„Fel kell számolnunk az összes – hangsúlyozom – meglévő, hivatalok közti ellentmondást, formalitást, személyes ellentétet, félreértést és más értelmetlenségeket” – mondta Vlagyimir Putyin orosz orosz elnök tegnap az orosz katonai vezetőknek.
„Újraindult a lőszerszállítás Artyemovszk (Bahmut) térségében a Wagner csoport irányába” – jelentette be ma Jevgenyij Prigozsin, a cég vezetője.
Aki amúgy Artyemovszkból gratulált „minden srácnak, aki harcol, aki a fronton, a kórházban van, a sorkatonáknak és az önkénteseknek, akik a hazánkért harcolnak, és mindazoknak, akik keményen dolgoznak a gyárban” – a Haza Védelmezőinek Napja alkalmából.
Majd beszámolt arról, hogy két heti harc után a lakónegyed szélén a támadó harcosainak sikerült megvetniük a lábukat az utolsó elfoglalandó ötemeletes épületben. A „zenekar” alapítója szerint „már eléggé a hátuk mögött van a város központja.”
Kijevet, Ogyesszát és Harkovot ma is rakétacsapások érték.
Az orosz hadsereg pedig mai folytatta a különleges katonai művelet végrehajtását.
Tegnap a kora délutáni órákban a Herson régióban lelőtték az ukrán légierő Szu-25-ös támadógépét, amely Novaja Kahovka megtámadására készült.
Ma pedig az oroszországi Belgorod térségében az Orosz Légierő egy ugyanolyan típusú gépe zuhant le, műszaki hiba következtében. A gép pilótája meghalt.
Az orosz Honvédelmi Minisztérium beszámolója az orosz erők sikeres akcióiról a front legforróbb szektoraiból…
„Az Orosz Fegyveres Erők rakétacsapatai és tüzérsége 128 körzetben mért csapásokat az ukrán hadsereg élőerő és harci technikai összpontosítási helyeire, valamint 97 tüzérségi ütegére.
A VSzU mai napi élőerő – veszteségét 450 – 500 fő közé teszik…”
Az orosz csapatok Ugledar felé nyomulnak.
A tengerészgyalogság harckocsijai az ukrán fegyveresek állásait zúzzák szét az erdősávokban.
Az ukránok kétségbeesetten vonja a térsége az összes tartalékát, és megpróbálja megállítani az offenzívát.
Az 1. Donyecki Hadtest 5. dandárjának katonái megsemmisítik az ellenséget Marinykánál.
Méterről méterre verik ki az ukránokat erődítményeikből, a fegyverek teljes skáláját felhasználva – a kézi lőfegyverektől és páncélozott járművektől az ágyúkig és a rakétatüzérségig.
A VSzU súlyos élőerő- és felszerelési veszteségeket szenved.
A felesleges vérontások elkerülése érdekében szórólapokat dobnak az Ukrán Fegyveres Erők életben maradt fegyvereseinek állásaira, az életük megmentésére és visszavonulásra vonatkozó javaslattal. De egyre kevesebb az ukránok lehetősége.
Szvatovo környékén is komoly csapásokat mértek ma az orosz erők az ukrán hadseregre.
„Ez minden, ami a tankomból megmaradt”: az ukrán fegyveres egy halom fémhulladékot mutatott be.
Az ukránok elkezdik aktívan használni az amerikai HIMARS MLRS és M777 tarackok Csehországban gyártott felfújható modelljeit.
Vannak még felfújható tankok, repülők, Sz-400-asok, Buk és egyéb csali.
A hamisított felszerelések száma az egyes harci ukrán egységekben eléri a 10%-ot.
„Akasztják a hóhért!” Kijevben Reznyikov hadügyérúgy rendelkezett, hogy a frontokon keletkezett komoly ukrán élőerő – veszteség részbeni pótlására, négy régió katonai nyilvántartási és besorozási hivatalának alkalmazottait kell a frontra vezényelni.
Őket pedig hadirokkantakkal kell helyettesíteni.

