Combosodott ISMÉT a horda!

Tárki: erősödött a Fidesz, gyengült az MSZP

A Fidesz-KDNP erősödése és néhány baloldali ellenzéki párt gyengülése jellemezte az elmúlt negyedévet a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, júliusi kutatása szerint, amelynek eredményét szerdán juttatták el az MTI-hez.

Az összegzés szerint áprilisi kutatásuk óta a korábbi alig mozduló, változatlansággal jellemezhető trend után kisebb elmozdulást mértek, elsősorban a kormánypártok erősödése és egyes baloldali pártok gyengülése miatt.

A teljes népesség körében
a Fidesz-KDNP támogatottsága az áprilisi 33 százalék után 35 százalékra, a pártválasztók körében pedig 51 százalékról 55 százalékra nőtt, azaz a korábbinál is szilárdabb az előnye.

A második helyen álló Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül nem változott, mindkét hónapban 11 százalék volt, a pártválasztók körében szintén változatlanul 17 százalék.

Az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében az áprilisi 10 százalékról júliusra 7 százalékra, a pártválasztók körében pedig 15 százalékról 11 százalékra csökkent – közölték.
A felmérés eredményei szerint a többi ellenzéki párt közül a Demokratikus Koalíció esetében látható a legnagyobb elmozdulás: a teljes népesség körében az áprilisi 5 százalékról júliusra 3 százalékra csökkent a népszerűsége, a pártválasztók körében pedig 8 százalékról 5 százalékra.

Az LMP-t a teljes népességen belül 3 százalék után jelenleg 2 százalék támogatná, a pártválasztók körében 4 százalék után 3 százalék. Az Együtt mindkét hónapban 1 százalékon állt a teljes népesség és a pártválasztók körében egyaránt, a Párbeszéd tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot a teljes népességben belül, a pártválasztók között viszont már igen – írták.

Új pártként másodszor szerepelt a felmérésben a Momentum, amelynek szavazótábora a teljes népességen belül 1 százalékról 2 százalékra, a pártválasztók körében pedig 2 százalékról 3 százalékra változott – olvasható a közleményben.

Az elmúlt negyedévben a pártot nem választók aránya nem változott: áprilisban és júliusban is a választók bő harmada, 35 illetve 36 százaléka nem tudott választani a jelenlegi pártkínálatból vagy nem nevezte meg választott pártját – jelezték, a július 14. és 23. között, 1017 fős, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló mintán végzett felmérés eredményeit ismertetve.
(propeller)

Bal-Rad komm: Vajon mi történt, hogy a horda erősödött? Azt el tudjuk képzelni, hogy a libsihordák népszerűsége csökkent, de azt nagyon nehezen, hogy szimpatizánsaik a döbrögistákhoz pártoltak volna!

Márpedig a kutatási adatok eredménye ezt sugallja!

Az mindenesetre látszik, hogy álellenzéki bűnbandáink EGYÜTTESEN SEM KÉPESEK Döbrögi kiebrudalására a hatalomból, nemhogy CSAK egyik vagy másik!

Talán az útálkozók 36 százalékára támaszkodva. Akik önmagukban is többen vannak, mint a hordahívek. Persze ezzel csupán az a gond, hogy az útálkozók megvetik az ellenmaffiákat is!

Márpedig az útálkozók nélkül nem lesz kormányváltás!

AHHOZ MINIMUM RENDSZERVÁLTÁST KELL BEIGÉRNI A NÉPEKNEK! SZOCIALIZMUST!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ne provokálj, mert az kockázatokkal jár!

Megregulázta a hajtépő fotóst a külügy

Nem kap több munkát a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól az a fotós, aki Tusványoson a hajánál fogva rántotta le a földre az Orbán Viktort kifütyülő nőt. Az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos viszont hasonló fizikai bántalmazásokat jósol azokkal szemben, akik hangot adnak nemtetszésüknek egy-egy politikai rendezvényen. A nő egyébként nem bánta meg, hogy kifütyülte a miniszterelnököt, de feljelentést nem tesz.

Füttyszó hangzik, majd nem sokkal később a csíkszeredai magyar konzul sajtósának férje a hajánál fogva rántja a földre az Orbán Viktor ellen tiltakozó lövétei nőt – ez történt szombaton. A fotós korábban a konzulátusnak is dolgozott, a külügyminisztériumnak azonban ez már soknak bizonyult. A Hír TV kérdésére Szijjártó Péter azt mondta: nem kap több munkát a külügytől a férfi.

