MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Október 23-án vasárnap kora reggel Horthy és Bethlen Vass miniszterrel tanácskozik a sikertelen küldetésről. Majd Gömbössel tárgyal Horthy a katonai intézkedésekről.
A vezérkar jelenti: nem sikerült végrehajtani Nagy Pál tábornok rendeletét, hogy Biatorbágynál robbantásokkal és a sínek eltávolításával megakadályozzák a vasúti forgalmat. A király eljutott Bicskéig. Lehár, Ostenburg katonákkal zsúfolt vonatai Budaörsnél.
Horthy és Bethlen eléggé reménytelennek látja a katonai helyzetet. Gömbös bizakodóbb. Közli: utasítására az államvasút nem szállíthat mást, mint Horthyhoz hű katonaságot Budapestre. Lefoglalta a helyiérdekű villamost. Hajnal óta ezen utaznak a saját erőik Budaörsre. Fegyveresen kilencszáz szélsőjobboldali védi itt a Horthy-rendszert. Ennyire olvadt le az a „válogatott” kétezer-ötszáz fő, amit Gömbös megígért Horthynak, Bethlennek.
Útban van már Budaörsre a budapesti helyőrség hat százada és két üteg tüzérsége is, de Gömbös tart az átállásuktól. Amiben leginkább bízik, az hogy Ceglédtől Budapesten át rövidesen Budaörsre érkezik az első nagyobb horthysta szellemű csapatszállítmány. Követi a Duna-Tisza közéről és a Tiszántúlról több megbízható egység.
Gömbös Zadravetz püspököt is mozgósítja. Ide-oda küldi megbízásokkal. Naplójában a püspök arról ír: Október 23-án megszólalt nála a telefon. Kérik, azonnal jelentkezzék a kormányzóságon. Átmegy. Igazi lótás-futás, fejveszettség mindenfelé. Felismeri rögtön a királyt hozók nagy taktikai hibáját. Gyors, villámszerű rajtaütéssel már itt ülhetnének a Várban. De hát ők minden bakterháznál megállnak, fogadják a zászló alatti dikciókat. így puccsot csinálni igazán nem lehet … Sajnálja, mert ha sikerülne a királypuccs, feltétlenül átállna őfelsége oldalára. Az elmúlt ősszel levelezett erről vele. Most amíg el nem dől, kié a győzelem … – kétszínűsködik, mint annyian Horthy legközvetlenebb környezetéből.
Feljegyez a hozzá hasonló kétszínűsködőkről egy epizódot, amit a Honvédelmi Minisztériumban széltében-hosszában mondogatnak. Belitska honvédelmi miniszter megkérdezte Bauer ezredest, az elnöki osztály vezetőjét: – Mondd, kérlek, sok Károly király érzelmű ember van itt a minisztériumban? – Azt, kegyelmes uram, csak akkor tudjuk meg igazán, ha a király őfelsége bevonul a Várba!
Horthy felhatalmazásával Gömbös elrendeli: a Budaörsnél felvonult erők mindenáron gátolják meg a királyi csapatok továbbutazását Budapest felé.
Gömbös a Várból telefonon irányítja a budaörsi ütközetet, amelyben mindkét fél részéről együttesen is legfeljebb háromezer-ötszáz fő vesz részt. Az egyetemi zászlóaljak és az őket segítő horthysta katonai erők támadása eredményes. A király csapatai, Ostenburgék visszavonulnak.
A királyi erők parancsnoka Hegedűs altábornagy. Vezérkari főnöke Lehár tábornok. Parancsára Ostenburg ellentámadást kezd. Eközben lép akcióba Hegedűs altábornagy, aki a királyhoz kényszerből és taktikázásból csatlakozott. Rábeszéli őfelségét és környezetét, találkozhassék a Horthy-erők főparancsnokával, Nagy Pál tábornokkal. Tárgyalni akar vele, hogy a királyi csapatok békésen bevonulhassanak Budapestre.
Hegedűs telefonon felszólítja a tábornokot: szüntesse be az ellenállást. Engedjen szabad utat a királyi csapatok bevonulására. A tábornok ezt megtagadja. Ellenben megegyeznek abban, hogy Hegedűs különmozdonyon a fővárosba siet találkozni Horthyval. Hegedűs jön is, noha a Horthyval való tárgyalásra nincsen engedélye a királytól.
