2017 július 31. hétfő van.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő OSZKÁR és IGNÁC nevű olvasóit!
Úgyszintén a szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kívánunk!
2017 július 31. hétfő van.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő OSZKÁR és IGNÁC nevű olvasóit!
Úgyszintén a szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kívánunk!

Ezért a kormánypárt el sem megy arra.
A vizes vb tapasztalatai (köztük talán az arcfelismerő kamera használata), az orosz és azeri wifi ügye, illetve Magyarország beszűkült NATO-kapcsolata lenne a témája a hétfői nemzetbiztonsági bizottsági ülésnek, amit Molnár Zsolt, a Botka László által betámadott MSZP-s bizottsági elnök hívott össze.
Németh Szilárd bizottsági alelnök szerint viszont a Fidesz nem vesz részt az ülésen, mert azt Soros György hívta össze. Soros a vizes vb ellen indított hazugságkampányt, az ellenzék ehhez asszisztál és segítő kezet nyújt „valószínűleg azért, mert képtelenek a magyar sportolókkal és a szurkolókkal együtt örülni”.
(HVG)
Bal-Rad komm: Ha igaz a hír – bár Rezsisziliről nem lehet pozitív képtelenségeket írni – akkor bizony nem ártana, ha Szili hordaalvezér kis időre árnyékba húzódna! Lehűteni túlhevült fejét.
Az rendben van, hogy útálni kell a Sorost! (Mi már jóval régebb óta útáljuk mint azt a vajda parancsba adta!)
De a Szili előbb-utóbb megszeretteti a népekkel a vén gazembert!
Rezsiszili egyszerűen beleőrült Sorosba! Fogadni mernénk, hogy már ott tart, hogy ha tükörbe néz – felordít: „OTT A SOROS! ENGEM FIGYEL!”

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„Újabb kemping, újra Mészáros Lőrinc, aki a Fidesz-család egyik legnagyobb pénzembere. Komolytalan, hogy Orbán Viktor jóbarátja saját tehetségéből vált az ország egyik leggazdagabb emberévé és saját kezűleg vásárolt fel mindent, aminek ára van. Ő az Orbán-család személyes befektetője. A balatoni felvásárlások kapcsán a miniszterelnök lányának vonzalma a turizmus irányába érthető, a módszer, amivel dolgoznak, felháborító!” – írta Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségi tagja közleményében, hozzátéve: ezek miatt lett a Balaton új csúfneve: „Ráhelsee”.

Itt már nem csak a jobboldali érzelmű magyarok, a Bloombergnek köszönhetően immáron az egész világ keresi arra kérdésre a választ, hogy lehet a miniszterelnök falujából származó polgármester a világ legjobban menő részvényeinek tulajdonosa. Megmondjuk: a keményen dolgozó magyar adófizetők pénzéből. Legkésőbb jövő májusban Mészáros Lőrinc és a teljes csapat tételesen fog elszámolni minden egyes forinttal a nemzetközi sajtó és a magyar közvélemény előtt – ígérte a szocialista politikus.
A felcsúti polgármester balatoni térhódítása messzire nyúlik. Lapunk legutóbb arról számolt be, hogy szálloda- és egyéb ingatlanvásárlásai után Mészáros újabb piacot hódított meg a Balatonnál: ő és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix cége vásárolta meg a balatoni térségben sugárzó kereskedelmi rádiót, a 2012 óta sugárzó Part FM-et. Az állomás gyakorlatilag lefedi a teljes balatoni régiót, de egyebek mellett Veszprémben és Tapolcán is fogható.
A felcsúti polgármester balatoni birodalma a balatonberényi nudista kempingtől a becsődölt almádi szállodáig terjed a magyar tengeren. Tucatnyi tóparti településre betette már a lábát a gázszerelőből lett milliárdos, aki a fideszes válaszadók szerint is Orbánnak köszönheti gazdagodását.
(nepszava)
Bal-Rad komm: „…jövő májusban Mészáros Lőrinc és a teljes csapat tételesen fog elszámolni minden egyes forinttal a nemzetközi sajtó és a magyar közvélemény előtt…”
– Hol jártál Báránykám? Mit szívtál Báránykám?
A Jó Lőrinc Koma TÉTELESEN ELSZÁMOL MOST IS! Döbröginek. Naponta? Hetente? Havonta?
Ki tudja?!
Hogy a közvélemény előtt mikor fog elszámolni? Hát biztosan nem jövő májusban!
Ám hogy Bárány úr kifogásai jogosak! – azt senki nem vitatja. (Hacsak valaki nem hithű döbrögista!) De hogy ez előfordulhat, azért bizony nem keveset tett Bárány úr nyája, a Maszop nevű tolvajbanda.
EGYÜTT FOGNAK MAJD VALLOMÁST TENNI A DÖBRÖGISTÁKKAL!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Megszokottá vált a Bal-Rad. Valamilyen szinten. Meg merjük kockáztatni, hogy pár tízezer embernek legalábbis. Közöttük nyilvánvalóan vannak jónéhányan, akik fogcsikorgatva olvassák, és mielőbbi pusztulását kívánják. Reményeink szerint vannak olyanok is, akik jóindulattal viseltetnek a nem éppen irodalmi stílusú és nyelvezetű hírbloghoz. Az őszinteséghez, tárgyilagossághoz.
A balrad.ru nem saját kútfőből meríti a fő tartalmakat. Copy paste működik, amit aztán szájíze szerint magyarázattal lát el. Akadnak azért szép számban, akik egyetértenek stílussal-tartalommal.
MI AZ Ő JÓINDULATUKRA APELLÁLUNK!

Merthogy ISMÉT CSAK kunyerálunk! Sajnos! Nem örömmel!
Nem kívánjuk részletezni sanyarú anyagi helyzetét a balrad.ru-nak. Néhányan ismerik. De azt talán kevesen tudják az olvasók közül, hogy pénzbe van. Nem is kevésbe!-a nincsből. Adományokra lenne igen nagy szükség!
Az Önök!-olvasók-anyagi segítségére.
Szégyen ez a kuncsorgás, de hát a kényszer nagy úr. A közvetlen támogatási lehetőség az ott van minden egyes cikk alatt. Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on. Az élő Pay-Pal adományozási lehetőség a főoldal jobb fölső sarkában található.