„Nem fogjuk a továbbiakban foglalkoztatni, ez teljesen egyértelmű. Amit az említett személy tett, az az én számomra teljes mértékben elfogadhatatlan, úgyhogy a konzulátus természetesen a jövőben nem fogja alkalmazni semmilyen munkára” – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter.

Vállalhatatlannak tartja a fotós tettét a 2006-os budapesti tüntetéseken bántalmazott Révész Máriusz is. A fideszes politikus ugyanakkor arra számít, másokkal is hasonló történhet a jövőben, ha füttyszóval vagy más módon adnak hangot nemtetszésüknek egy-egy politikai rendezvényen.

„Egy férfiember nem rángatja, nem pofozhat meg egy hölgyet. […] Szerintem nagyon rossz irányba megy a magyar politika akkor, amikor ilyen divattá vált, hogy sípokkal megzavarunk bizonyos rendezvényeket. Mindkét oldalról ez a véleményem. Ráadásul az a helyzet, hogy aki ezt teszi, az mindig vállalja a kockázatot, hogy vele valami történni fog, ugyanis elmennek az emberek, utaznak több ezer kilométert, hogy Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet, bárkit meghallgassanak, és a sípoló ember – egyébként nem a szónokot zavarja, mert az ki van hangosítva, az nem hall semmit –, hanem a körülötte álló húsz-harminc embert” – nyilatkozta a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese sem a nő fütyülését, sem az őt lerántó férfi tettét nem tartja helyesnek. „Pontosan ugyanaz az álláspontunk, amit ugyanitt, nagyjából ugyanebbe a körben elmondhattam Ungváry Krisztián hasonló akciója kapcsán, hogy mind a provokációt, mind az erőszakot elítéljük” – mondta Gulyás Gergely.
(hirtv)

Bal-Rad komm: „…aki ezt teszi, az mindig vállalja a kockázatot, hogy vele valami történni fog…” – Ravaszmariuszka szerint!

„…mind a provokációt, mind az erőszakot elítéljük” – mondta Gulyás Gergely…”

– Zseléagy szerint INDOKOLATLAN ERŐSZAK történhetett! Így aztán – nagyon helyesen – állítólag kirúgta a fotóst.

Ám a hordapotentátok még mindig „PROVOKÁCIÓ” jelzőt használnak!

Aggasztó dolog ez! Nagyon aggasztó dolog! Hiszen szigorú idők elé nézünk! Olyan időszak elé, amikor nem biztos hogy csak sípok lesznek meg hajhuzigálások!

EGY JÓ KIS PROVOKÁCIÓS ÖTLETÉRT PEDIG A DÖBRÖGISTA HORDA NEM KELL HOGY ELSZALADJON A SZOMSZÉDBA!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Buherára készül ismét a Döbrögi-maffia!

Döbrögi bosszankodik és mérlegeli a plakáttörvény újbóli kinyitását

Orbán Viktor elégedetlen, mert kijátszható a politikai botrányok közepette elfogadott plakáttörvény. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint már vizsgálják az esetleges módosítást, hogy a maradék „kiskapukat” is bezárják.

Sem „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható”, sem a „Ne hagyjuk, hogy Orbán nevessen a végén! Soros-ösztöndíjas miniszterelnök” feliratú utcai óriásplakátokra nem érvényes a politikai hirdetés definíció – így nagyon úgy tűnik, hogy egy titokzatos magánszemély, illetve a Demokrata Párt (a plakátok megrendelői) is „meghekkelte” a plakáttörvényt, azt a városképvédelmi törvénymódosítást, mellyel a hatalom ellehetetlenítette a kedvezményesen kiragasztott Jobbikos plakát-kampányt.

Az atv.hu-t kormányzati források úgy tájékoztatták, hogy Orbán Viktor „nagyon bosszankodik” most emiatt, hiszen júniusban közepén „semmi sem volt drága neki”, „mindenáron ragaszkodott ahhoz”, hogy a parlamenti kétharmad nélkül is átmenjen a plakáttörvény.