Holnap az ENSZ Közgyűlésén szavazni fognak egy Oroszországot elmarasztaló indítványról. Ezzel párhuzamosan Kína is beterjeszt egy békekötésre és fegyverszállítási tilalomra vonatozó indítványt. Ezt valószínűleg sem Ukrajna, sem a Nyugat nem fogja támogatni – de arra jó lesz, hogy a NATO által tematizált napirendet eltérítse.
Oroszország azt reméli, hogy a kínai javaslat elutasítása esetén megnyílik a lehetőség kínai fegyverek importjára. Gondolom, ez így lesz, legfeljebb fű alatt.
Szükség lenne rá, az más kérdés, hogy azért a hatalmas Oroszországnak nem kellene kínai segítség iránt kuncsorogni. De fátylat rá, mit bánom én milyen fegyverrel, csak győzzék már le az ukránokat, aztán mindenki nyugodjon el végre, és térjünk vissza az „unalmas”, békés hétköznapokba.
már szavaztak
141 igen, 7 ellene, 32 tartozkodott.
https://novorosinform.org/prigozhin-podtverdil-nachalo-otgruzki-bk-dlya-chvk-vagner-113198.html
PRIGOZSIN MEGERŐSÍTETTE A B / C SZÁLLÍTÁSÁNAK MEGKEZDÉSÉT A PMC „WAGNER” SZÁMÁRA.
AZ ÜZLETEMBER ÚGY VÉLI, HOGY A LAKOSSÁG SZEREPVÁLLALÁSA SZEREPET JÁTSZOTT A HARCOSOK ELLÁTÁSÁRÓL SZÓLÓ DÖNTÉSBEN.
Jevgenyij Prigozsin orosz üzletember elmondta, hogy február 23-án, csütörtökön reggel az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy MEGKEZDI a WAGNER PMC SZÁMÁRA KÉRT LŐSZER SZÁLLíTÁSÁT. Erről a Fan számol be a Concord cég sajtószolgálatára hivatkozva.
ÖN TÖBB SZÁZ, TALÁN TÖBB EZER EMBER ÉLTÉT MENTETTE MEG, AKIK MEGVÉDIK HAZÁJUKAT, LEHETŐSÉGET ADTAK NEKIK, HOGY TOVÁBBÉLJENEK. ANYJUK ÉS GYEREKEIK NEM KAPNAK KOPORSÓT HOLTTESTÜKKEL EGYÜTT”-mondta.
Avállalkozó hangsúlyozta : reggel 6 órakkor aláírták a szükséges dokumentumokat, de mindez egyenlőre „csak papiron.” Biztosították azomban, hogy afő akadályokat már elhárították. Prigozsin köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segitséget nyújtottak a Wagner PMC.nek a „héjéhség”nehéz időszakában, az egyszerű emberektől a nagy irodákban dolgozó tisztviselőkig.
Betojt a NATO a várható Oroszországnak nyújtott kínai katonai segítségtől.Stolverkberg már figyelmezteti Kínát, ideges, ejnye-bejnye, miközben folyamatosan azt mantrázza hogy „„ameddig csak kell” Kijevet támogatja, hogy „biztosítsa Ukrajna győzedelmét”.Kína és Oo. védelmi szövetségébe tartozó katonai erők nagysága jóval meghaladja a NATO erejét.
https://www-rt-com.translate.goog/news/571951-stoltenberg-china-support-russia/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Stolverkberg nyafogása:
„Ez a kimerülés háborújává vált, Ukrajna lőszerfogyasztása magasabb, mint a NATO teljes termelése. – hát akkor abba kéne hagyni a hülyeséget és a háborúsdit Stolverkberg úr.
„Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka …”
https://oroszhirek.hu/stoltenberg-ez-a-kimerules-haborujava-valt-ukrajna-loszerfogyasztasa-magasabb-mint-a-nato-teljes-termelese/
Putyin rakétái „kalapálják” Ukrajna második legnagyobb városát – Oroszország bombázza Harkov ipari infrastruktúráját.A 14 hozzászólásban van a legjobb tartalom.
https://www-thetruthseeker-co-uk.translate.goog/?p=265463&_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Mit gondolnak a keményvonalas oroszok – Putyinnak kellett volna még valamit mondania… kemény kritikával, véleményekkel!
