Miért haltak bele magyarok ezrei a rendszerváltásba?
A rendszerváltásról keveseknek jut eszébe a halál, hacsak nem a szocialista rendszer halála. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a 80-es évek utolsó és a 90-es évek első évei a magyar politikai köztudatban alapvetően pozitív, felemelő, izgalmas, még ha néha nehéz és kissé kaotikus időszakként is élnek. A demokratikus politikai- és kapitalista gazdasági átmenet új lehetőségeket teremtett, felszabadította az országot a későszocialista apátiából, a rendszerváltás utáni időszak legrosszabb aspektusai, mint a metál-lila vállalkozó-öltönyök és a maffialeszámolások pedig idővel kimentek a divatból.
Az viszont kevéssé van benne a köztudatban, hogy a rendszerváltás több kelet-európai országban is nemcsak mély gazdasági válsággal, de halálozási válsággal is járt: a 80-as évek végétől a 90-es évek közepéig jelentősen nőtt a halálozási ráta, bezuhant egyes társadalmi csoportoknál a várható élettartam és pár év alatt egy több tíz, vagy akár százezer embert vesztettek el a rendszerváltó országok. A legnagyobb válság Oroszországban alakult ki, ahol az 1947-es nagy éhínség óta nem volt olyan magas a halálozási ráta, mint a 90-es évek elején, 1988 és 1995 között hét évvel csökkent a férfiak születéskor várható élettartama. Magyarországon nem volt ennyire súlyos a helyzet, de a férfiak születéskor várható élettartama itt is 1,5 évvel csökkent 1988 és 1994 között, a halálozási ráta pedig az 1930-as évek nagy válsága óta nem volt olyan magas az országban, mint 1993-ban.
Mindez azt jelenti, hogy a 90-es évek első felében Magyarország úgy 40-50 ezer főt, egy kisvárosnyi embert veszített el, főleg középkorú, korábban az iparban dolgozó férfiakat.
Ez a folyamat majdnem minden rendszerváltó országban lezajlott, viszont abban hatalmas eltérések vannak, hogy mennyire volt mély és súlyos ez a halálozási válság. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint pedig mindez attól függött, hogy az adott ország kormánya pontosan hogyan vezényelte le a gazdasági rendszerváltást: ahol a klasszikus sokkterápiát követve minél gyorsabban próbálták lebontani a szocialista ipart és piacosítani a gazdaság minden lehetséges szeletét, ott ez a folyamat több ember életébe került. Ahol viszont lassabb, átgondoltabb és kimértebb volt a piacosítás, és azt a kormány kiegészítette társadalompolitikai intézkedésekkel, hogy védőhálót tegyenek a rendszerváltás vesztesei alá, ott messze nem okozott ez akkora társadalmi traumát és halált.
A tanulmányt, amely a Cambridge Journal of Economics folyóiratban jelent meg, Scheiring Gábor magyar szociológus-közgazdász, az LMP és a Párbeszéd volt politikusa, a Georgetown University Katar professzora, és kollégái jegyzik, többek között az angol a Cambridge-i egyetemről, az amerikai University of Massachusetts-ről és a milánói Bocconi Egyetemről. A tanulmányban statisztikai módszerekkel elemzik az ipar leépítése és a halálozás megugrása közötti kapcsolatot Oroszországban és Magyarországon a 80-as évek végétől a 90-es évek közepéig. Scheiring Gábor szerint a kutatásuk eredménye egész más megvilágításba helyezi a rendszerváltást, megmagyarázza, hogy a magyar és kelet-európai társadalom nagy részének az miért nem egy elsődlegesen pozitív élmény, és azt is, hogy egyes volt szocialista államokban miért népszerűbbek a populista politikusok, mint máshol. A tanulmányról Scheiring Gáborral beszélgettünk.
