„A fasiszta csapatok megsemmisítése Kurszk, Orjol és Harkov környékén – 2” bővebben

"/>

A fasiszta csapatok megsemmisítése Kurszk, Orjol és Harkov környékén – 2

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

XV.

A frontok a maguk működési sávjában fokozott légi és csapatfelderítést folytattak. Ennek eredményeképpen április elején már elegendő adat állt rendelkezésünkre az Orjol, Szumi, Belgorod és Harkov körzetében levő ellenséges csapatok helyzetéről. Miután ezeket az adatokat összevetettük, a hadszíntér más területeiről beszerzettekkel, s mindezt megvitattuk a Voronyezsi és a Központi Front parancsnokaival, majd utána Vaszilevszkijjel, a következő jelentést küldtem a legfelsőbb főparancsnoknak:

„Vasziljev elvtársnak.

1943. április 8. 5 óra 30 perc.

Jelentem, az ellenség 1943. évi tavaszi és nyári valószínű tevékenységére vonatkozó véleményemet és a következő időszak védelmi harcaira vonatkozó javaslataimat.

1. Az ellenség az 1942 1943. évi téli hadjáratban nagy veszteségeket szenvedett és nyilvánvalóan tavaszig nem tud elegendő tartalékot összevonni ahhoz, hogy újból támadást indítson a Kaukázus elfoglalásáért és a Volgáig való előretöréshez, és mélyen átkarolja Moszkvát.

A nagyobb tartalékok korlátolt voltára való tekintettel az ellenség arra kényszerül, hogy 1943 tavaszán és nyarának első felében szűkebb arcvonalon indítson támadást és a kitűzött feladatokat pontosan meghatározott szakaszonként, egymást követően oldja meg. A hadjárat fő céljául Moszkva elfoglalását tűzte ki.

A Központi, Voronyezsi és Délnyugati Frontunkkal jelenleg szemben álló csoportosításokból kiindulva úgy vélem, hogy az ellenség fő támadó hadműveleteit e három front ellen fogja indítani, hogy szétzúzza csapatainkat ebben az irányban, és így megszerezze a szabad manőverezési lehetőséget ahhoz, hogy a legrövidebb irányból karolja át Moszkvát.

2. Valószínű, hogy az ellenség az első szakaszra maximális mennyiségű erőt gyűjt össze. Így többek között 13-15 páncélos hadosztályt. Csapását az orjol-kromai csoportosításával sok repülőgép támogatásával Kurszkot megkerülve északkelet felől, és belgorod-harkovi csoportosításával Kurszkot megkerülve délkelet felől fogja mérni.

A kisegítő csapást, amelynek célja arcvonalunk kettévágása, nyugat felől, a Szejm és a Pszjol folyók között fekvő Vorozsba környékéről várhatjuk, tehát Kurszk ellen délnyugat felől. Az ellenség ezzel a támadással igyekszik majd szétzúzni és bekeríteni 13., 70., 65., 38., 40. és 21. hadseregünket. Ennek a szakasznak a lehetséges végső célja az ellenség előrenyomulása a Korocsa folyó-Korocsa-Tyim-Tyim folyó-Droszkovo terepszakaszra.

3. Az ellenség a második szakaszban arra fog törekedni, hogy Valujkin és Urazovón keresztül Délnyugati Frontunk oldalába és hátába kerüljön.

E csapással szemben az ellenség egy másik csapást mérhet Liszicsanszk környékéről északi irányban Szvatovo-Urazovo felé.

A többi szakaszon az ellenség arra fog törekedni, hogy elérje a Livni-Kasztornoje-Sztarij és Novij Oszkol vonalat.

4. A harmadik szakaszban az ellenség – megfelelő átcsoportosítások után – lehetséges, arra fog törekedni, hogy elérje a Liszki-Voronyezs-Jelec vonalat, és a délkeleti irányban fedezve magát, Moszkva megkerülésével délkeleti irányból Ranyenburgon, Rjazsszkon és Rjazanyon keresztül esetleg csapást fog szervezni.

