drontokon. De MINDIG így szokott kezdődni a folyamat, ami aztán tart a következő, a leges… – legújabb tűzszünetig.

Ma négy estendeje zuhant le a lelőtt maláj utasszállító repülőgép a DNR – es Grabovo falu mellett. Az évfordulón a helyszínen tartottak ma megemlékezést az áldozatokról.

Luganszkban emlékkiállítással tisztelegnek a 296 halálos áldozatra. Ugyanakkor megemlékeztek a maláj gép lelövése ürügyén Donbassz ellen elindított ukrán „megtorló hadjárat” áldozatairól is.

Valcmaniában két fiatal ukrán vlogger fölfedezni indultak régi, elhagyott katonai bázisokat, bunkereket. És leletre bukkantak!

Egy ELHAGYOTT, ŐRIZETLEN (!) KATONAI BÁZISRA. Volt ott 300 – amúgy működőképes, vagy csak „szépséghibás” szovjet tank, de találtak 10 db. „vadiúj” T-64-es tankot, és egy szintén új teherautót. Minden cucc „M” – zárolt. (Aki volt katona, az tudja mit jelent!)

A srácok szerint a cuccok harckész állapotúak. A lelőhelyet viszont nem nevezték meg.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Túl a csúcson

Helsinkiben tegnap megtörtént Vlagyimir Putyin és Donald Trump első hivatalos csúcstalálkozója. A világ persze még egy ideg nem tudja meg, hogy konkrétan megegyeztek – e bármiben is a több mint négyórás találkozón. Ere – vélhetőleg – majd a történésekből következtethetünk. Ha egyálalán a világ neuralgikus válsághelyein – amely helyszíneken a két nagyhatalom egymással szembenáll – közeljövő történései feltételeztetik bárkivel is, hogy Helsinkiben szóba kerültek.

Sokkal valószínűbb, hogy Szergej Lavrov jóslata jön be a helsinki várakozások kapcsán. Az, hogy a felek újra fölvették az elejtett fonalat, és ismét újjáéledhet a kommunikáció Oroszország és az USA között.

Talán az USA KÖZELJÖVŐBENI TÖRTÉNELMÉRE LEHET hatása annak, ha valami elkezdődött tegnap a finn fővárosban. (Ahol azért világtörténelmi jelentőségű találkozók már megestek.)

Legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy az amerikai politikai krém mindkét konzisztense egyformán őrjöng dühében, Nyugat – Európa pedig vacog a félelemtől.

Mind az „Amerikai Álom” elfüstölése miatt retteg, és döbbenten szemléli a Medve tekintélyének és erejének növekedését. Amit viszont Trump respektál, és bizony tán követendő példának is tart – AMERIKÁBAN! Ami pedig – szerintük – egyenlő a „Világ Végével”!

A két elnök négyszemközti megbeszélését követő plenáris tárgyalásokon résztvevő Szergej Lavrov a csúcstalálkozóról konkrét megállapodásról nem beszélt. Minősítette viszont: „elegáns volt. Több mint szuper” – válaszolta az őt firtató újságíróknak.

Az orosz diplomácia vezetőjének ebbéli meglátását – talán nem meglepő – az amerikai vezérhiéna John McCain nem osztja. Sokadmagával nem osztja.

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Helsinkiben

Az amerikai elnök már Helsinkiben volt, és „tűkön ülve” várta Vlagyimir Putyint, hogy az első „igazi” csúcstalálkozóra sor kerülhessen.

Aztán az orosz államfő is megérkezett a finn fővárosba.

A reptérről egyenesen a találkozó színhelyére, a finn elnöki palotába hajtott.

És megtörtént a találkozás. A felek arckifejezései nem éppen a felhőtlen boldogságról árulkodnak.

Jelentések szerint regionális problémákról fognak tárgyalni, valamint az „Északi Áramlat-2” gázvezetékről.

A KRÍM-FÉLSZIGET KÉRDÉSE SZÓBA SEM KERÜL!

A kezdő protokollfotózkodás után a felek elvonultak tárgyalni. Az ajtók bezárultak mögöttük. Majd megtudjuk mit intéztek.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com