Vagy közvetlen postai úton is:
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
Ha azok azolvasók, akik ebben a pillanatban olvassák a balrad.ru-t, és HAVONTA CSAK EGY KÁVÉ ÁRÁT (500 forint) szánnák a Bal-Rad támogatására, már…!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk! Van viszont PÉNZBE NEM KERÜLŐ, KÖZVETETT TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉG! (Bár tudjuk, ez fölöttébb idegesítő.)
A reklámok! Az oldalon felbukkanó reklámok.
De ezek a reklámok csak akkor jelentenek pénzt, ha megnézi őket az olvasó. Ahhoz pedig rájuk kell kattintani, és legalább tizenöt-húsz másodpercig végigszenvedni őket.
Ha a Bal-Rad olvasói (akik kedvelik az oldalt!) csak naponta háromszor megtennék hogy rákattintanak a reklámokra, az már-meglehet-komoly segítség lenne! Összesen tán ha egy percet rabolna el naponta egy-egy ilyen segélyakció egy-egy olvasótól. Lehet persze hogy többet. Tán öt percet is! Naponta.
Ugyanakkor – amint látják olvasóink – a balrad.ru főoldalán van bőven hely reklámoknak. Pontosabban LENNE HELY REKLÁMOKNAK, HA AKADNÁNAK VALAKIK, AKIK reklámoztatnának.
Ugyanakkor bevállalnánk orosz-magyar, magyar-orosz fordítást is, illetve vegyék figyelembe: 2018 januártól az EU befejezi a szankciósdit Oroszország ellen! Nekünk pedig – a balrad.ru-nak – vannak kapcsolataink Oroszország és Belorusszia-szerte.
HA BÁRKIKET ÉRDEKELNE BÁRMELY LEHETŐSÉG, JELEZZE ITT: balrad13@gmail.com
Ám ha Önök-olvasók-úgy vélik, hogy megér Önöknek napi maximum öt perc bosszankodást a Bal-Rad megsegítése, hát kérjük: TEGYÉK MEG! Azzal is tudnak segíteni, ha a Facebookon és a közösségi médiák felületein megosztják a balrad.ru tartalmait.

Merthogy a Facebookon, Twitteren is ott van a balrad.ru. Ha felhívnák ismerőseik, barátaik figyelmét a megosztásra, és a reklámra kattintás soha nem tapasztalt érzésére…
Az lenne a tiszteletteljes kérés, hogy tegyék meg, és segítsék a Bal-Rad működését!

2014 11. 27
A Bal-Rad megkapta az első pénzadományt. Feladója Bé Bé 373 “kódnevű” adományozónk, aki ÖTEZER forintot küldött postai levélküldeményként, elsőbbségi levélben. Nagyon szépen köszönjük!
De a levélbe azért mellékelt mást is. Egy rövidke üzenetet:
“Sok sikert a működésükhöz! – EGY NAGYMAMA”
Ez nagyon szívhez szóló volt! Erőt – egészséget kívánunk NAGYMAMÁNAK, és szeretteinek!
A Bal-Rad hálásan köszöni adományát!
Megérkezett “Vitorla 100” adománya is! Köszönet Vitorlának, és jó egészséget!
2014 11.28.
Ma megkaptuk Baba 972, és Bolsevik 940 olvasóink adományát is. Hálásan köszönjük!
2014 12. 01.
Ma EB Laci 195 adományátutalása érkezett meg! Köszönjük Laci!2014 12. 07.
Megkaptuk “Ardarik” adományát is. Köszönet érte!
2014 12. 10.
Ma kaptuk meg “P” adományát, és
“ZLS – 179” nicknevű támogatónkét is, jókívánságaival együtt! Hálásan köszönjük mindkettejüknek!
2014 12. 17.
“ZLS – 179” – től ma ismét kaptunk adomány! Nagyon szépen köszönjük!
2015 01. 05.
Nagy Martina 2000forintos adományát megkaptuk! Köszönjük szépen!
2015 01. 13.
Ma Ko… Tamás tízezer forintos banki átutalását kaptuk meg! Hálásan köszönjük! Isten fizesse meg!
2015 01. 18.
Ma délelőtt EGY Bal-Rad OLVASÓ személyesen kereste fel Nagy Józsefet, és tízezer forintot adományozott portálunknak, elismerését kifejezve, nevét titkolva. Adományát hálásan megköszönjük, mint ahogyan az elismerő szavait is.
2015 01. 22.
Ma kaptuk meg “Lila Akác 339” levélben küldött 1000 ft-os adományát. Hálásan köszönjük! (Módszere-a borítékban levélpapírba tett kis összegű adomány-kiváló)
2015 01. 23
Megkaptuk ma ismét ZLS-179 levélben küldött 2500 ft-os adományát, és jókívánságait. Nagyon szépen köszönjük mindkettőt! Erőt!-egészséget!
2015 01. 27.
Ma megérkezett “Fecso Péter” tízezer forintos adománya, banki átutalással. Nagyon szépen köszönjük!
2015 01. 29.
Ma kaptuk meg Dr. T.M. tízezer forintos adományát, postai utalványon. Hálásan köszönjük!(Adományozónk teljes nevét “biztonsági okokból” nem tüntetjük fel. Egy Hölgyről van egyébként szó.)
István Turzó 100 euros banki átutalással érkezett adományát is megkaptuk. Nagyon hálásak vagyunk érte! Köszönjük!
Vrancsik Mihály 1000 forintos átutalva küldött adománya is megérkezett! Nagyon szépen köszönjük!
2015 01. 30.
Ma délután “Ismeretlen Orvos” nevű olvasónk személyesen adta át 5000 forintos adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2015 02. 02.
Ma postai levélküldeményben kaptuk meg “Lila Akác 339” 1000 forintos adományát. Hálás szívvel köszönjük!
2015 02.03.
“F Cs O” monogrammú szolnoki olvasónk 5000 forintos támogatását ma megkaptuk. Nagyon szépen köszönjük!
2015 02. 10.
Sz. Mária szentendrei olvasónk 1500 forintos adománya postai levélben megérkezett. Nagyon szépen köszönjük!