Ostenburgék ellentámadása közben sikerre vezet. Eljutnak csaknem a kelenföldi állomásig. Elfogják az 1-es egyetemi századot. Ha e győzelem után Ostenburg továbbnyomulna és elfoglalná a kelenföldi vasútállomást, egy órán belül díszmenetben bevonulhatna a fővárosba. Hegedűs tábornok parancsára azonban meg kell állnia.
Amikor Ostenburg eredményt ér el Budaörsnél, Horthy és Bethlen, de a náluk optimistább Gömbös is meglepett megkönnyebbüléssel fogadja Nagy Pál tábornok telefonjelentését Hegedűs tábornok tárgyalási készségéről. Azt hiszik: a tábornok a király nevében érkezik. Remélik: segítségével, valamint a nagyhatalmak budapesti képviselőinek közbejöttével meggyőzhetik a királyt: álljon el trónfoglalásától, a polgárháborútól.
Döntőnek tartják a tárgyalást. Ha nem sikerülne eredményre jutniuk, akkor is elérhetik, amit Gömbös most a legfontosabbnak tart: néhány óra időt nyerni az ekkor már vidékről folyamatosan nagy számban útba indított, Horthyhoz hű csapatok Budapestre érkezéséhez: Budaörsnél a katonai fölény megszerzéséhez.
A budapesti francia főmegbízott angol kollégájával teljes egyetértésben küldi tájékoztató jelentéseit Párizsba. Semmi jelét nem mutatják annak, hogy külföldi hivatalos körök támogatnák a királypuccsot, ami Károly király legfőbb reménye. A világsajtó mindössze arról ír: Franciaország nagyon óvatos a magyarországi események megítélésében.
Bethlen-Gömbös azt tanácsolja Horthynak: legyen nagyon határozott Hegedűs tábornokkal. Hivatkozzék a kormány katonai erőfölényére, a nagyantant tiltakozására, a kisantant bizonyosra várható fegyveres beavatkozására. Hegedűs útján kérje fel őfelségét, jöjjön szűk kíséretével Budapestre. A tárgyalások idejére kössenek fegyverszünetet. Horthy ugyanakkor ígérjen előléptetést és mindent Hegedűs tábornoknak, ha átáll a kormány oldalára. Gömbös mindehhez újra és újra hozzáteszi: közömbös, hogy Horthy és Bethlen miről tárgyal Hegedűssel, sőt, esetleg a királlyal. Csak az időnyerés számít.
Bethlen, amíg Hegedűs tábornok megérkezik, a reá várakozó minisztertanács ülésére siet. Beszámol a kormányzóval együttesen megtett intézkedéseiről, valamint Vass miniszter eredménytelen küldetéséről.
Horthy, ahogyan ezt Bethlennel, Gömbössel megbeszélte, egyedül fogadja Hegedűs tábornokot. Hegedűs már bevezető mondataiban hűségét nyilvánítja a kormányzó iránt. Kétszínűsködik most is, hogy a király felé se csapja be maga mögött az ajtót.
Hegedűs közli Horthyval őfelsége eredetileg Nagy Pál tábornokhoz intézett felszólítását, hogy a kormányzó járuljon hozzá a királyi csapatok harc nélküli budapesti bevonulásához.
Horthy a maga és a kormány nevében határozottan elutasít minden felszólítást. Indokolásként hosszasan idézi a nagy- és kisantant tiltakozó jegyzékeit a király trónfoglalása ellen. – Sajnos, ezeket őfelsége nem ismeri – mondja Horthy pedig ezekből megtudhatná, hogy a királyi csapatok fegyveres bevonulása a fővárosba az ország végromlását idézné elő. – Kéri Hegedűst: az elmondott antant és kisantant közlések alapján győzze meg erről a királyt. Ha ez nem sikerülne, jöjjön őfelsége a Várba. Győződjék meg személyesen az antanthatalmak várható fegyveres beavatkozásáról, a király trónfoglalása esetében. Amennyiben őfelsége eljönne Budapestre, minden módon gondoskodna teljes biztonságáról, mozgási szabadságáról.
