„REMEKÜL HOZ A KONYHÁRA A HAZAÁRULÁS!” bővebben

"/>

REMEKÜL HOZ A KONYHÁRA A HAZAÁRULÁS!

A vajda 850 ezer forintnál is nagyobb fizetésemelést kap jövő héten

Orbán Viktor 850 ezer forintnál is nagyobb fizetésemelést kap jövő héten

A képviselők fizetését az előző évi átlagbér alapján számolják ki, a KSH csütörtökön közzétette a január-decemberre vonatkozó adatokat.

Hivatalossá váltak a tavalyi évre vonatkozó bérstatisztikák, így már biztos, hogy jelentős fizetésemelést kap Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormánypárti politikusok ugyanis négy éve olyan törvénymódosítást fogadtak el, amely a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi átlagbér háromszorosában határozta meg. Ennek megfelelően – mint ahogy megírtuk – a politikusok béremeléséhez nem is kell minden évben új jogszabályt elfogadni, a juttatások ugyanis automatikusan emelkednek – vagy csökkennek – annak alapján, hogy az előző évben miként alakultak a keresetek nemzetgazdasági szinten.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön megjelent adatai szerint tavaly a január-decemberi időszakban bruttó 515 800 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete.

A képviselői alapbér ennek a háromszorosa, azaz március elsejétől 1 547 400 forintot vihetnek haza a parlamenti politikusok.

Ez tavalyhoz képest 231 ezer forinttal magasabb összeget jelent, de erre még rájönnek a különböző pótlékok is. A miniszterelnök esetében például a házelnök tiszteletdíjának megfelelő összeg, ez utóbbi az alapjuttatás 2,7-szerese.

Ez azt jelenti, hogy márciustól

Orbán Viktor fizetése a mostani 4 millió 870 ezer forintról bruttó 5 millió 725 ezer forintra nőhet, ami bruttó 855 ezer forintos fizetésemelésnek felel meg.

Összehasonlításképpen: januártól az átlagos nyugdíj összege 27 ezer forinttal 207 ezer forintra nőtt, míg a bruttó minimálbér 32 ezer forinttal 232 ezer forintra emelkedett. Az Euronews számításai szerint Orbán Viktor 5,7 milliós fizetése nemzetközi szinten is magasnak számít, miközben az átlagbérek nem.

(December végén a GKI átlagbérekre vonatkozó becslése alapján már kiszámoltuk a kormányfő várható fizetését. Az elemző intézet előrejelzése jónak bizonyult, de a politikusi béreket KSH hivatalos adatai alapján számolják.)

Márciustól Kövér László tiszteletdíja csaknem 4,2 millió forintra nő a mostani 3,5 millió forintról, azaz esetében több mint 600 ezer forinttal lesz magasabb a bruttó bér.

A házelnök tiszteletdíjához rögzítettek Novák Katalin köztársasági elnök bérét is, aki Kövér László fizetésének 1,1 szeresét, azaz nagyjából bruttó 4,6 millió forintot vihet majd haza. Ez 700 ezer forinttal magasabb összeg a jelenlegihez képest.

A miniszterek pontos fizetését nem rögzítették törvényben, a tárcavezetők béréről ugyanis a kormányfő dönthet szabadon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, Orbán Viktor 2018 óta az átlagbér hatszorosában határozza meg a miniszterek fizetését, így ha továbbra is tartja magát ehhez, akkor minden tárcavezető nagyjából 3,1 millió forintos fizetést kaphat, mintegy 460 ezer forinttal többet, mint eddig.

Ha a miniszter képviselő is, akkor jár neki a képviselői alapbér is, ebben az esetben a márciusi fizetésnövekedés 700 ezer forint körül alakul.

A képviselőket tekintve ha valaki egy parlamenti bizottságnak a tagja, akkor az alapbér 1,2-szeresét viheti haza, azaz márciustól (több mint 270 ezer forintos növekedés után) nagyjából 1 millió 860 ezer forintot. A két bizottsági helyet is betöltő képviselők bére több mint 300 ezer forinttal nőhet, és már csaknem 2 millió 170 ezer forint lehet havonta.                              (RTL.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: MINDEZEKET A PÉNZEKET A HAZAÁRULÁSÉRT, A KÁRTÉTELÉRT  TESZIK ZSEBRE! És itt csak a dagonyegyedekről van szó. Ők vannak vagy kétszázan. „Ellenzékiek” is, akik boldogan nyalják fel KÖZPÉNZBŐL FIZETETT KEGYDÍJAT! A többi nyalonc és udvaronc, meg különböző szagmai kártevők, akik nem dagonyaegyedként vannak makkolva, hanem a vajda kegyei szerint kapnak többmilliós havi fizetést, mint állami alkalmazottak… – hát ezen léhűtők száma több tízezer lehet.

VISZONT ezen kátevőhadnak a havi fizetései IGENCSAK MEGTOLJÁK A DÖBRÖGISZTÁNI ÁTLAGFIZETÉSEK ÖSSZEGÉT! És mivelhogy „…olyan törvénymódosítást fogadtak el, amely a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi átlagbér háromszorosában határozta meg…” – a jövő évi havi apanázsaik borítékolhatóan messze fölülmúlják majd az ideit is! (Már ha megérik!)

Viszont az az eddig már sokat hangoztatott állításunk újólag beigazolódik, miszerint:

REMEKÜL HOZ A KONYHÁRA A HAZAÁRULÁS!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com