Gazdasági csőd felé száguld Döbrögisztán – Szégyen, de az osztrák helyett már a román életszínvonalat üldözzük
Nem sok olyan bizonyosság volt a rendszerváltozás óta a magyarok fejében, mint az, hogy fejlettebbek vagyunk Romániánál. Mostanra azonban már ez is megdőlt: az egy főre jutó GDP-ben leelőztek, a fogyasztásban pedig már messze előttünk járnak.
A közgazdasági ügyekkel különösebben nem foglalkozó nagyközönséget is megmozgatta a hír: az egy főre jutó bruttó hazai termékkel mérve Románia 2023-ban leelőzte Magyarországot. Az Eurostat a tavalyi év előzetes adatai alapján az uniós átlaghoz mérte a tagállamokat; a magyar adat ugyancsak a sor vége felé található – olvasható a Portfólióban Bod Péter Ákos elemzése.

A közvélemény azt már megemésztette, hogy a gazdasági teljesítmény szokásos mutatói szerint Magyarországot nemcsak a régebbi uniós tagállamok többsége előzi meg, hanem újak is, amelyek velünk együtt léptek be az Európai Unióba húsz éve: Csehország, Szlovénia, Észtország. Arról is lehetett tudni, hogy a lengyel gazdaság töretlenül fejlődött a valamikori alacsony szintről, és idővel beért minket.
A román eset azonban kétségtelenül más. Ha volt eddig valami bizonyosság a magyar fejekben a zavaros és gyorsan változó világ ügyeiről, az éppenséggel a keleti és déli szomszédjainkhoz mért viszonylagos fejlettségünk tudata. Ráadásul Románia – Bulgáriával együtt – még EU-taggá is később vált. Az utóbbi ország viszonylag távol van, mint ahogy Lettország, Litvánia is, és egyikük sem tartozik a magyarok referencia-keretébe – ám nem ez a helyzet a román vagy a cseh(szlovák) vonatkozással.
Aki viszont a híreket rendszeresen olvassa, nagyon nem lepődhetett meg a román előzésen, hiszen már tavaly, a 2022-es év adatai szerint is szoros volt verseny, pedig akkor nálunk – választási év lévén – a lakossági fogyasztás, beruházás nagy hátszelet kapott a gazdaságpolitikától. Csak aztán jött a recessziós 2023: a magyar GDP csökkent csaknem 1 százalékkal, míg a román 2 százalékot meghaladóan nőtt. A leelőzés így papírforma volt. (propeller)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: MINDENRE VAN ÉRTHETŐ MAGYARÁZAT! TÖBB IS!
- A mi esetünkben pld. az, hogy a MI GAZDASÁGI elythünk – a POLYTHYKAY elythünk ösztökélésére – NEM BE, HANEM KIFEKTET!
- Ugyancsak nem mellőzhető az a tény, hogy az ELŐTTÜNK JÁRÓ EGYKORI SZOCIALISTA ORSZÁGOK VALAMENNYIT MEGTARTOTTAK A SAJÁT gazdaságaikból és piacaikból! Azaz: az ottani mindenkori politikai elit nem lopta és herdálta el JÓ „MAGYAR” MINTÁRA az ország vagyonát, és nem juttatta országát és népét gyarmati sorsra!
Ugyanakkor van még LEGALÁBB EGY MAGYARÁZAT!

Az előttünk járó felsorolt országok póri népségei – LEHETSÉGES – KEVÉSBÉ HISZIK A HAZUG MESÉKET, MINT MI – MAGYAROK!