Hohler angol főmegbízott jelenti Londonnak: Tíz óra negyvenöt perckor meglátogatta Bethlen miniszterelnököt. Nála találta Károly király megbízottját. Bethlen arra kérte, mint a brit kormány képviselőjét, fejtse ki véleményét Hegedűs tábornok előtt az erőszakos trónfoglalásról. Hegedűs tábornok válaszából kiviláglik – jelenti Hohler -, hogy a volt király és környezete illúziókat melenget magában a kisantant cselekvésképtelenségéről, illetve a nagyhatalmak közömbösségéről. Hegedűs tábornok szerint Károly királyt java részben a pénz hiánya, anyagi gondjai sarkallták a visszatérésre. Ebbe Zita királyné hajtotta bele, aki hisztérikus. Lehárt mint parancsnokot, mérhetetlen becsvágy fűti. Rakovszkynak és Andrássynak politikai indítékai vannak.
Hohler azzal folytatja táviratát: Bethlen miniszterelnök és Bánffy külügyminiszter kijelentették: bár ők elvben valamennyien legitimisták, de első a haza iránti kötelességük. Sürgősen megüzenték ezért a királynak – idézik Horthy levelét -, mielőtt még késő lenne, mondjon le vállalkozásáról, amely az ország pusztulásához vezethet. Kérték, hogy a király jöjjön Budapestre. Vagy küldjön ide valakit maga helyett, akiben a leginkább megbízik, hogy ítélje meg a helyzetet. Továbbá, hogy ők mindenáron el akarják kerülni a vérontást, de ha a király nem áll el szándékától, és továbbindulna Budapest felé, megteszik mindazt, ami hatalmukban áll, hogy szembeszálljanak vele.
Engedély nélküli budapesti útjáról Hegedűs altábornagy délután két órakor érkezik vissza őfelségéhez, Biatorbágyra. Talál megfelelő indokot, hogy igazolja, miért ment Budapestre, tárgyalt Horthyval, Bethlennel, Hohler angol főmegbízottal. Nagy Pál tábornok kérte őt erre, és sikerrel biztatta.
Beszámolva budapesti találkozásairól, azt tanácsolja a királynak: tárgyaljon Horthyékkal. Meg lehet velük egyezni – fejtegeti biztatóan. – Ha ez nem sikerülne – érvel Gömbös módján -, akkor is feltétlenül szükséges a tárgyalás. Időt kell nyerniük, míg az őfelségére felesküdött dunántúli helyőrségek felvonulnak.
Őfelsége tanácskozik legszűkebb környezetével Hegedűs tárgyalásairól. Horthyval a tárgyalást attól teszi függővé, milyen Budaörsnél a katonai helyzet. Biatorbágyról átmennek ezért vonaton Ostenburgékhoz, Budaörsre. Ostenburg azzal fogadja őfelségét: épp e percben fegyverszüneti küldöttség érkezett Horthytól.
A király valamennyi tanácsadója, Rakovszky miniszterelnökkel az élen, azt a nézetet vallja: nem lehet megbízni Horthyban. Nem javasolják, hogy meghívására őfelsége egyedül utazzék Budapestre. Szerintük a kormányzó eddigi magatartásából csakis arra lehet következtetni: elfogatná a védtelen királyt, hogy minden lehető eszköz alkalmazásával a trónjáról lemondásra kényszerítse.
Tanácsolják ellenben elfogadni Horthy javaslatát, hogy megbízottaik találkozzanak. De ne Budapesten, hanem a front innenső oldalán, úgyhogy őfelsége állandó érintkezésben maradhasson megbízottaival. Fogadják el Horthy fegyverszüneti javaslatát is, nehogy azt mondhassa: ő kész volt tárgyalni őfelségével, aki nem adott neki erre módot.
Megállapodnak, hogy másnap reggel nyolc óráig tartó érvénnyel fegyverszünetet kötnek. Addig a csapatok a jelenleg elfoglalt helyükön maradnak. Reggel nyolckor a törökbálinti állomás melletti urasági majorban összeül a két fegyverszüneti bizottság.
Őfelsége és kísérete visszatér ezután Biatorbágyra. Hegedűs altábornagy visszamarad, hogy Horthy küldötteivel közösen meghúzza a térképen a fegyverszüneti frontvonalat, amelyet másnap reggel nyolc óráig mindkét félnek tartania kell. Hegedűs azonban olyan frontvonalat fogad el, amely annyira hátrányos a királyi csapatokra, hogy Kelenföld közeléből vissza kell vonulniuk csaknem Budaörsig. Újabb árulás ez részéről, amit később nyíltan bevall.
