Az Európai Tanács elnöke szerint drámai és káros az EU-nak a brüsszeli korrupciós ügy
„Drámai és káros az Európai Unió hitelességére nézve” – mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arról a korrupciós ügyről, amiben többek között az Európai Parlament volt alelnöke, a görög Eva Kaili is érintett.
Charles Michel a Politicónak arról beszélt, hogy le kell vonniuk a tanulságokat, majd ki kell dolgozniuk egy intézkedéscsomagot a korrupció megelőzésére. Az Európai Tanács elnöke úgy látja: az ügy még nehezebbé teszi, hogy a gazdasági és energiaválságra koncentráljanak.
A holland király is bocsánatot kért az országa rabszolgaságban betöltött szerepe miatt
Karácsonyi beszédében a király hangsúlyozta, hogy a királyság egykori gyarmatain kegyetlenül bántak az emberekkel, de ezért a ma élő emberek közül már senki sem tehető felelőssé.
Mindazonáltal megteremtjük a közös jövő alapját azzal, hogy őszintén szembesülünk közös múltunkkal, és elismerjük az emberiesség elleni bűncselekményt megtestesítő rabszolgaságot
– idézte Vilmos Sándort az MTI.
Rutte hétfőn ünnepélyes beszédet mondott a hágai nemzeti levéltárban, ennek keretében „emberiesség elleni bűncselekményként” említette a rabszolgaságot, és hangsúlyozta, hogy a holland társadalomnak ennek fényében kell alakítania gondolkodásmódját az ország történelmével kapcsolatban.
A holland birodalom a világ szinte minden pontján – így Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában, valamint az indiai szubkontinensen és a karibi térségben is – rendelkezett gyarmatokkal… (index)
Bal-Rad komm: „…Drámai és káros az Európai Unió hitelességére nézve” – mondta Charles Michel…le kell vonniuk a tanulságokat, majd ki kell dolgozniuk egy intézkedéscsomagot a korrupció megelőzésére…”
-És hogy miért idézzük itt és most ezt a kettő -Döbrögi csaposlegényi felajánlkozásával HÁROM – témát?
Hát azért, mert az EU nevű bűnszövetség – amelynek egyik emberjogi és szabadságharcos éllovasa éppen az a Hollandia, amely a RABSZOLGATARTÁSBÓL FÜVELT FEL – a rendszert váltott volt szocialista országokat pontosan úgy gyarmatosították le, mint dicstelen eleik! Csak amíg régen ezt Isten nevében tették, ugyanazt a HUMANIZMUSRA HIVATKOZVA ISMÉTELTÉK MEG – többek között VELÜNK IS! (Nem mellesleg: az EU „magországai” között KERESVE SEM TALÁLUNK OLYAT, AMELY NEM TARTOZOTT A GYARMATTARTÓ ORSZÁGOK KÖZÉ!)
Alighanem nyugodtan kijelenthetjük: az EU -nevű bűnszövetség az alapvető jellemét illetően semmit nem változott, csak a retorikája finomodott! A kor szellemének megfelelően!
És hát ENNEK AZ EU – NAK A „HITELESSÉGÉT” féltik az Unió vezető bürokratái! Akik pedig – a fentebb említett bűnlajstromukat csak szaporították – a bűneikkel szembeni állhatatos és kitartó tevékenységet ígérő csaposlegényekkel.

(Persze ez is csak akkor, ha nem lesz júdáspénz!)
KUTYÁBÓL PEDIG NEM LESZ SZALONNA!

Mi az, hogy a mai embereken ezt a disznóságot nem lehet számon kérni? Ezek az emberek nem magánemberekként követték el, hanem a Holland királyság nevében és hasznára!
Az EU pedig lehetne a világ harmadik legerősebb gazdasági hatalma, ha nem ez a „bűnszövetkezet” vezetné! De így csak Amerika csicskája, és létének ideje meg van számlálva, mert vezetői a szétesésre játszanak. Amerikának nem erős partner kell, hanem alázatos csicska!!!!
Akkor ezek szerint nekünk sem kell füzetni a bibiknen a „holókauszt” adót??