T. István 5,00Euro és 1000 forintos adományát is ma kaptuk kézhez, szintén postai levélben. Hálásan köszönjük!
Ardarik 1000 forintos adományáért, amit személyesen adott át Józsi bácsinak, szintén köszönjük szépen!
2015 02. 11.
Ma kaptuk meg “Pilot 66” jókívánságait, és 50000 forintos adományáról a banki értesítést. A jókívánságai jól esnek, nagyvonalú adománya pedig igazán jól jön. Hálásan köszönjük!
2015 02. 16.
Ma kézbesítette a posta “
Mintegy utolsó mentsvárként ma megérkezett “Cs S” monogrammú kedves olvasónk 20000 forintos adományát, amit postai csekken küldött! (Az utolsó pillanatban érkezett ez a segítség!) Nagyon szépen köszönjük!
2015 03. 05.
Ma megkaptuk Bátaszékről T E kétezer forintos adományát, piros postai utalványon. Köszönjük szépen.
2015 03. 07.
Megköszönjük “agyorkos” fórumtársunk ma átadott ötezer forintos támogatását. Hálásak vagyunk érte.
2015 03. 18.
Ma hozta a posta “Zls-179” -immáron nyugodt szívvel mondhatjuk-RENDSZERES ADOMÁNYOZÓNK “apanázsos borítékját”, benne az 1500 forintos adománnyal! Nagyon szépen köszönjük! 2015 03. 24. Megkaptuk ma Tóth Pál M..ny…-i olvasón adományát, amit igen leleményesen egy üdvözlőkártyába tett, és úgy rakta postai borítékba. Nagyon szépen köszönjük az adományt! 2015 03. 26. Ma hozta a posta M.M. Budapesten feladott, “Слава России” jeligés adományát! Hálásan köszönjük!2015 03. 28. Ma F.Nándi budapesti olvasónk “kézből-kézbe” adományát kaptuk meg. Köszönjük Nándi! 2015 03. 30. Ma délelőtt hozta a posta piros postai utalványon a Baló Radomér nevű szolnoki adományozónk által küldött támogatás összegét. (Még most is nevetek a találó feladó elnevezésen.) Kedves Baló Radomér! Nagyon szépen köszönjük az adományt! Külön köszönet a humoros feladónévvel szerzett derűs percekért! 2015 04. 03. Ma kaptuk meg-vélhetően Svájcból-szép “fideszsárga” borítékban névtelenségbe burkolózó olvasónk adományát, és húsvéti jókívánságait. Az adományt és a jókívánságokat is hálásan köszönjük, és Kellemes Ünnepeket kívánunk olvasónknak. 2015 04. 13. “VALAKI lusta” Szegeden adott fel adományt a Bal-Rad részére. Azért “Lusta”, mert még csak egy jelzést sem firkantott, hogy “név szerint” megköszönhessük az adományát. Amit pedig valóban nagyon szépen köszönünk! (Legalább egy e-mailben jelezhette volna!) Na de sebaj!-Isten tartsa meg jó szokásában! 2015 04. 14. Ma hozta a posta “Zls 179” immáron menetrendszerű adományát! Nagyon szépen köszönjük! 2015 04. 26. Ma a kora délutáni órákban “János”-Budapestről-személyesen adta át “közvetítőnknek” a Bal-Rad-nak szánt adományát. Nagyon szépen köszönjük. 2015 04. 28. Értesítjük a korábban a karcagi számlára adományokat utaló adományozókat, hogy a számla felszabadult, és az összegekhez a Bal-Rad hozzájutott! Köszönjük adományozóinknak a támogatást!2015 05. 04. Ma kézbesítette a posta Svájcban élő, Klára keresztnevű nevű olvasónk adományát. Kedves Klára! Nagyon szépen köszönjük! 2015 05. 12. Ma reggel hozta a postás V. Istvánnak a bogácsi postahivatalban feladott adományát. Hálásan köszönjük István. 2015 05. 20. Sz. Pál Budapesten feladott adományát megkaptuk. Vele együtt a “70-Летие Победи” üdvözlő üzenetet is! Köszönjük Pál!2015 05. 28. Még a tegnapi napon megkaptuk “Caporal” nicknevű olvasónk adományát. De mivelhogy a Bal-Rad tegnap “szomszédolt” Kárpátalján, csak a mai napon tudjuk közzétenni. Nagyon szépen köszönjük “Caporal”. Ma hozta a postás “Lila Akác” adományát Dombegyházáról. Hálásan köszönjük az adományt. Svájcból Klára adománya megérkezett. Óriási köszönönet és hála Klárinak az adományért2015 05. 29. Ma meghozta a posta “Zls 179” menetrendszerű adományát. Köszönjük István! 2015 06. 04. Meghozta a posta “B121”-jelzésű, K.P monogrammú olvasónk Rákospalotán feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük! 2015. 06. 09. Ma megkaptuk A.J. Budapesten feladott adományát, és üzenetét : “Крым: Навеки Россия!” (Válaszunk: Так правда!) Adományát hálásan köszönjük! 2015 06. 10. Megérkezett Cs. S. Budapestről küldött adománya! Hálás köszönet érte! 2015 06. 17. Ma futár érkezett a furgonjával, és lihegve szóla: SZÁMÍTÓGÉPET HOZTAM! “B.B.” olvasónk adománya érkezett! Nagyon szépen köszönjük! 2015 06. 17. Szintén ma kézbesítette a posta “Zls-179” immáron menetrendszerűen (gondoljuk nyugdíjából lecsípett) adományát. Hálásan köszönjük István! 2015 06. 18. A mai napon megkaptuk Kis L. J. piros postai csekken küldött adományát, amit hálás szívvel köszönünk! 2015 06. 19. Ma kaptuk meg “Lila Akác”
postai borítékban küldött adományát! Hálásan köszönjük! 2015 06. 22. Meghoza ma délelőtt a posta “G.I.”-monogrammú olvasónk adományát, amelyet a bogácsi postahivatalban adott fe. Hálás köszönetünk! 2015 06. 24. Megkaptuk ma “Klára” adományát Svájcból! Hááát…! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK! 2015 07. 05. Ma kora délután Budapestről “János és felesége” személyesen vitték el adományukat. Megkaptuk. Nagyon hálásan köszönjük! 2015 07. 07. Ma meghozta a posta “Zls-179” menetrendszerű adományát. Köszönjük szépen! 2015 07. 16. Kovács Pál budapesti olvasónk adományát ma hozta a postás. Hálás szívvel köszönjük!