Bethlen miniszterelnök annyira biztos már a győzelemben – jelenti kormányának Hohler -, hogy azon töpreng, hol őrizzék Károly királyt, ha elfogják. Nagyon hálás lenne az antanthatalmaknak, ha javaslatot tennének: mely országba száműzhetik a királyt. Égetően fontos, hogy minden késedelem nélkül eltávolítsák Magyarországról …
Azaz, Bethlen veti fel az angol főmegbízottnál a király száműzetésének szükségességét, hogy utána ország-világ előtt az elháríthatatlan antantkövetelésre panaszkodhassék, aminek folytán Magyarország koronás királyát idegeneknek kellett kiszolgáltatnia …
Zadravetz püspök a naplójában arról ír: – A főhadiszállás teljhatalmú diktátora Gömbös Gyula. Rendelkezik, parancsol. Letartóztatásokat eszközöl a notórius karlisták közül. Midőn én szelíden bár, de komolyan felvetettem a „jogosság” kérdését, önhatalomra apellál, és a MOVE helyiségeit jelöli ki a letartóztatottak gyűjtőhelyéül. Közben jön Bethlen miniszterelnök, azzal tárgyal, majd felkeresi és külön szobába kéreti Gömböst – Albrecht főherceg. Rém bántó volt, hogy Gömbös a legmagasabb rangú urak jelenlétében egyszerűen elheverve a díványon osztogatta parancsait. Szóvá tettem ezt a modortalanságot. Azzal ütötte el, illetőleg magyarázta, hogy egyenesen Pécsről, a Bethlen-féle beszámolóról utazott fel, egyáltalán semmit sem aludt már három napja, de ébren kell lennie, fáradtságát is csitítania, mert másképp itt minden elvész … Bethlen és a kormányzó a kezébe dobták a jelen helyzetet, s ő meg is fogja oldani!
Horthyék közben megkapják a győri és komáromi helyőrség tisztjeinek hűségnyilatkozatát. Jelentik, hogy félrevezették őket, elállnak a királytól. Ettől kezdve az események szinte gombnyomásra peregnek. Horthy és Bethlen a megváltozott katonai helyzetben már csak formálisan kívánnak tárgyalni a királlyal. Feltételeket szabnak, amilyet csak győztes diktálhat a legyőzöttnek:
1. Feltétlen fegyverletétel.
2. Amnesztia mindenkinek, amennyiben a fegyvert haladéktalanul leteszik, kivéve a felbujtókat és vezetőket, őfelsége politikai tanácsadóinak felelősségre vonása tekintetében a rendes bíróság dönt.
3. Őfelsége a magyar trónról írásban, önként lemond.
4. A magyar kormány őfelsége személyi biztonságáért az országban való tartózkodása idején jótáll. Ideiglenes tartózkodási helyéről a budapesti nagyhatalmi képviselőkkel való tárgyalás után fog dönteni.
5. Végleges tartózkodási helye tekintetében a magyar kormány a nagyhatalmakkal megállapodik.
Horthyék semmibe veszik a fegyverszünetet is. Gömbös utasítására Than tábornok, a Budaörsnél levő kormánycsapatok parancsnoka, hajnali hat órai érvénnyel felmondja azt. Ostenburg az erről szóló értesítést csak hét óra harmincöt perckor kapja kézhez, amikor a kormány erői már csaknem bekerítették csapatait …
A budaörsi ütközet elvesztésével Károly király belátja: a hatalom visszaszerzéséért indított második puccs is elbukott. Megparancsolja: csapatai adják meg magukat. Majd a király és a királyné, Esterházy gróf meghívására, a vonatról átmegy a tatai kastélyba …
A horthysta történetírás nagy eseményként méltatja a budaörsi csatát. Pedig ütközetnek is aligha nevezhető. Mindössze kölcsönösen lőttek, lövöldöztek. Horthyék tizenegy, a királypártiak öt halottat veszítenek. A sebesültek száma hatvankettő.
A győzelmet nem is a budaörsi ütközet hozza meg a „legitimista” Horthynak, Bethlennek, a „szabad királyválasztó” Gömbösnek. Inkább az a közömbösség, amellyel az ország lakosságának túlnyomó része egyaránt fogadja a királypuccsot, illetve ennek leverésével Horthy-Bethlen-Gömbös együttes „országmentését”.