5. Várható, hogy az ellenség ebben az évben a támadó tevékenységben főleg páncélos hadosztályaira és repülőire fog támaszkodni, mivel gyalogsága jóval gyengébben van felkészülve ilyen tevékenységre, mint a múlt évben.

Jelenleg a Központi és a Voronyezsi Front előtt az ellenségnek mintegy 12 páncélos hadosztálya van, és más szakaszokról további 3-4 hadosztályt oda irányítva, 15-16 páncélos hadosztályt vethet be kurszki csoportosításunk ellen, összesen mintegy 2500 harckocsival.

6. Ahhoz, hogy az ellenség felőrlődjék védelmünkön, a Központi és a Voronyezsi Front páncélelhárításának a megerősítésén kívül a passzív szakaszokról minél gyorsabban össze kell vonnunk 30 páncéltörő tüzérezredet és át kell dobni őket a főhadiszállás tartalékaként a veszélyeztetett szakaszokra. Valamennyi önjáró löveggel felszerelt tüzérezredet a Livni-Kasztornoje-Szt. Oszkol szakaszon kell összpontosítani. Az ezredek egy részével kívánatos már most megerősíteni Rokosszovszkijt és Vatutyint, és minél nagyobb repülőerőt kell összpontosítani a főhadiszállás tartalékában, hogy tömeges légitámadásokkal, a harckocsi- és lövész-magasabbegységekkel közösen szétzúzzuk a csapásmérő csoportosításokat és meghiúsítsuk az ellenség támadási tervét.

Nem ismerem hadműveleti tartalékaink végleges elhelyezését, de célszerűnek tartanám, ha azok Jefremov-Livni-Kasztornoje-Nov. Oszkol-Valujki-Rosszos-Liszki-Voronyezs-Jelec körzetébe kerülnének. A tartalékok zömét helyezzük el Jelec-Voronyezs körzetében. Mélyebb tartalékokat helyezzünk el Rjazsszk, Ranyenburg, Micsurinszk, Tambov körzetében.

Tula-Sztálinogorszk körzetében egy tartalék hadseregnek kell lennie.

Nem lenne értelme, ha csapataink a közeljövőben támadást indítanának az ellenség megelőzése céljából. Jobb lesz, ha védelmünkön felőröljük az ellenséget, kilőjük harckocsijait, aztán friss tartalékokat bevetve, általános támadásba megyünk át és véglegesen tönkreverjük az ellenség fő csoportosítását.

Konsztantyinov.

256. szám.”

Április 9-én vagy 10-én, már nem emlékszem pontosan, megérkezett a Voronyezsi Front törzséhez Vaszilevszkij. Vele még egyszer részletesen megtárgyaltuk jelentésemet, a helyzetet, a hadászati-hadműveleti tartalékok elhelyezésére vonatkozó javaslatokat és a küszöbönálló harctevékenység jellegét. Alekszandr Mihajlovics minden kérdésben osztotta véleményemet.

Megfogalmaztuk a főhadiszállásnak a tartalékok elhelyezésére és a Sztyeppi Front felállítására vonatkozó direktíva-tervezetet, és azt aláírásunkkal ellátva elküldtük a legfelsőbb főparancsnoknak.

Ez a dokumentum felsorolta a hadseregeknek és a front megerősítő eszközeinek az elhelyezését. A Sztyeppi Front törzsét Novij Oszkolban, a front harcálláspontját Korocsban, a tartalék vezetési pontot pedig Velikij Burlukban javasoltuk elhelyezni. A frontok parancsnokságát és a törzseket utasítottuk, hogy mint mindig, a nagy hadműveletek előkészítésekor, küldjék meg a vezérkarnak a tevékenység jellegére vonatkozó elképzeléseiket és javaslataikat.

