Itéletidő(szak) jő…

Közeleg a magyar nyugdíjkatasztrófa – Te teszel ellene?

Sokan úgy vélik, hogy pár évtizeden belül összeomolhat az állami nyugdíjrendszer Magyarországon, de még a barátságosabb prognózisok is jelentősen csökkenő kifizetésekről szólnak. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) adataiból kiderül, hogy bár javul a helyzet, mindössze 1,15 millió forintnyi megtakarított vagyon jut minden önkéntes nyugdíjpénztártagra, ami elég kevés kiegészítést jelent annak, aki nyugdíjra takarít meg. A javuló tendenciát az is mutatja, hogy 11%-kal, 1214 milliárd forintra növelték a vagyonukat az ÖPOSZ-tag önkéntes nyugdíjpénztárak 2017 első félévében, annak ellenére, hogy az adózási szabályok jelentősen visszavetették a munkáltatói befizetéseket.

1,15 millió forintot spóroltunk fejenként

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (ÖPOSZ) együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona idén június végén 1214 milliárd forintot tett ki, ez 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget.

Az egy tagra jutó vagyon átlagosan 1,15 millió forintra rúgott, ami 11 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy mindez elég kevés a magyar nyugdíjrendszer ingatag helyzetét is latba véve. A magyar emberek szerint átlagosan közel 200 ezer forint lenne az állami nyugdíj ideális mértéke, reálisan viszont körülbelül 100 ezer forintra számítunk egy korábbi kutatás szerint. Ennek kapcsán kiszámoltuk, hogy 40-45 millió forintot kell félretennünk nyugdíjas éveinkre, ha kényelmesen ki akarunk jönni a pénzünkből, ehhez már el kell kezdenünk 25 évesen, havi 10 ezer forintot félretennünk befektetési termékekben.

Az önkéntes pénztártagok egyéni befizetéseinek összege az első félévben megközelítette a 35 milliárd forintot. Ez egyrészt kiemelkedő, 21 százalékos bővülésnek felel meg éves összevetésben. Másrészt több évre visszatekintve rekordnak számít, az elmúlt öt évben ugyanis minden év első felében az egyéni befizetések összege 17-29 milliárd forint volt, ehhez képest a mostani 35 milliárd jóval magasabb érték.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében taglétszám az idei második negyedévben kis mértékben nőtt az előző negyedévhez képest, és elérte az 1,056 millió főt.

3 millió alkalommal segítettek az egészségpénztárak idén

Június végén az egészségpénztárak összvagyona meghaladta a 49 milliárd forintot, ez közel 2 százalékos emelkedést jelent éves szinten.

Ez az eredmény különösen annak fényében mondható kiemelkedőnek, hogy ebben a félévben a munkáltatói oldalról az egészségpénztári ágazatban 39 százalékos befizetéscsökkentés tapasztalható. Az egyéni befizetések itt is látványosan nőttek: az első félévben 7,63 milliárd forintot tett ki, ez pedig 49 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke elmondta: az egészségkasszák az idei első félévben több mint 3 millió alkalommal finanszíroztak különböző szolgáltatásokat a tagok számára összesen 16,6 milliárd forint értékben. Azaz alkalmanként átlagosan 5410 forintot fizettek a pénztárakon keresztül.

Hiányoznak a munkáltatók

Az ÖPOSZ adatai rámutatnak arra, hogy a munkáltatói befizetések jelentősen visszaestek az adózási szabályok változása, azaz a pénztári befizetésekre vonatkozó magasabb idei elvonás miatt.

A munkáltatói hozzájárulások a szövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztáraknál az idei első félévben 17 milliárd forintra rúgtak, ami 6 százalékos csökkenésnek felel meg. Az egészségpénztáraknál pedig a munkáltatók befizetései 39 százalékkal 7,48 milliárd forintra csökkentek. Kravalik Gábor kiemelte, hogy befizetésekből úgy látszik, a tagok tisztában vannak az adószabályok változásával és igyekeznek a munkáltatói kieséseseket saját forrásból kiegészíteni.
(portfolio)

Bal-Rad komm: „…40-45 millió forintot kell félretennünk nyugdíjas éveinkre, ha kényelmesen ki akarunk jönni a pénzünkből, ehhez már el kell kezdenünk 25 évesen, havi 10 ezer forintot félretennünk…”

– Azt persze tudjuk, hogy AKADNAK OLYANOK IS, akik ezt meg tudják tenni. Vannak vagy félmilliónyian!