2015 07. 21.
Ma hozta a posta “Мир-Миру” Budapesten feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük!
Ugyancsak ma kaptuk meg Klára adományát a svájci Alpokból. Nagyon hálásak vagyunk érte. Köszönjük!
2015 08. 13.
Ma kaptuk meg “Zls-179” postai borítékban küldött, már “menetrend-szerinti” adományát! Köszönjük szépen!
2015. 08. 14.
Meghozta ma a posta “Griff” noszvaji postahivatalban feladott adományát. Hálásan köszönjük, és köszönjük az üdvözletet is!
2015 08. 18.
Dombegyházáról … Mihály nevű olvasónk postai borítékban küldött adományát meghozta a posta. Nagyon szépen köszönjük!
2014 09. 16.
Ma hozta a posta “Zls 179” adományát. Hálásam köszönjük!
“2015 10. 29.
Ma megkaptuk “Zls 179” újabb adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2015 12. 12.
Ma megérkezett “Zls 179” menetrendszerű adománya! Hálásan köszönjük!
2015 12. 17.
Ma megkaptuk “B 121”-olvasónk Bp.-Rálospalotán feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük!
Megérkezett Svájcból “Klári” adománya! Hálás szívvel köszönjük!
2015 12. 30.
Megkaptuk “Zls 179” küldeményét. Nagyon szépen köszönjük!
2016 01. 06.
Ma újabb adomány érkezett “Zls 179”-en keresztül Kati nénitől, aki 44 esztendeig tanított falujában. Isten éltesse Kati nénit! Adományát hálás szívvel köszönjük.
—————————————————-
Ugyancsak ma kaptuk meg BP mezőkövesdi olvasónk adományát és üdvözlőkártyáját is. Nagyon szépen köszönjük!
2016 01. 19.
Megkaptuk “P” Komló I. postahivatalban feladott adományát és sorait. Hálásan köszönjük!
2016 01. 20.
Meghozta a postás “Zls-179” adományát! Hálásan köszönjük.
2016 02. 02.
Megkaptuk ismét “Zls-179” adományát. Hálasak vagyunk érte.
2016 02. 04.
“NI” Rákospalotán feladott adománya megérkezett. Hálás szívvel köszönjük!
2016 02. 15.
Meghozta a postás “Zls-179” adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2016 02. 23.
Megkaptuk “Kati néni” és “Zls-179” adományát! Hálás szívvel köszönjük!
2016 02. 25.
Megkaptuk mak Klári adományát Svájcból. Hálásan köszönjük!
2016. 03. 16.
Megkaptuk “Mister Sertés” Tapolcán feladott adományát! “Mr Pig”!
Nagyon szépen köszönjük!
2016 03. 22.
Ma kaptuk meg “Nem Tom” Magyarnádorfán feladott adományát! Hálásan köszönjük!
2016 03. 23.
“Zls-179” adományaát ma hozta a posta. Nagyon szépen köszönjük!
2016 03. 30.
A Bal-Rad megkapta Klári adományát Svájcból! Hálásan köszönjük!
2016 04. 25
Meghozta a posta “Zls-179” adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2016 05. 12.
Ma megkaptuk a “P….oc” Kft adományát Budapestről. Hálásan köszönjük!
2016 május 11.-én jutottunk hozzá a Pay-Pal rendszeren keresztül a Bal-Rad-ot támogató adományozóink listájához. Adományaikat ezúton is hálás szívvel köszönjük.
Alább: (Néhányuk nevét inkognitójuk megőrzése érdekében lerövidítettük)
Leonyid Fofanov 2016 05. 08.
Dr. Ben…Jánosné 2016 04. 14.
Leonyid Fofanov 2016 03. 18.
Vultr Holdings LLC 2016 02. 29.
Leonyid Fofanov 2016 02.24.
Dr. Ben…Jánosné 2016 01.23.
Toth Dr Rob…Joz.. 2016 01. 04.
Leonyid Fofanov 2015 12. 19.
Kar… Pé… 2015 12. 13.
Leonyid Fofanov 2015 11. 24.
Dr. Ben…Jánosné 2015 11. 18.
Ger…Hern…2015 11. 16
2016 05. 19.
Ma hozta a posta “Zls-179” és Kati néni adományát. Mindkettejüknek hálás köszönetünk!
2016 06. 13.
Meghozta a postás Sz. Sándor Lajos rózsaszín utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2016 06. 15.
Megérkezett Klári adománya Svájcból. Hálás szívvel köszönjük!
2016 06. 21.
Megkaptuk ma “Zls-179” adományát! Köszönjük szépen István!
2016 06. 22.
Ma hozta a hozta N. Péter borítékos adományát, amit Rákospalotán adott fel. Hálásan köszönjük!
2016 06. 23.
“Csak Medve” adományát ma megkaptuk! Köszönjük szépen Vali, a mellékelt “útravalóval” együtt! Ha “nagyjaink is” forgatnának ilyesmit néhanapján-talán élhetőbb lenne ez az ország!
2016 07. 04.
Ma kézbesítette a posta K. Mihály ceglédi olvasónk adományát. Hálásan köszönjük! A cím ismeretében Erőt! Egészséget!
2016 07. 15.
Ma kézbesítette a posta Dr. H. K. B.-csabán feladott adományát! Hálásan köszönjük!
2016 07. 21.
Megkaptuk Maglódról S. L. postai borítékban küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2016 07. 22.
Megérkezett “Zls-179” menetrendszerű adomány! Köszönjük István!
2016 07. 25.
Ma megkaptuk M. János Budapest 1184 piros postai utalványon küldött adományát. (János korábban személyesen hozta, de családi okok miatt…) Köszönjük az adományt János!
2016 07. 27.
Kati néni D.e.-házán feladott adományát ma megkaptuk. Hálásan köszönjük Kati néni!
2016 08. 04.