Tekintettel arra, hogy az 1943. évi kurszki védelem és ellentámadás szervezésére vonatkozóan helytelen nézetek élnek, szükségesnek tartom idézni azokat az okmányokat, amelyek ezzel kapcsolatban a főhadiszálláshoz és a vezérkarhoz érkeztek. Megjegyzem, hogy az alábbiakon kívül senki, semmiféle más okmányt nem küldött a főhadiszállásnak.

Íme M. Sz. Malinyin altábornagynak, a Központi Front törzsfőnökének április 10-i jelentése, amelyet a Vezérkar utasítására terjesztett fel.

„A Központi Fronttól. 43. 4. 10.
Antonov vezérezredesnek, a VH VK hadműveleti csoportfőnökének,58 A három első pontot nem idézzük, mivel azok csak a szemben álló ellenséges csapatokat sorolják fel (G. Zs.) *

Szám: 11990.

4. Az ellenséges támadás célja és legvalószínűbb iránya az 1943-as tavaszi-nyári időszakban:

a) Figyelembe véve az erőket és eszközöket, és – ami a legfőbb – az 1941-1942. évi támadó hadműveletek eredményeit, 1943 tavaszán és nyarán az ellenség támadása csak a kurszk-voronyezsi irányban várható.

Más irányokban az ellenség támadása aligha lehetséges.

A kialakult általános hadászati helyzetben jelenleg a németek számára előnyös volna szilárdan tartani a Krímet, a Donyec-medencét és Ukrajnát, ehhez pedig az szükséges, hogy a Styerovka-Sztarobelszk-Rovenyki-Liszki-Voronyezs-Livni-Novoszil terepszakaszra helyezzék előre az arcvonalat. Ennek a feladatnak a végrehajtásához az ellenségnek legalább 60 gyalogos hadosztályra van szüksége, megfelelő repülő, harckocsi és tüzérségi megerősítéssel.

Az ellenségnek lehetősége van arra, hogy az adott irányban ilyen mennyiségű erőt és eszközt összpontosítson.

Ezért a kurszk-voronyezsi hadműveleti irány elsőrendű jelentőségre tesz szert.

b) Ezekből a hadműveleti feltételezésekből kiindulva az ellenség főcsapásainak iránya a külső és a belső akciósugáron egyidejűleg várható:

– a belső sugáron – Orjol környékéről Kromin keresztül Kurszk felé és Belgorod környékéről Obojanyon keresztül Kurszk irányában;

– a külső sugáron – Orjol környékéről Livnin keresztül Kasztornoje felé és Belgorod környékéről Sztarij Oszkolon keresztül Kasztornoje irányában.

c) Ha az ellenség e szándékával szemben nem tesszük meg az ellenrendszabályokat, akkor az ezekben az irányokban elért sikere azzal a következménnyel járhat, hogy a Központi és a Voronyezsi Front csapatai megsemmisülnek, az ellenség elfoglalja a rendkívül fontos orjol-kurszk-harkovi vasúti fővonalat, és csapatai elérhetik azt a kedvező terepszakaszt, amely biztosítja a Krím, a Donyec-medence és Ukrajna szilárd megtartását.

d) Az ellenség a támadás várható irányaiban a csapatok átcsoportosításában és összevonásához, továbbá a szükséges tartalékok képzéséhez a tavaszi rossz útviszonyok és áradás megszűnése után foghat hozzá.

Következésképpen az ellenség döntő támadásának a megindulása hozzávetőlegesen 1943 májusának második felében várható.

5. Az adott hadműveleti helyzet körülményei között célszerűnek tartanám a következő intézkedéseket:

a) A Nyugati, Brjanszki és Központi Front együttes erőkifejtésével megsemmisíteni az ellenség orjoli csoportosításait, és ezzel megfosztani annak a lehetőségétől, hogy Orjol környékéről csapást mérjen Kasztornojéra, elfoglalja a számunkra rendkívül fontos mcenszk-orjol-kurszki vasúti fővonalat, és használja a brjanszki vasúti és közúti csomópontot.

b) Az ellenség támadó tevékenységének a meghiúsítása végett a Központi és a Voronyezsi Front csapatait meg kell erősíteni repülőkkel, főként vadászgépekkel, és frontonként legalább 10 ezrednyi páncéltörő tüzérséggel.

c) Ebből a célból kívánatos, hogy a főhadiszállásnak erős tartalékai legyenek Livni-Kasztornoje-Liszki-Voronyezs-Jelec körzetében.