Az nyilvánvaló, hogy Döbrögisztán betelepült multijai által megjelenített gazdasága csupán a JELENLEGI nyugdíjkifizetések egyensúlyban tartását képes biztosítani. Ugyanakkor ne feledjük: HA AZ ELMENEKÜLT HATSZÁZEZER MAGYAR ITTHON MARAD, számukra az elmúlt időszak javarésze kiesett volna a szolgálati időszakból! (Így sem biztos, hogy beszámítható időt „szereztek”!)

Hogy nyugdíjkatasztrófa csap le a magyarokra, az nem kétséges. Nincs semmiféle magyar gazdasági háttér! A rendszerváltással megszüntetett másfél millió munkahely java részét máig nem sikerült pótolni. Az ország lélekszáma minimum félmillióval csökkent, minimum hatszázezren elmenekültek, a kétszázezre állandónak tekinthető közmunkáslétszám és az ugyanannyi látens vagy regisztrált munkanélküliek száma bizonyítja: AZ A MÁSFÉL MILLIÓ MÉG MINDIG HIÁNYZIK!

EZ PEDIG A MAGYAR GAZDASÁG HIÁNYÁBÓL FAKADÓ PROBLÉMA!

Persze még sok minden hiányzik. Pl. 3500 milliárd forintnyi összeg. A magánnyugdíjpénztárak döbrögisták által „megvédett” pénze!

Annyira jól sikerült „megvédeniük”, hogy ma már ők sem tudják, hogy hol is van!

A nyugdíjkatasztrófa bekövetkeztekor pedig – ami sokkal közelebb van mint gondolnánk – ők már heted-hét határon túl fognak röhögni a markukba!

Persze nem sokáig! De hát ez kevés és sovány vigasz a kifosztott millióknak!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ösztöndíj vs ösztökélés!

Mészáros Lőrincné: Nem csak a mi álmainkról van szó, hanem a ti álmaitokról is

Háromnapos konferenciát szervezett a Mészáros Alapítvány Balatonalmádiban. A szervezet olyan Vál-völgyi fiatalokat támogat, akiknek nehézséget okoz a tanulmányuk finanszírozása. Az alapítvány idén 126 diákot részesít havi 50 ezer forint ösztöndíjban.

Mészárosné Kelemen Beatrix, a felcsúti milliárdos felesége a konferencián azt mondta, hogy „olyan dologért tehetünk mi együtt, ami a mi térségünkért van. (..) Én azt gondolom, hogy nem csak mi álmainkról van szó, hanem a ti álmaitokról is. (..) Hiszen azon a helyen tanulni, és később élni is, azt gondolom, hogy az a világ legjobb dolga.”

Mészáros Lőrinc pedig az Echo Tv-nek azt mondta, „a célunk az, hogy sikeres felnőtté váljanak ezek a gyerekek. Azt gondoljuk, hogy hosszú-hosszú éveken keresztül tudjuk őket támogatni, és reméljük, hogy nagyon sikeres emberek lesznek.”


(24.hu)

Bal-Rad komm: A szocializmus korszakában a szakmunkástanulók, a technikumi tanulók és a felsőoktatási SZAKKÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐK ÁLLAMI, sok esetben pluszként vállalati ösztöndíjban részesültek. Tanulmányi eredményeik függyvényében!

AKKOR A MAGYAR GAZDASÁG SZAKEMBEREIT KÉPEZTÉK!

Ma is KAPHATNAK ALAPÍTVÁNYOKTÓL TÁMOGATÁST! Pl. a Jó Lőrinc Koma „alapítványától”! Merthogy a Jó Lőrinc Komának ilyenje is van!

A szocializmus utolsó éveiben már dívott az alapítványosdi! Lásd pl. a Soros alapítvány áldásos ténykedését.