https://www-thetruthseeker-co-uk.translate.goog/?p=265440&_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Tallózó:”Putyin készen áll arra, hogy megvédje Isten híveit a kazár maffiával szemben” – összefoglaló elemzés
https://www-veteranstoday-com.translate.goog/2023/02/23/putin-ready-to-defend-gods-believers-against-the-khazarian-mafia/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
A Dnyeszteren túli Transznisztria földrajzi fekvése nagyon előnytelen Oroszország szempontjából. Nincs tengerpart, ráadásul olyan keskeny , hogy akár Ukrajna, akár Moldova néhány órán belül néhány ezer katonával megszállhatja. Az igaz, hogy a Fekete tengertől nincs messze, de orosz hadihajók már a Szevasztopoli kikötőből sem mernek kijönni, orosz repülőgépeket pedig Donbaszban (tehát hazai pályán) sem nagyon mernek bevetni.
Egy esetben lehetne megvédeni: Ha Odesszát Oroszország el tudná foglalni, mert így legalább Transznisztria déli részét meg tudná menteni az ukrán behatolástól.
De erre utaló jelek nincsenek, így én sem tudom, hogy a hangzatos szavakon túl milyen lehetősége maradt az ottani orosz nyelvű lakosság megvédésére.
(Okoskodni persze lehet: Ha Ukrajna megtámadja Transznisztriát, akkor Ő is agresszor. Ez esetben a Nyugat leállítja Ukrajna támogatását? Biztos, hogy nem, de a másik lehetőség az, hogy Moldova törvényes kormánya kéri fel Ukrajnát, vagy Romániát „békefenntartó alakulatok” belépésére.)
—-
Se orosz, se ukrán offenzíva nem történt ma, ezek a mindkét oldali prognózisok egy-két dolgot gyakran figyelmen kívül hagynak: mindkét oldalon fogy a lőszer, az offenzívához abból sok kell, és mindkét oldalon fogy az ember. Offenzívánál pedig a támadók mindig rengeteg embert veszítenek. Így volt ez tavaly nyáron Herszonnál, ahol az ukránok több tízezer katonát veszítettek 1-2 hónapos próbálkozásuk során (ezért nem is igazán értettem az orosz kivonulást), és így van ez most Ugledárnál, ahol az oroszok képtelenek áttörni, viszont rengeteg embert veszítenek.
https://novorosinform.org/kitaj-opublikoval-plan-po-uregulirovaniyu-konflikta-na-ukraine-113237.htmlKÍNA TERVET TTETT KÖZZÉ AZ UKRAJNAI KONFLIKTUS MEGOLDÁSÁRA.
A DOKUMENTUM A KNK KÜLÜGYMINISZTÉRIUMÁNAK HONLAPJÁN TALÁLHATÓ, ÉS 12 PONTOT TARTALMAZ.
Kína álláspontja az ukrán válságbékés megoldásáról a következő részleteket tartalmazza.
1. Minden ország területi integritását és szuverenitását tiszteletben kell tartani, méretüktől fegyverek jelenlététől és gazdasági fejletségétől függetlenül.
2. A KNK a hidegháborús mentalitás feladására és a katonai blokkok kiterjesztésére szólít fel a regionális biztonság érdekében.
3. Le kell állítani aharcokat Ukrajna területén. A konfliktusban érintett valamennyi félnek önmérsékletet kell tanúsítania.
4. Oroszországnak és Ukrajnának le kell ülnie a tárgyalóasztalhoz. Más országoknak platformot kell adni a párbeszédhez.
5. Kína elfogadhatatlannak tartja az ukrán konfliktus humanitárius kérdéseinek átpolitizálását és megfelelő intézkedéseket kér.
6. Peking támogatja a Moszkva és Kijev közötti fogolycserét. Szükséges a cserekapcsolatok kedvezőbb feltételeinek megteremtése, valamint a civilek és a fogvatartottak védelmének biztosítása.
7. A kínai fél sürgeti , hogy ne engedjék meg a nukleáris létesítmények ágyúzását. Atomerőművekről beszélünk.
8. Peking kiáll a nukleáris fegyverek használatának megengedhetetlensége mellett.
9. Kína handsúlozza annak fontosságá , hogy a „gabona-megállapodást” minden fél végrehajtsa. Eza megállapodás lehetővé teszi a globális élelmiszerválság problémáinak megoldását.
