Republikon: egy év alatt háromszázezer szavazót vesztett a vajdabanda
A Kétfarkú Kutya Párt beelőzte a Momentumot, a Fidesz népszerűsége minimális mértékben tovább csökkent, de az ellenzék így sem tudja megközelíteni a kormánypártokat szűk öt hónappal az európai parlamenti és önkormányzati választás előtt – derült ki a Republikon Intézet januári pártpreferencia-kutatásából, amit a Telexen ismertetünk először.
Az újévben gyakorlatilag nem változtak a pártpreferenciák a Republikon legutóbbi, december elején publikált méréséhez képest. Minden harmadik választónak (34 százalék) nincs pártja, így továbbra is a bizonytalanok tábora alkotja a legnépesebb választói csoportot. A következő hónapok egyik nagy kérdése, hogy a pártok mennyire tudják aktivizálni ezt a választói réteget.
A Fidesz-KDNP népszerűsége a teljes népességen belül – hibahatáron belül – 1 százalékponttal csökkent novemberhez képest, most 28 százalékon áll. Tavaly ilyenkor még 32 százalékon voltak, azaz egy év alatt 4 százalékot, bő 310 ezer szavazót vesztettek a teljes népesség (felnőttek) körében.
Ez már statisztikailag releváns visszaesés. Továbbra is a pártválasztók 43 százaléka szavazna a kormánypártokra egy most vasárnapi választáson.
A DK stabilan tartja a második pozícióját a pártok rangsorában, a teljes népességben változatlanul 12 százalék Gyurcsány Ferencék támogatottsága. A pártválasztók körében egy százalékot tudtak javítani novemberhez képest (19), a húsz százalékos határt azonban utoljára tavaly márciusban tudták megugrani a Repulbikonnál. A Mi Hazánkat találjuk a képzeletbeli dobogó harmadik fokán, Toroczkaiék népszerűsége a teljes népesség körében 6, a pártválasztóknál 9 százalékon áll.
Szűk öt hónappal a választások előtt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt beelőzte (igaz, hibahatáron belül) a Momentumot a pártválasztók körében. A Kutyapártra a biztos választók 8, míg a tisztújításra készülő Momentumra 7 százalék szavazna. Az új elnöknek, Donáth Annának komoly kihívás lesz, hogy a következő hónapokban feljebb tornázza a párt népszerűségét, ha a Momentum meg szeretné tartani a 2 EP-mandátumát a júniusi választáson. A párt támogatottsága a teljes népesség körében 5 százalékon van – csakúgy, mint az MKKP.
Az ellenzéki összefogásért aláírásgyűjtést indító MSZP népszerűsége sem mozdult el novemberhez képest: a teljes népesség 3, a pártválasztók 5 százaléka szavazna a pártra. Ezzel még éppen bejutna az Országgyűlésbe egy most vasárnapi választáson, ha önállóan indulna.
Ugyanez nem mondható el az LMP-ről, a Jobbikról és a Párbeszédről. A Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti indulásában reménykedő Ungár Péterék népszerűsége januárban 1-1 százalékponttal csökkent, 2, illetve 4 százalékon állnak a teljes népesség körében és a pártválasztóknál.
A Jobbik is vesztett 1 százalékpontot a pártválasztók között (3 százalék), míg Karácsony Gergely pártja, Párbeszéd támogatottsága 1-1 százalékponttal nőtt januárban a teljes népesség (2 százalék) és a pártválasztók (3 százalék) között. Ez azt jelenti, hogy az év elején a Jobbik és a Párbeszéd fej fej mellett áll a Republikon közvélemény-kutatása szerint.
Módszertan: A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült január 15-20.
között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint
reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. Hibahatár: +/- 3,2%.
A pártok tavalyi támogatottságának alakulását a közvélemény-kutatások főbb trendjeinek segítségével elemeztük részletes cikkben december végén. Bár a Fidesz rekordméretű inflációval és az elmúlt 13 évben nem látott gazdasági nehézségekkel találta szemben magát 2023-ban, és több százezer szavazót vesztett, ebből az ellenzék nem igazán tudott profitálni.
A Medián napokban publikált mérése szerint a kormányváltást akarók tavaly szeptemberi abszolút többsége idén januárra relatívvá, 52 százalékról 48 százalékra olvadt. (telex)
Medián: A magyar szavazók több mint fele nem akar kormányváltást
Magyarország uniós tagsága azonban még mindig elsöprő támogatást élvez.
Az elemzés megjegyzi, hogy csak az adhatna némi esélyt az ellenzéknek, amennyiben azt sikerülne egy EU-tagságról szóló népszavazássá, a tagság melletti kiállássá átalakítania.
A Medián rákérdezett az uniós tagsághoz fűződő viszonyra is. Eszerint a teljes szavazókorú népesség 83 százaléka teljes mértékben vagy inkább támogatja a magyar EU-tagságot, 14 ellenzi csupán, három pedig nem tud választ adni a kérdésre. (Népszava)
A balrad.hu kommentje a "kunyera" után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET...- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! - hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: "...Minden harmadik választónak (34 százalék) nincs pártja, így továbbra is a bizonytalanok tábora alkotja a legnépesebb választói csoportot. A következő hónapok egyik nagy kérdése, hogy a pártok mennyire tudják aktivizálni ezt a választói réteget...."
-Nagyon úgy fest, hogy a Mindegyiket Útálók Tábora EGYRE CSAK BŐVÜL, és ebben az égvilágon semmi csodálatos dolog nincs!
Mint ahogyan abban sincs, hogy Döbrögisztán polythykay maffiabandái NEM IS AKARJÁK AKTIVIZÁLNI EZT A LEGNÉPESEBB "VÁLASZTÓI" RÉTEGET!