„…olyan dologért tehetünk mi együtt, ami a mi térségünkért van…” – mondja a Jó Lőrinc Koma oldalbordája. Értendő: együtt AZ „Ő” TÉRSÉGÜKÉRT!

„Zongorázni” lehet a különbséget a szocializmus korszakának országépítő, és a döbrögizmus Új Nemmzetthy Elythet kiszolgáló ösztönzési gyakorlata között! „AZ” ösztönzés volt, „EZ” pedig ösztökélés!

Csakhogy a ma „ösztökélt” gyerekeknek fogalmuk sincs a szocializmus korszakáról!

EZ PEDIG A MI HIBÁNK! – AZ ÖREGEK HIBÁJA!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

De ki az a Zsidai Zoltán Roy?

Extrém árrés: Zsidai 23 ezerért bérli az ingatlant, amivel havi 2,6 milliót kereshet

Egyetlen éjszaka 88 ezer forintba kerül a Pest-Buda Hotel legexkluzívabb lakosztályában, miközben az üzemeltető Zsidai-csoport összesen csak havi 126 ezer forintot fizet azokért az önkormányzati lakásokért, ahol a luxusapartmanokat kialakították. Az árkülönbség akár 114-szeres is lehet, egy hétvége alatt, egyetlen lakosztály kiadásával megkeresik a közvagyonért fizetendő havi díjat. A budavári önkormányzatnak hiába dobtuk fel a kérdést, hogy ennyiből akár maguk airbnb-zhetnének, hogy ne Zsidai Zoltán Roy keressen a bérlakásokon.

„Fantasztikus” lakosztály, aki itt száll meg, az a hatalmas teraszon ülve „a Mátyás templomot látja egy kávé felett” – ilyen giccsbe hajlóan idilli képpel festette le a Pest-Buda Hotel munkatársa, milyen élmény a legexkluzívabb tetőtéri lakosztályukban lakni. „Ez úgy rendben van, szerintem minden magyarnak” – ecsetelte tovább a honlapjukon is reklámozott „Budapest történelmi szívében”-lakni fílinget, amikor szándékosan nem újságíróként, hanem egyszerű turistaként érdeklődtünk a szobafoglalás részleteiről.

Valószínűleg „minden magyar” azonban nem engedheti meg magának, hogy a Zsidai-csoport által üzemeltetett hotel atelier lakosztályának teraszán kortyolgassa el azt a kávét. Ugyanis napi 290 euróba, aktuális árfolyamon mintegy 88 ezer forintba kerül, hogy saját leírásuk szerint az „eredeti barokk tetőszerkezet” alatt hajtsuk álomra a fejünket, lábaink előtt terüljön el a város a „padlótól a mennyezetig nyíló ablakon” át, és élvezzük a „padlótól a plafonig üvegfalas, hatalmas walk-in zuhanyos” lakosztály kényelmét.

Pedig az exkluzív lakosztályt, ahogy a Pest-Buda Hotel többi, „egyedileg berendezett luxus szobáját” is szó szerint a közvagyonban alakították ki: a „boutique hotel” ugyanis potom áron megkapott, önkormányzati bérlakásokban üzemel. Így az ezekért összesített kifizetett havi díj röhögve kifizethető abból, ami ennek az egyetlen tetőteraszos lakosztálynak a kiadásából folyik be egyetlen hétvége alatt.

Lakásokra lebontva kikértük a bérleti díjat

A hvg.hu korábban cikksorozatot közölt Zsidai Zoltán Roy cégcsoportjának várbeli éttermeiről, amelyek szintén önkormányzati ingatlanokban üzemelnek. A kerületi városháza szomszédságában például egy egész ingatlankomplexumot – éttermet, 5 lakást, irodát és üzletet – vehetett bérbe önkormányzattól havi 1,71 millió forint plusz áfáért, amely leosztva 1670 forintos négyzetméterárat jelent. Ez a Baltazár étterem és hotel, amely kívülről nagyon hasonló konstrukciónak tűnik, mint a Fortuna utcában található Pest-Buda: az alsó szinten működik az étterem, felette találhatóak a kiadó lakosztályok és szobák.