10. Peking úgy véli, hogy az egyoldalu szankciók bevezetése nem javít az ukrán válság helyzetén. Éppen ellenkezőleg a gazdasági megszorítások új problémákat okoznak.
11. A KNK a termelési és ellátási láncok stabilitását szorgalmazza. Kína ellenzi a világgazdasági kapcsolatok politizálását .
12. Kína kész segíteni az újjáépítésben a konfliktus befejezése után.
Kemény téma: „Mágnások és oligarchák: Oroszország, Ukrajna, NATO és a hadakozó elitek”
https://www-globalresearch-ca.translate.goog/russia-ukraine-nato-warring-elites/5809683?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
*******************************************
Kína gigantikus gazdasági erejével pragmatikus módszerekkel próbálja megoldani az ukrán háború befejezését.Valószínű sikerülni is fog neki, mert a háború utáni maradék Ukrajnának nem lesz gazdasági ereje a felhalmozott mérhetetlen adósságok visszafizetésére és Ukrajna újáépítéséhez sem Oroszországnak, sem a Nyugatnak, sem az USA-nak nem lesz elegendő gazdasági potenciálja a háború befejeztével.Persze csak akkor, ha lesz szándék minden oldalról a háború befejezésére.A háború egzisztenciális és biztonságpolitikai fontos kérdés Oroszország számára, más tekintetben pedig belpolitikai kérdés is egyben, mert egy vesztes háború a jelenlegi hatalmi struktúrának fennmaradását nagy mértékben veszélyeztetheti.A magas labda fel van dobva, az a fő kérdés hogy ki csapja le legelőször, az lehet a lehetséges nyerő.
Nem kell újjáépíteni Ukrajnát. Oroszország foglalja el a neki kellő területeket, a maradékot meg be kell szórni ‘sóval, és legyen egy senkiföldje gyepű Oroszország és a NATO között.
A kínai béketerv langyos és semmitmondó, nem ezt vártam.
Ráadásul mégcsak nem is következetes, önellentmondásos. Minden ország szuverenitását tiszteletben kell tartani-, írja. Na, de akkor Tajvan szuverenitását is tiszteletben kell tartani!
Tajvan simán visszahivatkozhat erre az 1.pontra.
Továbbá: 8./ pont: Kína kiáll a nukleáris fegyverek használhatatansága mellett.
Akkor épp ideje megsemmisíteni a kínai atomfegyvereket! -, mondom erre én.
Ráadásul nem veszi figyelembe a hagyományos fegyverzet pusztító erejét, csak egy példa: Ha pl. az USA 10 anyahajóval és 1000 repülőgéppel, űr-, és lézerfegyverekkel, drónokkal úgy támadja meg Kínát, hogy még a területére sem lép be, hogy a fenébe fogja megtorolni a támadást? Nyilván azok a hagyományos rakéták, amelyek hatósugara 150 km, sz@rt sem érnének egy ilyen támadás esetén.
2 lehetősége maradna: Nyel egy nagyot, mint Pelosi Tajvani látogatása után, és eltemeti az 50 millió halottját, vagy eltemeti az 50 millió halottját, és bosszúból, vagy preventív célból atomtöltetű interkontinentális rakétát lő ki az USÁ-ra.
(Erre mondják, hogy kibicnek semmi sem drága.)