1921. október 24-én este a Kisgazdapártban a királypuccs leverőit ünneplik. A MOVE és az Ébredő Magyarok Egyesülete is képviselteti magát. Gömböst és az egyetemi ifjakat éltetik.
Kozma Miklós utasítására a Magyar Távirati Iroda valósággal ontja a budaörsi „nagy diadalról” szóló tudósításokat. Eckhardt Tibor, a kormány sajtófőnöke is ezt teszi. Megakadályozza ugyanakkor, hogy a legitimista lapok bármi kedvezőt közöljenek a királyról, vagy részvéttel írjanak róla.
Őfelsége két napig tartózkodik Tatán.
Horthy írja emlékirataiban: a gondoskodás őfelsége személyes biztonságáról reá és a kormányra hárult. Ebből a szempontból a leginkább megfelelő helynek a tihanyi bencés apátságot tartották. A király viszont Szombathelyen kívánt tartózkodni, nem az elszigetelt tihanyi apátságban. „Alattvalói” alázattal kényszerítették őfelségét, hogy Tihanyba menjen …
Bethlen azt hangsúlyozza: nem tekintik őfelségét letartóztatottnak. Ez lehetetlenség volna, hiszen Magyarország törvényes királyának számít.
Csalás és ámítás, hogy nem fogoly – mondja a király a felügyeletére rendelt Siménfalvy ezredesnek.
Október 26-án megérkezik Tihanyba a kormány két küldötte: Kánya Kálmán, gróf Csáky Imre. Feladatuk: a kormány nevében közöljék a királlyal lemondása szükségességét.
Őfelsége nem hajlandó lemondani.
A külföld trónfosztó törekvéseinek megelőzéseként az is felmerül: a király mondjon le kilencéves fia, Ottó főherceg javára. Csernoch bíboros hercegprímás ilyen értelmű ajánlatát Károly király ugyancsak elutasítja.
Gömbös ez alkalomból is felveti: ültessék Albrecht főherceget a trónra. Mellette Horthy tartsa meg a tényleges hatalmat. Horthy ingadozik. Talán ez lenne a leghelyesebb. Ezt a kisantant fegyveres fenyegetésének hatása alatt a királyság megmentéséért, egy másik Habsburg érdekében tenné. A legitimisták ez esetben kevésbé vádolhatnák azzal, hogy megszegi Károly királynak tett esküjét.
Bethlen azonban továbbra is arra törekszik, hogy megegyezzék a legitimistákkal és pártjukkal, a KNEP-pel. Hallani sem akar Gömbös javaslatának megvalósításáról.
Horthy minderre majd úgy emlékszik vissza, hogy nem az ő hibájából vált sürgőssé őfelsége mielőbbi eltávolítása az országból. Hohler angol főmegbízott megint másként ismeri a tényeket. – A kormányzó bízik abban – jelenti Londonnak -, hogy az antant hatalmak ez alkalommal nem mulasztják el sürgetni Károly király végleges lemondását és biztos helyen elkülönítését. A király lemondása azt is lehetővé tenné, hogy a kormány megfelelő törvényeket fogadtasson el a nemzetgyűléssel.
Magyarán: Hohler arról értesíti kormányát: Horthy-Bethlen neki személyesen ajánlották fel Károly király kiszolgáltatását a nagyhatalmaknak, kérik biztos helyen az őrizetbe vételét.
A királypuccsról kiadott Fehér Könyvben Bánffy külügyminiszter is azt állítja: a nagyhatalmak követelték Károly király kiszolgáltatását. A Külügyminisztérium később ezt az állítását, akárcsak Benes külügyminiszter esetében, kénytelen hivatalosan megcáfolni.
Kétszínűén jár el Horthy-Bethlen a királypuccsban részes, a király környezetéhez tartozó legfőbb legitimista vezetőkkel is. Amíg velük és a királlyal remélik a sikeres tárgyalást, Bethlen semmiképp nem enged Gömbösék követelésének, hogy tartóztassák le őket. Még mindig igyekszik valamiféle politikai egyezséget kötni a legitimistákkal. Horthy ezért feleli Gömbös követelésére: – Ha a jelen pillanatban letartóztatnák például Andrássy grófot, nincs olyan magyar törvény, amelynek értelmében eljárhatnánk ellene.