Itt írtuk meg, hogy a Pest-Buda Bistrót milyen feltételekkel bérli a Zsidai Grouphoz tartozó Harlequin Kereskedelmi és Marketing Kft., a Magyar Narancs pedig korábban a felette található lakások összesített bérleti díját közölte. Ezt követően a Várba bekvártélyozott rokonokat villantó kerületi polgármester, Nagy Gábor Tamás hivatalától kikértük az összes olyan bérleménynek a listáját, amelyek céges használatban vannak. Így derült ki, hogy míg a Baltazár étterem és hotelért, mint egységért fizetnek havi 1,71 millió forintos díjat Zsidaiék, a Pest-Buda szobái az önkormányzati nyilvántartásban továbbra is bérlakások, külön-külön megállapított bérleti díjjal. Többször megismételt kérésünkre végül nagy nehezen kiadták, hogy pontosan mennyit fizetnek a közvagyon részét képező ingatlanokért:

az I. emeleti 42 m2 lakásért 16 400 forintot,
az I. emeleti 64 m2 lakásért 24 991 forintot,
a II. emeleti 99 m2 lakásért 38 658 forintot,
a tetőszinti 118 m2 lakásért pedig 46 077 forintot.

Ha összevetjük az önkormányzattól kapott lakások paramétereit a Pest-Buda Hotel honlapján található ismertetőkkel, egyértelmű, hogy az önkormányzati bérleményeket osztották fel lakosztályokra és szobákra, és adják ki. Ezt követően érdeklődtünk a hotel illetékes munkatársánál, részletes tájékoztatást kérve az árakról.

Egyetlen éjszaka 38-88 ezer forint a bérlakásból lett hotelben

Mint kiderült, az árszabás időszakos, akár naponta változhat, nemcsak a szezontól, de a fővárosi rendezvényektől és a telítettségtől is függően, de felvilágosítást adott minden lakosztály-típus alapvető árszabásáról. A már említett, tetőszinten található két atelier lakosztály 290 euró/éj árával a legdrágább, míg más lakosztályok 215 euróba, vagyis 65 ezer forintba kerülnek naponta. A kisebb, egyterű, többek közt az Országos Levéltárra és a Mátyás templomra néző Delux szobáért 155 eurót, tehát 47 ezer forintot kérnek naponta, míg a sima szobáért – ami a munkatárs megfogalmazása szerint nem néz ugyan különleges részre, de nagyon hangulatos – is 124 eurót, vagyis 38 ezer forintot.

De a sima szobák is „annyira jók a szobák, hogy sokan rájönnek, nem is akarnak kimenni, lejönnek ebédelni és mennek is vissza” – hangzott a vendégcsalogató önpíár.

114-szeres különbség is lehet

Az önkormányzati bérleti díj, és a szállóvendégektől kért, maximálisan elérhető szobaár között egészen extrém árkülönbség van. A saját ismertetőjük szerint a legfelső szinten két 35 négyzetméteres atelier lakosztály van, amelyekhez kb. ugyanekkora tetőterasz tartozik. Valószínűleg ez felel meg a budavári jegyzőtől kapott listában 118 négyzetméteres tetőszinti lakásként feltűntetett ingatlannak. Ha azt vesszük, hogy mondjuk csúcsszezonban egy hónapon át teltházzal fut az egyik luxusapartman, akkor maximálisan havonta akár 2,6 millió forint is befolyhat a kiadásából. Mivel a tetőszinti önkormányzati ingatlan egészéért fizetnek 46 ezer forintot, ennek felét, 23 ezer forintot alapul véve a különbség 114-szeres.

Az elrendezésre a rendelkezésünkre álló adatokból és Zsidaiék saját honlapjukon közzétett leírásokból következtetünk, hiszen a luxuslakosztályokban nem járhattunk, és a bérlemények átalakításán dolgozó építészeket is hiába kérdeztük. Bár egy építészeti szaklapban hosszú cikket írtak a „Pest-Buda újjászületéséről”, az építész csapatot vezető Hild Csorba Bernadett nem volt hajlandó nyilatkozni, sőt, még a kérdéseket sem hagyta feltenni. Egy munkatársa annyit árult el, hogy a megbízójuk nem az önkormányzat, hanem a Zsidai-csoport volt.