Ipartalanítás -> halál
Scheiring és munkatársai nem általában a gazdasági rendszerváltást, hanem konkrétan a dezindusztrializációt figyelték meg az egyes országokban, városokban, közösségekben, vagyis azt, hogy milyen arányban tűntek el az ipari munkahelyek.
Ez több szempontból is nagyon fontos. Az nyilván magától értetődő, hogy gazdasági értelemben miért megrázó, ha egy városban, ami alapvetően egy-két nagyobb gyár köré épült, megszűnik a munkahelyek egy része. Magyarországon ráadásul ez a folyamat nagyon gyorsan zajlott le, közel 50 százalékos volt a dezindusztrializáció, vagyis 1988 és 1995 között majdnem minden második, az iparban dolgozó ember elvesztette a munkahelyét. Ez egy hatalmas társadalmi sokk, még jóval lassabb ütemű ipari leépülés is évtizedekre megsebez és meghatároz társadalmakat. Scheiring Gábor szerint erre jó példa az Egyesült Államok, ahol előbb a 70-es években, aztán a 2000-es években volt egy-egy nagyobb dezindusztrializációs hullám, amelyek során több évtizeden keresztül 30-40 százalékkal csökkent az ipari munkahelyek száma. Ez kisebb és lassabb visszaesés, mint ami Kelet-Európában történt, mégis a mai napig nagyban meghatározza az amerikai politikát, sokan például ehhez a folyamathoz kötik Donald Trump fölemelkedését. Scheiring és társainak fontos állítása, hogyaz ipar több, mint a gazdaság egyik szelete, fontos társadalmi intézmény.Az egy-egy iparág vagy gyár köré szerveződő településeken lényegében minden munkahely az ipartól függ, hiszen a szolgáltató szektor fő kuncsaftjai a gyár dolgozói és családjaik lesznek. De az ilyen közösségeknek nemcsak gazdasági, de társadalmi és kulturális értelemben is meghatározó lehet a helyi ipar, ami identitást ad és összeköti a közösség tagjait. Ez nemcsak az államszocialista országokra volt igaz, de azokra különösen. Részben azért is, mert itt az iparvállalatok és az azokhoz köthető szervezetek, például a szakszervezetek több olyan feladatot is elláttak, amelyeket ma már nem feltétlenül várnánk egy vállalattól. Egy sor szocialista vállalat tartott fenn kisebb városokban kulturális- és sportlétesítményeket, nyújtott jóléti szolgáltatásokat, lehetőséget teremtett a munkások és családjuk nyaralására. Amikor a szocialista ipart felszámolták, ezek a szolgáltatások mind eltűntek, és velük meggyengültek azok a közösségek, amelyek ezeket a szolgáltatásokat használták, amelyek ezek köré a gyárak köré épültek. Ezen kívül az ipar köré kialakult egyfajta identitás, kultúra, amely a rendszerváltás után összeomlott.
De hogy vezet mindez el a megnövekedett halálozáshoz? Miért halt bele annyi ember, főleg annyi középkorú férfi abba, hogy elveszett a munkahelye, hogy összeomlott az addigi élete? Mindez nagyon komoly stresszt jelent az érintetteknek és a családjuknak, a felgyülemlett stressz pedig önmagában is rossz hatással van az érintettek mentális és testi egészségére, növelve a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, rontva az immunrendszert.A stressz kezelésére pedig sokan olyan káros megküzdési stratégiákhoz nyúlnak, mint az alkohol és a kábítószerek,a kelet-európai rendszerváltás esetében inkább az előbbi volt jellemző. Ezen a láncolaton keresztül vezet az ipar leépülése oda, hogy bizonyos csoportokban meredeken romlani kezd a várható élettartam.