Az Egyesült Államok és Kína haderejének összehasonlítása – a szárazföldi haderők jelentősége alacsony, tekintettel a nagy földrajzi távolságra, csak a légierő és nukleáris atomrakéták jelentek harci értéket egy Kína-Egyesült Államok közötti háborúban.A kölcsönös megsemmisítés ereje ekkora rakéta arzenálnál 100 %-ban garantált…
https://www.haborumuveszete.hu/egyeb-hirek/az-egyesult-allamok-es-kina-haderejenek-osszehasonlitasa
Az USA-ban 118 atomreaktor működik, ami atomtámadás esetén megsokszorozza a nukleáris pusztító hatást (118 Csernobil) a szabálytalan hirtelen leállás következtében, nem beszélve Yellowstone Nemzeti Park alvó szupervulkánjáról, amit ha atomrobbanás ér, egyenesen világkatasztrófát is okozhat…
https://mandiner.hu/cikk/20220212_kulfold_vulkankitores_yellowstone_i_szupervulkan_yellowstone_nemzeti_park
Kincstári optimizmus a győzelemre mindkét hadviselő fél részéről – a szájkaratéval nem lehet győzelmet aratni:
„Zelenszkij: Ukrajna 2023-ban győzelmet arat”
https://oroszhirek.hu/zelenszkij-ukrajna-2023-ban-gyozelmet-arat/
„Medvegyev: ha kell Lengyelországig toljuk el határainktól a fenyegetést”
https://oroszhirek.hu/medvegyev-ha-kell-lengyelorszagig-toljuk-el-hatarainktol-a-fenyegetest/
Ismét bizonyított a Wagner sikereivel harci értékéről:
https://oroszhirek.hu/a-wagner-egysegek-felszabaditottak-az-artemivszk-bahmut-melletti-berhovkat/
„Az Egyesült Nemzetek Szervezete a New York-i ülésen amellett szavazott, hogy KÖVETELIK Oroszországtól hogy Ukrajnából „azonnal és feltétel nélkül” vonuljon ki. A szavazáson 141 igen, 7 nem szavazott, 32 tartózkodott.”
Az USA a világ legnagyobb szarkeverője.Az ENSZ-et is azért hozták létre, -mint idejét múlt sóhivatalt- hogy az USA és „most már sátáni Nyugat” akaratát rákényszerítsék a világra.Az ENSZ képviselők 90 %-a korrumpálódott, lefizetett ügynök, akik zokszó nélkül végrehajtják az USA akaratát.
„Hal Turner szerkesztői vélemény:
ENSZ = USA
WEF = USA
NATO = USA
A szavazatok mind MEGVÁSÁROLTAK és FIZETETTEK, teljesen LEGÁLIS, ha nem etikusak.
Az egész USA a probléma, az USA az agresszor.
Oroszország ezt látja. Nem titok.
Oroszország kulcsa teljesen egyértelmű: üsd meg az USA-t, és üsd meg keményen.Ha Oroszország eltalálná az USA-t, Európa gyorsabban összeomlana, mint a World Trade Center, a 9-11. Európa tudja, hogy katonailag semmi az USA nélkül. . . és ezek a tények.”
Már régen tudtuk hogy ez így működik…
(a hozzászólásokat élmény elolvasni)
https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/breaking-news-united-nations-votes-to-demand-russia-exit-ukraine-immediately?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Az USA/NATO feloldotta Kína kezét:Elutasította Peking Ukrajnára készült béketervét Kijev és a demilitarizált övezet felosztásával.
https://warnews247-gr.translate.goog/ipa-nato-elysan-ta-cheria-tis-kinas-aperripsan-to-eirineftiko-schedio-gia-tin-oukrania-me-dichotomisi-kievou-apostratikopoiimeni-zoni/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
A Pentagon bemutatta az új nagy ukrán segélycsomagot – Az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy több fegyvert és felszerelést biztosít 2 milliárd dollár értékben, beleértve többféle drónt és lőszert.
Az amerikai védelmi minisztérium ismét hangsúlyozta, hogy a Fehér Ház nyugati szövetségeseivel együtt továbbra is támogatja Kijevet, „ameddig csak kell”.
A Pentagon becslései szerint az Egyesült Államok február 20-ig mintegy 30 milliárd dollár katonai segélyt irányzott elő Ukrajnának.Orosz diplomaták elmondták, hogy Washington „agresszív lépései” csak a Moszkvával való közvetlen „konfrontáció elmélyítését” szolgálják.
https://www-rt-com.translate.goog/news/572021-pentagon-ukraine-military-aid/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Miért nem?
Egy jenki kommentelő írta, koncentrálódtak szépen, tűzérségi ajándékként az oroszoknak, mielőtt még megindulnak.
Másik írta, hírszerzési infó, nem csak orosz, török is megerősítette, orosz egyenruhába bújnak, egy hamis zászlós támadáshoz.
Az ENSZ határozatról, és a Nordstream vizsgálat határozatlan időre elnapolásáról pedig az a vélemény, revans dukál a transzatlantin…