Nyugdíj: nagyon sokan kapnak nagyon keveset
A minimálnyugdíj összege évek óta nem változott, 60 ezer nyugdíjas 40 ezer forintnál is kevesebbet kap.
Nagyon sok nyugdíjasnak csekély havi járandósággal kell beérnie – derül ki a hvg.hu összeállításából.
A cikk szerint a minimálnyugdíj 2008 óta változatlanul 28 500 ezer forint, 2022-ben még mindig 60 ezer nyugdíjas kap 40 ezer forintnál alacsonyabb havi nyugdíjat, egymillióé pedig nem éri el a 140 ezer forintot. Az inflációkövető nyugdíjemelési szisztéma ilyen infláció mellett nem képes lépést tartani az áremelkedéssel.
A magas nyugdíjak felfelé tolják az átlagnyugdíj összegét, az jóval nagyobb a közepesnek tekinthető összegnél, 2021-ben 164 ezer forintot tett ki. 2015-ben még csak 121 ezer forint volt, vagyis az inflációkövető emeléseknek köszönhetően hat év alatt havi több mint 40 ezer forinttal nőtt. Ugyanakkor a 2010-es évek második felében a keresetek az infláció mértékét messze meghaladó mértékben nőttek, emiatt pedig a nyugdíjak leszakadtak. Ennek eredményeként sok nyugdíjas rosszabbul él az aktív keresőkhöz képest, emellett az nyugdíjak sem őrzik meg az értéküket, így sok nyugdíjas kénytelen munkát vállalni. Az állami nyugdíjkassza pedig nincs egyensúlyban, a lap szerint idén legalább félezer milliárd forintot kellene beletenni a költségvetésből. (napi.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…Az állami nyugdíjkassza pedig nincs egyensúlyban, a lap szerint idén legalább félezer milliárd forintot kellene beletenni a költségvetésből…”
VAN A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁRA EGY JAVASLATUNK:
-Hát akkor talán elérkezett az ideje annak, hogy a vajdabanda Első Kétharmados Választási Dijadalját követően, a Selmeczy Pöszike által levezényelt „Nyugdíjvédelmi Akció” során „BIZTONSÁGBA HELYEZETT” – AKKOR! – 3500 MILLIÁRD (!!!) forintnyi MANYUP – pénzeket a qrmány elővegye, és – ámenetileg – az állami nyögdíjkassza egyensúlyba hozására használja fel! Hiszen a szükséges félezer milliárd forint az csak ANNAK A 3500 milliárdnak a kamataiból összejö(het)nne! A 3500 milliárd pedig még mindig „megmaradva”, az azóta már javarészt a nyögdíjas kort elért egykori befizetők állami nyögdíjának a kiegészítésére fordítva, máris jelentősen csökkenthetné az infláció és az az után kullogó nyögdíjak közötti távolságot!
MÁR HA „AZ” A – SEMECZY PÖSZIKE „NYUGDÍJVÉDELMI QRMÁNYBIZTOS” ÁLTAL LEVEZÉNYELT „NYUGDÍJVÉDELMI AKCIÓ” SORÁN „MEGVÉDETT” – 3500 MILLIÁRD FORINTNYI MANYUP PÉNZ MÉG EGYÁLTALÁN LÉTEZIK!
Talán nem minden alapot nélkülöz az a gyanúnk, hogy „ANNAK” a 3500 milliárdnak már csak bottal üthetik a nyomát az egykori befizetők, akik mára már lassan azért JOGOSULTAKKÁ VÁLTAK/VÁLNAK!
Ha pedig a gyanúnk bebizonyosodna, – bár abban biztosak vagyunk, hogy „AZ A” 3500 milliárd akkor sem kerülne elő! – LEGALÁBB MEG KÉNE TUDNI, HOGY HOVÁ LETT!

ARRA NÉZVÉST IS VOLNA TIPPÜNK, HOGY ERRE HOGYAN KERÍTHETNÉNK SORT!
Látszólag egyszerű az ötlet!
RENDSZERVÁLTÁS!

„Az állami nyugdíjkassza pedig nincs egyensúlyban, a lap szerint idén legalább félezer milliárd forintot kellene beletenni a költségvetésből.”
Ja, hát ha nem lenne ilyen alacsony a bérek, akkor a tb-járulékból is ki lehetne gazdálkodni a nyugdíjakat. Béreket kell emelni.