Egész augusztusban nem válaszol a nyárra hivatkozva

Zsidai Zoltán Roynak is eljuttattuk kérdéseinket július végén, de marketinges kollégáján keresztül annyiban reagált ezekre, hogy a „nyári szabadságok miatt” egészen augusztus végéig nem tudnak ezekkel érdemben foglalkozni.

A Pest-Budának és a Baltazárnak, vagyis a „Fortuna 3. szám alatti és a Nándor u. 9. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérbeadásának feltételei egymással össze nem hasonlíthatóak, hisz a két ingatlan teljesen eltérő jogi státusszal került bérbeadásra” – közölte a budavári jegyző, Nagy Teodóra. A Baltazár épületét ugyanis egy teljesen üres épületként hasznosították, ezért tudták rögzíteni a szerződésben, hogy itt étterem és „idegenforgalmi célokra használt egyéb részek” is vannak. „Ezért fizet a bérlő eltérő nagyságrendű bérleti díjat a Fortuna 3. szám alatti ingatlanhoz képest” – magyarázta.

A Pest-Budának helyt adó épületben azonban több bérleti joggal terhelt ingatlan volt, és Zsidaiék több lépcsőben szerezték meg mind a négyet. „Az épületben két lakás bérleti jogát nyilvános pályázat útján nyerte el, a másik lakás bérlőjévé piaci csere útján vált, ami azt jelenti, hogy egy saját tulajdonú ingatlan tulajdonjogát adta cserébe a bérleti jogért”, az önkormányzatnak pedig a piaci cserébe „a lakástörvény alapján érdemi beleszólása csak nagyon szűk körben van”.

A tetőszint beépítési jogáért a tetőtér forgalmi értékének 50 százalékát kellett Zsidaiéknak kifizetniük, így lettek az általuk finanszírozott beépítés után bérlők. „Ezt követően jelezte e bérlő, hogy saját költségén elvégezné az önkormányzati tulajdonú műemlék épület felújítását. Ehhez a képviselő-testület hozzájárult, mint ahogyan ahhoz is, hogy a négy egység bérleti szerződéseit egy szerződésben vonja össze” – közölte a budavári jegyző a hvg.hu-val. Arra a kérdésünkre nem válaszolt, hogy ennyiből nem érné-e meg jobban, ha az önkormányzat maga kezdene airbnb-zni a bérlakásokkal és a befolyt bevételt közcélokra fordítaná.

Köszi, önkormányzat a „pazar helyért”

A Pest-Buda eredetileg 1696-ban nyitotta meg kapuit, így Zsidaiék honlapjukon az „ország legrégebbi szállodájaként” írnak a hotelről, amelyet 2016-ban felújítottak. Több nagy foglalási oldalon is fenn vannak, és persze elsősorban a „pazar elhelyezkedéssel” csábítják a pénzes turistákat. „Értékelések szerint ez az egyik legjobb elhelyezkedésű szállás Budapesten” – olvasható az egyik oldalon, „nem csoda, hogy Budavár, Budapest I. kerülete az utazók kedvence”.

Úgy tűnik, a budavári önkormányzatnak pedig a Zsidai-csoport a kedvence. Még akkor is, ha hálátlan módon a Pest-Buda honlapján a közvagyonban berendezett luxusszállást csak mint „családi tulajdonú boutique hotelüket” emlegetik.
(HVG)

Bal-Rad komm: „…a közvagyonban berendezett luxusszállást csak mint „családi tulajdonú boutique hotelüket” emlegetik…”

(https://hu.wikipedia.org/wiki/Zsidai_Zolt%C3%A1n_Roy)

-Nade ki is „EZ” a Zsidai Zoltán Roy?