Valóban, amíg tart a tárgyalás a király lemondásáról, részt vesznek ezen a királypuccs politikai vezetői, Andrássy, Rakovszky, Gratz. Nem üldözik őket. Amint őfelsége nem hajlandó elfogadni a lemondást, Horthy-Bethlen talál törvényt a királypuccs vezetőinek letartóztatására. A szabad király választó Gömbösék a királykérdésben elérik ezzel a legfőbb politikai céljukat, hogy lehetetlenné tegyék Horthy-Bethlen további együttműködését a legitimistákkal. Eddig ők akarták Gömböseket eltávolítani Horthy-Bethlen mellől. Most ennek ellenkezője történik, összekovácsolódik inkább, mint valaha, Horthy-Bethlen-Gömbös egysége.
Elsőként letartóztatják Lehárt, Ostenburgot, a király titkárát, Boroviczényt és több vezető állású tisztviselőt. 1921. október 28-án az igazságügy-miniszter útján a minisztertanács felhatalmazza a királyi ügyészséget, hogy Rakovszky István, Andrássy Gyula gróf, Beniczky Ödön, Friedrich István, Sigray Antal gróf nemzetgyűlési képviselők és Gratz Gusztáv volt külügyminiszter ellen lázadás bűntette miatt, képviselői mentelmi jogukra tekintet nélkül, a bűnvádi eljárást a fennálló jogszabályok szerint szorgalmazhassa, nevezetteket letartóztatásban tarthassa.
A szélsőséges legitimista Friedrich István ellen az a vád: a királypuccs egyik kezdeményezője volt. Pedig a mérsékelt legitimisták – Rakovszky, Andrássy, Gratz – a királypuccs biztosabb sikere érdekében Friedrich közreműködéséről lemondtak. Friedrich emiatt elkeseredetten azzal jellemzi a királypuccs vezetését, Horthyék győzelmét: ha őt őfelsége beavatta volna a királypuccsba, akkor az másképp sikerült volna. Mert – úgymond – a puccsot nem három nap és három éjjel, hanem egyetlen éjszaka alatt kell csinálni!
Az ugyancsak letartóztatott Beniczky Ödön, volt belügyminiszter kijelenti: a királypuccs győzelme esetén ő csupán egy kegyet kért volna őfelségétől. A királyi udvar egyik sarkában letelepedhessék egy filmriporterrel, és reggeltől estig fényképeztethesse az előkelőségeket, akik hódoló tisztelgésre járulnak őfelsége elé.
Október 28-án Horthy és Bethlen személyes kérésére megérkezik a londoni Foreign Office válasza: Eleget téve a magyar kormány sürgős kérésének, utasították a jugoszláviai Novi Sadon állomásozó brit folyami flottilla parancsnokát: induljon Bajára. Vegye fedélzetére Károly királyt.
E közlés alapján fordul Bethlen levélben őfelségéhez: – Legkegyelmesebb Úr … A magyar felelős kormány nevében a legalázatosabban arra kell kérnem felségedet, hogy a szövetséges nagyhatalmak követelésének teljesítését legmagasabb beleegyező elhatározással lehetővé tenni szíveskedjék …
A király kijelenti: csakis a kényszernek engedve távozik Tihanyból. Bajára kísérik, ahol már várják.
A brit hadihajón száműzetésbe küldött királyi pár és kísérete a Fekete-tengeren nagyobb hajóra száll. Irány: Madeira szigete, Funchal.
A kisantant sürgetésére 1921. november 1-én a nagyantant párizsi nagyköveti konferenciája követeli a magyar nemzetgyűléstől: egy héten belül mondja ki IV. Károly király trónfosztását. Horthy-Bethlen vállalja a végrehajtást, amit titokban megint csak ők készítettek elő. Bethlen ezt igyekszik leplezni a Magyar Távirati Iroda hivatalos közlésével: – A trónfosztás elkerülhetetlen. Különben a kisantant mozgósít, megszállja Magyarországot.
Indoklásuk köztudomásúan nem felel meg a valóságnak. Hohler angol főmegbízott hivatalos közlése szerint a királypuccs kezdetétől az angol kormány a legenergikusabban fellépett a kisantant bárminő esetleges, Magyarország megtámadását célzó katonai készülődés ellen. Nem is volt erre szükség. A kisantant kielégítőnek tartotta Horthy kormányzó és a kormány szilárd elhatározását, intézkedéseit a királypuccs leküzdésére.