Nem hatottak a jogi érvek

„A miniszterelnök személyes ügynek tekintette, hogy július 15-vel eltűnjenek a Mahír Cityposter és a Publimont Simicska érdekeltségek felületeiről a Jobbikos plakátok” – állította forrásunk, hozzátéve: Orbán Viktor politikai és törvényi választ akart adni Simicska Lajosnak és a Jobbiknak, miután az ellenzéki párt kormányellenes hirdetései elözönlötték az országot a „Ti dolgoztok, Ők lopnak” üzenettel.

Noha forrásaink szerint akkor figyelmeztették, hogy ha a feles többséggel módosítva szabályozzák a kormánypártok gazdálkodását is érintő passzusokat, az alkotmányellenesség határára csúsznak, a miniszterelnök elszántságát állítólag még ez a jogi érvelés sem befolyásolta.

A mostani plakátok megjelenése miatt – forrásaink szerint – megint elégedetlen a miniszterelnök, és „bosszankodott is” az előző héten kikerült üzenetek miatt. Többek között azért is, mert „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” plakátokon nem lehet azonosítani a megrendelőt, a HVG-nek Simicska Lajos, de a Jobbik részéről is többfelé cáfolták, hogy ők állnának az újabb kampány mögött.

Rázós az út hazáig

A Demokrata Párt „örök Soros-ösztöndíjas” plakátjait pedig – a Publimont forgó plakáthelyein – a miniszterelnök Cinege utcai otthonához vezető útvonalon is elhelyezték, így naponta látnia kell, ha csak nem ezentúl más irányból érkezik haza. Kormányzati forrásaink szerint a miniszterelnök elrendelte a július 15-én hatályosult plakáttörvény felülvizsgálatát, annak tanulmányozását, hogy egy újabb módosítással, hogyan lehetne a „kiskapukat” bezárni, például a „magánmegrendelő megbízásából közzétett társadalmi célú üzenetet” hordozó plakátolást is „valamilyen ésszerű”, de a megrendelő szempontjából nehezen teljesíthető feltételhez kötni.

Információink szerint a fideszes jogi csapat már tanácskozott is a plakáttörvény (városképvédelmi törvény) esetleges, újbóli módosításáról, hiszen a mostani szabályozás csak költségvetési szerv számára írja elő a drága, piaci áron történő plakátolást, így egy magáncég közbeiktatásával kijátszható az új rendszer.

A javaslatokat/jogi lehetőségeket azóta ismertették a miniszterelnökkel, de Orbán Viktor még nem döntött, mérlegeli, hogy megnyissuk-e és szigorítsuk-e a plakáttörvényt – mondta kormányzati forrásunk, aki azt sem veszi biztosra, hogy az Alkotmánybíróság nem nyilvánítja majd alkotmányellenesnek a feles többséggel elfogadott plakáttörvényt.
(atv)

Bal-Rad komm: Félreértések elkerülése végett: magánszemélyek s közpénzből nem részesülő pártok bármikor plakátolhatnak.

Ez pedig az őrületbe kergeti a vajdát! Intézkedett hát: „…„valamilyen ésszerű”, de a megrendelő szempontjából nehezen teljesíthető feltételhez kötni…”

KI KELL TALÁLNI VALAMIT! BÁRMIT, CSAK A’ ZEMBEREK NE LÁTHASSÁK, HALLHASSÁK, OLVASHASSÁK A BŰNBANDA LÉNYEGÉT!

Képtalálat a következőre: „maffia-kép”

Gondoljunk bele: „EZEK” RETTEGNEK! Hiszen hullik a rajongótábor vénebb része. Az nem számít a sorsnak, hogy valaki Döbrögi-fan, vagy El Qro-fan. A kaszás az jön. Hiába az egymillió „újmagyar”, azt be kell húzni a „választásokon”! A belföldiek nyolcvan százaléka már így is tiszta szívből útálja Döbrögit és a hordáját, hát még ha nap-mint nap úton-útfélen ilyen igazmondó plakátokkal találkoznak!

Márpedig Döbröginek MANDÁTUMMAXIMALIZÁLÁSRA VAN SZÜKSÉGE! MINIMUM KÉTHARMADRA! Annál kevesebb óriási veszélyt jelent rá és a hordapotentátokra!

A JELENLEGINÉL KEVESEBB MANDÁTUM A HORDAGYENGÜLÉS JELE LENNE! ÉS ENNEK LÁTTÁN MÉG VÉRSZEMET KAPNA A NÉP! AKKOR PEDIG…!