Ahogy a wiki írja: „Zsidai Zoltán Roy (Rochester, USA, 1976. augusztus 30. –) közgazdász, magyar gasztro szakember és Pro Turismo díjas étteremtulajdonos, tagja a magyar Bocuse d’Or Akadémiának…”

– És hát nem mellesleg Döbrögi Elsőszülött Gyermekének, Rasi Hercegnőnek a szakmai mentora! Mint MAGYAR GASZTRO SZAKEMBER, stb.

Magyarán: az Új Nemmzetthy Elyth Igazi Belsőkörös udvaronca.

Valódi borostásképű!

Csoda-e, hogy családi tulajdonként emlegetnek dolgokat. Hiszen „bérlőkként” élhetnek elővásárlási jogukkal. Kedvezményes áron. Ma egyszer úgy dönt a tulajdonos „önkormányzat”!

És miért ne dönthetne úgy?

Mi meg persze csupán irigykedő pórok vagyunk!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

De most akkor hogy is van ez…?

Ír férfit lőtt hasba az amerikai oktató Soroksáron

Ha egy igazán izgalmas programot keresel Budapesten, akkor nálunk megtalálod – hirdeti magáról az a soroksári lövészklub, ahol múlt szombaton véletlenül az egyik lövészetvezető hasba lőtt egy ír férfit. A lövedék szemből érte a vendéget, majd miután keresztülment a testén, a hasfal oldalán távozott. A sérültet a lövészet dolgozói a helyszínen ellátták, a mentők súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Az ír férfinak az volt a szerencséje, hogy a lövedék nem érintett létfontosságú szerveket, így ma­radandó sérülés nélkül megúszta a kalandot. A Borsnak az egyik korábban ott dolgozó, szintén lövészetvezető azt mondta, a Kalasnyikov típusú gépkarabély figyelmetlenségből sült el.– Nagyon meleg volt aznap, valószínűleg emiatt is figyelmetlenebb volt a lövészetvezető. Ismerem a helyet és az ott dolgozókat, kiképzett, profi szakemberek, de ilyen balesetek minden körültekintés ellenére megtörténhetnek – magyarázta informátorunk, aki korábban szintén tartott edzéseket a soroksári lőtéren, ami a baleset után határozatlan időre bezárt.

Úgy tudjuk, a vétkes lövész amerikai állampolgár volt, és nem közvetlen munkatársa a lőtérnek, csak időnként edzést tartott ott.A baleset körülményeit a BRFK életvédelmi osztálya szakértőkkel együtt vizsgálja. A hatóságok foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak nyomozást, a vétkes lövészt gyanúsítottként hallgatták ki, akár egy év börtönre is ítélhetik.
(bors)

Bal-Rad komm: Előre bocsátva – NEM VAGYUNK LÖVÉSZETI DOLGOKBAN (sem!) SZAKÉRTŐK! De információink szerint a Kalasnyikov gépkarabély az nem egy kisöblű sportpuska. Nem az ún. „kispuska”, aikkel lődözgetnek-gyakorolgatnak az arra kedvet érzők. Sőt! Véleményünk szerint a Kalasnyikov ILYEN HELYEKEN – CIVIL LŐGYAKORLATOKON…?

Amerikai „edző”? Ír „gyakorló”? Youdapesten? (Eléggé messzire elutaztak egy kis lőedzés kedvéért!)

Volna még kérdésünk!

DE MINDEZ JOGSZERŰ!

http://www.celeritas.hu/

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Eljő a patkolókovácsok ideje

Elegük lett a fogorvosoknak: nagy dobásra készülnek

A tb-betegeket ellátó fogorvosok egy éve sürgetik a finanszírozás rendezését, ám miután nem történt előrelépés, szeptember elején három napon át tiltakozásul várhatóan csak sürgősségi eseteket látnak majd el – írja a Magyar Idők.

Nagy Ákos keszthelyi fogorvos a lapnak elmondta: a közfinanszírozott fogorvosok egy hónap múlva, szeptember 4. és 6. között tartanak tiltakozó akciót.Jelenleg a magyar állam évente összesen 28 milliárd forintot, vagyis lakosonként 2800 forintot fordít fogászati ellátásra. A Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának számításai szerint ez pont a fele a szükséges minimumnak.