Ma kézbesítette K. Szilv. pécsi olvasónk piros utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2016 08. 05.
Megkaptuk a mai napon “Egy hűséges olvasójuk…Csepelről” kisérőszöveggel olvasónk postai borítékban küldött adományát! Hálásan köszönjük! (Sajnos a nevet nem tudtuk kiolvasni.)
2016 08. 11.
Ma kaptuk meg Szed… Sá… Lajos nevű olvasónk piros utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2016 08. 17.
Megkaptuk Klári adományát Svájcból. Hálásan köszönjük!
2016 08. 17.
Meghozta a posta “Zls-179” adományát is. Köszönjük szépen István!
2016 08. 24.
Ma ismét kaptunk “zls-179”-től adományt. Nagyon hálásak vagyunk!
2016 09. 06.
Che Guevara adományát ma hozta a posta Őriszentpéterről. Köszönjük elvtárs!
2016 09. 16.
Megkaptuk ma “Zls-179”-től a menetrend szertinti adományt! Köszönjük István!
2016 09. 23.
Ma ISMÉT “Zls-179” adományát hozta a postás! Hálásan köszönjük!
2016 10.04.
“Sertés Úr” adományát Ólacskábó, a Kutrica-utcából megkaptuk. (A postás jót nevetett! ) Hálásan köszönjük.
2016 10. 04.
Klári adománya Svájcból megérkezett! Hálás szívvel köszönjük neki!
2016 10. 12.
Ma hozta a postás “Zls-179” és “Kati-néni” adományát. Mindkettejüknek hálás köszönetünk!
2016 10.25.
“Zls-179” adománya megérkezett. Hálásan köszönjük István!
2016 11. 03.
Ma hozta a posta “Zls-179” és “Kati néni” adományát. Nagyon szépen köszönjük.
2016 04. 04.
Ma kaptuk meg “DD” adományát és levelét. Mindkettőt köszönjük. A leveledben írt problémának utánafutok-de könnyen lehet, hogy tévedsz!
2016 12. 06.
Ma hozta a postás Matos J adományát. Hálásan köszönjük!
2015 12. 12-13.
Mindkét napon kaptunk “Zls 179”-től adományt! Köszönjük István!
2016 12. 19.
Ma hozta a postás “nemtom” adományát és karácsonyi üdvözletét. Nagyon szépen köszönjük!
2016 12. 27.
Ma kaptuk meg “Zls-179” adományát! Hálásan köszönjük István!
2017 01. 04.
Megkaptuk Klári adományát Svájcból. Nagyon szépen köszönjük!
2017 01. 19.
Ma hozta a posta K. Mihály ceglédi olvasónk adományát! Hálásan köszönjük!
2017 02. 13.
Ma érkezett meg “Zls-179” újabb adománya. Köszönjük István!
2017 02. 21.
Ma hozta a posta “Sala” borítékos adományát. Nagyon szépen köszönjük!
2017 04. 04.
Szigetvári postai bélyegzővel ellátott borítékban, üdvözlőkártyába bújtatott adományt kaptunk ma. Jókívánsággal. Mindkettőt hálásan köszönjük.
2017 14. 05.
Ma meghozta a postás “Zls-179” adományát! Köszönjük szépen István! (A pilotkát meg csak nézegetem és röhögök. Mert minden nap látok olyan fényképet,ahol katonanők fején van ilyen.)
2017 04. 13.
Ma kaptuk meg “barba” adományát Svédországból. Nagyon szépen köszönjük István!
2017 05. 15.
Ma hozta a posta G. Gábor Debrecenben feladott borítékos adományát és jókívánságait. Az adományt hálásan köszönjük, és hasonló jókat kívánunk!
2017 05. 22.
Ma kaptuk meg “Zls-179” adományát. Köszönjük szépen!
2017. 06. 16.
“Zls-179” ismét küldött adományt a Bal-Rad számára. Köszönjük István!
A mai napon, 2017 07. 27.-én adományt kapott a balrad.ru.
Postai borítékben, feladó-szignó nélkül, egy német nyelven írt szöveget tartalmazó papírba hajtogatva. Budapesten adták postára. Köszönjük az anonimitás mögé rejtőző adományozónak!
2017 06. 29.
Megkaptuk postán a személyét felfedni nem kívánó olvasónk adományát, amit Budapesten adott postára. Köszönjük! (Amit tettünk, nem ezért tettük!)
2017 07. 18.
Ma futott be “Zls-179” menetrendszerű adománya! Köszönjük István! Reméljük, hamarosan teljessé tudjuk tenni a “kollekciót”!

„Az nem kultúra, hogy harminc évesen nagymama legyél, vagy tizennégy évesen a harmadik gyereket várd. Ez őrültség, amit mi, cigány férfiak máig elvárunk a nőktől” – fogalmazott a Hetek című hetilapnak Bogdán László, Cserdi roma polgármestere.
A Baranya megyei településen a munkanélküliség és bűnözés ellen is sikerrel küzdő Bogdán László nemrégiben az ENSZ New York-i székházában felszólalt a cigány nők hátrányos helyzete miatt, illetve azért, ahogy a „cigány macsóférfi-kultúrában” a nőket kezelik.
Péppé vert nők hallgatnak
„A cigány nők nem fognak jogvédő szervezeteket alakítani, vagy elmenni a rendőrségre bejelenteni, hogy a férjük péppé verte vagy megerőszakolta őket” – indokolta kiállását Bogdán László, majd hozzátette: „az nem kultúra, hogy harminc évesen nagymama legyél, vagy tizennégy évesen a harmadik gyereket várd. Ez őrültség, amit mi, cigány férfiak máig elvárunk a nőktől”. Bár liberális oldalról rasszistának bélyegezték, és a romák között is szerzett ellenségeket, a polgármester szerint érdemes „beleállni az iszapba”. „Érdekel az valakit, hogy negyven nőtől kaptam levelet, hogy a férje szebben beszél vele, amióta bent voltam a balassagyarmati börtönben, és beszéltem vele? Nem azt mondja, amikor hazamegy, hogy nyakon szúrlak” – jegyezte meg.