A tanulmány szerint a rendszerváltás időszakát vizsgáló szociológusok és társadalom-epidemológusok között komoly vita van erről, egyes kutatók szerint ugyanis a túlzott alkoholfogyasztás a szocialista munkáskultúra része volt, a rendszerváltás után ez csak azért vezetett több halálesethez, mert egyes országokban az új piaci körülmények között sokkal olcsóbban lehetett hozzájutni az alkoholhoz, míg korábban például Oroszországban a 80-as években komoly kormányzati kampányok voltak a túlzott alkoholfogyasztás ellen. Scheiring és társai szerint viszont míg ez igaz lehet Oroszországra, a többi kelet-európai volt szocialista országra már nem, miközben ott is megfigyelhető a halálozási ráta megugrása, még ha nem is olyan drámai mértékben, mint Oroszországban. De még Oroszországon belül is erősebb az összefüggés az ipar leépülése és a halálozási adatok megugrása között, mint az alkoholárak és a halálozás között, mert az ország iparosodott európai területein sokkal drasztikusabban csökkent a várható élettartam a rendszerváltás után, mint mondjuk az orosz Távol-Keleten.
Sokk volt, terápia kevésbé
Hogy mekkora volt a dezindusztrializáció okozta társadalmi sokk, azt Scheiring és kutatótársai szerint leginkább az határozta meg, hogy hol milyen gyorsan zajlott az ipar leépítése, ami pedig attól függött, hogy az adott ország hogyan próbálta menedzselni a szocialista-kapitalista gazdasági átmenetet. Ennek a legradikálisabb módja az úgynevezett “sokkterápia” volt, ami nagyon népszerű volt az olyan, rendszerváltó országoknak tanácsokat adó nyugati liberális közgazdászok között, mint az amerikai Jeffrey Sachs.
A Sachs-féle sokkterápia elmélete szerint az biztosítja a legjobb átállást a kapitalista piaci rendszerre, ha ez az átállás a lehető leggyorsabban lezajlik a gazdaság minden lényeges területén. Ez lényegében azt jelenti, hogy egyik napról a másikra el kell törölni az árszabályozásokat, liberalizálni kell a kereskedelmet, minél gyorsabban privatizálni az állami tulajdont, az állami költségek visszavágásával szigorú költségvetési megszorításokat kell eszközölni, helyre kell állítani a költségvetési és külkereskedelmi egyensúlyt, és és szigorú monetáris politikával le kell törni az inflációt. Ez rövid távon fáj, hiszen nem is leépíti, inkább lerombolja az addig fennálló gazdasági rendszert (ez a sokk része), de így az így felszabadult térben a piaci mechanizmusok hamarabb elkezdhetnek működni, és a szocialista rendszer romjaim hamar kivirágzik a kapitalizmus (terápia).
Scheiring és társai szerint viszont minél gyorsabb volt ez az átállás, annál mélyebb volt az azt követő társadalmi válság, és annál több ember veszítette életét a rendszerváltást követő években.Oroszország például elég hűen követte Jeffrey Sachs és társai tanácsait, a szocialista rendszer összeomlását nem igazán tudta, de nem is nagyon próbálta tompítani a kormány különböző jóléti intézkedésekkel vagy az átalakulás menedzselésével, lassításával. Ott Sachs és társainak tanácsára szinte az egész orosz gazdaságot két év alatt, kuponos rendszerben privatizálták. Ez a szocialista ipar nagyon gyors leépüléséhez, ez pedig nagyon mély halálozási válsághoz vezetett.
Magyarországon sok tekintetben más volt a helyzet. Nálunk az átalakulás folyamata bizonyos területeken lassabb volt, a makrogazdasági sokkterápia például a rendszerváltás idején elmaradt, ezt részben a Bokros-csomag pótolta be 1995-ben. Éppen ezért egyes gazdaságtörténészek szerint klasszikus értelemben vett sokkterápia nem is történt Magyarországon. Scheiring Gábor szerint viszont “mikrogazdasági” sokkterápia igenis történt, például azzal, hogy az átalakulás korai szakaszában megváltozott a csődtörvény, vagy a rendkívül gyors külkereskedelmi liberalizáció, aminek hatására nagyon sok vállalat ment csődbe. A privatizáció is viszonylag gyorsan végbement, igaz Magyarországon sok ipari vállalat került külföldi stratégiai befektetőkhöz.