Bethlen 1921. november 3-án mégis a kisantant nyomására hivatkozással terjeszt törvényt a nemzetgyűlés elé IV. Károly uralkodói jogainak megszüntetéséről. Hatálytalanítani javasolja az 1713. évi törvényekben foglaltakat, az úgynevezett Pragmatica Sanctiót és minden más jogszabályt az Ausztriai Ház trónörökösödési jogáról. Kimondani javasolja azt is: A nemzeti királyság ősi formát változatlanul fenntartják. A királyi szék betöltését későbbi időre halasztja. Meghagyja ezzel annak lehetőségét, hogy a trónt később szabad királyválasztó alapon esetleg Habsburggal töltsék be. A javaslat ily módon látszatra Bethlen kompromisszuma: kiegyezni a királypuccsban részt nem vett elvi legitimistákkal. Titkon azonban máris félrevezeti őket.
Ekkor még a legitimisták, sőt a kormány sem tudnak arról, hogy Bethlen miniszterelnökként titkos nyilatkozatot tesz Horthy tudtával a nagyhatalmak felé. Kötelezettséget vállal, hogy a királyválasztás kérdésében a király tárgyalhat a nagyhatalmak képviselőivel. Bethlen ezzel lemond a magyar állam szuverén jogáról, hogy önállóan döntse el a kérdést. Amiatt teszi ezt, hogy ily módon a nagyhatalmak által tartósan biztosítsa Horthy kormányzóságát és általában a kormányzósági rendszert a legitimista törekvésekkel szemben. Amikor utóbb kitudódik, a legitimisták amiatt is támadják Bethlent, hogy a nyugati hatalmak szívesen fogadják, de nem kívánták a titkos kötelezettségvállalást.
Gróf Apponyi Albert, a legitimisták országosan nagytekintélyű vezetője, aki egyelőre mit sem tud Bethlen lépéséről, a KNEP nevében kijelenti: a trónfosztási törvény csakis kényszer hatása alatt jöhet létre. A legitimisták továbbra is Károlyt tekintik a magyar királynak. Vádolják a magát továbbra is „legitimistának” nevező Horthyt és Bethlent. Hogy a kisantant üres fenyegetésére hivatkozva cselekednek őfelsége, a király ellen. A trónfosztó törvény előterjesztésével teljessé vált az árulásuk és csalárdságuk …
A Kisgazdapárt helyesli a trónfosztást. Élesen ellenzi azonban a megalkuvást a legitimistákkal, hogy a trónfosztó törvény határozott formában csak IV. Károly uralkodói jogát szünteti meg. Az egyéb Habsburgok tekintetében a királyválasztás a „nemzet előjoga”.
A megalkuvásban a szabad királyválasztó Gömbös is részes. Ha sor kerülne a királyválasztásra, a legitimista tömegek politikai megosztása érdekében továbbra is Habsburg-jelöltje Albrecht főherceg. Sőt a szélsőjobboldal kisebb részének szabad királyválasztó jelszava: – Éljen I. Horthy Miklós király!
A liberális ellenzék képviselői kiemelik Horthy-Bethlen-Gömbös kétszínűségét a királypuccsban és a trónfosztásban.
Az országosan jelentős tömeget képviselő Szociáldemokrata Párt, minthogy a fehérterror elleni tiltakozásként nem vett részt az 1920. évi januári választáson, most a nemzetgyűlésben sem fejtheti ki a trónfosztást helyeslő köztársasági álláspontját.
A Kommunista Párt törvényen kívül helyezett, földalatt működő párt. Illegális kiadványban fejti ki véleményét: 1919 augusztusában elbukott, de lesz újból Tanácsköztársaság!
A nemzetgyűlés trónfosztó vitája befejeztével a legitimisták tüntetően kivonulnak a teremből. Nem szavaznak. A nemzetgyűlés nélkülük fogadja el a törvényt.