Gyerek vállal gyereket
A téma kapcsán a lap megszólaltatta dr. Orsós Zsuzsa egészségügyi prevencióval foglalkozó biológust, rákkutatót is. A roma tudós rendkívül fontosnak tartom a szexuális felvilágosítást, hogy megelőzzék a nem kívánt terhességeket és a korai házasságokat.
„Hogy ne gyerekek vállaljanak gyereket, hanem inkább a tanulást tegyék az első helyre. Ha egy roma lány tanul, az a férfiakból is tiszteletet tud kiváltani: ha emberileg megmarad olyannak, amilyen volt, akkor a többiek büszkék rá, hogy közülük való.
Igen, ez lehet példaértékű, ami reményt ad a többieknek, és pozitívan hat az emberi kapcsolatokra is. Az iskolázatlanságból fakadó kiszolgáltatottság ugyanis meghatározza, determinálja az asszonyok sorsát” – fogalmazott.
„Problémának számítunk”
Bogdán László hozzátette: a magyar társadalomban nincs „fogadókészség” a romákra. „Leginkább arra vágyik mindenki, hogy bárcsak eltűnnénk innen. Problémának számítunk, nem feladatnak.
Pedig ha nem számolnak velünk természetes módon, akkor előbb-utóbb olyan sokan leszünk, hogy robbanás lesz – ezt hívom én cigány-plutóniumnak.
20 éve erről beszélek, hogy meg kell tanulnunk egymással szót érteni, és ebben mindenkinek megvan az egyéni felelőssége” – mondta a roma polgármester.
(atv)
Bal-Rad komm: Csak gyakorlati tapasztalatok leírásával lehetne kiegészíteni az írást! Ami fölösleges, hiszen mindenkinek megvan a maga negatív élménye!
Most ott tartunk, hogy „…liberális oldalról rasszistának bélyegezték…” – a nemmzetthy vallású Döbrögi pedig ugyanezt vallva fel-és kihasználja a lehetőséget.
EGY BŰNÖS TÁRSADALOMPOLITIKA ELVTELEN – ÁM TUDATOSAN KIVITELEZETT – TERVE VÁLIK VALÓVÁ A SZEMÜNK LÁTTÁRA!
„…előbb-utóbb olyan sokan leszünk, hogy robbanás lesz…”
ERRE MI MÁR KEZDETEKTŐL FOGVA FIGYELMEZTETTÜNK!
MOST EGY IGAZÁN AUTENTIKUS FORRÁS MONDJA UGYANEZT! DE EZ MÁR – PONTOSAN AZÉRT, MERT AUTENTIKUS FORRÁS MONDJA – FENYEGETÉS! (Hogy Bogdán László minek szánja/szánta?-nem tudhatjuk!)
DE VÉGRE EZ IS KIMONDATOTT!
„…Problémának számítunk, nem feladatnak…”
Mi ezzel a megállapítással nem értünk egyet! Inkább úgy fogalmaznánk, hogy a FELADAT LASSAN TELJESÍTVE LESZ! PROBLÉMA MENTESEN!
Akinek pedig ez nem tetszik, annak „el lehet innen menni”!
Az ország ugyanis azoké, akik teleszülik!
Ilyen egyszerű ez!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Egy látványosra tervezett, ám pazarul mesterkéltre sikerült „sajtótörténelmi kamuelőadást élvezhetett” tegnap az udvari M1 szennykanális mélymagyar – és igen csekély számú – híradójának nézősereglete.

Miközben ment az élő műsor, elhagyta a stúdiót Németh Balázs, az M1 esti fél nyolcas híradójának vezetője. A riporter távozását azzal vezette fel, hogy akik nézték pénteken és ma, vagyis szombat este az M1-et, tudják, hogy legalább ötször-hatszor elmondta, ő is nagyon szeretne kimenni a döntőre a margitszigeti Hajós Alfréd-uszodába.
Azzal folytatta, hogy ennek elég komoly akadálya volt, hogy a hétvégén az M1 stúdiójában kell ülnie. Mint mondta, adásban kért segítséget a kollégáitól, hátha valaki beugrik helyette. És összejött – örvendezett a riporter.
Németh Balázs szerint kivonulásával a stúdióból, élő adás közben, olyan történt, ami a fél nyolcas híradóban még talán soha.” Itt hagyom az adást. Végül is ez egy történelmi nap! Kontra György pedig volt olyan rendes, hogy a ma reggeli műszak után, elvállalta az este folytatását is” – búcsúzott a nézőktől és a műsorvezetői műszaktól Németh Balázs.”
Az M1 mesterkélt produkciója – sajnos – jobbra sikeredett, mint az apropo. Vízilabdaválogatottunk két góllal bukta a vb.-döntőjét a horvátokkal szemben. 8:6 lett a végeredmény az ellenfél javára.
Persze azért gratulálunk az ezüstéremhez! Szépen csillog az!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Molnár Zsolt elnökségi tag, a párt meghatározó politikusa merőben más szövetségi politikát képzel el, mint Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Miután Molnár nyilvánosságra hozta elképzeléseit, Botka árulónak titulálta, méghozzá olyan árulónak, aki a Fidesz érdekeit szolgálja. A miniszterelnök-jelölt megtehette ezt, hiszen Molnár egy – ha általánosságban is fogalmazó, de – a kongresszus által jóváhagyott elvtől tért el.
Mielőtt a részletek következnének, érdemes egy alapvetést tisztázni. Noha kívülről úgy tűnhet, hogy Molnár a többi ellenzéki párttal való összefogást sürgeti, Botka viszont semmiképp nem akar szövetségeket, erről szó sincs. A miniszterelnök-jelölt tartja magát ahhoz a korábbi mondásához, hogy mindenkivel hajlandó együttműködni, természetesen a DK-val is, de Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nem feszíthet egy közös lista élén, mivel kulcsszerepe volt abban, hogy a választók „szinte felmorzsolták az MSZP-t” 2010-ben. Azaz Botka egy Gyurcsány-mentes összefogást akar, Molnár pedig integrálná a DK-elnököt a választási konglomerátumba. Azaz a véleménykülönbség Gyurcsány Ferenc.