A sokk mellett Magyarországon több terápia is volt, ami alatt Scheiring olyan jóléti intézkedéseket ért, amelyek valamelyest tompítják a gazdasági sokk hatásait.Magyarországon például a rendszerváltás idején két évig lehetett munkanélküli segélyt igényelni, az akkori árakhoz képest viszonylag tisztességes összegben, míg Oroszországban sokkal rövidebb ideig volt elérhető hasonló támogatás, ami az akkori átlagkereset töredékének felelt csak meg. Magyarországon arra is volt példa, hogy az ipar leépítésénél kifejezetten figyeltek arra, hogy csökkentsék az ezzel járó társadalmi megrázkódtatást. Dunaújvárosban például Scheiring és kollégái kutatása szerint a vasmű vezetői figyeltek arra, hogy viszonylag lassan menjen a leépítés, aki közel áll a nyugdíjhoz, azt lehetőleg addig még foglalkoztassa a gyár. Magyarországon emellett az állam a rendszerváltáskor viszonylag sok dolgozót, aki viszonylag közel járt a nyugdíjhoz, leszázalékolt, meglehetősen kreatívan, társadalmi védőhálóként alkalmazva a rokkant ellátást. Ezekkel Magyarországon annak ellenére lehetett jobban tompítani a gazdasági sokkot, és csökkenteni a halálozási válságot, hogy nálunk gyorsabb ütemben épült le a szocialista ipar, mint Oroszországban.
Más közép-kelet-európai országokban, mint például Csehszlovákiában vagy Lengyelországban még tudatosabban lassították a rendszerváltás ipari folyamatait és védték az ilyen kapacitásaikat. Bár Lengyelország a Sachs-féle makrogazdasági sokkterápia egyik mintapéldája volt a makrogazdaság-politikában, a mikrogazdaságot érintő döntéseknél, vagyis a piacszabályozásnál és egyes cégeket érintő ügyeknél már más a helyzet. A lengyel és cseh kormány a magyarnál is lassabban vezényelte le a privatizációt, kevesebb iparvállalatot hagytak csődbe menni. Magyarországon például a 90-es évek első felében háromszor annyi befejezett csődeljárás volt mint a sokkal nagyobb Lengyelországban. Ezekben az országokban emellett a piaci újraszervezés egyes elemeit pedig egészen a 90-es évek második felére hagyták, amikor már elmúlt a rendszerváltás okozta mély gazdasági válság és növekvő pályára állt a gazdaság.
Teljesen más – mondja Scheiring – akkor kinyitni a gazdaságot, átalakítani a csődszabályokat és hasonló reformokat végigvinni, amikor van egy növekedő gazdasági környezet, és akkor bekeményíteni a költségvetést, átalakítani ezeket a szabályokat és megvonni a cégektől a támogatást, amikor éppen összeomlott a keleti piac, amire eddig termelt a legtöbb vállalat az országban. A kutató szerint Csehszlovákiában és Lengyelországban azzal, hogy jobban menedzselték és lassabban engedték a piaci átmenetet, a kormányok csökkentették a dezindusztrializációt, amivel, így utólag visszatekintve már tudjuk, életeket mentettek meg. Ezekben az országokban ugyanis nem nőtt meg a halálozási ráta a rendszerváltás után úgy, mint Magyarországon.
Ez persze nem azt jelentette, hogy ezekben az országokban tovább élt volna a szocialista ipar vagy iparpolitikai értelemben elmaradt volna a rendszerváltás.Csehország és Lengyelország ugyanúgy piacgazdaság lett, mint Magyarország, Csehország még a gazdaság szerkezetét tekintve is nagyon hasonlít Magyarországra, ugyanúgy az exportorientált ipari beszállítói beruházásokra épít, és azokért versenyez Magyarországgal. Annyi történt, hogy ezekben a gazdasági átalakulásnak egy lassabb, jobban irányított változatát vitték véghez, míg Oroszországban a gyors és mély sokkterápia eszközét alkalmazták. Magyarország pedig valahol a kettő között helyezkedett el ezen a skálán, mint a rendszerváltás módját és formáját, mind a halálozási adatokat tekintve.
