IDEA: Nyugodtan nyaralhatnak a vajdabanda martalócai és fantáboruk!

Az IDEA Intézet 2023. július közepén készített reprezentatív vizsgálata azt jelzi, hogy a Fidesz támogatottsága nem változott a teljes, választókorú népesség körében. A domináns pártra 2023. július folyamán a választókorú népesség 30 százaléka szavazna. A legszűkebb, ugyanakkor legaktívabb választói rétegben, a biztos szavazó pártot választóknál 48 százalékon áll.
Több egymást követő mérés tükrében megállapítható, hogy a Fidesz stabilizálta támogatottságát, jelentős gazdasági-politikai változásnak vagy krízisnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a pártnak további lemorzsolódással kelljen számolnia.
Az ismeretlen preferenciájúak, azaz a preferenciájukban bizonytalan vagy azt eltitkolók, illetve a választástól távol maradók aránya szintén változatlan, 34 százalék.
Az IDEA Intézet mérése szerint az ellenzéki oldalon önállóan indulva négy párt jutna be a parlamentbe, sorrendben,
- a Demokratikus Koalíció (12 százalék),
- a Mi Hazánk Mozgalom (6 százalék),
- a Momentum Mozgalom (5 százalék),
- valamint az MKKP (5 százalék).
A jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező többi ellenzéki párt, így az LMP (2 százalék), az MSZP (2 százalék), a Jobbik (1 százalék) és a Párbeszéd (1 százalék) támogatottsága alapján messze állnak az önálló bejutás esélyétől.
A biztos szavazó pártot választók körében a mikropártok közül az MSZP, a Jobbik és az LMP is két százalékon áll, míg a Párbeszéd egy százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ebben a szűk, de politikailag aktív választói szegmensben továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt (20 százalék). Utóbbit 8-8 százalékkal a Mi Hazánk és a Momentum Mozgalom követi, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot a biztos szavazó pártot választók 6 százaléka támogatja. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Némiképpen zavaró a TOVÁBBRA IS – a felmérés szerint – A LEGNÉPESEBB „Mindegyiket Útálók Tábora” 34 százalékos „népszerűsége”! Amely 4 százalékkal jobb, mint a vajdabanda spicc helye!
Belegondolva: ha a döbrögista horda a maga 30 százalékával 66 százalékos (kétharmados) többséget tud generálni ÖNMAGA SZÁMÁRA, akkor a 4 százalékkal nagyobb népszerűséget magáénak tudó „MÚT” legalább háromnegyedet hozhatna össze! A NÉP SZÁMÁRA! Persze szigorúan CSAK FELTÉTELES MÓDBAN, hiszen az okokat ismerjük! Ezek a „fogjuk meg és VIGYÉTEK”! -ill. az „EJH, – RÁÉRÜNK ARRA MÉG…!” – TIPIKUSAN MAGYAROS felfogás!
„…a Fidesz stabilizálta támogatottságát, jelentős gazdasági-politikai változásnak vagy krízisnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a pártnak további lemorzsolódással kelljen számolnia…”
-TELJESSÉGGEL KIZÁRT, HOGY vajdaságunkban gazdasági – politikai krízis következzen be! Hiszen élőhelyünk elégedettségi mutatóit NEM A MEGÉLT HELYZET, HANEM A VAJDABANDA ÁLTAL MŰKÖDTETETT QRMÁNYVETÍTÖLDE NAPI MESEMŰSORA alakítja!
A mazochizmusra erősen hajló magyarok pedig ennek a napi 25 órás mesefolyamnak köszönhetően inkább érzik magukat a QRMÁNY ÁLTAL MEGVÉDETT/MEGMENTETT EGYÉNEKNEK, SEMMINT ÁLDOZATNAK!



Nem „MÚT”, hanem „PHSZ” (Politikai Hontalanok Szövetsége”…
Mondjuk jelenleg nem mutat átütő erőt, de ez nem biztos, hogy végleges…
https://www.politikaihontalanok.hu/
https://www.facebook.com/groups/3604260613139096/
Ez egy zombi ország lett !