Képtalálat a következőre: „Matolcsy-mém”

Megérjük hamarosan, hogy EBBEN DEMOKRÁCIÁNAK HAZUDOTT RENDSZERBEN elkezdenek settenkedni a döbrögista köpőlegyek!

A DÖBRÖGISTÁK-ÉLÜKÖN A VAJDÁVAL-RETTEGNEK!

Minden intézkedéseik és terveik arról tanúskodnak,hogy BÁRMIRE HAJLANDÓK, CSAKHOGY A HATALMUKAT MEGTARTSÁK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kis döbrögisztáni abszurd

Behajtókkal fenyegették a kórházban a beteg kislány édesanyját

Külföldről költöztek haza, a gyermek másfél éve nem kapja meg a TAJ kártyát.

Behajtókat küldene a kórház egy három és fél éves kislány édesanyjára, aki nem tudta kifizetni a lázas gyermek kórházi számláját – számolt be az RTL Híradó.

A család másfél éve költözött haza, a kislány – bár magyar állampolgár – azóta nem kap TAJ kártyát. Néhány napja negyven fokos láza volt, ami sehogy nem akart lemenni, az anya kórházba vitte. Megvizsgálták, vért és vizeletmintát vettek tőle, majd benyújtották a számlát 25 ezer forintról. Az anyának azt mondták, ha nem tudja kifizetni, behajtókat küldenek.

Az anya nem tudott fizetni, most várja a behajtókat. A gyermek a kórházban sem maradhatott, azt mondták, az nagyon sokba kerülne. A papírok hiánya miatt a kislányt csak magánóvodába vették fel, csak magánorvoshoz járhatnak vele, és a gyógyszerekért is teljes árat kell fizetniük.

Tavasszal az RTL-en több családot is bemutattak, akik külföldről költöztek haza, és azért küzdenek, hogy megkapják a tb-t. Lázár János akkor törvénymódosítást ígért annak érdekében, hogy a külföldön született gyermekek gyorsabban megkapják a dokumentumokat.

(24.hu)

Bal-Rad komm: Közvetlen balrados információ: az utóbbi egy évben szűk „körben” három magyar halt bele az „orvosi – kórházi kezelés önkéntes visszautasításába”, mert bibi volt a TAJ-kártyájukkal. Egész konkrétan: NEM TUDTÁK FIZETNI A TB.-JÁRULÉKOT!

Valamennyien közel jártak a hatvanadik életévükhöz!

DÖBRÖGISZTÁNBAN MÁR NEM ÁLLAMPOLGÁRI JOG A BETEGÁLLÁTÁSHOZ VALÓ JOG!

Ha szegény vagy, nem tudsz fizetni, megdöglesz!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Rezsiszili: „Fenntartjuk magunknak a jogot…”

A Fidesz alelnöke szerint az ellenzéki pártok részt vesznek Soros György „érzékenyítő kurzusain”, ezért mondják most azt, hogy nem bontanák le a kerítést.

Németh Szilárd erről az ATV Egyenes Beszédben beszélt. A Fidesz alelnöke szerint viszont a Jobbiktól az MSZP-ig minden ellenzéki párt az ország védelmét garantáló kerítés lebontására kapott megbízást az amerikai üzletembertől. Orbán Viktor tusványosi beszédében elhangzottakkal kapcsolatban kiemelte: Magyarországon sajtószabadság van, ezért az ellenzéki média ezután is kiabálhat kígyót-békát a kormányra.

„Azt csinál az ellenzéki sajtó, amit gondol. Viszont mi fenntartjuk magunknak a jogot, hogyha minket támadás ér a részükről, és mi azt gondoljuk, hogy ebben Soros meg Simicska keze van – ott kitalálnak valamit a vegykonyhában és az jön át –, mi ez ellen védekezünk. Semmi mást nem csinálunk” – fogalmazott.

„Simicska Lajos túl sokat gondolt magáról, azt gondolta, hogy ugráltathatja a Fideszt és a kormányt” – folytatta a Fidesz alelnöke, aki szerint a milliárdos most is ezt teszi: akiket tud, ugráltat, és megveszi őket. A politikus szerint Simicska „fekete pénzhez” juttat pártokat, hogy azok plakátokkal borítsák be az országot.
(atv)

Bal-Rad komm: Rezsiszili komolyan veszi a dolgát! Mint ahogyan a hordapotentátok mindegyike. Hiába no! A rettegés a kétharmad elvesztésétől…! Ami-ha az ESETLEGES IDŐKÖZI „választásokra” is kihat-katasztrófa lehet a döbrögista hordára nézve!

