„Qrmányváltás után ezt nem lehet megúszni” – Már a látszatra sem adnak, a rendőrségi elutasítás néha korábban érkezett, mint hogy Polt Péter közölte volna, feljelentésként értékelte az írásbeli kérdést
A DK-s politikus heti rendszerességgel fordul írásbeli kérdéssel a legfőbb ügyészhez. Eddig még nem fordult elő, hogy a firtatott ügyek valamelyike legalább a vádemelésig eljutott volna.

Az Országgyűlésből érkező hírek régóta visszatérő eleme, hogy „Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelte” Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője írásbeli kérdését, és továbbította azt a hatóságoknak, a rendőrségnek vagy az adónyomozóknak.
Vadai Ágnes elmondta lapunknak, hogy visszás ügyekre rávilágító (egyebek között a Népszavában megjelent) cikkek alapján fogalmazza meg kérdéseit. Ez a lehetőség egyébiránt az összes parlamenti képviselő számára adott, a legfőbb ügyésznek 14 napon belül válaszolnia kell. A DK-s politikus nem vezet számszerű kimutatást, de közlése szerint eddig feltett kérdéseinek száma – abból kiindulva, hogy hetente átlagosan legalább egy, gyakran azonban több alkalommal is Polt Péterhez fordul – már eléri az ezres nagyságrendet.
A legfőbb ügyész általában feljelentésnek veszi a kérdést, amit azzal a lendülettel tovább is küld a hatóságoknak. Vadai Ágnes úgy értékeli, hogy Polt Péter ezzel „lepöcköli a témát”. A DK-s képviselő ugyanis kifejezetten a legfőbb ügyész szakmai álláspontjára lenne kíváncsi. Értékelhető válasz azonban nincs. A hatóságok aztán – bizonyítottság hiányára hivatkozva, vagy arra, hogy a szóban forgó cselekmény nem bűncselekmény – az esetek túlnyomó többségében gyorsan lezárják az ügyet.
Vadai Ágnesnek az a meggyőződése alakult ki, hogy nem lehet érdemi nyomozásról beszélni: „A rendőrségnél elolvassák az írásbeli kérdésemet és az abban említett cikket, aztán megírják, hogy nincs itt semmi látnivaló”. A képviselő a közelmúltban a megfelelő engedélyekkel nem rendelkező gödi Samsung-gyár, a recski bányaomlás vagy éppen gyanús közbeszerzések ügyében is hiába próbált fellépni.
A minap a hvg.hu írta meg, hogy a rendőrség elutasította azt a feljelentést, amely azt lett volna hivatott tisztázni, történt-e bűncselekmény, amikor törölték az állam elővásárlási jogát a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel által vásárolt tokaji földekről. A 24.hu által feltárt gyanús földügyek kapcsán a BRFK arról tájékoztatta Vadai Ágnest, hogy nincs szó jogtalan előny vagy hátrány okozásáról.
Az elutasító határozatok jellemzően néhány napon, legfeljebb egy héten belül megszületnek. Az ellenzéki politikus számára ez is annak a bizonyítéka, hogy a hatóságok csak egy aktát nyitnak, valódi nyomozást nem folytatnak. Olykor még a látszatra sem adnak.
Megtörtént – idézte fel Vadai Ágnes –, hogy a rendőrség elutasító határozata azt megelőzően megérkezett, hogy Polt Péter közölte volna, feljelentésként értékelte és továbbította a hatóságoknak az írásbeli kérdést.
A DK-s képviselő pár éve a 24.hu nyomán azt tudakolta, mi az oka annak, hogy az állami Antenna Hungária feltűnően drága, percenként egymillió forintba kerülő műsort rendelt egy Fideszhez közeli cégtől. A rendőrség ebben az ügyben tanúként személyesen is beidézte Vadai Ágnest, máskor soha. Igaz, sok értelme ennek se volt. „A nekem feltett kérdéseket az Antenna Hungáriának és a cikkben szereplő cégnek kellett volna feltenniük” – emlékezett vissza.
Vadai Ágnes azt is kifogásolja, hogy a rendőrség számos alkalommal – külön kérése ellenére – nem az országgyűlési címére postázza az elutasító válaszokat, hanem a személyes ügyfélkapuján keresztül küldi el őket. Az eljárást elképesztőnek tartja, hiszen nem magánszemélyként, hanem parlamenti képviselőként teszi fel kérdéseit. „A személyes ügyfélkapu nem arra való, hogy a rendőrséggel levelezgessek” – állapította meg.
A legfontosabb – hangsúlyozta Vadai Ágnes –, mindeddig egyetlen esetben sem fordult elő, hogy az általa felvetett ügyek valamelyike eljutott volna legalább a vádemelésig.