Tény, Molnár nem titkolta meggyőződését, együttműködési ideáit az elnökségnek is megküldte, a testület múlt kedden tervezte napirendre venni. Csakhogy az anyagot Molnár aznap a sajtóban is publikálta – válaszképpen árulózta le a 168 Órának adott interjújában Botka. A miniszterelnök-jelölt reakciójában egymásra rétegződtek az elvárások és a keserűségek. Egyrészt a tagság azt várta tőle, hogy vessen véget a kibeszélésnek – erre csak akkor lehet reális esély, ha felmutat egy „vezéráldozatot”. Másrészt maga is ígérte, hogy aki továbbra is fúrja a sajtóban, azt a nyilvánosság előtt rángatja meg. Harmadrészt erősen frusztrálhatja, hogy az MSZP támogatottsága (lásd grafikonjainkat) nem nő, ahogy az ő népszerűsége sem, sőt. Negyedrészt pedig szintén csalódást jelenthet számára, hogy az utóbbi egy-másfél hónapban a központi pártapparátus lényegében semmit nem tett azért, hogy végrehajtsa a kongresszus és az Országos Választási Bizottság kéréseit (az országgyűlési választásokig ez a testület irányítja a pártot, és Botka vezeti).
Ezeket a tényeket egyébként Molnár is ismerte, így joggal feltételezhette, hogy Botka visszacsap. A kérdés csak az volt, miképp teszi ezt.
Mivel a miniszterelnök-jelölt magára vette az árulózás feladatát, és azt ígérte, hogy Molnár mozgásait nem hagyja annyiban, így személyesen neki kell kiszorítani/eljelentékteleníteni párttársát. Ha erről előre egyeztetett a pártban, akkor ez megoldható „kollektív kirekesztéssel”. Ha nem tette, akkor nincs sok mozgástere. Ugyanis nem lenne célszerű egy hosszú hónapokig tartó etikai/ fegyelmi eljárást indítani ellene, hiszen így ősz végéig az MSZP belharcairól cikkezne a sajtó. Szintén kevés az esély arra, hogy Botka lemondassa az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki posztjáról – márpedig Molnár médiasúlyának jó részét ez a pozíció adja. Azaz, csak akkor léphet fel sikerrel, amennyiben ez ügyben mögé sorakozik fel a párt többsége – ha nem, az komoly presztízsveszteség.
Joggal merül fel a kérdés, hogyha két szövetségi rendszer versenyez, akkor miért olyan fontos Molnárnak, hogy a Gyurcsánnyal dúsított verzió nyerjen. A hivatalos magyarázat szerint azért, mert a DK kitartóan ragaszkodik vezéréhez, magyarán nincs szövetség nélküle – Molnár interpretációjában semmiképp. Márpedig az elnökségi tag szerint Budapest csak a DK segítségével nyerhető, és ez több nagyvárosra is igaz. A pártban keringő másik értelmezés viszont arról szól, miszerint több pártvezető felismerte: az, hogy a kongresszus felhatalmazása alapján Botka nevezheti meg az egyéni választókerületek indulóit, illetve oszthatja el a listás helyeket, azt eredményezi, hogy az eddigi prominensek nem tudnak parlamenti helyet biztosítani csókosaiknak, sőt nekik sem jár automatikusan mandátum. Éppen ezért egyszerűbb Gyurcsánnyal megállapodni a helyek elosztásáról.
Persze ennek az összeesküvés-elméletnek van egy szépséghibája. Nevezetesen az, hogy amíg Botka van, addig nincs Gyurcsány. Ám a pártnyelvek szerint ennek a problémának az áthidalására is készült forgatókönyv. Lényege: ha szeptember végéig nem változik érdemben az MSZP támogatottsága, akkor egy nagyon erős belső pánikhelyzetet lehet előállítani.
Ebben a feszült szituációban tehetne Gyurcsány együttműködési javaslatot, aminek egyik pontja szerint ő félreáll, és cserébe annyit kér, hogy az MSZP álljon be egy külsős miniszterelnök-jelölt mögé. (Bár szóltak erről hírek, ez nem Karácsony Gergely lenne.) Amennyiben az MSZP rábólint erre a konstrukcióra, kezdődhetne is a helyosztás.
Egyelőre nem tudni, a két elmélet közül melyik az igaz. Az viszont biztos, hogyha Botka valami okból elmenne – különösen, ha azzal a mondással, hogy az MSZP elitje áruló –, akkor a szocialista párt ott a helyszínen beborult. Ugyanis ha Botka nincs, rögvest értelmezhetővé válik az Új Pólus (ami a 2010 után született pártok – különböző szintű – szövetségét jelenti, gerincét az LMP és a Momentum adhatná).
(vh)
Bal-Rad komm: „…oszthatja el a listás helyeket… egyszerűbb Gyurcsánnyal megállapodni a helyek elosztásáról…Amennyiben az MSZP rábólint erre a konstrukcióra, kezdődhetne is a helyosztás…”
– SZÁMUKRA ERRŐL SZÓL A TÖRTÉNET! HELYSZERZÉS A KONDÉR KÖRÜL!
Ezekért a LEHETŐSÉGEKÉRT KÜZDÖTT A HÁROM „NAGY” rendszerváltó horda, az MDF, a SZDSZ, és az FKgP is! Ma már nem is emlékszik rájuk az általuk lenyomorított ország kilátástalanságba taszított, napi gondokba merült magyarsága.
ÜGYESEN LESZALÁMIZTA ŐKET A LEGKISEBB BŰNBANDA! A LEGTEHETSÉGTELENEBBEKET MAGÁBA „INTEGRÁLVA”, A LEGMOHÓBBAKAT A KONDÉRBA BELEFOJTVA!

A MÁR MOST HELYOSZTÁSON MARAKODÓK NEM TANULTAK DICSTELEN ELŐDEIK DICSTELEN KIMÚLÁSÁN!
MEGÉRDEMLIK A SORSUKAT AZ ELTŰNT BŰNBANDÁK! (Ami vár rájuk!)
A helyosztáson már most marakodókra UGYANEZ VÁR! Befalja őket az óriásra hízott kisgömböc! Aztán – amikor széthasad/szét lesz hasítva a kisgömböc, majd együtt mennek a…-na nem a lecsóba! A szibériai kényszermunkatáborokba. Hátralévő rövid, de szenvedésekben dús életük végéig!