Máig tartó hatás
Scheiring Gábor szerint pedig az, hogy a rendszerváltás melyik változatát választották az egyes országokban, nemcsak azzal függ össze, hogy hány ember halt meg a 90-es években, de a mai politikára is hatással van. Mint mondja, a rendszerváltás jelentette társadalmi sokk jelenti a táptalajt az illiberális, populista politika számára, így minél nagyobb volt ez a megrázkódtatás a társadalom jelentős része számára, annál népszerűbbek az ilyen politikai erők.Nem vélelten, hogy mondjuk Csehországban sokkal kisebb volt az ilyen politikára a fogadókészség, mint Magyarországon. Lengyelország szintén egy populista, illiberális párt van hatalmon, de Scheiring szerint ez is visszavezethető a rendszerváltás módjára, mert míg az ipart jobban megvédte a lengyel kormány, a szociálpolitikára nem fordított akkora erőforrásokat, így a társadalmi és regionális egyenlőtlenségek hamar megnőttek, a reálbérek nem emelkedtek, ami mind szította az elégedetlenséget. A magyarhoz hasonló halálozási hullám viszont elkerülte az országot.
Scheiring Gábor szerint ezért is érdemes feldolgozni és elemezni a rendszerváltás okozta társadalmi traumákat: ezeknek a feltárása és megértése hozzásegíthet ahhoz, hogy a mai politikai és társadalmi folyamatokat megértsük. A kutató úgy látja, hogy a magyar baloldali és liberális elit viszont nagyon sokáig érzéketlen volt erre a kérdésre, az ipar leépítésének nagy vesztese, a munkásosztály, amely a baloldal társadalmi bázisát adta, kiábrándult a rendszerváltó elitből, a rendszerváltás kritikáját pedig a nacionalista jobboldal tette a politikai narratívájának a részévé. Amíg pedig ez nem változik, addig nehéz lesz politikai változásokat elérni az országban. (444)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Néhány – általunk kardinálisnak mondható idézet a tanulmányból: „…a 80-es évek utolsó és a 90-es évek első évei a magyar politikai köztudatban alapvetően pozitív, felemelő, izgalmas, még ha néha nehéz és kissé kaotikus időszakként is élnek. A demokratikus politikai- és kapitalista gazdasági átmenet új lehetőségeket teremtett, felszabadította az országot a későszocialista apátiából…a halálozási ráta pedig az 1930-as évek nagy válsága óta nem volt olyan magas az országban, mint 1993-ban…1988 és 1995 között majdnem minden második, az iparban dolgozó ember elvesztette a munkahelyét…”
Hát Drága Felejim! Valahogy így kezdődött a magyarság eltervezett kiirtása! Az önálló magyar gazdaság szétlopásával, eltüntetésével. MÁSFÉL MILLIÓ MAGYAR MUNKAHELYÉNEK A FELSZÁMOLÁSÁVAL, MILLIÓK MEGÉLHETÉSÉNEK, ADDIGI STABIL EGZISZTENCIÁJÁNAK A MEGSZÜNTETÉSÉVEL!
Majdan pedig folytatódott hatszázernyi honfitársunk ELMENEKÜLÉSÉVEL A SZÜLŐFÖLDJÉRŐL! És a folyamatnak még nincs vége!
„…az ipar leépítésének nagy vesztese, a munkásosztály, amely a baloldal társadalmi bázisát adta, kiábrándult a rendszerváltó elitből, a rendszerváltás kritikáját pedig a nacionalista jobboldal tette a politikai narratívájának a részévé…”
