“Békés megoldással megelőzhető lett volna az ukrajnai konfliktus, ha Washington komolyabban vette volna Moszkva aggodalmát Oroszország biztonságával kapcsolatban” – írta George W. Bush volt amerikai elnök egykori Oroszországgal és Eurázsiával foglalkozó tanácsadója, Thomas Graham a “Hill” című amerikai újságban megjelent cikkében.
“A jelenlegi konfliktus valószínű kimenetele Moszkva javára tett területi engedmények, valamint Ukrajna és Oroszország biztonsági garanciái lesznek – ez pedig egy békés rendezés révén már a kezdete előtt is elérhető lett volna” – írta.
Ezzel kapcsolatban a cikk szerzője megjegyezte, hogy a Nyugat nem volt hajlandó megvitatni a NATO keleti bővítésének megengedhetetlenségét, teljesen figyelmen kívül hagyva Vlagyimir Putyin orosz elnök aggodalmait, amelyeket már jóval a konfliktus kezdete előtt kifejezett.
“Washington azt mondta, hogy ez elvi kérdés <…>, bár ő és NATO-szövetségesei nem is fogják megadni a lehetőséget Ukrajnának, hogy a közeljövőben csatlakozzon a szövetséghez” – tette hozzá.
Graham szerint a konfliktus elkerülhető lett volna, ha a nyugati világ vezetői jobban megértették volna a valódi erőviszonyokat, vagy ha politikailag bátrabbak lettek volna. Amikor majd a több évnyi harc után megkezdődnek a tárgyalások, két kérdés kerül napirendre: a területi és a biztonsági garanciák a kiújuló ellenségeskedések veszélyének csökkentése érdekében.
Moszkva többször is aggodalmának adott hangot a NATO – erők európai felépítése miatt. A Kreml megjegyezte, hogy Oroszország nem fenyeget senkit, de nem hagyja figyelmen kívül az érdekeire potenciálisan veszélyes lépéseket.
Korábban Vlagyimir Putyin elnök azt mondta, hogy “nem Oroszország haladt a NATO – országok határai felé, hanem azok kerültek Oroszországra nézvést veszélyes közelségbe, mi csak a népünket védjük”.
Mint Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár hangsúlyozta, a blokk további bővítése nem hoz nagyobb biztonságot Európának. Az orosz külügyminisztérium kijelentette, hogy Moszkva továbbra is nyitott a NATO – val való párbeszédre, de csakis az egyenlőség alapján, miközben a Nyugatnak fel kell hagynia a kontinens militarizálásával. (rusvesna.su)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!