OTT MAJD OSZTOZHATNAK A HELYEKEN!
Csakhát a kár! Amit okoztak a magyaroknak! Az helyrehozhatatlan!
VAJON MI – MAGYAROK – TANULUNK-E SAJÁT KÁRUNKON!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
2017 július 30. vasárnap van.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő JUDIT és XÉNIA nevű olvasóit!
Úgyszintén a szülinapjukat ünneplőket is!

Sok boldogságot kívánunk!

Az Idősek Tanácsa visszautasította Vona Gábor, a Jobbik elnöke múlt szombati kijelentéseit, amelyekkel szerintük befolyásolható személyekként tünteti fel ezt a korosztályt.
A tanács szombati közleményében azt írta, az Idősek Tanácsa tagjai megdöbbenéssel olvasták Vona Gábornak, a Jobbik elnökének kijelentéseit a szerinte „manipulált” nyugdíjasokról.
A bejegyzés „minden elemét visszautasítjuk, mert megkérdőjelezi a nyugdíjasok személyes értékválasztásának képességét, és azt sugallja, hogy a saját megélt tapasztalataikat mellőzve befolyásolható, személytelen, döntésképtelen tömeget alkotnak” – fogalmazott a szervezet az idősek, a nyugdíjasok nevében.
Vona Gábor múlt szombati Facebook-bejegyzésében amellett, hogy üdvözölte azokat a nyugdíjasokat, akik képesek függetleníteni magukat „a politika manipulációjától”, két incidensre hívta fel a figyelmet, és úgy fogalmazott: a nemzeti ünnepeken rendszeres esemény, hogy „hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját”.
„Történelmi traumáikra, érzelmeikre játszik a kormányfő, azokat nem feloldva, hanem felszítva manipulálja a nyugdíjasokat. Csak azért mert ott van a legtöbb szavazó”
– írta a Jobbik elnöke.
(atv)
Bal-Rad komm: A döbrögista IT eléggé későn kapcsolt, hogy illő lenne tiltakozni! De aztán – vélhetőleg – jött a parancs, hogy LEGALÁBB EGY KÖZLEMÉNYT ERESSZETEK MÁR MEG GYEREKET! Hát emlékezzetek már a „Böske utira!”
A Kusovszky Imréné dirigálta döbrögista Vének Tanácsa inkább próbálja már meg bebizonyítani, hogy „ők nem is olyanok…”

Persze annyira még nem szenilisek a tanácsnokok, hogy ne fognák föl: kár tagadni a tényeket!
Ezért hát aláírták az orruk alá tolt háborgást!
Vona ott hibázott, hogy NEM NEVESÍTETTE A TÖRTÉNELMI TRAUMÁKAT! Bár akkor önmagának kellett volna ellentmondania.
De az érzelmekre nyugodtan hivatkozzon! Etekintetben igaza van!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Soros azt próbálja bemagyarázni nekünk, hogy saját akaratunkkal szemben el kell fogadni az ő ajánlatát! Amit ő ugyan nyitott társadalomként aposztrofál, ám az eredménye látható.
De lássuk hát Soros dogmaszintre emelt nyitott társadalmának legújabb – tegnapi – áldásos hatását! A megértés, a tolerancia, a be-és elfogadás eredményét
Tegnap délután Hamburg Barmbek nevű városrészében egy fiatal kanmuszlim belépett egy szupermarketbe, majd sűrű „allahuzás” közepette ledögött egy irdatlan nagy késsel egy 50 éves német férfit, aki belehalt sérüléseibe.
A késelés után elhagyta az üzletet, és vonultában még összekaszabolt hat embert. Valamennyien kórházban vannak. Közülük egy válságos, kettő pedig igen súlyos állapotban.
A vérengző migráncsot némi utcai harcot követően járókelők fogták el. A bebőszült terrorista ennek során könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.
Soros gondolatai általában véve támogathatóak lennének, ha kivitelezhetők lennének.
De mert eme DOGMASZINTRE EMELT gondolatok hangoztatásával fosztottak – fosztogatnak országok országokat, emberek embertömegeket, jött a válasz. A Soros által „zárt társadalomnak” nevezett formációk képében. Ez volt a szocializmus.
Soros nem képes fölfogni, hogy ABBAN A „ZÁRT” TÁRSADALOMBAN a nagy többség védettségre lelt egy ragadozó jellemű kisebbséggel szemben.
Miután pedig a sorosi gondolatok nyomán sikerült a szocializmust leteríteni, tömegek váltak egy mohó, ragadozó, kedvezményezett kisebbség prédáivá. Nevezhetjük ezeket a predátorokat bárhogyan. Tetteik a lényeg!
Magyarország viszonylatában gyorsan jött a kijózanodás. Már a II. választásnál a szinte már a szocializmus visszahozását igérő Horn vezette Maszopra szavazott a magyarok többsége. Hiábavaló módon.
Az V. választásnál aztán Döbrögi Legjobb Tanítvány Hatalomra Kerülésével végleg elindult a Soros által „zárt társadalom” jelzővel illetett cél felé vezető úton. Aminek most nagyjából a kétharmadánál tart!
Aligha lehet kétsége bárkinek is afelől, hogy vajdánk zárt társadalmat tudna csinálni. Bár igyekszik, a Döbrögi-féle zárt társadalmat a magyarok túlnyomó többsége elveti.
Soros azt próbálja bemagyarázni nekünk, hogy saját akaratunkkal szemben el kell fogadni az ő ajánlatát! Amit ő nyitott társadalomként aposztrofál.
Az ő Legjobb Tanítványa – Döbrögi – UGYANEZT TESZI! Azt próbálja meg bemagyarázni, hogy fogadja el a magyar nép az Ő AKARATÁT!
Amilyen elszántsággal keni a bajt Soros Európára, Döbrögi ugyanolyan elszántsággal erőlteti-kényszeríti a magyarokra a saját akaratát! A NÉP saját akaratával szemben!

Döbrögi fogadja a Parlamentben Sorost 2010 októberében
A mi óriási szégyenünk, hogy mindkét gonosztevőt magyar földre szülte az anyja!
Mert mindkettő az! Gonosztevő!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!