Nagyon is megszépítő igyekezettel írja majd erről Horthy: A király két visszatérési kísérletével kapcsolatban gyakran bírálták az ő magatartását. Bírálói azonban megfeledkeztek arról, hogy ő semmiképpen nem járt el hatalomra vágyó lázadóként, és hogy a király kísérleteit nem ő, hanem lényegében az a kedvezőtlen politikai helyzet hiúsította meg, amelyet a kis- és nagyantant következetes Habsburg-ellenes politikája idézett elő. Magyarország tehetetlenné vált e politikával szemben. Az antant iránt fennálló eme teljesen függő helyzetet mindennél jobban megvilágítja az országra és közvetve személy szerint reá kényszerített trónfosztó törvény. Ez az idegen hatalmak által más állam belügyeibe avatkozás kirívó példája …
Horthy valótlant állít. Még a honvédség püspöke, páter Zadravetz, Szeged óta Horthy hűséges embere, egyik szélsőjobboldali uralomra juttatója is becstelennek tartja Horthy szerepét a királykérdésben. – A trónfosztás megtörtént – írja naplójában. – A trónfosztó törvénynek ellene mondott Apponyi, mégis úgy ment, mint a karikacsapás. Ez esetben is nagyon ügyes volt Bethlen. Csupa katolikusokat állított be a nemzetgyűlési vitába szónoknak, nehogy a protestantizmuson száradjon a trónfosztás. Koszó képviselő csúnya kis förmedvényt mondott Apponyi nagystílű beszédére. Hát igen! Koszónak meg kell szolgálnia a rövidesen kiutalványozandó államtitkárságot …
Zadravetz azt is elpanaszolja: alig múlik el a szomorú trónfosztás, alighogy a magyar királyi kormány az ellenség kezére adja és elhurcolják fogolyként hazájából Károly királyt, a magyar vidéken, különösen a tiszántúli protestánslakta vidéken ágensek tűnnek fel az ugyancsak protestáns Horthy Miklós kormányzó királlyá kiáltása érdekében. Zadravetz úgy hallja: már a proklamálási plakátok is készen állnak, hogy éljen I. Miklós király. Úgy tudja ugyan: ez az agitáció a kormányzó tudta nélkül folyik. Mégis hibát követ el a kormányzó, amikor elnézi, hogy a katolikus vallású kormányzóné papja, Gyarmathy, a király elleni harcra összetoborzott egyetemi hallgatókat a vári templomban ünnepélyes istentiszteletre gyűjti egybe, és ott nagy beszédben ad hálát az Istennek Károly király legyőzéséért. A kormányzó jelen volt, és nem utasította vissza Gyarmathy veszedelmes szónoklatát, amelyben többek között ezeket mondotta: – Nincs királyunk! Károlyt nem ismerjük, mert romlásunknak oka! De ha kell király, itt van Miklós király! – Ezt a jelen volt kormányzó hallotta, és nem utasította vissza. Sőt Gyarmathy dicséretet kapott.
A katonaságnál – folytatja Zadravetz – nagyon keserű napok következtek. A kormányzó egészen Nagy Pál hadsereg-felügyelő kénye-kedvére bízta az úgynevezett karlista-gyanúsakat. Mindazokat, akik részt vettek a királyjárásban, elmozdította, elcsapta vagy letartóztatta …
Budapesten a baloldal részéről az a tréfás szóbeszéd járta: végre sikerült az, amit sem Rákóczi, sem Kossuth nem tudott megvalósítani. Őfelsége szárnysegéde, a magyarul csak rosszul tudó Horthy, elkergette a Habsburgokat örökre … Most lett igazán szabad a magyar! – tették hozzá nagyon keserűen.
A trónfosztás mindenképp Horthy kormányzó, Bethlen István gróf és Gömbös Gyula személyi sikere. Korszak zárul le ezzel. Egy évtizedig, 1931. augusztusáig Bethlen az ország miniszterelnöke. 1931-ben, a Magyarországot is megrázó gazdasági és politikai világválság nyomán lemondani kényszerül. Egy esztendei átmenet után, 1932 októberétől az 1936-ban bekövetkezett haláláig Gömbös az utódja.
Bethlen azonban még ekkor és tovább is, Horthy 1944. évi októberi bukásáig, a legbizalmasabb tanácsadó, barát.
1919-1944. Horthy és vele Bethlen-Gömbös, utóbbiak hol ellenségesen egymással, hol kéz a kézben, a negyedszázadig tartó ellenforradalmi korszak megalapozói.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!