Teljesen letaposták a Deák téri virágokat a szombati ezresdobálás közben
„Nagy segítség ez a városzöldítésnek, köszönjük!” – üzente Budapest főtájépítésze.

– A hétvégi hőhullám sajnos agyára ment pár embernek és a „csodásan” kivitelezett „influenszer gerilla-marketing” áldozata egy frissen kiültetett virágágy lett. Nagy segítség ez a városzöldítésnek, köszönjük! – állapította meg Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Facebook-oldalán. Bejegyzését azt követően tette közzé, hogy – mint megírtuk – influenszerek egy erősen megkérdőjelezhető akciója keretében kétmillió forintot szórtak szét ezresekben az Andrássy út és a Deák tér környékén. Az alkalomra egy rakás, zsebpénz-kiegészítésre vágyó tizenéves gyűlt össze.
A tömegjelenetet az váltotta ki, hogy a Mobilfox nevű telefontokokat gyártó magyar cég reklámarcát, Szépréthy Rolandot a beszámolók szerint kirúgták. A férfi ezután állítólag ellopta a cég TikTok csatornáját, és megzsarolta az alapító Diller Kevint azzal, hogy 25 százalék tulajdonrészt vagy 100 millió forintot követel, mivel szerinte az ő közösségi médiás tevékenysége nagyban hozzájárult a Mobilfox sikeréhez. Ezzel együtt beharangozta, hogy ha eléri, amit akar, kétmillió forintot szór le a cég irodájának tetejéről.
Úgy tűnik, elérte, amit akart vagy szimplán végrehajtottak egy előre megtervezett médiahacket, ugyanis a cég Dalszínház utcai telephelyénél tényleg elkezdték szórni az ezreseket. Az ezresek tetőről való hajigálásával azt követően hagytak fel, hogy a tömegnyomorban rosszul lett egy lány. A kidobóemberek ekkor lökdösni kezdték a pénzre ácsingózó fiatalokat, hogy teret csináljanak maguknak, de a tér közepe felé haladva az influenszerek hasonló káosz generálásával folytatták reklámtevékenységüket.

Gyerekek taposták egymást a Deák téren, miután influenszerek kétmillió forintot szórtak szét közöttük ezresekben
Akár tragédia is történhetett volna a… (Népszava)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Képzelt – vagy nem is annyira képzelt – beszélgetés a nagypapa és a tízesztendős unoka között:
-Aztán van – e már valami elképzelésed arról, hogy mi leszel ha nagy leszel?
VAN HÁT! INFLUENSZER LESZEK! – így az unoka.
-Influenszer? – hát az mivel foglalkozik?- faggatja tovább az öreg az unokát.
AZ INFLUENSZER AZ EGY OLYAN FOGLALKOZÁS, AMIKOR MEGMONDJA AZ ŐT A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN KÖVETŐKNEK, HOGY MIRŐL HOGYAN GONDOLKODJANAK!- válaszolja az unoka.
-És jól fizet ez az influerszenkedés? – kérdi az öregember.
LÁTHATOD! KÉT KÉZZEL SZÓRJA AZ INFLUENSZER A PÉNZT A KÖVETŐI KÖZÉ! – mondja a csemete.
-Node honnan van neki annyi pénze, hogy két kézzel szórhatja? – kérdezi a nagyapa.
HÁT… – „ÖSSZEDOBJÁK” NEKI A KÖVETŐI! – válaszolja az unoka.
Furcsa egy hely lett ez a világ! – morfondírozik az öreg. Emberek azért követnek – fizetnek valaki(K)nek, hogy az megmondja nekik, hogy miről – mit GONDOLJANAK?!