„A legfőbb ügyész nem tesz eleget annak a törvényi kötelezettségének, hogy érdemben válaszoljon az írásbeli kérdésekre”
– tért vissza Polt Péter szerepére a DK-s képviselő. Az érdemi válaszok elmaradása miatt panaszt tett Kövér László házelnöknél és Varga Judit volt igazságügyi miniszternél is, de – aligha okozunk meglepetést – nem járt sikerrel. Más jogi lehetősége pedig nincs.
Vadai Ágnesnek tekintélyes gyűjteménye van a parlamenti munkája során felhasznált cikkekből és az elutasító határozatokból. „Eljön az a pillanat, amikor ennek hasznát fogjuk venni” – mondta. Megkérdeztük, mire utalt a sejtelmes megfogalmazással. A DK-s képviselő kijelentette, hogy kormányváltás után ezt nem lehet megúszni: sem azt, hogy Polt Péter nem tett eleget törvényi kötelezettségének a parlamentben, sem azt, hogy az ügyészség nem végezte el a feladatát, sem azt, hogy a rendőrség nem folytatott tényleges nyomozást, és így nyilvánvaló bűnügyekben se történt semmi. (Népszava)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Eljön az a pillanat, amikor ennek hasznát fogjuk venni…” – bizakodik El Qro bandájának alkoholista némbere.
TERMÉSZETESEN Ő MAGA IS TUDJA, HOGY HÜLYESÉGEKET BESZÉL, AMIKOR ILYESMIKET HADOVÁL!
TERMÉSZETESEN ő maga is tudja, hogy csak egy sima qrmányváltással az ÉGVILÁGON SEMMI NEM FOG TÖRTÉNNI! Ha ugyanis LENNE egy qrmányváltás, az csakis azt jelentené, hogy EGY MÁSIK BŰNÖZŐ HORDA fosztogatná a magyarokat! Vadai SZERINT ŐK LENNÉNEK AZOK A SZERENCSÉS bűnbanda! Csakhogy a vajdabanda sem áll ám CSUPA HÜLYEGYEREKEKBŐL! NEM VÉLETLENÜL TÖMIK ŐK AZ ÁLELLENZÉKI BŰNÖZŐI KÖRÖKET KÖZPÉNZMILLIÁRDOKKAL!
Vadai tehát ELEVE KIZÁRHATÓ MARHASÁGOKKAL PRÓBÁLJA TÖMNI AZ EDDIGI TÖRTÉNÉSEKBE MÁR BELEUNT MAGYAROK FEJÉT!
Abban persze igaza van, hogy „…Eljön az a pillanat, amikor ennek…” – no nem a „…hasznát fogjuk venni…” – HANEM FELELŐSSÉGRE LESZ VONVA A TELJES BŰNÖZŐI KÖR!
Ehhez pedig természetesen NEM EGY QRMÁNYVÁLTÁS KELL! EHHEZ RENSZERVÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG! EGY VISSZA – RENDSZERVÁLTÁSRA!
Majd csak azt követően jön el – NO NEM A PILLANAT, mert az elkövetett bűnök felderítése és az elkövetők összefogdosása nem pillanatok műve lesz – AZ AZ IDŐSZAK, AMI A FELELŐSSÉGREVONÁS IDŐSZAKA LESZ!
AZ LESZ AZ AZ IDŐSZAK, AMIRE VADAI IS AZT MONDJA: ISTEN MENTS…!




Na persze, a proletárdiktatúrát!
Bírnátok mi?
Megint térdig gázolni a vérben, kinyírni mindenkit, akinek nem tetszik a pofája igaz?
Tudom, velem kezdenétek… én lennék a fő áldozat a sztalin-sátánnak meg a lenin pribéknek!
Hegyezitek már a cerkát?
Pedig ahogyan belőlem SEM, és másból sem fogtok „enni”.
Nem értitek meg, a kutyának sem kell már a nyomorult materialista marx-lenin-sztalinizmusotok…
Aztán meg „karácsonyi ünnepeztek”… nézzetek már tükörbe…
Miért? Ha a proletárdiktatúrából kivonjuk a ‘tudjukkiket, akkor egy teljesen korrekt, élhető és igazságos rendszert kapunk! Persze ugyanígy, ha a környezetvédő, liberális, szociáldemokrata, stb. mozgalmakat is mentesíteni lehetne tőlük, akkor azok se lennének ez a fertelem, ahogyan ma ismerjük őket. Sajnos ‘ezek mindenhová beszivárognak, elfoglalják a poziCIONokat, és bármi nemes eszmét rövid idő alatt képesek okádékká változtatni.
5*