A Központi Front törzsfőnöke
Malinyin altábornagy.

4203. szám.”

A Voronyezsi Front parancsnoksága szintén felterjesztette javaslatait.

„A VH Vezérkar Főnökének
11990. szám. 43. 4. 12.

A Voronyezsi Front előtt jelenleg a következőket állapítottuk meg:

1. Az első lépcsőben kilenc ellenséges hadosztály (26., 68., 323., 75., 255., 57., 332., 167. és egy felderítetlen számú). Ezek a hadosztályok a következő arcvonalat tartják megszállva: Kraszno-Oktyabrszkoje-Bolsaja Csernyetmina-Krasznopolje-Kazackoje. Az ismeretlen számú hadosztálynak a foglyok vallomásai alapján Szoldatszkoje környékén a 332. gyalogos hadosztályt kell leváltania.

Ezeket az adatokat ellenőrizzük. Vannak ellenőrizetlen adatok, amelyek szerint a második lépcsőben hat gyalogos hadosztály van. Elhelyezésüket még nem állapítottuk meg, és ezeket az adatokat szintén ellenőrizni fogjuk.

Rádiófelderítés alapján Harkov környékén egy magyar hadosztály törzsét észlelték, amelyet esetleg a másodrendű irányba helyeznek át.

2. Páncélos hadosztály jelenleg összesen hat („Grossdeutschland”, „Adolf Hitler”, „Totenkopf”, „Reich”, 6. és 11.), közülük három hadosztály az első lépcsőben, és három („Grossdeutschland”, 6. és 11.) – a második lépcsőben. A rádiófelderítés adatai szerint a 17. hadosztály törzsét Alekszejevszkből Tascsagovkába helyezik át, ami azt jelenti, hogy a 17. hadosztály észak felé tart. A meglevő erők alapján az ellenség a Délnyugati Front szakaszáról további mintegy három páncélos hadosztályt vonhat Belgorod körzetébe.

3. Ily módon várható, hogy az ellenség a Voronyezsi Fronttal szemben egy tíz páncélos hadosztályból és legalább hat gyalogos hadosztályból álló csapásmérő csoportot alakíthat, összesen 1500 harckocsival, amelyek összpontosítására Boriszovka-Belgorod-Murom-Kazacsaja-Lopany körzetében számíthatunk. Ezt a csapásmérő csoportot sok repülő, szám szerint 500 bombázó és legalább 300 vadászgép támogathatja.

Az ellenségnek az a szándéka, hogy koncentrált csapásokat mérjen Belgorod körzetéből északkeleti irányban és Orjol körzetéből délkelet felé, hogy bekerítse a Belgorod-Kurszk vonaltól nyugatra levő csapatainkat.

A továbbiakban várható az ellenség csapása a délnyugati irányban a Délnyugati Front szárnya és háta ellen, hogy utána az északi irányban tevékenykedjék.

De az is lehetséges, hogy az ellenség ebben az évben lemond a délkeleti támadás tervéről és más tervet fog végrehajtani, mégpedig a Belgorod és Orjol körzetéből mért koncentrikus csapások után északkeleti irányban tervez támadást Moszkva átkarolására.

Ezzel a lehetőséggel számolni kell, és ennek megfelelően kell gondoskodni tartalékokról.

Ily módon a Voronyezsi Front előtt az ellenség minden valószínűség szerint a főcsapást Boriszovka-Belgorod környékéről méri Sztarij Oszkol irányában, és az erők egy részével Obojany és Kurszk ellen. A kisegítő csapások Volcsanszk-Novij Oszkol-Szudzsa-Obojany-Kurszk irányában várhatók.