Teljesen elborult-logikátlan módon rikácsolnak-nem csak a Szili!-végveszélyt, mígnem el fogják érni, hogy a’ zemberek szeretni fogják Sorost! (Ha ez bekövetkezne, a döbrögista bűnbanda szemrebbenés nélkül rikkantaná: A MI ÉRDEMÜNK EZ IS!)

Érdemes megnézni: http://www.atv.hu/belfold/20170726-nemeth-szilard-a-jobbik-is-sorostol-kapott-megrendelest-a-kerites-lebontasara

HIHETETLEN EZ A REZSILIS LOGIKÁTLAN VAGDALKOZÁS!
Döbbenetes ugyanakkor, hogy a döbrögisztáni álellenzék miért nem forszírozza lépten-nyomon Simicska milliárdjai keletkezésének hogyan-miben létét!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hitvallás

Sokan kérdezték, hogy miért is csináljuk.

Kialakult egy személyes beszélgetés az egyre divatosabb óriásplakát átragasztással kapcsolatban. A kérdés felénk az volt, hogy miért nem állunk bele a mostani kezdeményezésbe.

Miközben megválaszoltam, egyéb gondolatok is jöttek, amik túlmutatnak a mostani megmozduláson.

Megfogalmazódott, hogy miért is vagyunk nap mint nap az utcán, a bankokban, a hivatalokban, politikusok, bankvezérek házánál, miért kockáztatjuk a szabadságunkat, és miért vállaljuk a sok eljárást.

Ez plakát átragasztás nekünk csak eszköz. Amikor olyan magas labdát dobtak fel, amit le kellett ütni, leütjük. Nem hirdetésre használjuk, hanem figyelemfelhívásra, véleménynyilvánításra.

Példát mutatunk, hogy lehet ilyent civileknek is csinálni.

Itt van két rövid videó, ami megmutatja, hogy civilek is csinálhatnak ilyent:

Soros plakát – civil móka. 2017.07.13:

Az utca hírmondója:

Nem célunk, hogy részt vegyünk a választási cirkuszban. Mi ezt legfeljebb eszköznek használjuk a SeVizás probléma megoldása érdekében.

Nem célunk az sem, hogy állást foglaljunk jobb-és baloldal kérdésében. És semmi képpen nem kívánunk részt venni a hatalom gyűlöletjátékéban. Teljesen mindegy, hogy az társadalmi, vallási, nemzetiségi, nemi identitási alapon nyugszik.

Nekem teljesen mindegy, hogy valakinek mi a vallása, a származása, a nemzetisége, vagy hogy fiúkat, vagy lányokat szeret. Ha el akarja venni, ami az enyém, elvágom a torkát. Ha nem bánt másokat, akkor mehetünk együtt az elnyomó hatalom ellen. Persze csak ha hajlandó cselekedni.

A célunk az, hogy megmutassuk az embereknek, hogy nem kell senkire várniuk. Nem kell átengedni az irányítást, a döntéseket. Maguknak kell cselekedni, mert az érdekeiket senki más nem fogja úgy képviselni, mint, ahogyan ők maguk képviselnék.

Ez azért nem könnyű, mert az emberek nagy része alapvetően lusta, és haszonleső. Nem szívesen tanul, nem szívesen áldoz időt olyasmire, aminek nem azonnal lesz eredménye.

Ezt használják ki a politikusok, és idomárjaik a pénzhatalmat gyakorlók.

Kényelmet jólétet ígérnek, és bizonyos társadalmi rétegeknek adnak is. Ezzel felkeltik a többiek vágyát. Azt mutatják, hogy ha rájuk bízod magad, akkor neked is lehet.

– Cserébe csak annyit kérnek, hogy add át az irányítást.

Mi ennek a veszélyére hívjuk fel a figyelmet, az ebből való kitörés példáját mutatjuk.

– Ezért vagyunk a hatalom ellenségei.

A fészbúk bejegyzés itt érhető el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/sokan-k%C3%A9rdezt%C3%A9k-hogy-mi%C3%A9rt-is-csin%C3%A1ljuk-tekinthetj%C3%BCk-ezt-a-bejegyz%C3%A9st-hitvall%C3%A1sn/1979349102091025/

HAjrá!

