“Szovjet vasúti tragédia
Két személyvonatnyi áldozat
Az Ural körzetében, a Baskír autonóm köztársaság területén, a transzszibériai vasút Cseljabinszk- Ufai közötti szakaszán szombaton éjjel történt robbanást valószínűleg gázszivárgás okozta. A szerencsétlenséget az fokozta, hogy a robbanás helyszínén a gázvezeték közvetlenül a vasút mellett húzódik, s éppen a robbanás pillanatában ért oda két személyvonat.
A cseljabinszki tévériportban megdöbbentő képek voltak láthatók megégett kisgyerekekről és a megmentésükért minden erőfeszítést megtevő orvosokról. A helyszínről eddig elszállított sebesültek zöme másod- és harmadfokú égést szenvedett, sokan pedig komoly füstmérgezést kaptak a vasúti fülkékben, ahol a mérgezés mértékét növelte, hogy sok műanyag is égett.
A TASZSZ hírügynökség vasárnap esti jelentése arról számolt be, hogy a mintegy 1200 utas közül — a sebesülteket is beleértve — még négyszázat sem ér el azoknak a száma, akiknek a sorsáról biztosat tudnak. A jelentések egyelőre csak „nagyon sok” áldozatról szólnak, pontosabb számadat még mindig nem áll rendelkezésre. Hétfőre a szovjet vezetés országos gyászt hirdetett ki.” – tudósított akkor az esetről az MTI, 1989. június 5 – én.
Az ufai vasúti szerencsétlenség, vagy ufai vasúti katasztrófa egy rendkívül súlyos, robbanásos vasúti szerencsétlenség volt 1989. június 4 – én Szovjetunióban, Ufa és Asa városok között, a transzszibériai vasútvonal déli ágán.
A balesetet egy kilyukadt gázvezetékrész okozta, amely az 1860 km-es Nyugat–Szibéria-Urál csővezeték része, vegyipari kombinátoknak szállítja az alapanyagot. A sínektől pár száz méterre történt a vezeték kilyukadása, amire az ellenőrző ügyeletesek június 3-án este nyolckor figyeltek fel. Csökkent a nyomás, azonban vizsgálat helyett nagyobb teljesítményre kapcsolták a szivattyúkat, hogy fenntartsák a szükséges nyomást – és az átáramló gázmennyiséget. Emiatt még nagyobb erővel árasztotta el a repedésen keresztül a folyékony propán-bután gáz az Ufa és az Asa városok közti uráli völgyet. Egy órával a nyomás fokozása után több értesítést is kaptak, hogy erős gázszag van a környéken, a völgytől nyolc kilométerre lakók is telefonáltak az átható bűz miatt, de nem történt semmiféle intézkedés.
Pár óra alatt a levegőnél nehezebb propán-butángáz megállt a völgyben és a roppant gyúlékony és robbanékony anyag körülvette a közeli síneket is.
Helyi idő szerint éjjel 1:15 perckor következett be a robbanás, amikor két egymással ellenkező irányban elhaladó vonat pont keresztezett a völgyben. Mindkét vonat igen hosszú volt és tele gyerekekkel, akik a nyugat-szibériai Novoszibirszkből tartottak a Fekete-tenger partján fekvő Szocsi mellett fekvő Adler üdülőhelyre, illetve a másik vonaton az onnan hazatérők utaztak. Valószínűleg egy szikra vezetett a robbanáshoz, amelynek ereje az egykori szovjet hadseregtábornok, vezérkari főnök, Mihail Moiszejev szerint megközelítette a 10 kilotonna TNT – t: a környező erdők fáit négy kilométeres körzetben döntötte le a hatalmas légnyomás, 13 kilométerrel arrébb is betörte Asa városában a házak ablakait. A robbanás ereje a személyvonatok mindkét mozdonyát, és 38 vagonját egyszerűen lesöpörte a sínekről és lángba borította.
Az Izvesztyija szerint a tűz 1,5–2 km-es fronton égett, csak akkor sikerült a lángokat eloltani a tűzoltóknak a völgyben, amikor már elégett a felhalmozódott gáz, s a fáklyaként égő vezeték is kialudt. A szemtanúk szerint több robbanás is történt, és csak keveseknek sikerült a lángoló vagonokból kimenekülni, mivel a legtöbben aludtak. A túlélők zöme a közeli mocsárban keresett menedéket. Még napokkal a katasztrófa után is találtak a mentőalakulatok súlyosan sérült és halott embereket a környező erdőkben és hegyekben.
Az áldozatok száma nem tisztázott, 575–1000 közötti szám lehet valós. A hivatalos jelentés 575-öt írt, a helyszínen lévő emlékművön 675 név szerepel, míg a nem hivatalos beszámolókban 780 személyt említettek. A sebesültek száma 600 fölött volt.
A katasztrófa hírére Mihail Gorbacsov szovjet elnök országos gyászt rendelt el, és elhalasztották a két nappal későbbre tervezett moszkvai Pink Floyd – koncertet.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Nem hallottam de elhűltem.
Néha ordenáré nagy faszok tudnak lenni ott Oroszországban.
Hirosima erejű robbanás, 1000 celsius, a lángcsúcs 2000 méter hosszú.
Kösz a filmet.
Vagy sugallni akartál?
Felvillan az öreg Bush na meg a foltos.
Ha nem baleset, mulasztás,emberi hülyeség,akkor egy ördögien kivitelezett ….hogyismondjam.
Jó lenne érteni miről van szó a filmben,mert az nem megy,csak a hszeket fordítgatom és a leírást.
Nem hallottam róla ! Merem álitani,hogy az akkori szocialista táborban SENKI, VAGY CSAK NAGYON KEVESEK TUDTAK RÓLA. A csernobili katasztrófáról is csak akkor szereztünk tudomást, amikor már nem lehetett titkolni. De még akkor is igyekeztek a szoc. tábor médiái titkolni, amikor meg már átjárhatóbak voltak a média hírek, az illetékes sajtó orgánumok igyekeztek a katasztrófát titkolni, illetve bagatelizálni. Ez meg olyan titok maradt,mint az, hogy az Amerikai légierő egy távolkeleti szovjet repüléteret megtámadtak, az összes ott lévő repülő gépet megsemmisitetékt. Admin.