Durván nekiment a DK a kormányfőnek: Orbán miatt van ekkora drágaság a boltokban
Az emelkedő élelmiszerárakért a kormányfőt tartja felelősnek a Demokratikus Koalíció (DK), szerintük nem külső hatások okozták a drágulást.

Barkóczi Balázs, az ellenzéki párt szóvivője szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta, erre bizonyíték az Eurostat legfrissebb, az európai élelmiszerárakat vizsgáló felmérése, amely szerint 242 termékcsoport közül 48 esetében a magyar árak emelkedtek a leginkább.
Ez azt jelenti, hogy a magyar inflációnak és az élelmiszer drágulásának nem globális oka van, ahogy a kormány állítja, épp ellenkezőleg, lokális oka van, és ezt az okot Orbán Viktornak hívják
– fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Barkóczi Balázs úgy folytatta: a DK szerint nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök miatt van válság Magyarországon, és ezt bizonyítja, hogy nálunk volt a legnagyobb az élelmiszerár-emelkedés az egész EU-ban.
Orbán tette tönkre a forintot, Orbán emelte a hétszeresére a gázárat és Orbán vetett ki megszorító intézkedéseket az országra, amivel a lopás miatt felfüggesztett uniós pénzeket akarja pótolni
– fogalmazott a politikus.
Hozzátette, hogy az egész EU-ban itt drágult a „legdurvábban” a kenyér, a rizs, a tésztafélék, a csirkehús, a füstölt és főtt hústermékek, a sajt, a margarin, a cukrásztermékek, a tea, a kakaó vagy akár az ásványvíz.
Orbán miatt van ekkora drágaság a boltokban – nálunk volt a legnagyobb élelmiszeráremelkedés az egész EU-ban!
Az egész országnak értenie kell a problémát, a probléma pedig maga a miniszterelnök: Orbán miatt van válság Magyarországon, és amíg Orbán marad, addig marad a válság is!
– fogalmazott Barkóczi Balázs közösségi oldalán.
(propeller)
Bal-Rad komm: Az El Qro – féle társulás NYILVÁNVALÓAN RÉSZIGAZSÁGOK SZAJKÓZÁSÁVAL AKARJA KIZÁRÓLAG DÖBRÖGI NYAKÁBA VARRNI JELENLEGI ÉS KÖZEL (és távolabbi) JÖVŐBENI BAJAINKAT!
AMELYEK VALÓDI OKA A RENDSZERVÁLTÁSNAK NEVEZETT, KÖZÖSEN ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY VOLT! (Amelyből persze mi magunk – egyszerű magyarok is – szépen kivevettük a magunk részét!)
A rendszerváltást követő SZABAD RABLÁSI HULLÁM AZ IGAZI OKA NYOMORUNKNAK! Amelynek során a hatalomra jutott polythykay martalócbandáink elsikkasztották – ellopták az országot,a Magyar Népköztársaság vagyonának mintegy 90 – 95 százalékát, felszámolták a MŰKÖDŐ MAGYAR GAZDASÁGOT, és a nyugati szemét felvevőpiacává silányították országunkat, amelynek népét pedig eljövőtlenítették.
Döbrögi szerepe persze nem becsülhető le ebben a gazemberakciókban, de az ő cselekedetei inkább a kétharmados uralom utáni uniós júdáspénzek lenyúlásában csúcsosodtak ki.
MÁRPEDIG AZOKAT A JÚDÁSPÉNZEKET CSAKIS A RENDSZERVÁLTÁSSAL ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK UTÁN KIALAKULT HELYZET KONZERVÁLÁSÉRT ADTA/ADJA AZ EU A „MAGYAR” POLYTHYKAY GONOSZTEVŐKNEK! Akik – mégegyszer – KÖZÖSEN LEHETETLENÍTETTEK EL BENNÜNKET!
Ma már történelmietlen a kérdés, hogy MI LETT VOLNA, HA…?
Ha mondjuk NEM VERIK SZÉT A TSZ – RENDSZERT!
Ha a magyar gazdaság nyereséget termelő vállalatait NEM LOPJÁK SZÉT!
Vagy HA NEM KÖVETIK EL A RENDSZERVÁLTÁS NEVŰ GONOSZTETTET!
Választ ezekre és az ehhez hasonló kérdésekre TERMÉSZETESEN MÁR SOHA NEM FOGUNK KAPNI! De azért néha – néha jó eljátszadozni a gondolattal: MI LETT VOLNA HA…?
MOST INKÁBB AZZAL A KÉRDÉSSEL KELL(ene) FOGLALKOZNUNK, HOGY MI LESZ VELÜNK, HA CSAK EZEK A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA EGYMÁST VÁLTÓ POLITIKAI GENGSZTERBANDÁK – és szetellitjeik! – FOGNAK ITT TOVÁBB REGNÁLNI?
Erre viszont BIZTOS VÁLASZT TUDUNK ADNI: AZ NEKÜNK CSAK TRAGÉDIA LESZ!