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Mozi

Filmajánló a „Kiállunk Belarusz mellett – Support Lukashenko from Hungary” Facebook-csporttól.

Jöjj és lásd

Elem Klimov filmje 1943-ban játszódik a németek által megszállt Belarussziában. A mű egy fiatal belarusz paraszt fiú kálváriáját mutatja be, ahogy próbálja túlélni a megszállók kegyetlenségeit.

A film valós történelmi eseményekre, a belaruszok elleni népirtásra épül. Az élettér elmélettől és megtorlásokról vezérelve a megszállók és kollaboránsaik több mint 600 falut fosztottak és gyilkolták le a lakóikat, ennek a becslések szerint több mint 120 000 ember esett áldozatul, a legismertebb ezek közül a hatyini vérengzés.
A film erős képeket és hanghatásokat alkalmaz, naturalistán mutatja be a kegyetlenségeket, ezért lehetőleg csak erős idegzetűek nézzék meg.

(A filmhez készült magyar szinkron, de az eredeti nyelven sokkal jobb és a szereplők viszonylag keveset beszélnek.)

Itt nincs finomkodás, a rendező csak a színtiszta valóságot mutatja be, ezzel filmmel állítva mementót a náci kegyetlenségek áldozatainak.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szimbolikus jelleggel…!

130 millió eurónyi Döbrögi-féle államkötvénnyel árasztottuk el Kínát

Magyarország a kínai belső piacon bocsátott ki államkötvényt 1 milliárd renminbi, 130 millió euró összegben – jelentette be Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Elmondta: a kötvény 3 éves futamidejű, kamata 4,85 százalék, amelyet egy későbbi swapügylet keretében euróra vált a magyar állam, így végül ennél kedvezőbb lesz a Kínában piacra dobott kötvény kamata.

Az államtitkár elmondta: a kibocsátás szimbolikus jellegű, hozzájárul a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok erősítéséhez.

Hornung kiemelte: a kibocsátás része egy 3 milliárd renminbis (jüan) programnak, a későbbi kibocsátásokat a piaci feltételek alakulásának függvényében hajtják végre. Kiemelte: a kötvénykibocsátással Magyarország volt az első szuverén kibocsátó idén a panda-kötvények piacán, a kínai belső piacon. Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány az államadósság szintjének folyamatos csökkentése mellett kiemelt célnak tekinti az államadósság devizaarányának mérséklését.

Rámutatott: míg 2011-ben az államadósság szintje a bruttó hazai termékhez (GDP-hez) viszonyítva 80,7 százalék volt, addig 2016 végére ez a mutató 74 százalékra csökkent, 2011-ben az államadósságon belül a devizaarány 52 százalék volt, az idei első negyedév végére pedig 28 százalékra esett vissza. Az államadósságot finanszírozó kötvénytulajdonosokon belül a külföldiek aránya 40 százalékra csökkent a 2011-es 65 százalékról. Az adósság szerkezete stabilabb lett – emelte ki Hornung Ágnes.

Az államtitkár emlékeztetett: a kínai piacon megvalósult kötvénykibocsátás előzménye volt, hogy 2015 novemberében Orbán Viktor miniszterelnök renminbiben kibocsátandó kötvénykibocsátásról állapodott meg a Bank of China elnökével. A tavaly tavasszal kibocsátott, úgynevezett dim sum kötvény kibocsátása az angol jog szabályai alapján történt, míg a mostani kötvényt a kínai jog előírási szerint bocsátották ki, előkészítése 2016-ban kezdődött el, fűzte hozzá az államtitkár. A kötvény 4,85 százalékos kamata alacsonyabb, mint a tavaly áprilisban kibocsátott 1 milliárd jüanos magyar állampapír kamata, ami akkor 6,25 százalék volt.

Megjegyezte: elsősorban presztízskérdés a kínai belső piacon államkötvénnyel megjelenni, az ügyletet csütörtökön zárják le. Elmondta: az ügylet végső lezárása után lehet a túljegyzésről részleteket mondani, de a korábbi kínai kötvénykibocsátás esetébe többszörös volt a túljegyzés, ebben az esetben is erre lehet számítani. Kérdésre Hornung Ágnes elmondta: a későbbi újabb kínai kötvénykibocsátásokról az adott piaci körülmények között döntenek, így azt is, hogy melyik – az offshore, vagy az onshore – kínai piacon dob piacra állampapírt a magyar állam.