Herczeg Olga, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának alelnöke korábban a Sonline.hu-nak azt mondta, az utóbbi tizenkét évben több mint ezer fogorvos távozott külföldre, ez öt évfolyamnyi szakembert jelent évente. Hozzátette, a fiatal fogorvosok nagy része nem vállalja a tartósan alulfinanszírozott körzeteket, ahol a lakosság zömének fogászati ellátása történik, a jövőjüket magánpraxisban vagy külföldön képzelik el.
(penzcentrum)

Bal-Rad komm: Döbrögisztán közegészségügye keretében az állam „…évente összesen 28 milliárd forintot, vagyis lakosonként 2800 forintot fordít fogászati ellátásra…”

A 2016-os látvány- és csapatsport támogatásra pályázó sportszervezetek összesen 1291 programot nyújtottak be, ezek közül 34-et utasítottak el. Az elfogadott 1188 sportfejlesztési programra az MLSZ 28,5 milliárd forintnyi közpénzt ítélt meg-olvasható az Index.hu összesítésében: http://index.hu/sport/futball/2016/12/16/kozel_3_milliardot_kaszalt_orban_fociakademiaja_az_idei_taon/

Ezt a 28,5 milliárdot CSAK A FUTBALLRA…

Egyébként meg minek a magyar köznépeknek a fogorvos? Ha nincs mit rágni-minek a fog? Ha meg nem kell a fog-minek az agyarász?

[KGVID]http://balrad.ru/wp-content/uploads/fogh.mp4[/KGVID]

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Félelmetesedik operetthadseregünk

Célzsebekkel, könnygáz gránátokkal acélosítja magát a Honvédség

A Magyar Honvédség megújítását célozza a Zrínyi 2026 program, ennek részeként a honvédelem minden területére – így a ruházatra és a technikai arzenálra egyaránt – kiterjedő korszerűsítésbe kezdett a minisztérium.

A tárca honlapján elérhető beszerzési dokumentumok egyike szerint összesen 3585 darab, 40 milliméteres könnygáz gránát beszerzésére írt ki nemzeti, tárgyalásos védelmi eljárást tendert július végén a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatala. A pályázatra augusztus 23-ig lehet benyújtani az ajánlatokat. A leendő nyertesnek hat hónapja lesz teljesíteni a szerződésben foglaltakat.

A tárca az alábbi eszközökre írta ki a pályázatot:

1425 darab lőtéri gyakorló barikádtörő gránát
720 darab közeli hatótávolságú könnyfakasztó gránát
720 darab nagy hatótávolságú könnyfakasztó gránát
720 darab gumigolyós gránát

Persze kérdés, hogy a program részének lehet-e tekinteni ezeket a beszerzéseket, vagy attól függetlenül amúgy is szükség volna rájuk. Mint például arra, amelynek a határideje hamarabb, már augusztus 10-én lejár. Ez a kiírás úgynevezett célzsebek beszerzését célozza. Ezek a zsebek a katona védőmellényén a különböző eszközök – gránátok, tárak, kulacs, rádió – elhelyezését szolgálják. Összesen 8390 darab célzseb megrendelését tartalmazza a pályázat.

Találtunk egy már lezárt tendert, amelyik „szövött karjelzés” beszerzéséről szól. A gyakorló, illetve köznapi/társasági karjelzések megrendelése három éves időszakot ölel át, 2017 és 2019 között. A rendelkezésre álló keretösszeg 8 661 417 forint évente. A dokumentum szerint az ajánlatkérő – vagyis a minisztérium – nem vállal kötelezettséget a teljes keretösszeg kitöltésére. Minimum a felére viszont igen.

A pályázatot a debreceni Harmónia 91 Kft. nyerte el. A cég főtevékenysége az egyéb, máshova nem sorolt új áru kiskereskedelme. A pályázat szempontjából azonban fontosabb, hogy 19 vadászboltból álló hálózatot üzemeltetnek. Magánvállalkozásként elsőként ők kaptak engedélyt a rendszerváltás után lőfegyver- és lőszerforgalmazásra.
(mfor)

Bal-Rad komm: A „célzsebekről” – mondjuk NEKÜNK – nem okvetlenül az jut az eszünkbe, amit „ezek” mondanak. Persze ez is a mi hibánk. Nekünk mindenről csak „AZ” jut az eszünkbe. De még „azabb”, ha belegondolunk abba, hogy 8390 ilyen „célzsebről” van szó, amibe gránátok, kulacs, tárak, rádió rakandó. (Esetleg a „célzseb” úgy értendő, hogy IDE LŐJETEK!?)