Nagy támadásra az ellenség jelenleg nincs felkészülve. A támadás megkezdése legkorábban április 20-án, legvalószínűbben azonban május első napjaiban várható.

Részleges vállalkozásokra azonban bármely időben számíthatunk. Ezért csapatainktól állandó és legteljesebb készenlétet követelünk.

Fjodorov, Nyikityin, Fjodotov.
59 Fjodorov – N. F. Vatutyin, Nyikityin – N. Sz. Hruscsov, Fjodotov – F. K. Korzsenyevics. *

Szám: 55/k.”

Ily módon április 8-tól 12-ig a főhadiszállás még nem határozta el, hogy csapataink 1943 tavaszán és nyarán az úgynevezett kurszki kiszögellés körzetében milyen módon fognak tevékenykedni.

Kurszk körzetéből akkoriban még semmiféle támadást sem terveztünk. Ez másként nem is lehetett, hiszen hadászati tartalékaink akkor alakultak meg, és a Voronyezsi, valamint a Központi Frontnak, amelyek az előző ütközetekben veszteségeket szenvedtek, technikai, anyagi és emberekkel való feltöltésre volt szüksége.

Éppen ezért a főhadiszállás utasította e frontok parancsnokait, hogy menjenek át védelembe.

A Központi és Voronyezsi Front helyszíni általános irányításával és a főhadiszállás utasításai végrehajtásának az ellenőrzésével a Legfelsőbb Főparancsnokság engem bízott meg.

Április 10-én Bobrisevóban felhívott a legfelsőbb főparancsnok és megparancsolta, hogy április 11-én legyek Moszkvában az 1943. évi nyári hadjárat tervének a megtárgyalására, különös tekintettel a kurszki kiszögellésre.

Április 11-én késő este értem Moszkvába. Vaszilevszkij közölte velem Sztálin utasítását, hogy április 12-én estére készítsük el a helyzettérképet, a szükséges számításokat és javaslatokat.

Április 12-én Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkijjel és helyettesével, Alekszej Innokentyevics Antonovval egész nap azokon az okmányokon dolgoztunk, amelyekre szükség volt a legfelsőbb főparancsnok elé terjesztendő jelentéshez. Kora reggeltől kezdve dolgoztunk, és mivel mindenben egyetértettünk, estére minden készen volt. Antonovnak egyéb jó tulajdonságain kívül megvolt az a képessége, hogy ragyogó tökéllyel tudta formába önteni az anyagot, és mialatt mi Vaszilevszkijjel felvázoltuk a jelentés tervét, ő gyorsan készítette a helyzettérképet és a frontok hadműveleti térképeit a kurszki kiszögellés körzetében.

Politikai, gazdasági és hadászati megfontolásokból kiindulva valamennyien úgy véltük, hogy a hitleristák mindenáron arra fognak törekedni, hogy tartsák magukat a Finn-öböltől az Azovi-tengerig terjedő arcvonalon. Csapataikat jól fel tudják szerelni az egyik hadászati irányban és nagy támadó hadműveletet készíthetnek elő a kurszki kiszögellés körzetében, hogy itt megkíséreljék szétzúzni a Központi és a Voronyezsi Front csapatait. Ez a német csapatok javára változtatná meg az általános hadászati helyzetet, arról nem is beszélve, hogy ilyen körülmények között az általános arcvonal lényegesen megrövidülne és növekednék a német védelem hadműveleti sűrűsége.

Ebben a körzetben a helyzet megengedte, hogy Kurszk általános irányban találkozó csapásokat mérjenek: az egyiket Orjol déli körzetéből, a másikat pedig Belgorod körzetéből. Feltételeztük, hogy a többi szakaszon a németek védeni fognak, minthogy ezeken a helyeken a vezérkar számításai szerint támadó hadműveletekre nincs elegendő erejük.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com