Kiemelte: az Államadósság Kezelő Központ ez évi terveiben egymilliárd euró értékben szerepel devizakötvény-kibocsátás, ennek egy kis részét fedezi a mostani renminbi kötvény. A későbbi piaci körülmények határozzák meg, hogy az egymilliárd eurós keret teljes összegét kibocsátja-e a magyar állam, jelezte Hornung.
(24.hu)

Bal-Rad komm: „…A későbbi piaci körülmények határozzák meg, hogy az egymilliárd eurós keret teljes összegét kibocsátja-e a magyar állam…”

– Úgy fognak alakulni! Mérget rá!

„…2011-ben az államadósság szintje a bruttó hazai termékhez (GDP-hez) viszonyítva 80,7 százalék volt, addig 2016 végére ez a mutató 74 százalékra csökkent…”

-Nem nagyon értünk mi ezekhez a mekkmesteri mutatványokhoz! Csak annyit, hogy az uniós júdáspénzek Döbrögisztán GDP-jét 3,5-4 százalékkal tolják meg! A GDP nagyobbik hányadát pedig a külföldi tulajdönú összeszereldék, meg szolgáltató, meg egyéb spekulánscégek produkálják.

Mondjuk 2011-től 2017-ig eltelt bő öt esztendőben – ha igazak a júdáspénzek és a GDP közötti összefüggésekről szóló mendemondák, akkor a GDP minimum 17 százalékos növekedését öt év alatt a júdáspénzek gyarapították!

EHHEZ KÉPEST AZ ÖT ÉV ALATT AZ ADÓSSÁG CSAK 6,7 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT, AMI AZT JELENTI, HOGY VALÓJÁBAN MAJDNEM 10 SZÁZALÉKKAL NŐTT!!! (Gyanítható, hogy nem sántít a logika!-hiszen tegnapelőtt tudtuk meg, hogy adósságunk a rendszerváltáskorihoz képest TIZENHÁROMSZOROSÁRA NŐTT!

Most ezt egy kicsit megtolta még Döbrögi! SZIMBOLIKUSAN! És ha a későbbi piaci körülmények…

Plusz még a paksi bővítkezés tízmilliárd eurója is hozzácsapódik…

„…Az adósság szerkezete stabilabb lett – emelte ki Hornung Ágnes…”

-Ebben maximálisan egyetérthetünk a csisztamagyar Hornung Ágnessel! Talán mi őtőle némiképp eltérően látjuk ezt a stabilitást, de szerintünk is stabil.

Zicher hogy unokáink unokáinak az unokái is ÁTKOZHATNAK BENNÜNKET! Ha még egyáltalán lesznek itt magyarok!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hajrá Komarno!

Döntött a qrmány: a magyar adófizetők most a szlovák másodosztálynak építenek stadiont

Kazincbarcikára is jutott félmilliárd forint, de a legtöbbet egy olyan csapat kapja, amely a szlovák másodosztályban focizik.

Hárommilliárd forintot költ hazai és határon túli focira a kormány – szúrta ki a Magyar Közlönyben a Magyar Nemzet. A legtöbb pénzt a szlovák második ligában szereplő Komáromi Football Club kapja, amely ötmillió-kilencszázezer eurót, azaz nagyjából 1,8 milliárd forintot költhet a klub által használt stadion felújítására. A kormány összesen 413,2 millió forinttal támogatja – szintén az MLSZ-en keresztül – a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát és alközpontjait is – írja a lap.

A Kazincbarcika másodosztályba feljutott csapata pedig 492 millió forintot kap sportpálya-fejlesztésre – írja a lap.
(privatbankar)

Bal-Rad komm: Közünk hozzá…? Elvégre Döbrögi A KÁRPÁT-MEDENCE EGÉSZÉBEN gondolkodik!

A magyarok nyögik, Döbrögi a mellét döngeti, a környező országok meg rajtunk röhögnek…-és köszönik!

DÖBRÖGISZTÁN FENYEGETETT HITELKÁROSULTJAIT NEGYVEN-ÖTVEN MILLIÁRDBÓL-VISSZATÉRÜLŐEN-KI LEHETNE MENTENI! Forintban!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com