Namármost. A táraknak – legalábbis a Kalasnyikovhoz valóknak – van tártáska. Gránátoknak felföggesztő karabiner, amivel a derékszíjra…! A kulacsnak úgyszintén. A rádiót pedig szintén zseben kívül viselik, mert…-praktikus okokból. Azt babrálni kell, és nem előkotorászni. Ám ha feltételezzük, hogy minden fölsorolt kegytárgynak külön-külön zseb dukál, akkor a 8390 célzsebet el kell osztanunk néggyel, és máris kijön a matek szerint durván 2100 FELHASZNÁLÓ!

Ennyi katonája lenne opretthadseregünknek? Akik magukon viselik ezeket a zsebeket? Vagy mindegyik kap esetleg kettőt? Gránát-kulacs, tár-rádió leosztásra. Akkor már viszont 4200 bevetésre alkalmas „honvédet” hoz ki a matek!

A HON VÉDELMÉHEZ BŐVEN ELEGENDŐ!

Gondoljunk bele: 1440 könnyfakasztó gránáttal fölszerelve ez az „erő” bármilyen sikítva röhögő ellenséget képes harcképtelenné tenni!

Amit aztán a 720 gumigolyós gránát fenekükre irányzott kilövésével tudatosíthat is a magyar „honvéd”!

Jut eszünkbe: biztosan van olyan is, hogy kéjgáz. Ami röhögőgörcsöt okoz. A lefújtnál. (Vagy az fölösleges? Elég csak rápillantani a magyar „honvédre”? És máris…)

Nem akarjuk mi cikizni a magyar „haderőt”! De ilyen készségekkel LEGFELJEBB A BELSŐ „ELLENSÉG” ELLEN tudnak helytállni. A Nemmzetthy Kukkolda előjelző rendszerének hatékony igénybevételével együtt. Ha időben a tett mezejére érnek!

De amúgy még a cigicsempészeket sem…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Nem mindenki „Gyurma”!

Panaszt tesz a rendőri igazoltatás közben elhunyt férfi családja

A rendőrség szerint azonban minden szabályszerű volt, és nem történt mulasztás. Az áldozat fia szerint azonban ez nem egy „normális” igazoltatás volt.

Péntek délután vesztette életét az a férfi, aki rendőri intézkedés közben rosszul lett és elájult.

A szemtanú, aki végig a férfi mellett volt, az RTL Híradónak azt mondta: indokolatlanul megrúgták a barátját, aki ettől elesett, beverte a fejét, elájult, majd meghalt. Az áldozat fia pedig arról beszélt: látta, amint a járőrök tanakodnak: hogyan élesszék újra a férfit. Az ügyészség nem nyomoz az ügyben, mert szerintük nem merült fel bűncselekmény gyanúja, és az igazoltatás során sem történt szabálysértés.

(HVG)

Bal-Rad komm: Egy „erősen középkorú” mérnökember a jog-és szakszerű rendőri igazoltatás közben elhunyt férfi.

Nyilvánvaló és érthető, hogy ez esetben IS a rendőrség védi a mundér becsületét. De az is nyilvánvaló, hogy „vannak problémák” az országutak rémeiként fel S’ alá grasszáló, nagyon sokszor a tisztességes és jogkövető magatartást tanúsító, EGYSZERŰ állampolgárokkal SZEMBEN „eljáró” – többnyire fiatal, „unokakorú” rendőri állomány MAGATARTÁSÁVAL.

Az eset az ügyészség szerint egyértelmű. Az igazoltatás sikeres volt, csak a delikvens belehalt!

Jobb ha szokjuk. Hiszen nem mindenki M. Richárd – „Gyurma”!

Kapcsolódó kép

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com