„Foci” bővebben

"/>

Foci

Minden idők egyik legbizarrabb büntetőjét adták meg Brazíliában

A vendég Criciuma egyik játékosa pofátlan megoldást választott az ígéretes hazai támadás megállítására.

Abszurd jelenetsorozatnak lehettek szemtanúi azok, akik a Flamengo – Criciuma Brazil-elsőosztályú mérkőzést választották szombat este.

Kisebb meglepetésre a vendég együttes szerzett vezetést az első félidő 35. percében Rodrigo góljával. A második játékrészben azonban a hazaiak átvették az irányítást.

A 64. percben a mérkőzés első tizenegyesét még kihagyta a hazai csapat, Pedro gyengécske büntetőjét Gustavo könnyedén hárította.

A brazil támadó nem sokkal később javította hibáját. A 76. minutumban a Copa Américáról visszatérő de Arrascaetatól kapott nagy labdát, és higgadtan gurított az alsóba.

Ezután következett az év, de az is lehet hogy a világ futballjának egyik leghihetetlenebb jelenete.

 

A Flamengo támadott éppen a vezető gólért, viszont egy második labda is bekerült a játéktérre, pont a Criciuma tizenhatosán belülre. De Arrascaeta passzolt Evertonnak, a brazil szélső pedig éppen kicselezte volna a vendégek egyik hátvédjét, amikor Gustavo Barreto a másik játékszerrel nemes egyszerűséggel kirúgta a lába elől a labdát.

A játékvezető azonnal tizenegyest ítélt, amit Gabriel Barbosa tökéletesen végzett el. A Flamengo nagy nehézségek árán és egészen groteszk körülmények között, de sikerrel vette a mérkőzést és megőrizte dobogós helyezését.

A vendégek kapusa, Gustavo szerint „a szurkolók a második labda bedobásával beavatkoztak a mérkőzésbe, és megzavarták csapattársait”.

A győztes gólt szerző Gabigol pedig a következőket mondta:

„Sosem láttam még ilyet, de ez a szabály. Jól döntött a játékvezető. Örülök, hogy a pályán lehettem és értékesíthettem a büntetőt” – mondta.                                      (sport365.hu)

Elkérte a kapustól a labdát a védő, majd megrúgta az év egyik legnagyobb gólját

Ryley Towler felkészülési meccsen rúgta meg az év egyik legnagyobb gólját.

Az európai klubok nagy része még csak a felkészülés első szakaszában van, kevés a futball, de most mégis tudunk mutatni egy szenzációs gólt.

A Portsmouth védője, Ryley Towler egy felkészülési meccsen a saját kapusától kérte el a labdát, és egy megszokott előre passz helyett inkább megindult, a félpályán átjött a labdával, majd látta, hogy a kapus nincs a helyén, ezért ráemelte. Egy olyan gól lett a végeredmény, amit soha nem fog elfelejteni:

(player.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com